Magyar Könyvszemle, 1968 (84. évfolyam, 1-4. szám)
SZEMLE - Jókai Mór: Cikkek és beszédek I. (Ism. Dezsényi Béla) 118
Jókai Mór: Cikkek és beszédek (1847. jan. 2. — 1848. márc. 12.) I. köt. Összeállította és sajtó alá rendezte SZEKERES László. Budapest 1965, Akad. Kiadó, 894. 2. (Jókai Mór Összes művei. Szerkeszti LENGYEL Dénes és NAGY Miklós. Cikkek és beszédek 1.) Akadémiánk és annak kiadója korszakos vállalkozást indított el klasszikusaink kritikai kiadásával. Irodalomtörténetünk eddigi eredményeit rendszerezik ezek a sorozatok egy-egy klasszikus íróval kapcsolatban, s így az irodalomtörténeti kézikönyv fontos kiegészítői, „példatárai", egyben a további kutatás laboratóriumai és vezérfonalai. A textológia területén ilyen nagyarányú vállalkozás hazánkban megelőzőleg sohasem volt. Az új szövegkiadások sorában az egyik főhelyet már csak azért is, mert az eddig megjelent kötetek is tucatokra mennek, a JÓKAI-sorozat foglalja el, NAGY Miklós és LENGYEL Dénes szerkesztői vezetése alatt egy nem kis számú és főleg tehetségéről már bizonyságot tett fiatal kutatókból álló gárdával, kiknek mindegyike néhány, rendszerint (és helyesen) 3 —4-nél sohasem több, kötetet gondoz. Az eddig túlnyomóan kiadott regények után ez a Cikkek és beszédek összefoglaló cím alá sorolt rész-sorozat ki utat nyit a JÓKAI-oeuvre rengetegében. Új oldalról mutatja az írót, új feladatok elé állítja a kritikai kiadás sajtó alá rendezőjét, új módszereket kíván — de új és az eddig kiadott JÓKAI-anyaggal szemben valószínűleg váratlanabb eredményeket is hoz. A kritikai kiadás szerkesztői tájékoztató „bevezetőt" illesztettek a JÓKAI-sorozat új ciklusa első kötetének magyarázó jegyzetei elé. Tájékoztatnak az ideszánt műfajok határáról s egyben arról, hogy egy kronológiai rendben adják JÓKAinak minden olyan írását, amely legpontosabban talán úgy volna minősíthető, hogy a „sajtóműfajba" tartozik. Mert lényegileg mindarról van itt szó, ami újságokban, folyóiratokban látott napvilágot, és a szélső műfaji határok, a publicisztika mellett a csevegés, útleírás, sőt irodalmi levél, de főleg a már csak igen közvetett kapcsolat folytán ezekkel egybeházasítható szónoklat egyetlen közös kritériuma, hogy első nyomtatott megjelenésük periodikákhoz volt kötve. Természetes, hogy a könyv és a sajtó történetének sajátos formai és tartalmi kérdéseit boncoló kutatások orgánuma ezekre különös gondot kell, hogy fordítson. A kritikai kiadások tervszerű vizsgálatát legcélszerűbben egy ilyen jellegű kötet ismertetésével indíthatjuk el. A szerkesztők magvas bevezetése kitűnő áttekintést ad JÓKAI szónoki és újságírói pályájáról, s főleg ésszerűen mutat rá annak jellegzetes fordulóira, csúcsként a forradalom alatt írt műveket, majd a kiegyezés körüli és az 1875-ös fúzióval kapcsolatos szónoki és cikkírói megnyilatkozások döntő csoportjait emelve ki. Jól mutatja ez a vázlat a szerkesztői és szónoki pálya egyaránt lefelé hajló ívét is 1882-től kezdve A Hon és az Ellenőr egyesülése, JÓKAI népszerűségének hanyatlása és az 1890 után a politikai szereplésében beállott antiklimax folyamán. Állást foglalnak amellett, hogy az 1849-ig terjedő publicisztika teljes és részletes feltárása kötelező, utána a további kötetek már csak válogatást fognak hozni az óriási életműből. Az is helyes, hogy a további kötetek szerkezetét és tartalmi vázát egyelőre nem kötik meg szigorúan, hiszen még JÓKAI regényeinek tüzetes megmunkálása is állandó meglepetéseket hoz a rendelkezésre álló hatalmas irodalom ellenére, míg a JÓKAI-publicisztika történetének a megelőző korszak csak egyetlen részletét tárgyalta tudományosnak nevezhető formában (TAKÁTS Sándor), — annak közzététele tehát még váratlanabb kimenetelű lehet. SZEKERES László, aki a JÓKAI-publicisztika első súlypontozott szakaszát bocsátja elénk, ranggal bír a JÓKAi-kutatók közt, s többek között a forradalom leveréséig terjedő publicisztika határait cövekelte már körül végleges megállapításokat hozó két magvas cikkében. A szövegkiadás konkrét munkájára térve új erényeket csillogtat: nagy szorgalmat, a kortárs irodalom részletekig beható ismeretét, ügyes következtető képességet, a jegyzetelésben pontosságra és maximális teljességre való törekvést. A kilencszázoldalas kötet közel felére rúgó jegyzetapparátusát Jókai hírlapírói pályája küszöbén címmel a JÓKAI-sorozat már hagyományos módján általános áttekintéssel kezdi. Míg ez az áttekintés az eddig megjelent regénykötetekben rendszerint a mű keletkezéstörténetét tartalmazza, addig a sajtó műfaji jellegéből folyóan itt a cikkek írására vezető helyzetek, a rovatvezetői illetve a szerkesztői működés adottságai kerülnek bemutatásra. JÓKAI előbb színireferens, illetve „újdondász" az Elitképeknél és a Jelenkornál, majd szerkesztő (igazában, ahogy SZEKERES megállapítja, „mindenes") az Életképek élén. SZEKERES pontosan megállapítja JÓKAinak a megfelelő minőségekben kifejtett működése kezdő és végpontját, majd tüzetesen megvizsgálja a nagyrészben aláíratlan cikkek és egyéb közlemények szerzőségének kritériumait. Igen helyesen elébe helyezi a tárgyi bizonyítékokat a stílusbeli hasonlóság alapján