Magyar Könyvszemle, 1968 (84. évfolyam, 1-4. szám)

SZEMLE - Jókai Mór: Cikkek és beszédek I. (Ism. Dezsényi Béla) 118

Jókai Mór: Cikkek és beszédek (1847. jan. 2. — 1848. márc. 12.) I. köt. Összeállította és sajtó alá rendezte SZEKERES László. Budapest 1965, Akad. Kiadó, 894­­. 2­­. (Jókai Mór Összes művei. Szerkeszti LEN­GYEL Dénes és NAGY Miklós. Cikkek és beszédek 1.) Akadémiánk és annak kiadója kor­szakos vállalkozást indított el klassziku­saink kritikai kiadásával. Irodalomtörté­netünk eddigi eredményeit rendszerezik ezek a sorozatok egy-egy klasszikus íróval kapcsolatban, s így az irodalomtörténeti kézikönyv fontos kiegészítői, „példatárai", egyben a további kutatás laboratóriumai és vezérfonalai. A textológia területén ilyen nagyarányú vállalkozás hazánkban megelőzőleg soha­sem volt. Az új szövegkiadások sorában az egyik főhelyet már csak az­ért is, mert az eddig megjelent kötetek is tucatokra mennek, a JÓKAI-sorozat foglalja el, NAGY Miklós és LENGYEL Dénes szerkesztői vezetése alatt egy nem kis számú és főleg tehetségéről már bizonyságot tett fiatal kutatókból álló gárdával, kiknek mindegyike néhány, rend­szerint (és helyesen) 3 —4-nél sohasem több, kötetet gondoz. Az eddig túlnyomóan kiadott regények után ez a Cikkek és beszédek összefoglaló cím alá sorolt rész-sorozat k­i utat nyit a JÓKAI-oeuvre rengetegében. Új oldalról mutatja az írót, új feladatok elé állítja a kritikai kiadás sajtó alá rendezőjét, új módszereket kíván — de új és az eddig kiadott JÓKAI-anyaggal szemben való­színűleg váratlanabb eredményeket is hoz. A kritikai kiadás szerkesztői tájékoz­tató „bevezetőt" illesztettek a JÓKAI-soro­zat új ciklusa első kötetének magyarázó jegyzetei elé. Tájékoztatnak az ideszánt műfajok határáról s egyben arról, hogy egy kronológiai rendben adják JÓKAinak minden olyan írását, amely legpontosabban talán úgy volna minősíthető, hogy a „sajtó­műfajba" tartozik. Mert lényegileg mind­arról van itt szó, ami újságokban, folyó­iratokban látott napvilágot, és a szélső mű­faji határok, a publicisztika mellett a cseve­gés, útleírás, sőt irodalmi levél, de főleg a már csak igen közvetett kapcsolat folytán ezekkel egybeházasítható szónoklat egyet­len közös kritériuma, hogy első nyomtatott megjelenésük periodikákhoz volt kötve. Természetes, hogy a könyv és a sajtó törté­netének sajátos formai és tartalmi kérdé­seit boncoló kutatások orgánuma ezekre különös gondot kell, hogy fordítson. A kritikai kiadások tervszerű vizsgálatát legcélszerűbben egy ilyen jellegű kötet ismertetésével indíthatjuk el. A szerkesztők magvas bevezetése kitűnő áttekintést ad JÓKAI szónoki és újságírói pályájáról, s főleg ésszerűen mutat rá an­nak jellegzetes fordulóira, csúcsként a forradalom alatt írt műveket, majd a ki­egyezés körüli és az 1875-ös fúzióval kap­csolatos szónoki és cikkírói megnyilatkozá­sok döntő csoportjait emelve ki. Jól mutat­ja ez a vázlat a szerkesztői és szónoki pálya egyaránt lefelé hajló ívét is 1882-től kezdve A Hon és az Ellenőr egyesülése, JÓKAI népszerűségének hanyatlása és az 1890 után a politikai szereplésében beállott antiklimax folyamán. Állást foglalnak a­mellett, hogy az 1849-ig terjedő publiciszti­ka teljes és részletes feltárása kötelező, utána a további kötetek már csak váloga­tást fognak hozni az óriási életműből. Az is helyes, hogy a további kötetek szerkezetét és tartalmi vázát egyelőre nem kötik meg szigorúan, hiszen még JÓKAI regényeinek tüzetes megmunkálása is állandó meg­lepetéseket hoz a rendelkezésre álló hatal­mas irodalom ellenére, míg a JÓKAI-publi­cisztika történetének a megelőző korszak csak egyetlen részletét tárgyalta tudomá­nyosnak nevezhető formában (TAKÁTS Sán­dor), — annak közzététele tehát még várat­lanabb kimenetelű lehet. SZEKERES László, aki a JÓKAI-publi­cisztika első súlypontozott szakaszát bo­csátja elénk, ranggal bír a JÓKAi-kutatók közt, s többek között a forradalom leveré­séig terjedő publicisztika határait cövekel­te már körül végleges megállapításokat hozó két magvas cikkében. A szövegkiadás konkrét munkájára tér­ve új erényeket csillogtat: nagy szorgal­mat, a kortárs irodalom részletekig beható ismeretét, ügyes következtető képességet, a jegyzetelésben pontosságra és maximális teljességre való törekvést. A kilencszáz­oldalas kötet közel felére rúgó jegyzet­apparátusát Jókai hírlapírói pályája küszö­bén címmel a JÓKAI-sorozat már hagyo­mányos módján általános áttekintéssel kezdi. Míg ez az áttekintés az eddig meg­jelent regénykötetekben rendszerint a mű keletkezéstörténetét tartalmazza, addig a sajtó műfaji jellegéből folyóan itt a cikkek írására vezető helyzetek, a rovatvezetői illetve a szerkesztői működés adottságai kerülnek bemutatásra. JÓKAI előbb színi­referens, illetve „újdondász" az Elitképek­nél és a Jelenkornál, majd szerkesztő (igazá­ban, ahogy SZEKERES megállapítja, „min­denes") az Életképek élén. SZEKERES pon­tosan megállapítja JÓKAinak a megfelelő minőségekben kifejtett működése kezdő és végpontját, majd tüzetesen megvizsgálja a nagyrészben aláíratlan cikkek és egyéb közlemények szerzőségének kritériumait. Igen helyesen elébe helyezi a tárgyi bizo­nyítékokat a stílusbeli hasonlóság alapján

Next