Magyar Nemzet, 1903. február (22. évfolyam, 29-52. szám)
1903-02-01 / 29. szám
A MAGYAR NEMZET. 1903. február 1. közjogi alapnak s minden ez alapon folytatott politikának elvi ellenségei. Budapest, január 31. A képviselőház kedden délelőtt 10 órakor tartandó ülésén folytatni fogja az ujonczmegállapitásról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Szólásra fel vannak jegyezve: Gróf Benyovszky Sándor, Barta Ödön, Trubinyi János, Kapotsffy Jenő, A törvényszéki orvostani intézet reformja. A képviselőház mai ülésén Benedek János interpellácziót intézett Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a budapesti törvényszéki orvostani intézet vezetésének hiányai és ott előfordult szabálytalanságok, kihágások és büntetőesetek tárgyában. A miniszter azonnal válaszolt az interpelláczióra és tüzetesen ismertette a Csorba István intézeti szolga fegyelmi és elbocsájtási ügyét. Azután az elbocsájtott szolga által Ajtay Sándor professzor ellen emelt vádakat és ebből támadt sajtóper és esküdtszéki tárgyalás eredményét hozta fel, melynek adatai általános felháborodást idéztek elő. A miniszter megígérte, hogy a befejezett bűnpör aktáit magához kéreti és azt átvizsgálván, pártatlan szigorral fog eljárni azok ellen, kiknek a botrányokban részük van. Ezután Wlassics Gyula miniszter az egész Gáz élénk érdeklődése és figyelme mellett szólott a törvényszéki orvostani intézet vezetéséről, melyet tarthatatlannak mond és az ottani állapotokon már régóta segíteni akar, sőt ez irányban már pozitív eredményt is ért el. A miniszter intézkedései jóval előbbre nyúlnak a most lefolyt botránypernél. Az intézet vezetésének az volt a legfőbb baja, hogy mindenféle rendőri és más közigazgatási munkával volt túlterhelve, úgy, hogy az intézet tulajdonképpeni igazságügyi és tudományos czéljától elvonatott. Ez az adminisztratív dolgokkal való túlhalmozás egyedüli forrása az intézet vezetésében beállott rendetlenségeknek, mert a mostani szervezet mellett lehetetlenné vált az ügyek pontos vezetése. A miniszter meleg elismeréssel szólott az intézet vezetője, Ajtay Sándor professzor érdemeiről, ki tulajdonképpen megteremtője ennek az intézetnek és a ki ellen az elbocsájtott szolga sem tudta bebizonyítani boszúból eredő vádjait. A miniszter különben már évek óta tárgyalt az iránt, hogy az intézet megszabadulván főként a rendőri és közigazgatási teendők nyűgétől, eredeti rendeltetésének visszaadássék. Ezt a czélt már megközelíteni sikerült, amennyiben a jövő évi költségvetésbe felvették a felállítandó hullaház költségeit, mely hullaházat a rendőrség külön ki-Este Mrs. Erlynne valóban első Windermere-ékhez; de Marguerite — ez a ház úrnőjének neve — nem dobja arczába legyezőjét; csak kerüli a feltűnő szép és mindenki által körülrajongott hölgyet; nincs bátorsága a botrányra. Amint Margiurite bánatán és szégyenén évődik, előáll férje barátja, lord Darlington és elmondja neki, hogy ő évek óta szereti csöndben, forróan, egész lelkéből. Nem szólt eddig, mert tisztelte becsülte. Most azonban, hogy megsértve és boldogtalannak látja, fölajánlja neki kezét tisztes házasságra. Hagyja itt e házat, jöjjön azonnal vele. Ő boldoggá fogja tenni. Az asszony egy perczig ingadozik, de aztán szilárdan utasítja vissza az ajánlatot. Később azonban, a vendégek nagy részének távozása után, midőn Marguerite kihallgatta férje és Mrs. Erlynne egy párbeszédét, melyet magára nézve újra megalázónak vél, nagy izgalmában veszi köpenyét és legyezőjét s elhajtat egyenesen lord Darlington lakására. Mrs. Erlynne egyedül érkezik vissza a tánczteremből az elfogadóterembe és meglátja ott, az Íróasztalon a levelet, melyet Marguerite férje számára hátrahagyott. Rosszat sejt; arcza elborul; egy ideig habozik; aztán, hogy aggódásának véget vessen, fölbontja a levelet. Rémülettel olvassa tartalmát: az asszony megszökött. »Istenem!