Magyar Nemzet, 1943. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-07 / 30. szám
VASÁRNAP, 1945 FEBRUÁR 7. Magyar Nemzet 5 Gogolár Lajos: Az igazi Petőfi és igazi Kossuth Európa küzdelmei közepette minnél jobban kutatjuk a magyar történet értelmét és jelentőségét, annál többet emlegetjük Petőfi és Kossuth nevét. Nevüket összekapcsolja a nép emlékezete: a szabadságot, az emberi emelkedést, a haladás és fejlődés nagy gondolatait személyesíti meg Petőfi és Kossuth neve. Európához szól igazolásként életük tartalma, ahogy nem tettek különbséget általános emberi értelem és magyar dolgok között. Nyilvánvaló, ha1849 sikerül és pedig úgy sikerül, ahogy a szabadság és emberiség nagy lelkesültségében Petőfi és Kossuth gondolták, Magyarország társadalmi fejlődése egészen más utakra tér. A konzervatív történelmi és társadalmi kritika sokat hibáztatja az 1849-es politikát s az abszolutizmusért, az általa reánk hozott húsz éves visszamaradásért. Ahogy az akkori polgári Európa túllépett rajtunk, 1849 túlfeszített igényeit okolta. Ugyanekkor azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy 1848— 1849 óriási erőtartalékot hozott annak a 67-es kornak, mely mérsékelt formában való megvalósította 1848 igényeit. Miközben azonban társadalmi fejlődésünk megrekedt az 1847-es színvonalon. 1867-et ugyanis az egyetlen akkor . Nézzük, ily körülmények között mint élt tovább Kossuth és Petőfi neve, mely éppen azáltal vált akkora nemzeti energiává, hogy a nép legszélesebb rétegeinek hozta el a társadalmi felszabadulást, az emberi és jogi egyenlőséget. Itt jegyezzük meg, hogy Petőfi sokkal meszszibb ható politikai erőt jelentett, mint Kossuth Lajos. Petőfi a nép legszélesebb rétegeinek aktív emberi, társadalmi és politikai igényeit hangoztatta. Míg Kossuth soká nem vetkőzhette le egyénisége vármegyei eredetét. Miközben a legnagyobb haladást, az európai és emberi követelmények teljesítését, a nép felemelését hangoztatta, még mindig volt benne jó adag ,,konzerváló" elem. A meglévő társadalmi rétegek iránt Kossuth mindenkor nagy érzékkel viseltetett; radikalizmusa függetlenségi és politikai értelmű volt s csak később sodorta 1849 roppant árama mind mágasabb és népiesebb tájékok felé De Kossuth egész politikájában, a függetlenségi és nemzetállami igények hangoztatásában, a magyar nemzetállamnak és a magyarosításnak a legnagyobb szabadsággal és a legteljesebb emberséggel való azonosításában óriási nivelláló, egyenlősítő erő rejlett és hatott, így vezetettvolna siker esetén, amint ezt 1849 is megmutatta. Kossuth szélső politikája a társadalmi reform és haladás kiteljesítéséhez — bár azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Kossuth mindenkor elkülönítette magát a szocializmustól, mint ezt angliai és amerikai nyilatkozatai mutatják. Petőfi ellenben sokkal lángolóbb lélek volt és tekintetét nem fékezték oly állami és társadalmi szempontok, mint Kossuth géniuszának szemléletét. Hogyan élt 1867 után e két nagy szellem a nemzet, az akkori nemzet köztudatában? Tudjuk, 1849 eszméi egészen visszaszorultak és a társadalmi reform helyett itt maradt a merev közjogi ellenzékiség. 