Magyar Nemzet, 1939. október (2. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-15 / 235. szám

VASARNAP, 1939 OKTÓBER 15. Magyar Naézet Szabó Zoltán: „A paraszt földéhsége és a munkás kulturszomja a jövendő magyar história alapjai" — írta Juhász Gyula egykor és monda­tát ma talán úgy is módosíthat­juk, hogy a paraszt földéhségé­nek kielégülése a feltétele annak, hogy jövendő magyar história legyen. Aligha fölösleges ezt föl­említeni akkor, mikor körülöt­tünk a déli napsütötte latin ég kivételével már lassan kint az egész horizont beborult, mikor „nemzetek lesznek, nemzetek vesznek**, mikor példátlan vál­tozások előtt áll a világ. Aligha fölösleges fölemlíteni akkor, mi­kor a hazai középosztály na­gyobbik része azzal foglalkozik, hogy porladó ősei papírjait ki­keresse, mikor a hatóságok óriási munkával próbálják iga­zolni az élőket a halottakkal, s mikor meglehetős részvétlenség mellett tárgyalnak egy javasla­tot, mely bizonyos részről bi­zonnyal átgondolt okoskodás eredményeképpen : a kié legyen a föld? kérdését a ki bérelje a földet? kérdésével akarja meg­oldani. Az ember kissé szomo­­rodottan néz körül a magyar tá­jon az esztendőben, mikor „jött éve a csodáknak**, mikor, mint egy vidéken élő barátom írta a minap, „a dolgok kezdenek apo­kaliptikus méretűekké válni** s mikor a kisded hazában a felül­­lévők valóban nem a legmoder­nebb és leggyorsabb módszerek­kel igyekeznek az alul lévőket a nemzet érzelmi egysége számára biztosítani. Pedig előttünk egy nagyszerű és emberséges hódítás feladata áll: népünket meghódítani a nemzet egésze számára, s né­pünknek utat engedni arra, hogy hazánk földjét meghódítsa a ma­ga számára. Kis népek imperia­lizmusa befelé mutat — mon­dottuk sokszor az utolsó hóna­pokban és ennek a befelé való imperializmusnak első és talán egyetlen anyagi feladata, hogy engedtessék meg a magyar föld­nek meghódítása a magyar pa­raszt által, e szép hódítás, mely­nek nyomán nem prefektusok érkeznek és nem tisztogatás kö­vetkezik, hanem kertek terem­nek, porták virulnak ki, házak vidámodnak, arcok gömbölyűd­nek és kis magyar családok bi­­zakodóbban néznek a jövő elé. Mily tüntetően szép, és megha­tóan emberséges feladat ez a mai világban, mily csodálatos és magyarnak való feladat, akkor „mikor minden törik szakad** itt rendet csinálni ebben a szá­zados kérdésben, melynek társa­dalmi igazságtalansága annyi történelmi igazságunkat teheti súlytalaná s melynek léte nem­csak népi jólétünket, hanem nemzeti szabadságainkat is ve­szélyeztetheti. Utolsó heteinkben volt viselkedésünk nyomán va­lóban büszkén állhat­unk meg Európa színe előtt, mint nemzet, nem lenne-e mindennél fontosabb megtennünk mindent azért, hogy a következő hónapokban büsz­kén állhassunk meg, mint tár­sadalom is? Van-e azok között, akik mé­lyebben ismerik Hunnia állását s belső helyzetét, ki úgy hiszi, hogy ehhez az, amit ma teszünk elegendő? Van-e ki hiszi, hogy ez a kezdet elegendő befejezés­nek is s van-e ki hiszi, hogy oly sok időt enged a világtörténelem a csendes és nyugalmas befeje­zésre, amennyit e kezdet tem­pója előirányoz? Nézzenek ma­gukba a kiváltságosak, vessék ki magukból a régi frázisok má­­konyát és fontolják meg egysze­rűen a kérdést: mi erősebb bás­­­­tya nehéz időkben: a társadalom egyensúlyozottsága, vagy az elő- A föld jogok papír falai? Tartsanak