Magyar Nap, 1936. június (1. évfolyam, 77-99. szám)

1936-06-03 / 77. szám

n A munkások elkergették Gajdát Nyítráról 100 munkás tüntetett a fasiszták gyűlése ellen — Megrohanták a fasiszta titkárságot’-­ Gajda menekül a Grand szállóból - Nyitra, június 2. Nyitra vasárnap nagy fasisztaellenes tüntetések szín­helye volt, amelyek azt mutatják, hogy a muin­kásság és a középrétegek eré­lyesen lépnek fel a fasizmus ellen. Gajda vasárnap fasiszta napot akart rendezni Nyitrán. Meg is érkezett egész vezérkarával saját autójá­val és a Grand szállóban szállt meg. A vidékről már szombaton kb. 120 delegátus jött Nyitrára, akiket az agrárok állami lótenyészdéjében szállásoltak el. A Gajda-fasiszták gyűlésüket az Ipa­rosházban akarták megtartani. Nyitra munkásságát és haladó közép­rétegeit a fasiszták vasárnapi gyűlése máig a múlt héten nagyon nyugtalaní­totta és ezért delegációt menesztettek a járási hivatalhoz, ahol azt kérték, hogy a járási hivatal ne engedélyezze a fa­siszta gyűlést. A járási hivatal erre ígé­retet is tett. _ A kommunista párt helyi szerve­zete felszólította a szociáldemo­krata párt és a nemzeti szocialista párt szervezeteit, hogy közös erő­vel akadályozzák meg a fasiszták nyitrai szereplését. Erre azonban a két párt vezetősége nem vállalkozott. A két párt munkás­tagjai ennek ellenére a kommunisták­kal tartottak. Mikor vasárnap az első feketeinges fasiszták megjelentek Nyitra uccáin, pillanatok alatt nagy tömeg verődött össze, amely szidalmak­kal fogadta a fasisztákat. „Le a fasizmussal!“ — „Le a mun­kások gyilkosaival!" és has­on­ló jelszavaktól visszhangzott az ucra. Ahol a fasiszták megjelentek a tömeg azonnal szembehelyezkedett ve­lük és­­szétkergette őket. Dél felé a munkások a fasiszta párt­titkárság elé vonultak és amikor az épületből kövekkel dobálták meg a tün­tetőket, megrohanták a titkárságot, b­etörö­öt­ték a kaput és behatoltak a titkár­ságba. A rendőrség közbelépett és szétszórta a tüntetőket. Hat tüntetőt letartóztat­tak, három nőt és három kommunistát, közöttük a kommunisták nyitrai titká­rát. Ekkor az uccákon már nyolcszázan tüntettek, nemcsak munkások, de kisiparosok, kiskereskedők és haladó intelektuellek is, akik hangosan adták tudtára a fa­sisztáknak, hogy nem hajlandók meg­tűrni őket a városban. A tömeg az uceán találkozott Valérián fasiszta titkárral és Ham­­sik szerkesztővel, akik az Iparos­­házba igyekeztek, és megverte őket. Ugyanakkor a város határában is ér­dekes jelenetek játszódtak le. A vidék­ről feketeinges kisgazdák érkeztek, akik szintén Gajda gyűlésére igyekez­tek. Mikor azonban a munkások meg­magyarázták nekik, hogy Gajda a kis­gazdák ellensége is, és felvilágosították őket, hogy miért tüntetnek a munkások a Gajd­a-fasizmus ellen," a kisgazdák levetették fekete ingü­ket, megfordultak és hazamentek. Mialatt a városban a tüntetések, foly­tak, Gajda a Grand kávéházban bújt el és amikor meggyőződött arról, hogy a fasiszta gyűlést lehetetlen megtartani, vezérkarával­ együtt újra autójába ült és elhagyta Nyitrát. A munkások tüntetése így teljes ered­ménnyel járt, a fasiszták nem tudták megtartani gyűlésüket. A délután folyamán a munkások a le­tartóztatottak szabadlábra helyezését követelték. Este a rendőrség a hat le­tartóztatottat, szabadon engedte. Ernst Glaeser: Bombatámadás ( Ernst Glaeser, neves német író­, Jahr-­­gang 1902“ című könyvének utolsó fejező-­ , de az alábbi rövidített részlet Reggel rohantam a vasúthoz. Mikor a vonat megérkezett, intettem Annának és beszálltam. A vonat tovább ment. Gyengéden nyitottam ki a papírzacskót és megmutattam neki a sült libát. — „Honna­n szedted?