Magyar Nemzet, 1905. január (24. évfolyam, 1-29. szám)

1905-01-07 / 7. szám

6­ 98-ig bezárólag tartanak. A­kik ezen határidő­ben valamely elháríthatatlan akadály miatt sze­mélyesen nem jelentkezhetnek, a tanulmányi, fe­gyelm­i és lec­kepénz-szabályzat 25. §-a értelmé­ben a fennebb megszabott határidőn belül tartoz­nak akadályoztatásukat igazoló hiteles okmány­­nyal felszerelt és az illető kar dékánjához intézett kérvényben előjegyeztetésüket kikérni s meghatá­rozni azt­ az időpontot is, a­mikor személyesen megjelenhetnek s beiratásukat úgy a quaesturában, mint az egyes tanároknál teljesíthetők. E határ­idő azonban február hó 18-án túl nem terjed­­het. Az előadások mind a négy tudományi karon 1905 január 30-án kezdődnek. — Nagy tűz a Wellisch-fatelepen. Ma dél­előtt veszedelmes tűz pusztított a Külső Kere­­pesi-út 13. száma alatti Wellisch Náthán utóda fatelepen. A nagy kiterjedés­i telep elején kigyul­ladt az asztalosmű­hely, a­mely porig égett. A tűz átcsapott a zab- és szerszám raktárra is, a­melyet teljesen elpusztított. A tűz rendkívül veszedelmes volt, mert köröskörül rengeteg mennyiségű épü­letfa, deszka, lécz volt felhalmozva és a szél is a telep felé hajtotta a lángot. A tűzveszedelem dél­előtt fél 11 órakor kezdődött, a­mikor az aszta­losmi­űhely­ tetején hatalmas lángok csaptak fel. Nyomban az oltáshoz fogtak, , de mikorra a tűz­oltók kiértek, már lángokban állott az egész aszta­­losmű­hely és a mellette levő zab- és szerszámraktár. A tűznek­ kitűnő táplálékul szolgált a zabraktár, a­melyben 8000 koronát érő zab volt felraktá­rozva, és az asztalosműhely, a­hol sok faanyag és gép állott. A tűz 50 méter hosszúságban és 20 m­éter szélességben elpusztított mindent, a­mi azon a területen fel volt halmozva. Az asztalosműhely­­ben, a­hol a tűz keletkezett, mintegy 15.000 koronát érő faanyag, a szerszámraktárban is néhány ezer koronát érő szerszám állott. A tüzet 12 órára lokalizálták, úgy hogy akkor már csak a leégett asztalostelep maradványai lán­goltak és a zab égett. Nyomban előzetes vizsgá­latot tartottak, de a tűz keletkezésének okát nem lehetett megállapítani. A tűz az asztalos­­műhely padlásán közvetlenül a kémény mellett támadt. A műhelyben azonban ma, ünnep lévén, nem dolgoztak és a kályhában sem fűtöttek. A tűz tehát a munkások vallomása szerint nem a fűtéstől keletkezett. Nincs kizárva tehát, hogy valaki boszúból felgyújtotta az épületet. A tűz­­vizsgáhatat holnap délelőtt tartják meg. A kár 25—26 ezer korona. — A nőkozák. A karbini pályaudvaron nagy szenzácziót csinált egy kozák megérkezése, a­ki tulajdonképp nő, de a japán-orosz háborút vitézül végigküzdötte. Egy vladivosztoki zsidó katona leánya, a szép Mihhalovna Smolka, megtanulta a koreai és kinai nyelveket s letette a tolmácsvizs­gát, mire kémszolgálatokra szerződtették. Egy al­kalommal könnyű sebet is kapott, a­miért az ezüst érmet kapta. A japán-orosz háború kitörésekor újra szolgálatba állott és előőrsi szolgálat közben igen hasznossá tudta magát tenni. Most Karbin­­ban bevásárlások miatt időzik s kozákruhában, érmeivel