Magyar Nemzet, 1904. január (23. évfolyam, 1-27. szám)
1904-01-01 / 1. szám
Budapest, XXIII. évfolyam, I. szám, Péntek, január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jr. JÓKAI MÓR VII., Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület, főszerkesztő.* ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Erősz évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Elveszett esztendő. Budapest, deczember 31. Egy esztendő elveszett a magyar nemzet életéből. Ez az esztendő, amely az obstrukczió jegyében született, úgy száll sirjába, hogy gyászos örökségül hagyja reánk az obstrukcziót. Van úgy néha, hogy rettenetes kór kipusztít egy egész gyermek-generácziót. Vagy van úgy néha, hogy véres hadjáratokban, egy ország férfiainak szine-java a csatatereken hagyja életét. Vannak gazdasági évek, amikor nem szüretelhet a gazda, mert egy esztendő szőlőtermése odavan. De nemzetek és országok életében — normális időben — nem volna szabad egy egész esztendőnek leperegni anélkül, hogy az ország anyagi és erkölcsi javai ne gyarapodtak volna. Márpedig a lefolyt esztendőben a magyar nemzet élete nem gyarapodott semmivel, legfeljebb szomorú tanulságokkal. Ha ugyan — veszett fejszének a nyele — a jövőre nézve meg tudnánk szívlelni legalább a tanulságokat. Egy esztendő nagy idő. Nagy idő még ezeréves népek életében is. Nagy idő főleg századunkban, amikor rohanva fejlődnek, gyarapodnak, vagy hanyatlanak egyesek, családok és nemzetek. A gőz, a villamos erő, a tért és távolságot nem ismerő találmányok korszakában csodálatos példáját látjuk a népek szédítő emelkedésének, hatalmuk és erejük megnövekedésének. Hiszen, úgyszólván, egy nemzedék szemei előtt folyt le a hatalom és erőgyarapodásnak legbámulandóbb példája : a német birodalom gazdasági életének óriás fellendülése. Előbb csak katonai erejét fejlesztette ki, s e tökéletességre vitt katonai szervezettel vezető nagyhatalommá küzdötte fel magát. De pár évtized alatt, e kiválóan katonai állam gazdasági világhatalommá küzdötte fel magát a német népnek takarékossága, munkássága, merész vállalkozókedves kormányának céltudatos közgazdasági politikája által. Ellenben ugyanoly rohamos gyorsasággal omlott össze szemünk láttára Spanyolország nemzetközi pozíciója, egyetlen elvesztett háború folytán, mert intézményei, állami életének belső szervei felmondták a szolgálatot. A nemzetek világversenyében — különböző okoknál fogva — a nélkül is nagyon hátramaradt Magyarország és Ausztria. De, ami e két állam gazdasági fejlődését az utolsó években még inkább megakasztotta, az a politikai élet ziláltsága, az itt is, ott is dúló obstrukciók, a gazdasági kiegyezésnek függő volta s az a megzsibbadt erély, amely belső harczokban vérzett el, holott más nemzetek hétmértföldes léptekkel haladtak el mellettünk, a meggazdagodásnak, a művelődésnek, az erkölcsi javak gyarapodásának széles országátán. A katonai kérdések körül megindult obstrukció szerencsésen ellopott egy esztendőt az ország életéből. Egy egész esztendeig megállította a parlamenti élet szívverését. Veszedelmes kísérlet egy oly kis nép életében, amelynek századok mulasztásait kellene pótolni. Ha ítélő elmével végigtekintünk az elmúlt esztendő történetén, azt kell mondanunk, hogy szomorú év szállott sírba a mai napon. Szomorúnak az elmúlt esztendőt nem azért nevezzük, mert szenvedélyes és lelkesítő jelszavak alatt kemény nemzeti küzdelem folyt a parlamentben és kint a társadalomban. A nemzeti érzésnek ily kiáradásai, ha még olykor pusztítanak is, jövendő termékenységnek csíráját hordozhatják magukban. Amiért mi kedvetlenül fordulunk el a lefolyt esztendő eseményeitől, annak igen egyszerű oka van: a nemzeti küzdelem ragyogó kulisszái mögött csúnya látványban volt részünk. A nagy és erős obstrukció leszerelése után, mint nemzeti küzdelem folyt tovább az Ugronék személyes jellegű, ártani vágyó, frivol czéljait gondosan rejtegető, az ország érdekeivel mit sem törődő fiók obstrukciója. Nem szeretünk erős kifejezésekkel élni, de ami ma még a képviselőházban folyik, a Szederkényiek, Hollók, Ugronok, Barthák reménytelen és kilátás nélkül való harcza, politikai betegség és mánia immár. Mint mikor valaki kazlakat, gazdasági épületeket, egész falakat gyújt fel s azt hiszi, ő nemzeti hős és nem közönséges gyújtogató. Szánalom fogja el az embert, ha végighallgatja azokat a nyomorúságos érveket, amikkel az obstruáló urak az eljárásukat indokolják. »Megmutatjuk az országnak, — mondja Lapnak mai száma 12 oldal. / A „MAGYAR NEMZET“ TÁRSZAJA. — Deczember 81.