1848 nagy gondolata pedig mérsékelt konformizmusnak adott helyet, mely mögött ott volt az 1847-es gondolat, a reform előtti társadalmi állapotok és birtokviszonyok fenntartásánakágya, hiszen az egyetlen politikai réteg az a nemesség volt és birtokállományát 1848 nem érintette. A középnemesség, ez a politizáló réteg azonban teljesen lefoglalta magának a belőle kiemelkedett Kossuth Lajost, Szemere Bertalant, ezt a nyugtalan radikális szellemet már alig emlegették, hiszen nemzetiségpolitikai és társadalmi tekintetben jóval messzibb hatolt, mint Kossuth. Az 1867-es politikai közvélemény Kossuthból a megyei embert, a középnemesség leszármazottját, a független magyar nemzetállam képviselőjét szerette és ünnepelte, de nem a társadalmi reformert és nem 1849 ősét. Ugyanez a sorsa Petőfinek is: élő és lehető társadalmi réteg, a birtokos nemesség valósította meg. 1897 ekként lett elsősorban politikai és közjogi értelmű, míg a társadalmi reform gondolata természetszerűleg nem szerepelhetett annak a birtokos nemesi rétegnek nemzeti öntudatában, mely úgy okoskodott a társadalmi tények akkori valóságai nyomán, hogy léte egyenlő a nemzettel és a nemzeti gondolattal. Hiszen a birtokos nemesség passzív rezisztenciája képviselte a Bach-Sehrwarzenberg-féle polgáriasító nagy-osztrák abszolutizmussal szemben a nemzet létét és igényeit. Die a klasszikus Deák Ferenci magatartás utóbb megváltozott,és pedig más értelemben. 1867 a nemesség műves öntudatának lényeges részét tette ki. A birtokos nemesség pedig soha nem is volt hajlandó annak vitatásába bocsátkozni, hogy más réteg is lehet „nemzeti" rajta kívül. Hiszen 1867-beli nem volt önálló s erős polgárságunk és Bécs felől a polgári gondolat az abszolutizmus és a gazdasági centralizáció igényeivel közelített felénk. A politikai gondolat mellett tehát visszaszorult a társadalmi reform nagy gondolata, mely 1848—49-et úgy lelkesítette s mely siker esetén a nyugati haladás útjára ragadhatta volna a nemzetet. Kossuthban is, Petőfiben is csodálták lángoló hazaszeretetüket és magyar nacionalizmusukat; a nemzeti önbizalom és a mindenen túllépő büszkeség szószólói voltak ők e nemzedék szemében, Petőfi és Kossuth életművének társadalmi jelentősége visszaszorult, hiszen az 1867-es nemzedék elzárkózott minden újító társadalmi szemlélettől, szívesen űzte minél messzebbre 1849 eszményeit s a nemzeti lét minemüségét a birtokviszonyok szilárdságában találta meg. Petőfi ismnodon alaposan devalválódott. Versei emberi és társadalmi Kossuth eszméi és a 1867 óta Petőfit is besorozták a maga ..népi- szabad átadásával valósággal „állami" intézménynek, amint ezt a 67-es kor egész frazeológiája világosan bizonyítja. Kossuth is így járt. Alaposabb vizsgálat után egyszerre nyilvánvalóvá lesz, hogy az egész 67 -es kor állami szemléletét Kossuth gondolatai határozták meg. A magyar államiság kiépítésében, Béccsel való viszonyában, a nemzeti igények hangoztatásában mindenki Kossuth — igaz, egy mérsékeltebb és régibb Kossuth — nyomán haladt. Kossuthbók tehát csak egy részt tettek magukévá, akárcssk Petőfiből, a többiről tudatosan elfelejtkeztek. Kossuthban csodálták a magyar nemzetállam egységének, a gáttalan magyarosításnak nagy héroszát, a középnemesség magáénak tartotta s a kor küzszelleme nem engedett más szemléletet. Az uralkodói láz és a bécsi politika jól érezte, mint hatja át az egész magyar társadalmat és politikát a kossuthizmus s utóbb FerencJózsef szinte már alig is védekezett ellene; annál jobban látta ennek veszedelmeit Ferenc F Ferdinánd, aki a Monarchia állagának egységét féltette a külön tudatosodó magyar nemzetállam gondolatától. Az 1848 előtti Kossuth írásaiban, beszédeiben, közéleti működésében már teljesen ott van a magyar nemzetállam politikai struktúrájának gondolata, igazgatási építménye, társadalmi magatartása, melyet a mérsékelt alkotmányosság szelleme, a haladó polgáriasodás szelíd ihlete hatott át. Kossuthnál a pátosz és a lelkesedés ugyanis jóval nagyobb volt, mint az a reális állampolitikai tartalom, mely mindenben megfelelt a kor nyugateurópai nemzetállami