igen kellemes benyomást tesz. — Adomány a mentőknek. A három hetes­hez czimzett szarvas­téri vendéglő törzsvendégei húsz koronát küldöttek az Önkéntes Mentő Egyesü­letnek, melyért az igazgatóság köszönetet mond az adakozóknak. — Rendőri hírek. Hirtelen halál. Lefkovics Henrik 70 éves magánzó ma délelőtt a Király­­utcza és Vörösmarty­ utcza sarkán levő Hunyadi kávéházban hirtelen rosszul lett, összeesett és meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani inté­zetbe vitték. — Öngyilkossági kísérlet. Lacza Ta­más 26 éves czipész ma délelőtt a Szondy­ utcza 48—50. számú lakásán mellbelőtte magát. A Ró­­ksában ápolják. SZÍNHÁZ. ZENE. * Miniszterválság. Bérezik Árpád új víg­­játéka, a Miniszterválság, a­melynek ma lesz a Nemzeti Színházban a bemutató előadása, megje­lent az Olcsó Könyvtárban. Ára 60 fillér. Kiadta a Frankl­in-Társulat. * Műsorváltozás a Magyar Színházban. A Magyar Színházban a Portugál­t levették a mű­sorról. Ma este a Drótostőt­ szombaton este és vasárnap január 8-án délután Máder operettje, a Huszárvér és este A hajdúk hadnagya kerül szinre. MAGYAR NEMZET, 1905. lan­yai ?: TUDOMÁNY és IRODALOM. A Petőfi-Társaság Jókai-ünnepe. Jókai halála után a Petőfi-Társaság, mely­nek az elhunyt költőfejedelem­ elnöke volt, el­határozta, hogy egyik felolvasó­ ülését Jókai Mór emlékének szenteli és méltó a társaság­hoz, hogy épp n­a­­gygyű­lését szánta a meg­­dicsőült halhatatlan emlékezetének. A nagygyűlést ma d­élelőtt tartották meg az Akadémia dísztermében, nagy­kö­znség előtt. A nagygyűlést Herczeg­h Wiencz, Jókai örököse az elnöki székben, nyitotta meg a kö­vetkező beszéddel: Tisztelt társaság és tisztelt közönség! Az aránylag még ifjú Petőfi-Társaságot az elmúlt esz­tendőben érte eddigi életének legnagyobb gyásza, midőn elvesztette halhatatlan nevű elnökét. Csak egy második Jókai Mór lett volna képes arra, hogy méltó gyászpompával búcsúztassa a költő­királyt. Az ő alkotó ereje u­táni ravatalt építhe­tett volna, az ő fantáziája csillagos szemfödőt borított volna rá, az ő zenei érzéke őserdők zúgá­sából, óczeánok zsongásából gyászdalt zengett volna neki. A fájdalmunk azóta már megenyhülhetett. Az ezüsthajú költő-héroszt, a­ki egy dicsőséges élet alkonyán tér meg őseihez, nem zokogás, ha­nem magasztos himnusz kísérje útján. Miként tr­gy ünnepeken az elárvult család szívében újból feltámad a családfő halm­a fölött érzett fájdalom, úgy mi is megdicsőü­lt elnökünk felé irányítjuk gondolatainkat, midőn első nagy­gyűlésünket tartjuk Jókai halála után. Egyébként is különös okunk van rá, hogy kivegyük részün­ket a nemzeti gyászból. Jókai halálával véget ért a Petőfi-Társaság gondtalan aranykora. Az ő elnöksége könnyűvé tette a munkánkat. Neve magában véve irodalmi programja volt, mely fényt, tekintélyt, czélt és tartalmat adott a társaság életének. Társaságunk egyik kimondott czélja Petőfinek, a magyar szabadság dalnokának kul­tusza. Ennek a kultusznak Petőfi fegyvertársa és szellemi testvére volt a leghivatottabb papja . Jókai Mór, ki a magyar szabadság hőskorának titáni emlékeként