A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 48. évfolyam (1914)

2. szám - Sváb Gyula: Újabb állami népiskolák

XLVIII. kötet, 2. szám Sváb Gyula: Újabb állami népiskolák 17 Valamikor a szépet a szokott, sablonos építő forma­nyelvvel vélték megtalálni. Annak, hogy ez mennyire rontotta és zavarta a nép sajátos, ősi formaérzékét, s mily károsan befolyásolta gazdag népművészetünket, senki sem tulajdonított jelentőséget. Az idők változtak. A képzőművészetek különböző ágai nagy átalakuláson mentek át, ezt a válságot az építőművészet sem kerül­hette el. Új formákat kerestek: új forrást, ahonnan merítve felfrissülhetett az utánzásoktól megcsömörlött invenció. E forrás a nemzeti talajból fakadt. A népművészet termékeinek, a nemzeti sajátosságok, jellemző vonások, a fenmaradt népies formakincsek felhasználásával iparkodtak újat, nemzetit teremteni. És megindult a gyűjtés munkája, hogy a még fen­maradt emlékeket közismertekké tehessék és meg is őrizzék. E munkából kivette a részét a Magyar Mérnök-és Építész-Egylet is, amidőn a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium támogatásával a Magyar Paraszt­ház típusainak gyűjteményét közreadta. A gyűjtéssel Kertész K. Róbertet és engem bízott meg. Tanulmányi utainkon szomorúan tapasztaltuk, hogy népies emlékeinket nemcsak az idő, nemcsak a nép gazdasági jólétének megrokkanása, hanem az a kultúra is pusztítja, melyet a közhatóságoktól létesített építkezésekkel a falusi nép közé visznek. Felvételeink közben nem egyszer történt meg, hogy a gazda kiállt ódon, faragott tornácos háza elé és megkért bennünket, hogy jövőre jöjjünk el leírni a házát, mert akkorra már újmódi lesz, olyan mint az iskola, a paplak, igen röstellene, ha ezt a füstös falut Pesten meglátnák. Nagyon fájlaltuk, hogy így van. Töprengtünk azon, hogyan adhatnók vissza a népnek önmagában való hitét, hogyan ébreszthetnők fel önbizalmát, hogy művészi formakincse, melyet oly későn tanultunk ismerni és megbecsülni, el ne pusztuljon, el ne tűnjön. Hisz ha így tart, kivetkőződik előbb-utóbb a falu a maga sajátos, egyéni jellegzetességéből, melynek megtartása pedig jövendőkre kiható jelentőségű. Ezt a népet az tartotta fenn ezer évig, hogy megmaradt annak, ami volt év­századok idegen elnyomatása alatt is, hogy ragaszkodott földjéhez, házához, ősi szokásaihoz, s amit nem tudott tőle elvenni se német, se török, se tatár, azt egy hamis kultúra csalfa mosolya leszedi róla. Tévedés ne essék, nem a stílusban van a hiba. Hanem abban, hogy azt, a falusi kőműves városiasan cifrázva csinálja és abban, ahol azt csinálja. A falu népét így félrevezetik, ha jóhiszeműleg is. Csinálni kellene valamit a vakablakos sablon ellen. Ha minden kulturállamban is a sablon járja, nekünk akkor sem szabad csinálnunk. A szóban forgó veszedelmet már mások is felismerték, bizonyítja ezt a Torontálvármegyei magyar közművelődési egyesületnek Egyesületünkhöz legutóbb intézett átirata is. Érdemes arra, hogy szó szerint közöljem: „ Egyesületünk tevékenységének sorába újabban azt a tervet fűzte, hogy a falusi építkezéseket, a modern egészséges lakás szem előtt tartásával, jellegzetes falusi mivoltukba visszaállítsa. Küzdeni kívánunk a falu mivoltával ellenkező tükörablakos, malteros, városi házutánzatok ellen, amelyek egészen kiforgatják a falut s ellenkeznek annak természetével és jellegével. Ezt a tervünket úgy óhajtanánk keresztülvinni, hogy megfelelő ingyenterveket állítanánk ki a falvak község­házaiban s az építeni szándékozó lakosoknak rendel­kezésére bocsátanánk. A tervek elkészítése dolgában vagyunk bátrak tanácsot kérni a tekintetes Elnökségtől. Mi úgy vélnők, 8. ábra. Tursrtoványi elemi iskola. 10. ábra. Hatvani elemi iskola. 3

Next