Magyar Nemzet, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-28 / 74. szám
Péntek, 1958. március 38.. G * O * R * K * I * J A/IA 90 ÉVE született Alekszej Makszimovics Gorkij. S immár csaknem negyed- százada nélküle ünnepeljük őt. Úgy vagyunk ilyenkor vele is, mint hasonló esetekben a többi halhatatlannal: személye helyett azok az eszmék jelennek meg közöttünk, amelyeket megtestesített és általuk tovább él. Mai jubileumát éppen halhatatlanságának újabb bizonyítéka teszi átszellemültebbé. 1945 óta a világ legtöbbet fordított írók ranglistáján élen haladó Idr Tolsztoj után ő következik. Voltak már Gorkij elött is mágikus erejű költők, írók, akik tüzes meteorként jelentek meg szellemvilágunk horizontján. Amit azonban ő produkált, mégis, mintha egyedülálló volna. Neki sikerült a legjobban a világirodalom történetében nemcsak mint egy nemzet, hanem azontúl az egész haladó emberiség érdekképviselőjeként klasszikus formába önteni az emberi felszabadulás egyetemes eszméit. S minek köszönheti ezt: nyílt titok. Ha kritikus volnék és könyvet írnék Makszim Gorkijról — mondja önmagáról 1928-ban a Tbiliszi Szovjetek plenáris ülésén —, elmondanám, hogy az az erő, amely azzá tette Gorkijt, mint aki, ahogy Önök előtt áll, azzá az íróvá, akit maguk annyira felnagyítva tisztelnek, akit úgy szeretnek, abban rejlik, elvtársak, hogy az orosz irodalomban — és lehet, hogy az életben is — ő az első, aki személyesen is megértette a munka óriási jelentőségét — a munkáét, mely minden igazán értékeset, szépet és hatalmasat alkot ezen a világon. A Dankók, Nyilovnák és Kutuzovok, nem utolsósorban pedig Gorkij életrajzi alakja, mint a dolgozók felszabadításának művészi bajnokai, megcáfolhatatlanul igazolják az író önjellemzését. GORKIJT nem tértől és idők től függetlenül, hanem korában és annak társadalmi életében kell szemlélni. Egyéniségének formálódása, szellemi felvilágosodása elválaszthatatlan az orosz népnek a munka felszabadításáért vívott dicső harcától. Igaz, előfordul egy-két alkalommal, hogy a mozgalom beteg jelenségei hatottak reá, így volt ez akkor is, amikor az "istenépítők" elvét vallotta, és amikor helytelenül ítélte meg az 1917-es forradalom menetét. Ez azonban egy cseppet sem csökkenti nagyságát, sőt arról győz meg bennünket, hogy a tévelygések kellő időben való felismerése és leküzdése hatványozott erővel fokozta harci lendületét, eszmei és alkotói síkon egyaránt. Ezzel magyarázható, hogy Gorkij életműve az orosz proletariátus harcában első és minden időkre kiemelkedő művészi megtestesítője, irányítója volt és maradt. Neve elválaszthatatlan az emberi felszabadításért folyó küzdelemtől, írói szerepe olyan a világirodalomban, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentősége a felszabadító mozgalmak történetében. PÁLYAFUTÁSÁNAK kezde-én a Sólyommadárról szóló versében még csak az orosz munkásmozgalom első lépéseiről, a szocializmus iránti elszánt, ösztönös törekvéseiről beszél. A századfordulót követő évben írt Viharmadárban a forradalmat sürgeti. Ettől kezdve pedig mint a munkások szervezett harcának megörökítésére hivatott író alkotja remekművét. Köztük a Kispolgárokat, Az anyát, Ellenségeket, Artamonovokat, életrajzi trilógiáját, Klim Szamgint, Leninről írt elbeszélését és a szocialista realizmus elméletét megalapozó cikkeit. A MUNKÁRÓL ALKOTOTT ** véleménye szabja meg esztétikáját is, melyet több mint tíz évi írói gyakorlat után Ars poeticának beillő szavakkal fo■ galmazott meg az "Éjjeli menedékhelyében : »Minden az emberben, minden az emberért! Csak az ember létezik, minden egyéb — csak