Magyar Jövő, 1943. szeptember (42. évfolyam, 5539-5559. szám)

1943-09-01 / 5539. szám

2^ MAGYAR JÖVŐ HUNGARIAN DAILY JOURNAL Published dally except Sunday, Monday and certain Holidays by the Hungarian Dally Journal Publishing Co. Published at 418 East 14th Street New York 3, N. Y. Telephone: ALgonquln 4-6875 Editor: J. ROMÁN szerkesztő Manager: S. RÁKOSI ügyvezető Subscription Rates: USA, Canada, So. America, Mexico, Cuba 6 dollars one year, 3 dollars six months, $1.75 three months. Single copies 3 cents. (In New York City 7 dollars one year, $3.50 six months, 2 dollars three months). Előfizetési árak: Az Egyesült Államokban, Canadában, Mexicoban, Cubában, Délameriká­­ban egy évre 6 U. S. dollár, félévre 3 dollár, három hónapra $1.75. Egyes szám ára 3 cent. — (New York városában egy évre 7 dollár, félévre $3.50, negyedévre 2 dollár. “Reentered aa Second Class Matter May 10, 1943, at the Post Office of New York N. Y.under the Act of March 8, 1879". Amerika, vigyázz! “Mi elhisszük, hogy a Pravda habozás nélkül megindí­taná az offenzívát a csatornával szemben. Mit kockáztat­hat? Legfeljebb egymillió amerikai és angol fiú életét, ami a Pravdának megéri akkor is, ha az egész kísérlet meg­hiúsul, ha csak százezer orosz emberélet menekül is meg általa . . .” Ki írta ezt? Hol jelent meg ez a náci uszítás? Göbbels lapjában? Oh, nem. Tojo hivatalos újságjában? Oh, nem. Amerikában. “Magyar” lapban. “Demokratikus” érzelmű lapban. Olyan újságban, amelyik azt “akarja”, hogy a világ népei győzzenek a fasiszta barbarizmussal vívott harcuk­ban. Mr. Kaufman lapja hozta e sorokat — és lesz gon­dunk, hogy se Mr. Kaufman, se más illetékesek egyhamar ne felejtsék el. Ez a “divide and rule”,­ossz és győzz náci elvnek leg­tipikusabb, lebrutálisabb nyílt iskolapéldája. Itt üvölt a megsebzett náci fenevad félreismerhetetlen hangon. Egy­másra uszítani az ellenségeit, féltékennyé, gyanakvóvá ten­ni egymásra, hogy aztán időt nyerjen magát összeszedni és ellenfeleit egyenként megsemmisíteni. “Százezer orosz életét akarja a gonosz szovjet meg­menteni”, üvöltenek a náci sakál visszhangozni és ezért hajlandók egymillió amerikai fiú életét feláldozni. Megérti­tek ezt, amerikai magyarok? Van valaki, aki elhiszi ezt ar­ról a népről, amely már eddig is tízmillió ifjú gyermekét adta a közös ügy, a közös győzelem érdekében? • Ha a szovjet kormánynak nem kizárólagosan csak a nácik pusztítása lett volna az elve, akkor nem kellett volna nekik­­ millió és millió szovjet katona élete árán védelmez­­tetni Odesszát és Leningrádot, Moszkvát és Szevasztopolt, Stalingradot és Voronezst. De ha ők erre az álláspontra helyezkedtek volna, akkor ma a­ náci keleti vonal az Ural­nál volna és Nyugat-Európában ma nem 50, hanem 250 náci divízió volna s a győzelem lehetősége alig létezne. • A fasiszta-defetista sajtó koncentrált támadásban van a második front ellen s mag­ától érthető, hogy a “Kaufman­­szava”, mint minden más reakciós megmozdulásból, ebből kiveszi a részét. A második front megnyitása nemcsak katonai, hanem politikai kérdés, miként Itália invázióját sem kizárólag katonai, hanem politikai megfontolások ha­­tároztatták el vezérkarunkkal.