Magyar Nemzet, 1957. október (13. évfolyam, 20-46. szám)

1957-10-01 / 20. szám

4 Furcsa a játék a dominó-rendszerű lámpák körül Év elején Csehszlovákia és Jugoszlávia hárommillió forint értékű integra berendezéseket rendelt a Telefongyártól. Az integra piros-zöld lámpákból és a hozzátartozó készülékekből áll. Jól ismerjük a vasúti pályáknál használt technikai felszerelést. A Telefongyár három évvel ezelőtt már gyártottintegrát a MÁV-nak. A nagy összegű külföldi megrendelést tehát örömmel és egyben nyugalommal fogadták. Hiszen — mondották — ismerik még a gyártás egész technikáját. A munka elkezdődött és augusztusban már a szerelésnél tartottak. Ekkor azonban a minőségi ellenőrzés egy fontos berendezési kelléket, a lámpát, sorozatban adta vissza azzal, hogy nem felel meg »még a hazai követelményeknek sem«. A másik a hibás ? S azóta se vége, se hossza az integragyártásnál a kapkodásnak. Szüntelenül pótmunkákat igényelnek, miközben mindenki másra hárítja a felelősséget. A lakatosok az alkatrészgyártókat, azok meg a Kecskeméti Gépgyár öntőit , az öntvények szállítóit hibáztatják. A nagy vitában egy biztos: az önköltség tetemesen megnövekedett. A Kecskeméti Gépgyár nem érzi magát hibásnak. Hangoztatja: küldjön a Telefongyár -tisztességes- öntőformákat, mert a régiek, amelyeket három évvel ezelőtt használtak, megkoptak, méretük is más. Beszéltünk Asserbont Gyulával, az öntvények anyagbeszerzőjével. Azt mondja: a kecskemétieknek igazuk van! Az új öntőmintákat jóval később kezdték készíteni, mint ahogyan az integraberendezés gyártása megindult. Selejt, pótmunka A pótmunkákat is általában a figyelmetlenség, mondhatnánk a fegyelmetlenség jegyében készítik. Gyakran előfordul, hogy elfelejtik rávezetni, a rajzokra a műszaki változtatásokat. Az alkatrészgyártók a régi módon készítik munkadarabjaikat és amikor ezek a lakatosokhoz kerülnek, a szerelési munkánál derül ki, hogy elölről kezdhetnek mindent. Például az 1942xC számú munkadarabból már 500 elkészült, amikor kiderült, hogy a rajzon változtatás történt. 500 munkaóra veszett így kárba! Sok a selejt és a selejtjavító pótmunka is. Erről viszont Horváth László diszpécser beszél: — Gyárunkban valóban elavultak a szerszámok és bizonyos mértékig a gépek is, legfőbb hiba mégis a gondatlan munka, főleg az alkatrészgyártó műhelyben!... A sorozatos hanyagságok miatt egyegy munkára nagy a ráfizetés. 3 millió forint! Horváth diszpécsernek igaza lehet, mert a termelési intézőség adataiból kiderítettük: a vasúti részleg vezetői már januárban tudták, hogy év végéig több ezer lámpát kell elkészíteniük. Igaz ugyan, hogy a lámpák az eddig ismeretlendominó-rendszerrel készülnek. Az is igaz, hogy az erre vonatkozó műszaki dokumentációt csak márciusban kapta meg a gyár, de a lámpák külső téri berendezésének gyártása, amely az új módszer szerint is változatlan, már januárban elkezdődhetett volna különösebb kapkodás és pótmunkaidő nélkül. Hárommillió forintos rendelés, úgy gondoljuk, megérné az alaposabb, gondosabb felkészülést és munkát, még akkor is, ha a Telefongyárban a sokféle, világszerte elismert gyártmányok között az integra-lámpák készítése másodrendű feladat. Hárommillió forint — mindenképpen hárommillió! Ny. É. 2. »TE VAGY A FÉNY AZ ÉJSZAKÁBAN!