Magyar Nemzet, 1940. június (3. évfolyam, 119-121. szám)
1940-06-02 / 120. szám
VASÁRNAP, 1940 JÚNIUS 2. Gogolek Lajos: Ipari munkásság — magyar társadalom Mára már senki előtt sem kétséges, hogy az ipar és az iparosodás minél szélesebb körökre ,való kiterjedése nemcsak a legnagyobb társadalmi jelenség, melyet az emberiség átélt a római birodalom összeomlása óta, hanem egyben az emberi haladásnak, a jólétnek, az emelkedésnek és fejlődésnek legnagyobb hatású eszköze. Az emberi haladásban másfél század óta azok az államok vezetnek, melyek a gép- és nyersanyag akkumulációja révén a legmagasabbra tudták fokozni indusztrializmusukat; az ipar következménye nemcsak a távoli földrészek fölötti uralom, hanem egyben saját népességük szociális és szellemi emelkedése is, mellyel a hatalom és gazdagság fokozása mellett méltókép állhatnak meg a népek és államok versenyén. A modern imperializmusnak az indusztrializmus a legnagyobb mozgatója; az indusztrializmus vitte szét a mély néprétegek eddig érzéketlen és öntudatlan rétegeibe a nemzeti érzés, vagyis a más népek fölötti uralom, a más népek közötti helytállás öntudatát; az indusztrializmus így egyik legfontosabb alapja a nemzeti érzületnek is. Anglia, Franciaország és Amerika indusztrializmusuk által lettek a világ vezető államai; bármenynyire is nemzetközi és egyetemes világforradalmi célok felé halad a Szovjetunió, az Oroszország mai területén végbemenő nagy iparosítás nemcsak hogy emelte az addigihoz képest az orosz tömegek életének színvonalát, hanem egyben egy új sajátos proletár- és szovjetpatriotizmussal is telítette a tömegek szívét, melyeknek a tőkés indusztrializmussal szemben még megvan az a közösségi elégtételük is, hogy az állam közösségi állam és az egyetlen nagykapitalistává felnövekedett állam az övéknek túlságosan gyér volta miatt. Nem alakulhatott ki — most ennek elmondása nagyon meszsze vezetne, olyan polgári társadalom, mely a középindusztrializmust hordozhatta volna Magyarországon. Mindamellett kialakult egy sokak előtt eleinte talán túlméretezettnek is tetsző nagyipar, kialakult Budapest és pár ipari centrum, kialakult egy külön magyar proletár- és munkásosztály, melynek éppen mert fölötte nem volt egy jólfejlett, erős középpolgári osztály, kelleténél is kevesebb volt a kapcsolata az országgal és a társadalom régi tényezőivel. Holott reátekintve a magyar ipari munkásság alkatára és helyzetére és egyben sajnálkozva azon, hogy eddig nem alakulhatott ki független magyarországi polgárság, egyben mára már megállapíthatjuk azt is, hogy ez az ipari munkásság a magyar társadalom modern fejlődésének egyik legnagyobb erjesztője, nagyvárosi életünk és polgáriasodásunk egyik legnagyobb fejlesztője, Európához való kapcsolataink egyik alapvető eleme volt. Ugyanekkor azt is látjuk, hogy a magyarországi társadalom nem tanúsított kellő megértést az ipari munkásság iránt. Az ipari munkásság igen soká „hazátlannak“ számított. Ennek oka pedig az volt, hogy az agrárfeudalizmus továbbörökítette az alatta kialakult rétegre a maga társadalomszemléletét és iparellenes hangulatát. Ez az, agrárfeudalizmus alatt kialakult réteg, a sajátos „magyar középosztály“ pedig teljességgel nélkülözte a természetes és európai középosztályi jelleg összes kellékeit, melyeket egyformán fellelhetünk a francia, angol, olasz, német, skandináv középosztályokon, ahol a középosztályi lét ismérve elsősorban a szabad foglalkozás, a verseny, a kezdeményezés, a vállalkozás, az ipar és a kereskedelem iránti érték. A mi középosztályunk kizárólag hivatalnoki jellegű volt, léte az államhatalomtól függött és szemlélete már a „liberális“ időkben is természetszerűleg az államhatalom birtokosainak magatartásához igazodott. Mivel pedig nálunk az államhatalmat igen soká a nagybirtokososztály gyakorolta, az alatta lévő középréteg természetszerűleg örökölte a nagybirtokos rétegek állam- és társadalomszemléletét. Ezalatt Magyarország körül kialakultak az új keletközépeurópai fiatal népek s az európai indusztrializmus léptei megmozgatták ezt a haladni nem szerető társadalmat is. Szimbolikus találkozás: régi nemesi életformák, naturálgazdasági társadalom gyermeke, Ady Endre már az ipari munkásság felé Változatlan ül? Illalmi Mátékcikkek Fiókok mindenütt keresett a magyar társadalmi válságból kivezető utat ... Egyre világosabb lett a