Magyar Kurir, 1829. július-december (43. évfolyam, 1-52. szám)

1829-08-04 / 10. szám

74 Az alatt az Ang. Köveire és késéröire foszlánok (katonai köpönyeg) adattak ’s úgy késértettek a’ Kapidzsi Basától a’ Szultán sátoráig 12 órakor. Megjelenvén a’ Követ az Audientziás sátorban főbb rangú késérőivel ánglus nyelven tartotta beszédét a’ Tsászárhoz, kinek azt a’ tolmáts elmagyarázván, a’ M­agy­ar rövid szóval felelt,’s ezzel vég­­re szavait: „örvendek azon, hogy az Anglus Király illyen bölts és mérsékleti­­gondolkozású férjfiat választotta’ Fényes Portához Követnek.“ — Rendkívül ma­gára vonta ezen új módú és igen fényes szertartás a’ sok ezer nézők figyelmét, mivel soha még nem történt, hogy egy Török Szultánhoz közel ’s körűl annyi idegen katonaság lett volna, mint itt volt, ’s az is megjegyzést érdemel, hogy a’ Követ és hozzá­tartozói fegyveresen bo­­tsáttattak a’ Szultán eleibe, holott eddig úgy volt szokásban, hogy fegyvereiket a’­­bemenetel előtt lerakták. Hadi Tudós­ít­ások. ?. .­ • Tegnap Aug. 5-dikán érkeztek ide a’ következendő Orosz hadi tudósítások 3ul. 21-dikéröl Dervisz­ból, melly a’ Kam­­czik vize jobb partján esik Várnától dél­re, negyedfél mértföldnyire a’ Burgasz­­ba vivő úton. „Szilisztria általadatván, arra határozta magát Dieb­its­eh Fő­vezér, hogy seregének nagyobb részével a’ Balkánon által megy. Ehez képest Kraszovszky Gén. parantsolatot vett, hogy a’ várt vívott seregének egy részével a’ Sumla előtt álló táborhoz tsatolja magát, más részét pedig Kozludzsi felé indítsa meg. Minden seregek tsak Jul. 15 dikén egyesültek; de már akkor száguldozóink a’ hegyen való általmenetelre megnyitot­ták az útat. Két hadrendben indúlának m­ég a’ seregek. Rüdiger Gen. 14 ba­talionnal és két Kozák regementei Ki­­uprikeinek ment (Paravadhtól 2 mért­földre, délre a’ Kamczik jobb partján), hogy ez által a’ másik hadnak, melly Várna felöl ment a’ Kamczik felé jobb oldalát fedezze. Ezt Roth Gén. vezér­letté ’s állott 18 batalion gyalogságból 16 Svadron lovasságból ’s 2 Kozák Reg.­ből. Mind a’ két hadi kolonnák Gróf Pahlen szolgált tartalékúl, 22 batalion­­nal gyalogsággal , 8 svadronnal és 2 kozák reg-tel, hogy a’ mellyiknek segít­ségére szüksége lenne közel lehessen. Kraszovszky Gén. 25 Batalionnal 40 svad­ronnal és 4 kozák Reg­tel Sumlánál ma­radt, hogy a­ Nagy Vezért szemmel tar­tsa, és a’ Balkán felé menő tábort is fe­dezze. Az ellenség tsak Sumlára függesz­té minden figyelmét ’s ott erősítette tábo­rát, azt vélvén, hogy ott félhet a’ meg­támadástól ’s a’ végre a’ Kamcziktól is el vonta erejét. Ehez képest a’ Sumla előtt álló táborunknak nagy része egy éj­jel titkon felkerekedett ’s útnak indult; de a’ midőn újonnan érkezett seregek az elmentek helyét kipótolták. A’ Nagy Ve­zér ezen hadi mozgásaink közben éppen­­nem háborgata bennünket. Jul. 18 kikán küldött ki 1000 lovast , de ezek a’ Ko­zák őr sereget látván tovább nem jövő­nek.— Rüdiger­ben, látván, hogy Kruprikeinél az ellenséget elölről tsak nagy veszteséggel lehetne megtámadni; az alatt hogy azt elölről megtámadással fenyegette, megkerülte őket nagyobb se­regével, melly útjában egy helyen 1000 embert véletlenül meglepett, széllyel szórt ’s táborokat is elfogta; éj­­szaka hidat ve­retett, általment a’ vízen, ’s 18-dikban reggel megtámadta Jussuf Basát ki ott vezérlett; próbált ugyan ez ellentállani; de híjában,meg volt kerülve,­ minden­felől megtámadtatva, kéntelen vala tábo­rát elhagyni; két zászló, négy ágyú és foglyok is estek kezünkbe.

Next