Magyar Nemzet, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-01 / 27. szám

S­zombat, 1958. február 1. Milyen gazdasági és műszaki segítséget kapunk a Szovjetuniótól iparunk szerkezeti átalakításához, ipari üzemek építéséhez és rekonstrukciójához Incze Jenő külkereskedelmi miniszter a nemrégiben foly­tatott magyar­—szovjet gazda­sági tárgyalásokról, a szovjet —magyar gazdasági kapcsola­tok további fejlődéséről a kö­vetkezőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársá­nak: — Köztudomású, hogy ipari termelésünkhöz szükséges alapanyagok jelentős részét külföldről kell importálnunk. A behozott nyersanyagokért kész árufajtákkal fizetünk, jó­részt árukba fektetett szellemi és ipari munka révén térül vissza a külföldi nyersanya­gok behozatali ára. Nemzetközi egyezményeink közül — volumenét és jelen­tőségét is tekintve —, legfon­tosabbak a Szovjetunióval kö­tött megállapodásaink. E meg­állapodások kötelező erővel bírnak és így mindkét ország tervezésének szilárd alapját adják. Az 1957 november végétől 1958. január 15-ig — mindvé­gig igen baráti légkörben — folyt magyar—szovjet kor­mány­tárgyalások célja éppen az volt, hogy a kormányok közötti egyezményekkel is biz­tosítsuk a terveink megvalósí­tásához szükséges előfeltéte­leket. Hosszabb előkészítő munka után igen széles anyagot fel­ölelő és sok tekintetben újsze­rű tárgyalások folytak és ezek eredményeként az alábbi egyezmények jöttek létre: Az 1958—1960. években bo­nyolítandó kölcsönös átszál­­lításokról; az 1958. évben k­ölcsönösen szállítandó árukról; egyes ipari üzemek építése és rekonstrukciója, valamint a közlekedés céljából a Szov­jetunió által nyújtott gazda­sági és műszaki segítségről, valamint egyes gépipari és fi­nommechanikai iparágak kö­zötti kooperáció bővítéséről. Saját munkánk és különös­képpen a Szovjetuniótól, vala­mint a többi szocialista or­szágtól 1957-ben kapott támo­gatás hozzásegített ahhoz, hogy 1957-ben népgazdaságunk helyzetének normalizálásában jelentős eredményeket érjünk el. A korábbi éveknél bőveb­ben voltunk ellátva a terme­léshez szükséges anyagokkal és félkészárukkal, ez módot adott nemcsak a kitűzött fel­adatok túlteljesítésére, hanem bizonyos készletek gyűjtésére is, ily módon az 1958. évi terv megalapozására. Ezen túlme­nően a baráti országok segít­sége pénzügyi vonatkozásban módot adott arra is, hogy gaz­dasági eredményeinket teljes egészében további fejlődé­sünkre fordítsuk, mert hiszen az 1957. évben felvett hitelek törlesztése csak a későbbi években kezdődik meg, így egyáltalában nem terheli az 1958. évet és az 1959—1960-as éveket is még csak lényegte­len mértékben. Ennek meg­felelően ezekben az esztendők­ben sokkal kisebb mértékben szorulunk külső támogatásra. Saját érdekünk és a szocialista tábor érdeke is azt kívánja, hogy a politikai konszolidáció mellett gazdasági konszolidá­ciónkat erőteljes mértékben gyorsítsuk és az ellenforra­dalom okozta gazdasági bajok­ból saját munkánkra és belső erőforrásainkra támaszkodva a lehető leggyorsabban kike­rüljünk. A Szovjetunióval most kö­tött egyezmények erőteljes mértékben meggyorsítják a ki­bontakozás ütemét. — Mit tartalmaz a hároméves árucsereforgalmi egyezmény? — Jelen viszonyaink között különös jelentősége van a há­roméves, hosszúlejáratú áru­­csereforgalmi egyezménynek. Az egyezmény kötelező formá­ban meghatározta a mindkét ország szempontjából fontos kiviteli és behozatali áruk mennyiségét és minőségét. Az egyezmény mintegy 60 alap­vető behozatali árut és mint­egy 60 alapvető kiviteli árut ebrel fel.