* A »van« utána »nincs*-hez mindig nehezebb hozzászokni, mint megfordítva. Pláne akkor, ha a »van« nemcsak anyagi javakat, de sikert, megbecsülést és — a művésznő«-ről lévén, szó — tapsban, közimádatban megnyilvánuló dicsőséget is jelent. Mert abba még bele lehet valahogy törődni, hogy átmeneti nehézségei miatt önmegtartóztatásra van kárhoztatva és se cipőt, se fazont, se fehérneműt nem újíthat az ember lánya. Továbbá: az is elég kellemetlen "figura", ha egy sziklaszilárdnak tudott kikötő-cölöp — jelen esetben a szép lelkű zöldségkereskedő — egyszer csak azzal lep meg, hogy ördögöt szilárd a nyomorult: elég egy semmi, egy alig ötvenezer forintos burgonya-tranzakció, s volt — nincs: úgy elsodorják ekorhadtságát az élet hullámai, mintha csak parafadugó lett volna. Ám a kínok kínjához: a tapsok, az ünneplés elmaradásán érzett fájdalomhoz csak egy valami: a krónikus légszomj hasonlítható. Ebben szenvedett szegény Millácska is. Jó pár hónapon át — egész pontosan: utolsó értéktárgyának, egy száztíz grammos aranykarkötőnek potom nyolcezer forintért való kényszereladásáig — szinte bódulatban élt: álmában pódiumon látta magát, presszózás közben pedig hol a szárnyai-metszett hattyút, hol meg a vérig sértett, dacból hallgató csalogányt játszotta, s úgy, de úgy vágyott ezerarcú s ami a fő ezer-tenyerű szerelmese, a nagyközönség után, hogy az mármaga a tébolya volt, egy jó vérű menyecske tébolya, aki tetszhalott boldogítóját epedő sóhajaival reméli életre galvanizálni. Ám abban az órában, hogy gyűrűi, fülbevalói és egyéb csecsebecséi után karkötője is martalék, egy utcai Shylock -fekete-zsákmánya lett, rá kellett döbbennie, hogynincs mese«, mákony, önáltatás csak, amit csinál, s ha nem leszokos«, ha addig is, amíg csoda történik és szerződéshez jut, nem bolondít magába egystabil*, egy lehetőleg szocialista szektoros »jankó*-t, hát végképp letörik s annyi becsülete se marad, hogy Zsuzsi, aGólyahír* dús keblű üdvöskéje egy vacak szimplát vagy egy stamperli vizezett rumot hitelezzen neki. És itt lép a történetbe ő, nem egy Millácska-elképzelte -Jankót, csak egy szolid, nyúlszívű és ráadásul a csontja velejéig tisztességes SEHU-ellenőröcske: Bumburucz Ödön, akit — micsoda rejtély! — arra szemelt ki mégis a sors, hogy máról holnapra irigyelt férj, egy szolgálaton kívüli szamba-hercegnő -Döncikém édes-e legyen. Első találkozásuk — ki hitte volna, hogy több is lesz?! — Millácska fénykorában, egy vállalati Szilveszter-esten történt. A műsorlement már, hősnőnket — ahogy ilyenkor szokás — a rajongók és kíváncsiak egész gyűrűje fogta körül. Pezsgős palackok durrogtak, konfetti záporozott, s hogy séta következett és mintha elvágták volna, leállt a zene, akkora hangerővel, hogy a szentek szentjében, a gyűrű közepén is hallani lehetett, így cserélt eszmét kéttagú Millácska bájait illetően: — Csuda egy macska! — monda az egyik és csettintett is hozzá. — Nem sajnálnék vagy két esztendőt, az életemből, ha egy fordulóra a cicambám lenne. — Hülye! Más kell az ilyennek, másból kettő, nem az esztendőidből. — Halljam, verd a pofád, mi a frászból kettő? — Ezresből, te zseni! Pénzre bukik, érdek nő az ilyen. Legyeket fogdos, míg téged a nyavalya rángat. — Pimasz! — szakította meg ekkor az épületes diskurzust egy harmadik hang, egy keszeg, fakószőke kis akta-kukac. — Egy művésznőt, egy Mulácskát mer besározni maga?! Akinek neki hajtott, afféle kocsikísérők gyöngye, egy akkora langusz volt, hogy felágaskodva is csak az álláig ha ért. Ám gáncs- és félelemnélküli lovagocskánk ihletője ezúttal nem a megfontolás, de a szent, az igazságosztó harag volt. Ennek folytán a langusz még csodálkozni se ért rá, hogyszólt valaki, vagy csak bolha köhög?