Magyar Nemzet, 1943. május (6. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-06 / 101. szám
W-*""' 1 " CSÜTÖRTÖK, 1943 MÁJUS 6.Magyar Nemzet Az emberiség homokja? A Neues Wiener Tagblatt április 25-i számában Otto Häcker írt vezércikket, melyben az többek között a következőket mondja: — A történelem értelme iránt érdeklődünk akkor, amikor a keresztény templomok harangjai megszólalnak. Kétezer esztendőn keresztül a felelet egészen máskép hangzott, mint ma. Ha az egyén vigasztalást is tudott találni az isteni kinyilatkoztatás szavaiban, melyből magának erőt merített, ez ma már az összesség szempontjából s a népek kollektív öntudatában nincs meg. A nyugati sálág univerzális gondolataiban egyesült népek részére a kereszténység már nem jelent döntő hatalmat többé. A kereszténység nem igazgatja és nem formálja az idő eseményeit és a történéseknek nem is ad márértelmet, úgyhogy a kiegyenlítő rendezés valódi útjait meg tudja mutatni. Még mindig a hívők milliói állnak itt és ott s a világ minden nyelvén szállnak az imádságok a magasba, azonban egy oldalon sem harcolnak már többé a keresztény zászló jegyében. Ne beszéljünk az anglikán püspökökkel, akik ma a bolseviki fegyverek győzelméért imádkoznak vagy Roosevelt és Churchill atlantióceáni konferenciájáról, amelyeket korall-éneklésekkel vettek körül, megbántanánk az egyházat, hogyha mi őt ezekkel azonosítanánk, kötelesek a ,,politikai kisüzemek", a „darabont-népek" csatlakozni. Most arról van szó, hogy Oroszország és Anglia között egy valódi középeurópai központ fenn tudja-e magát tartani vagy sem. A középeurópai népcsoportok ebben a háborúban az ő világállásukért játszanak. Amit Nietzsche előre látott, a keleti veszedelmet, velünk szemben lépett fel. A tagadásnak egy démonikus akarata lépett fel mindennel szemben, amely a nyugati kultúra kétezer esztendős történetében létrejött. Európa homokja akarja Európát elárasztani és azt pusztává átalakítani. Homokot jelent minden formában az amerikai világboldogítás is. Sztálin Európát atomizálni akarja, Roosevelt pedig standardizálni. Ha az emberiség értékes népei ezen a talajon tovább akarnak élni, akkor nekik a kontinensen minden oldalról egybeforró egységet kell mutatniuk, akkor felolvadhatnak a közös feladatok elvégzésében a saját szellemük szerint, a szabadság és az egymáshoz tartozás szintézise pedig új életformában juthat kifejezésre. Az egyház félreállott és félre kell állnia ebben a mostani leszámolásban, amely most nem vallásokért, hanem a népek exisztenciájáért folyik. Eltörtek a régi táblák, elmúltak, mint az egykori ezredjelvények, amelyek alatt a kereszténységért harcoltak. De elhalványultak azok az értékek és szabályok is, amelyek a keresztény világot kormányozták és annak egységes gondolatvilágát megteremtették. Azután így folytatja a cikk: — A mostani rettenetes világváltozásnak elapokait Nietzsche az összes elhasznált értékek feloldásában látja, amelyeket eddig nem tudtak semmivel sem pótolni. A vallás vizei lefolynak és mocsarakat, valamint sarat hagynak viszsza. A népek elváltak egymástól és egymás ellenségei lettek... A tudományok letöredeznek és minden szilárd hitet feloldanak ... Minden az eljövendő barbárságot szolgálja... Bizonyára vannak itt olyan erők, rettenetes erők, amelyek vadak, őseredetűek és teljesen szívtelenek ... A földön most mindent a nagy és gonosz erők határoznak meg, az egoizmus tölt be mindent és a katonai erőszak uralkodó. A nagy középszerűség korunk legnagyobb veszedelme. A modern ember exisztenciája kimondhatatlan szegénységet és elfáradást mutat fel, annak a kimondhatatlan sokféleségnek ellenére, amelyet az elmúlt évszázadok elrejtettek. Majd tovább ismerteti Nietzsche gondolatmenetét és rámutat arra, hogyha a világ lényegét figyelembe vesszük s különösen azokat a jelenségeket, amelyek a ragyogó és pompás facadeok mögött a maguk ürességében elrejtőznek, valamint figyelembe veszik a mélyből előtörő formátlan gőzölgő erőket, amelyek Nietzschet az eljövendő