Magyar Nemzet, 1941. március (4. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-19 / 64. szám

4 Kolozsvári ekkó Még meg sem alakul Kolozsváron az Egyetem Barátainak Egyesülete, de máris mindenki barátja a Ferenc József-egyetemnek. Legjobban dokumentálja ezt az a zsúfolt látogatottság, amely a Szabadegyetem címen rendezett előadásokat fogadta. Az egyetem aulája félórával a kezdete előtt már megtelik lelkes közönséggel. Az egyik előadáson amelyet Berde Károly bőrgyógyász-professzor tartott, oly nagy volt a hallgatóság, hogy többen rosszul lettek... Az előadássorozat amelyet Schneller Károly szervezett meg, még nem ért véget. Az eddigi előadók közül Bartók György az élet és filozófia kapcsolatairól értekezett Búza László a háború forradalmi jogalkotásról szólt, Bíró Vencel az erdélyi közvélemény kialakulását tárgyalta, Miskolczy Dezső a tehetség és az agyvelő viszonyát vizsgálta, Zolnai Béla a nyelv metafizikai problémáit boncolta, Csekey István a magyar alkotmány lényegét világította meg. • Horváth Barna egyetemi tanárnak a jog szociológiájáról írt munkája legközelebb Japán nyelven jelenik meg Minemura professzornak, a tokiói egyetem jogtanárának fordításában, a magyar szerzőnek ebből az alkalommal írt előszavával, amely utal arra is, hogy Horváth Barna tanítását tanítványai, Bibó István, Szabó József és Vas Tibor fejlesztették tovább. Nagyszabású városfejlesztési tervek kenőttek szóba az egyik községi bizottságban. Szerepel a tervek között egy új vágóhíd építése is, ami talán prózai reform, de szakértők szerint egyelőre a legsürgősebb A város széplelkei azonban fedett uszodára vágyakoznak és egy modern gőzfürdőt szerelnének a románok által lebontott békebeli Diana-fürdő helyébe. Mi taadák a mozikat is — öt darab van belőle — korszerűsíteni lehetne szőkék és dísztelenek, alig különböznek egy földszinti üzlethelyiségtől... Ha fölszabadul a régi Lydni Színház és a magyar társulat a Nemzeti Színházba költözik, készen áll egy páholysoros, erkélyes, amfiteátrumnak épült mozi Kolozsvár számára. Lehetne modernizálni Kolozsvárt például obugvi téren is. Még mindig tele van a város kóbor kutyákkal, ami délkeletvidéki városokra, mondjuk Konstantin Ipolyra emlékezteti a jámbor állatbarátot, főleg a délelőtti szem. (hordáskor vagy éjtszakai forgalomhiány idején tűnnek fel, néha csoportosan, a köztisztaságnak ezek a hivatlan segéderői, tulladék-eltüntető szenvedélyükben felülmúlva a legfalánkabb macskákat. Otthonosan érzik magukat és a hold gyakran világít rá egy egy utcaközépen hasaló hundásra, amint kényelmesen költi el a sors által szűkösen juttatott hústalan-napi Újházy-tyúkcsontot. Ezek a kóborhajlamú, sőt züllöttnek mondható vagahindus négylábúak, akiknek talán bejelentett tokás adójuk sincs, sokszor megtépázott fülekkel, a társadalmi súrlódások látható, véres nyomaival irhájukon, a helybeli állatvédők közbelépését is megérdemelnék. Annél is inkább, mert vannak közöttük jóravaló párák, didergő, de illedelmes főzik, lerongyoltságukban is előkelő farkaskutyák, akiket még meg lehetne menteni a hasznos házőrző élet számára. Hiányzanak Kolozsváron az utcai villanyórák. A város mintha valami időtlen, boldog révületben élne: még az órások kirakatában sincs pontos időjelzés és a templomtornyok között csak a főtéri Mihály torony büszkélkedik órával. Hogy ez mennyire pontos, szakértő tudná megállapítani, tény, hogy csak nappal látható. Este el kell menni a városháza kapujához vagy a postához, ahol közvetlen köretből meg lehet nézni a kapumélyedésben elhelyezett, borbélyoknál szokásos nagyságú órát. Nincs nyilvános telefon sem Kolozsváron. Talán azért mert a beszélgetéseket nem számolta a készülék. Az emberek bemennek valamelyik üzletbe és „szívességből" telefonálnak. Egyébként a telefonüzemet, amely a megszállás alatt magánkézben volt és a költségek lehető megtakarításával készült, még ma sem tudták úgy rendbehozni, ahogyan a buzgó posta és a közönség szeretné. Ha már kritizálunk, megemlíthetjük, hogy a közlekedés sem a legszerencsésebb