Magyar Nemzet, 1957. november (13. évfolyam, 47-72. szám)
1957-11-01 / 47. szám
4 Ifjúságunk védelmének feladatai A nemrégiben megalakított gyermek- és ifjúságvédelmi tanács egyike kormányzatunk legjelentősebb alkotásainak. Csak örömmel üdvözölhetjük, hogy első ülésén orvosok, pedagógusok egyaránt részt vettek és sok értékes tanácsot adtak a hivatalos szervek megjelent képviselőinek. Nincs szó kevesebbről, mint hogy ifjúságunkat a szocialista társadalom gondoskodásával neveljük népi államunk önzetlenül, odaadóan dolgozó ifjúságává. Ennek a feladatnak megoldása számos előmunkálatot igényel. Ezek közül — azt hisszük — egyik legfontosabb, hogy gondos szociográfiai munkával mérjük fel és kapjunk pontos, valóságos képet ifjúságunk családi körülményeiről, szociális helyzetéről. A másik fontos tennivaló, a gyermekkel foglalkozók szaktudásának fejlesztése. Döntési, intézkedési jogot kapott a tanács, mi sem természetesebb, mint hogy döntéseit csak a való helyzet teljes és kíméletlen feltárása után hozhatja meg. A szociográfiának haladó hagyományai vannak Magyarországon. A háború előtt és a háború alatt akadtak szociográfusok, akik a Horthy-rendszer ellenére végezték ezt a munkát és könyvekben, cikkekben számoltak be a városi és falusi társadalom akkori helyzetéről. Nem árt ezeket ma átnézni, mert kissé elfelejtettük, milyen is volt az ország lakosságinak helyzete a Horthy-elnyomás idején. A magyar szociográfiának ezeket a szellemi termékeit mintául tekinthetjük, hogy hasonló módszerekkel vizsgáljuk meg az elmúlt években kialakult helyzetet, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ha majd ezt a szociográfiai munkát elvégezzük, akkor kezdhetnek neki az orvosok, pedagógusok és a hivatali személyek, hogy áldozatkész együttműködéssel dolgozzák ki a jelenlegi hibák kijavításának módszereit. Természetesen addig is meg kell oldani gyakorlati feladatokat. Segíteni kell a kisfizetéses nagy családokon, javítani kell a bölcsődék, óvodák helyzetén, de a kérdés maradandó rendezése a helyzet felmérésétől függ. A másik feladat a gyermekekkel foglalkozók szaktudásának fejlesztése. A társadalmi körülmények gondos felmérésével párhuzamosan kell megszerezniük a korszerű gyermek- és ifjúságvédelemhez szükséges szaktudást azoknak, akik ennek a nemes feladatnak szentelik életüket. Ez a szaktudás természetesen nem lehet politikától elvonatkoztatott, légüres térben mozgó szaktudás, hiszen célja éppen a dolgozó nép, munkások, parasztok, haladó értelmiségiek fiainak minél tökéletesebb nevelése. Pontos társadalmi diagnózis birtokában, megfelelően képzett erők bevonásával adhatunk hasznos tanácsokat a szülőknek. Az ő segítségükkel alakuljon ki már a gyermek otthonában az az egészséges társadalmi közvélemény, amelyet aztán magával visz fiatalságunk az életbe is. Nőtanácsaink igen helyesen országszerte készülődnek a téli esték nevelőmunkájára. Hasznos előadásokkal igyekeznek felvilágosítani az anyákat és a leendő anyákat gyermeknevelő feladatukról. Azt hisszük a Hazafias Népfrontnak — éppen azért, mert társadalmi mozgalom — részt kell vállalnia ebben a nevelő munkában. Rengeteget tehet a népfront társadalmi úton a tanács munkájának sikere érdekében és ezt a kötelességét nem szabad elmulasztania. Máté Iván S ivott, egyhajtásra, a másnapos korhelyek mohóságával, s mert észrevette, hogy hősnőnk ugyancsak tépelődik, nehezen tud napirendre térni a ►►könyvelési manőverecske** fölött. — Gixer kizárva! Ne tessék