Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)
1878-02-05 / 29. szám
III. évfolyam 1878. 29. sz. Budapest, kedd, február 5. I „MAGYAR JOGÁSZ“ ’ megjelent minden nap, hétfőt kivéve, ' Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — ‹ « Fél évre .... 7 „ 50 j ! Negyed évre . . . „ — ‹ Hirdetések: , Egy hatodhasábos petitsor egy- ■) ' szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 1 36 kr., és többszöri hirdetéséért 1él 13 kr., minden beigtatásnál. A B bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőségi és l . kiadóhivatal: 113-n.d.a.pest, V. József tér. 3. sz. · hová a lap szellemi részét ! › illető közleményeken kívül, ) › az előfizetési s hirdetési di › jak, nemkülönben a beigta- ’ › tandó hirdetmények is kül f ~ dendők. — Kéziratok csak • ' ismert kezektől fogadtat ‚ nak el. A hivatalos leltározás veszedelmei hagyatéki tárgyalásoknál. (Két cikk) II. Mióta az országbírói értekezlet az ági örökösödést egyszerűbb, de a célnak meg nem felelő alakjában visszaállította, elég alkalmunk volt meggyőződni arról, hogy ez az örökösödési rend menynyi pernek és bajnak képezi alapját, mert a tapasztalat mutatja, hogy örökösödési pereink nagyobbára onnan származnak, mivel e nélkül nem hozható tisztába ama ténykérdés, hogy mi az öröklött és mi a szerzett vagyon. Az ági örökösödés tehát azon alakzatban is, melyet az országbírói értekezlet megállapított, a perek kiapadhatlan kiforrásait és pedig ép azok közt nyitja meg, kiket egymáshoz a rokoni szeretetnek és a családi egyetértésnek kellene láncolni. Azonban a fönnálló örökösödési forma hiányaival szemben belátjuk, hogy ha az ági örökösödésnek azon más módozatát léptetnék életbe, mely biztosítaná, hogy a hagyatékban megmaradt öröklött vagyon arra a családra szálljon vissza, melytől származott; a jelzett bonyodalom még kiáltóbb s az úgynevezett elkerülhetetlen örökösödési perek száma még nagyobb s gyakoribb fogna lenni. Az ily hagyatéki ügyek veszedelmei más oldalról legnagyobb mérvben kockáztatnák magát a jogszolgáltatást is. Nem célravezetőbb lenne-e tehát, kivált nálunk, hol az úgyis nagy mérvben létező perlekedési hajlam kiolthatatlan üszők módjára folyvást lángol közöttünk, az ági örökösödés mindkét alakzatának mellőzésével s a vagyon eredetének figyelmen kívül hagyásával, minden örökösödési esetre egyaránt és könnyen alkalmazható, oly egyszerű törvényes örökösödési rendet megállapitni, mely mellett a családi leszármazásra való egyszerű pillantással s egész könnyűséggel azonnal megállapítható legyen, hogy az örökhagyó vagyoni viszonyainak, jogainak és kötelezettségeinek összegében melyik jogutódi hányad részben örökösödik? Szép és kedvező alkalom ajánlkozott a korszerűbb örökösödési rendtartás legalább körvonalainak megállapítására akkor, midőn törvényhozásunk az 1877 XX. t. c. VI. fejezetének alkotásával foglalkozva, az örökösödési eljárást is szabályozta, de csak a régi rozzant alapokon, az ági leszármazás fonalán a leltározások föntartásával, hol egy részból kettőt csinálva, a hagyatéki ügynek és azon legpregnánsabb részét, mely a jogszaki közegeket kiválólag követeli, közigazgatási kezekre játszotta. Ha érthetők valának azok, melyeket örökségi igények tárgyalása veszedelmesül jelezni kívántunk, ime, a vamalitás kérdése a hivatalból való leltározás és becslés, s az árvaügyi administrationak politikai műkedveléssé lett defraudatiója azok, melyek örökösödési eljárásunkat ma már még inkább fenyegetik, mint