­­ „ Akik ma a második front ellen ágálnak, azok a szó leg­szorosabb értelmében millió és millió amerikai ifjú életét kockáztatják. Mert annak elhalasztása időt ad a német ve­zérkarnak, hogy a blitz-offenzív stratégiáról átépítsék ka­tonai és gazdasági berendezésüket a defenzív stratégiára. A légi támadások fokozódó költségei­­— lelőtt gépekben — már előjelei e felkészülésnek. Most van itt az ideje a kegye­lemdöfést megadni a sebzett náci fenevadnak. Lehetővé teszik ezenkívül a németeknek azt, hogy a háborút kihúzzák addig, amíg a népek belefáradnak és bele­kényszerülnek “egyezményes” békébe. Ez pedig a világ­­katasztrófa lenne a harmadik világháború elkerülhetet­lenségével. Ide vezet a reakció második front­ellenes kampánya. E célnak ad segítő kezet a reakciós magyar sajtó, élén a ‘Kaufman szavával”. Tudomásul vesszük. Elfogott japán Zero repülőgép, amelyet most ame­­r­­ikai fiúk használnak a volt gazda ellen. MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) Szenzációs részletek a Hitler-Mussolini konferenciáról Diktátorok ha találkoznak­ ­A Fasista Nagytanács félt, hogy a Duce letartóztatta őket LONDON.­­ Nem fedi többé misztérium a diktáto­rok közötti találkozást, amely Feltrénél folyt le, Velencétől északnyugatra és amely meg­előzte Mussolini bukását. Di­­no Grandi birtokában volt a Hitler-Mussolini konferencia jegyzőkönyve és most napvi­lágra került annak a tartal­ma. Hitler szemrehányást tett a Duce-nak és őt hibáztatta a dolgok állásáért. Kijelen­tette, hogy a Wehrmacht nem képes olyan nagyarányú se­gítséget nyújtani Olaszor­szágnak, mivel máshol van elfoglalva. Az egyedüli segít­ség, amit még adhat, az csak két gyalogos divízióból és 300 repülőgépből áll. Musso­lini mindig a saját útjait akarta követni és csak ami­kor minden rosszul megy, fordul Németország felé, — mondotta a Führer. “Azt ta­nácsoltam, hogy ne menj há­borúba a megvert Franciaor­szág ellen, hanem várd meg az alkalmas pillanatot, amit az én terveim irányoztak elő. Te azonban mégis megkísérel­ted Dél-Franciaország meg­szállását” — mondotta Hit­ler a Duce-nak. Grandi jegyzéke feltünteti azt is, hogy Mussolini a Bal­kánt illetőleg sem fogadta el a­ Führer tanácsát. Júliusban pedig, az olasz főparancsnok­k­­ság egy memorandumot ter­­j­esztett Mussolini elé, amely­ik­ben Olaszország nehéz kato­­lí­nai helyzetéről tesz jelentést­­ és azt indítványozza, hogy­­ Hitler 49 tank-divíziót és­ a 3000 repülőgépet adjon Olasz-­­a­országnak, mert a háború to­­­vábbi sikeres folytatásához ennyi szükséges. • Ha ez a se­­gítég nem jönne meg, akkor rögtöni lépéseket kell tenni az Angliával való fegyver­­szünet megkötésére, mondja a memorandum. Azt is meg­említették, hogy az olasz csa­patoknak esetleg a Pó folyóig kell visszavonulniuk, a néme­tekhez csatlakozva. A memo­randumot Vittorio A­mbrosio generális írta alá és Musso­lini nagyon haragudott, majd ideiglenesen el is bocsátotta Ambrosiót.­­ Akkor Emilio de Bono és Dino Grandi azt tanácsolták Mussolininek, hogy beszéljen Hitlerrel. A beszélgetés meg is történt és két óra hosszat tartott. Mussolini a Führer elé tár­ta Itália katonai helyzetét és Hitler méregbe jött, Grandi jegyzéke szerint. “Mondtam neked, hogy hagyj békét a Balkán államoknak, mondotta a Führer, mert én előre lát­tam, hogy az ottani hadvise­lés csak komplikálni fogja a katonai helyzetet, de te meg­támadtad Albániát, azután Görögországot, kényszerítve bennünket arra, hogy több divíziót küldjünk a Bal­kánra”. “Mikor El Álamein felé ha­ladtunk győzelmesen, akkor akartam neked megerősítést küldeni Egyiptom azonnali el­foglalására, folytatta Hitler, de te visszautasítottad, mert csak az olasz seregek számá­ra akartad a dicsőséget”. Ezzel Hitler arra célzott, hogy Mussolini El Alamein­­be ment és fehér lovon lova­golva, kezében karddal, az “Izlám Védőjének” nevezte magát és a csapatok élén Alexandriába szándékozott lo­vagolni. Feltréből visszatérve, Mus­solini összehívta a Fasiszta Nagytanácsot. Mindenkinek a meglepetésére, Grandi fel­állott és