aggódni! — mondta. — Én a művésznő helyében már egészen máson, a körítésen gondolkoznék. Hogy országos szenzáció: kimondott kultúresemény legyen. Hősnőnk — pedig hányatott művészélete során ugyancsak megszokta a szókimondást, s alkalomadtán maga se húzódozott tőle — a “körítés** hallatára valósággal émelyegni kezdett, mert noha illúziói már régen, már szinte képezdés korától fogva nem voltak, a nyegle, a hetykén fitogtatott cinizmustól azért még messze volt, s ha mondta, nemcsak önámításból, de kicsit a mestersége szentségét védelmezendő is mondta: — Körítés? Miről beszél? Mit kell, hogy értsek a maga “körítés”-e alatt, Berkenye? Amire Berkenye kortárs, visszakozva, mert másnapos idegeinek jót tett a konyak, s érzékenysége egy orron koppintott kuvaszéval ért föl: — Bocsánat! A műsorról beszélek. Az avató ünnepség műsoráról — mondta. — Mert... lesz, a művésznőt ismerve még feltételezni se bírom, hogy ne legyen. Csak... milyen lesz? — No, milyen? — enyhült kissé a mezővári Mefisztotelész iránt hősnőnk neheztelése. — Maga milyennek képzelné, Berkenye mester? — Monumentálisnak! Helyszín: a gála-terem, a Korona Szálló egykori gála-terme. Igaz, jelenleg a Terményforgalmi bérli, s babot meg gabonás zsákokat tárol benne, de duma dolga: valaki rámenős tag egy-kettő kiegyezhet vele. Dekoráció: csak egész enyhén, az illendőségig vörös jellegű. Ám a csillárok, a gálaterem momentán körtetlen, foghíjas csillárai mind ragyognak, mind ontják a fényt, ami kell, ami szükséges is, mert mi szegény, isten háta mögötti teremtményei a szocializmusnak, honnan vennénk jupiter-lámpákat akár egy minimális levilágításhoz is? — Jupiter-lámpákat?! — Hát. Elvégre ... filmesek is lesznek, híradó-filmesek. Harapnak rá, csemege lesz nekik a múzeum-avatás, ha a művésznő amúgy barátilag, a régi ismeretségre hivatkozva meghívót küld nekik. — Ez nem is rossz. Ennek a fickónak aranyat ér a fantáziája —– gondolta hősnőnk. — Csak egyben téved: a nexusaim megítélésében. De mindegy. A filmes tipp ettől függetlenül jó, sőt: pazar tipp. S ha másképp nem megy: Csatén, a SEHU-központon keresztül kell mozgósítani egy forgatócsoportot. Hangosan viszont: — Eddig jeles. Azt is mondhatnám: a lelkembe látott, Berkenyécském. És tovább hogy’ lesz? Magát a szorosan vett műsort milyennek képzeli? — Csokornak, kezét csókolom! — honorálta a dicséretet egy még merészebb, még testhezállóbb tipp felvillantásával Berkenye kortárs. — Egy lazán kötött, hat-hétszálas margaréta-csokornak, a közepén pipaccsal, vagyis a művésznő már klasszikusnak mondható “Csont-szambá«-jával. Jól képzelem? Tapsolhat Gezővár? Része lesz az Isteni Szirom utolérhetetlen művészetében? — Esetleg — köszönte meg a hódolatot egy családias, csalás rajongóknak kijáró mosollyal hősnőnk. — Esetleg? Mi az, hogy “■esetleg**? — méltatlankodott Berkenye kortárs. — Talán ... lenéz bennünket, vagy Indiszponálva van a művésznő? — Dehogy. — Hát akkor... akkor meg? — Mást, egy költeményt gondoltam fő számnak. A maga költeményét, Berkenye mester. — Melyiket? — nyelt egy nagyot, s kapott engedelem nélkül is az üveg nyaka után, hogy bátorságot vegyen az elkövetkezendőkhöz, Berkenye kartárs. — A legújabbat. Egy SEHU- verset. Berkenye kartárs úgy elcsodálkozott, hogy csodálkoztában, mert megfeledkezett róla, a konyakot is a szőnyegre csurgatta. — Egy SEHU-verset? — kérődzte vissza hősnőnk szavait. — Hisz nekem, hiszen én ... se régen, se legújabban nem írtam SEHU-verset. — De fog. — Ki mondta? Ki volt az a