Magyar Nemzet, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-12 / 294. szám

Vasárnap, 1951. december 12 . Színészek és írók Jászai Mari emlékiratainak olvasásakor Jászai Mari emlékiratait olvasom immár harmadszor. Minden igaz írás megpendít bennünk egy húrt, még akkor is, ha a mű maga többszólamú. Egy hang, az író, az emlékíró legbensőbb vallomása túlszárnyalja mindazt, ami az írásban másodlagos, átvett, örökölt is. Jászai Mari emlékiratából, a legnagyobb Medea és Elektra mély, tömör, zengő hangját vélem kihallani, színházat és szíveket betöltő hangját, a tépelődő és az őrjöngő fájdalom szavát és magam előtt látom kezeit tördelve, látom égnek emelt, boldogságát visszaperlő karját, s amint lassan, ólmos lassúsággal leereszti. Jászai hangján hallom Petőfi égzengését, azt a felkorbácsoló, engesztelhetetlen haragot, melyet az aradi rémnapok szülötte az anyatejjel szívott magába. De akárhány szerepéről emlékezik is Jászai, mindig vergődő, velőtrázó, drámai lázban égve látom a nagynak, a fenségesnek utánozhatatlan kizengésével. A hivatásnak, az életnek valami szent komolysága ömlik el Jászai Mari alakján. Ez az ő legmélyebb hangja. Hogy készült, őrlődött, vívódott minden egyes szerepéért, hányszor kereste az igaz hangokat, a méltó mozdulatokat, türelmetlenül kutatva gyászolók koporsóra boruló megrendülése, csatatereken haldoklók utolsó jajongása között. Ezért az igazi hangért ő feldúlta egész lelkét, újra meg újra átélte rettentő emlékeit... De kizárt lelkű volt Jászai mindenképpen, a korát, az életet is szerette, kutatta és szerény volt minden igaz és nagy előtt... Igen széles volt Jászai szellemi láthatára és önmagával mégis mindenkor elégedetlen ... Olt óhatatlan művészi érdeklődése égett benne ... Nem ismert vetélytársakat, csak pályatársakat. Ha nagy tehetséget látott a színpadon, boldogan elismerte és, okosan megfigyelte . 1. Mindenkitől tanulni akart és tanulni tudott, bár tudta, hogy csak saját egyéniségének teljes kifejtése viheti őt még előbbre, mások játékában is tulajdon képességeinek határát és természetét kutatta. Játék? Ha valaki hitte és vallotta, hogy a színpad mindent inkább elbír, mint az üres, céltalan játékot — úgy ő volt az. Neki a színpad az igazság manifesztációja volt, a valóság küzdelmes és megindító feltárása. Hogy gyűlölte a szakmai cinizmust, a trágárságot, a színpadi világ kis törtetőit és nagy irigyeit. Sosem hitte, hogy hivatása a kiosztott szerep egyszerű eljátszásával véget ért és ezért sosem vált közömbössé a színház műsorpolitikája iránt. Mindig vitázott, vádolt, küzdött, ha a klasszikus remekműveket olcsó francia bohózatokért dobták oda és tiltakozott, mikor a magyar dráma iránti bűnös közömbösség fojtogatta Irodalmunkat Jászai világosan látta és tudta, hogy magyar dráma nélkül vértelenné válik a klasszikus színjáték és klasszikusok nélkül szürkévé a magyar. Ez a kettő az ő szemében a haza és a nagyvilág szintézise volt. Mert Jászai a színművek kiválogatásában nemcsak szerepeket látott, tudta, hogy a színház a nemzet nevelőiskolája, a közszellem szülőotthona, melyben nemzedékek érzésvilága, jelleme, igazságérzete és szerelme formálódik. Mint minden nagy művészt, az a törekvés hajtotta, hogy életünket, embereinket a színpadi hősök szenvedélyére, bátorságára, nagyságára nevelje, hiszen a színpadon magasabb hőfokon élünk, vívódunk, szenvedünk. Az igazi színház intenzívebb és igazabb életre nevel, de csak akkor, ha a színészből árad, sugárzik, kisüt a szerep személyes élménye... Jászai azt írta: »Az én Medeám és Elektrám azért volt szép és igaz,mert fájt nekem az ő haragjuk.