felolvasta a konfe­rencia jegyzőknyvét. A Duce akkor árulással vádolta Gran­dit, de beszéde, amely a to­vábbi kitartásra buzdított a végleges győzelem érdekében, már nem volt nagyhatású és a tanácskozás 10 óra hosszat tartott. A Duce akkor két órai haladékot kért, hogy újabb adatokat készítsen elő, de a Nagytanács nem fogad­ta el az­­ indítványt, mert azt gyanították, hogy kint pa­rancsot fog adni a feketein­­ges gárdának, hogy tartóztas­sák le az egész társaságot. Nem tudtak tehát meg­egyezésre jutni, de Mussolini nem akart lemondani. Egy pár perccel később Victor Emmanuel hivatta a Ducét és alá akarta íratni vele a le­mondási nyilatkozatot, Mus­solini azonban azt is vissza­utasította. Végre is a király “elbocsátotta” állásából a fa­siszta diktátort. Mind nagyobb arányban gyilkolják a nácik Európa védtelen lakosságát LONDON.­­A Szövetsé­ges Információs Bizottság,­­amelyik hivatalosan tesz je­lentéseket a nácik bűntettei­ről, azt a vádat emelte most Németország, Olaszország és bolygóik ellen, ahogy minid nagyobb arányban űzik a rab­lást, gyilkolást, kínzást az el­foglalt Európa népei között. A Bizottság részleteket is közölt, amelyek a fenti meg­állapításokat igazolják és me­lyeket a menekült kormányok már régóta hangoztatnak. A Szövetségesek máris tet­tek lépéseket, hogy megbosz­­szulják azokat a bűntényeket, melyeknek következtében a leigázott népek milliói estek áldozatul a golyóknak, vagy haltak éhen. Még sokkal na­gyobb azoknak a száma, aki­ket rabszolgaságba hurcoltak, mint részét annak az előre k­i­t­e­r­v­e­z­e­tt kampánynak, melynek célja egyes fajoknak a kipusztítása volt. A náci uralom alatt talán Lengyelország szenvedett a legtöbbet. A bizottság jelen­tése szerint, a kimerülés, megkínzatás, betegségek és kivégzések nem biztosítottak 9 hónapnál, hosszabb életet azoknak a számára, akiket a koncentrációs táborokba hur­coltak. Az Oswiecim táborban 50,000 ember pusztult el. Legkevesebb 1 millió zsidót mészároltak le. Tipikus náci bosszú volt az, ami Rozki ál­lomáson történt. A vonat ab­lakából egy ismeretlen tettes lelőtt egy náci őrt. A kocsi­ban levőket mind letartóztat­ták és 50 embert felakasz­tottak. Belgiumban razziákat tar­tottak a nácik és minden 18­ ,50 év közötti férfit és 21-35 év közötti egyedül­álló nőt Németországba vittek kény­szermunkára. Csehszlovákiában volt olyan na­p, amikor 144 kivégzést hajtottak végre. Morvaország lakosságát 99.000-ről 18.000-re redukálta a náci gyilkolás. Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia szintén a legnagyobb náci atrocitá­sok színhelyévé vált, amióta csak megszállották a német csapatok. A legszoborúbb azonban ta­lán mégis csak Görögország helyzete, ahol nemcsak a né­metek, hanem a bolgárok is pusztítottak, állítólag azért, hogy újabb területeket fog­lalhassanak el. Nőtt az angol haditermelés LONDON. Lyttelton ter­melésügyi miniszter bejelen­tette, hogy az angolországi termelés 25 százalékos emel­kedést mutat 1943 második felében, a tavalyihoz viszo­nyítva. New Deal Boliviábean (Folytatás az lső oldalról) Mások érdekében, továbbá megalakították a CIO Latinamerikai Komitéját, mely tény­nyel új korszak vette kezdetét az Egyesült Államok és Latinamerika szakszervezeti mozgalmainak viszonyában. A­­CIO­ Latin­amerikai Komitéjának küldöttsége a Latin­amerikai Szakszervezeti Szövetség most megtartott kubai kongresszusán is képvisel­tette magát. Penaranda elnök a szakszervezeti vezé­reket szabadlábra helyezte. Arcénak adott válaszában ígéretet tett a demokratikus szabadságjogok helyreállítására. A hangu­lat kedvezőnek látszott, hogy Bolívia a tár­sadalmi