Magyar Nemzet, 1943. június (6. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-29 / 144. szám

4 Invázió Dél-Európában A német hadseregfőparancsnok­­ság kiadásában jelenő Wehrmacht júniusi száma írja: „ Az északamerikai, aki a ..ten­gely lágy alsóteste“ kifejezést kita­lálta, úgy látszik, hogy a harcoló tengelyhatalmakat páncélos sár­kánynak képzeli el, amelynek har­coló mancsai a keleti front, kes­keny feje és nyaka a norvég arcvo­nal és a norvég partvidék, a szarvakkal ellátott és páncélozott háta, meg a farka a Csatornának és az Atlanti-óceánnak fegyverektől meredező partvidéke. A harcoló sárkánynak ezekkel a testrészeivel szemben a fent említett szójáték kieszelője nyilvánvalóan illő res­­pektust érez. De várjon a mondák hősei lándzsáikat és kardjaikat a sárkánnyal vívott küzdelemben ta­lán a sárkány­ fejének és hátának páncéljain és szarvain törték el? Az okos harcos nem a sárkány „lágy alsótestét“ választotta-e ki a döntő döfésre, éppen úgy, mint a jenkik istenített hőse, Roosevelt cselekedte a tuniszi ugrással? A „lágy a­lsótest“ szójátéka na­gyon ínyére van az északameri­kaiaknak, akik kedvelői a tárgyi szóalkotásnak. Mit jelent ma a glo­bális stratégia, hiszen minden olyan egyszerűvé vált: Eisenhower tábor­nok számára most szabad a tér Afrikában. Dárda- és kardhegyre kapta a „lágy testrészt“, nyugod­tan megválaszthatja a fegyvert és az időpontot — aztán csak egy jól irányzott szúrásra van szükség és a sárkány minden páncélozottsága el­lenére elterül a porondon. De hol lesz a legközelebbi harctér? A „lágy testrész“ szólásmondásá­­ban megvan minden ilyen kifejezés hibája. Plasztikus és nyomatékos ugyan, de nem fedi teljesen a fogal­mat, amit kifejezni akar. Természe­tesen nem lehet tagadni, hogy az északamerikaiak és az angolok É Észak-Afrikának a tengelyhatalmak részéről történt feladását diadalnak tekintik, amely győzelmi öntudatu­kat erősíti és azt hiszik, hogy a tuniszi heroikus küzdelem végével a idélyzet döntően megváltozott. Ma déli fronttá lett a déleurópai Föld­közi-tenger partvidéke, amelyet azonban a Földközi-tenger mély árka választ el az ellenféltől. Ez az arcvonal elhárító front, mint amilyen a háború első felében a német Westwall és a későbbi frá­zisban az Atlantikwall és Norvégia partvidéke volt. A tengelyhatalmak katonái tartják és védik e frontot, amely egyben támadási front is, mert a tengelyhatalmak kezében ma­radnak a fölényes taktikai lehető­ségek és a földközitengeri támasz­pontok legtöbbje­ tett invázió. Papíroson űzött ked­velt hadijátéka az ellenségnek az is, hogy Anglia és Észak-Amerika egyes stratégái olyan nagy harapó­fogós támadásról álmodoznak, amely az európai kontinenst délről, Dél-Európa valamely pontjáról és északon, Norvégiából ragadná meg és morzsolná szét. Struccpolitika volna, ha egysze­rűen napirendre térnénk afelett, hogy Észak-Afrika ma, a tuniszi harc befejezése után az ellenség felvonulási területévé vált és hogy annak lehetőségét,­­hogy a Földközi­­tenger déli partszeg­élyéről (részben mélyen az afrikai kontinens bense­­jéig) mindenfajta hadianyag gyűjtő­helyeként használhatják fel, a ten­gelyhatalmak haderői csak bizonyos mértékig korlátozhatják. Hogy a felvonulást