­­ A behozatali cikkek so­rában megállapodás történt a bányászat és vaskoh­ászat, a gép- és finommechanikai ipar, olajipar, textilipar, papíripar, vegyipar, nyomdaipar, gumi­ipar, a közlekedés, valamint a mezőgazdaság sok alapvető fontosságú nyersanyagának és félkészárujának mennyiségére, így például gyapot, vasérc, nyersvas, hengereltáru, kohó­koksz, nyersolaj, faféleségek, rotációs papír, színesfémek, az aluminiumtermelés segédanya­gai stb. Az olajbányászat, az építő­ipar, a gépipar, az élelmiszer­­ipar, és a mezőgazdaság szá­mára gépeket, továbbá sze­mély- és tehergépkocsikat is vásárolunk, ezek ellenében is magyar árukat szállítunk. Termelésünk szempontjá­ból döntő jelentősége van az egyezményben biztosított nyersanyagoknak és félkész­­áruknak, hiszen olyan árukról van szó, amelyeknek 50—80 — sőt némelyiknek 100 százalé­kát importálnunk kell és ame­lyeknek előre való rögzítése nélkül tervezésünk és fejlődé­sünk kevésbé biztos alapokon nyugodnék. Az aláírt hosszú­­lejáratú megállapodás például 100 százalékig biztosítja olyan fontos anyagok és félkészáruk behozatalát, mint a vasérc, nyersvas, nyersolaj, ferroötvö­­zetek, ugyanakkor 50—80 szá­zalékig biztosítja az import­­szükségletet kohókokszból, bá­nyafából, fenyőfűrészáruból, cellulózéból, színesfémekből. A megállapodás lehetőséget ad arra is, hogy az egyes éves egyezmények megkötésénél a mennyiségeket ismét felülvizs­gálhassuk és a mindenkori éves tervekhez igazíthassuk. Ez 1958-ra a jelenlegi tárgya­lások alkalmával már meg is történt. Jellemző a hosszúlejáratú megállapodásra, hogy teljes import volumenének több mint 90 százalékát a nyers­anyagok és félkészáruk teszik ki. Ez az egész magyar nép­gazdaság anyag- és félkészáru importszükségletét körülbelül 40 százalékban fedezi. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy a töb­bi szocialista országgal köten­dő hároméves megállapodá­sok is közvetlenül aláírás előtt állnak és azokban a termelé­sünk alapjait képező nyers­anyagok és félkészáruk rögzí­tésre kerülnek, megállapíthat­juk, hogy most induló három­éves tervünkinek a nemzetközi vonalon biztosítandó része jobban áll, mint az első ötéves terv megindulásakor. Annak idején ugyanis előbb történt meg a terv elkészítése és jó­váhagyása, mint a népgazda­ságunk részére feltétlenül szükséges alapvető nyersanya­gok és félkészáruk nemzetkö­zi szerződések útján való biz­tosítása. Ugyanakkor azonban azt is tisztán kell látnunk, hogy az import nyersanyagok­kal és félkészárukkal való gazdálkodás a legnagyobb ta­karékosságot követeli meg, részben azért, mert nem egy közülük úgynevezett deficit cikk, de ettől függetlenül azért is, mert fizetési mérle­günket a leggyorsabb ütemben teljesen egyensúlyba kell hoz­nunk. — Milyen megállapodás jött lét­re az ez évi árucsereforgalmat ille­tően? Az 1958. évi magyar—szov­jet árucsereforgalmat szabá­lyozó jegyzőkönyv a hosszú­­lejáratú megállapodásban biz­tosított importáruk mennyisé­gét további mintegy 15 száza­lékkal kibővíti és szabályozza a kevésbé alapvető