“ — Izgatott volt a hangja. — „Edd meg, edd meg“ ujjongtam, „neked hoz­tam .. . — „Honnan szedted?“ kiáltotta Anna és a vállamat rázta. — „Hát nem mindegy, hogy... nem mindegy..akadoztam. _ „Nem“ kiabálta Anna és az arcomat egészen az arca elé húzta. ■— „Anna“ — mondtam és egészen belegyöngü­l­­tem a tekintetébe. — „Anna... hát elloptam az anyámtól.. “ Akkor felkiáltott, hirtelen megölelt és megcsókolt. „Szeretsz, te szeretsz...“ kiáltot­ta, „Oh, hogy szeretsz...“ Megsimogatott. „Va­sárnap“, hallottam a hangját. „Vasárnap szabad vagyok. Kerékpáron kimegyünk egy szép erdőbe, ahol kis tisztások és bokrok vannak. Mit gon­dolsz, elenged az anyád , .. —­ „Persze“ mond­tam lelkesedéssel, „azt mondom majd, hogy ki­rándulunk az iskolával.“ — Anna boldogan sut­togta: „Szeretni fogjuk egymást.“ Annának a legközelebbi váltásig egy óra szabad ideje volt- A pályaudvar előtt vártam rá. Anna mindjárt jött, belém karolt és azt mondta: „Te vagy a barátom ...“ átmentünk a szürke hídon az erdőbe Az erdő rögtön a vasút mellett kezdődött. Tisztásait via-s duktok szakították meg. A tolatópályaudvar sincs­­ megzavarták bizalmasságát. Nem volt igazi erdő. Egy padot kerestünk. Egymást átkarolva ültünk ott. — „Neszé“ — mondtam később, „most aztán egyél ...“ _ „Igen“ — mondta Anna — „most már eszem...“ — Hátradőltem és nagy élvezettel néztem, hogyan eszik. Nagyon hatalmasnak érez­tem magamat.* Anna éppen nagy ügyességgel szakított le egy nagy darab bust a libacsontról, mikor a város fe­lől vad lármával csapott le a szirénák rekedt bu­gása. Felugrottunk a padról. A szirénabugás erő­södött, az összes gyárak sikoltottak, mintha le­vágott farkú kandúrok ugrálnának a háztetőkön. „Már tizenkettő lenne?“ kiáltotta Anna és nagy nikkelórája igen kotorászott egyenruhájának zse­bében, öt perc múlva tizenegy volt. Ebben a perc­ben eldördültek a város felett az elsjőt riasztó lö­vések. „Repülőtámadás“, kiáltott Anna és elejtette a libacombot. Egy másodpercig úgy álltunk ott, mint szentek az üvegburában. Akkor Anna riadtan a magasba lódította a karjait. — „Szaladjunk“ — kiáltotta. — A zeppelinhangár felöl ágyúk dörögtek a le­vegőbe. Srapnellek. Néhány másodperc múlva visszahulottak a fákra, amelyek alatt szaladtunk. Fejünk felett hallottam az ellenséges gépek roba­­i­ját. Anna rohant. — „Vesd a földre magad!“ — ordítottam, de Anna nem hallott, a közeli via­dukt felé futott. — „őrültség“ — ordítottam — „tiszta őrültség!“ Tudtam, hogy veszélyes helyen járunk. Nem messze a vasutttól lőporraktár volt. Azonkívül két fontos sztratégiai vonal keresztez­te itt egymást. Rohantam Anna után. — „Vesd a földre magad ... a földre!“ De Anna nem hal­lott. Az út mindkét oldalán kis poroszlopocskák emelkedtek a magasba. Srapnellek vágódtak a homokos földbe. A síneken váltóőrök ugráltak és úgy másztak felfelé a vasúti törlésen mint a maj­mok. Az állomás előtt egy vonat állt meg, tele gyerekekkel. Mint konfetti a feltépett dobozból, úgy zúdultak ki a vasúti kocsi ajtajain és ficán­koltak a síneken. Beléjük botlottam. Visszaszorí­tottak az erdő felé. Ütöttem-vertem őket, hogy előre jussak, de kollektív csordaerejük visszave­tett az erdő felé. „Anna“ — kiáltottam _ „Anna ...