Magyar Lettre Internationale 2014. nyár (93. szám)

SPIRÓ - Spiró Györggyel Eve-Marie Kallen beszélgetett: Nem ideológia, nem politika, csak az emberek közti viszonyok

VALUSKA GÁBOR FELVÉTELE SPIRÓ GYÖRGGYEL EVE-MARIE HALLEN BESZÉLGETETT Csak az emberek közti viszonyok ábrázolása EVE-MARIE KALLEN ■ Szeretnék megtudni né­hány dolgot arról, hogyan látja élet és irodalom kapcsolatát. Sok műfajban alkotott, éveken át, komoly életművel rendelkezik. írt történelmi re­gényt és science fictiont, drámát, esszét, recenzi­ót, és fordított is sokat. Ugyanakkor tanított az ELTÉ-n és a Színművészeti Főiskolán. Hogy va­lami egyszerű kérdéssel kezdjem, honnan van ideje és energiája ennyi mindenre? SPIRÓ GYÖRGY ■ Érdekesnek találtam mindezt. Egy részük nem is munka. Például, ha történelmi regényre készül az ember, archívumokban üldö­gél, krónikákat, leveleket és ilyesmiket olvas, így olyan emberekhez kerülhetek közel, akikkel nem találkozhattam az életben. Éppen ez a szórakozta­tó a történelmi regények és drámák írásában, hogy a múltról sokkal több információval rendelkezünk, mint arról a korszakról, amelyben élnünk adatott. ■ De van valami távolság, ami elválaszt min­ket a múlttól. A múltról való tudásunk mindig közvetett. A Fogság c. történelmi regényét olvas­va nagyon sokat megtudtam arról a korszak­ról, a Krisztus utáni első évszázadról. Nagyon kitágította a látókörömet. De milyen érzés volt Önnek a mában élő emberként történelmi re­gényt írni egy olyan bonyolult és távoli témáról, mint a zsidó nép élete és fogsága a mediterrán térségben, Krisztus korában? ■ Nincs állandó személyiségem a regényeimben. Olyan szereplőm sincs, aki az én hangomon szó­lalna meg. Olyan szerző vagyok, aki inkább szí­nész, és minden művében mást játszik. Szeretek különböző lehetőségekkel játszani. Mindig valami újat szeretnék csinálni, és olyan formával kísér­letezem, amelyet még nem ismerek. Nem szeret­ném ismételni magamat. ■ Ön több embert testesít meg egy személyben és több országot is, az a benyomásom. Egyfe­lől tanár, oktató, másfelől művész. Más szóval érdekes összjáték áll fenn személyisége elem­ző és szabad, kreatív része között. Kifejtené egy kicsit,hogy is van ez? ■ A hetvenes években kezdtem tanítani az ELTÉ-n, majd a Színház- és Filmművészeti Főisko­lán. Színházakban is dolgoztam, tizenegy évet töl­töttem dramaturgként Kaposvárott, három évet igazgatóként Szolnokon. A tanítás másmilyen volt, mint most. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a tanárok és a diákok tudása között nem volt akkora szakadék, mint újabban. Első tíz évemben sokat tanultam a diákjaimtól, ezt a szín­házi munkámban is tudtam hasznosítani. Megta­nultam tanítani, érdekes volt. Az utolsó tíz évben, 2000-től ellaposodott az egész. A diákok kevesebb tudással érkeznek, de még fontosabb, hogy megváltozott a mentalitásuk. Nem érdeklik őket azok a dolgok, amiket én taní­tanék. Nem az általuk elolvasott művek számáról van szó, hanem az életben elfoglalt helyzetükről. Mintha nem tudnák, mit jelent emberi lénynek lenni. Nincsenek otthon a családban. Nem érzik, melyek az alapvető emberi viszonyok. A Színmű­vészeti Egyetemen jöttem rá erre, éppen Cseho­­vot tanítottam. Jövendő színészek, dramaturgok, rendezők járnak oda. Érdekes volt, mennyire nem értik két karakter kapcsolatát. A romantikus váteszek ellen­­ Kerengő ■ Magyarországon és más kelet-európai or­szágokban az író sokszor lépett úgy fel, mint egész népének szószólója. Adyt is mindig ilyen­nek láttam. ■ Nagyon szeretem Ady költészetét. Számomra ő a legnagyobb magyar költő. Nemigen lehet más nyelvekre lefordítani. Egyetlen kivételt ismerek, Mi­roslav Krleza, a nagy horvát író, aki tökéletesen tu­dott magyarul, lefordította az általa válogatott Ady­­verseket, méghozzá konzseniálisan. Egy Ady-sze­­rű alakról írtam az első regényemet. Nem annyira a költészete érdekelt, hanem hogy