A magyar irodalom története 1945-1975, 2/1. (Budapest, 1986)
HÁROM NEMZEDÉK - A Nyugat harmadik nemzedéke - Illés László: Zelk Zoltán
mely a beteg világ csontjaiba belevág, s szeretni azt, ami lesz. (Negyven felé) A koalíciós idők irodalmi életének korántsem az volt a legfontosabb vitakérdése, mi lesz az akkori harmincévesek sorsa. Voltak közülük, akik rögtön azonosulni tudtak a készülő új világrenddel, így válhatott a korszak reprezentáns költőjévé Képes Géza és Zelk Zoltán. Ám ugyanekkor létezett már egy látens értékrend is, amely Weöres Sándort tekintette e nemzedék legjelentékenyebb egyéniségének. Weöres új kötetei a kritikai csatározások kereszttüzébe kerültek, kimondvakimondatlanul az ő magatartása lett e nemzedék megítélésének mércéjévé. Az újraszervezett írószövetségből a „harmadik nemzedék” legtöbb tagja kimaradt, évek következtek, amikor íróasztalfiókjaik számára írtak, szerencsésebb esetben fordításaik adtak hírt jelenlétükről. Visszatérésükre 1955 körül került sor. Ettől kezdve mind megbecsültebb tagjai lettek az irodalmi életnek, s napjainkban is tanúi lehetünk életművük kiteljesedésének. E nemzedék — mely újrajelentkezése pillanatától már megszűnt nemzedék lenni — néhány tagja fontos szerepet játszott és játszik a modern magyar költészet fejlődésében. Weöres Sándor költői merészsége, kötetlensége éppúgy vonzó példája a fiatalabb, magukat intellektuálisnak valló lirikusoknak, mint az a megértő kritikai tevékenység, mellyel ifjabb pályatársainak útkezdését segítette és irányította Rónay György és Vas István. Mint ahogy példaadó volt sokak számára az a kivételes világirodalmi kultúra is, mely e nemzedék tagjait jellemezte, s legtöbbjüket alkalmassá tette arra, hogy a magyar műfordítás történetének fontos, új fejezetét kezdjék, kialakítva az eredetihez való lehetőség szerinti teljes hűség és a magas fokú anyanyelvi szépség szintézisének ma már természetes igényét. ZELK ZOLTÁN (1906-1981) Harmincnyolc évvel a háta mögött és két évtizedes költői terméssel a tarsolyában lépte át Zelk Zoltán a felszabadulás határmezsgyéjét. Kétszeres értelemben is fordulót jelentett ez pályáján. Ifjúkorában inaskodott, aztán alkalmi munkákon tengődött, az időnkénti letartóztatás, kitoloncolás, majd a háború alatti két év munkaszolgálat s végül a hónapokig tartó illegális bújkálás után az első szovjet katonában élete megmentőjét, a szó szoros értelmében felszabadítóját üdvözölhette. De nem kisebb lehetőséget nyitott meg költészete számára az új világ. Mindjárt 1945-ben megjelent addigi négy kötetének és újabb verseinek foglalataként a Teremtés tanúja, s a harmincas években saját kiadott vékony füzetkékből való bő válogatással jelezhette: a sorsforduló előtti tisztelgésnél joggal vállalhatja egész 2899 Irodalomtörténet Is.