lel­­kiismeretvizsgálatot, amíg tart­hatnak és fontolják meg a me­revség és maradiság minden le­hető következményeit és gondol­ják végig, hogy milyen világban élünk, milyen szorítások között, s mennyire teljesedett az utolsó hónapokban minden, ami való­színűtlen volt s mennyire elma­radt mindannak a bekövetkezése, amit valószínűnek tartottak! Nézzenek Európa térképére s benne a kisded Magyarországra, mérjék meg a jövő lehetőségeit s ne illúzióik szerint! És vonják le a következtetéseket, lehető hirtelenséggel s amit — elég szo­morú ez — nem csináltak meg emberségből és előrelátásból, csinálják meg legalább félelem­ből. A föld mozdulatlan maradt és igénylője is mozdulatlanul várt, a szólamok szólamok voltak, azok is maradtak, évenként hi­telét vesztette egy, mint a nagy sláger a népszerű zenében. Mit ér a nagy torkok vajúdása, ha végül kisbérlet születik? Most már valóban ideje len­ne megérteni, hogy kell a szo­ciális honvédelem, mert a viha­ros napok csatái hadseregek közt dűlnek el,­­ de az évszá­zados harcok népe között. Ideje lenne megérteni, hogy bármi éles a kard, bármi erős a kar, nem teszi fölöslegessé azt, hogy a test is nyugodt legyen, az ész megelégedett, a szív keserűség nélküli. Ideje lenne megérteni, hogy egyetlen időtálló előrehala­dás van s ez a parasztoké, akik földet vesznek és szaporodnak. Mert az államhatárok ideiglene­sek és módosíthatók, de a népi határok, melyeket erős, földjén álló és ahhoz hű nép tart állan­dó végvári őrségben, állandóak. Olyan világot élünk, melyben a számítások csődöt mondanak a nagy meglepetésekben, olyan világot élünk, melyben min­den józan, ember a végső erőtartalékokhoz fordul. Ez a javak terén a föld. A tíz-tizenöt hold föld, melyen a világ leg­szabadabb és legönállóbb em­bere, a paraszt él. A magyar tár­sadalomnak ma első honvédelmi feladata, belső kohézióját erősí­teni. Az effajta égi-földi hábo­rúban nemcsak a katonai légvé­delem a kötelesség, hanem egy másik fajta is­s­ti társadalomnak is megvan a maga légvédelmi pincéje, ahol minden érték meg­marad minden bombázással szemben, ahol nem hatnak sem röpcédulák, se gyújtóbombák, s ez­ a parasztbirtok. A paraszt­birtok az a barlang, ahol a leg­veszélyesebb időkben is meghú­­zódhatik a nemzet tartója, a nép, ahol minden vihart kiáll, ahol nem hatnak sem a szavak tü­zei, sem az események árvizei, ahova visszavonulhatnak a nem­zet értékei és létének zálogai. Ezekben az időkben végső bizo­nyosságokhoz kell fordulnunk s hogy a nemzet alapanyagát erő­sítsük, a népet — a haza alap­anyagát kell minél többek saját­jává tenni. A földet. Mert hazát ad , aki földet ad. Ezt az egyet soha nem sza­badna felednünk. Minél nagyobb próbák előtt áll a kis magyar haza —, annál kevésbé. Ezért kicsit furcsa és szomorú, hogy a kezdő, nagyon is kezdetleges lépésnél, mely a földkérdés meg­oldása körül most indul — a társadalom felső része meglehe­tősen közönyös, mert nem tudja, hogy sua res agitur. Pedig valóban az ő dolgáról van szó, ne adja Isten, hogy ezt még ne­hezebb pillanatokban kelljen be­látnia azzal, hogy mikor e kér­dés meg nem oldásáról döntött, e kérdés tétova és elégtelen or­voslását elégnek tartotta, tulaj­donképpen a maga sorsáról dön­tött. S nem kedvezően. Még van idő, sok azonban már nincsen arra, hogy megoldják bár vihar­ban, amit szélcsöndben kellett volna, hogy rendbehozzák, bár