s az anyag- és csapat­­gyűjtést lehetőleg hosszú időre ki­tolják, ezért harcoltak utolsó tölté­nyükig a tengelyhatalmak északafri­kai és tuniszi katonái, akik áldoza­tainak éppen ez volt az értelme. De az út Észak-Afrika valamelyik pontjáróll Európa valamelyik pont­jáig éppen olyan hosszú, mint az út Európából Afrikába és ezen az úton a tengelyhatalmak három éven át tapasztalatokat szereztek. Jól tudják a tengelyhatalmak, hogy mit jelent a Földközi-tenger Senki­földje, tudják, hogy Rommel első offenzivája Tobruk megkerülésével a Halfaya-szorosnál és offenzivája majdnem Alexandria és Kairó kü­szöbén miért torpant meg, tudják, hogy Egyiptomot és Líbiát miért kellett ismét feladniok s hogy miért, maradt Tunisz az első naptól kezdve korlátozott időtartamú harci vállalkozás. Ha ma még nem is le­het teljes nyíltsággal válaszolni erre a ,,miért“-re, de annyit mégis meg lehet állapítani, amit az ango­loknak is el kell ismerniök, hogy az északafrikai harctéri helyzetben bekövetkezett fordulatot egészen biztosan nem a német s olasz kato­nák harci erkölcseinek hiánya, vagy a hadvezetés hiányossága okozta, de né, nem egy aránylag gyenge expedíciós hadsereg erőit találná szemben magával, hanem — a ke­leti front ellenére — milliós had­sereg óriási erejére bukkanna. A védők pedig nem egy félig elzárt gyarmati terület kevés út­jára lenné­nek utalva, hanem segítségükre lenne egy egész kontinens invázióra felkészült szervezete, hogy csak a sok közül egy elemet nevezzünk meg, amely az Európában partra szállott ellenség helyzetét egészen másként tüntetné fel, mint azt a helyzetet, amelyben a háború kez­detekor az olasz haderő találta magát és amilyen helyzetet találtak később Afrikában az afrikai hadtest német katonái. A támadó ellenség, amely talán abban a hitben él, hogy minden nagyobb nehézség nélkül felhajthatja a „lágy alsó­testet“, minden emberi számítás és előrelátás szerint még abba a helyzetbe sem jutna, hogy a ten­gelyhatalmak elegendő haderejét le­kösse és így az általános hadihely­zetet lényegesen megváltoztassa. Bűntény volna az ellenség patolo­gikus derűlátására, patologikus borúlátással válaszolni. Ugyanez áll az ellenségnek a ten­gelyhatalmak déli fronton álló és harcoló erői erkölcseinek megíté­lésére vonatkozóan is. Az ameri­kaiakkal ellentétben az angolok ma már lényegesen óvatosabbak lettek és hogy ha a „lágy alsótest“ kifeje­zését a Földközi-tenger északi part­­vidéki népeinek erkölcsére vonat­koztatják, akkor a britek az elmúlt esztendőkből mindenesetre levon­ták az okulást. Volt egyszer egy angol tábornok, aki mielőtt az afri­kai harctéren első offenzíváját megkezdte a német katonák ellen, az angol katonáknak egy napi­­parancsban azt hirdette, hogy ,,a német katonák ma még kisebb ér­tékűek, mint amilyenek 1914-ben voltak“. Ugyanez a tábornok köz­ben néhány napi járóföldre Alexand­ria lus Rommel csapataival találko­zott, amelyek között nemcsak né­metek, hanem olaszok is voltak s ez a tábornok a tuniszi hősi harcok­ból is kétségtelenül levonta a tanul­ságokat és valószínűleg igen szkep­tikusnak mutatkozik majd, ha ame­rikai barátai arról akarnák meg­győzni, hogy a Szicíliára ledobott bombonok és dinamittal töltött játékszerek, meg a Rómára leszórt röpcédulák az európai tengely­part­nereknek legalább egyikét megpuhít­ják. Erre vonatkozólag egyébként az olaszok már megmondták a magu­két. * MILÁNÓ GENUA ■MARSE 111 E*A TOULON' •SZÓFIA. ► ROMAKorzika. .NÁPOLY * SZALON!KI 'SZARDÍNIA. CARDANEL.4K 8ALEAROK CAGLIARI. ATHEN ■PALERMO—MESSINA­SZICÍLIA BUCHE'' 80NE ft t •'‘£*.