Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)

1878-02-05 / 29. szám

III. évfolyam 1878. 29. sz. Budapest, kedd, február 5. I „MAGYAR JOGÁSZ“ ’ megjelen­t minden nap, hétfőt kivéve, ' Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — ‹ « Fél évre .... 7 „ 50 j ! Negyed évre . . . „ — ‹ Hirdetések: , Egy hatodhasábos petitsor egy- ■) ' szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 1­­­ 36 kr., és többszöri hirdetéséért 1é­l 13 kr., minden beigtatásnál. A B­­ bélyegdij külön minden beigtatás­­ után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség­i és l . kiadó­­­hivatal: 1­13-n.d.a.pest, V. József tér. 3. sz. · hová a lap szellemi részét ! › illető közleményeken kívül, ) › az előfizetési s hirdetési di­ › jak, nemkülönben a beigta- ’ › tandó hirdetmények is kül­ f ~ dendők. — Kéziratok csak • ' ismert kezektől fogadtat­ ‚ nak el. A hivatalos leltározás veszedelmei hagya­téki tárgyalásoknál. (Két cikk) II. Mióta az országbírói értekezlet az ági örökö­södést egyszerűbb, de a célnak meg nem felelő alakjában visszaállította, elég alkalmunk volt meg­győződni arról, hogy ez az örökösödési rend meny­nyi pernek és bajnak képezi alapját, mert a ta­pasztalat mutatja, hogy örökösödési pereink nagyob­­bára onnan származnak, mivel e nélkül nem hoz­ható tisztába ama ténykérdés, hogy mi az örök­lött és mi a szerzett vagyon. Az ági örökösö­dés tehát azon alakzatban is, melyet az országbírói értekezlet megállapított, a perek kiapadhatlan ki­forrásait és pedig ép azok közt nyitja meg, kiket egymáshoz a rokoni szeretetnek és a családi egyetértésnek kellene láncolni. Azonban a fönnálló örökösödési forma hiányai­val szemben belátjuk, hogy ha az ági örökösödésnek azon más módozatát léptetnék életbe, mely biztosí­taná, hogy a hagyatékban megmaradt öröklött vagyon arra a családra szálljon vissza, melytől származott; a jelzett bonyodalom még kiáltóbb s az úgyneve­zett elkerülhetetlen örökösödési perek száma még nagyobb s gyakoribb fogna lenni. Az ily hagyatéki ügyek veszedelmei más oldalról legnagyobb mérvben kockáztatnák magát a jogszolgáltatást is. Nem célravezetőbb lenne-e tehát, kivált ná­lunk, hol az úgyis nagy mérvben létező perleke­­dési hajlam kiolthatatlan üszők módjára folyvást lángol közöttünk, az ági örökösödés mindkét alak­zatának mellőzésével s a vagyon eredetének figyel­men kívül hagyásával, minden örökösödési esetre egyaránt és könnyen alkalmazható, oly egyszerű törvényes örökösödési rendet megállapitni, mely mellett a családi leszármazásra való egyszerű pillantással s egész könnyűséggel azonnal megálla­pítható legyen, hogy az örökhagyó vagyoni viszo­nyainak, jogainak és kötelezettségeinek összegében melyik jogutód­i hányad részben örökösödik? Szép és kedvező alkalom ajánlkozott a kor­szerűbb örökösödési rendtartás legalább körvonalai­nak megállapítására akkor, midőn törvényhozásunk az 1877 XX. t. c. VI. fejezetének alkotásával fog­lalkozva, az örökösödési eljárást is szabályozta, de csak a régi rozzant alapokon, az ági leszármazás fonalán a leltározások föntartásával, hol egy részból kettőt csinálva, a hagyatéki ügynek és azon leg­­pr­egnánsabb részét, mely a jogszaki közege­ket kiválólag követeli, közigazgatási kezekre ját­szotta. Ha érthetők valának azok, melyeket örökségi igények tárgyalása veszedelmesül jelezni kívántunk, ime, a vamalitás kérdése a hivatalból való leltá­rozás és becslés, s az árvaügyi administrationak po­litikai műkedveléssé lett defraudatiója azok, melyek örökösödési eljárásunkat ma már