Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 3. évfolyam (Budapest, 1915)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tanulmányok - Deák Viktor: Bródy Sándor drámái
lyes tapasztalatból. Éppen így volnánk az ügyvédekkel is, de itt mégsem fojthatjuk vissza azt a megjegyzésünket, hogy — sajnos — semmi valószínűtlen sincs az efféle erkölcstelen családi életben, amelyben a házastársak kölcsönösen hűtelenek egymáshoz, ha azonban ilyesmit színpadra akarunk hozni, akkor azt költőileg érdekessé is kellene tenni, s ezt Bródy elmulasztja; már pedig erkölcstelenségeket deszkára vinni, csak azért, mert erkölcstelenségek, még nem lehet költői cél. Még kevésbbé súlyos büntetésük, hogy a fent említett kétes származású istenes parasztlegény fejükre olvassa az erkölcs dolgában való tudatlanságukat, nem is eléggé megokolt. Ez a kis pietista szellemű erkölcsi oktatás az ellentétnél fogva csattanó befejezése egy visszataszító cselekménynek, de teljesen hatástalan azokra nézve, akiknek a jámbor erénycsősz szánta: ezek az ügyvédek folytatni fogják az erkölcstelen életet minden különös lelkifurdalás nélkül. Legjobban tetszik a pesti publikumnak a milliomos család rajza (Timár Liza). A családfő, a már katholikus börziáner, Dob utcai zsargonjával, ostoba pénzgőgjével, visszataszító cinizmusával a demokrata világban annyira gyűlölt kikeresztelkedett pénzemberek torzképe. Néhány kávéházi kiszóláson kívül nincs semmi valószínű ezen az alakon. Imádja leányát, de kidobja, mikor egy szegény katonagrófhoz akar nőül menni. Leányáról egyelőre csak annyit, hogy egyszerűen hiszterikának kell tartanunk. Az anya, a vallásos bigottságot szenvelgő zsidóasszony, méltán egészíti ki ezt a háromságot: erkölcsi felfogása, műveltsége a nulla fokon alul van, ostobasága pedig fokokban már ki sem fejezhető. Anya, ki azzal dicsekszik a leányának, hogy egy főherceg volt a kedvese! Hozzá még hazudik is! Ezzel a három alakkal ugyanaz volt a szerző célja, mint Ambrusnak a Berzsenyi családdal: nevetségessé tenni a műveletlen pénzarisztokráciát, mely a születési arisztokráciát majmolja s ezért egyre félszeg helyzetbe kerül. Csakhogy míg Berzsenyiék az erős torzítás mellett sem vesztik el minden kapcsolatukat a valósággal, mivel Ambrus megfelelő milienbe állítja őket, addig Timáréknak, Berzsenyiék további túlzott képmásainak, már semmi közük a valóhoz ; azokon meglátszik, hogy élő alakok túlzásai, ezeken megérzik, hogy irodalmi mintaképek elferdítései s alakításukban nem az író megfigyelésének van része, hanem csak fékevesztett képzeletének. Még egy tipikusnak látszó pesti jelenetet mutat be Bródy, a Hófehérke előjátékában egy éjjeli mulatóban egy jóravaló fiatalemberből az átdőzsölt éjszaka után kitör az egészséges lélek undora és a javulási szándék. Eddig igaz a kép, de Bródy most egy nála nem szokatlan romantikus fordulattal egyszerre elrontja: az ifjú megfogadja, hogy lemegy Erdélybe, ahol még sohasem járt, ott keres egy szendeképű leányt és nőül veszi. Ilyen fogadást mámoros fővel talán tesznek az emberek, de a mi emberünk állja is fogadását! Ha e drámák főhősein szemlét tartunk, szembeötlik, hogy a darabok középpontjában többnyire nem férfi áll, hanem nő. Timár