Magyar Kurir, 1826. január-június (40. évfolyam, 1-52. szám)
1826-03-31 / 26. szám
ST 26. MAGYAR KURÍR. Bécs, Pénteken, Mártum’ Sidikén, 1826. A’ Lisbonai újság illy szavakkal hirdette ki Mártz. 7-dikén a’ Királynak azon Végzését, melly által ő Felsége, kinek az után harmad napra halála következett, a’ Régenséget a’ maga leányának, Donna Isabella Máriának, által adta: — „ „Belső Ministériumi Osztály. „Császár és Király ő Felsége, a* mi Urunk, atyai gondoskodással szüntelenül a’ maga szeretett népének kormányoztatását forgatván elméjében , ’s mindent, a* mi annak tsendességét és bátorságát megzavarhatna, eltávoztatni kívánván,’s ezen nagy gondok közzül, a’ legkínosabb fájdalmak között is , mellyek ö Felségét az Isteni Gondviselésnek, a’ maga mostani betegségében látogatni tetszik, el nem felejtvén, következő Végzést méltoztatott kiadatni : „Mint hogy szükséges dolog ezen országoknak és tartományoknak kormányoztatássokról az én mostani betegségem alatt gondoskodni, azért, hogy a’ foglalatosságokat, még ezen rövid idő alatt is egymásra gyűlni ne engedjük, nehogy azoknak azutánni elvégeztetése megnehezüljön, erre nézve az az akaratom, hogy Donna Isabella Máriára Princzaszszonyra az én igen szeretett Leányomra , és négy Státustanátsosokra bízzam az Országlást (kilyet már közelébbi újságunkban megneveztünk). Minden Határozások a’ Voksok többsége szerént létettessenek, ’s minden olly esetekben, midőn a’ négy Státustanátsosok két egyenlő részekre oszlanának, a’ Princzaszszony Vóluma határozza meg a’ kérdést. Engem’ olly reménség táplál, hogy mindnyájok , hűséges alattvalójimeránt viseltető egyenességgel fogják folytatni a’ dolgokat, a’ mi ilyent éri kívánok tőlök. Ezen Császári és Királyi Határozás,, azon esetben, ha az Isten’ akaratja a’ talál lenni , hogy engem’ magához szollittson, mindaddig tellyes erejében megmaradjon, valameddig ezen Koronának törvényes örököse, ez eránt a’ maga rendeléseit meg nem tette. I.év 155*.Az én Császári Királyi akaratomnak letéltetésére nézve parancsolom (hanzágaim’ belső állapotokra ügyelő Ministeremnek, Jose - Joakim-de-Almeida-e-Arango - Correade-La cerdának , hogy ezen Végzésemnek általam aláíratott Massait tartományainknak minden Osztályaihoz küldje el, a’ melly Másolások ( Copiák) , nevezett Ministeremtől aláírattatva lévén, olly valóságosoknak lenni tartassanak, minden ellenző részt törvények, rendelések, és parantsolatok mellett is, mint maga az én Eredeti Végzésem. Költ a’ Bempostai kastélyban Márcz. 6-dikán.“ (A’ meghalt Király nem 1890-ben házasodott meg, mint a’ múlté. Kurír’ 198-dik lapján, a’ 5-dik has. olvastatik , hanem 1790 ben). Brasilia. Végzete a’ Császár Hadhirdetésének:,, „Ez egy rövid, de valóságos előadása a’ La Platán innen lévő tartományok’( Portugallia.