Kolozsváron. A taxik, azaz géperejű bérkocsik kifogástalanok és újak. De a konflisok, azaz lóerejű bérkocsik meglehetősen ócskák és Ady versére emlékeztetnek. Hiányzik a villamos! A fürge kis autóbuszok, azaz társas géperejű bérkocsik nem tartoznak a legelegánsabb forgalmi eszközök közé. Nincs külön perronjuk és a soffőr bent ül az utasok között. A zárt ajtó miatt a szellőzés egészségtelen és a tejeskannák, piaci kosarak, csipogó csirkék szállítása is ugyanabban a helyiségben történik, ahol a közönség szorong. Ehhez hozzávehetjük még, hogy a személyzetnek nincs egyenruhája. Pullóverben ül a kocsivezető és a jegykezelő aszszonyok a legkülönbözőbb divat szerint öltöznek. A fiatalabbak időnkint nyílt színen meg is fésülködik, ha bevált házakba, hogy az utcákon híres a falusi»*, döcögő autóbusz-szekér. Jimes Ferenc főherceg meglátogatta az Erdélyi Múzeumot és az ott kiállított, történelmi emléket jelentő kövek láttára azt kérdezte: miért nem építették be ezeket a köveket a kolozsvári házakba, hogy az utcákon hirdessék a magyar múltat? Ehhez a kérdéshez még egyet fűzhetünk: miért bontották le a kilencvenes évek elején azt akét bástyatornyot, amely városkapunak szolgált a Szamos-hídnál és a Magyar utcában? Utólag el kellene ítélni azokat, akik ezért a barbár cselekedetért felelősek. Várady Imre professzor az Olasz Kulturális Intézetben előadást tartott Erdély olasz kapcsolatairól. Már a tizennegyedik században olasz egyetemekre jártak erdélyiek. Mikor Báthory István 1581-ben Kolozsváron jezsuita egyetemet alapít, az Erdélybe települő jezsuiták nagy része Itáliából jött. Különös érdekessége volt Várady Imre előadásának, mikor arra utalt, hogy az olasz—magyar szellemi kapcsolatok kutatásának úttörői — idősb Imre Sándor és Meltzl Hugó — a kolozsvári egyetemen működtek. Garázda Péter SZERDA, 1941 MÁRCIUS 19. Magyar Nemzet Két levél az idei március 15-ről Az idei március 15-i ünnepségekkel és e napokkal véletlenül összeesett egyéb eseményekkel kapcsolatban számos levél, hozzászólás futott be a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Helyhiány és egyéb okok miatt e levélgarmadából csak a következő két levelet közöljük le, többek között a levelek érdekes kontrasztja miatt, amelyek azonban egyenlítődnek és egy alapmotívumban csendülnek össze: az igazi 48-as március féltésében, a márciusi eszmék tisztaságáért való kiállásban. Az egyik levelet egy keletmagyarországi nemesi kúriában írta „Egy régi magyar", a másik a nyugat magyarországi határsávból érkezett, írója egy fizikai munkás, íme a két különböző és mégis egyforma levél. Az átértékelt márciusi eszmék ölmilliszétő »-/-»Ilin t . níi.ii f ( 2 ^ /.L 1. Újból elmúlt egy március tizenötödike. Lelkünk ismét megfürdött a múlt emlékeinek feltörő hullámaiban és gondolataink a közel száz éves múlt eseményeinek tanulságaiban kutatták jövendő sorsunkat. Hallottunk szép ünnepi beszédeket, olvastunk hazafias, izzó cikkeket, de mintha a 48-as márciusi események felidézései valahogy a történelmi hőség szempontjából kissé hézagosak lettek volna. Mindinkább előtérbe tolul az is törekvés, hogy a márciusi eseményeket nem a maguk igazában, a 48-as idők eszmevilágában tárják elő, hanem a mai korba út helyéve, divaton szólamoknak rendeljék alá. Több helyen tapasztaltuk, hogy az 1848 március 15-i eszméket — szabadság, testvériség és egyenlőség — mint túlhaladott gondolatokat tárgyalták a magyar közönség előtt s úgy beállítva, mintha ezek már valami korhadt, elavult emlékei lennének egy valamikor fellángolt, de pár évtized alatt ki is égett hazafias eszmevilágnak A szabadság szerintük máskép értelmezendő ma, mint egy évszázaddal ezelőtt, a testvériség belefult a demokrácia által előidézett posványba, az egyenlőség pedig kiinduló pontja lett a kizsákmányoló egyenlőtlenségnek. A levitézlett eszmék helyett a mai kor ifjúsága inkább a mostani dinamikus kor eszméit írja zászlajára. Mintha ezek a gondolatok nem természetes velejárói lennének a nemesen értelmezett 48-as eszméknek. Hát erről lehet vitatkozni! De