az ő kezének és agyának alkotása! Ember! Ez gyönyörű! Ez büszkén... hangzik! Ember! Tisztelni kell az embert! Nem sajnálni ... Nem megalázni a sajnálással... Tisztelni kell!" Az erkölcs, eszme, cél és cselekvés himnusza cseng ki ezekből a sorokból, melyek esztétikai szintézisét a szovjet írók első kongresszusán a szocialista realizmus megfogalmazásában adta. Gorkij alkotói elvében — mely a szocialista realizmus alapjául szolgál — valósággal egybeolvad a realizmus és a forradalmi romantika. Ő ezt mint az élet törvényszerűségét rögzíti: az emberek öntudatlanul érzik, hogy van valami, amitől meg kell szabadulniuk és ők felszabadulnak és másokat is felszabadítanak azáltal, hogy nagy célokat állítanak elébük. Ez a gondolat vezérli Gorkijt akkor is, amikor ifjú levelezőtársairól megállapítja, hogy azok többsége azért akar írni, mert bővelkedik az élet benyomásaiban. S nyomban hozzáteszi: bizonyára jónéhányrealista" fejlődik ki majd soraikból, úgy véli, hogy realizmusukban meg lesznek bizonyos ismertető jelei annak a romanticizmusnak, amely elkerülhetetlen és törvényszerű az egészséges szellemi fellendülés korában... »A forradalmi romanticizmus — hangsúlyozza Gorkij — lényegében más néven szocialista realizmus, melynek rendeltetése nemcsak az, hogy a jelenben kritikusan ábrázoljuk a múltat, hanem főképpen az, hogy a jelenben megerősítsük a forradalmi úton elérteket és hogy a szocialista jövő nagy céljainak megvilágosítását elősegítsük." GONDOLJUK CSAK el: mi'** től akarták megfosztani nemcsak az irodalmat, de az egész szellemi életet azok, akik 1955, de különösen 1956-ban a szocialista realizmust éppen a forradalmi romantika elvetésével tagadták meg! S vele Petőfit tagadták meg, aki életét adta azért, hogy a nép úrrá legyen mind a politikában, mind az irodalomban. Nincs szebb és jobb alkalom az önvallomásra a mánál, amikor arról emlékezünk, akit a világ leghaladóbb írói évtizedek óta vezércsillaguknak tekintenek. Meg kell tanulnunk úgy szeretni az embert és harcolni érte, mint ahogy azt ő tette: «■Fellépünk — mondja Gorkij — mint a pusztulásra kárhoztatott világ bírái és mint emberek, akik az igazi humanizmust vallják, a forradalmi proletariátusét —, annak az erőnek a humanizmusát, mely arra hivatott, hogy fölszabadítsa a dolgozók egész világát az irigységtől, kapzsiságtól és aljasságtól — minden rútságtól, ami évszázadokon át torzította a munka emberét.« Varga Imre Fenyő A. Endre kiállítása kifejezésekben, festői elértekben meggazdagodva láttuk viszont Fenyő A. Endrét, a Csók Galériában rendezett gyűjteményes kiállításán. Ez a csaknem nyolcvan festmény tudatos és következetes művészpályát állít elénk, egy csendes, szűkszavú, tartózkodóan romantikus alkatú művészt, aki a hitleri időkben az északi országokban lelt menedéket. Egy finnországi pasztell 1989-ből a legkorábbi képe ezen a kiállításon és mondhatnák, dokumentuma Fenyő húsz év előtti művészi törekvéseinek. A csendéletek, enteriőrök, svédországi tájak, esti hangulatok északi halászfalvakban, egy hazátlan, szomorú ember vallomásai, egy olyan művészé, aki az emberi tartalom kifejezésére vetve a hangsúlyt, mintha egy nehézjárású szabad versben mondaná el erlő aggodalmait a világ sorsáért. Természetes és éppen Fenyő komolyságából fakad, hogy a nyolcévi északi tartózkodása alatt az eléje tárulkozó látványokban nem a változékonyságot, nem az atmoszférikus tüneményeket látta és kereste. Valami lényegest akart a világból megragadni, azt ami változatlan, ami örök érvényű. Ekkor a dolgok szerkezete érdekelte, a tárgyak egymáshoz való viszonyának törvényei, a