« — kiált föl — »Hisz ezek az én szavaim! Lehetséges volna, hogy az anya életének drámája megismétlődjék a leány életében!« És siet leánya után lord Darlington lakására, meghagyván azonban egyik udvarlójának, a bárgyú lord Augustusnak, hogy foglalja le ez rendeltsége fogja kezelni, az orvostani intézet pedig csupán a bonczolásokkal és a bonczoló jegyzőkönyvek szerkesztésével lesz elfoglalva. Ekként az intézet vezetésében csakhamar helyre fog állani a kívánt rend. A miniszter válaszát úgy az interpelláló képviselő, mint az egész Ház egyhangúlag, helyesléssel tudomásul vette. Adóhivatalok. Mint értesülünk, téves az a hír, mely a napilapok egy részét bejárta, hogy tudniillik a kormány beszünteti a soóvári sófőzőtelep működését. Mert ilyen terv még csak szóba sem került. Hasonlóképp téves az a közlés, hogy a pénzügyminisztérium elrendelte az összes királyi sóhivatalok feloszlatását. Ebben a tekintetben csak arról lehet szó, hogy éppúgy, mint az előző években, azon sóhivatalokat fogják fokozatosan beszüntetni, amelyek eladási forgalma annyira csökkent, hogy a fentartási költségeket is alig fedezik. Erre különben az illető törvény a kormányt kifejezetten utasítja is. Az állami gyermekmenhelyek felügyelője. A Bud. Tud. Írja: Amint értesülünk, a hivatalos lap egyik legközelebbi számában közli Huffy Pál országgyűlési képviselőnek az állami gyermekmenhelyek országos felügyelőjévé való kineveztetését. A nép kára, ezek a fontos életérdekei tehát természetes korlátjai a pártok alkotmányos működésének, kisebbségének és többségének egyaránt. Ám legyen vita a képviselőházban minden fontosabb törvényhozási kérdés fölött; ha hosszú is, nem baj, bár inkább alapos legyen, mint hosszú, mivel pénzt agyaszt és pénzt ér a visszahozhatatlan idomulás is. De ha hosszú is valamely vita, ne legyen hosszadalmas és ne legyen végeérhetetlen. Az erőszakolt hosszúságú parlamenti vitákra mindig ráillik a római klasszikus mondás: »deliberante Roma, Saguntum perit«. Ám legyen, hogy a kelleténél jóval hosszabb vita is megfelel a parlamentarizmus alapelvének, de bizonyos, hogy az az országnak erőben és pénzben kifejező károkat okoz. Tehát veszélyezteti azokat a természetes korlátokat, amelyeketnem az alkotmány és a házszabály, hanem a nép jóvolta állít oda minden tanácskozásbeli túlzás elé. Most pedig a politikai híresztelések szerint fölmerült az az aggodalom, hogy a katonai javaslatok tárgyalása szertelenül hosszú ideig, talán hetekig fog tartani. Ezzel csak mint lehetőséggel akarunk számolni, nem pedig mint valósággal, mivel erre biztos alapunk nincsen. Annyi bizonyos csak, hogy a vita, úgy amint azt a kisebbség ezen a héten exponálta, hosszúnak ígérkezik. Ez a hosszadalmasság azonban már magában véve is indokolatlan és káros volna, mert hiszen — hogy úgy mondjuk — a kormány már maga és előre megtette a javaslatokon mindazt az enyhítést, amit az eleve ismert kifogásokkal szemben tehetett. Maga báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, a katonai szükségességek legalaposabb ismerője is szívesen és korrekt alkotmányos érzülettel működött közre, hogy a haderő által követelt áldozatok a nélkülözhetlen mértékre redukáltassanak, azonfelül pedig még az időszerűnek látszó nemzeti követelések is érvényesüljenek. Mindezekkel szemben az időt és pénzt emésztő szertelen bonyodalmasság magában véve sem volna indokolva. Még kevésbé akkor, ha visszatekintünk a hetekig különféle snapszokat isznak, illatos szivarkákat szívnak és az asszonyokról beszélgetnek. A házigazda, lord Darlington kezdi nagy lelkesedéssel dicsérni a tiszta szerelmet, mellhangon baritonoz, mint valami Eschenbachi Wolfram. Az egyik bajtárs azonban, ki inkább Tannhäuser szektájához szót, megpillantván a legyezőt, melyet lady Windermere egy pamlagon felejtett, gúnyolni kezdi lord Darlington-t, ki szódavizet prédikál és chartreuse-t iszik. A legyező láttára az eddig nyugodt Windermere roppant kikel magából. Báróban a ház gazdájára: »Magyarázza meg, lord Darlington, hogyan jutott e legyező, nem legyezője, az ön lakába?