Magyar Lettre Internationale 2014-2015. tél (95. szám)
CĂRTĂRESCU - Mircea Cărtărescuval Marius Chivu beszélgetett: Az irodalom, mint mesterség és életút
MIRCEA CARTARESCUVAL MARIUS CHIVU BESZÉLGETETT Az irodalom mint mesterség és életút 2013-ban Mircea Cartarescu elnyerte a svájci Spycher - Literaturpreis Leuk, az újvidéki Nemzetközi Irodalmi Díjat és a legjobb spanyolul megjelent külföldi könyvnek járó Tromentordíjat, az Impedenta kiadónál Marian Ochoa de Eribe fordításában megjelent Nostalgia című kötetével (magyarul Sóvárgás címmel jelent meg a Jelenkor Kiadónál). MARIUS CHIVU Mit jelent az a tény, hogy az Egyesült Államokban Blinding címmel lefordították az Orbitor (Káprázat/Vakvilág) trilógia első kötetét? MIRCEA CARTÃRESCU Nem most fordítottak tőlem először az Egyesült Államokban. Két kötetem jelent meg már ott, az első egy versválogatás, Be-bop, Baby címmel, valamint a Nostalgia című prózakötetem. A második számomra nagyon kiábrándító volt, egyik legkeserűbb emlékem. Körülbelül tíz éve jelent meg az egyik jó New York-i kiadónál, a New Directions-nál, Andrei Codrescu szép előszavával és a barátja, Iulian Semilian fordításában. De egy teljesen ismeretlen szerző, egy apatikus kiadó, egy vitatható fordítás és a minimális terjesztés együttállása miatt (az amerikai olvasóknak szokatlanul tömör, dialógusok nélküli szövegről nem is beszélve - mint írta a kevés recenzens egyike) ez a kiadás csaknem teljesen észrevétlen maradt. Amiről, véleményem szerint, leginkább a kiadó tehetett. Harminc év alatt, amióta írok, megtanultam: egy könyv sorsa, pláne egy fordításé, nagyon függ attól, hogy a kiadója mennyire hisz benne. Egy lelkes kiadó csodákra képes, mert a valódi, és nem az udvariaskodó lelkesedés ragályos, elterjed abban a kulturális közegben, ahol a könyv megjelenik. Némelyik kiadóm rajong az írásaimért, és ezért nem csoda, hogy a könyveim az ő hazájukban terjedtek el leginkább. A New Directions nem hitte Nostalgiába, és az ujját sem mozdította érte. Következésképpen a könyv elsüllyedt a hallgatásban, anélkül hogy hullámokat vert volna. E mindig az amerikai átlagolvasónak még nehezebben emészthető könyv, de szerencsésebb körülmények között jelent meg. Tavaly már nem teljesen ismeretlen szerzőként fogadtak Amerikában. Azután érkeztem oda, hogy 2002-ben megnyitottam a Pen World Voices-t, és a következő évben, Göteborgban megnyitottam a Könyvvásárt. Ugyanakkor volt már egy német és egy svájci díjam. De az amerikaiaknak leginkább az számított, hogy három éven át sorozatosan fenn voltam a Ladbrokes-listán. Következésképpen máshogy fogadtak és néztek rám. A New Yorki-i Archipelago Kiadó szerény anyagi forrásokból is elég nagyszabású, 13-14 eseményből álló turnét szervezett Amerika öt nagyvárosában, felolvasásokkal több színvonalas egyetemen - a Harvardon, a Chicagói és a New York-i Columbia Egyetemen, könyvbemutatókat könyvesboltokban és színházakban. Minden nagyszerű lett volna, ha rettenetesen meg nem betegedtem volna pont a turné elején. De ez a körülmény nem jelent meg a közleményekben és sajtótájékoztatókon. Kilyukadt dobhártya, súlyos, magas lázzal járó influenza, a sürgősségin töltött délelőttök, mindez bárkit arra késztetett volna, hogy hagyja a csudába az egész turnét, és menjen haza. Én kihordtam lábon a betegséget, és két hét múlva félholtan értem Bukarestbe. Torontót már lemondtam, mert tényleg belehaltam volna. Az utazás alatt rendkívül sokat segített Jill Schooolman, a kiadó igazgatónője, aki az európai színvonalas irodalom lelkes híve, Delia Ungureanu kolléganőm, aki bemutatott Chicagó