« Úgy áll előttem Jászai alakja, mint a nagy művészé, akiben a színházi szenvedély általános emberi és tudatosan nemzeti kultúrává emelkedett, és ha őt idézem, nem céltalanul teszem. Nem egy fiatal színészünket ismertem meg az utóbbi években és szeretném felszítani bennük azt a türelmetlenséget, amely a legnagyobbra való szüntelen törekvésből származik. Mert egy bizonyos, csak olyan művész hozhatja lelkünket rezgésbe, hullámzásba, aki mélyen érez és igazán él. Nem élheti át mások gyötrelmeit és nem fejezheti ki mások boldogságát olyan színész, akiben nincs szerénység és odaadó tudásvágy. Aki előrejutásért hízelegni, alakoskodni képes, az nem alkothat világos képet önmaga előtt sem a művészi igazról, sem a selejtes hamisítványról. Amit Jászai Mari a Színiakadémia katedrájáról a fiataloknak mondott, az ma is lazzog: »önök a legnehezebb pályát választották, mikor elhatározták, hogy színészekké lesznek. Minden más pályán van megállapodás, minden más mesterséget ki lehet tanulni. Nekünk mindennap tanulnunk kell, folyton, szakadatlanul... A színészet nem valamilyen szakma, amelynek a végére lehet járni... A színész csak haladhat, célhoz nem ér...« ]]nehéz Jászai Mari szavaiból is meghallani azt a titkolt rezignációt, amely minden színész lelkét nyomasztja, fájdalmát afölött, hogy amit agyának, szívének minden erejével alkot, elmúlik, a perccel, a kortársak halványuló emlékeivel. S itt rádöbbentem arra a bűnös közömbösségre, amellyel mi, írók és színészek egymás sorsát, küszködését nézzük. Mi, színészek és írók, akik együtt jártuk a színészet hőskorát, róttuk a rendi Magyarország göröngyös útjait és az ekhós szekerek ponyvája alatt egymás álmaival melengettük a didergő lelket... Petőfiét a pápai, Katonáét a pesti, vagy a kecskeméti színészek. S hány színésznek volt egyetlen öröme, ha Vörösmarty aCsigában-a pipájának bodor füstje mögül komoly kedélyének felcsillanó derűjével megdicsérte esti szereplését. Vagy mit jelentett a színészeknek Petőfi, Bajza, Katona jó szava, lelkesedése? Közös ügy szolgái vagyunk ma is, de egymástól távol, egymás iránti rossz közömbösségben. Változólég a részvéttassunk ezen, elég a részvétlenségből! Milyen jó volt néha Somlay Artúrral beszélgetni múltról, irodalomról, szerepekről! Örömöm ma is, ha Somogyi Erzsivel, Otray Tivadarral, Szabó Sándorral, Peti Sándorral vagy az Ifjúsági Színház fiataljaival színházról, darabokról beszélgethetek ... De ami ma véletlen, az ne maradjon az. Intézményessé kell tennünk az írók és színészek közös munkáját, találkozását. Az írás megörökítő művészet. A mi feladatunk volna, hogy megrögzítsük a mulandót, a színészi remeket, azt a kivételes percet, amikor a színész egyénisége összeforr hősével s a költő álmát elénk a földre hozza. A mi feladatunk volna a kritikai élet összevisszaságában csendet parancsolni egy percre, hogy a tiszta, igaz művészi hang színpadi felhangzására figyelmeztessünk ... Száz