még inkább fenyegetik, mint ezelőtt. Szükség lett volna mindenesetre, hogy tör­vényhozásunk megfigyelte legyen, s nem fölösleges, ha még mindig emlékében tartja, hogy mi Euró­pában csaknem egyedül állunk örökösödési rendsze­rünkkel, hogy más nevezetes­ törvényhozások közül csak az osztrák legislatio ismeri meg a kény­szerű hagyatéktárgyalási rendszert, s az ezzel járó hivatalból való leltározást és becs­lést ; s hogy végre, magában Ausztriában is, nem­, s csak a jelesebb jogtudósok véleménye tört pálcát a kényszerű hagyatéktárgyalás s hivatalból való leltá­rozás és becslés fölött (L. Unger J. Die Verlas­­senschafts-Abhandlung in Oesterreich, ein Votum für deren Aufhebung, Wien. 1862.); hanem már a legislatio is megszüntetni javasolta azt. (L. Ent­wurf eines Gesetzes, betreffend der Erwerb einer Erbschaft. Wien, 1867.) Tehát, valamint a régi, úgy a legújabb hibás alkotások procedúrájával szakítanunk kell; mert különben a kibontakozás és haladás helyett, a tö­kéletlenségek h­acsába merülünk, mely hazástul, nemzetestül s törvényestül együtt sokkal hamarább s bizonyosabban elboríthat, mint a muszka invá­­zió árja. Budapest, febr. 4. A képviselőház mai ülésén Szende Béla honvédelmi miniszter benyujtá a katonai be­szállásolásról szóló törvényjavaslatot. Napi­renden volt a vámügyi javaslat. Ellene szóltak: gróf Dessewffy Aurél, Bittó István (volt mi­niszterelnök) és Irányi Dániel. Széll Kálmán másfél óráig oly szépen védte a javaslatot, hogy a kormánypárt éljenzését sikerült kivívnia. Móritz Pál, Tóth Vilmos nagyon elemükben voltak, taps és éljenzés dolgában. — A többség még mindig kétes. A jó szászok. A képviselőházban helyet fog­laló szász képviselők hosszas tanácskozás után el­határozták, hogy a vámügyre vonatkozó­­javaslato­­kat elfogadják. A klubban a szavazatok telje­sen egyenlők voltak, s az elnök szavazata döntött. Az ellenzék abból a körülményből, hogy szász atyánkfiai a legüdvösebb javaslatokat sem szok­ták elfogadni, tőkét csinálhat a mostani előzé­kenységből. Az alsó austriai ügyvédi kamara legutóbb tartott közgyűlésén a kamarai tagsági díjnak 14 ftra leszállítása mellett, (az előző évben 15 ft. volt) egyhangúlag a következő fontos határozatot hozta: „A hirdetések, köröz­vények, reklá­mok, s az ügyfelek nyerését célzó egyéb eszközök az ügyvédi becsület és tekintélyre nézve hátrányos lévén, kerülendők. A szokásos ügy­leti jelentések önként érthetőleg kivétetnek.“ A jövedéki kihágásokról szaklapjaink. Lapunk 15 számában biráink irodalmi munkásságáról cikk jelent meg. Voltak állí­tólag olyanok, kik a cikk szerzőségével H­e­t­­tyey Gyula táblai biró urat gyanúsították, ki — hogy a gyanút elhárítsa magáról — a Jogt. Közi. 5. számában, úgy szól a kérdéshez, hogy kilátszas­­sék minden sorából, hogy ahhoz nem is ért, ergo nem írhatta az illető cikket. A demonstrate tehát teljesen sikerült. Táblabiró úr azt vitatja, hogy az 1868. 21. t. c. 102. § még hatályban van; azt is állítja, hogy az 1788 évi harmincadrendszabályok és az 1842- diki harmincadhivatali utasítás nem szabályozza a jövedéki bíróságok eljárását, s hogy ezekben a tör­vényekben nincs is bírósági közeg említve, mely ily szabályok értelmében eljárhasson. Bocsásson meg cikkező, hogy minden nézetét tévesnek declaráljuk, tudományunk s lelkünk teljes meggyőződéséből. Az 1868: 21.