semmiesetre sem március 15-ének napján Mert március 15-ét csakis a március 15-i eszméken keresztül lehet igazán ünnepelni. Aki március 15-ét nem Petőfi, Jókai, Irinyi demokratikus érzéseit és izzó, töretlen szabadsáágszeretetén keresztül nézi, az meghamisítja ennek a napnak valódi történelmi tényét és jelentőségét. Mert hiszen vannak napok, melyeket évszázados múltjuk után is annak a napnak bizonyos eseményén keresztül méltathatunk igazán. A karácsony fapja csakis Krisztus Urunk születésére emlékeztet. A Nagypéntek a megváltás fájdalmas szimbóluma lest, a halottak napján nem taglalhatunk szociális problémákat, hanem elköltözötteink emlékének áldozunk és Szent István napján nagy királyunk apostoli működésére emlékezve, nem foglalhatunk állást — mondjuk Könyves Kálmán törvényeivel szemben. És így az 1848 március 15-i pesti eseményeket még elvont értelemben sem lehet a szabadság, testvériség, egyenlőség hármas eszmevilágától elkülönítve ünnepelni. Aki ezt teszi, megfosztja március 15-ét valóságos lényegétől , ezáltal nem ünneplést, hanem ünneprontást követ el. Elhiszem, hogy sokan vannak, a mai eszmeáramlatok hatása alatt olyanok, akiknek nem tetszik a 48-as demokratikus gondolkozás s ezek ne is ünnepeljék március 15-ét. (Nem is Ünnepeltek a nyilasok. A szerk.) A 48-as március 15-ét azonban hagyjuk meg annak, ami igazában volt: — a szabadság, testvériség és egyenlőség nemes eszméjének bölcsőjéül és a demokratikus gondolkozás ősi forrásául. Egy régi magyar A szétforgácsolt március 15-ike A másik levél így hangzik: Március Tizenötödike. Valóban milyenségesen szép, magával ragadó ünnep ez Föház és gondolatokat kelt az emberben, magyarságában való hitében új erőt meríthet le tőle a csüggedő magyar Jól esnék, ha az ember egy márciusi ünnepély után közölhetné gondolatait valakivel, akit a márciusi eszmék, a magyar szabadság szelleme igazán áthat él szívvel, lélekkel és a magyar jövőért. Hiába nézek magam körül és így jut eszembe a Magyar Nemzet, amely oly töretlen erővel és hittel magyar, magyarrá nevel és ezért vele közlöm gondolataimat. Mosonmagyaróvár kicsiny hely, de kultúrája területénél sokkal kisebb Munkásrétegének kultúrája igen alacsony nívón fill. Egyetlen szervezet van, amelyik a munkások kultúrájával úgy-ahogy törődik: a milselyemgyár önképzőköre és dalárdája Most is ez tartotta a környék legnagyobb márciusi ünnepélyét. Nagyon rendes beszéd hangzott itt el,e kelljen a magyarságnak az, aki idegenben akarja a magyar eszméket győzelemre vinni, akiben több a hit más nemzetek erejében, mint nemzetünk mindent túlélő sorsában. Jól esett látnom, hogy az ünnepélyen a magyar önérzet mily elevenen reagált. Az ünnepélyről kijövet mélységes, falusi csöndben találom az egész várost Engem az ünnep felzaklatott, mint elemista koromban az iskolaünnepély. Mikor kis iskolás voltam, az volt az érzésem, hogy március 15-én az egész emberiség ünnepel, mert az iskola összes gyerekeit együtt láttam, de hol láthattam volna együtt a mosonmagyaróvári magya rókát? Külön ünnepel Moson — hiába egyesítették —, külön Óvár és külön az Ipartelepek. Miért ünnepeljük zárt ajtók, zárt ablakok mögött. Idegen tőke Tőkeerős nyugati országok a világháború után szívesen fektették be parlagon heverő tőkéiket a gazdaságilag fejletlen balkáni országokba. Ennek a tőkekivitelnek részint politikai, részint gazdasági okai voltak. A politikai okok a páriskörnyéki szerződések után keletkezett államok megerősítését tették szükségessé. A gazdasági okok között szerepelt a kölcsönök rendkívüli magas kamata és az ipari és kereskedelmi vállalatok magas osztalékai. Míg a nyugaton a tőke 3—4 százalékkal kamatozott, a balkáni államokban 6—7, sőt 8 százalékot ért el. Anglia, Franciaország és az USA, az ipari vállalatokba, bankokba és államkölcsönökbe fektetett tőkéik révén úgyszólván teljesen kezükben tartották a balkáni A most folyó háború kitörésével az angol és francia tőke igen nehéz helyzetbe jutott. A balkáni üzemek termeltek és hasznot is hoztak, azonban a blokád és ellenblokád következtében a termelt áruk tengeri szállítása egyre nehezebbé vált. Az angol és francia vállalatok által termelt réz, egyéb ércek és nyersolaj elsősorban Németország felé vette útját és annak háborús potenciálját növelte. A balkán államok egymásután kényszergazdálkodás alá helyezték a külföldi vállalatokat, azok termelését messzemenően ellenőrizték és a kivitel egy részét lefoglalták. Németország katonai sikereivel párhuzamosan haladt a német gazdasági offenzív a Balkánon. 