meg száz érzést, gondolatot vett fel bennem Jászai Mari könyve, illetve példája. Valami nagy vágyat érez olvasása után az ember olyan művészi világ iránt,amelyben valamennyien felemelkedünk népünk és művészetünk nagyságához. Barabás Tibor Arra alá, valahol Veszprém déli csücskében van egy kicsiny falu, nevezzük egyszerűség okából Sarkasnak. Híres falu ez, mégpedig két dologról: igen hirtelen szájúak ott az emberek s a mellett úgy tudnak táncolni, hogy az már mesébe illő. E két dicséretes tulajdonság nem csupán a középkorúak jellemzője, hanem mostanában a fiatalok szerezték meg az elsőbbséget mindegyikben. Az ifjú nemzedék soraiból is derekasan kiválik e két tulajdonság gyakorlásában Dara György, egy katonasor előtti, szépnövésű, lánykedvelő legény. Külön sora lenne annak, hogy elmondjam, Sarkút községben mi módon alakult meg a népfrontbizottság. A mostani történethez inkább az tartozik, hogy miket is terveztek el a bizottságbeliek, az egész falu igen hangos javaslatai alapján. Sok bölcs és hasznos dolog határoztatott el, többek közt az is, idősb Dobos Gábor javaslatára, hogy mivel minden sárkúti példaadó jótáncos, csináljanak egy népegyüttest. Mert sok más községben van ilyesmi, ahol pedig botlábú népek laknak, mert ne lenne hát Sárkúton is, ahol viszont olyan ősi tulajdonság a jótáncúság, akárcsak a cifrázott beszéd. Abban is megegyezett a bizottság, hogy Tánczos Elemér táncoktatót hívják meg az együttes támogatására, a közeli városkából. Elemér bácsinak, ha szabad így nevezni, nemcsak érdekes neve utal nemes foglalkozására, hanem közismerten nagy szaktudása, jártassága. Példás nevelési fogásairól meg valóságos legendák is születtek orra alá, Veszprém déli csücskében. Idősb Dobos Gábor azon az emlékezetes bizottsági ülésen azt is elmondta, hogy már csak azért is jó lenne egy ilyen együttes, mert a kocsmázásban igen megszilajodott ifjúság is tán jobb észre térne az együttesben forgolódás során és könnyen rá lehetne kapálni az emberséges beszédre. Kivétel nélkül, mindenki helyeselt ennek, mivel egyenként és összesen igen erősen restellték mer a szójárást: »olyan disznószájú, akár egy sárkúti .. .* De hogy lesz ebből a nemes szándékból percentnyi javulás is, azt egyikük se gyanította. Úgy voltak vele, majd csak lesz valahogy. Valami csak sikeredik. Ugyanis az ilyesmi próbálkozásra eddig semmiféle tanácsot, vagy szempontot nem adtak nekik az instruktorok... Elérkezett a keddi este, öszsze is gyülekeztek mindnyájan a kultúrotthonában, már azok tudniillik, akik nem sántítottak vagy ágyhoz nem kötötte őket valami nyavalya. Majd kinyomták a nagyterem falát, akkora volt a kíváncsiság. Hozzá is kezdtek hamarosan a munkálkodáshoz, ahogy ilyenkor szokás. Tánczos Elemér jó félórás beszélgetés, ismerkedés után már táncoltatta is a jóembereket. Járták szívesen, mintha lakodalomban lennének. Pedig italt senki se vett magához. Kedvből tették, meg a jó muzsikára. Hanem egyszer valaki, a nagy forgós kavarodásban, patkós csizmájával istenesen bokán találta rúgni Dara Gyurit, aki szíve ezidőszerinti választottját pergette-kanyarította igen nagy buzgalommal. Olyan hirtelen kiszaladt Dara Gyuri száján egy szépséges, hosszú, kacskaringás káromkodás, mint nyáron derült égből a mennykő. A sárkútiak fel