“ Láttam még, mikor egy viadukt alá rohant, az­után elestem. A gyerekcsapat elrohant felettem. Sokan felüvöltöttek, mert azt hitték, hogy már m­eghaltam. A repülőgépek egyre jobban közeledtek. Motor­juk érelugása marta az eget. A zeppelinhangár­­nál az elhárító ütegek vad lövöldözésbe kezdtek, de eredménytelenül. Lecsapott az első bomba. A sínek a magasba vetődtek. A töltésen lyuk tátongott Mellettem sikoltoztak a gyerekek. — A második bomba. Be az erdőbe. A fák között sepertek a vasszilánkok. A gyerekek nyöszörögtek, sokan összevized­ték magukat. — „Jézusurunk“ — imádkozott egy vö­röskeresztes nővér. Feltápászkodtam. Tudtam, hogy részünkre el­múlott a veszély. Repülőgépek nem tudnak­­ugyan­arra a helyre két bombát ejteni. A zeppelinhan­­gár előtt dörögtek a légelhárító ütegek. A város felett keringtek a mi repülőgépesek, ha nem emel-beültettek magasra. Az ellenséges repülőraj kettőt lelőtt közülök. Tántorogva, mint szárnyvesztett szúnyogok zuhantak le az erdőbe. „Anna“ — kiáltottam — „Anna ..— de senki sem felelt. Tovább mentem,a ki az erdőből, a viadukt felé, ahova Anna menekült. A repülőgépek a város fe­lett tomboltak. Tovább mentem. Kerestem Annát. „Jönnek megint“__kiáltja valaki a hátam mö­gött és már látom is a repülőgépeket a fejem fe­lett. A zeppelinhangár felöl megint lövöldöznek. A földre vetem magam. — „Vigyázat.“ — Sötét, fütyülő hang fúrja magát a levegőn át. A földön fekszem, mintha odaszögeltek volna. Világos, vö­rös lobbanással repül egy kis híd a levegőbe. Fe­jem felett énekelnek a szilánkok és a fákba vá­­jódnak. Pár perc múlva felbőgnek az első sziré­nák és jelzik, hogy vége a veszélynek. — Fel­állók. Az egész erdő feláll. — Megyek. Kiabálok. „Anna!“ Futok. Lerohanok egy keskeny, mély után. Azután egy kis kövezett ucca, a kövek fel­szakítva. A viadukt el van zárva. Két katona őr­ködik. — „Anna...! Anna ...!“ — Azt mondják, menjek vissza. Ráncigálnak, visszalöknek. „Ti­los!" mondják. „Szigorúan tilos!“ Autó érkezik. Két férfi ugrik ki. Hordágyat hoznak. „Meghalt?“ kérdezem suttogva és lábujjhegyre állok. „Igen“ — mondja a katona — „ott fekszik ...“ Két felrobbant betontömb között látok egy ha­lom ruhát. Barna vitorlavászon van ráterítve. Né­hány méterrel odébb fekszik Anna szolgálati­sap­kája. „Ez Anna?“ _ kérdezem csendesem és­­rázom a fejem. „Telitalálat“ – mondja a katona — „ami ma­radt belőle, azt letakartuk ...“ Június 6-án a kisantant államfői Bukarestben találkoznak A Beck-látogatás utóhullámai • A német befolyás balkáni előtöréséről ír a nemzetközi sajtó Beck lengyel külügyminiszter belg­rádi látogatása a hivatalos és félhiva­talos sajtó megnyugtató jelentései el­lenére is egyre komolyabb gondokat okoz. A Prager Presse például puszta udvariassági aktussá akarja egyszerű­síteni az ügyet, viszont szinte az egész nemzetközi sajtó a német befolyás bal­káni előretörésének tekinti a lengyel külügyminiszter nem egészen tisztá­zott hátterű utazását. Genevieve Ta­­bouis asszony, az Oeuvre diplomáciai szerkesztője Laval olasz támogató poli­tikáját kárhoztatja a kisántant államok kötelékeinek meglazulásáért és a bal­káni német előtörés megkönnyítéséért. „A Laval-minisztérium, amely Olasz­országét, mindenhol és mindenben tá­mogatta a középeurópai és Balkáni ál­­lamok kárára, beláthatatlan károkat okozott a béke francia-angol rendszeré­nek. Március hetedike még borzalma­sabb csapást mért rá, mert Németor­szág a világ tudomására hozhatta, hogy azon a napon, midőn befejezi a rajnamenti erődök építését, a francia hadsereg tulajdon határainak foglya lesz és nem siethet középeurópai s bal­káni szövetségeseinek segítségére. Mit tesz majd Franciaország, ha Mussolini egyszer nem tartja tisz­teletben Jugoszlávia határait? ez az a főkérdés, amely ma a Quai di Orsayt foglalkoztatja s amely mutatja, hogy micsoda rombolást végzett Laval bűnös politikája keleti szövetségese­inknél. A jövő szocialista kormány fel­adata lesz erre a kérdésre választ ad­ni. Világos, hogy ettől a választól függ­ Franciaország eddigi keleti szövetsé­geseinek egész további külpolitikája.