1010 óta Romániában 135 német vállalat alakult, majd a tancsapatok bevonulása után, az államosított vállalatokban német tőke vállalt részesedést. A német tőkének a grafikonon feltüntetett aránya tulajdonképpen az, osztrák és cseh örökséget mutatja. A francia-német fegyverszünet után nagyszabású tárgyalások indultak meg a német és francia érdekeltségek között a balkáni érdekeltségek átvételéről. Ennek gyümölcse többek között a jugoszláviai „Mines de Bor", Európa legnagyobb rézércbányáinak átvétele német részről. Az angol bánya érdekeltségek egyelőre még tartják magukat, de úgy látszik, hogy a a Balkánon országok gazdasági életét. Voltak periódusok, amikor ez a külföldi tőke egyes országokban az összes befektetett tőkék 70—80 százalékát is elérte. A világválság kitörése után különböző fizetési nehézségek, majd később politikai zavarok következtében a külföldi tőke aránya lassan csökkent, részint azért, mert a külföldi tőke visszavonult, részint, mert a nemzeti tőke nagyobb szerepet kezdett játszani. A második világháború kitörésekor Jugoszláviában 48 százalékot tett ki az idegen töke, Bulgáriában 37-et, Romániában körülbelül 66-at. Az alábbi grafikon a külföldi töke százalékos megoszlását mutatja, a kivivő országok szerint kivonuló nyugati tőke helyét egyre inkább német és olasz töke foglalja el. Markov György ROMANIA ANGOL 10% OLASZ JUGOSZLÁVIA :RANCIA U.S.A NEME 17% 17% /v 1*1 ANGOL *21% FRANCIA NÉMET OLASZ 1S% U.S.A.26% LUNGARIA NÉMET ORSZÁG Minden egyes kör az illető országba befektetett külföldi tőkének 10%-át jelzi. Amint látható, Jugoszláviában a francia tőke dominál, Bulgáriában az első helyet elfoglaló olasz tőke mellett az amerikai tőke játszik szerepet. A fehéren hagyott körük az „egyéb országok“ részesedését mutatják, tehát holland, belga és svájci tőkét iMatá TAXIGÉPÍRÓ várlatat óránként 1.30 P, 1.423-501223-333 külön-külön március tizenötödikét? Szívsajdító dolog ez: hazaballagni csöndben, nyugodtan, anélkül, hogy meggyőződhetett volna az ember arról hogy oktalan itt minden csiggeról, hogy oktalan itt minden csiggeforrva, lelkes élniakarással tekint ae egész magyarság. Ringer Jenő textilmunkás Kinevezték Nagyvárad törvényhatósági bizottsági tagjait Nagyváradról jelentik. A vármegye főispánjához most érkezett meg az a rendelet, amellyel a belügyminiszter Nagyvárad törvényhatósági bizottsági tagjait kinevezte. A bizottság létszámát 50-ban állapította meg a miniszter. Azokkal a hivatali vezetőkkel együtt, akik hivatalból lesznek tagjai a bizottságnak, mintegy 75 tagból áll innyit a törvényhatósági bizottság. A kinevezésnél elsősorban azokat vette figyelembe a miniszter, akik részt vettek a kétévtizedes kisebbségi küzdelemben. Ezek között vannak olyanok is, akik az anyaországban dolgoztak Nagyváradért, így például Lukács Ödön, a régi Nagyvárad helyettes polgármestere, jelenleg a Magyar Városok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Bárótus Pál, a budapesti ügyészség elnöke, a régi Nagyvárad hivatali és trsadalmi életének ismert tényezője és dr. Olasz Béla szegedi ügyvéd, a régi törvényhatósági bizottság tagja, aki a Szegedre került nagyváradiakat szervezte egyesületieé. A belügyminiszter gondoskodott arról, hogy a román egyházak is képviseletet kapjanak a bizottságban Bizottsági tagok lettek többek között Itmbul László görögkaztolikus püspöki irodaigazgató és Popovici Vazul görögkeleti főesports is. A bizottság tagjai között ifibb munkás is helyet foglal A törvényhatósági bizottság első ünnepélyes közgyűlését április elején tartják.