félelemből, amit becsületből kel­lett volna. Most általában a vizs­ga idejét éljük, emberek, réte­gek, csoportok vizsgáznak em­berségből, magyarságról és e vizsgájuk válaszaiban jövendő sorsukról döntenek. A magyar társadalom kiváltságosai és sze­rencsései is vizsgáznak. A leg­jobb akarattal sem lehet azt mondani, hogy kitűnően vizs­gáznának abból a tárgyból, me­lyet az idők megértésének és a nemzeti szükségletek ismereté­nek lehet nevezni. Nem látszik, hogy önként mozdulnának olyas­mire, aminek a megtételét most már nemcsak becsület, hanem az ész is parancsolja. Nem hal­lunk arról, hogy fiók-Széche­­nyiek akadtak honunk szebb lelkű gazdagjai közt s ha nem is akadémiát, de legalább egy parasztakadémiához házat ajánl­­tak s nem hallunk arról, hogy exponált vidékeken nagybirto­kosok telepítenének, vagy tele­pítésre önként alkalmat adná­nak. Pedig amíg az alapos föld­reform teendőit el nem végezték, amíg a magyar nemzet törzsét parasztságát, a magyar haza anyagával, földjével meg nem erősítették, addig nagyon keve­set tettek azért, hogy itt a jövő jobb s egyben magyarabb legyen s a nemzet nagyobb belső szi­lárdsággal nézhessen a förgeteg elébe. S talán nem lesz céltalan 1939 őszén idézni egy lardi bir­tok talán földműves gyermeké­nek levelét 1935-ből. Ezt írta: „Hétfőn reggel ettem kocsonyát, délire káposztát, este káposztát. Kedden reggel kenyeret, délre kenyeret, estére sóskamártást. Szerdán reggel kenyeret, délre kenyeret, estére tésztát. Csütör­tökön reggel kenyeret, délre ke­nyeret, estére tésztalevest. Pén­teken délre kenyeret, estére ke­nyeret. Szombaton reggel ke­nyeret, délre kenyeret, estére vö­röshagymát kenyérrel. Tejet nem ettem egész hónapban, mert nincs tehenünk, osztón drága és nincs reá pénz." Olvassák ezt és aztán tekintsenek végig ez őszi vasárnap európai hírein. A kö­vetkeztetést szívükre és agyukra bízom. Voltak idők a történe­lemben, mikor a szociális igaz­ság nem a nemzeti szabadság mellett, hanem az ellen érvénye­sült. Győri séták Győr, október (A Magyar N­emzet tudósítójától.) Fél évezred óta öleli a három folyó, a Duna, a Rába, Rábca karja a győri vár mohos sziklatömbjeit. Elfolytak felette véres és dalos napok, látta Napóleont és Jedlik Ányost, a had­vezért és a szerény magyar tudóst, hallotta énekelni a kilencéves Blaha Lujzát és tapsolt a Radó­ téri faszín­házban Jászai Marinak. Látott sokat és sokakat. Néha úgy tetszett, repül az idő, néha meg megülte az évek keserve. Évszázadok kellettek, míg el­ért oda, ahol ma van: megbecsült, zajló, hatvanezres városélethez, a né­pek országútján, Budapest és Bécs között. Ami volt, arról a sárga lapok be­szélnek a városi levéltárban, vagy a felfutó borostyán dr Kovách Pál sír­ján a vadonba nőtt régi temetőben. Csak néha lebbenti meg azokat és nézi eltűnődve emezt, a rézmetszetek­ről jelenne lépő nyugodtság megtes­tesítője, dr Bay Ferenc főlevéltárnok. A munka városa Győr, a mesélő barokk városa. A sárga-fehér, patinás barokké. A csúcs a püspökvár, alatta a régi város, még lejjebb az iparkodó külvárosok, nagy­üzemek, gyárak légióival. Vannak kunyhók, sorházak és paloták. És emberek. Hogy most az emberekhez értünk,­­mindjárt meg is tudjuk, mi­lyenek. Sok ünnepet, eseményt látott és lát a győri polgár. De — bár illően — mégse túlságosan lelkesedik. Itt nem ezen van a hangsúly. Legfeljebb nézi gondolkodó