és polgáriasultsági színvonalának. Ez a mértéktartó nemzetállami tartalom szabályozta a nemzetiségi kérdésben tanúsított magyar magatartást is. Természetesen Kossuth egyetemes emberiessége, mely azt tartotta, hogy a magyarrá létei az emberi emelkedéssel és a szabadsággal egyenrangú, utóbb helyet adott a közigazgatási realitásoknak s a nemzetiségi kérdés kezelésében semmi különbség sem volt kormánytartalmra elszínetelenedett; népiessége egyre jobban valami álnépiességgé fakott, mely beérte az Alföld csodálatával, etnográfiai kuriozitással, de nem érthette meg a népreform és a társadalmi változás lényegét. Petőfi tehát film maradhatott igazi erő és társadalmi tényező a 167-es korban Kossuthból is egyre jobban kidesztrflálták a lángoló népi vezért és nagy szónokot, kinek nevére még az 1900-as években megindult az Alföld népe — várjon tudta-e még, miért? Az 1867-es kor függetlenségi politikája bőven élt közjogi ellenzékiségében Kossuth lánynevével. 1867 politikájának paradox jellege pedig éppen az, hogy éppen a legmagyarabb területek voltak ellenzékiek, kossuthisták. De mindez nem jelenthetett társadalmi reformot és változást. A függetlenségi párt programjában nem is szerepelt semmiféle társadalmi változtatás, hiszen e párt vezetői is a középnemesség, birtokosság, majd még felsőbb középosztály tagjaiból kerültek ki. Kétségtelen, hogy a függetlenségi párt sokkal inkább volt e korban „polgári" párt, mint a többiek, hiszen programja mögött él égett a reménykedés a függetlenségi tervek megvalósítása, majd feljebb emeli a nemzeti hadsereg, a külön vámterület, a nemzeti bank, a magyar ipar által az ország lakosságának polgári színvonalát. De a társadalmi reform lényegéig mégsem hálatt el ez a gondolkozás, minden „polgári" és nemzetállami szándéka mellett sem. Nem vették ugyanis észre, hogy Magyarország nem volt „nyugati" és „polgári" ország —■ itt a reformnak más mértékére lett volna szükség, mint egyéb polgári országokban. A földkérdésben például a függetlenségi párt éppen olyan szigorú magatartást tanúsított, mint 1807 egész közszelleme —mivel pedig Magyarország népe földműves nép volt, az ország meg agrárország, hát természetesen nem juthatott el a reform lényegéhez, magyar nemzetállam párt és függetlenségi ellenzék között. Hogy Kossuth Lajos szelleme a nemzetiségi kérdésben az egységes és centralizált magyar nemzetállam irányában hatolt, annak Kossuth személyes varázsán kívül van egy igen lényeges társadalmi oka is. 1867-től 1918-ig a középnemesség vitte tovább Magyarország sorsát, túl minden külsőleges változáson. A középnemesség súlypontja pedig nem nyugodott egyedül a magyar népiségű területeken, hanem a történelmi Magyarország nemzetiségi tájain is. Midőn Magyarország 1848ban megszűnt rendi állam lenni, a nemzetiségi vidékeken a középnemesség tartott fenn továbbra is modern körülmények között az állami és megyei igazgatás által Magyarország egységét és szupremáciáját. Maga Kossuth is ily vidékről származott, saját személyében is beszédes példája a középnemesség azon típusának, mely osztályérdekei elhanyatlása után önmagát a magyar nyelvvel, a magyarosítással s ezen keresztül az osztatlan, egységes magyar nemzetállammal azonosította. A nemzetiségi vidékek középnemessége, majd még középosztálya így fedezte fel a nagv nemzetállami és uralmi lehetőséget Kossuth politikai eszményeiben. Kossuth Lajos a nemzetiségi vidékeken a magyar állam 1867 társadalma egységét és oszthatatlanságát reprezentálta. Nem hiába élt állandóan a panasz a nemzetiségi vezetőkben: a magyarok átvették a francia centralizmus rendszerét a reformkorban s