Magyar Közigazgatás, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-31 / 31. szám
XXXIX. évfolyam. — 31. szám. Szerkesztőség: I., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső tér sarkán). Előfizetési ára: Egész évre ____140 korona. Fél évre .......... 70 « Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1921 julius 31. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Kiadóhivatal, II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkán). Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. A főrendiház reformja. Bármily különbözők legyenek a nézetek a felsőház hivatása és szervezete felöl, az kétségtelen, hogy az 1885 : VII. t.-cikkel némileg megreformált magyar főrendiház szervezete most — egy emberöltő múltán — még akkor is további, az eddiginél nagyobb lépéssel átreformálást igényelt volna, ha a közbejött nagy változások, a háború és a forradalmak által szült egészen új helyzet a főrendiház; korszerű, a régebben tervezettnél mindenesetre gyökeresebb reformjának kényszerítő szüksége elé nem állítana bennünket. A brit felsőházat, a lordok házát kivéve — amelyik a közelmúlt előzményeiből, nevezetesen a Lord Bryce-féle, nagyon is radikális reformjavaslatból következtethetőleg a közeljövőben előreláthatólag szintén gyökeres átalakulás alá kerül — ma már sehol a világon nincs a mi főrendiházunkéhoz hasonló szervezet. Ma már Európaszerte, sőt a többi világrészek kulturállamaiban is, nagy birodalmakban és kis országokban, monarchiákban és köztársaságokban egyaránt, az első kamara többnyire akként van szervezve, hogy tagjainak túlnyomó száma kinevezés vagy választás útján nyeri mandátumát, sőt a legtöbb külföldi államban mindinkább előtérbe lépett a kizárólag, vagy túlnyomóan választott tagokból álló senatus rendszere. A mondhatni világszerte meglehetősen azonos összetételű felsőházak társaságában a magyar főrendiház — a háború és forradalmak viharainak bekövetkezése nélkül — sem maradhatott volna sokáig elszigetelten és mozdulatlanul. De a gyökeresen megváltozott viszonyok meg sem jelenthetik és parancsolólag nem követelik azt, hogy mi is most — a külföldi államok nagy részének példáját követve, — a történeti jogfolytonosság teljes kikapcsolásával jóformán forradalmi módszerrel, a régi főrendiház speciális magyar intézményéből — külföldi mintára szabott, — nálunk teljesen idegen szenátust alkossunk. Ismételten és nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy a gyökeresen megváltozott viszonyok, ha esetleg a korábban tervezettnél gyökeresebb reformot kívánnak is, mégsem zárják ki a minden külföldi utánzástól elütő, a magyar történeti alkotmány fejlődéséhez ragaszkodó, a magyar felfogásnak és levegőnek megfelelő reformművet. Minden elméleti fejtegetést mellőzve, csupán egy nagyon fontos gyakorlati szempontra kívánunk itt rámutatni, amit az új felsőház megalkotásánál figyelmen kívül hagynunk nem szabad. Ez pedig az, hogy mi egy óriás ugrással a legszűkebb körű választójogról egyszerre a legtágabb körűre tértünk át. És a nemzetgyűlési választásokra behozott, valóban a legmesszebbmenő (férfiakra és nőkre egyaránt kiterjedő) általános választójog uralma alatt, — amely túl általános választójogot igen nehéz lesz a későbbi országgyűlési képviselőházi választásokra nézve tetemesen megszűkíteni, — illetőleg az általános választójog alapján összeülő alsóházzal szemben, megfelelő ellensúlyképen, nagyon is szükség lesz egy hivatása magaslatin álló, erőteljes és tekintélyes felsőházra. Szükség lesz a változó pártpolitikán, az egyoldalú osztályérdekeken, a napi hangulatokon felül emelkedő, a nemzet egyetemes érdekeit gondozó, minden egyoldalúságtól, és túlzástól mentes, a magyar nemzet minden rétegét, mindenik társadalmi osztályát méltóan reprezentáló felsőházra. Szükség lesz olyan felsőházra, amelyik a jó törvényhozáshoz annyira nélkülözhetetlen tárgyilagosságot és szakszerűséget szervezetileg biztosítja, ami mostani nagy nemzeti megpróbáltatásunk kegyetlenül súlyos korszakában az igazi nemzeti közvéleményt képviselje, sőt, ha kell, ilyen közvéleményt maga kezdeményezzen és teremtsen is. Olyan felsőházra lesz szükségünk, amelynek hivatása és szerepköre talán fontosabb, mint bármely más országban, és nagyobb horderejűvé vált, mint idáig magunk is képzelhettük. Ilyen felsőház az, amelynek képe már régóta a mi szemeink előtt lebeg, amely felfogásunknak már lapunk múlt évi dec. 5-én kelt 49-ik számában is röviden kifejezést adtunk. Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy az immár közismertté vált kormányjavaslat úgy a konzervativizmus, mint a radikalizmus túlzásaitól tartózkodva a helyes középidőn halad és nagyon közel áll ahhoz a képhez, amelyet a fentiekben körvonalazni igyekeztünk. E törvényjavaslat nem utánzata egyetlen külföldi alkotásnak sem. E tér-