És egy akkora pofont kapott, hogy az egy hajdani próba csendőrnek is elöljárói dicséretet szerzett volna. Igen, de meddig tart egy bunyó-matador, egy lapáttenyerű italbolthős meglepetése? Csak addig, amíg a pofon cserdülése másodpercenként 333 méteres hangsebességgel — hogy megrezegtesse — a dobhártyájába nem ütközik. Evezni ugyanis — harcedzett lévén — annyit érez csak, hogynőné, itt meg huzat van, vagy mi a szösz, az csiklandozott képen. Így volt ez Millácska becsmérlőjével, a lapáttenyerű langusszal is. Mikor a pofon elcsattant, szó se róla: megrebbent kissé a szempillája, de ösztönei azért a legpompásabban működtek s egy markolás, majd egy alulról fölfelé való rántás és lovagocskának, szegény, azt vette észre, hogy mint a nyakon csípett kismacskának a levegőben kalimpálnak az alsó végtagjai. Ekkor lépett akcióba Millácska. Bátran, s mondhatni: egy vérbeli uralkodónő parancsoláshoz szokott méltóságával. — Szabad? — kopogtatta meg a nekibőszült langusz vállát. — Le a patákkal, maga briganti! Majd az ingen markolt, lélegzete fogyott lovagocsikára mutatva: — Ez az úr ..pardon: ez a kortárs — mondta —, helyettem adta a pofont. Helyettem, érti? Szünet, majd a langusz ismételt végigmérése után: — Mindent hallottam! — folytatta. — S ha bosszúálló lennék, úgy elrakatnám, hogy csontja se maradna ép. Ezek a kartársak itt — s rajongóira mutatott — csak az intésemre várnak. Helyes? Jól mondom, fiókák?Teleszájas, bika-bűvölő körmosoly. Kacsintás. Egy darázsderéknak az ő szenteket is kísértetbe vivő, mert Lollobrigida-i kebleket meghullámoztató kihúzása, és ... cintányér csattan, vége a séta-szünetnek, a langusz elsomfordál. — Milla-vitézek ugrásra, kész rohamjaitól kísérve somfordál el. — Millácska pedig fejet hajt, pukedlizik és becsülete megvédelmezőjéhez, a csapzott, tántorgó, utólag begyulladt lovagocskához fordul: — A karját, kedves. Hallja? »Te vagy a fény az éjszakában . . .* Remélem, nem ad kosarat, magának is esete az angol-valcer? — I-igen. És. .. és ho-hódolatom. Meg vagyok ti-tisztelve. Nevem: Bu-bumburucz. E-erre tessék. — Szegénykém! — öltött résztvevő arcot Millácska, pedig kacagni szeretett volna. — Maga . .. hogy* is kérdezzem csak ... beszédhibás? — T-t-távol legyen tőlem! C-cs-csak a szavakat nem találom. A megtiszteltetés miatt, kezét csókolom. — Angyali! Tudja mi maga? Egy gavallér! Egy csupaszív, csupa romantika gavallérocska. Mit mondott? Hogy is hívják? — Bumburucz! Cézével a végén, ha nem haragszik a művésznő. Szerencse, hogy ekkor már a tetthelyen, a táncterem küszöbén voltak, s hogy a további társalgást lehetetlenné tette a tolongás, lökdösődés s a "Kakofónia" szakszofon-brigád fülsiketítő gurgulázása. Szerencse bizony, mert hősnőnk alig-alig bírt uralkodni magán, s csak ajkai szüntelen harapdálásának köszönhette, hogy — bocsánat a kifejezésért — nem tört ki belőle a lehető legteleszájúbb, legközönségesebb gúny-j-énet. Még hogy Bumburucz, meg aztán a cézéval a végén*! Hát lehet egy ilyen kabaré-névvel