poétikai lehetőségek váltakozó vízióihoz vezetik el. Az a talaj, amelyből kinőnek, az a demokráciával azonos s amely már abban az időben is többé-kevésbbé valamennyi európai állam fejlődési görbéjét meghatározta. Nietzsche szerint ez az az ösztönző elem, amely a tömeg nyomását állandóan növeli, amely általános nivellálást követel és ezáltal az emeriség homokját teremti meg. Ez teremti meg a „nyáj-ember“ erkölcsét, a juh juhhal való azonosságát, amely a marxizmus programjában jut a legkövetkezetesebben kifejezésre, amelyben a jelentéktelenek és a buták átgondolt zsarnoksága valósul meg. A demokratizálódásnak ez a processzusa, amelyet Nietzsche maradék nélkül észrevesz, új vezetési rendszereknek a lehetőségét tárja elénk és a jövő elképzelésének egész sorát ábrázolja, amelyben a mai valóságnak a lényege is kibontakozik. A demokrácia fejlődési formái Nietzsche gondolatvilágában olyan kérdések körül forognak, hogy az általános nivellálódás helyett annak dialektikus ellenjátékát hozza létre, amikor a magasabbrendű és a vezetésre alkalmas emberek típusát teremti meg. Ebben az értelemben Európa demokratizálódását jogosultnak tartja. Mivel a Vallási gondolat elsorvadásával az összes eddig jelentős értékek elpusztulnának, így az ember a homokba kerülne, melynek következtében a bizonytalanság olyan nagy lenne, hogy az emberek minden akaraterő előtt, amely parancsolni tud, a porba zuhannak. Ilyen feltételek mellett, amelyben az embereknek átlagos elközépszerűsödése alakul ki, a kivételes emberek a legveszedelmesebb és a legvonzóbb minőséget jelentenek. Az erős ember sokkal erősebben és gazdagabban bontakozik ki, mint ahogy valaha is kifejeződni tudott. Az ilyen lényekre, akik a demokráciát mint egy instrumentumot szolgálják, amely őket felemeli, alapítja Nietzsche az ő politikai reménykedéseit. Férfiaknak kell lenniök, akik a tömegek feltétlen bizalmát bírják, egy olyan istentelen világot kell meghódítaniuk, amelyben ők maguk is a nép férfiak A tömegek fajtája, valamint a férfiak fajtája, amelyek belőlük fejlődőik, egymást kölcsönösen meghatározzák. Nietzsche szerint Napólé Etil az eszközök következtében, amelyeket igénybe vett, korrumpálódott és elveszítette jellemének előkelőségét. Egészen különleges világossággal látja Nietzsche ezekből a belpolitikai megállapításokból a világpolitikai fejlődés következményeit. Nagyon jól látja, hogy a politikai szétesés alternatívája elé került Európa vagy pedig egy új egységet teremthet, egy világkormányzat mandátumával. Azt várja, „hogy most néhány harcos évszázad fog következni, olyan, amilyen még a világtörténelemben nem volt__“ És ezzel mi a háború klasszikus korszakába lépünk be. A tanult és a népszerű háború valósul meg a legnagyobb mértékben, amikor a történelem során először van szó a föld uralmáról. Ida tartozik a nemzeti háborúk korszaka is. Nietzsche csalhatatlan vizionárius biztonsággal látja az európai nemzetiségi gondolat kibővítésének szükségességét, a kispolitika ideje lejárt, mert a legközelebbi évszázad meghozza a föld malmáért való harcot, amely a nagypolitika kényszerű velejárója lesz. A cikk aztán a továbbiakban a következőket állapítja meg: Abban az időben, a háború közepén, amikor Németországban alig kételkedett valaki is a végső győzelemben, már azért is, mert a frontok messze az ellenséges országokban álltak, akadtak egyes koponyák, akik ebből a hatalmi állásból még nem tudták a döntés vonalait látni. A briei ércmedence birtoklása, a flandriai partok biztosítása nekik kevésbbé volt fontos, mint az a kérdés, hogy milyen lesz Németország helyzete a háború után és csak a győzelem után gondolták ezt szellemileg aláépíteni. Ezeknek a meggondolásoknak a visszautasítását mi már megtaláltuk Friedrich Naumannak Mitteleurópáról szóló írásában, mely megjelenése alkalmával a fronton éppúgy, mint az otthonban, átütő sikert ért el. Itt sok olyan dolog öltött szavakat, amelyek Nietzsche meg nem értett teóriái következtében az áttekinthető ügyek körébe került