nyers­anyagok, félkészáruk és kész­áruk — utóbbiba beleértve a lakosság ellátását szolgáló köz­vetlen fogyasztási cikkek (hűtőszekrény, mosógép, pad­lókefélő, porszívó, motorkerék­pár, órák, stb.) — szállítását. Az 1958. évre előirányzott behozatal volumene az 1957. évi behozatal volumenét nem szá­mítva, a korábbi évekhez vi­szonyítva erőteljesen megnőtt, mert például 20 százalékkal nagyobb, mint az 1954. évi és mintegy 70—75 százalékkal nagyobb, mint akár az 1955. vagy 1956. évi import­mennyi­ség. Természetesen, már nem tartalmazza azokat a nagy mennyiségű árukat, amelye­ket az ellenforradalom okozta termelés-kiesés miatt 1957- ben átmenetileg behoztunk, de tartalmazza mindazokat a Ma­gyarországon nem termelt — vagy nem kellő mennyiségben termelt árukat —, amelyeket tradicionálisan korábban is importáltunk. — Milyen cikkeket szállítunk mi a Szovjetuniónak? Ami a Szovjetunióba irá­nyuló kivitelünket illeti, an­nak hosszúlejáratú részét az jellemzi, hogy mintegy 75 szá­zalékát a gép- és finommecha­nikai iparunk gyártmányai te­szik ki, a fennmaradó 25 szá­zalékban döntően közszükség­leti cikkek szerepelnek. A ko­rábbi évekhez képest tehát az exportban jelentősen megnő a gép- és finommechanika része­sedési aránya és csökken az anyag- és a mezőgazdasági termékek aránya. Külön sajá­tossága, hogy a gép- és finom­­mechanikai kategórián belül erősen megnő a munkaigénye­sebb híradástechnikai cikkek, valamint komplett berendezé­sek volumene. Míg a korábbi években a szállított magyar gép- és finommechanikai cik­kek súlya mintegy 310 000 ton­na volt, a most aláírásra ke­rít hosszúlejáratú egyezmény szerint ugyanakkora értéket kitevő ilyen cikkek csak mint­egy 270 000 tonna súlyt képvi­selnek. Egyébként a megállapodás­ban egy sor eddig is szállított tradicionális áru szerepel, így igen nagy részt foglalnak el a tengeri- és folyami hajók, da­ruk, felvonók, szerszámgépek. Új vonása a megállapodásnak, hogy kontingentáltunk eddig nem szállított gépeket és be­rendezéseket, mint például Diesel-mozdony, konzervgyár, paradicsompüré-gyár, hús- és baromfi feldolgozó berendezés, valamint egy sor híradástech­nikai cikk. Nagy előnye a megállapodásnak az, hogy táv­latban évekre előre biztosítja egy sor gyárunk kapacitásá­nak helyes kihasználását, sőt nem egy esetben a modernizá­landó vagy kibővítendő, tehát megnövelt kapacitású termelő­­részleg tervszerű terhelését. Az 1958. évi kivitelt szabá­lyozó jegyzőkönyv a hosszúle­járatú megállapodásban sze­replő tételeken kívül a kevésbé alapvető, de ugyanakkor mind a szovjet, mind a magyar nép­gazdaság szempontjából fon­tos cikkeket tartalmazza. Pél­dául gázgenerátorok, egyes mű­szerfajták, malomipari beren­dezések, nyomdaipari gépek, pneumatikus szerszámok, var­rógépek, fénycsövek, stadion­berendezés, garázs-berendezés, palackozott bor, konyakfélék, zöldség, gyümölcs, nyomdater­mékek, stb. A magyar áruk mennyisége az 1957. évi kivitellel összeha­sonlítva lényegesen megnőtt, de még nem éri el a korábbi évek volumenét, így, bár mint­egy 40 százalékkal magasabb, mint az 1957. évi exportszállí­tásunk, még mindig mintegy 25 százalékkal alatta marad az 1953. évi legmagasabb színvo­nalnak. — Milyen beruházásokhoz nyújt gazdasági és műszaki segítséget a Szovjetunió? Aláírásra került a Magyar