élni? No és a viselője?! Kicsi is, keszeg is: lepréselt kóró egy mesebeli növénygyűjteményből. S ráadásul tök-naív, s ami a legmulatságosabb: mint bolond a sipkáját — büszkén, dagadó mellel hordja a nevét. Igen, ennyi volt csak: egy kabaré-név s egy naív, fontoskodó kis alak csetlése-botlása, amire később — ha lovagocskáját meg-meglátta — művésznőnk emlékezni szokott. De nem úgy Bumburucz kortárs, a "tüchtig", szakmájába szerelmes SEHU-ellenőr! Attól az éjszakától fogva, hogy lovagi szolgálata jutalmául Millácska személyében s egy angol valcer időtartamára magát a művészetet vélte a karjaiban tarthatni, más ember lett, de más ám: minőségileg változtak meg, tárgyat cseréltek szenvedélyei. — Ejnye! Hát voltak neki? — botránkozhatnának meg kijelentésünkön mindazok, akik az embereket afféle kétlábonjáró klisé-példányoknak szeretik tekinteni, s akiknek a szemében egy SEHU-ellenőr csakis akkor lehet hiteles, mi több: tipikus figura, ha teszem azt: nemcsak a ceruzáit, de a harisnyáit is aggályos gonddal tartja rendben, s ha fantáziája — amennyiben ilyesmi egyáltalán engedélyeztetik neki — még véletlenül se ragadja egy túzok vagy egy totyakos gúnár szárnyalásánál magasabbra. (Folytatjuk) URBÁN ERNŐ: KULTÚRBOTRÁNY GEZŐVÁROTT , CSOKONAI: „A sálira vajmi nyögve nylő orvoaitijg!" Helikon-megemlékezés Keszthelyen Százhatvan esztendővel ezelőtt Keszthelyen nyílt meg Magyarország — és Európa — első mezőgazdasági főiskolája. Húsz évvel később, 1817- ben, ugyancsak Keszthelyen rendezték meg először a magyar szellemi élet nagy eseményét, a helikoni ünnepségeket. A két nevezetes évfordulóról szeptember 28—29-én kétnapos ünnepségen emlékeztek meg a városban. Szombaton a volt Festetich-kastély nagytermében díszgyűlést rendeztek, majd vasárnap a város és a járás tanács- és pártszervezeteinek vezetői, az iskolák, intézmények képviselői megkoszorúzták a balatoni parkban álló helikoni emlékművet. Magyar Nemzet ,Kedd, 1957. október 1. Haezernyolcszáz választó háromezerkilencszáz javaslata a tanácstagi beszámolókon Budapesten a tanácstagi beszámolók augusztus elsején kezdődtek s december 20-án fejeződnek be. A választások óta most kerül sor ötödször tanácstagi beszámolókra. Ezek az eddiginél nagyobb jelentőségűek. A tanácstagok először jelennek meg az ellenforradalmi események óta választóik előtt. Közvetlenül beszámolnak, hogy az államhatalmi és az államigazgatási szervek mi mindent tettek a károk helyreállítására, az elpusztult javak megújítására és a további fejlődés biztosítására. A tanácstagok ezúttal nem annyira a saját végzett munkájukról tájékoztatják a választókat, mint inkább a lakosság nagy részét érdeklő általános ipari, közlekedési, egészségügyi, oktatási és művelődési problémákról és eredményekről. A tanácstagi beszámolók, az eddigi megállapítások szerint, mindenütt élénk érdeklődést váltottak ki. A gyűléseken a dolgozók bíráltak és javaslatokat tettek. Szeptember közepéig hétszáz tanácstag tartotta meg beszámolóját. Több mint harmincezer választó jelent meg ezeken, ötezernyolcszáz választó szólalt fel és háromezerkilencszáz közérdekű javaslatot tettek. Ezeknek mintegy huszonöt százalékát a kerületekben részben még ebben az évben, részben a jövő év folyamán megvalósítják. A fővárosi tanács illetékes osztályáról érkezett jelentések szerint az