ezelőtt. Szükség lett volna mindenesetre, hogy törvényhozásunk megfigyelte legyen, s nem fölösleges, ha még mindig emlékében tartja, hogy mi Európában csaknem egyedül állunk örökösödési rendszerünkkel, hogy más nevezetes törvényhozások közül csak az osztrák legislatio ismeri meg a kényszerű hagyatéktárgyalási rendszert, s az ezzel járó hivatalból való leltározást és becslést ; s hogy végre, magában Ausztriában is, nem, s csak a jelesebb jogtudósok véleménye tört pálcát a kényszerű hagyatéktárgyalás s hivatalból való leltározás és becslés fölött (L. Unger J. Die Verlassenschafts-Abhandlung in Oesterreich, ein Votum für deren Aufhebung, Wien. 1862.); hanem már a legislatio is megszüntetni javasolta azt. (L. Entwurf eines Gesetzes, betreffend der Erwerb einer Erbschaft. Wien, 1867.) Tehát, valamint a régi, úgy a legújabb hibás alkotások procedúrájával szakítanunk kell; mert különben a kibontakozás és haladás helyett, a tökéletlenségek hacsába merülünk, mely hazástul, nemzetestül s törvényestül együtt sokkal hamarább s bizonyosabban elboríthat, mint a muszka invázió árja. Budapest, febr. 4. A képviselőház mai ülésén Szende Béla honvédelmi miniszter benyujtá a katonai beszállásolásról szóló törvényjavaslatot. Napirenden volt a vámügyi javaslat. Ellene szóltak: gróf Dessewffy Aurél, Bittó István (volt miniszterelnök) és Irányi Dániel. Széll Kálmán másfél óráig oly szépen védte a javaslatot, hogy a kormánypárt éljenzését sikerült kivívnia. Móritz Pál, Tóth Vilmos nagyon elemükben voltak, taps és éljenzés dolgában. — A többség még mindig kétes. A jó szászok. A képviselőházban helyet foglaló szász képviselők hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy a vámügyre vonatkozójavaslatokat elfogadják. A klubban a szavazatok teljesen egyenlők voltak, s az elnök szavazata döntött. Az ellenzék abból a körülményből, hogy szász atyánkfiai a legüdvösebb javaslatokat sem szokták elfogadni, tőkét csinálhat a mostani előzékenységből. Az alsó austriai ügyvédi kamara legutóbb tartott közgyűlésén a kamarai tagsági díjnak 14 ftra leszállítása mellett, (az előző évben 15 ft. volt) egyhangúlag a következő fontos határozatot hozta: „A hirdetések, körözvények, reklámok, s az ügyfelek nyerését célzó egyéb eszközök az ügyvédi becsület és tekintélyre nézve hátrányos lévén, kerülendők. A szokásos ügyleti jelentések önként érthetőleg kivétetnek.“ A jövedéki kihágásokról szaklapjaink. Lapunk 15 számában biráink irodalmi munkásságáról cikk jelent meg. Voltak állítólag olyanok, kik a cikk szerzőségével Hettyey Gyula táblai biró urat gyanúsították, ki — hogy a gyanút elhárítsa magáról — a Jogt. Közi. 5. számában, úgy szól a kérdéshez, hogy kilátszassék minden sorából, hogy ahhoz nem is ért, ergo nem írhatta az illető cikket. A demonstrate tehát teljesen sikerült. Táblabiró úr azt vitatja, hogy az 1868. 21. t. c. 102. § még hatályban van; azt is állítja, hogy az 1788 évi harmincadrendszabályok és az 1842- diki harmincadhivatali utasítás nem szabályozza a jövedéki bíróságok eljárását, s hogy ezekben a törvényekben nincs is bírósági közeg említve, mely ily szabályok értelmében eljárhasson. Bocsásson meg cikkező, hogy minden nézetét tévesnek declaráljuk, tudományunk s lelkünk teljes meggyőződéséből. Az 1868: 21.cikknek az a része, mely a fönnállót, jövedéki bíróságok helyébe ideiglenesen a pénzügyi törvényszékeket rendelte, a 97—108-ig terjedő szakaszokból áll. Ezek a szakaszok két részre osztandók. Az egyik részét