­­­cikknek az a része, mely a fönnállót­, jövedéki bíróságok helyébe ideig­lenesen a pénzügyi törvényszékeket ren­delte, a 97—108-ig terjedő szakaszokból áll. Ezek a szakaszok két részre osztandók. Az egyik részét képezik ugyanazon tör­vénynek a 97—107-ig terjedő szakaszai, melyek a pénzügyi törvényszékek elnevezését, számát, a jog­orvoslatokat, s egyéb utasításokat, tehát oly v­e­g­y­e­s rendelkezéseket tartalmaznak, mik rendszerint a már fönnálló törvények kiegészítésének jellegével bírnak , második részét pedig a 108. §. képezi mely a jövedéki bíróságoknak eljárási szabályait 1869. december 31-ig föntartja. Eme régebbi szabályok pedig —■ figyelembe véve a jövedéki bíróságokat életbeléptető 1867. évi már­cius 26-kán kelt rendeletet; nemkülönben a pénz­ügyi törvények és szabályoknak minden egyes jöve­déki ágról szóló füzetének a régibb törvényekre való hivatkozását — nem lehetnek mások, mint az 1788. évi harmincadrendszabályok és az 1842. évi harmincadhivatali utasítás, melyekre különben minden egyes füzetben nyílt hivatkozás is történik. A második kérdés ezek után az, hogy hatály­ban maradtak-e s mennyiben az 1868: 21. t.-c. ujabbi szakaszai s a régebbi törvények? Az 1873: 39. t.-c. csak részben tartotta ha­tályban az ujabbi szakaszokat, a régebbi eljárási szabályokat pedig egész terjedelmükben, ekként intézkedvén szóról-szóra: Az 1868. 21. t.-c. 100. §-ának első bekezdése, továbbá a 101, 102, 103, 105, 106 és 107. §-ok és a 108 §. által föntartott jövedéki bírósági szabályok az 1874. év végéig érvényben ha­gyatnak. Az 1874: 40. t. c. ismét megerősítette érvé­nyét a most hivatkozott t. cikknek a törvényhozás további intézkedéséig. Azonban az 1876: 15. t. c. 81. §-ának má­sodik bekezdése egyedül a bírósági eljárási szabályokat, az 1866: 21. t. c. 108 §-ban szin­tén ily kitétel alatt jövedéki bírósági sza­bály­ok­­kal megjelölt s a későbbi törvények ál­tal érvényben hagyott régebbi szabályokat tar­totta fenn továbbra is. Hogy pedig az 1876. évi törvényhozásnak az említett él.§-szal, az 1868. 21. t. c. 4. fejezetében foglalt s általunk töbször hivatkozott ujóbbi vegyes intézkedéseket még csak szándéka sem volt fentar­­tani, kitetszik abból, hogy már maga eme 81. §-nak zárszavai is oly rendelkezést tartalmaznak, mely ellenkezik az 1868: 21.t. c. 106. §-ában foglaltakkal; továbbá kitetszik abból, hogy az 1876. évi törvényhozás, tapasztalva a jövedéki kihágások el­szaporodását, szigorítani óhajtotta a megtorlást s az 1868: 21. t. cikknek teljesen revideált kiadását képező 1876: 15. t. c. 76. §-ában akként módo­sította az imént hivatkozott törvény 90. §-át, hogy a még föltételezett alanyi vétkesség hiányát vég­kép kizárta, s folytatva a re­­visiót, a régebbi törvény minden lényeges rendel­kezését módosította; s nehogy a legcsekélyebb ké­tely is fölmerülhessen, az 1876: 15. t. c. 83 §-ában határozottan is kifejezte az 1868: 21. t. c. érvénytelenségét. Úgy hiszszük, hogy az elmondottak után nem szorul további bizonyításra az, hogy táblabiró ur ama kitörése : „hiszen az 1868. 21. tör. c. 102. §-ának nem létében a bűnösség kérdése, vagyis a tett vagy mulasztás be­vagy be nem számithatása ítélet tárgyát nem képez­hetné !“ legalább is elhamarkodott , mert a kérdéses tör­vényszakaszt, miként azt lapunkban már egyszer, s ezúttal is kifejtettük, az 1876-ki törvényhozás vég­kép eltörölte. De abban sincs igaza, hogy: „annak megállapítása, hogy valmely p. v. törv. vagy szabályba ütköző tény vagy mulasztás elkövettetett, nem a bíróság, hanem a pénzügyi közegek feladata, hogy mihelyt meg van állapítva, hogy ily tény, vagy mulasztás megtörtént, azonnal minden kivétel nélkül a törvényben szám szerint megállapított bírság vagy esetleges fogság

Next