hitvány, az a becsületgyilkos rágalmazó? Agyonvágom, a belét taposom ki, ha ... — Csitt! Ne tüzeljen! — tette jobb keze mutató ujját az átkozódó Berkenye kortárs szájára hősnőnk. — Én mondtam. Illetve... én kérem meg rá, hogy írja remekbe. — Lehetetlenség! — Magának? A maga elasztikus, mindenre fogékony tehetségének? — Lehetetlenség!! — Nézze, mindent én adnék. Eszmei mondanivalót, hangulatot, a férjemnél alkotó szabadságot is kijárnék. Magára csak a formábaöntés maradna. Helyes? — Lehetetlenség!!! — Jó. Nem agitálom tovább, csak éppen... a fantáziáját szeretném megmozgatni lücsit. Én, ha képes volnék rá, ha a maga tehetségének csak a felével is meg lennék áldva, egy nagy, egy szinte történelmi méretű tablóval kezdeném a verset. Azt mutatnám be, hogy hogyan, micsoda ósdi, micsoda primitív módszerekkel történt a selejt- és hulladékgyűjtés régen. Majd egy merész, egy lényegében forradalmi jellegű fordulattal arra térnék rá, hogy hogyan látja el ugyanezt a feladatot a SEHU. Új módon, szocialista módon, az emberre, mint begyűjtési alanyra és annak életszínvonalára is tekintve. A végén aztán, mert megérdemli, néhány elismerő, de tárgyilagosan elismerő szót a férjemről, Bumburucz Ödönről is ejtenék, aki a SEHU-t, mint a társadalom anyagi tényezőjét egyben a kultúrforradalom tényezőjévé is tette a községmozgalommal ... Nos, még mindig azzal felel a kérésemre, mert se hite, se bátorsága hozzá, hogy »lehetetlenség«?! Berkenye kortárs úgy érezte: csapdába ejtették, kezelába gúzsban, s hogy aki a heves, szenvedélytől fűtött LEHU-tirádát intézte hozzá, nem is nő, de maga a szocialista-realista ábrázolásmód fúriája. Megadni azonban nem adta meg magát. — S az ihlet? — kérdezte fullatagon, maradék ereje teljes megfeszítésével. — Itt van! — fogta nyakon a konyakos üveget hősnőnk, mintegy visszaadva a kölcsönt, a »körítés«-ért, Berkenye kortárs cinizmusáért fizetve cinizmussal. — Kevés? — feszítette tovább a húrt. — Nem bánom: a honoráriumról is beszélhetünk, ötszáz elég lesz? Mert gondolom: ötszáz forintot játszva kibír a harmincezer forintos propagandakeret. — S a... halhatatlanság? Az utókor megbecsülése? — suttogta mintegy önkívületben, a vérpadra hurcolt áldozat kétségbeesésével Berkenye kortárs, de hasztalan. Hősnőnk fölkacagott, kikacagta: — Mire az magának? Megél belőle? — kérdezte. Majd látva, hogy betört már, tajtékot se túr, csak szuszogni képes az imént még szilaj, ponyvát rángató mén: Berkenye kortárs költői önérzete. — Csapjon föl, itt a kezem! — mondta. — Házi szerzőm lesz, Pestre is magammal viszem, ha sikerünk lesz. — De a nevem! A nevem! — tette össze a kezét, mintegy irgalomért rimánkodva Berkenye kartárs. — Hazugnak, gerinctelennek kiáltanak ki, mert ezt itt — mutatott az Ars poeticára — mindenki, széles a Gezővár ismeri?! — Mondja már. Legfeljebb névtelenül írja meg, én meg mással, más valakivel szavaltatom el a SEHU-verset. Megegyeztünk? Meg, a végén persze, hogy megegyeztek. Mi több: a vers is világra jött, bár némi huzavona, s többszöri nekirugaszkodás árán s nem az eredetileg kialkudott háromnapos alkotó szabadság alatt. Hogy miért? Mert, ha eddig még nem tudtuk volna, »meteorológiai depresszió* is van a világon — előidézői az anti- és más egyéb ciklonok, valamint a passzát és antipasszát szelek —, amikor is az alkotó ember úgy érzi, hogy a teste minden négyzetcentiméterére nehezedő nyomás nem is 1033 gramm, de ugyanannyi mázsa, ennek folytán nemhogy alkotni, de élni sincs kedve, s