Magyar Múzeumok, 1997. 1. szám (Vol. 3.)
KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Dercsényi Balázs: Keletre magyar [Könyvismertetés]
56 Könyv- és folyóiratszemle „Keletre magyar“ Az Iparművészeti Múzeum palotájának építéstörténete a kordokumentumok tükrében Az Iparművészeti Múzeum - támogatók segítségével - szokatlan méretű, elegáns kiadvánnyal lepte meg százéves fennállása alkalmával a szakembereket és a művelt érdeklődőket. A címoldal szerint a Lechner Ödön tervezte palota építéstörténetét mutatja be a kordokumentumok tükrében, azonban ennél több, mert kitekintést ad arról a múlt század közepétől érlelődő gondolatról, mely szerint „iparműmúzeumok“ létrehozásával lehet útját állni a gyáripar sekélyes színvonalú termékei gyártásának és terjesztésének. A múlt művészete eligazítást ad az iparosoknak a „gátlástalanul elszabadult ízléskavalkádban“. Jellegzetesen historizáló gondolat: e bizonytalan korszakban, amikor az építészetben újjáélednek a középkor, a reneszánsz, vagy a barokk művészet elemei-motívumai, amikor - az impresszionistákkal egyidőben - az akadémikus festészet és szobrászat éli virágkorát, a mindennapok tárgyainál is a múlt felé kell fordulni, ez az egyetlen járható út. E gondolatok jegyében 1857-ben Londonban, 1864-ben Bécsben nyílott múzeum. Ami azonban örömteli, hogy az 1860-as években ugyanígy gondolkodtak már Magyarországon is. Az 1873-1896 közötti időszakban már - szakemberek és politikusok bábáskodása mellett - megszületett a gyűjtemény is, mely előbb a Nemzeti Múzeumban, majd a régi Műcsarnokban kapott átmeneti otthont. A gyűjtemény önállósulása során megjelent egy másik gondolat is, mely szerint össze kell kapcsolni az iparművészeti múzeum és iskola létrehozását, közös otthont kell teremteni e két intézménynek. Lényegében eddig tart a könyv bevezető része. A következő oldalak elsősorban azok számára izgalmasak, akik - mai szóval élve - egy állami nagyberuházás múlt századvégi technikájával kívánnak megismerkedni. A helyszín kiválasztásával, a tervpályázat kiírásával, a zsűri korántsem egyértelmű és hátsó szándékoktól sem mentes munkájával, a különböző forrásokból összegyűjtött pályaművekkel, a rostán fennmaradt pályázók érdemeivel és az eredményhirdetés utórezgéseivel. Ez utóbbi egy, az Építő Ipar c. szaklapban közölt, bécsi keltezésű cikk, mely a „tiszta stílusok" negligálójaként támadja a nyertes Lechner-Pártos duó pályaművét. Sajátos módon az „Excelsior“ jeligéjű pályamű gazdája az írás szerzője. A könyv további része a készülődés, a kivitelezés és a berendezés folyamatát mutatja be igen részletesen. Például azzal a jelen épületnél egyáltalán nem lényegtelen hogy a túlköltés ellenére Vlassics Gyula miniszter miért járult hozzá a pécsi Zsolnay-gyár korántsem olcsó termékeinek alkalmazásához a homlokzatokon, a tetőzeten, az előcsarnokban, stb. Ez a rész óhatatlanul szárazabb, kevésbé olvasmányos, mert igen sok részproblémával, határidővel, árral, iparossal kell megismerkedni, egy jelentős folyamat hol fontosabb - hol kevésbé jelentős elemeivel, szereplőivel. E terjedelmes részben a rajz- és fotódokumentumok a legizgalmasabbak. Az épület helyreállítása kapcsán dr. Nemes Márta rendezte és feldolgozta, majd a Múzeum nagyrészt restauráltatta azt a 345 rajzot, melyeket az adattárában őriznek. Ezek alapján „a palota újszerű értékeléséhez, történetének jobb megismeréséhez“ lehetőség nyílt, s ugyanakkor a kötet ezen részét színesebbé teszi. Sajnálatos azonban, hogy a korabeli fotók egy része - a rosszul megválasztott méretek miatt - csak nagyítóval élvezhető, s ugyanez mondható el a rajzokról, kiemelten a térképekről, vagy a nagyobb egységeket (tetőszék, metszet, alaprajz) ábrázolókról. Ha már megjelenik egy olyan fotó, amelyen Leelmer Ödön és Pártos Gyula látható, akkor olyan méretet kellett volna választani, hogy az alkotók jól láthatóak legyenek. S legyenek könynyedén olvashatók a rajzok feliratai, a művészek nevei, esetleg a legfontosabb méretek. Az is szinte egyértelmű, hogy, itt a kevesebb több lett volna, a részletrajzok ezen a „pályán“ jobban élnek. Ezek az elvárások nemcsak tartalmi-érdemi okok miatt jogosak, hanem azért is, mert a könyv formája és mérete lehetővé tette volna a praktikusabb megoldást. A mostani elegáns, inkább hangulatteremtő és kevésbé dokumentatív. Az utolsó oldalak a befejező munkálatokról, az ünnepségről és a hétköznapokról szólnak. Az első kiállítást bemutató enteriőr fotók a századvégi „lehetőleg mindent bemutatni“ szemléletét tükrözik. Morelli Gusztáv metszetei az Országos Magyar Iparművészeti Iskola műtermeiben folyó oktatást szemléltetik. Az utószóban a szerző munkája céljáról szól: nem a múzeum Lechner-i életműben betöltött fontos szerepét, nem stíluskritikai elemzést kívánt adni, hisz azt Fülep Lajosig bezárólag sokan megtették. Szavaival élve „szándékunk az volt, hogy bemutassuk azokat az embereket (kis és nagy jellemeket), felvillantsuk azt a politikai, eszmei, társadalmi és nem utolsósorban művészeti közeget, akik és amelyek szerepet játszottak ennek a szerintünk nagyszerű alkotásnak a megszületésében.“ A szándék megvalósult: a tanulmány és a hozzácsatolt több, mint másfélszáz jegyzet eddig ismert és új dokumentumok alapján felvázolta, hogyan született egy múzeum a múlt század végén Magyarországon, amely többek között így is ünnepelt. Tanulságos történet a 2000. évi ünnepségek előestéjén. Dercsényi Balázs Ács Piroska „Keletre magyar” Az Iparművészeti Múzeum palotájának építéstörténete a kordokumentumok tükrében. „Lebegjen Isten áldása az épület felett’’