kompozíció problémája. Mégis elsősorban a látvány döntötte el képeinek sorsát, nem az elvont kompozíciós gondolat. Általában súlyosak és komorak Fenyő svédországi képei, mintha önszántából kötötte volna magát gúzsba és kirekesztett volna látóköréből mindent, ami könnyed és vidám, ami esetleges és életszerű. Pedig mindez nem önszántából történt. Fenyő az Észak kis védett zugában is együtt érzett a világgal. E képek ereje éppen abban rejlik, hogy festői érdekességű, heves formajegyekkel érzelmi tartalmat közvetítenek, drámai jelentésű meséket egy idegenbe szakadt művészrül, akinek a környezet nem jelenti az igazi otthont, hanem inkább valamiféle legendát, amelyet a valóság és valószerűtlenség elemeiből teremtett meg a művész. Fenyő A. Endre 1946-ban tért haza s az új haza légkörében új feladatok vártak a művészekre. A feloldódás, a kibontakozás nem ment könynyen. A rögösebb utat választva maradt hű önmagához, rábízta magát a természet közelségére. S már két évvel ezelőtt kiállított munkáit az etikai magatartáson túl, a természethez való őszinte igazodás jellemezte, erőinek kifejlése, hangjának szárnyrakapása. Azóta még igényesebben, az alakítás biztonságával veti vászonra főleg balatoni és Balaton környéki, élményeit, színekben és árnyalatokban telítetten, az érett művész férfias poézisával. S egyre inkább feloldódott a képeit régebben jellemző fanyar keménységek alól. Az elfogódottság, a komorság már a múlté. A hazai táj szépségei, a Balaton atmoszférikus látványosságai sokatmondó alkotásokra indítják ecsetjét s vásznain a valóság tömören összefogott elemeiből erőteljes festői szépségek áradnak felénk. Tündöklő fényjátékokat rögzít, érzékeny szemével az évszakok változásának bensőjébe hatol és új értelmet közvetítve ragadja meg a Balaton ölén fürdő fények alámerülését. a víztükör felületén remegő, színekkel átitatott árnyékokat s a horizont alatt gomolygó felhők száguldását. A képszerkezet kutatóját, problematikusát láttuk Fenyő korai munkáin. Az utóbbi évek a szerkezeti rendet mentelítették élettel, valósággal, nagyvonalú természeti megfigyelésekkel, ahol mindinkább az érzékletes szépségek uralkodó szerepe lesz a döntő. Dutka Mária Magyar Numzel. Bútorait, ingóságait, csomagjait ELSZÁLLÍTJA, A FEL- ÉS LERAKODÁST IS VÉGZI tehergépkocsival, teher motorkerékpárral A BOY SZOLGÁLAT TEL*: 123—523 V. Bajcsy-Zs. út 20 Tajtékzó, eopsz tenger felett szél hajszol kósza jelleget. Felhő alatt, tenger fölött, mintha sötét villám volna, száll büszkén a Viharmadár. Szárnya olykor hullámot ér, máskor nyílként fellégbe fúr és a felhők hallják hangját, harsány, bátor hangja boldog. Mert dalában vihart állít! Bús haragját, szenvedelmét s reményét a győzelemben hallják hangjából a felhők. Sirály surran el sikongva, riadt szivét nyögve rejti tengerhullám hűvösébe, mert remeg, fél a vihartól. Dunnalúdnép is kiáltoz, ele az élet szent harcában nem érezhet üdvösséget, villámlástól visszaretten. Balga pingvin lomha teste -sziklák közt megbúvik gyáván. Csak a büszke Viharmadár szárnyal merész ívben ott fenn, tengerár felett a jégben. Mind alantabb s egyre bőszebb felhő tornyosul az égen s zúgva tör a tengerhullám villámfények magasába. Mennydörgés közt tajtékozva zeng a tenger küzdve széllel. Most a szél erős marokkal Gorkij : A VIHARMADÁR DALA felragadja vízhullámát és haragván dobja vissza sziklakőre , pozdorjává törve össze szín-smaragdját. Viharmadár büszkén szárnyal, mintha sötét villám volna, olykor nyílként sellegbe fúr, szárnya víz hullámát tépi. Ott suhan, mint zordon démon, vihardémon ... száll sötéten, most