Magyar Lettre Internationale 2013. nyár (89. szám)

ILMA RAKUSA - Rakusa, Ilma: Trieszt, Zürich, Pétervár (Georgi Gospodinov interjúja)

SIMON INGOLD FELVÉTELE Trieszt, Zürich, Pétervár GEORGIGOSPODINOV ■ A gyermekkor fontos témája és forrása az írásainak. Legutolsó köny­ve, a „Mehr Meer” a gyermekkori emlékein ala­pul. Meséljen még kicsit erről az időszakról. ILMA RAKUSA ■ Budapesten, Ljubljanában, Tri­esztben és Zürichben töltött gyermekkorom volt az igazi forrása majd’ minden későbbi érdeklődésem­nek, inspirációmnak és tevékenységemnek. Megta­nultam több nyelvet (magyart, szlovént, olaszt, né­metet), megismertem különböző embereket, men­talitásokat és tájakat. A helyek közül Triesztet szeret­tem a legjobban, a tenger közelségét és a mediterrán életvitelt. Az anyámmal gyakran jártunk le a tenger­partra, és ő magyar népmeséket mesélt nekem. Csodás volt úszni, eljárni esténként a szüle­immel - négy éves voltam akkor -, elvittek ma­gukkal moziba és kávéházba, óvodába nem adtak. Úgyhogy valójában „felnőtt életet” éltem és ezt varázslatosnak találtam. Voltak azért csöndes és magányos órák is a trieszti gyermekéveim során. Ebéd után aludni kellett mennem, sziesztáz­­ni. Ehhez nem volt kedvem, és többnyire nem is aludtam ilyenkor. Figyeltem a félig leeresztett zsalu résein beszűrődő fényfoltokat (fénynyulak­­nak hívtam őket magamban), hallgattam a kintről behallatszó hangokat­­, és szabadjára engedtem a fantáziámat. Ott és akkor kezdtem saját története­ket kitalálni, ezzel kezdődött az írói pályám. Ami­kor Zürichbe költöztünk, ötéves voltam­­ és tel­jesen elveszettnek éreztem magam. Rettenetesen hiányzott nekem a tenger és a délies atmoszféra, képtelen voltam megszokni a hűvös éghajlatot és a protestáns mentalitást. Nem sokkal ezután volt egy csúnya szánkóbalesetem, amiből (későbbi) migrénrohamok maradtak vissza. Egy dolog men­tett meg, az olvasás. Rabja lettem a könyveknek, és sokkal jobban éreztem magam ebben a párhu­zamos világban, mint a valódiban. Kilenc évesen kezdtem el írni­­, ami logikusan következett élénk képzeletemből és a könyvek szeretetéből. 89 Életútja csodálatos módon Triesztből Zü­richbe vezet Párizson keresztül (ami óhatatla­nul Joyce-ét idézi). Hova szeret ezek közül visz­­szajárni? ■ Igen, elég bámulatos. Akárcsak Joyce, Trieszt­ből én is Zürichbe költöztem, de nem Párizson keresztül. Párizs jóval később volt, tanulni men­tem Párizsba tizenkilenc éves koromban. A hely, ahová visszavágyom, mindig is Trieszt volt, és az is marad. Visszaemlékezéseim címe „Mehr Meer” [magyar címe Rengeteg tenger], azt fejezi ki, hogy nekem a tengerből soha nem elég. Ez a vágyó­dás, ez a nosztalgia adta az ösztönzést, hogy írjak egy könyvet a gyermekéveimről és a fiatalkorom­ról. Néha valami hiányérzet kell, hogy kimozdítsa az embert. A boldogság és kiteljesedés általában nem hat serkentően az ember kreativitására. ■ A hatvanas években volt egyetemista diák Zü­richben, Párizsban és Szentpéterváron (az akko­ri Leningrádban). Hogyan emlékszik vissza ezek­re az évekre? Milyen volt az Ön 1968-a? ■ Francia és szláv irodalmat tanultam, de Zürich­ben, Párizsban és Szentpéterváron nagyon különbö­ző tapasztalatokat szereztem. Párizsban -1965/1966- ben - beleszerettem a városba és egy orgonistába, ami elég időigényes dolog volt. 1967-ben Prágába utaztam, részese lehettem a „Prágai tavasznak”. Per­sze lelkes híve voltam ennek a mozgalomnak, és sok­­kolóan érintett, ahogy ennek 1968-ban olyan brutáli­san véget vetettek. Az én 1968-am ez a sokk volt, nem pedig a balos forradalmak (amelyekben nem vettem részt). Aztán 1969-ben Szentpétervárra mentem ta­nulni, bár utáltam a szovjetrendszert. Azzal a céllal mentem, hogy anyagot gyűjtsek tervezett disszertá­ciómhoz a Jevgenyij Baratinszkijről (Puskin kortársá­ról) és a magány motívumáról az orosz irodalomban. A körülmények nem voltak valami kellemesek, de nagyszerű emberekkel találkoztam, akik nagyon jó barátaim lettek. Például Efim Etkind professzor, aki később Brodszkijjal összeismertetett. ■ Brodszkijjal Leningrádban találkozott a hat­vanas évek végén, később vendégül látta őt zü­richi otthonában. Mire emlékszik ebből a tartós irodalmi barátságból? Brodszkijjal első ízben Etkind lakásán találkoz­tam. Brodszkij legépelt egy verset Etkind írógépén és felolvasta nekünk. Aztán meghívott magukhoz. Egy kis lakásban lakott a szüleivel. Amikor becsön­gettem, a szülei nyitottak ajtót. Ahhoz, hogy bejus­sak Brodszkij szobájába szó szerint egy szekrényen kellett átkelnem. Az ő szobája a szekrény mögé volt elrejtve. Ültünk egy kanapén és beszélgettünk Ba­ratinszkijről, Ahmatováról, Cvetajeváról, John Don­­ne-ról, W. H. Audenről és sok másról. Brodszkij íté­letalkotása nagyon határozott volt, vagy szeretett valakit, vagy utálta. És ha megelégelte a beszédet, nyávogni kezdett. Szerette a macskákat. A már em­lített szekrényen láttam egy kis amerikai zászlót. Abban az időben még senki sem sejthette, hogy Brodszkijt emigrációba kényszerítik, és élete hátra­lévő részét Amerikában fogja leélni. Később sokszor találkoztunk Grazban, Ve­lencében és Zürichben. Egyszer Zürichben neki­ajándékoztam az orosz írógépemet, egy „Hermes Baby”-t, borzasztóan örült neki. Utoljára Zürich­ben láttam 1990 júliusában. Előadásokat tartott a zürichi egyetemen. Meghívtam vendégségbe. Délután érkezett, láthatóan kimerülten, kiment a kertbe, lefeküdt a fűbe az almafa alá. Amikor a fiam megjelent, „beszédbe elegyedtek”, bár nem volt közös nyelvük, nevettek és gesztikuláltak. Mu­latságos volt nézni őket. Szerettem volna lefény­képezni, de nem volt film a gépemben. A fiam RAKUSA, Ilma Lassabban! (Nádas Péter utószavával) (Fürjes Gabriella ford.) Jelenkor, 2010 Rengeteg tenger (Kurdi Imre ford.) Magvető, 2011 „Természet (Semittevés)" (Schein Gábor ford.) Vigília, 2009, 6. „Jim" „Legyen úgy" (Kukorelly Endre ford.) Magyar Lettre Internationale, 15 „Ada, Ady" Magyar Lettre Internationale, 20 „Hat kilencsoros" Magyar Lettre Internationale, 22 „A tengerre nyíló ajtó” (Dózsas Mónika ford.) Magyar Lettre Internationale, 24 „Nevermore" (Eörsi István ford.) Magyar Lettre Internationale, 43 „Vágy" (dramolett) (Hajós Gabriella ford.) Magyar Lettre Internationale, 59 „Olvasás (Szerelem)" (Fürjes Gabriella ford.) Magyar Lettre Internationale, 71 „Melankólia barátnőnk" (Tatár Sándor ford.) Magyar Lettre Internationale, 82­­ ___ ____________ ILMA RAKUSA

Next