se figyeltek volna, a férfiak legalább. De meghallotta ezt Tánczos Elemér. S itt kezdődött a baj, akarom mondani a pedagógia! Elemér bácsi nemcsak a táncok ismert tudója volt, de egész életét a parlagi hirtelenszájúság elleni elszánt küzdelemre áldozta, mivel az illemtanítást talán még a táncoktatásnál is többre becsülte. — Ki volt az? — csattant szava, alighogy befejezte Gyuri. Olyan erős indulat lehetett Elemér bácsi szavában, hogy szempillantás alatt megfagyott a zene s a forgás is úgy megállt, mintha megdermedt volna az egész táncoló sereg. ■ — Mi az? Már szólni se lehet? — kiáltotta valaki, valami legény. A férfi nembeliek mozdultak egyet s egyszerre mérgesen néztek. A lányok, asszonyok karja pedig szép csendesen eleresztette a férfit. — Nem kocsmában vagyunk, emberek. És én csak úgy vagyok hajlandó segédkezni itten, ha az együttesben nem esik eztán egyetlen csúnya szó se. . . Gyors mozgolódás támadt erre. Dara Gyuri tolakodott Tánczos elé. Megállóit, egyideig fújtatva nézett Elemér bácsi szeme közé. — Azt akarja, hogy ... csupa szentbeszéd jöjjön ki a szánkon? — kérdezte gúnyosan. S térdét idegesen rázogatta. — Beszéljen mindenki tisztességesen az együttesben.« — No, akkor maradjanak itt magának az összes szentek, de engem ugyan többet itt nem lát — mondta erre Dara Gyuri s úgy kirohant a teremből, hogy még az ajtót se tette kilincsre. Nem is kellett, mert cimborái is követték. A férfiak még nézelődtek egy sort, morogtak, susmogtak, aztán az egyik, Lipcsei Gergely, a nagy nótás ember, ennyit mondott: — Azért mi se így gondoltuk, Tánczos elvtárs ... Avval kiballagtak. Somogyiné, aki egyetlen női tag volt a népfrontbizottságban, s az együttes női karában is valami hangadó szeretett volna lenni, elszontyolodva jártatte körbe szemét és fátyolos hangon kérdezte meg Tánczostól: — Eddig csak megvolnánk, de mi lesz ezután? Mi tagadás, a lánysereg máris az ablak felé pislogott, az asszonyok is elég sűrűn váltogatták lábukat. Tánczos csak mosolygott szelíden. Nem lehetett gyanítani se,mit forral fejében. Aztán közelebb intette az aszszonyokat nagy titokzatosan. — Pillanatot se búsuljanak, édeseim — mondta. — Csinálunk egy női együttest... Megleszünk mi mocskos beszéd nélkül is ... ők meg vagy megunják s megtanulnak tisztességesen szólni, vagy.. Hallottam, láttam én már női együttest is ... Az volt csak a valódi.. . kacsintott egyet . Meg aztán tudom én, úgyis a szoknya után igazodnak a férfiak... Csak kitartsanak maguk is ... A kultúrotthon előtt sétafikáló legénysereg negyedóra múltán tátott szájjal figyelte, micsoda nevetés, viháncolás van odabent Faggatták is később az emberek az asszonyokat, a legények meg a lányokat birizgálták, de azok csak nevettek huncutkodva, csiklandósan, ám nem szóltak semmit. Mintha csak titkot esküdtek volna egymásnak.. Hát pénteken megint két órát táncoltak, nótáztak, nevetgéltek. S kedden újra! Ezt már nem lehetett tovább bírni. Páran be akartak menni a kulturotthonba, de két menyecske állt őrségen , mutogatta körmeit. Nagy sustorgás lett ebből a boripari boltban. Kiokoskodtak valamit a férfiak is. Pénteken aztán küldöttség ment Tánczoshoz. Lipcsei Gergely bácsi volt a vezetője s Dara Gyuri volt a beosztott tag. Fene ember ez a Tánczos Elemér! Előbb