«•1 A RHODOSTunisz PANTUL', KRETA CYPRUS LAMPED MALTA TR­IPOLISZ 'ALEXANDRIA. TOBRUK BENGAZ/ 0 R "U.BUKAREST ( ................ al» % rXisL^ f» «" » v /-------' ----- ---­ANKARA SFAX i'OODkm­ tt ZÁRÓVONAL /(.. . r* ZOOkm-es LÍGIFIGVÍIO «# f G y | p T 0 n KAIRO HÍRESEK PART *£ | | * „Papiroson űzött hadijáték.. Természetesen kézenfekvő, hogy az európai déli partvidék egy, vagy több pontjára irányuló invázió az ellenfél minden háborús tervmeg­vitatásának középpontjában áll, ép­pen úgy, mint a nyugati hadjárat előtt és alatt a norvég partvidéken való partraszállás kérdése, vagy később a Csatorna és az atlanti­­óceáni partvidék területére terve­ Magyar Nemzet 500 pengőt fizetek Révai Lexikonért! Legmagasabb áron veszek Jókait, Mikszá­­thot, Gárdonyit, más értékes sorozatokat, könyvtárakat. Fischer Sándor könyvkereskedése Vilmos császár-út 58. Tel.: 120-105. IHGYER bemutatjuk Önnek megtekintés végett vide­­ken is a fiatal magyar író Látos Sándor­ című nagysikerű regényét. IV. kiadás.­­ra 1.60 pengő. Nem lehet letenni, míg végig nem olvastuk. Aki olvasta, mindenki dicséri. Kérje levelezőlapon a szerző címén: Bpest, XI., Szabolcska Mihály­ u. 18. P.-csekk 22633. KEDD. 1945 JÚNIUS 29. Lelkek találkozása Kálvinista levél XII. Pius beszédéről Tisztelt Szerkesztő ,Úr! Kálvi­nista ember vagyok, de a Szentatya ünnepi beszéde, amelyet lapja a múlt hét végén teljes terjedelmében közölt, mélyen meghatott. Egy ha­talmas világközösség feje nyilatko­zott meg s szavaiban nyilváng a mil­liók vágya és gondolata fejeződött ki. De ha nem így volna is, egy bi­zonyos: az Égiek helyeslése kísérte szavait. Mert vannak az emberiség­nek szomorú korszakai, amikor Föld és Ég összhangja megzavaro­dik. Ha ma netán ilyen korszakot élnénk, fájdalommal kell gondol­nunk a Szentatya és azok magá­nyosságára, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben. Azért, ha máskor talán nem is lenne je­lentősége, hogy egy protestáns szív is megrezdült azokra a szavakra, amelyeket a katolikus egyház feje hangoztatott,, ma bizonyára örül­nünk kell a lelkek minden ilyen ta­lálkozásának. Nos, mondom, a Szentatya leg­utóbbi megnyilatkozásai mélyen érintettek engem is. Azok a kijelen­tései is, amelyeket a kis népek sza­badságáról, élethez való jogáról mondott. Jól esik hallanunk a kis népek függetlenségéről annak sza­vait, aki maga egy lelki világhata­lom feje. Protestáns őseink a leg­jobb katolikus magyarokkal együtt aggódtak és harcoltak századokon át a magyar nép szabadságáért. Er­dély kálvinista fejedelmei éppúgy „a hazáért és szabadságért“ fogtak fegyvert, mint a mélyen katolikus lelkületű II. Rákóczi Ferenc. Ha van Európának népe, amely örökö­sen vért hullatott azért, hogy ha­zája szabadságát megvédje, akár Keletről, akár Délről, akár ha Nyu­gatról fenyegette is a zsarnokok hatalma, úgy a magyar bizonyára ilyen nép. Ezt a