Magyar Nemzet, 1943. június (6. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-29 / 144. szám
4 Invázió Dél-Európában A német hadseregfőparancsnokság kiadásában jelenő Wehrmacht júniusi száma írja: „ Az északamerikai, aki a ..tengely lágy alsóteste“ kifejezést kitalálta, úgy látszik, hogy a harcoló tengelyhatalmakat páncélos sárkánynak képzeli el, amelynek harcoló mancsai a keleti front, keskeny feje és nyaka a norvég arcvonal és a norvég partvidék, a szarvakkal ellátott és páncélozott háta, meg a farka a Csatornának és az Atlanti-óceánnak fegyverektől meredező partvidéke. A harcoló sárkánynak ezekkel a testrészeivel szemben a fent említett szójáték kieszelője nyilvánvalóan illő respektust érez. De várjon a mondák hősei lándzsáikat és kardjaikat a sárkánnyal vívott küzdelemben talán a sárkány fejének és hátának páncéljain és szarvain törték el? Az okos harcos nem a sárkány „lágy alsótestét“ választotta-e ki a döntő döfésre, éppen úgy, mint a jenkik istenített hőse, Roosevelt cselekedte a tuniszi ugrással? A „lágy alsótest“ szójátéka nagyon ínyére van az északamerikaiaknak, akik kedvelői a tárgyi szóalkotásnak. Mit jelent ma a globális stratégia, hiszen minden olyan egyszerűvé vált: Eisenhower tábornok számára most szabad a tér Afrikában. Dárda- és kardhegyre kapta a „lágy testrészt“, nyugodtan megválaszthatja a fegyvert és az időpontot — aztán csak egy jól irányzott szúrásra van szükség és a sárkány minden páncélozottsága ellenére elterül a porondon. De hol lesz a legközelebbi harctér? A „lágy testrész“ szólásmondásában megvan minden ilyen kifejezés hibája. Plasztikus és nyomatékos ugyan, de nem fedi teljesen a fogalmat, amit kifejezni akar. Természetesen nem lehet tagadni, hogy az északamerikaiak és az angolok É Észak-Afrikának a tengelyhatalmak részéről történt feladását diadalnak tekintik, amely győzelmi öntudatukat erősíti és azt hiszik, hogy a tuniszi heroikus küzdelem végével a idélyzet döntően megváltozott. Ma déli fronttá lett a déleurópai Földközi-tenger partvidéke, amelyet azonban a Földközi-tenger mély árka választ el az ellenféltől. Ez az arcvonal elhárító front, mint amilyen a háború első felében a német Westwall és a későbbi frázisban az Atlantikwall és Norvégia partvidéke volt. A tengelyhatalmak katonái tartják és védik e frontot, amely egyben támadási front is, mert a tengelyhatalmak kezében maradnak a fölényes taktikai lehetőségek és a földközitengeri támaszpontok legtöbbje tett invázió. Papíroson űzött kedvelt hadijátéka az ellenségnek az is, hogy Anglia és Észak-Amerika egyes stratégái olyan nagy harapófogós támadásról álmodoznak, amely az európai kontinenst délről, Dél-Európa valamely pontjáról és északon, Norvégiából ragadná meg és morzsolná szét. Struccpolitika volna, ha egyszerűen napirendre térnénk afelett, hogy Észak-Afrika ma, a tuniszi harc befejezése után az ellenség felvonulási területévé vált és hogy annak lehetőségét,hogy a Földközitenger déli partszegélyéről (részben mélyen az afrikai kontinens bensejéig) mindenfajta hadianyag gyűjtőhelyeként használhatják fel, a tengelyhatalmak haderői csak bizonyos mértékig korlátozhatják. Hogy a felvonulást s az anyag- és csapatgyűjtést lehetőleg hosszú időre kitolják, ezért harcoltak utolsó töltényükig a tengelyhatalmak északafrikai és tuniszi katonái, akik áldozatainak éppen ez volt az értelme. De az út Észak-Afrika valamelyik pontjáróll Európa valamelyik pontjáig éppen olyan hosszú, mint az út Európából Afrikába és ezen az úton a tengelyhatalmak három éven át tapasztalatokat szereztek. Jól tudják a tengelyhatalmak, hogy mit jelent a Földközi-tenger Senkiföldje, tudják, hogy Rommel első offenzivája Tobruk megkerülésével a Halfaya-szorosnál és offenzivája majdnem Alexandria és Kairó küszöbén miért torpant meg, tudják, hogy Egyiptomot és Líbiát miért kellett ismét feladniok s hogy miért, maradt Tunisz az első naptól kezdve korlátozott időtartamú harci vállalkozás. Ha ma még