a régi rendi állam helyére azonnal magyar nemzeti államot álítottak individualista alapon, miközben a nemzetiségek 1848-ban hasztalan kísérleteztek vele, hogy az uralkodóház segítségével érvényesítsék a maguk „demokratikus" igényeit és ,,kollektív" nemezű-területi személyiségét. február 7-én csak a A társadalmi és nemzeti eszme szövetsége íme, a nemzetiségi kérdésnek és a kossuthi eszméknek kapcsolata és sok társadalmi vonatkozása igy hatott közre, hogy a kossuthi hagyatéknak csupán egy részét használja fel 1867 nemzedéke. A dolgok valódi állását csak igen kevesen látták. Kossuth és Petőfi eszményeinél korántsem az a baj, hogy ezek a gondolatok túlságosan merész haladást erőltettek a nemzetre és az ország 1847 előtti intézményeivel és társadalmi valóságával szembeállították az általános európai polgáriasultságot. 1867 után — ezt nem lehet eléggé hangoztatni — már megvolt a magyar nemzetállam, szabadon bonthatta ki szárnyait a társadalom, országunkat európai mértékre szervezték, azonban az 1847 előtti hagyományok még mindig nem engedték, hogy a haladás tökéletes útjára léphessünk. Az 1847-es társadalmi állapotok tovább éltek és a 67-es kor igazi baja nem az, hogy elszakadt a hagyományokból, hanem az, hogy nem modernizálhatta és racionalizálhatta eléggé a polgári és haladási igények szerint ezt az országot. Ebben pedig a társadalmi valóságoknak, a birtokos rétegeknek van legnagyobb részük. Kevesen gondolták csak végig tisztán és világosan ezt a folyamatot. Kevesen idézték csak vissza a társadalmi haladás szellemét, ami 1848-nak legalább oly elemi része, mint például a közjogi program. Említsük közöttük elkésett hódolattal a meg nem értett nagy Mocsár's Lajos emlékét, aki világosan látta a társadalmi és nemzetiségi kérdés problémáit: az 1867-es korból kiveszett a haladás szelleme, a nemzeti eszme és a középnemesi osztálygondolat helytelen szövetségre léptek, a haladás és a társadalmi reform ügye elakadt. Holott Kossuth és Petőfi eszméinek, 1848—49 dicsőségének egyik legnagyobb dicsősége éppen az, hogy elültették a hatékony társadalmi haladás és emberiesség ügyét erre a földre és azt a nemzeti üggyel azonosították. Magyarország késői tragédiáinak egyik oka, hogy 1848-49 e lényeges tényezői elváltak egymástól. Holott ha Petőfit és Kossuthot ismerni és értetni akarjuk, lehetetlen nem gondolnunk reá, egyéniségük és eszméik mennyire azonosak a fejlődés magyar lehetőségeivel, így talán sokkal jobban megközelíthetjük Kossuth későbbi dunai és európai koncepcióinak lényegét, mintha mondjuk 1867-es alapról tekintjük azokat. S itt 1867-es alapon nem 1848 realizálását, tehát a politikai és közjogi koncepciót értjük, hanem azt a társadalmi realitást melyet 1867 jelentett. De az ország, a nemzet ügyével azonos lehet-e valamely réteg, köztársaság uralmi gondolata, kormányzási korszaka.’ Kossuth Lajos 1849 utáni középeurópai koncepciói világosan mutatják — beleértve e folyamatba már Szemere Bertalan szegedi nemzetiségi törvényjavaslatát is — amennyire következetes és azonos lehet a vonal az állami, nemzeti, európai s egyetemes emberi követelmények és fejlemények között. Magyarország bíboros hercegprímása szózatot intézett papjaihoz A Magyar Kurír jelenti: Serédi Jusztinián bíbornok, Magyarország hercegprímása, az új esztendő alkalmából latin nyelvű körlevélben fordult a főegyházmegye papságához és ebben a következőket írja: — Midőn a hazugság atyjának nagyszámú szolgái mindenütt többnyire beszennyezik szóval és tettel az igazságot és igazságosságot, mely az égből tekint le (84. zsoltár) s az embereknek és nemzeteknek egymás iránt való