szemmel a dolgokat. A csend Győrött ősi örökség. A Bi­­singereké, a Bálint Mihályoké. Akik dolgoztak egy-egy százados életen át, félték az Istent és gyűjtötték a tisztes vagyont. A sír szájánál meg odaadták a városnak. Az öreg barokk Győrnek. Ezt teszik ma is. Dolgoznak. Sokat és jól. A sokezer munkás az óriásivá be­vnt­t vagongyárban, gázgyárban, a számos textilgyárban. A hivatalnok a szépművű városházán a torony alatt, az ősi megyeházán, az új OTI-fcen, ki-ki a maga helyén. Az iparosok a régi céhek hagyományos szorgalmá­val, a kereskedők a fővárosi nívójú portálok mögött, a holnap fiai az iskolaváros sok-sok iskolájában, me­lyek mellé rövidesen textilfőiskola is csatlakozik. Győr szociális arca A dolgozó, verítékező, fázó, enni­­kéző, hétköznapokba belefáradt Győr arcát nézzük meg most egy pilla­natra. Elmegyünk a barakklakásokba. A Trianon-telepre. Az ágyra járók közé. Ahol a zugban, összeroskadt ágy felett olvastam a szent szót: sze­retlek! Korommal írta egy húszfilléres lakó. Az asztalon piszkoslapú könyvet találok, körülötte rongyos gyerekeket. Koldus és királyfi — olvasom a cím­lapon. Erről álmodnak a barakk­­lakók. Mesebeli csodáról, nagy ma­gyar csodáról... Hivatalos adatok szerint a város 600 szükséglakása zsúfolva van. Pedig a szociális gondolat Győrött nem üres szó. Giessinein Sándorok lelkén ál nőtt a hivatalos és közéletbe. Dr­­­eyrer Lászlónak, a város népszerű, fiatal szociálpolitikai tanácsnokának kezében ott a két terv: 1911-re foko­zatosan megszüntetik a szükséglaká­sokat, családi munkásházak építésé­vel. Addig is munkát ad a város az ínségeseknek, segélyt a nincstelenek­nek, amennyit tud. De mértéket szab — a várospolitikusok jól tudják — a város büdzséje. A városrészeknek is megvannak a maguk külön panaszai. A régi Bel­város a városrendezési terv megvaló­sítását sürgeti. Újváros kopott ház­sorai építkezést és forgalomemelést kérnek, ugyanígy Sziget is. Aádor­­város, a legjobban fejlődő városrész már csendesebb, de ez is sok szép­séglencse eltávolítását kéri. Majd a kozmetika később jön. Révfalu utca­­burkolást és rendezést állít, Cgy­ár­­várossal együtt, Szabad­hegy pedig a földhiányt panaszolja és a leértékte­­lenedett lakásokat. Győrött, sajnos, egyébként is nagy a lakáshiány és az építkezés is stagnálni látszik. A megoldási lehetőségek között egy újabb terv is merült fel. Eszerint a város kéri a kormánytól egy régebbi kislakásépítő kölcsönéből hátralévő tartozásának elengedését és ebből se­gít részben a bajokon. Az OTI is haj­landóságot mutatott az építkezésben való részvételre. A nagytőke, a gyár­ipar hasonló szellemű hozzájárulásá­val a kislakás és munkásprobléma lé­nyegében megoldható lenne. Míg ezek a kérdőjelek megoldásra várnak, ott zúgnak a gépek, szágulda­nak az autók, szikrázik az új idegen­­forgalmi pavi­lon kék homloka, nyúj­tózik a két friss híd a Dunán és a Rábán, valahol a Trianon telepen fel­töltik a házakat, a Domb­ utcában az új szeretetházban mécses előtt aggok imádkoznak, és meglobbantja a szél a győri Margitsziget hősi emlékoszlo­pának vörösben izzó gánzlángját. Győr megmarad a barokk színeknél Hol vannak a hellének és kelták?... Hol lesznek akkor már a győri han­gosak és alkalomszínűek. Akik pró­bálják ráhúzni másokra a maguk di­vatját. Hol lesznek? Ezen tűnődik a város lelke után ku­tató idegen a győri Duna