év végéig kétszázötven tanácstag tart beszámolót. Magyar turisták külföldön Idegenforgalmunk mind nagyobb méretekben segíti elő a baráti szomszéd államok minél tökéletesebb megismerését. Bizonyíték erre, hogy idén május és augusztus között csaknem hetven turistacsoport látogatott el a környező országokba az IBUSZ rendezésében. Mintegy négyezer kiránduló vett részt ebben. A népszerű aldunai hajóutaknak közel ötszáz részvevője volt. Az augusztusban megtett útról így számol be Morvai Mihály, az IBUSZ idegenvezetője: " Az utazók figyelmét a Duna változó tájainak szépsége mellett a magyar történelemhez szorosan kapcsolódó emlékek is élénken foglalkoztatták. Alkalmuk volt megtekinteni például Galambóc és Szendrő várát. Eddig csak a történelemkönyvekből ismerték ezeket. Láthatták a Széchenyi István szabályozta Vaskaput is. A történelmi tájak mellett külön élményt jelentett számukra Belgrád és Noviszád pezsgő élete. A nyár folyamán Bulgáriába is ellátogatott egy ötventagú turistacsoport. A "turisták" azonban két hétig a Várnától tizennyolc kilométerre fekvő "Aranyhomok" nevű helységben pihenték ki fáradalmaikat s a Fekete-tenger szépségei, hűs habjai maradandó élményeket hagytak mindnyájukban. Kristóf Tibor budapesti lakos így emlékszik vissza csehszlovákiai útjára: — A legszebb élményt a Lomnici-csúcs jelentette számomra. Csaknem háromezer méter magasba visz fel itt a drótkötélpálya. Felejthetetlen órákat töltöttünk másnap az ótátrafüredi Julius Fucik parkban, ahol ízleteslacipecsenyek és finom borok után cseh barátainkkal együtt késő estig magyar dalokat énekeltünk. A Gépipari Tudományos Egyesület mérnökei és technikusai két alkalommal is ellátogattak Csehszlovákiába. Első ízben a brnói ipari kiállításra voltunk kíváncsiak. A tapasztalatszerzés mellett azonban nem feledkeztek meg a pihenésről és szórakozásról sem. Egésznapos kirándulás keretében tekintették meg a gyönyörű fekvéséről híres Marianské Lazne, Karlovy Vary üdülőhelyeket. Kedves epizódként említik meg, hogy az egyik szlovák szállodában, ahol étkeztek, a vendéglátók magyarul beszélő kiszolgálót állítottak be külön erre az alkalomra, olyat, aki annak idején a Gellért Szállóban tanulta szakmáját. Másik alkalommal a csehszlovák üzemek munkaszervezése és műszaki irányításának megismerése céljából utaztak csoportok. Ekkor került sor a prágai Wilhelm Pieck gyár, a gottwaldovói cipőkombinát és a bratislavai Tesla-rádiógyár megtekintésére. A kellemest itt is összekötötték a hasznossal: a tapasztalatcsere keretében kétezer kilométeres autóutat tettek meg a magyar szakemberek. Clettóérték ellen A zsúfolt teremben több mint ötszázan ülnek, öregek és fiatalok, férfiak és nők, tanulók és boltvezetők, a KERAVILL -Vállalat csaknem hatvan üzletének dolgozói. Vásárlókról és eladókról esik itt szó. Emberekről, akik vétettek a szocialista erkölcs ellen. Ennél a vállalatnál van erre a legtöbb lehetőség, hiszen porszívót, Pannónia-motorkerékpárt, hűtőszekrényt, mosógépet, villanyrezsót és számos más olyan cikket árusít, amelyekből az igényeket ma még nem tudjuk kielégíteni. Ezt használják ki azok a megtévedt bolti dolgozók, akik némi baksis odacsúsztatása után valahonnan a raktár mélyéről mégiselővarázsolják* azt a bizonyos hiánycikket. Nem mentség, amit néhány felszólaló felhozott megtévedt társai