kacagva, majd zokogva ... fellegek fölött kacag most, örömében zokog máskor. Mindent érző démon — érzi: fáradóban a vihar már, tudja jól, hogy nem sokáig takarja a napot felleg, nemsoká takarja már! Szél süvölt... és mennydörög még , kékes lánggal tündökölve száll a felleg víz tükrére. Tenger fogja fel a villám nyílvesszőit és eloltja. Tűzkígyóként felcikázik víz tükrében, majd elvész a villám vakító visszfénye. -5- Vad vihar jő nemsokára! .. Viharmadár hangja szól igy villámlások közt merészen, zúgó tengerár fölött is győzelemnek prófétája: — Jöjj vihar s légy még erősebb! 1901. (Lányi Sarolta fordítása) NAPLÓ ! Szerda este hazaérkezett nagysikerű romániai vendégszerepléséről a Fővárosi Operettszínház együttese. A művészeket a Művelődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézete nevében dr. Nyári László üdvözölte. * A Szentendrén élő ilosvai Varga István festőművész gyűjteményes kiállítása április 3-án déli 22 órakor nyílik az Ernst Múzeumban. A kiállítást Kampis Antal műtörténész nyitja meg. A Szakszervezetek Egressy Gábor Művészeti Klubja (Budapest, VII., Dohány utca 22— 24.) 1958. évi március hó 29-én, szombat este fél 7 órai kezdettel tartja Kézdi György előadóművész önálló estjét. * * A békéscsabai könyvtár példájára a győri Kisfaludy megyei könyvtár is bevezeti a szabadpolc-kölcsönzést. Az olvasók — az eddigi gyakorlattól eltérően — maguk választják ki a polcról a megfelelő könyveket. Ezzel a módszerrel gyorsabban megy a kölcsönzés, az olvasók sok várakozást megtakarítanak, a könyvtár dolgozóinak pedig nem kell a kért kötetek után , sokszor hiába kutatniuk a könyvek rengetegében, így több időt fordíthatnak a nyilvántartásra. Magyarország felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából, április 2-án Prágában megnyílik Szőnyi István és Medgyessy Ferenc kiállítása. A két kiváló magyar képzőművésznek ez lesz az első csehszlovákiai kiállítása. A csehszlovák képzőművészek szövetsége Pogány G. Gábornénak, a budapesti Nemzeti Galéria munkatársának közreműködésével nagy gonddal készíti elő a két magyar művész kiállítását. A prágai Hadsereg Színház műsortervébe iktatta Fejér István "Bekötött szemmel" című színművét. A szerzőt, aki a csehszlovák dramaturgiai konferencia egyik magyar megfigyelőjeként Prágában tartózkodik, meghívták a bemutatóra. A bemutatót még a tavaszi évadban megtartják. Várhelyi Endre operaénekes, aki két évig szabadságot kapott az Operaháztól, kelet-németországi Plauenben Hindemith operájának, a Cardillacnak bemutatóján nagy sikerrel énekelte az egyik jelentős basszus-szerepet. Az operát a nyugat-németországi Kasselben is előadták, ahol a művet betanító szerző maga is megjelent a premieren, s Várhelyi Endre szintén fellépett. Pozsonyi tenorista a Carmenban Dr. Gustav Papp, a pozsonyi Nemzeti Színház magánénekese Don José szerepében mutatkozott be az Erkel Színház Carmen-előadásán. (Úgy volt, hogy Carment is küldenek a pozsonyiak, Olga Hanaková azonban nem érkezett meg.) Gustav Papp igen rokonszenves tehetség, adottságai, énekkultúrája és színpadi otthonossága révén teljes fegyverzetben léphet színre, hogy Mérimée és Bizet híres hősét megmintázza. Tenororgánuma egyaránt érvényesül a lírai s a drámai kifejezésekben. Szépen kinyíló, erőteljes magassága a Virágáriában különösen jól megmutatkozott — ezzel biztosította be sikerét. Ugyanakkor feltűnt ökonomikus hangbeosztása, a hanganyaggal való okos gazdálkodás, amely énekének dinamikai árnyalatosságát is eredményezte. Mindig erénye egy énekesnek, ha bánni tud hangjával, nem él vele vissza, nem feszíti túl, és