népet sohasem lehetett idegen uralom zsoldjába állítani, még azzal a hazug kecseg­­tetéssel sem, hogy így döntheti meg majd itthoni elnyomói uralmát. A Szentatya figyelmeztette a munkás­ságot: ne higyjen a hamis prófé­táknak. Ne higyje, hogy az üdvös­ség csak olyan forradalomból szár­mazhat, amely megváltoztatja a társadalmi egyesülést és nemzeti jelleget vesz fel. Már most a ma­gyar nép hogyan hihetne olyan forradalomban, amely még nemzeti jelleget sem tud ölteni? De a Szentatyának nemcsak a kis nemzetek függetlenségéről mon­dott kijelentései hatottak mélyen reám. Ugyanúgy érintettek azok a szavai is, amelyekkel a népek béke­­vágyára utalt. Béke, béke, béke — mondotta háromszorosan, ahogy a magyar ember is szokta. Egy pillanatig se értsen félre. Szerkesztő Úr. Távol áll tőlem minden defetista gondolat. (Jól tudom én, hogy ezt a háborút siker­rel kell befejezni és hiszem, hogy a nagy áldozat, amit az emberiség most meghoz, nem lesz hiábavaló. Oly tanulságokkal szolgál majd, amelyek hosszú időre megszabják az emberiség útját és­­sorsát. Ám van-e méltóbb gondolat és törekvés a kereszténység Fejéhez, Krisztus első szolgájához, mint a béke szol­gálata? „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak“ — így szól Jézus a hegyi beszédben. És — ismerjük be — ha a hegyi beszéd nem sikkad vala el a világból, a keresztény Európa nemzetei sohasem kerül­hettek volna szembe egym­ással úgy, ahogyan most rombolják egy­más értékeit. Itt a tizenkettedik óra, figyelmeztetni Európa nem­zeteit: Krisztus igéi kétezer esztendő óta hirdettetnek ezen a földön . . . De nem hagyhatom szó nélkül a Szentatyának azokat a kijelentéseit sem, amelyeket a szociális kérdés megoldásáról tett. „Mai nemcsak a munkások és munkásnők szociális helyzete szorul javításra és kíván reformokat — mondotta —, hanem a társadalom egész bonyolult szer­kezetének szüksége van tökéletesí­tésre és javításra, tekintve, hogy egész állagában megrendült.“ Nem új és szokatlan hang ez Róma püspökeinek szájából. Mióta a „Rerum Novarum“ igéi szárnyra keltek, kötelező és nemes hagyo­m­ány Róma püspökeinél állást fog­lalni a világ szegényei és a társa­dalmi megújulás mellett. A szegénység kérdését illetően az Evangélium szelleme mintegy ket­tős parancsot hirdet a világnak..­­ Az egyik magának a szegény nép-­­­nek szól és így hangzik: Ha keresz­tény vagy, tűrd békességgel sorso­dat. A másik parancs azok félév irányul, akik jólétben élnek. Ha ke­­­­resztény vagy, ne tűrd, hogy em­bertársad nyomorogjon. Éppen azért a szociális forradalom tulajdon­képpen a keresztény világ szégyene. Az történt ugyanis, hogy a nyo­morgó tömegek maguk keltek fel sorsuk ellen, mert nem győzték ki­várni, hogy boldogabb testvéreik lázadnak majd fel a szociális igaz­ságtalanság ellen. Mily nagy dolog, hogy a katolikus világ lelki feje­delmei egymásután tesznek hitet a szociális igazság követelménye mellett! A világ nemzetei ma kemény­­ harcokban állanak szemben egy­mással. Mindenik hadakozó fél­ hangoztatja, hogy egy jobb és egy­­ igazságosabb világért verekszik. A harcok útját, köny, vér, gyász és romok jelzik. A frontok mögött Krisztus legjobb vitézei ostromolják az imádságaikkal Isten trónját, hogy vezesse