Magyar Múzeumok, 2007. 4. szám (Vol. 13.)

2007 / 4. szám - MŰHELY - Ittzés Mihály: A kecskeméti Kodály Intézetről

tő legértékesebbet emelünk ki: Nádasdy Kál­mán, az Operaház egykori igazgatója; An­dor Ilona, a neves kórusvezető, zenepeda­gógus; Vásárhelyi Zoltán, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Kodály és Bartók kórus­művek legendás kecskeméti bemutató kar­nagya; Nemesszeghyné Szentkirályi Már­ta, az első ének-zenei iskola, a kecskeméti Kodály iskola alapító igazgatója, és mások gyűjteményei a hazai zenei élet és zenepe­dagógia dokumentumait őrzik. Külföldről is gazdagodott az állomány: Fasang János, Németországban élő fagott­művész muze­ális kottagyűjteményét adományozta a Ko­dály Intézetnek. Jean Sinor, neves amerikai zenepedagógus, a Nemzetközi Kodály Tár­saság néhai elnökének hagyatéka is bővíti a kutatói kínálatot. A nagyközönség elé természetesen csak kiadványokban, illetve kiállításokon kerül mindennek töredéke. Amellett, hogy a fe­hér falaival, boltíves kerengőjével, hatal­mas hársfával ékes belső udvarával ma­ga az építészeti objektum is sok látogatót vonz, az Intézet vezetői kezdettől fontos­nak tartották, hogy Kodály Zoltán életét és munkásságát, kecskeméti kötődéseit be­mutató kiállításokkal, illetve alkalmi tárla­­tokkal járuljanak hozzá a város kulturális életéhez, tegyék érdekessé és élménysze­rűvé az Intézetbe igyekvők vagy a csak be­tévedők számára a látogatást. Számos értékes műalkotás díszíti az épület látogatható tereit is. A bejáratnál és a kiállítási folyosón egy-egy Kodály-port­­ré ékeskedik: Borsos Miklós szobra, illetve Varga Győző méltán sokszor „idézett” gra­fikája. E folyosószakaszt Fürtös Ilonának a zsoltáros Dávid királyt és a Psalmus i­un­­garicust mesélős stílusban megidéző tex­tilképe zárja le. Kodály Zoltánná szívessége folytán ugyancsak figyelemre méltó eredeti dokumentumot rejt az egyik fali tárló, a Ko­dály Zoltán kecskeméti díszpolgárságát tu­dató oklevél művészi értékű munka. A kerengő további részei az oktatás miatt sajnos csak alkalmilag látogathatók, nyil­vános hangversenyek vagy a Kodály Fesz­tiválhoz kapcsolódó kiállítások alkalmá­val. Állandó „dekorációként” az 1982-ben, a Kodály centenárium alkalmából készült grafikai munkák, illetve Kass Jánosnak a Psalmus Hungaricushoz készült szuggesz­­tív illusztrációi láthatók. About the Kodály Institute in Kecskemét In the town of Kecskemét only a few buildings are to be found which have significant effect on the townscape. The home of the Kodály Institute is one of them (1. Kéttemplom köz, Kecskemét). The former monastic quarters, built in the early 18th century, is in the centre of the town, thus it proved ideal to become the home of the Zoltán Kodály Institute of Music Education. The Insti­tute was established in 1973; since 2005 it is an affiliated institution of the Ferenc Liszt Acad­emy of Music. Folyosórészlet Corridor-detail A nagyterem The assembly hall A Kodály Intézet főbejárata The entrance of the Kodály Institue

Next