A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 56. évfolyam (1922)
30-31. szám - Lósy-Schmidt Ede: Az ember válsága és a technika
256 Lósy Schmidt Ede. Ne feledjük ugyanis, hogy a technika szabadította fel az emberiséget abból a súlyos rabszolgaságból, amelyben az ókorban éppen a technika akkori kezdetlegességénél és fejletlenségénél fogva évezredeken keresztül tespedt. Ha a görög bölcselet és művészet, amelyen modern kultúránk épült fel, valamint a római építészet és a római jog alkotásai csodálatba is ejtenek, a görög és a római kultúra mégis csak ama szűk határok között mozgott, amelyet az ókori technika szabott meg és jelölt ki számára. Az ókori technikus ugyanis, aki az emberi erőn kívül más mechanikai erőforrást még nem használt fel, csak nagy rabszolgatömegek munkaerejének igénybevételével volt képes ama munkálatokat végrehajtani, amelyet ma könnyűszerrel gépi munkaerővel végeztetünk el. Ez volt az oka annak, hogy a rabszolgaság az ókoron végig minden népnél megvolt, a legnagyobb mértékben természetesen azoknál a népeknél, amelyek iparilag, valamint a kultúrában is a legmagasabb fokon állottak s amelyeknek ennélfogva a legtöbb munkaerőre volt szükségük. A rabszolgaság tehát nem az ókor erkölcsi világnézetének, vagy állami intézményeinek, törvényeinek, berendezkedésének volt folyománya, hanem fordítva, a technika kezdetlegessége, fejletlensége szülte a rabszolgaságot s lett oka annak, hogy az ókor népeinek felénél is jóval nagyobb része a rabszolgaság keserves kenyerét ette s életét emberhez ,valóban nem méltó viszonyok és körülmények között tengette. Míg az ókorban minden mechanikai munkát emberi erő végzett, addig a középkorban a technika megállás nélküli fejlődése az emberiség mind nagyobb és nagyobb rétegeit szabadította fel azáltal, hogy az emberi munkaerőt már az állati és szervetlen világból vett munkaerőkkel tudta helyettesíteni s a rabszolgák munkája helyett a szél és víz erejét kezdi igénybe venni, valamint munkagépeket is első ízben alkalmaz. Idők folyamán a technika eme térfoglalásának sikere természetesen a rabszolgaság teljes megszűnése s az emberi munkaerőnek a durvább munkanemek alól való felmentése lett. Míg továbbá az ókor technikája csak a tanult munkaerő egy részét volt képes felszabadítani, addig a középkor technikája nemcsak a tanult, hanem a tanulatlan munkaerőt is megváltotta a rabszolgaságtól s az emberhez méltóbb, magasabbrendű szolgálatokba állította be. A legnagyobb volt azonban a technika, előhaladása a XVIII. és a XIX. században, amikor a gőzgép feltalálása s ennek nyomában a technika ezerféle újabb vívmánya az emberiség kultúráját óriási léptekkel vitte előbbre. E manapság oly sokat kárhoztatott diadalok nélkül az emberi társadalom nagy része minden valószínűség szerint még ma sem volna abban a szerencsés helyzetben, hogy most minden létezőt megtagadva, a technikát az emberiségre nézve egyenesen káros és veszedelmes tényezőnek minősítse. Messze vezetne azonban, ha mindazokat a kultúrértékeket, melyek nélkül mai életünk elképzelhetetlen s amelyeket elsősorban a technikai tudományok térfoglalásának és haladásának köszönhetünk, csak vázlatosan is érinteni akarnám. A technikának az emberi tevékenység minden terén észlelhető kihatásaira és befolyására vetett rövid visszapillantás kapcsán dr. Steinecker Ferenc felfogásával szemben pusztán arra óhajtottam rámutatni, hogy a technika a kultúra hordozója, terjesztője volt mindig s kezdettől fogva az emberiség hasznát, anyagi és szellemi téren való fejlődését, haladását szolgálta. Hogy azután eredményeit nemcsak korunkban, hanem már az ó- és középkorban más célokra is, nevezetesen — dr. Steinecker szavaival élve — hogy az emberek pusztítását szolgáló szerszámok készítésére is felhasználták, arról sem a