nyult bele a mai kor párás le­vegőjébe, eleven jelképe volt a nemzeti és iro­dalmi ideálnak, mely Petőfi emlékében él. Jókai neve varázshatalm­ának köszönhetjük, hogy társa­ságunk oly Petőfi- és Szendrey Itulia-ereklye­­gyűjteménynek vethette meg alapját, melynek kincsei ma már megtöltik a székesfővárosi múzeum­nak egy egész termét. A gyűjtemény, mely Jókai égisze alatt keletkezett és Petőfi emlékét hirdeti, a tavaszszal meg fog nyílni a nagyközönség szá­mára és ékes bizonysága lesz a magyar társadalom kegyeletének legnagyobb lírikusa iránt. Társaságunk Jókai Mór elnökségének idején soha sem tekintette feladatának az irodalmi ter­melést vagy az irodalom irányítását. Abból a fel­fogásból indult ki, hogy az igaz költő magában jár és éltető eleme a szabadság. Felelni csak a maga költői lelkiismeretének tartozik. Írók társu­lásának csak az lehet a czélja, hogy megvédje a költő szabadságát és hogy megnyissa számára a közönség fü­lét és szivét A Petőfi­ Társaság mindig föltétlenül hirdette és tisztelte a költői szabad­ságot. Irodalmi kérdésben elvi állásp­ontot csak akkor foglalt, midőn oly irányokkal találta magát szemben, melyek jogtalanul bitorolják az irodaiad jelzőt. Ez azonban nem az irodalmi szabadság korlátozásának, hanem megvédésének kísérlete. A Jókai Mór elnöksége alatt álló Petőfi- Társaságnak kétségkívül nagy része van abban, hogy a nagyközönség egyre fokozódó érdeklődéssel viseltetik irodalmi életünk iránt. Ennek egyik szimptómája, hogy míg az irodalmi felolvasások közönsége egy-két évtizeddel ezelőtt még elfért egy-egy kisebb szoba falai között, addig ma ilyen alkalmakkor a főváros legtágasabb termei is meg­telnek érdeklődőkkel. Hogy a magyar irodalom népszerűsítésének érdemében társaságunkat orosz­lánrész illeti, azt első­sorban a Jókai Mór vonzó erejének tulajdonítom. Az irodalmi társulásnak részben védekező jel­lege van; haszna, miként minden védelmi szervé, csak veszedelem idején érvényesül. A Petőfi­ Tár­saság a maga nemzeti ideáljait oly magasságokba helyezte, hová nem férkőzhetik a pártharczok ostroma. Ha azonban ezeket az ideális magas­latokat, melyek az egész magyarság közös felleg­vára, valamikor veszedelem fenyegetné, akkor a nemzet egy szerény, de áldozatra kész csapatot találna a társaságban, mely Petőfi nevét vae.i és Jókai hagyományaiban ne­velkedett. Jókai Mór halálával lényeges változás állott be a társaság életében, a mennyiben az erőt, melyet eddigelé az ő fényes nevének köszönhet* tünk,­övőre intézményeinkből és munkánkból ke­ll merítenünk. A társaság bizalma azzal tüntette ki igénytelen személyemet, hogy a megüresedett el­nöki székbe emelt. Midőn el mertem vállalni a nagy felelősséggel járó tisztséget, erőt és meg­nyugvást merítettem abból az egyházi elvből, hogy az áldozó­pap személyes méltatlan ága nem csökkenti az áldozat értékét. Azzal a tudattal foglaltam el új helyemet, hogy a társaság égboltján Petőfi szelleme mellett vezérlő ikercsillagként gyulladt ki Jókai emléke. Minden gondolatunk törjön ma feléje a kegyelet szárnyán, minden szavunk hulljon