« A helyzet a végletig feszült; a két férfiú fenyegetőzve áll egymással szemben, midőn megnyílik a szoba ajtaja és kilép rajta, halálra sápadtan, ingadozó lépéssel Mrs. Erlynne: »Én cseréltem fel tévedésből legyezőmet emer ellen lord Windermere estélyén; én hoztam ezt ide; én felejtettem a pamlagon.« Az urak elképednek ; lord Darlington sem képes egy szóra; az elnémult férfiak csoportján keresztül megy Mrs. Erlynne az ajtó felé, midőn a függöny alászáll. Másnap lady Windermere, kipihenve az éj izgalmait, egyedül gondolkodik helyzetén. Felismeri, hogy férje nem hibás; világosan látja, hogy Mrs. Erlynne jót akart neki, különben nem mentette volna meg meggondolatlansága következményeitől; nem beszélt volna oly melegen , nem cselekedett volna oly okosan. De ő is maga! Eltitkolhatja-e ő derék, becsületes férje előtt, amit tett? Viselheti örökké szívén hibáját, titokban? Nem. Mindent meg fogjon- Alkotmányos szabály, hogy a kisebbség jogát tiszteletben kell tartani. Nem is vetheti joggal senki a szemére sem a Széllkormánynak, sem többségének, hogy ezt a jogot nem tiszteli. A hosszabbnál hosszabb képviselőházbeli vitát a kormány és a többség korrekt parlamentarizmussal kiállotta s a miatt nem is volt a pártok között háborúság. Ez jól van igy és maradjon is igy, mivel az alkotmányosság princzipiumainak tisztántartására szüksége van az országnak s a mig ezekben zavar és bonyodalom nem támad, Magyarország politikai fensőbbsége szilárdul áll, mint a Sión-hegye. Az ország népének azonban nemcsak politikai érdekei vannak, hanem más életérdekei is. Nevezetesen pedig gazdasági érdekei, amelyeket a legnagyobb politikai viszályok idejében is óvni és kímélni kell. Az országgyűlés a nemzetért van és nem a nemzet az országgyűlésért. A nemzetnek erve lord Windermere-t vezesse a clubba és ne engedje szabadon egy perczig sem. így tudjuk meg, hogy Mrs. Erlynne nem más, mint lady Windermare-nek anyja, ki hűtlenül hagyta el férjét husz év előtt és kit akkor gyermekleánya holtnak megsiratott és még ma is holtnak hisz. Ezért tartotta őt pénzzel lord Windermere , ezért dolgozott rehabilitáczióján. Gyűlölte ugyan ezt a ledér asszonyt, de engedni volt kénytelen neki saját hőn szeretett nejére való tekintetből, kit megölt volna a szégyen és a bánat, ha valahogy megtudta volna anyja viselt dolgait. Mrs. Erlynne, mint említők, lord Darlington lakára sietett, hol leányát még egyedül találta. A lord még nem érkezett volt haza. A megrémült anya kérve kéri leányát, hogy térjen azonnal vissza férjéhez, mielőtt a dolog kitudódik. Az asszony, ki nem sejti, hogy anyjával áll szemben és csak férje csábítóját látja a tolakodó hölgyben, ellenáll. De midőn Mrs. Erlynne mind jobban, mind meggyőzőbben rimánkodik és végre elhagyott gyermekének szomorú sorsát festi hatásos szavakkal, a fiatal anya észre tér, átengedi magát az éltesebb hölgy vezetésének és vele együtt már az ajtóhoz siet, midőn a ház gazdája összes bajtársaival, köztük lord Darlingtonnal is, hazatér és belép a szobába. A két hölgy alig ér rá gyorsan elbújni. Lady Windermere a sikátorra tér ki, honnan sikerülni fog később haza szöknie. Mrs. Erlynne a mellékszobába vonul vissza, e szavakat mondva: »Ő meg lesz talán mentve, én azonban biztosan elvesztem.« A gavallérok letelepednek a teremben.