ha méreg lenne, a legszívesebben meginná, semhogy írásra használná a tintát. De megérti, föl tudja fogni ezt egy laikus? Hogy is tudná, amikor — bár szintén művész volt — még hősnőnk is úgy vélekedett, hogy »mese a meteorológiai depresszió**, egy trehány teve: lustaságból halogatja a SEHU-vers “tekemés**-ét Berkenye kartárs. S csak akkor bocsátott meg neki, akkor emelte meg egy ráadás százforintossal még a honoráriumát is, amikor végre-végre, az alkotó szabadság hetedik napján kezében volt a vers, s azt szenzációsnak, mi több: a községmozgalom iskolaversének minősíthette. Különösen egy átmenet: az a rész nyerte meg a tetszését, ahol Berkenye kartárs a múlt primitív módszereiről a SEHU-módszerekre s egyben Bumburucz kortárs érdemeire tért át. Hangzott pedig ez a rész a következőképpen: Mindezzel a SEHU birkózik meg már ma. Mindezért, Bumburucz, téged illet pálma. Lesznek, akik az idézett sorokat olvasva — a rosszmájúak — azt mondják majd: — Fene ez, nem vers! Klapancia! Mások — az irigyek — viszont oda nyilatkoznak, hogy huszonöt botot, s nem hatszáz forintot érdemelt volna érte Berkenye kartárs. A közömbösek pedig, akiknek se szívük, se fülük a vershez: — Hát aztán? — ennyit mondanak csak. Pedig, ha vannak végzetes verssorok, ezek a legnagyobb mértékben azok voltak! Azok bizony, különben mért sugallták volna hősnőnknek a ►►filmben gondolkodását? Azaz: mért késztették arra, hogy statiszta tapasztalatai alapján egy jelenetet képzeljen el, melynek színhelye a Korona-szálló pompásan kidekorált, csillárok megvilágította gálaterme, szereplői pedig a vers szavalója, s a szerény, pironkodó, talpig feketébe öltözött Bumburucz kortárs. A jelenet tartalma viszont: 1. A gép lassú kocsizással végigmegy a termen. Először a főfeliratot olvassa le: “Éljen a község-mozgalom!**, aztán Bumburucz kartárson, majd a szavaion áll meg. 2. Versmondás, s az idézett sorok pillanatában a szavaló egy pálmaágat vesz elő a háta mögül, s azt Bumburucz kar- társnak nyújtja. (Vége következik) UIBÁN ERNŐ: KULTÚRBOTRÁNY GEZŐFÁROTTY CSOKONAI: „A tollralymi nyögve nyelő ország!" Magyar Nemzet Francia lapok a Köztársaság téri pártház előtt lefolyt ünnepségről Párizsból jelenti az MTI. A l’Humanité budapesti tudósítója beszámol a Köztársaság téri pártház előtt lefolyt szerdai ünnepségről és közli, hogy 250 000 budapesti dolgozó vett részt az ünnepségen. A l’Humanité tudósítója emlékeztet október 30. szomorú estéjére, amikor kommunisták és hazafiak függtek a Köztársaság tér fáin, szörnyű módon megkínozva. Egy év eltelt és ugyanezen a téren 250 000 dolgozó gyűlt össze a főváros minden részéből, hogy megemlékezzem a mártírokról. Marosán Györgynek, a budapesti pártbizottság első titkárának beszédét idézi a l’Humanité tudósítója, majd megállapítja, hogy többször lelkes tapsvihar szakította félbe a beszédet. Hírügynökségi tudósítás alapján a Libération és a Parisien hibéré is megemlékezik a budapesti nagygyűlésről. KÉT ÚJ TUDOMÁNYOS OKTATÓFILM Az Egészségügyi Minisztérium intézkedésére tudományos, oktató és ismeretterjesztő keskenyfilmeketkészítenek. Újabban két ilyen film került forgalomba. Az egyiket az Országos Idegsebészeti Kutató Intézetben végzett agyműtétről vették fel. A film tizennyolc percig tart, főleg ideggyógyászokat és agyműtéttel foglalkozó orvosokat érdekel. Oktató film készül A Heine- Medines mozgási zavarok utókezeléséről. A film az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet Heine-Medin osztályán