Magyar közlöny, 2008. július (97-113. szám)
2008-07-01 / 97. szám
2008/97. szám MAGYAR KÖZLÖNY (5) Hivatalvezető-helyettesi megbízást az a köztisztviselő kaphat, aki állam- és jogtudományi egyetemi végzettséggel, valamint jogi vagy közigazgatási szakvizsgával rendelkezik. 5.§ (1) A szakigazgatási szerv önállóan gyakorolja a jogszabályban megállapított hatáskörét. (2) A szakigazgatási szerv vezetője minisztériumi főosztályvezető-helyettesi besorolású köztisztviselő. (3) A szakigazgatási szerv vezetője gondoskodik a szakmai követelmények érvényesüléséről, gyakorolja a munkáltatói jogokat a szakigazgatási szerv köztisztviselői felett. 6.§ A költségvetés előkészítése során a helyi önkormányzatokért felelős miniszter kikéri a szakigazgatási szervek tevékenységének szakmai irányítását a 7. § (1) bekezdése szerint ellátó központi államigazgatási szerv vezetője véleményét. 7§ (1) Azokkal az ügyekkel összefüggésben, a) amelyekben a közigazgatási hivatal hatósági jogkörben jár el, valamint b) amelyekben a szakigazgatási szervek járnak el, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 2. §-ának (3) bekezdésében meghatározott hatásköröket az adott ügycsoport tekintetében feladatkörrel rendelkező szakmai irányító miniszter (a továbbiakban: szakmai irányító miniszter) gyakorolja. (2) A szakmai irányító miniszter írásban tájékoztatja a közigazgatási hivatalt, a feladatkörét érintő ágazati tervekről, ágazatpolitikai elképzelésekről, javaslatot tesz a megvalósítás szervezeti és intézményi feltételeire, valamint a szakigazgatási szervek vezetőinek meghívásával egyidejűleg - az e szervek vezetői részére tartandó szakmai értekezletekről. 8§ (1) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter ellátja a helyi önkormányzatok, a kisebbségi önkormányzatok és a helyi önkormányzatok társulásai törvényességi ellenőrzésének, továbbá a közigazgatási hivatalok és a központi államigazgatási szervek területi szervei jogszabályban szereplő ellenőrzésének a szakmai irányítását, s ennek keretében gyakorolja a 7. § (1) és (2) bekezdésben meghatározott jogokat. (2) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter ellátja a közigazgatási hivatalok tevékenységének törvényességi, szakszerűségi, hatékonysági és pénzügyi ellenőrzését. (3) A törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésre vonatkozó részletes szabályokat a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezeti és működési szabályzata határozza meg, amely az ott meghatározottak szerint átfogó-, téma-, cél- és utóellenőrzés lehet. Átfogó ellenőrzést legalább négyévenként, téma-, cél-, feladat- vagy utóellenőrzést a munkatervben meghatározott ütemezéssel kell tartani. (4) A szakigazgatási szervekre is kiterjedő ellenőrzést a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a szakmai irányító miniszter közreműködésével látja el. (5) A területfejlesztésért és területrendezésért felelős miniszter ellátja a kistérségi fejlesztési tanácsok, a megyei területfejlesztési tanácsok, a térségi fejlesztési tanácsok és a regionális fejlesztési tanácsok (a továbbiakban együtt: fejlesztési tanács) törvényességi felügyeletének szakmai irányítását, ennek keretében gyakorolja a Ksztv. 2. § (3) bekezdésben meghatározott jogokat. (6) A fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a tanács székhelye szerint illetékes közigazgatási hivatal gyakorolja. (1) A közigazgatási hivatalnak az a) ügyviteli és informatikai feladatok szolgáltatásalapú ellátásának feltételeivel kapcsolatos feladataival összefüggő, b) a központi közszolgálati nyilvántartás működtetésével, a szakember-utánpótlás megszervezésével, valamint a köztisztviselők képzésével, továbbképzésével kapcsolatos ügyek tekintetében a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 2. §-ának (3) bekezdésében meghatározott hatásköröket a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter gyakorolja. (2) A 16-24. §-okban meghatározott feladatok ellátása körében a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kezdeményezi és ellenőrzi a) a több ágazatot érintő kormányzati döntések végrehajtásának területi összehangolását; b) a közigazgatás korszerűsítésével kapcsolatos feladatok területi összehangolását; c) a központi államigazgatási szervek területi szervei informatikai fejlesztéseinek összehangolását a közigazgatási informatikai fejlesztési tervekkel, koncepcióval összhangban. 9.§ 5965