felett, míg hideg szél hasít az arcába. Erős szele van ennek a városnak. Józanító. So­kat köszönhet neki Iszonnyal a győri polgárság. A szélnek, amely Sik Sán­dor szerint „a szemből ,álmodást sö­pör és bacillust a rothadt utcalégből"... Ez a friss szél ösztönzi alkotásra a várost, őrzi meg a barokk színeknél, szegezi a pulihoz, géphez, asztalhoz. Ez vitte sebesen az első magyar új­ságíró, Ráth Mátyás tollát, ez lebbenti most is diadalmasan a három szint, a csonka toronyban. De hol van, ami volt, és aminek kellene lennie? Hol van a győri szín­ 9 -1 Megértetitek az Inglici­ László Faiskola R. T. Cegléd —Rákoskeresztúr - Herény­i kertészeteiből a legszebb növények, gyü­mölcsfák,fenyők, örökzöldek, díszcserjék, stb., a most lé­tesült központi lerakatba: Ferenc József rakpart 6— 8. Megrendeléseket felvesz és Ingyen árjegyzéket küld a budapesti iroda IV. Veres Bálné utca 8. félemelet Telefon 188-331 ház, a lebontott szigeti színház helyett? Hol a tűztorony, melyről a régi nóta­ szól, a százéves Szerencse-néni ajkán a szeretetotthonban: Győr városa szép helyen van, közepébe tűztorony van. Körülötte vágott csipke, rászállott a bús gerlice ... És hol vannak a Tűz-utcában kala­páló iszkápakovácsok, akik szárnyas iszkápát szegeltek a tiszai ladik bor­dájába? Elmentek. És velük együtt sok más. A 900 esztendős katedrális tornyáj­ban megrendül a kétszerütő toronyóra gongja. Most a kövek kezdenek be­szélni, alighogy kígyóinak a sápadozó, hajlotthátú, öreg győri gázlám­pák. Arról szól a bőbeszéd, hogy gond min­dig volt, elégedetlen mindig volt és a korok a jövendő korok előnyére szen­vednek. Ahogy százszínű vadvirágok nőnek a porsótestű hősök véréből a győri bástyákon. Estét bődülnek a gyárszirénák. Ki­esnek kézből a kalapácsok. Óvatos lámpafények hintáznak a hármas víz­tükrön. Az ispotályok felől mintha a régpihenő öregek susmorognának. A kis dalmát udvar kompluviumán le­ragyog egy csillag, az ezüstveretes, vért könnyező kegykép előtt pedig egy régi világi testőrezredes kemény térde hajlik meg Boldogasszony előtt, aki védi, óvja ezt a várost. E. Gy. Meghalt gróf Szapáry László Hetvenhat éves korában Bécsben meghalt gróf Sínpárt­ László volt fiumei kormányzó és londoni kö­vet. Szapáry László 1864-ben szü­letett és politikai és diplomácia­i pályáját Londonban kezdte meg, mint követség­ attasé. Illáim több­ször nyert mandátumot, majd a főrendiház tagja lett, legutolján pe­dig első állomáshelyén, Londonban teljesített szolgálatot követi minő­ségben. Egész pályafutását az ön­zetlen és áldozatos hazafiság jelle­mezte. Tördelése hétfőn délután lesz Bécsben. A hadigondozottak j­áradékrendezését tárgyalták a SZONSZ igazgatósági ülésén A Hadirokkantak Országos Nem­zeti Szövetsége központi igazgató­sága vitéz Árvátfalvi Nagy István elnöklésével ülést tartott. Az ülé­sen bejelentették, hogy az altiszti és legénységi, valamint a tiszti cso­porthoz tartozó 55 éven felüli hadiözvegyek január 1-től havi itt, illetve 30 pengő járadékban fognak részesülni. Az igazgatóság ezenkí­vül a felvidéki hadigondozottak helyzetével is foglalkozott. Az igaz­gatósági ülést követőleg a HONSZ vagyonőrző vállalata értekezletet tartóit. Keresztény ügyes kiszolgáló segédet szalm­aBseSH azonnali belépésre felveszünk Jelentkezés ^11 é­v 12-iff MILIŐ Kiarlsnymn­áz a Jó minőségek szakü­zlete VII., FAKÓCZI-ÚT 23.

Next