babérlevelekként a friss sírjára. Ezzel megnyitom a Petőfi-Társaság nagygyűlését. A biszádét nagy tetszéssel fogadták. Szana Tamás titkári jelentése, a­melyet nyom­tatásban osztottak szét, szintén Jókai halálának szomorú híradásával kezdődik. Mint a Petőfi- Társaság vezetőjéről szól róla, Jókai Mór üresen maradt székébe Herczeg Ferenczet ültette a közbizalom, a­ki immár rá­szolgált arra, hogy ennek a fontos adásnak tiszt és tekintélyt kölcsönözzön. Ugyancsak tavaly halt meg Szász Gerő rendes tag, a­ki mint lírikus foglalt el tekintélyes helyet irodalmunkban. A jelentés tudatja azután, hogy a társaság részt vett Vas Gereben fü­gedi, Péczely József és Tóth Lőrincz komáromi, Petőfii székesfehérvári emléktáblájának leleplezési ünnepén. Az év során rendezett felolvasó­ ülései mindig nagy közönséget vonzottak. A Petőfire vonatkozó ereklyék szépen gyarapodtak s a társaság alaptőkéje is szaporodott. Végül a legutóbb lefolyt tagválasztásról számol be a jelentés. Ábrányi Emil ült ezután a felolvasó­asztalhoz és esztétikailag méltatta Jókai Mór irodalmi mun­kásságát. A közönség n­igy élvezettel hallgatta a szép megemlékezést és Ábrányit perczekig zajosan élje­nezte. A programm következő pontja Szávay Gyu­lának Jókai emlékezete czimü pompás költe­ménye volt, melyet zajosan megtapsoltak. Végül László Mihály olvasta fel Mikszáth Kálmánnak »Jókai ősei« czimü visszaemlékezését. A Jókai-név a XVI. században bukkan fel elő­ször Bars megyében. De hogy ezek azonosak len­nének a Komárom megyében később feltűnő ásvai Jókai-család­dal, arra nincsen adat. Egy hosszú pörösködés révén válnak ismertekké. Valami e­gy vagyont pöröltek fánél-fánál, de hasztalan. A család első biztos őse Jókai Sámuel, a­ki vitézül vi­selkedett Komárom ostrománál. Három fia volt, akik közül csak kettő élte őt túl. Ezeknek egyike II. Sámuel, a­ki nagyobb vagyont hagyott fiára, III. Sámuelre. Nagyobb szerepet egyik sem vitt, az isteni szikra egyiket sem bántotta. III. Sámuel írni-olvasni sem tudott, egyetlen szenvedélye a jósolás volt. Fia, József, prókátor lett, bár hajlandósága az irodalom felé terelte. Szép lélek volt, volt benne valami az is­teni nedvből, de nem elég. Szeléd természetű férfi volt, társaságokban mindig szerényen félre­­húzódott. Nagy volt hát a csodálkozás, a­mi­kor 1812-ben híre ment, hogy jegyet váltott Pulay Máriával, a vármegye élénk, okos kis sárkányával. Sokfelől próbáltak a fiatalok boldog­ságába konkolyt hinteni, de sikertelenül. A fiata­lok egymásé lettek és házukat mihamar apróság élénkítette meg. Rövid egymásutánban születtek gyermekeik: Károly, Eszter és Lajos, a­kiket utóbb több is követett. Az utolsó volt köztük Jókai Mór, a koszorús költő. . A kedves, humoros visszaemlékezést nagy tet­széssel fogadta a közönség. Ezzel a napirend ki­merült s a társaság tagjai lakomára gyűltek a Continental-szállodában. EGYLETEK.­ ­ Borestély a Józsefvárosi Körben. A fő­városi Vill. ker. Józsefvárosi Körben holnap, szombaton, e hó 7-én borgazda-estélyt tartanak. Borgazdák Kiss József dr. és­­Weinszeisz Lajos köztagok lesznek.

Next