felismerés, hogy a fejlődésében megszakítatlanul ívelő magyar nagyipar nemcsak az ország függetlenségének, műveltségének és európai jelentőségének legjelentősebb hordozója, hanem egyben emelője a magyar ipari és agrártömegek életszínvonalának is. Egyre világosabb lett az a felismerés is, hogy a magyar nagyipar és az egészséges és radikális birtokreformból kinövő polgáriasult kisparasztság együttműködéséből nőhet csak ki egy új Magyarország. Ipar és emberi haladás Az indusztrializmussal szemben az agrárizmus egyre jobban háttérbe szorult, illetve háttérbe szorult naturálgazdasági, feudális, vagy azokhoz közelálló formáiban. Az agrárizmus a világ nagy összefüggéseiben csak úgy tarthatta magát, mint a milliós nagy ember tömegek, az ipari vérkeringésbe bekapcsolt ember hasonlóképpen iparilag, technikailag és népszerűleg megszervezett nagyüzeme. Ez a fejlődés nem új, sár a világháború előtt is egyre jobban előretörtek az agrártermékeknek a nagyipari társadalom ellátására szolgáló piacán azok az államok, melyek nagyiparszerűen űzték az agrártermelést, így Kanada, az USA, a délamerikai államok. Velük szemben a technikai és agrárindusztrializmus térhódítása nyomán sorra háttérbe szorultak azok a keleteurópai államok, melyek egyfelől területi átlaguk, másfelől társadalmi alkatuk miatt nem térhettek át akár a nagy, akár a közép és kis agrárindusztrializmusra (ahogy ezt megtette például az angol iparos társadalom ellátására berendezett Dánia) és többé-kevésbé megmaradtak még most is a naturálgazdasági fokon s a feudális-patriarkális társadalmi formák kötelékében. A Szovjetunió nagy előrelépése a régi naturálgazdasági fokon álló cári és feudális Oroszországgal szemben az volt, hogy iparosította a délorosz síkságok nagy lehetőségei között az agrártermelést, a többi kisebb keletközépeurópai államoknak pedig nem is annyira az a nagy kérdése, hogy a világgazdaságban hogyan lehetnek versenyképesek a nagyban termelő tengerentúli, vagy orosz mezőgazdasági területekkel, hanem inkább az, hogy a naturálgazdasági és patriarkális-feudális kötöttségekben megrekedt, tehát a világ ütemétől és szükségleteitől elmaradt társadalmakat hogyan is hozhatják majd kapcsolatba azzal az indusztrializmussal, mely a tömegek életszínvonalának emelése mellett az állami öntudatnak és a nemzeti érzésnek manapság olyan lényeges eleme. A patriarkálisfeudális és naturálgazdasági viszonyok között ugyanis óriási tömegek élnek kívül az új szükségletek által feltételezett társadalmi szükségleteken; az államnak hiányzik a népesség mélyére ágyazott gazdasági és eszmei alzata; hiányzanak a független, szabad polgári és középosztály fejlődésének lehetőségei s így hiányzik rengeteg olyan elem, mely az indusztriális fejlődés tetőfokán lévő államokkal szemben versenyképessé tehetné a keletközépeurópai naturálgazdasági fokon termelő államokat. Ez a helyzet már csak azért is rendkívül komoly és gondolkodásra késztető, mivel az indusztriális társadalmak hordozzák a világ haladásának gondolatát, az indusztriális társadalmak üteméből nőtt elő az emberi fejlődés optimizmusa; velük szemben a naturálgazdasági és patriarkális-feudális elmaradottságban élő államoknak egyetlen menedéke a társadalmi és szellemi haladással szemben vagy a paraszti kisgazdálkodás emelése, tudatosítása, tehát az individualizmus fejlődése, hogy legalább ilyenképp, egy kis- és középparaszti polgáriasodás révén érhessék be a fejlettebb nyugati viszonyokat; vagy pedig a patriarkális-feudáii viszonyok közti megmaradás, ezeknek az érzelmi és materiális reakciós kellékeknek megmerevítése s az indusztrializmussal szemben makacs ellenkezés. Az előbbi magatartás jellemzi a balkáni parasztállamok egészséges ősi agrártársadalmait; az utóbbi ellenkezés pedig már úgyszólván egyedül Magyarországon él tovább. Egy megmerevedett társadalom Nem mintha Magyarországon ma is a nagybirtokosság határozná meg feltétlenül a magyar politika, illetve a magyarországi társadalmi sztatika végleges jellegét. A nagybirtokosság a mai Magyarországon már távolról sem tölti be azt a szerepet, mint amilyen az övé volt az első világháború előtt. Azonban társadalmi magatartása, illetve az általa determinált érzelmi kellékek továbböröklődtek. Modern indusztriális magyar társadalom nem alakulhatott ki egyfelől az ország túlságos naturálgazdasági alkata, másfelől pedig az