“ Titulescu román külügyminiszter néhány nappal ezelőtt váratlanul Belg­­rádba érkezett, ahol tanácskozást tar­tott a jugoszláv politikusokkal. A hiva­talos jelentés szerint Titulescu a kisantant államfőinek, Károly román király, Pál régens herceg és Benes elnök június ha­todikai bukaresti találkozását jött megbeszélni Belgrádba. A­ váratlan látogatás és az államfők ta­lálkozása is arra enged következtetni, hogy a kisantant államok között a nemrégiben lezajlott belgrádi konfe­rencia ellenére újabb megbeszélés vált szükségessé Beck belgrádi látogatása és a francia kormányváltozás által elő­idézett új helyzet alapján. 15 ÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK BAKA MIKLÓST Trencsénből jelentik: A trencséni esküdtszéki bíróság 15 évi börtönre ítélte Baka Miklóst, aki Hamala Mihály gazdát a Kassa melletti Tu­csma község határában megölte, amikor az tehenét ha­za hajtotta. Szerda, 1936 június 3. Mese Csipkerózsikáról felnőtteknek így mesélik a II. Birodalomban: Ódon öreg várban aludt,­­ a szép, aranyba­ju északi királylány. Midőn letelt, a száz esztendő, messzi keletről délceg, fekete hajú, barna szemű herceg érkezett s meglátva az alvó Csipkerózsi­­kát,­ nyomban megcsókolta. Az alvó vár­­ feléb­redt, de ab­ az ezeregyéjszaka hercege szánalmas sorsra jutott­. A királylány rokonai, rárontottak, agyba-főbe verték s rendőrségre hurcolták, mert megcsókolta a gyönyörű árja lányt, noha ma­gárnak sémi vér csörgedezett az ereiben­. - így mesélik Kínában. Messze, a Jangcse folyótól északra, aludt egy gyönyörű királylány. A szomszéd szigetekről pompás hajókon ifjú szamuráj érkezett, meglátta az édes álomban szendergő hercegnőt s már-már megcsókolta. De mégis mást gondolt, megkötözte a királylány kezét-lábát, aztán összeszedte min­den kincsét, drágaságát s visszahajózott Ja­pánba. 18 HÓNAPOT KAPOTT AZ ÁBRA­­HÁM­I POSTAMESTER TÁMADÓJA Pozsony, június 2. A pozsonyi tör­vényszéken kedden kezdődött meg a nyári esküdtszéki ciklus. A vádlottak padján egy fiatal munkanélküli ül, Sva­tok József, 19 éves ábrahámi fiú, aki február 16-án hajnalban egy vasdo­ronggal le akarta ütni Vitek István áb­rahámi postamestert. Svatek lakásá­nál várta a postamestert és hátulról fejbe sújtotta. Vitek azonban meg­fordult és támadójára akarta vetni magát, mire az megijedt és elfutott. De Vitek felismerte Sváteket és a csendőr­ség még aznap letartóztatta. Ha Svatek végre is hajtotta volna tettét, csak 30­ koronát talált volna a postamesternél. Az esküdtszéki bíróság Svatekot 18 havi börtönre ítélte. Az ítélet, jogerős. Flohr újabb vesztesége Moszkva, június 2. A moszkvai nem­zetközi sakkverseny 13. fordulóján, Flohr vesztett Löwenfisch­-sel szemben. Löwenfisch vezérnyitással előnyt szer­zett, a továbbiak folyamán megtartotta az előnyt és 44 lépés után­ győzött. A többi játszma- döntetlenül végződő J­vo Ragozin szintén vezérnyitá­ssal kezdett­ a Capablanka ellen, nagyon szépen ját­­­szott és arra kényszerítette ellenfelét,­­ hogy két gyalogosért futót áldozzon. A­ szünet előtt Ragozin már győzelemre állt, de a végjátékban oly könnyelmű volt, hogy Capablanca örökös sakkal döntetlent érhetett el. Kan dr. Lasker ellen fra­ncia játékkal gyalogost nyert, de az előnyt nem tudta megtartani és a játék a 26. lépésnél döntetlenül végző­dött. Kemény küzdelem folyt le Botvin­­nik és Elisk­asses között. A 13. forduló után a verseny állása: Capablanca 9%, Botvinnik 8, Lilienthal és Ragozin 6V2, Eliskasses, Flohr, Kan, dr. Lasker és Löwenfisch 6, Rjumin­­i­

Next