és megvalósítást követelt Nauman -nagyon jól látta, hogy a politikai döntések súlypontja csak a nagy államoknál lehet, a szuverenitás, vagyis a világtörténelmi elhatározások szabadsága a föld nagyon kevés részén található lö. Ezekhez a központokhoz SZÍNHÁZI LEVÉL: 1. Nemzeti Színház: Szépanyám 2. Madách Színház: Homnersholub I. Pesti Színház: Északi fény EREDETI KÉPES RIPORT: Zsindely Ferenc belgrádi sétája SZABÓ DEZSŐ: A Géniusz at Comp EdEI.SHEIM-GYLLAVELLA a filmkritikáról BÓKAYJÁNOS ez életörömről HARSÁNYI ZSOLT és LÁZÁR MÁRIA Herczeg Ferenc Zrínyi Ilonájáról VOJNOVICH GÉZA az Akadémia új jelöltjeiről RÉDEY TIVADAR: Csöndes meditáció a Babits Mirállyáton PEREZEL JULISKA: Tornázzunk várakozás közben KISS MANYI: Az én Tidára oldalam Dr WENINGER ANTAL: A pihenés művészete ESZTERHÁS ISTVÁN a Zrinyi-díjról RIPORTOK: 1. Honvédért a Művelődés Házában 2. Fábry Éva, az új primadonna 3. Bordy Bella, az újszubrető 4. Halász Géza, az új bonviván 6. Gozmány György, az új bonviván 6. Ferrari Violetta, a legfiatalabb pesti színésznő DIVAT: Fényes Alice és Sermnyei Vera ruhái s.z „Északi fényiben Új táskák — új cipők Rajzos tanácsadó IGNÁCZ RÓZSA regénye: Akta Berta SZALAY LÁSZLÓ novellája: Komédia Pipi, mint becsületes megtaláló Tavaszi verspályázat E. Z. válaszai a ma megjelent Teámá-nap Ára 80 fillér 5 Beszélgetés André Thérevvel a francia irodalomról A világvevés francia írók mostanában nem igen hallatnak magukról. Georges Duhamel, Francois Mauriac teljesen visszavonulva hallgatnak. Paul Valéri' betegeskedik, előadásait sem tartotta meg hónapokon át. Claudel, Morand a túlsó zónán tartózkodik, ahonnét nem jön könyv Párizsba. Mások Afrikában, Amerikában vannak. Párizs, a nagy irodalmi centrum szerteszíródott a világban. Ez a kiapadhatatlan forrás, amely azelőtt ontotta a francia betűt a világ minden tája felé, mint kiszáradt gyüjtőmedence, várja most távoli, termékenyítő esők vizének idegyülemlését. Párizs olvasni szeretne. A nyomtatott betűnek olyan kerete van, hogy minden új könyv hetek alatt elfogy. A „Comoedia“ című művészeti és irodalmi hetilap szombatonként hajnali fél kilenckor már „épüssé“. A megjelent könyvek címlapjai legtöbbnyire idegen vagy új nevet viselnek homlokukon. (Az edicióknak mintegy fele fordítás.) A fordítások között természetesen akadnak világhíres nevek, az új francia írók között azonban eddig nem bukkant fel rendkívüli ígéret. Magát a tünetet népi nehéz megállapítani: elégséges hozzá a józan, tárgyilagos szemlélődés. Az ok kifürkészése már nehezebb. A kívülálló, semleges obszerválás csak feltevésekből indulhat ki, bármennyire legyen is ismerője a francia viszonyoknak. Éppen ezért véltem érdekesnek beszélni erről a kérdésről Andre Thériv-vel, aki maga is francia író és egyúttal az utóbbi esztendők egyik legnevesebb irodalmi kritikusa is, aki tehát hivatásszerűen tájékozott a francia betű világában történő minden esemény külső és belső érdemét illetően. Két kérdést intéztem a jeles kritikushoz. Miben látja magyarázatát, hogy a francia irodalom ismert és femért értékei vagy hallgatnak, vagy csak mérsékelt tevékenységet fejtenek ki? Lát-e komoly ígéretet az újonnan jelentkező sarjú-nemzedékben és főleg lát-e új célkitűzéseket, amelyek felé a francia lélek megújhodni akarón törtet? A két kérdés egyszerű, mégis kétségtelen, hogy pozitív feleletet adni rá csak egy bonyolult lélektani komplexum analízisével lehet. Andre Thériy ezt éppen úgy látta, mint magam. Mosolygott és... negatívummal felelt. De a negatívumok mögött mégis valamelyes reális, szinte kézzel tapintható képet rajzolt elembe a szavak elvont vonalával. — Hogy az ismert nevek valóban félretették-e a tollat, erre senki sem adhat egyszerű igennel vagy nemmel feleletet — mondta —, legfeljebb azt tudjuk ellenőrizni, hogy nagyon gyéren jelentkeznek. Például csak kevesen tudják, hogy Duhamelnek már nyomás alatt állott egy új könyve (sőt talán már ki is volt nyomtatva) és mégsem került piac reá. Magam három regényt fejeztem be az