az első két na­gyon gyönge kötete után hogyhogy harminc éve­sen kiadta a híres, immár zseniális Új Verseket Tu­datosan dolgozott azon, hogy zsenivé tegye magát. Alapjában még csak tehetséges sem volt. Éppen ez érdekelt a Kerengő c. első regényem­ben. Vettem egy hasonló figurát, tehetségtelen, lé­zeng, de valaki akar lenni, valamit ki akar hozni az életéből, nem is tudja, micsodát. Morálisan meg­tisztítja magát, teljesen egyedül, csak hogy bebi­zonyítsa, érdemes az életre. Ez érdekelt Adyban, nem a költészete. A kérdésem: hogyan lehetséges, hogy valaki a semmiből megcsinálja magát. Mert ő megcsinálta. ■ Így van ez ma is? A magyar íróknak még min­dig megvan ez a társadalmi szerepvállalásuk? ■ Sajnos igen, legalábbis egy részüknek. Nem jó az irodalomnak, ha a romantikus vátesz-hagyo­­mányt folytatjuk. Egész életemben ez ellen hada­koztam. Éppen azért érdekelt néhány romantikus író és költő, mert ezt a különös lelkiállapotot akar­tam ábrázolni. Ez a hagyomány magyar is, lengyel is. Megpróbáltam a mélyére nézni. Az a probléma, hogy ahol nincsenek meg a normálisan működő intézmények, ott jövőbelátók, jósok, vátesz-költők pótolják őket, és nagyon nyomorúságos az az or­szág, amelyben bennük kell a népnek megbíznia, intézmények híján. Sajnos egész Kelet-Európában máig itt tartunk. ■ Mi is ismerjük ezt a jelenséget Németország­ban. Ott van Günther Grass, ott volt Heinrich Böll meg a Gruppe 41, ők mind felemelték a sza­vukat, amikor szükségesnek látták. ■ Az íróknak nálunk valamit képviselniük kell: társadalmi rétegeket, etnikai kisebbségeket, vagy éppen az egész nemzetet, elsősorban azonban va­lamilyen ideológiát. A magam részéről senkit és semmit nem akarok képviselni. Se politikát, se ideológiát, engem csak az emberi viszonyok érde­kelnek, ezt ábrázolom. Sajnos nem tudjuk teljesen leküzdeni ezt a premodern, romantikus várako­zást, amely a közösségi szellem szűkös viszonyai közé szorít minket, és elveszi azt az emberi jo­gunkat, hogy egyéniségként élhessünk. Az olva­sók papi helyzetbe kényszerítik az írót, én ebben a szerepben kínosan érzem magam. A legtöbb keleti-európai írónak nincs baja azzal, hogy pap­ként vagy valamely párt szószólójaként kezelik, de nekem van. * 1989/90-ben a szocializmusból a kapita­lizmusba való átmenet idején tanúi lehettünk annak, hogy számos író és költő kerül fontos po­zícióba kelet- és közép-európai országokban. Ott volt Göncz Árpád mint magyar, Václav Havel mint csehszlovák köztársasági elnök, Blaga Di­mitrova is fontos politikai szerepet vállalt Bulgá­riában. Ezek az idők már elmúltak? ■ Nem múltak el. Éppen azért, mert az intézmé­nyek nem működnek megfelelően, és a nép ve­zéreket akar követni. Az írók maguk is szeretnek vezérkedni. B Gondolja, hogy ebben valami kollektív lelki­ismeretnek is van szerepe? ■ Bizonyára. Én azonban inkább sírásra és neve­tésre szeretném késztetni az embereket. B Megszólalt a színházi ember! B Nem csak darabszerzőként művelem ezt. Sokan nevettek a regényeimen is, és a végén sírtak. Persze foglalkozom politikával a műveimben, a politika fontos része az életnek, de én nem politikailag gon­dolkozom. Mindig ellenzékben voltam és marad­tam is, nem politikai, hanem szellemi ellenzékben. SPIRÓ György Kerengő Szépirodalmi, 1974 Helikon, 1995 Magvető, 2012 A jövevény Szépirodalmi, 1990 Shakespeare szerepösszevonásai Európa, 1997 Az Ikszek Szépirodalmi, 1981 Európa, 1994 Magvető, 2007 A jégmadár Ab Ovo, 2001 Mit ír az ember, ha magyar esszék Ab Ovo 2003 Drámák I-V. Scolar, 2008-2012 Feleségverseny Magvető, 2009 Fogság Magvető, 2005, 2012 Fogság széljegyzetek Magvető, 2006 Kémjelentés Magvető, 2011 Messiások Magvető, 2007 Tavaszi tárlat Magvető, 2011 Magtár Magvető, 2012 Álmodtam neked Magvető, 2013 .Békevadászat" Magyar Lettre Internationale, 92 (Csontos Erika interjúja) .Pilátushoz vacsorára” Magyar Lettre Internationale, 58 f (ÍRÓ

Next