jó és igazságos békéhez a világot. És hisszük, hogy Isten meg is hallgatja kedvelt gyermekei kí­vánságát. Már most szomorú lenne, hogy, amikor elcsendesednek majd a nemzetek fegyverei és szenvedé­lyei, a szociális kérdés megoldatlan­sága állítaná szembe egymással az emberiség fiait. Forradalom helyett evolució! — hirdeti a pápai szó a munkások felé. De tévesen értel­meznénk a Szentatya figyelmeztető szavait, h­a úgy fognánk fel, hogy csak a munkásokat inti a helyes magatartásra. Az intő és figyel­meztető szó ugyanúgy szól a mun­kaadók, a hatalom urai, az egész társadalom felé is. „Jaj annak, mondja, aki megfeledkezik arról, hogy egy igazi nemzeti társadalom magában rejti a társadalmi igazsá­gosságot is és megköveteli minden­kinek az ország javaiban való mél­tányos és illő részesedését.“­l­j és szociális világ felé hala­dunk, tisztelt Szere­sztő Úr. Aho­gyan a békéért, úgy kell imádkoz­nunk és dolgoznunk egy jobb és igazabb társadalom eljöveteléért is. A szociális forradalom egykori apostola ezekkel a szavakkal biz­tatta harcra a világ proletárjait: Nem veszíthettek semmit, csak láncaitokat. Vigyázzon az emberi­ség és a munkástársadalom, hogy amikor új és jobb világot akar te­remteni, az emberekre újabb lánco­kat ne rakjon a régiek helyébe. Nemcsak a nemzetek és osztályok vágynak szabadságra, hanem min­den egyes emberi lélek is. Azért azt megint igazán és bölcsen hangoz­tatja a Szentatya, hogy új szociális­ társadalom érvével „nem szabad az egyesek életét az állam önkényétől függővé tenni“. Az állam szociális feladatát abban látja inkább, hogy „kiegészítse és támogassa a munkás­­szervezetek tevékenységét“. A magyar ember, tisztelt Szer­kesztő Úr, mindig örömmel és lel­kesen hall a szabadságról, akár a nemzet, akár a társadalmak, akár az egyesek szabadságáról van is szó. Legmélyebb kegyelettel azok­nak a nagyoknak emlékét őrzi, ápolja, akiket úgy ismert a maga viharos történelméből, mint a sza­badság hőseit és vértanúit. Tagadhatatlan­ voltak itt eszten­dők, amikor bizonyos tömegeket mozgásba tudtak hozni bizonyos szabadságellenes jelszavak is. Ezek a tömegek azonban nem az igazi magyarság tömegei voltak. Nem a Tisza vizének zavara volt ez. Csak úgy buggyant fel, ahogy a talajvíz szokott, a tv­­or messze, a távoli vidé­keken megduzzadnak a folyók és erek. Az igazi, öntudatos magyart a világos semmiféle jelszó csábítása el nem tántoríthatja a szabadság eszméjétől. Azért a szociális igaz­ság megoldását sem tudja elkép­zelni másként, mint a személyi sza­badság sértetlensége mellett. Ezek után könnyű megérteni, tisztelt Szerkesztő Úr, miért dobog­tatta úgy meg az én magyar kálvi­nista szívemet a katolikus világ Lelkiatyjának pünkösdi megnyilat­kozása. Igaz híve: Simándy Pál ­ Ha partra szállnának... Ha egyszer a helyzet visszájára fordulna és az angolok, amerikaiak valóban partra szállnának Dél- Európa valamelyik parti zónájá­ban, teljesen kizárt, hogy a helyzet a támadók részére megkönnyebbed­­nék, mert éppen ellenkezőleg és természetesen egyre súlyosbodna. Egész máskép alakulna a helyzet — nevezetesen még jelentékenyeb­ben súlyosbodna. Mert ha a partra szállott ellenség a Földközi-tenger veszélyes senkiföldjét le is küt-

Next