Népköztársaság részére ipari üzemek építése és rekonstruk­ciója, valamint a közlekedés fejlesztése céljából nyújtott gazdasági és műszaki segítség­ről szóló egyezmény is. Ez az egyezmény az 1958—1963. éve­ket öleli fel Tervezési mun­kák elvégzése és gépi beren­dezések szállítása útján lehe­tővé teszi a Dunai Vasmű hen­gerművének megépítését, a gördülőcsapágy- és Diesel­gyártás, a műszer-, a híradás­­technikai-, az erősáramú-, az alumínium-, az építőanyag-, a textil-, a papír- és a műtrá­gyaipar, valamint a mezőgaz­daság egyes ágainak (pl. hib­ridkukorica termelés) fejlesz­tését. A Szovjetunió tehát igen nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy előrehaladjunk hazánk iparának kívánatos szerkezeti átalakításában és azt hazai adottságainknak és a gazdasá­gosságnak megfelelően fejlesz­­szük. Az előbb felsorolt beruházá­sok megvalósítására a Szovjet­unió kormánya 300 millió ru­bel hitelt bocsátott rendelke­zésre, évi 2 százalékos kamat mellett, s ennek törlesztése az igénybevételt követő évtől kezdődő 10 év alatt, évi egyenlő részletekben magyar árukkal történik. Megállapodás történt az ipari kooperáció elmélyítésére és új eszközeinek bevezetésére is. Termelő kapacitásunk to­vábbi kihasználása, a haladó technológia elsajátítása és ennek alapján a termelés szín­vonalának növelése céljából megállapodtunk a Szovjetunió kormányával abban, hogy tovább szélesítjük az erős­áramú és gyengeáramú villa­mos berendezések, műszerek és Diesel-motorok gyártása területén a hosszú távlatban megvalósítandó ipari koope­rációt és műszaki-tudományos együttműködést. Ez az együtt­működés összhangban van a KGST alapelveivel és felölel olyan fontos területeket, mint az elektromos trakciós mo­torok gyártása, a szigetelés­­technika tökéletesítése, az új­szerű és villamos forgógépek hűtéséhez szolgáló technológia fejlesztése, a vízierőművek automatikus szabályozása, az alumíniumtekercselések alkal­mazása, a speciális szigetelő porcelánok alkalmazása, a nagyfeszültségű készülékek vizsgálatának tökélesítése, a te­levízió területén való együtt­működés, a félvezetők alkal­mazásának kiszélesítése, stb., stb. A Szovjetunió ezeken a területeken a teljes mértékű műszaki dokumentációka­t rendelkezésünkre bocsátja, és ily módon Magyarország ipari fejlődéséhez, a belső ellátás és az exportképesség növelé­séhez szükséges és a modern technikának megfelelő ala­pok megteremtéséhez segítsé­get nyújt. Befejezésül megállapíthat­juk, hogy a Szovjetunióval kötött megállapodások — azok tartalmi részét és széles ki­terjedését tekintve — a szo­cialista országokkal kötendő egyezmények, a tőkés orszá­gokkal is tovább fejlesztendő kapcsolatainkkal együtt a kül­kereskedelmi vonatkozásban megadják a Magyarország gaz­dasági fejlődését szolgáló biz­tos alapokat. Sok múlik azon­ban rajtunk, hogyan használ­juk fel a kapott lehetőségeket, ezért komoly szervezési és takarékossági intézkedéseket kell tennünk — fejezte be nyilatkozatát Incze Jenő, kül­kereskedelmi miniszter. s Magyar Nemzet Aláírták a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság közötti hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményt Budapesten a teljes egyetér­tés szellemében megtartott tárgyalások eredményeképpen január 31-én aláírták a Ma­gyar Népköztársaság és a