készült. A kép huszonötperces, bemutatja a gyermekbénulási betegségek utókezelésénél alkalmazott módszereket. Ezenkívül a néző elé vetíti az utókezelésekre létesített kórházi osztályokat, a berendezési tárgyakat és műszereket. A főváros egészségügyi osztálya e két filmre felhívta a kórházak és szakorvosi rendelőintézetek igazgatóinak figyelmét. Azokban a kórházakban, ahol keskenyfilm vetítőgép van, az orvosoknak, ápolónőknek és védőnőknek helyileg mutatják be a legújabb tudományos és oktató filmeket. Három új vonal nyílik jövőre a moszkvai Metrón Moszkvából jelenti az MTI: 1958-ban három újabb vonalon indulnak meg a Metró szerelvényei. Május 1-re átadjuk rendeltetésének azt a 6,3 km hosszúságú szakaszt, amely a földalatti körvasútét összeköti a mezőgazdasági kiállítással, s a körülötte épült új lakótelepekkel. . Gyors ütemben készül az a vonal is, amely a központot a Lenin-hegyi egyetemmel és az új délnyugati városrésszel kapcsolja össze. Ennek a vonalnak egy része a Leninstadionig már az idén megnyílik. Vonalvezetésének érdekessége, hogy a pálya a stadionnál feljön a föld felszínére és kétemeletes hídon keresztezi a Moszkva folyót. Ugyancsak az év végére tervezik annak a vonalszakasznak a megnyitását, amely az egyik sugár meghosszabbításaként Moszkva egyik keleti elővárosát kapcsolja be a forgalomba. Ennek a vonalnak az építését úgy oldják meg, hogy a lakott területek alatt alagútban közlekednek majd a szerelvények, a külső területen viszont már a föld felszínén folytatják útjukat. Az NDK-ban képezik ki az ország első nyergesújfalui műszálgyárának szakembereit. Nyolc mérnök, technikus és fizikai dolgozó utazott a Viscosa gyárból öthónapos tanulmányútra a Német Demokratikus Köztársaságba. Visszatérve ők tanítják majd be az új gyár dolgozóit. RÁDIÓMŰSOR Péntek, november 1 KOSSUTH. 8.10: Operettmuzsika. 8.50: A Belgrádi Rádió népi együttesének műsorából. 9.10: Zenekari hangverseny. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: A Sztálinvárosi Építők fúvószenekara. 11.00: Rádióegyetem. 11.30: Hangszerszólók. 12.10: Tánczene. 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. 13.15: Lakatos Vince zenekara. 14.00: Úttörő híradó? 14.20: Részletek Donizetti Lammermoori Lucia c. operájából. 15.10: Gyermekműsor. 15.40: Énekszámok. 16.10: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat legújabb felvételei. 16.50: Riport. 17.00: Szív küldi... 18.10: Operaest világhírű művészek közreműködésével. 18.50: Ifjú Figyelő. 19.10: Chevalier énekel, Leo Clarens és zenekara játszik. 19.52: Jó éjszakát, gyerekek. 20.20: Magyar népdalok. 21.05: A 75 éves Bölöni György üdvözlése. 21.27: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.45: Magyar siratóénekek. 23.00: Éji zene. 0.10: Magyar dalok. PETŐFI. 14.20: Könnyű zene Prágából. 15.00: Zenekari hangverseny. 15.40: Könyvismertetés. 16.00: Szovjet zenei hét: Szovjet népek zenéjéből. 16.40: Ifjúsági műsor. 17.00: Fúvószene. 17.40: Szerelem a fűzfák alatt. Rádióballada. 19.05: Beethoven-művek. 19.45: Zenei anekdoták. 20.00: Madrigálok. 20.20: Heti hangversenykalauz. 21.05: Oscar Peterson zongorázik. 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 21.30: Ifj. Kovács Imre és zenekara játszik. 