nem is lehet teljes nyíltsággal válaszolni erre a ,,miért“-re, de annyit mégis meg lehet állapítani, amit az angoloknak is el kell ismerniök, hogy az északafrikai harctéri helyzetben bekövetkezett fordulatot egészen biztosan nem a német s olasz katonák harci erkölcseinek hiánya, vagy a hadvezetés hiányossága okozta, de né, nem egy aránylag gyenge expedíciós hadsereg erőit találná szemben magával, hanem — a keleti front ellenére — milliós hadsereg óriási erejére bukkanna. A védők pedig nem egy félig elzárt gyarmati terület kevés útjára lennének utalva, hanem segítségükre lenne egy egész kontinens invázióra felkészült szervezete, hogy csak a sok közül egy elemet nevezzünk meg, amely az Európában partra szállott ellenség helyzetét egészen másként tüntetné fel, mint azt a helyzetet, amelyben a háború kezdetekor az olasz haderő találta magát és amilyen helyzetet találtak később Afrikában az afrikai hadtest német katonái. A támadó ellenség, amely talán abban a hitben él, hogy minden nagyobb nehézség nélkül felhajthatja a „lágy alsótestet“, minden emberi számítás és előrelátás szerint még abba a helyzetbe sem jutna, hogy a tengelyhatalmak elegendő haderejét lekösse és így az általános hadihelyzetet lényegesen megváltoztassa. Bűntény volna az ellenség patologikus derűlátására, patologikus borúlátással válaszolni. Ugyanez áll az ellenségnek a tengelyhatalmak déli fronton álló és harcoló erői erkölcseinek megítélésére vonatkozóan is. Az amerikaiakkal ellentétben az angolok ma már lényegesen óvatosabbak lettek és hogy ha a „lágy alsótest“ kifejezését a Földközi-tenger északi partvidéki népeinek erkölcsére vonatkoztatják, akkor a britek az elmúlt esztendőkből mindenesetre levonták az okulást. Volt egyszer egy angol tábornok, aki mielőtt az afrikai harctéren első offenzíváját megkezdte a német katonák ellen, az angol katonáknak egy napiparancsban azt hirdette, hogy ,,a német katonák ma még kisebb értékűek, mint amilyenek 1914-ben voltak“. Ugyanez a tábornok közben néhány napi járóföldre Alexandria lus Rommel csapataival találkozott, amelyek között nemcsak németek, hanem olaszok is voltak s ez a tábornok a tuniszi hősi harcokból is kétségtelenül levonta a tanulságokat és valószínűleg igen szkeptikusnak mutatkozik majd, ha amerikai barátai arról akarnák meggyőzni, hogy a Szicíliára ledobott bombonok és dinamittal töltött játékszerek, meg a Rómára leszórt röpcédulák az európai tengelypartnereknek legalább egyikét megpuhítják. Erre vonatkozólag egyébként az olaszok már megmondták a magukét. * MILÁNÓ GENUA ■MARSE 111 E*A TOULON' •SZÓFIA. ► ROMAKorzika. .NÁPOLY * SZALON!KI 'SZARDÍNIA. CARDANEL.4K 8ALEAROK CAGLIARI. ATHEN ■PALERMO—MESSINASZICÍLIA BUCHE'' 80NE ft t •'‘£*.«•1 A RHODOSTunisz PANTUL', KRETA CYPRUS LAMPED MALTA TRIPOLISZ 'ALEXANDRIA. TOBRUK BENGAZ/ 0 R "U.BUKAREST ( ................ al» % rXisL^ f» «" » v /-------' ----- ---ANKARA SFAX i'OODkm tt ZÁRÓVONAL /(.. . r* ZOOkm-es LÍGIFIGVÍIO «# f G y | p T 0 n KAIRO HÍRESEK PART *£ | | * „Papiroson űzött hadijáték.. Természetesen kézenfekvő, hogy az európai déli partvidék egy, vagy több pontjára irányuló invázió az ellenfél minden háborús tervmegvitatásának középpontjában áll, éppen úgy, mint a nyugati hadjárat előtt és alatt a norvég partvidéken való partraszállás kérdése, vagy később a Csatorna és az atlantióceáni partvidék területére terve Magyar Nemzet 500 pengőt fizetek Révai Lexikonért! Legmagasabb áron veszek Jókait, Mikszáthot, Gárdonyit, más értékes sorozatokat, könyvtárakat. Fischer Sándor könyvkereskedése Vilmos császár-út 58. Tel.: 120-105. IHGYER bemutatjuk Önnek megtekintés végett videken is a fiatal magyar író Látos Sándor című nagysikerű regényét. IV. kiadás.ra 1.60 pengő. Nem lehet letenni, míg végig nem olvastuk. Aki olvasta, mindenki dicséri. Kérje levelezőlapon a szerző címén: Bpest, XI., Szabolcska Mihály u. 18. P.