bizalmát szinte gyökerestől irtják ki, mi, akik Krisztus papságára vagyunk hivatottak és akik a minap az Ő szent születése évfordulójának ünnepsége alkalmából a gondjainkra bízott hívekkel együtt az Igaz Istentől való Igaz Istent, vagyis magát az Igazságot és az igazságosság Fejedelmét meghajtott* térddel imádtuk, most az új esztendővel is gyengeségünkhöz képest igyekszünk híveink, nemzetünk, az egész emberi nem elé tárni az igazságot és igazságosságát, mielőtt Krisztus igen szigorú ítéletének határozóin megállapítaná a halandók megváltohatatlan sorsát. — Az igazságnak és igazságosságnak csalárd elnyomásában sohasem szűnünk meg Istennek, az Anyaszentegyháznak és a Hazának legfelsőbb tekintélyét, továbbá testvéreink és kivétel nélkül minden polgártársunk méltóságát, a természetes és Isten pozitív törvényei által megerősített jogaikkal együtt úgy magán, mint közcselekedeteikben oltalmazni és védelmezni. Bár a hatások valamiképpen kevéssé felelnek a cselekedetnek, mégis a nagyobb és komolyabb bajokat eddig legtöbbnyire tőlük elhárítani igyekszünk. Midőn pedig azok, akik az ellenkező oldalon vannak, már elavult és meghamisított tanokat új köntösbe takarva teregetnek ki és elkoptatott, már régebben megcáfolt érveket újabb formákban szegeznek szembe velünk és a mi katolikus tanunkkal, sohasem hagyjon el bennünket a józan ész ité■lete s ne fogjon el az aggodalom, ellenkezőleg mindig bátorodjunk fel, mert Krisztus világosságával és erejével a kinyilatkoztatás forrásaiban levő szilárd érvekkel azokat könnyen meg bírjuk cáfolni. — Mikor pedig a ‘ mindenfelé elárult igazság és igazságosság miatt dühöngő rettenetes háborúban az egész földkerekséggel együtt Magyarországon is sóhajtozunk, ennél az évfordulónál igyekezzünk az áldozat és digesztelés szellemi előmozdítani a halhatatlan példa nyomán, amelyet hétszáz esztendővel ezelőtt Boldog Margit, az árpádok törzsének legszebb virága adott nekünk, akit mikor a tatárok hazánkat szerencsétlenül elpusztították. kegyes szülei áldozatul ajánlották fel Istennek és akinek szenttéavatását a Szentatya hatalmas jóságától közös könyörgésekkel kérjük és áhitatosan reméljük. — Addig is Istenben bízva, akinek gondviselése kormányoz bennünket, buzgó imáinkban éjjel és nappal emlékezzünk meg azokról a testvéreinkről, akik mint modern hősök életükkel védelmezik a közös hazát és készek nagylelkűen magát a halált is elszenvedni, hogy mi élhessünk. Serédi Justinián s. k. Megnyitották a közigazgatási idegenforgalmi szaktanfolyam előadássorozatát Az idegenforgalmi közigazgatási szaktanfolyam negyedik előadássorozatának megnyitó ünnepsége pénteken délelőtt volt a Műegyetem épületében, számos politikai és közéleti előkelőség jelenlétében. Márffiy Ede egyetemi tanár, a szaktanfolyam vezetője, üdvözölte a megjelenteket, ismertette a szaktanfolyam célját, majd Varga József kereskedelemügyi és közlekedésügyi miniszter tartott előadást az idegenforgalom jelentőségéről, azt fejtegetvén, hogy a tanfolyam olyan szakférfiakat nevel az ország számára, akik meg tudják majd mutatni az idegeneknek is, hogy ez a nép megérdemli helyzetét és sorsát a nap alatt. Utána Szendy Károly polgármester a székesfőváros szempontjából értékelte az idegenforgalom nemzetgazdasági és nemzeti propaganda jelentőségét. Markos Béla, az idegenforgalmi hivatal igazgatója a tanfolyam anyagát ismertette, végül Karafiáth Jenő tartotta meg előadását az idegenforgalom nemzeti jelentőségéről és tervszerű fejlődésének munkájáról. ÁRUHITEL esport-, importüzletek lebonyolítására gyorsan folyósitalnak. Ajánlatok „Rembours* 1043“ jeligére a kiadóhivatalba.