megváratta őket, végignézette velük a menyecskék táncát, aztán mikor elmondották jövetelük okát, annyit szólt, majd megbeszéli az asszonytársakkal hogyan is vélekednek a javulási szándékról. Bizisten, pár asszony úgg állta meg hangos nevetés nélkül, mikor látták a két férfi jámborrá szelidülését. Dehát szembe nem merték, hátha csúfságba fullad a nagy megtérés. Hanem ahogy Tánczos, a próba után, fellépett a motorbiciklire, odasuttyant mellé Dara Gyuri. — Nézze Tánczos elvtárs ... szóval nem tudtam én, essem bele az sistergés sárkúti fe... akarom mondani, hogy ennyire komoly ez... Hátha kell, meglesz... Tessék már mondani, szólhatok a többinek is? Tánczos csak bólintott, aztán kezelt a legénnyel. Dara Gyuri nem látta, hogy mosolyogva rúgja be az indítót. * Kedden már megint tele volt a faluval a kultúrotthon. S azóta nevetve újságolják a sárkútiak, hogy ez a fránya táncolás még a káromkodást is elfeledteti lassanként verte SZOKNYA UTÁN IGAZODNAK A FÉRFIAK... Elbeszélés — Irtás Varga Kmrm lslamr Nemzet \sZERGEJ JESZENYIN: S c Kószálok a völgyben « › Kószálok a völgyben. Tarkómon a sapkám, S S Fehér kesztyű védi naptól a kezem, ‹ c Rózsaszín a róna a láthatár alján, › $ Kékellik a csendes folyó szélesen. › › Kutya bajom, gondom! Nem vágyom egyébre, s $ Csak nótákat halljak, — szívem is dudol, s › Csak ifjú testemet hús szellő becézze, Csak hajlonganom ne kelljen már — sehol › › Letérek az útról, tág lejtőn megyek le —• › › Ni, kaszások! Nyüzsgő lány, — legénysereg. › c Kasza mit füttyent, mit susog a gereblye? ^ S .Hé, költő, bírnád még a kaszanyelet? y C Jobb e földön! Úsztál eleget az égen, › › Szép ez a völgy? Nos, a dolgot is szeresd, c ? Nem voltál vidéki, paraszt te is régen? › s Vágsz-e rendet, lássuk, ma is egyenest? / c A toll nem gereblye, a kasza nem tollszár, ›y De róni remek sort velük is lehet. c ? Tavaszi mezőn, ha tavaszi szél kószál, ` s Szívesen olvassák azt az emberek. ? C Vigye ördög! Angol kabátom lerántom. · ‚ Kaszát ide! Én ne volnék jó rokon? › ( Megmutatom most is, ki legény a gáton. % ( Én tagadom el, kik közé tartozom71 ? · Mit nekem gödör, mit göröngy, mit a zsombék. › ‚ A reggeli ködben jól esik, — de jó: c Rovok ime rétre kaszával is sort még! › › Olvassa kedvére a bárány, a ló. · ,› Dől a dal: ez is vers: beszél is, zenét te. › S hogy nekipezsdíti azzal a szívet: · Olvasván megérti bármelyik tehén te. › Megérti és érte langy tejjel fizet. / Fordította: ILLYÉS GYULA / Topográfiai helyreigazítás a Pál-utcai fiúk színibírálatához Tisztelt Szerkesztő Úr! A Pál-utcai fiúk színházi előadásáról a Magyar Nemzetben megjelent bírálathoz szeretnék néhány sor megjegyzést fűzni. Nem érdemben kívánok hozzászólni a színikritikához — a többi között azért sem, mert a darabot még nem volt szerencsém látni —, a hozzászólás amolyan helyreigazításféle, ugyanis a színbíráló topográfiai tévedését kell kijavítanom. Ha helyrajzilag rögzítjük, hogy hol játszódik a történet és kik a szereplői — akik között nem is tudom melyik gimnazista szerepében ott van maga Molnár Ferenc is mint gittegyleti tag —, akkor tulajdonképpen már meg is történt a helyreigazítás. A Pál utca a József körút parányi mellékutcája, amely a körútat összeköti a klinikáikkal, a Mária utcával. Ez a kis utca a