-csekk 22633. KEDD. 1945 JÚNIUS 29. Lelkek találkozása Kálvinista levél XII. Pius beszédéről Tisztelt Szerkesztő ,Úr! Kálvinista ember vagyok, de a Szentatya ünnepi beszéde, amelyet lapja a múlt hét végén teljes terjedelmében közölt, mélyen meghatott. Egy hatalmas világközösség feje nyilatkozott meg s szavaiban nyilváng a milliók vágya és gondolata fejeződött ki. De ha nem így volna is, egy bizonyos: az Égiek helyeslése kísérte szavait. Mert vannak az emberiségnek szomorú korszakai, amikor Föld és Ég összhangja megzavarodik. Ha ma netán ilyen korszakot élnénk, fájdalommal kell gondolnunk a Szentatya és azok magányosságára, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben. Azért, ha máskor talán nem is lenne jelentősége, hogy egy protestáns szív is megrezdült azokra a szavakra, amelyeket a katolikus egyház feje hangoztatott,, ma bizonyára örülnünk kell a lelkek minden ilyen találkozásának. Nos, mondom, a Szentatya legutóbbi megnyilatkozásai mélyen érintettek engem is. Azok a kijelentései is, amelyeket a kis népek szabadságáról, élethez való jogáról mondott. Jól esik hallanunk a kis népek függetlenségéről annak szavait, aki maga egy lelki világhatalom feje. Protestáns őseink a legjobb katolikus magyarokkal együtt aggódtak és harcoltak századokon át a magyar nép szabadságáért. Erdély kálvinista fejedelmei éppúgy „a hazáért és szabadságért“ fogtak fegyvert, mint a mélyen katolikus lelkületű II. Rákóczi Ferenc. Ha van Európának népe, amely örökösen vért hullatott azért, hogy hazája szabadságát megvédje, akár Keletről, akár Délről, akár ha Nyugatról fenyegette is a zsarnokok hatalma, úgy a magyar bizonyára ilyen nép. Ezt a népet sohasem lehetett idegen uralom zsoldjába állítani, még azzal a hazug kecsegtetéssel sem, hogy így döntheti meg majd itthoni elnyomói uralmát. A Szentatya figyelmeztette a munkásságot: ne higyjen a hamis prófétáknak. Ne higyje, hogy az üdvösség csak olyan forradalomból származhat, amely megváltoztatja a társadalmi egyesülést és nemzeti jelleget vesz fel. Már most a magyar nép hogyan hihetne olyan forradalomban, amely még nemzeti jelleget sem tud ölteni? De a Szentatyának nemcsak a kis nemzetek függetlenségéről mondott kijelentései hatottak mélyen reám. Ugyanúgy érintettek azok a szavai is, amelyekkel a népek békevágyára utalt. Béke, béke, béke — mondotta háromszorosan, ahogy a magyar ember is szokta. Egy pillanatig se értsen félre. Szerkesztő Úr. Távol áll tőlem minden defetista gondolat. (Jól tudom én, hogy ezt a háborút sikerrel kell befejezni és hiszem, hogy a nagy áldozat, amit az emberiség most meghoz, nem lesz hiábavaló. Oly tanulságokkal szolgál majd, amelyek hosszú időre megszabják az emberiség útját éssorsát. Ám van-e méltóbb gondolat és törekvés a kereszténység Fejéhez, Krisztus első szolgájához, mint a béke szolgálata? „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak“ — így szól Jézus a hegyi beszédben. És — ismerjük be — ha a hegyi beszéd nem sikkad vala el a világból, a keresztény Európa nemzetei sohasem kerülhettek volna szembe egymással úgy, ahogyan most rombolják egymás értékeit. Itt a tizenkettedik óra, figyelmeztetni Európa nemzeteit: Krisztus igéi kétezer esztendő óta hirdettetnek ezen a földön . . . De nem hagyhatom szó nélkül a Szentatyának azokat a kijelentéseit sem, amelyeket a szociális kérdés megoldásáról tett. „Mai nemcsak a munkások és munkásnők szociális helyzete szorul javításra és kíván reformokat — mondotta —, hanem a társadalom egész bonyolult szerkezetének szüksége van tökéletesítésre és javításra, tekintve, hogy egész állagában megrendült.