Magyar Krónika, 2020. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
2020-04-01 / 4. szám
A vizek mérnöke Mellékutcák hősei Vásárhelyi Pálról méltatlanul keveset tudunk, pedig a reformkor egyik híres személyisége volt, aki mérnökként a korszak hatalmas munkája, a folyószabályozás során szerzett országos hírnevet. Fő műve a Tisza-szabályozás, de a legtöbb jelentős projektben feltűnt. A korán érkező halál félbeszakította a munkásságát, mégis sikerült maradandót alkotnia. Vásárhelyi Pálra nem szokás emlékezni, a történelemkönyvekben ritkán olvashatunk róla. Budapesten egy kis tizenegyedik kerületi mellékutca, Szegeden a külvárosban egy nem éppen jelentős útszakasz őrzi emlékét. Ezzel szemben a reformkorban a nevét köztisztelet övezte, a munkásságát széles körben megbecsülték. Mérnök volt, a korszak legjelentősebb vízmérnöke azokban az években, amikor a legnagyobb kihívás hazánk folyóinak szabályozása volt. Ennek szentelte az életét, fő műve a Tisza-szabályozás, de említhetnénk a Maros-torkolat rendezési tervének elkészítését, az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét, a később Széchenyiről elnevezett, rendkívül nehéz körülmények között megépített al-dunai utat, vagy a Vaskapu szabályozását is. A sikere nem volt töretlen, az utolsó nagy munkája politikai csatározások kereszttüzébe került. Éppen a terve megvalósulásáért harcolt, mikor szívszélhűdést kapott, és meghalt. A népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a korszak egy másik óriása, Vörösmarty Mihály verset szentelt az emlékének. Vásárhelyi Pál sírkövére című művében így fogalmaz: „Elállom-e még zúgásaidat, Tisza féktelen árja! / Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat? / Eljön-e a délibáb tündér palotáival álmom / Képeihez, szebbnek festeni a honi tért? / Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem idézné egykor / Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót.” A reformkor legnagyobb kihívása Az 1700-as évek végére jelentősen gyarapodott az ország lakossága, emiatt több élelmiszerre volt szükség, megnőtt az igény a művelhető földterületek iránt. Az 18-19. század fordulóján már számos helyen próbálkoztak gátépítésekkel és lecsapolásokkal, igaz, akkor még kevés sikerrel. Emellett a reformkorban fellendülő gőzhajózás is megkövetelte, hogy a nagy folyók minden szakasza hajózható legyen. Az árterekben lakók abban is reménykedtek, hogy ha a szabályozások keretében gátak közé szorítják a folyókat, megszabadulnak a gyakran jelentkező árvizektől. A munkálatok elkezdését a kormányzat és a Tisza menti birtokosok egyaránt szorgalmazták. Utóbbiak azt remélték, hogy a hajózási útvonalak kiépítése után ez az elszigetelődött régió is bekapcsolódhat az országos kereskedelembe. Szinyei Merse József, Sáros és Ungvár megyék táblabírája már 1784-ben rámutatott, hogy a Tiszát érdemes lenne egységesen szabályozni. Első lépésként el is indult a folyók vízrajzi feltérképezése, ami hatalmas feladat volt. A kezdetben csigatempóval haladó munkának az 1816-os, Körösök völgyét elárasztó hatalmas árhullám adott jókora lendületet. A felpörgő térképezések során szerezte első gyakorlati tapasztalatait Vásárhelyi Pál is, aki később éppen a folyószabályon