védelmére:nagy a kísértés, nehéz ellentállni*. Erről számol be a 29-es KERAVILL-üzlet egyik eladója. Nehéz örökséget vett át ennek az üzletnek az új kollektívája, hiszen itt lepleztek le néhány olyan dolgozót, akik csakdugpénz ellenében voltak hajlandók hiánycikket kiszolgálni. Ezeket leváltották, eljárás indult ellenük. A vásárlók azonban maradtak a régiek és az üzlet új dolgozóit nap mint nap kísértik, de most már hiába. Visszaállították az üzlet becsületét és azt meg is akarják tartani, mert a becsület mindennél előbbrevaló! Javasolja, hogy a megtévedt dolgozókhoz hasonlóan, állítsák pellengérre azokat, akik megalázzák kereskedelmünk derék dolgozóit. Kedves szavú asszony Szabóné, okos javaslattal áll elő: ellenőrizzék egymást a boltban dolgozók, fogják meg ingadozó, kísértésre hajlamos társuk kezét. Mert kettőn áll a vásár: a vevőn, aki felajánlja, s az eladón, aki elfogadja a megszégyenítő bankokat. Másik javaslat: jegyezzék elő a jelentkezőket a beérkezés sorrendjében és értesítsék a soron következőt. Ezenkívül bizonyos kontingenst tartsanak fent a szakszervezetek számára, a jó munka elismeréseként. Megvédeni a szakma becsületét, üldözni a korrupció minden fajtáját, felvenni a harcot bármely területen tapasztalható erkölcsi lazulással szemben. — Ez volt az értekezlet szelleme. Derék dolog, követendő példa mindenki számára. „Mecseki randevú” és társai Leszüretelték a tihanyi levendulaerdő virágját, a mexitából is kipréselték már az illóolajat. Illatszer-gyártásunk e két alapanyagán kívül a molusztól a rózsaolajig a világ minden részéből importáljuk az illóolajokat. Illatozik is messziről a zuglói Komócsy utca, ahol a Vénus kozmetikai gyárban ötvennyolc féle illatot kevernek, szűrnek, párolnak, érlelnek. Hosszú az útja az illatszernek, amíg apróbb-nagyobb üvegekbe kerül. Három hónapig »érlelik«, laboratóriumban vizsgálják, szakemberek állapítják meg, hogy helyes-e a keverés aránya, nem túl édeskés vagy éppen fanyar az üvegekbe kerülő illat. A Carmen, a Tabac és a Széna tavaly születtek, idén a Dominóval, Smaragddal és Kéknárcisszal szaporodott az új illatok száma. Készít még a gyár Opera parfümöt is és megszületett az első »táj jellegű illat "Mecseki randevú" elnevezéssel, amelyet kizárólag Pécsett hoznak forgalomba. Sok baj volt mostanában a hajfestékekkel. Most dolgoznak a Vénus kozmetikai gyárban a régi Komor hajfesték új változatán. Örömhír az érdekeltek számára: a jövő évben az eddiginél jobb, természetes színekre festő hajfestékkel látják el a fodrászokat. Járási népfront-nap jászfényszarun A Hazafias Népfront jászberényi járási bizottsága vasárnap népfront-napot rendezett Jászfényszarun. A népfrontnapra öt községből több ezerember érkezett Jászfényszarura. A délelőtti nagygyűlésen Parragi György országgyűlési képviselő, Kossuth-díjas újságíró, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja mondott beszédet. Hangsúlyozta: a megújult Hazafias Népfrontnak a párt irányításával, a munkás-paraszt szövetség alapján kell működnie és egyenrangú félként kell soraiba gyűjteni a szocialista építés pártonkívüli híveit is. A politikai gyűlés után megnyitották a mezőgazdasági kiállítást és az Ellenforradalom Szolnok megyében című kiállítást. Délután a helyi KISZ- szervezet szüreti felvonulást, este pedig szüreti bált rendezett.