fejlődés útjára térjen. Mikor Penaranda elnök az Egyesült Ál­lmokból visszatért, az a hír járta, hogy az ön árának emelése befejezett tény. Ezt a hírt azonban csakhamar megcáfolták, vi­szont kiderült, hogy Washingtogban csen­des, de annál szivósabb küzdelem folyik a­­Board of Economic Warfare és a nagy­bánya­vállalatok között. Az amerikaiak ki­jelentették, hogy a nagy bányavállalatok már amúgy is eleget keresnek és ha az ön árát részükre emelnék, csupán profitjaik nőnének, de nem érnék el fő céljukat: a ter­melés emelését. (A bolíviai sajtópolémiák révén kiderült, hogy a nagyvállalatok éven­te jóval többet keresnek, mint tőkéjük 23,3 százalékát.) A nagyvállalatok azon a címen követeltek áremelést, hogy termelési költsé­geik erősen megnövekedtek.­­Július közepén a Bolíviai Szakszervezeti Központ nyilatkozatot tett közzé, mely ér­dekesen dokumentálja, mennyire megértet­te a munkásság, hogy Északamerikai pro­gresszív köreiben szövetségesekre találhat a hazai reakció ellen. “A bolíviai munkásosztálynak minden oka megvan annak feltételezésére, hogy a­­kompetens északamerikai hatóságok részé­ről megvolt a jóakarat az ón­ár felemelésé­re. A feltétel azonban az volt, hogy az ár-, többletet ,ez alkalommal ne kizárólag a bá­nyamágnások zsebeljék be, mint az tavaly is ,megtörtént, hanem egyedül a bányászok javára fordítsák. A nagy bányászérdekelt­ségek erős nyomást gyakorolva meg tud­ták akadályozni, hogy az önáremelésből ily feltétel mellett valóság legyen; azt az ürü­gyet használták fel, hogy ez a feltétel sérti az ország szuverenitását .­­. . Ha azonban jelenlegi életfeltételeink nem javulnak, úgy a legjobb akarattal vagy a legnagyobb erő­feszítés árán sem lehet biztosítani a stra­tégiai nyersanyagok termelésének növelé­sét. Már­pedig a Szövetséges Nemzetek há­borús erőfeszítése, a munkásosztály egész­sége előbbre valók, mint a nagy bánya­­vállalatok osztalékai.” Ekkor került sor rá, hogy a Board of Economic Warfare átalakult az Office of Economic Warfare-ré és Wallace lemondott elnökségéről. A nagyvállalatok abban bíz­­tak, hogy most elérkezett az ő idejük. Úgy látszik azonban, a Bolíviai Szakszervezeti Központ erős hatást keltett Washingtonban és a nagy bányászvállalatoknak ismét csa­­lódniok kellett reményeikben. Az ón árát felemelték s ha nem is 10, hanem csak 2,5 amerikai centtel fontonként, azt legalább teljes mértékben a bányászok élvezik. Ez a haladó erőknek nagy, komoly sikerét jelen­ti. Egyik közvetlen kihatása az öntermelés növekedése lesz. A dolog politikai jelentősége azonban még nagyobb. Bebizonyította, hogy a Jó­­Szomszédság politikája kiterjedhet nem­csak a kormányok, hanem a népek közötti együttműködésre is. Az első esetben fordul elő az Egyesült Államok és Latinamerikai népeinek viszonyában, hogy a nagy tőke­érdekeltségek erős nyomása ellenére Észak­ról kifejezetten a dolgozók számára érke­zett segítség. Ennek természetesen messze­­fekvő kihatása van minden vonatkozásban. Bolíviában precedenst teremtettek az egyéb latinamerikai dolgozók számára, ahol a munkásság életnívója a bolíviaiénál nem sokkal magasabb. Magának Bolívia mun­kásságának pedig ilyen módon sikerül be­bizonyítani, hogy a demokrácia nem üres szólam, hanem több kenyeret, emberhez méltó lakásokat és ruházkodást (spanyolul: Pan, Techo y Abrigo) jelent. FEHÉR LÁSZLÓ. September 1, 1948 BERLE TAGADJA A RÉ­TAHALAT A Külpolitikai Bizottság a reakciós klikk eltávolítását követeli WASHINGTON, D. C. — Sumner Welles beharango­zott távozásával a külpoliti­kánkat irányító személyek körül a vihar megerősödött. A Committee for a Demo­cratic