Magyar Közigazgatás, 1935 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-06 / 1. szám
■íT^ y/Lili. eufglyam. 1. szám. f / i®í' / -■/ Megjelenik minden vasárnap.Budapest, 1935 január 6. /77 // // Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, II., Pasaréti ut 6. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Előfizetési ára: az 1935. évre......... 28 Alapította: BONCZA MIKLÓS Főszerkesztő: Dr. NÉMETHY KÁROLY Szerkesztik: Dr. NÉMETHY IMRE és Dr. MÁRTONFFY KÁROLY Jogi és közigazgatás. A közigazgatás szakembereinek körében mind általánosabb meggyőződéssé válik az, hogy a közigazgatásban a jog szerepe mellett el kell ismerni más összetevők nagy jelentőségét is. Együtt jár ez a meggyőződés a közigazgatás feladatainak sokasodásával és növekedésével. Bizonyos, hogy a közigazgatás ma nem nélkülözheti a legkülönbözőbb szakmabeli képzettségek: a mérnökök, az orvosok, a gazdák, az üzemszervezés kérdésében vagy a kereskedelem körében jártas szakemberek rendszeres közreműködését. Szüksége van a közjótékonyság szakértőire, férfiakra és nőkre, de tanárok és tanítók is ma sokkal inkább közvetlen részesei a közigazgatásnak, mint talán bármikor ezelőtt. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy amilyen hiba volna kizárólagosnak tekinteni a jog jelentőségét a közigazgatásban, vagy’ akár csak túlzott, fontosságot is tulajdonítani a jog ilyen szerepének, épp annyira hiba volna az is, ha a jog rendező, rendszerező, összefoglaló (szintetizáló) nagy feladatát a közigazgatásban elhanyagolnék. Az államtannak és a társadalmi fejlődésnek egyaránt nagy vívmánya volt a XIX. században a jogállam gondolata. Ezen az alapzaton épült tovább napjaink állameszméje, amely a jogállam követelménye mellett hangsúlyozottan előtérbe állítja az állam kulturális, szociális és gazdasági feladatait, mindenekfelett azonban a nemzeti élet egésze összefogásában való nagy hivatását. Ezt az összefoglaló feladatot, de más fontos feladatait is, az állam egyfelől közigazgatásának helyes (célszerű, jogszerű és gazdaságos) megszervezésével, másfelől jogrendszerének a szükséghez mért folytonos átalakításával szolgálhatja elsősorban. A közigazgatási szervezés és a jogrendszer folytonos továbbépítése ebben a gondolatmenetben nem különböző síkba tartozó és egymástól elszigetelt két feladatkör, hanem ellenkezőleg a legszorosabb kapcsolatban van egymással. Hiszen ezt igazolja már az is, amikor a közigazgatás célszerű és gazdaságos megszervezése mellett annak jogszerű megszervezéséről is beszéltünk. De nem kevésbbé jelentős ebből a szempontból annak meggondolása is, hogy a jogrendszer felépítésében a legelőkelőbb helyek egyikét foglalja el éppen a közigazgatási szervezet. Történelmi alkotmányok sajátsága az Írott (chartális) alkotmánnyal szemben az, hogy uralmuk alatt a törvény olyan legmagasabb fokú Írott jogforrás, amelynek a megalkotás szempontjából semmi alakszerű korlátja nincs. Ennek tudata felületes gondolat menetben könnyen eredményezheti azt a tévedést, hogy a történelmi alkotmányára büszke magyar nemzet törvényhozása előtt nem lehet jogi akadály akaratának feltétlen megvalósításában és a törvények kezdeményezésére elsősorban hivatott magyar kormány is jól teszi, ha a megítélése szerint időszerű kérdésekre vonatkozó törvényjavaslatait a jogrendszerrel való összefüggések behatóbb vizsgálata nélkül terjeszti az országgyűlés elé. Szerencsére, ilyen felületes gondolkodás sohasem lett úrrá sem országgyűléseinken, sem pedig kormányainkban. Éppen a történeti alkotmány eszmekörébe való igazi beilleszkedés akadályozza ezt meg, mert az ilyen eszmekörbe bekapcsolódással szükségképpen együtt jár annak tudattá válása, hogy a jogi berendezésen tett minden változtatás csak akkor lehet egészséges, ha szervesen illeszkedik be az ősi írott és nem írott törvények alapján felépült jogrendszerbe. A közigazgatási szervezet reformjában is igazodni kell ezekhez a meggondolásokhoz. A szerves kapcsolatnak meg nem találása itt nagyon fájdalmasan bosszulná meg magát az összhang hiányában, intézmények és módszerek kölcsönös ellentmondásaiban és elcsenevészesedésében. Másfelől azonban a közigazgatás nyilvánvalóan rászorul állandóan arra, hogy a szellemi, gazdasági és technikai fejlődés legfrissebb vívmányait idejében értékesítse. A magyar történeti alkotmány vagy más államok ilyen alkotmánya ennek semmiképpen sem akadálya, hanem csupán arra utal, hogy a helyes megoldásokat a megfelelő helyen és módon kapcsoljuk az előzményhez és a jogot abban a tudatban hozzuk összhangba az élet többi követelményeivel, hogy ezzel egymást követő nemzedékekre kiható szerves fejlődést kell szolgálnunk. Miután a jog és közigazgatás kapcsolatait ekként elvi alapokon megvilágítottuk, a kifejtettek révén két gyakorlati kérdést is — magyar vonatkozásban — érinteni kívánunk. A gyakorlati közigazgatási vizsga kérdéséről szólunk elsősorban. Nyilvánvaló, hogy a vizsga szempontjából a közigazgatásban szükséges jogismereten van a döntő súly. Ennek indokoltságára alapos érvekkel, helyesen felfogására pedig támasztópontokkal igyekeztünk szolgálni a fent kifejtettekben. De nyilvánvalónak látjuk azt is, hogy a közigazgatási ismeretek és képességek nem merülhetnek ki a jogismeretben és a jogalkalmazás képességében. A gyakorlati közigazgatási vizsgával kapcsolatban ezt nagyon komolyan meg kell szívlelni. Szintén csak röviden érintjük ezúttal a közigazgatási bíráskodás kérdését. Meggyőződésünk szerint a közigazgatási bíráskodás mai csonka rendszerével szemben annak átfogóvá tételét elsősorban az a felismerés fogja mind kényszerítőbben sürgetni, hogy a közigazgatásnak nagyon sok más szempontra is ki kell ugyan terjeszkednie a jogon kívül, de ez az irányzat csak úgy lehet megnyugtató, ha a bármilyen vonatkozásban felmerülő nem annyira ön-