utolsó két év alatt, de nem gondolok arra, hogy most kiadhassam. A Párizsban élő francia író most a kicsiny népek htiának sorsára jutott Ha kiadatnám könyveimet, azok nem jutnának el külföldre, de még a Francia-Afrikába vagy akár csak a túlsó zónára se. És még ha megvolna is az elvi lehetőség arra, hogy a párizsi francia könyv elhagyja a megszállott terület határait, ez sem jelentene többet elvi lehetőségnél. Gyakorlati értéke csaknem zéró volna, tekintettel arra, hogy a pankhiány következtében csak korlátolt számban lehet könyvet kiadni... Mi tehát félreállunk s az új jelentkezőnek engedjük át a teret, a fiataloknak, első jelentkezőknek, akiknek érdemes korlátolt lehetőségek között is piacra kerülniük. Sajnos, ezek között — noha kétségkívül vannak a tehetségek — nem akadt reveláció. — Egyetlen terület nyújt ma lehetőséget szélesebb irodalmi szereplésre: a színpad. Itt nemcsak a fiatalok kísérleteit találjuk — folytatta Thériy, rövid szünet után—, hanem befutott nevek, sőt nagyok is felvonulnak. Itt van például Henri de Monthérlant „La reine morte‘‘-ja, amely irodalmi szenzációt «jelentett. Mint ismeretes, a Comédie Francaise a Montherlantdarabon kívül még a szezon folyamán kihozza Jean Coclean „Renaud és Armisic"-t at E bemutató elébe is nagy várakozással néz úgy a közönség, mint Párizs irodalmi világa. Giraudoux „Electre"-rel pedig most tűzte műsorára az Avenue Színház. Az idei és a tavalyi évad alatt a színpad sok új nevet repített a köztudatba, köztük alighanem Jean-Francois Noé a legelhivatottabb. Tavaly a Hébertel Színházban adták megérdemelt sikerrel a „Mon royaume est sur la terre" című históriai drámáját, most pedig a Comédie des Champs Elysées adja, ugyancsak nagy sikerrel, „Le sum ivarit" című új darabját. Ez utóbbi témája a II. René és Merész Károly közötti harcok idejéből való. Más karakterű színdarabok területén komoly ígéretet hozott tavaly Robert Boissy is „Jupiter" című vígjátékával, de az ő idei darabja inkább „eltérés“ a tavalyi darabjához viszonyítva, míg Noel új darabja, azonos irányzat mellett, „tökéletesbülés“. — A nagy nevek, mint már említettem, általában visszavonultságban dolgoznak s legfeljebb zsurnalisztikában láttatják aláírásukat. Szóval dolgoznak, csak azt nem tudjuk, mit... Éppen ezért lehetetlen volna jóslásokba bocsátkoznia tekintetben, várjon az átélt nemzeti dráma után, lesz-e valamelyes irányváltozás, új célkitűzés a háború után nyilvánosságra kerülő francia irodalmi termékekben ... A hallgatás évei nem múlhatnak el evolúció nélkül, mindamellett lehetséges, hogy a háború utáni könyvek nagy részében a hisztérikum el fogja nyomni az irodalom problémáját. Ez irodalmi szempontból aggályos, de emberileg nagyon is érthető lenne, mert a most zajló történelem, amelynek jelenébből csupán egy lényegbeli kivonatot ismerünk, mindenkit érdekelni fog részleteiben is... Ettől függetlenül azonban kétségtelen, hogy a francia lélek, amely 10-10-ben a megvezetés ájulatában hevert, ma újra eszmél. Ma úgy érezzük, háborút vesztett, de nem legyőzött nép vagyunk. Szellemiségünk és lelkiségünk életerős. Nem hihetjük azt, hogy irodalmi forrásaink eldugultak vagy kiapadtak volna. A háború után bizonyára bőven fog bümleni a világ betűpiacára a francia szellemi termék- Tehát voltaképpen lesz megújhodás. Illetve nagy manifesztációja lesz annak a megújhodásnak, amely már ma érlelődik csendben, visszavonultságban, nem látható formák között... De hogy ez a megújhodás milyen irányt veszen majd, ma lehetetlen megjósolni. . - Várjuk meg !... Andre Thériy elhallgatott. Nem a mondanivalója fogyott el, ellenkezőleg, nagyon is felgyülemlett a megindult szópatak árjában. Az idő pedig közben eljárt ... Búcsút vettem tőle. Lent az utcán tavaszi napfény csillogott a belforti oroszlán szobrán, amely zárkózott egyhangúsággal meredt a déli óracsendjében üresen tátongó térre. Cselényi-allerhausen Zsigmomi Izgalmas olasz kalandorfilm! SZALONKALÓZOK Eeperia-film DORIS DURANTI Kizárólag CapCto£ (Übn&zjLK&iz.