Foreign Policy végre­hajtó bizottságának elnöke a State Departmentben nagy takarítást követel. Mortimer Hays szerint mindenkit el kell onnan távolítani, aki a múltban sem volt a megalku­vás nélküli harcnak a híve a fasiszta elemekkel szem­ben. Név szerint megnevezi Hullt is és különösen kiemeli James Clement Dunnt, aki­nek terhére írják, hogy a ja­pánok és Francoék még a kritikus időben is olyan ér­tékes szállítmányokat kaptak, melyeket a háborúban elle­nünk használtak fel. Breek­­enridge Dongnak szemére ve­ti túlzott Mussolini barátsá­gát, A. A. Berlenek pedig, hogy mindig akadálya volt a nélkülözhetetlen orosz barát­ság kimélyítésének. Berle a több oldalról is fel­merült váddal szemben a va­sárnapi lapokban erélyesen védelembe veszi az egész kül­ügyi államtitkárságot. “Csak pletykákról van szó” — mon­dotta az államtitkár helyet­tes —, “az ellenséges álla­mokból elmenekült baloldali politikusokat egyáltalán nem mellőzik.” Berlenek saját személyé­ben is védekezni kell, mert az American Council on Public Affairs ügyvezető titkára többek között azzal is meg­vádolja őt, hogy az antisze­mita törvények egykori ma­gyarországi bajnokát, Eck­hardt Tibort is ő támogatta. Állítólag a sötét politikai múltú volt magyar képvise­lőt — Horthy rokonát — Berle szintén arra akarta fel­használni, hogy minél több ütköző államot építhessen fel az oroszokkal szemben. Általában megnyugvással veszik Norman Armour várat­lan megérkezését a főváros­ban. Buenos Aires-i köve­tünk az amerikai diplomácia egyik legkedveltebb embere. Európa majdnem valameny­­nyi fővárosában szolgált, így még a háború előtti Oroszor­szágban is. Úgy tudják, hogy a kérlelhetetlen leszámolás hive volt mindig és ezért fa­siszta körökben sohasem ked­velték. Ál­ítólag ő a legkomo­lyabb jelölt Welles helyére. Működik az antiszemita sajtó NEW YORK. — Egy erő­szakos, az ellenség által meg­­nyitott kampány folyik mos­tanában Észak- és Dél Ame­rikában, kihasználva Henry Ford nevét és széles körben , terjesztve az ő régebben vis­­­­szavont könyvét, amelynek címe: “The International Jew”. A Friends of Democracy, Inc. országos elnöke, L. K. Birkhead, egy táviratot kül­dött Fordnak és arra szólí­totta fel, hogy azonnal tiltsa le könyvének használatát a Tengely propagandistáinál. Fordnak ez a könyve 1927- ben jelent meg először, az antiszemita irányzatú “The Dearborn Independent” című újságban és hamis dokumen­tumok alapján, a “The Pro­tocols of the Elders of Zion” alapján íródott. A mostani hírek szerint a könyv újból forgalomban van és egy újság is megjelenik, a The Malist, amelyik szintén felhasználva Ford nevét, an­tiszemitizmust szít. A posta nem szállítja a könyvet és az újságot, de azok más utakon jutnak el a nagyközönséghez és így ter­jesztik káros propagandáju­kat. 39 millió ejtőernyős ALGÉRIA. Mintegy 3.500 ember vett részt azon a gyű­lésen, amelyen egy kommu­nista képviselő kijelentette, hogy a második frontot Franciaországban kell meg­nyitni. Henri Portalet képviselő, akit a francia kommunista párt küldött ki, hogy tárgya­lásokat kezdjen az északafri­kai francia kormánnyal,­­azt állította az algériai gyűlésen, hogy Franciaországban 89 millió “ejtőernyős” vár a né­met vonalak háta mögött, hogy az alkalmas pillanatban működéshez kezdjen a sza­badság érdeké­ben. A francia népnek 94 százaléka egyesült Hitler és a vichyi árulók el­len, mondotta Portalet. A Szövetségesek részére Franciaország három tenger felől közelíthető meg és nem látszik lehetetlennek, hogy ott nyissák meg a második frontot. “A mi célunk Fran­ciaországot szolgálni”, fejez­te be a képviselő. •

Next