ban és Bostonban, valamint Anca Fronescu, akivel együtt voltam New Yorkban. És még sokan, akiket megismertem az egész turné alatt. Milyen történetekkel tért vissza az amerikai turnéról? ■ Annyi mindent mesélhetnék, de itt nincs rá elég hely, ahhoz egy egész könyv kellene. Csak érintőlegesen említek néhány témát: a két Amish család, akikkel együtt utaztam a vonaton Minneapolis és Chicago között, a biztosító tűkkel teletűzdelt asszonyok, mivel a vallásuk tiltja a gombokat, miközben a férfiak - mind hanyagul egy-egy szalmaszálat rágcsáltak; a lengyel-afroamerikai házaspár tulajdonában lévő Chicagói Chopin Színház, ahol a legkülönlegesebb színpadi beszélgetésben volt részem - a beszélgetőpartnerem mindkét karjára száz meg száz légy volt tetoválva, és a zsebéből vásári komédiásként húzta elő kartonlapokra felírt abszurd kérdéseit. Nabokov lepkegyűjteménye, amit Cambridge-ben láttam, amikor megnéztem azt a szobát, ahol az Ada szerzője vagy hét évet töltött el entomológusként (százával voltak kémcsövekben kiállítva a Nabokov szereplőiről elnevezett lepkék alig látható belső szervei); a három órás repülőút Bostonba, Deliával, akivel annak ellenére, hogy influenzás voltam és az egyik fülemre föld süket, végig vicceket mondtunk, amíg a repülő szó szerint rázkódni nem kezdett a nevetésünktől; harcom a Lebensraumért Chalooppal, Jill kövér és foltosképű macskájával, aki mindenbe beledugta az orrát és többször ráöntötte a kávét a nadrágomra; az eset a borotvált fejű, narancsszínű ruhás tibeti szerzetessel, aki New York központjában, a Macy’s bejárata előtt egy jelvényt nyomott a kezembe, mondván, hogy az egy varázslatos és csodatevő mandala képe, aztán meg ötven dollárt követelt érte... És még annyi, de annyi mindent... Most sem állítanám, hogy a Blinding rész üt Amerika egén. De láthatóan jobban indult, glowing recenziókkal, ahogy Jill nevezi őket, van körülötte valami moraj, jelen van a könyvesboltokban. Akik olvasták, egyöntetűen dicsérik Sean Cotter fordítását, akit a turnén ismertem meg: művelt, jóképű, tehetséges fiatalember (remekül zongorázik), tavaly kitüntették Nichita Stanescu fordításaiért. A jó fordítás, mondanom sem kell, nagy szerencse. Olyan, mint amikor egy idegen tökéletesen beszéli a helyi nyelvet, és ezért mindenki befogadja. Úgy turnéztam, mint a rockzenészek Amerikában olyan kevés külföldi irodalom jelenik meg (az ott kiadott komoly irodalomnak csak elenyésző része), hogy érdekes módon ez a jó szerzőknek plusz lehetőséget jelent: jobban látszanak, mint a ritka lepkék, amelyeknek a színe különbözik a többiekétől. De hogy innen eljuss oda, hogy még nevet is szerezz abban a Bábelben ,ahol, akárhogyan is, csak a színészek és a tévébemondók CÄRTÃRESCU, Mircea Sóvárgás (Csíki László ford.) Jelenkor, 1997 Vakvilág - A balszárny (Csiki László ford.) Jelenkor, 2000 Luk (Lövétei Lázár László ford.) Gondolat, 2004 Miért szeretjük a nőket? (Koszta Gabriella ford.) Jelenkor, 2007 Sárkányok enciklopédiája (Szőcs Géza ford.) Bookart, 2011 „A parazita" (Csiki László ford.) Magyar Lettre Internationale, 25 „Felvonóház" (Csiki László ford.) Magyar Lettre Internationale, 33 „Az én Bukarestem” (Nagy Zsuzsanna ford.) Magyar Lettre Internationale, 39 „Lulu" (részlet) Magyar Lettre Internationale, 58 „Levante" (részletek) (Lövétei Lázár László ford.) Magyar Lettre Internationale, 39, 43,58 „Békafül" (Koszta Gabriella ford.) Magyar Lettre Internationale, 64 „Az én Bukarestem" (Nagy Zsuzsanna ford.) Magyar Lettre Internationale, 68 „Romák és románok" (Koszta Gabriella ford.) Magyar Lettre Internationale, 69