indusztriális lehetősé Magyar Nemzet Szabó Zoltán: Párizs, május Attól a pillanattól kezdve, hogy tizedikén reggel Párizs fölött megint megszólaltak a szirénák, melyek három német repülőgép jöttét jelezték és reggel a lapok ökölnyi betűkkel hozták a hírt Hollandia és Belgium és Luxemburg megtámadásáról — növekvő izgalommal figyelem a város utcáit és embereit. Franciaország szíve ebben az első két hétben a szokottnál talán valamivel gyorsabban dobogott, de nem izgatottabban. A pillanat, a francia pillanat, a veszély pillanata, melyben a nagy forradalmak és szép versek népe, nyugodtan, elszántan és higgadtan, valami csodálatraméltó feszült hidegvérrel feláll, elkövetkezett és a francia titok, a vészély pillanatában való nagy erőfeszítés megint egyszer teljes pompájában áll az előtt, aki ezeket a napokat Párizsban élte meg. A város hirtelen nyugodt lett és hideg, az utcákon gyorsan elfogyott az újság, de az emberek nyugodtan ültek a kávéházak teraszain és vártak. A Luxemburg-kert fái alatt fehérruhás kisleányok, elsőáldozós kisleányok keringtek, a kép tökéletesen békés volt az első napokban. Párizsban, a pogány és háborús Párizsban jobban látszott, hogy most az első áldozások ideje van, mint az, hogy párszáz kilométernyire a történelem szinte legvéresebb és tán legfontosabb csatája dúl. A rádió, mely eddig nyugodtan mondta az adatokat és az érveket, hirtelen a francia pátosz állapotába került. Ez a pátosz nem a nagy szavak pátosza, hanem a súlyosan és szépen kimondott nehéz szavaké. Hosszú órákon ültem a rádió előtt és figyeltem e furcsa és érdekes és jellemző metamorfózist. A hírek és tudósítások, a buzdítások és beszédek tele voltak azzal, amit nálunk, ahol ritkán értik a helyes fogalmakra való helyes szavak alkalmazását — „pesszimizmusának neveznének. A veszélyt sötéten fejezték ki a szavak, nem áltattak s nem dicsekedtek. Az első pillanatban megdöbbentem, a másikban már csodálkoztam. A franciát, úgy látszik, a veszély lelkesíti, minél nagyobb, annál nagyobb erőfeszítésekre. A hang, ami a rádióból szólt, óránként dallamosan, nyugodtan és valami fegyelmezett izgalommal, harcos hrang volt. A beszédek, melyek politikusok és katonák szájáról elhangzottak, egyáltalán nem voltak vidámak, sem optimisták. A nehéz órákat nagyon is kihangsúlyozták, talán azért, mert a francia vitézség a nehéz órák vitézsége. Nálunk utoljára negyvennyolcban beszéltek így. De az arcok a városban nem voltak komorabbak a szokottnál, csak komolyak voltak és felelősségtudók. Nem tudom, mire fordul Európa sorsa, mire ezek a sorok megérkeznek, de nem hírt akarnak szolgáltatni, hanem csak értesítést a nagyon fontos pillanatokban látott francia magatartásról. Ez a magatartás hallatlanul nyugodt volt, higgadt és elszánt. Semmi izgalom, semmi ijedtség, semmi kapkodás, pedig ez minden nagyvárosban nagyon érthető lenne. A francia talán fél a háborútól, de egyáltalában nem ijed meg a veszélyben. A harcok és bombázások véres és félelmes jeleneteiről csak az asszonyok beszéltek. A férfiak végezték a dolgukat. A légi riadók az életet sem meg nem állították, sem a szíveket gyorsabb dobogásra nem késztették. A behívott katonák nagy csomaggal, minden síró-vívó családi kíséret nélkül szálltak a vonatokba. Pedig a miniszterelnök nem győzelemről és jó helyzetről beszélt, hanem arról, hogy Franciaországnak most vállalnia kell az áldozatot, oda kell adnia fiatalságát, népének legjavát. A franciák csendben, szó nélkül vették a hírt és vállalni kezdték az áldozatot. A negyedik napon egy kis faluba rándultam dél felé. A vonat felé az út mentén gyerekek integettek fehér zsebkendővel, a kép békés volt és nyugodt. A szálloda előtt C. főterén biciklis diákcsoportok robogtak át nagy csokrokkal a kezükben és a furcsa, változatos táj sétaútjain csendben jártak a kirándulók. A rádiót azért meghallgatták, de „a helyzetről" nem sokatbeszéltek. Mindenki belenyugodott abba, hogy katonai műveletekről nem lehet részleteket közölni. A szálloda lakóinak névsorát végignéztem, mert gyanakodtam arra, hogy a legtöbben a riadók elől jöttek e pünkösdi weekendre. Gyanúm annyiban igaz volt, hogy a legtöbb lakó nem francia volt. A franciák megálltak, kiki a maga posztján. Autókat e kezdő napokban alig lehetett látni, Párizs déli kapui felé nem ment Párizs nehéz napjai 7 sima zöld színben, hihetetlen olcsó árban.