minden hangerősségi fokozatban megmarad a szép éneklés művészeténél. Vendégünk nagy sikert aratott, s erre valóban rá is szolgált. A sikerben jelentős része volt Tiszay Magda temperamentumos, eleven, kitűnő Carmen-alakításának. A többi szereplő, mint Mátyás Mária, Jámbor László, Pavlánszky Edina, Szőnyi Olga, s a vezénylő Pless László, ugyancsak hozzáadta erejét az előadáshoz. sz. t A Budapesti Fúvósötös kamaraestje A Budapesti Fúvósötös szerdai, Bartók-termi hangversenyének kiemelkedő érdekessége volt a két modern műsorszám: Hindemith Szeptettje és Sztravinszkij Oktettje. Egészben véve is gazdag, változatos és tartalmas műsorral álltak a közönség elé: a klasszikus műsorszámokból álló első rész Vivaldi hegedűre, fuvolára, oboára és fagottra írott négyesével, Franz Danzi virtuóz igényű és kitűnő hangzású fúvósötösével és Beethoven Esz-dúr zongorás-kvintettjével a fúvóskamarazene irodalom igazi értékeiből adott válogatást. A sokrétű műsor, amely a legtöbb számban meghaladta a Budapesti Fúvósötös személyi kereteit, meglehetősen nagy kisegítő apparátust mozgatott meg (csak a Sztravinszkij-műben például négy rézfúvóval egészül ki az együttes). A vendégjátékosok színvonalasan állták meg helyüket; külön kiemelnénk közülük Borsi Rudolf (trombita) és Pehl András (harsona) jó szereplését, s főképp nem feledkezhetünk meg az est zongoraszólistájának, Soproni Máriának szép teljesítményéről. Ami magát a Fúvósötöst és játékosait illeti, szereplésük a szokásosnál kissé sápadtabb és egyenetlenebb színvonalú volt. Nem annyira az összjátékban, mint inkább egyénenként fedezhettünk fel bizonyos indiszpozíciót: hangzásban, intonálásban, az egyes szólamok megformálásában. A műsor első részének legjobb produkciója kétségtelenül a Beethoven zongorásötös volt: a darab összefogásában, logikus tagolásában, világos körvonalú muzikális felépítésében, döntően sokat köszönhettek a közreműködő Soproni Máriának is. A műsor második része, amelyet különleges érdeklődés várt, nem okozott csalódást. Hindemith 1950-es évekből származó fúvósszoptettje valóban színvonalas, művészi értékű alkotás. Biztos művészi érzékkel érvényesíti az 1930-as évek óta — a Mathis der Miller komponálása óta — leszűrődött Hindemith-stílus jellemző elemeit; különösen első tételét éreztük tartalmasnak. A 20-as évek elejéről származó Sztravinszkij-oktett nálunk csak most került először nyilvános bemutatásra. A "Katona története" stíluskorszakának jegyeit viselő kompozíció bravúros fúvószene: a hangzás színeiben, kamarazenei szövésben, az egyes hangszerek karakterisztikus kezelésmódjában hálásabb feladatot alig kívánhatna magának bármelyik fúvósegyüttes a modern muzsika területéről. Kiemelkedő a háromtételes kompozíció középső, variációs tétele. Az est második részén meglátszott a felkészülés különleges gondossága: ha a technikailag helyenként rendkívül igényes Sztravinszkij-darab előadása nem is volt minden ponton teljesen csiszolt, összjáték szempontjából — a Hindemith-szeptettel együtt — igen jó teljesítménynek számíthatott. (— k. j. —) Ülést tartott az Országos Népművelési Tanács Csütörtökön a Művelődésügyi Minisztérium tanácstermében dr. Manga Jánosnak, a Népművelési Intézet igazgatójának elnökletével ülést tartott az Országos Népművelési Tanács. A megbeszélés napirendjén a megyei, járási, városi és községi művelődésügyi tanácsok megalakításának tervezete szerepelt. A tervezetet Gacsó László, a Népművelési Tanács tagja ismertette. A vita végén az ülés részvevői úgy döntöttek, hogy a tanulságokat összegezik és javaslataikat eljuttatják az illetékes szervekhez.