képezik ugyanazon törvénynek a 97—107-ig terjedő szakaszai, melyek a pénzügyi törvényszékek elnevezését, számát, a jogorvoslatokat, s egyéb utasításokat, tehát oly vegyes rendelkezéseket tartalmaznak, mik rendszerint a már fönnálló törvények kiegészítésének jellegével bírnak , második részét pedig a 108. §. képezi mely a jövedéki bíróságoknak eljárási szabályait 1869. december 31-ig föntartja. Eme régebbi szabályok pedig —■ figyelembe véve a jövedéki bíróságokat életbeléptető 1867. évi március 26-kán kelt rendeletet; nemkülönben a pénzügyi törvények és szabályoknak minden egyes jövedéki ágról szóló füzetének a régibb törvényekre való hivatkozását — nem lehetnek mások, mint az 1788. évi harmincadrendszabályok és az 1842. évi harmincadhivatali utasítás, melyekre különben minden egyes füzetben nyílt hivatkozás is történik. A második kérdés ezek után az, hogy hatályban maradtak-e s mennyiben az 1868: 21. t.-c. ujabbi szakaszai s a régebbi törvények? Az 1873: 39. t.-c. csak részben tartotta hatályban az ujabbi szakaszokat, a régebbi eljárási szabályokat pedig egész terjedelmükben, ekként intézkedvén szóról-szóra: Az 1868. 21. t.-c. 100. §-ának első bekezdése, továbbá a 101, 102, 103, 105, 106 és 107. §-ok és a 108 §. által föntartott jövedéki bírósági szabályok az 1874. év végéig érvényben hagyatnak. Az 1874: 40. t. c. ismét megerősítette érvényét a most hivatkozott t. cikknek a törvényhozás további intézkedéséig. Azonban az 1876: 15. t. c. 81. §-ának második bekezdése egyedül a bírósági eljárási szabályokat, az 1866: 21. t. c. 108 §-ban szintén ily kitétel alatt jövedéki bírósági szabályokkal megjelölt s a későbbi törvények által érvényben hagyott régebbi szabályokat tartotta fenn továbbra is. Hogy pedig az 1876. évi törvényhozásnak az említett él.§-szal, az 1868. 21. t. c. 4. fejezetében foglalt s általunk töbször hivatkozott ujóbbi vegyes intézkedéseket még csak szándéka sem volt fentartani, kitetszik abból, hogy már maga eme 81. §-nak zárszavai is oly rendelkezést tartalmaznak, mely ellenkezik az 1868: 21.t. c. 106. §-ában foglaltakkal; továbbá kitetszik abból, hogy az 1876. évi törvényhozás, tapasztalva a jövedéki kihágások elszaporodását, szigorítani óhajtotta a megtorlást s az 1868: 21. t. cikknek teljesen revideált kiadását képező 1876: 15. t. c. 76. §-ában akként módosította az imént hivatkozott törvény 90. §-át, hogy a még föltételezett alanyi vétkesség hiányát végkép kizárta, s folytatva a revisiót, a régebbi törvény minden lényeges rendelkezését módosította; s nehogy a legcsekélyebb kétely is fölmerülhessen, az 1876: 15. t. c. 83 §-ában határozottan is kifejezte az 1868: 21. t. c. érvénytelenségét. Úgy hiszszük, hogy az elmondottak után nem szorul további bizonyításra az, hogy táblabiró ur ama kitörése : „hiszen az 1868. 21. tör. c. 102. §-ának nem létében a bűnösség kérdése, vagyis a tett vagy mulasztás bevagy be nem számithatása ítélet tárgyát nem képezhetné !“ legalább is elhamarkodott , mert a kérdéses törvényszakaszt, miként azt lapunkban már egyszer, s ezúttal is kifejtettük, az 1876-ki törvényhozás végkép eltörölte. De abban sincs igaza, hogy: „annak megállapítása, hogy valmely p. v. törv. vagy szabályba ütköző tény vagy mulasztás elkövettetett, nem a bíróság, hanem a pénzügyi közegek feladata, hogy mihelyt meg van állapítva, hogy ily tény, vagy mulasztás megtörtént, azonnal minden kivétel nélkül a törvényben szám szerint megállapított bírság vagy esetleges fogság