múlt század 86-as, 90-es éveiben még nem volt házakkal beépítve és itt, a szülői ház szomszédságában játszadozott iskolatársaival a gimnazista kisdiák Molnár Ferenc is. Apja, a jómódú orvos ugyanis ott lakott a József körúton, a Pál utca sarkán, saját házában, ott születtek gyermekei, akik ott is nőttek fel. Ezt a 60—70 év előtti józsefvárosi világot mint személyes élményt örökítette meg Molnár Ferenc világsikert elért művében. A Pál utcai fiúk tipikusan józsefvárosi történet, józsefvárosi kisdiákok hősi története és ezért kell kijavítani Hunyady Józsefet, aki bírálatában kétszer is azt írja, hogy a történet a »Franz- stadt-ban játszódik. (A Füi vésikert is a Józsefvárosban van és nem a »Franzstadt«- ban.) A múlt század végének pesti életében a két szomszéd kerület két külön világ volt lakosságának társadalmi és politikai összetételével, fejlődésével és míg a Ferencváros még sokáig megmaradt a »Franz-stadt«-nak (kissé talán még ma is az), addig a Józsefváros már a grundért folyó háború idején régen nem volt »Josef-stadt. A Józsefváros lakói, főként a fő ütőér, a József körút környéke túlnyomó részben fejlődő gyarapodó kisiparosok, jó- és jobbmódú polgárok, tisztviselők, diplomások lakóhelye volt, polgári életformával, polgári jómóddal és polgári nyomorral ie. Ezzel szemben a szomszédos Ferencváros lakossága a Várrosvégi gyáraik, malmok proletárjaiból tevődött össze és a franzstadti kis házacskák zsúfolt lakásaiból nem gim-náziumba mentek a kamaszadó gyerekek, hanem inasnak a gyárakba, vagy a mellékutcák pincéiben dolgozó kisiparosok műhelyébe. Ezért is nem illik bele a franzstadti 14—15 éves fiúk életébe Molnár Ferenc története. Ő maga józsefvárosi Hetének gyermekvilágát sűrítette bele ebbe a gyönyörű műbe, amelynek egész hangulata is józsefvárosi és egy parányit sem „franzstadti”. Kortársi üdvözlettel Szabó Béla hírlapíró NAPLÓ A Hazafias Népfront III. kerületi bizottságának rendezésében Óbudán, a Mókus utcai színházteremben szombaton képzőművészeti kiállítás nyílt. A kiállításon több mint 300 festmény, akvarell, grafika, szobor szépségében gyönyörködhetnek a dolgozók. A kiállítás iránt már az első nap igen nagy volt az érdeklődés.A Az Ismeretterjesztő Társulat világirodalma előadássorozatának következő előadását »Héber irodalom« címmel december 14-én délután 6 órakor tartja a MEDOSZ termében Dobrovits Aladár, a történettudományok kandidátusa. Párizsban bemutatták a »Margót királynét című francia—olasz filmprodukciót, mely részben Ihmas regénye alapján készült. A film legjobb színészi alakítása Francoise Rosayé, Medici Katalin szerepében. DECEMBER 12 Szőnyi István műveiből állítás nyílik december 30-án Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum képtárában. A Megfilmesítették Schart*Ospeare ,Romeo és Júlia* című tragédiáját olasz—angol produkcióban. Rendezője Renato Castellano.* Rimbaud életét és kettős munkásságát 1200 dokumentumból álló kiállításon mutatják be a párizsi nemzeti könyvtárban.••• Mihály Ferenc fiattal gordonkaművészünk hangversenykörutat tesz a Német Demoteratikus Köztársaságban. © Nagy sikert arató", a Szabad Egyetemen a Vargha Balázs és Lengyel Dénes három előadásából álló Csokorrai-sorozat, melyet Demjáni Éva előadóművésznő illusztrált verzsekkel. .