Mon­gol Népköztársaság közötti 1958—1960. évi árucsereforgal­mi és fizetési megállapodást, valamint jegyzőkönyvet az 1958-ra vonatkozó árucserefor­­galomról és fizetésről. Az aláírt jegyzőkönyv értel­mében 1958-ban a Magyar Népköztársaság különböző fú­róberendezéseket és a hozzá szükséges alkatrészeket, kész szőrmeárut, konfekcióárut, szö­veteket, gyógyszert és egyéb cikkeket szállít a Mongol Nép­köztársaságnak, valamint mű­szaki segítséget nyújt Mongó­lia részére. A Mongol Népköztársaság gyapjút, nyersbőrt, szőrmét és egyéb állati termékeket szállít a Magyar Népköztársaságnak. A jegyzőkönyvben előirány­zott áruforgalom, a múlt évhez viszonyítva, a két ország kö­zött jelentős mértékben növek­szik. A hosszúlejáratú megállapo­­dás elősegíti a két ország fej­lesztését. árucsereforgalmi és fizetési magállapodás meghosszabbítása Magyarország és Izlandi között A Magyar Népköztársaság és Izland között­ árucserefor­­galmi és fizetési megállapo­dást, amely 1957. december 31-én lejárt, 1958. december 31-ig meghosszabbították. I A magyar sajtó napján­ ­Tizenhat esztendeje, 1942. február 1-én jelent meg a »Szabad Nép«-nek, a magyar kommunisták akkor illegális lapjának első száma. Az illegális »■Szabad Nép« felvette a harcot a népet a háború mészárszékére küldő Horthy-rendszerrel; nevelte a dolgozók legjobbjait az igazi demokráciáért vívott küzde­lemre. Február­­ a demokratikus magyar sajtó ünnepe lett. Rózsa F­erencre, az illegális »Szabad Né­v« mártírhalált halt szerkesztőjére emlékezünk — s emlékeztetjük olva­sóinkat — ezen a napon, és vele együtt Kossuthra, Táncsicsra, Vajda Jánosra, Ady Endrére, Bálint Györgyre; mindazokra, akik a haladásért, a nép jólétéért vívott küzdelem, az elvi szi­lárdság és következetesség, a a stiláris gazdagság és a közvet­lenség rovására nem menő emelkedettség tekintetében a mai magyar újságírás példaképei. Nagy elődeinkre gondolunk és mérleget készítünk. A mérleg — világosan látjuk — hiányos­ságokat is mutat. A kínzó kérdésekre — megtettünk-e mindent a közelmúlt években a nép helyes felvilágosításáért, vajon a fáklyaláng fényét és melegét adtuk-e olvasóinknak a mocsárba csábító lidércfények ellensúlyozására, felvettük-e kellő színvo­nalon és rugalmassággal a harcot egyes elkövetett hibák kö­vetkezetes kijavítása érdekében, s ugyanakkor a hibákat alja­sul felnagyító ellenforradalmi uszítással szemben — sajnos, nem­mel kell felelnünk. Világosan kell tudnunk, hogy az el­lenforradalom eszmei előkészítésében újságírók is résztvettek; voltak, akik »■élenjártak« e dicstelen szerep vállalásában. Az ellenforradalmi támadás s az abban rejlő, a népet pusztulás­sal fenyegető veszély azonban a magyar demokratikus sajtó munkatársainak többségét felrázta. Bátran állíthatjuk, hogy az ellenforradalom leverése óta a magyar proletárdiktatúra megerősödésének s a szocialista demokrácia kiszélesedésének mostani korszakában a magyar sajtó színvonalasabb, elvibb, ugyanakkor közvetlenebb hangvételű, mint ezelőtt. Ha akadnak is még tán cikkek, közlemények, amelyek olcsó szenzációt keresnek, amelyek alapos és mélyreható tájékozta­tás, elemzés helyett megelégszenek felületi és felületes ismer­tetéssel — a mai magyar sajtó cikkeinek túlnyomó többsége nem csupán az olvasókhoz szól, hanem az olvasókért is har­col; a