— A poézis mint koronatanú. Előszó a »Világteremtés« czimü munkához Jókai Mórtól. Régóta folyik a harcz a Hit és a Tudás között. Nevezzük őket classicus nyelven Religio és Philosophiának. A Philosophia nyomul előre: hódít, támad, ostromol, tért foglal, új fegyvereket használ. Tábora hatalmas szövetségeseket számít. Vele van az Astronomia, a Geognosia, a Physica, a Mathesis, a Logica. Tételeit igazolják a napok és tejutak, s az ásatag ősvázak és az élő molluskok tanúja minden, ami él és meghal. De a Religio tábora az emberiség száz millióinak lelki érzülete. Egyedüli erőssége a Traditio, de az halaln is vár. Tanúja minden, aki hiszi a feltámadást, az új életet. Törvényein alapul az emberi társadalom, a család, a haza. Rég elmúltak az idők, amikor még a világi hatalom pallost, bilincset, máglyát adott harczi eszközül a Religio vezetőinek. Galilei nem görbíti meg a térdét, hogy megtagadja tanait a föld forgásáról, a máglya nem hamvasztja el a kételkedés hirdetőit többé. A Religio azt hirdeti: »aki hisz, idvezül«. A Tudás egy kérdéssel felel: »hol?« Ma már kathedrából hirdethetik a kételkedést, s a tagadásnak iskolája van. A Philosophia ráolvassa a hivő emberre a tudás tételeit. »Mit képzelegsz te abban a csalhitben, hogy te vagy a világ ura, mikor maga ez a te világod, melyben uralkodói, nem egyéb egy kipattant sziklánál, mely még nem hamvadt el egéren, melyet a szomszéd nap lakói meg sem látnak? A napod maga sem egyéb, mint egy porszeme a nagy tejutnak, s a föld, mely szült, csak olyan édes anyja a féregnek, mint neked, a kit el fog temetni. S még azzal hizelkedel magadnak, hogy neked lelked van, különb, mint a tengeri kagylónak, melynek nincs látása, még is házat épit gyöngyökből, drágakövekből, s ezzel a lélekkel keresed az Istent, a mig élsz s uj világot követelsz a lelked számára, ha meghalsz.Hol keresed azt? Az Astronomia nem vezet utadra. A legközelebbi bolygóban, ha laknak emberek, azoknak más arczuk, alakjuk van, mint neked. S ott is csak anyától lehet születni. S hogy akarsz oda eljutni? Ha fajsúlya van a lelkednek, a föld vonzereje visszatartja, ha nincs, elemeire oszlik. Ha köpeny a lelked, feljuthat az athmosphera felszínéig, tovább nem, ha eleng, megég, ha széneng, leszáll a földre. Erényeidet őrződ, jótékonyságot gyakorolsz, abban a hitben, hogy majd ezért a túlvilágon megjutalmaznak? Mi jutalmat vársz? Imádkozol, kihez? A nagy Teremtőhöz, aki naprendszereivel van elfoglalva s azt kívánod, hogy »Perelj Uram perlőimmel«, s hogy kedvesen fogadjon, meg akarod vesztegetni »Lantban, hegedűben, czimbalmi zengésben«. Imádkozol ellentétekért. Két ellenséges hajóhad szemközt áll, ütközetre készen, mind a kettőnek a harczosai ugyanahhoz az Istenhez zengenek zsolozsmákat, hogy fegyvereiket segítse győzelemre. Melyiket hallgassa meg? S mikor az ütközet elhüll, az égő, az elsülyedő hajók láttára, a haldokló tömegek kiforditásai közepett a győztes fél Te Deum laudamus-t énekel s felhívja az Istent, hogy gyönyörködjék a művében. S nem éred be vele, hogy magadnak mennyországot ígérsz, az istenfélőnek, hanem poklot is teremtesz az Isten ellen vétők számára, holott a pokol létezését kizárja a logika. Hisz a Sátán nem büntetheti meg azokat, akik az ő hívei voltak, s az ő örök ellenfele, a Jehova ellen vétettek. S az egész túlvilágról való hitet megdönti a Tudás. Igenis elkövetkezhetik az ítélet napja erre a kis ködös planétára, melyre a te nagy világod van fölépítve, ha egyszer egy útját tévesztett üstökös beleütközik; de akkor a darabokra szakadó földkéreg s annak a kiszabadult belső lávái és gázai úgy összekeverednek az üstökös alkatrészeivel, hogy azokban a te hamvaid feltámadásra nem juthatnak. A túlvilágról, a jövő életről több tudata van annak a görcsövi parány kukacznak, mely az almafa idei levelén petéjéből kimászva, testvéreivel együtt vékony selyemszállal hozzákötözi a fa rekettyéjéhez bölcsőjét, a falevelet, hogy a halál ellen, a tél ellen megvédje magát; az már jobban tudja a feltámadás titkát, mely neki majdan szárnyakat fog adni, mint te, a természet királya!