technika mívelői, továbbfejlesztői, sem egyszerű közkatonái nem tehetnek. Mert hogy egyszerű példával éljek, teszem fel, váljon kárhoztatható és kárhoztatandó-e a vegyészmérnök, aki az ember életét és egészségét veszélyeztető valamely mikroorganizmus elleni védekezés céljából a káros élősdieket megölő, mérget tartalmazó vegyiszert fedezett fel s tehet-e arról, hogy ugyanazt a szert, amivel addig sok millió ember életét mentette meg, akár egyesek öngyilkossági vagy gonosz szándékkal, akár pedig az államhatalom — védelem szempontjából háborút viselve — az emberek vagy ellenség pusztítására használják fel. Másfelől viszont a természet örök törvényeiből s az élővilág létfenntartási ösztönéből folyik, hogy az ellenséggel szemben az ember önvédelemből minden időben, minden rendelkezésre álló s fegyverszámba menő eszközt megragadott,hogy ellenségét megsemmisítve, hazája, családja békéjét, nyugalmas otthonát, fejlődését és fennmaradhatását bármily áron biztosíthassa. Ha pedig azt kutatjuk, hogy a háborúk történetében milyen szerep jutott a technikának s milyen hadieszközöket használt az ember kezdettől fogva napjainkig háborúiban, azt látjuk, hogy minden időben és korban saját kultúrája és technikájának fejlettségi fokához mérten a háború szerencsés kimenetelének biztosítása érdekében minden tudását, képességét latba vetette. Míg ugyanis az őskorban még fából, kőből, szárúból és csontból készült eszközökkel védekezett az ősember ellenségeivel szemben, addig a fejlettebb technikájú ókorban már páncéllal, sisakkal és pajzssal vértezetten ostromgépeket alkalmazott s nyíllal, dárdával és karddal felszerelten vonult a harcba. A lőpor feltalása után a középkor vége felé s az újkor elején messzehordó lőfegyverekkel, ágyúkkal visel háborút, míg az imént lezajlott legkegyetlenebb háborúban, amelyet valaha is viseltek a föld népei egymás ellen, természetesen a mai nagyfejlettségű modern technika vívmányait sorakoztatta a háború szolgálatába. Ami pedig az egyik napilapunkban megjelent Európa szellemi válsága című közleményben foglaltakat illeti, tény, hogy a XVIII. században, amikor az eszmék, ideák világában éltek az emberek, csekély volt a technika iránti érdeklődés s mégis Rousseau Fichlével együtt már hangsúlyozta a technika jelentőségét. Kant, a németek nagy bölcselője az ember földi célját a kultúrában látta s a technika döntő jelentőségét elismerte, amikor kimondotta, hogy az embernek a célszerű cselekvéshez s a természetnek eszközül való felhasználásához értenie kell. Pascal pedig, aki a szabadgondolkodók téves tanítása ellen szállt síkra, elsősorban matematikus volt s egy sereg matematikai, részben technikai vonatkozású felfedezés fűződik nevéhez. A légsúlymérőnek magasságok mérésére való s általa használt első alkalmazását, valamint számos matematikai felfedezését a háborús hadvezetés mindig sok eredménnyel alkalmazta s így ezek szerint Pascalt és vele együtt sok hírneves matematikust, természetbúvárt, technikust lehetne okolni azért a terméketlen sivárságért, ahová a természettudományok és a technika diadalai juttatták a cikkíró szerint nemcsak Európát, hanem hozzáteszem, a föld minden népét. Rousseau egyébként azt is tanította, hogy a civilizáció az embert boldogtalanná teszi, hogy a műveltség az embert megrontja, a kultúra fejlődésével az erkölcsök is romlanak s hogy a tulajdon fogalmából származik az emberek egyenlőtlensége, amiért vissza kell térni azokhoz az ősállapotokhoz, amelyek között a vadember és az állat él. Ezeket az állapotokat alig hiszem, hogy józan ésszel valaki visszakívánná. Hogy egyébiránt Rousseau tanai milyen veszedelmesek voltak, azt a legjobban Robespierre forradalmi szereplése és tevékenysége bizonyítja. A másik napilapunkban közölt cikk végén foglaltakból 1922. VII. 30.