22.00: Tánczene. A moszkvai rádió műhold pályázata A moszkvai rádió az elmúlt napokban pályázatot hirdetett a mesterséges hold megfigyelésére. A pályázaton mindenki részt vehet. A tudományos vonatkozású anyagokat átadják a nemzetközi geofizikai év rendező szerveinek, a rádió pedig közvetíti a legjobb irodalmi műveket. Kiváló szovjet tudósokból és írókból álló bíráló bizottság ítéli majd oda a díjakat. Pályadíjat kaphat a tudományos szempontból legértékesebb közlemény a mesterséges hold rádiójelzéseinek vételéről, figyelembe veszik az elbírálásnál a jelzéseket tartalmazó hangfelvételeket, és a beszámolókat a megfigyelésekről. A mesterséges hold vizuális megfigyeléséről szóló legrészletesebb és legpontosabb közlemény is díjat kap, hasonlóképpen jutalmazzák a mesterséges bolygóval kapcsolatos legjobb novellákat, cikkeket, elbeszéléseket is. A pályaműveket a moszkvai rádióhoz kell beküldeni. .■péntek, 1957. november 1. Malánca izért komp, a Slózán »Hahó, hahó! Szeretnénk átmenni!« A tiszaparton kiáltozunk a túlsó oldalon veszteglő komp révészeinek. Köd van, s csak a szürke vizet, meg a felette kifeszített drótkötelet látjuk. Azt figyeljük, hogy mozog-e a kötél, mert akkor van útban a komp. A környék, egyébként csendes, őszies. A parton alacsonytörzsű füzek, nyurganövésű nyárfák állnak, felettünk meg valahol a ködben olykor-olykor gágogó vadlibák húznak el. Most megmozdul a drótkötél. Jön... Még nem látjuk, csak beszédfoszlányokat hallunk egyre közelebbről. De már látszik is Egy csutkásszekér meg egy kerékpáros van rajta. A szolgálatot két révész látja el. Az egyik a drótkötélen futó húzóját kezeli, a másik pedig a viteldíjat szedi össze az utasoktól. Gumicsizmában, esőkabátban vannak, morcosak és szótlanok. A komp orra a partra épített pallóhoz ütődik, a két révész kilép, a kompot a cölöpökhöz láncolják, s kapuját — mely egy korlátfából áll — kinyitják. Gépkocsival vagyunk, s a lejtős földúton már éppen lefelé ereszkedünk, amikor az egyik révész tiltakozóan felemeli kezét: »Gépkocsit nem szállíthatunk!« Megütődünk, mert hisz az előbbi rakott szekér semmivel sem nyomhat kevesebbet, mint a mi gépkocsink. »A folyamrendőrség letiltotta — folytatja —, mivelhogy a komp nem jó. Minden csapolásnál kétujjnyi ékek tátonganak rajta, erőtartása nincs, a fenékpallók is rosszak, meg aztán folyik is. A vizet állandóan merni kell belőle...« Mindezt úgy jelentik, akár a katonaságnál a szolgálatvezető. Hiszen valami ilyesféle lehet ő is, mert úgy mutatkozik be, hogy “Márkus István egyes számú szolgálatos«, amiből mindjárt sejtjük, hogy a kompon parancsnoki hatásköre van, melyet pontosan és fegyelmezetten lát el. »Lovasszekeret is csak néhány napig szállítunk — mondja —, aztán leállunk, Tiszabőnél megszűnik az átkelés. Pedig ez »mappás út« — teszi hozzá, ami nyilván azt jelenti, hogy a térképen is mint hivatalos átkelőhely van feltüntetve. A kompjárat itt csaknem egyidős a Tiszával. Valamikor azok a földtulajdonosok tartották üzemben, akiknek a Tisza mindkét oldalán terült el a birtokuk. De a helybelieken kívül, vásári napokon itt szokott átkelni Kunhegyes, Fegyvernek, Törökszentmiklós és Tiszasüly népe is. A komp most az útfenntartó vállalaté, karbantartásáról neki kellene gondoskodni. De csak a hasznát teszi zsebre, ami pedig nem éppen megvetendő összeg, mert például piackor és vásárkor napi ezer—ezerötszáz forint között váltakozik a bevétel. No, de szabály, az szabály, visszafordulunk. Megtehetjük, gépkocsival vagyunk. De mit csinálnak majd azok a gazdák, akik munkájuk miatt naponta kénytelenek átkelni a Tiszán? Jó lenne, ha az útfenntartó vállalat valami más megoldást találna, mondjuk — az átkelés beszüntetése helyett — megjavíttatná a kompot! Ari Kálmán