Magyar Lettre Internationale 2013. nyár (89. szám)
ILMA RAKUSA - Rakusa, Ilma: Trieszt, Zürich, Pétervár (Georgi Gospodinov interjúja)
SIMON INGOLD FELVÉTELE Trieszt, Zürich, Pétervár GEORGIGOSPODINOV ■ A gyermekkor fontos témája és forrása az írásainak. Legutolsó könyve, a „Mehr Meer” a gyermekkori emlékein alapul. Meséljen még kicsit erről az időszakról. ILMA RAKUSA ■ Budapesten, Ljubljanában, Triesztben és Zürichben töltött gyermekkorom volt az igazi forrása majd’ minden későbbi érdeklődésemnek, inspirációmnak és tevékenységemnek. Megtanultam több nyelvet (magyart, szlovént, olaszt, németet), megismertem különböző embereket, mentalitásokat és tájakat. A helyek közül Triesztet szerettem a legjobban, a tenger közelségét és a mediterrán életvitelt. Az anyámmal gyakran jártunk le a tengerpartra, és ő magyar népmeséket mesélt nekem. Csodás volt úszni, eljárni esténként a szüleimmel - négy éves voltam akkor -, elvittek magukkal moziba és kávéházba, óvodába nem adtak. Úgyhogy valójában „felnőtt életet” éltem és ezt varázslatosnak találtam. Voltak azért csöndes és magányos órák is a trieszti gyermekéveim során. Ebéd után aludni kellett mennem, sziesztázni. Ehhez nem volt kedvem, és többnyire nem is aludtam ilyenkor. Figyeltem a félig leeresztett zsalu résein beszűrődő fényfoltokat (fénynyulaknak hívtam őket magamban), hallgattam a kintről behallatszó hangokat, és szabadjára engedtem a fantáziámat. Ott és akkor kezdtem saját történeteket kitalálni, ezzel kezdődött az írói pályám. Amikor Zürichbe költöztünk, ötéves voltam és teljesen elveszettnek éreztem magam. Rettenetesen hiányzott nekem a tenger és a délies atmoszféra, képtelen voltam megszokni a hűvös éghajlatot és a protestáns mentalitást. Nem sokkal ezután volt egy csúnya szánkóbalesetem, amiből (későbbi) migrénrohamok maradtak vissza. Egy dolog mentett meg, az olvasás. Rabja lettem a könyveknek, és sokkal jobban éreztem magam ebben a párhuzamos világban, mint a valódiban. Kilenc évesen kezdtem el írni, ami logikusan következett élénk képzeletemből és a könyvek szeretetéből. 89 Életútja csodálatos módon Triesztből Zürichbe vezet Párizson keresztül (ami óhatatlanul Joyce-ét idézi). Hova szeret ezek közül viszszajárni? ■ Igen, elég bámulatos. Akárcsak Joyce, Triesztből én is Zürichbe költöztem, de nem Párizson keresztül. Párizs jóval később volt, tanulni mentem Párizsba tizenkilenc éves koromban. A hely, ahová visszavágyom, mindig is Trieszt volt, és az is marad. Visszaemlékezéseim címe „Mehr Meer” [magyar címe Rengeteg tenger], azt fejezi ki, hogy nekem a tengerből soha nem elég. Ez a vágyódás, ez a nosztalgia adta az ösztönzést, hogy írjak egy könyvet a gyermekéveimről és a fiatalkoromról. Néha valami hiányérzet kell, hogy kimozdítsa az embert. A boldogság és kiteljesedés általában nem hat serkentően az ember kreativitására. ■ A hatvanas években volt egyetemista diák Zürichben, Párizsban és Szentpéterváron (az akkori Leningrádban). Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre? Milyen volt az Ön 1968-a? ■ Francia és szláv irodalmat tanultam, de Zürichben, Párizsban és Szentpéterváron nagyon különböző tapasztalatokat szereztem. Párizsban -1965/1966- ben - beleszerettem a városba és egy orgonistába, ami elég időigényes dolog volt. 1967-ben Prágába utaztam, részese lehettem a „Prágai tavasznak”. Persze lelkes híve voltam ennek a mozgalomnak, és sokkolóan érintett, ahogy ennek 1968-ban olyan brutálisan véget vetettek. Az én 1968-am ez a sokk volt, nem pedig a balos forradalmak (amelyekben nem vettem részt). Aztán 1969-ben Szentpétervárra mentem tanulni, bár utáltam a szovjetrendszert. Azzal a céllal mentem, hogy anyagot gyűjtsek tervezett disszertációmhoz a Jevgenyij Baratinszkijről (Puskin kortársáról) és a magány motívumáról az orosz irodalomban. A körülmények nem voltak valami kellemesek, de nagyszerű emberekkel találkoztam, akik nagyon jó barátaim lettek. Például Efim Etkind professzor, aki később Brodszkijjal összeismertetett. ■ Brodszkijjal Leningrádban találkozott a hatvanas évek végén, később vendégül látta őt zürichi otthonában. Mire emlékszik ebből a tartós irodalmi barátságból? Brodszkijjal első ízben Etkind lakásán találkoztam. Brodszkij legépelt egy verset Etkind írógépén és felolvasta nekünk. Aztán meghívott magukhoz. Egy kis lakásban lakott a szüleivel. Amikor becsöngettem, a szülei nyitottak ajtót. Ahhoz, hogy bejussak Brodszkij szobájába szó szerint egy szekrényen kellett átkelnem. Az ő szobája a szekrény mögé volt elrejtve. Ültünk egy kanapén és beszélgettünk Baratinszkijről, Ahmatováról, Cvetajeváról, John Donne-ról, W. H. Audenről és sok másról. Brodszkij ítéletalkotása nagyon határozott volt, vagy szeretett valakit, vagy utálta. És ha megelégelte a beszédet, nyávogni kezdett. Szerette a macskákat. A már említett szekrényen láttam egy kis amerikai zászlót. Abban az időben még senki sem sejthette, hogy Brodszkijt emigrációba kényszerítik, és élete hátralévő részét Amerikában fogja leélni. Később sokszor találkoztunk Grazban, Velencében és Zürichben. Egyszer Zürichben nekiajándékoztam az orosz írógépemet, egy „Hermes Baby”-t, borzasztóan örült neki. Utoljára Zürichben láttam 1990 júliusában. Előadásokat tartott a zürichi egyetemen. Meghívtam vendégségbe. Délután érkezett, láthatóan kimerülten, kiment a kertbe, lefeküdt a fűbe az almafa alá. Amikor a fiam megjelent, „beszédbe elegyedtek”, bár nem volt közös nyelvük, nevettek és gesztikuláltak. Mulatságos volt nézni őket. Szerettem volna lefényképezni, de nem volt film a gépemben. A fiam RAKUSA, Ilma Lassabban! (Nádas Péter utószavával) (Fürjes Gabriella ford.) Jelenkor, 2010 Rengeteg tenger (Kurdi Imre ford.) Magvető, 2011 „Természet (Semittevés)" (Schein Gábor ford.) Vigília, 2009, 6. „Jim" „Legyen úgy" (Kukorelly Endre ford.) Magyar Lettre Internationale, 15 „Ada, Ady" Magyar Lettre Internationale, 20 „Hat kilencsoros" Magyar Lettre Internationale, 22 „A tengerre nyíló ajtó” (Dózsas Mónika ford.) Magyar Lettre Internationale, 24 „Nevermore" (Eörsi István ford.) Magyar Lettre Internationale, 43 „Vágy" (dramolett) (Hajós Gabriella ford.) Magyar Lettre Internationale, 59 „Olvasás (Szerelem)" (Fürjes Gabriella ford.) Magyar Lettre Internationale, 71 „Melankólia barátnőnk" (Tatár Sándor ford.) Magyar Lettre Internationale, 82 ___ ____________ ILMA RAKUSA