“ Nem új és szokatlan hang ez Róma püspökeinek szájából. Mióta a „Rerum Novarum“ igéi szárnyra keltek, kötelező és nemes hagyomány Róma püspökeinél állást foglalni a világ szegényei és a társadalmi megújulás mellett. A szegénység kérdését illetően az Evangélium szelleme mintegy kettős parancsot hirdet a világnak.. Az egyik magának a szegény nép-nek szól és így hangzik: Ha keresztény vagy, tűrd békességgel sorsodat. A másik parancs azok félév irányul, akik jólétben élnek. Ha keresztény vagy, ne tűrd, hogy embertársad nyomorogjon. Éppen azért a szociális forradalom tulajdonképpen a keresztény világ szégyene. Az történt ugyanis, hogy a nyomorgó tömegek maguk keltek fel sorsuk ellen, mert nem győzték kivárni, hogy boldogabb testvéreik lázadnak majd fel a szociális igazságtalanság ellen. Mily nagy dolog, hogy a katolikus világ lelki fejedelmei egymásután tesznek hitet a szociális igazság követelménye mellett! A világ nemzetei ma kemény harcokban állanak szemben egymással. Mindenik hadakozó fél hangoztatja, hogy egy jobb és egy igazságosabb világért verekszik. A harcok útját, köny, vér, gyász és romok jelzik. A frontok mögött Krisztus legjobb vitézei ostromolják az imádságaikkal Isten trónját, hogy vezesse jó és igazságos békéhez a világot. És hisszük, hogy Isten meg is hallgatja kedvelt gyermekei kívánságát. Már most szomorú lenne, hogy, amikor elcsendesednek majd a nemzetek fegyverei és szenvedélyei, a szociális kérdés megoldatlansága állítaná szembe egymással az emberiség fiait. Forradalom helyett evolució! — hirdeti a pápai szó a munkások felé. De tévesen értelmeznénk a Szentatya figyelmeztető szavait, ha úgy fognánk fel, hogy csak a munkásokat inti a helyes magatartásra. Az intő és figyelmeztető szó ugyanúgy szól a munkaadók, a hatalom urai, az egész társadalom felé is. „Jaj annak, mondja, aki megfeledkezik arról, hogy egy igazi nemzeti társadalom magában rejti a társadalmi igazságosságot is és megköveteli mindenkinek az ország javaiban való méltányos és illő részesedését.“lj és szociális világ felé haladunk, tisztelt Szeresztő Úr. Ahogyan a békéért, úgy kell imádkoznunk és dolgoznunk egy jobb és igazabb társadalom eljöveteléért is. A szociális forradalom egykori apostola ezekkel a szavakkal biztatta harcra a világ proletárjait: Nem veszíthettek semmit, csak láncaitokat. Vigyázzon az emberiség és a munkástársadalom, hogy amikor új és jobb világot akar teremteni, az emberekre újabb láncokat ne rakjon a régiek helyébe. Nemcsak a nemzetek és osztályok vágynak szabadságra, hanem minden egyes emberi lélek is. Azért azt megint igazán és bölcsen hangoztatja a Szentatya, hogy új szociális társadalom érvével „nem szabad az egyesek életét az állam önkényétől függővé tenni“. Az állam szociális feladatát abban látja inkább, hogy „kiegészítse és támogassa a munkásszervezetek tevékenységét“. A magyar ember, tisztelt Szerkesztő Úr, mindig örömmel és lelkesen hall a szabadságról, akár a nemzet, akár a társadalmak, akár az egyesek szabadságáról van is szó. Legmélyebb kegyelettel azoknak a nagyoknak emlékét őrzi, ápolja, akiket úgy ismert a maga viharos történelméből, mint a szabadság hőseit és vértanúit. Tagadhatatlan voltak itt esztendők, amikor bizonyos tömegeket mozgásba tudtak hozni bizonyos szabadságellenes jelszavak is. Ezek a tömegek azonban nem az igazi magyarság tömegei voltak. Nem a Tisza vizének zavara volt ez. Csak úgy buggyant fel, ahogy a talajvíz szokott, a tvor messze, a távoli vidékeken megduzzadnak a folyók és erek. Az igazi, öntudatos magyart a világos semmiféle jelszó csábítása el nem tántoríthatja a szabadság eszméjétől. Azért a szociális igazság megoldását sem tudja elképzelni másként, mint a személyi szabadság sértetlensége mellett. Ezek után könnyű megérteni, tisztelt Szerkesztő Úr, miért dobogtatta úgy meg az én magyar kálvinista szívemet a katolikus világ Lelkiatyjának pünkösdi megnyilatkozása. Igaz híve: Simándy Pál Ha partra szállnának... Ha egyszer a helyzet visszájára fordulna és az angolok, amerikaiak valóban partra szállnának Dél- Európa valamelyik parti zónájában, teljesen kizárt, hogy a helyzet a támadók részére megkönnyebbednék, mert éppen ellenkezőleg és természetesen egyre súlyosbodna. Egész máskép alakulna a helyzet — nevezetesen még jelentékenyebben súlyosbodna. Mert ha a partra szállott ellenség a Földközi-tenger veszélyes senkiföldjét le is küt-