magyar munkásokat, parasztokat, értelmiségieket arra a magaslatra kívánja vezetni, ahonnan áttekinthetik a szputnyi­­kok századának, a szocializmus korának mély összefüggéseit. Akár a tudomány valamely kor formáló felfedezéséről, a béke megőrzését szolgáló politikai, diplomáciai eseményről van szó, akár a mi szűkebb értelemben vett életünk egy-egy mozzana­táról — a magyar sajtó, a haladó, a népet szolgáló újságírók e nagy munkaközössége minden témakörben és minden műfaj­ban az élet gazdagodásának távlatait kívánja megmutatni. A magyar sajtó napja ünnep és egyszersmind jó alkalom arra, hogy a magyar újságírókat még elmélyültebb, még szín­vonalasabb, még gyümölcsözőbb munkára ösztönözze. Az újság­írók szimbóluma — ma, a televízió, a magnetofon korában is — az acéltoll, az Ady-definiálta »acélhegyű ördög«, amely — ha kell — poklokkal is szembeszáll, s nem katlanokat fűt, ha­nem maga a tűz: az újdonság és igazság közlésének szenvedé­lyes forrósága. A Kommunisták Magyarországi Pártjának illegális kiadványaiból Levél Kádár Jánoshoz, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárához Ön a parlamenti referátumában az országunkat érintő fon­tos gazdasági kérdések mellett, velünk, pedagógusokkal is fog­lalkozott. Az a hang, és az a mód, mellyel ön véleményét és bizalmát kifejezte, indított bennünket, pártonkívüli nevelőket arra, hogy sajtóin keresztül mondjunk köszönetet érte. Az októberi események után a sajtó­kampányok következ­tében szakmánk megbélyegzetté vált, mert a társadalom döntő többségét kitevő tisztességes emberek is bennünket hibáztattak az ellenforradalmi események bekövetkezéséért. Ezt a szomorú tényt a bőrünkön éreztük. Gyermekeink, tanítványaink meg­becsüléséért harcba indultunk, és bíztunk abban, hogy egyszer erre a komoly küzdelemre felfigyelnek a dolgozók, és a nevelő­ket a haladás mellett álló emberekként újra becsülni tudják. Nagy elhatározásaink eredményét az általános tanulmányi szín­vonal emelkedésében is mérni lehet. Most, hogy a testületekben forr az élet, mert a félévi osz­tályozásokra készülünk, érte szakmánkat az a megbecsülés, hogy Kádár elvtárs a parlamentben kelt védelmünkre. Miről is van szó? Arról, hogy a sok társadalmi ráhatástól terhes gyereksereggel szemben határozott nevelői álláspontra helyezkedett egy tanár­. Eddig ez helyes. De vajon helyes-e, ha a nevelőt határozottsága mellett nem hatja át mélyen és őszin­tén a szocialista humanizmus gondolata? Mi nem érezzük hi­vatottnak magunkat arra, hogy ítéletet mondjunk. Csütörtökön megtartott spontán röpgyűlésünkre azért került sor, mert érez­tük az ö­n szavaiból, felelős államvezetői posztján kívül az em­beri segíteni akarásból és hallatlan igazságérzetből adódó vé­delmünket. A nevelés az egész társadalom ügye, de felelősséggel csakis akkor végezhetjük jellemformáló munkánkat, ha bizalmat sza­vaz meg számunkra a társadalom. Ez a bizalom hiányzott évek óta. Mi bízunk abban, hogy az utolsó évben végzett munkánk és annak eredménye elismerésre talál; de egy biztos: Kádár elvtárs nyilatkozata szárnyakat adott munkánkhoz, mely — érezzük — rövidesen anyagi erővé válik gyermekeinkben. Kívánunk jó egészséget igazságos harcához! Budapest­, 1958. január 30 XIVI. ker., Jász u. általános vegyes iskola egész nevelőtestülete.

Next