Magyar Nemzet, 1962. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-10 / 107. szám

4 NAPLÓ ! "ír ! Jövőre lesz Justh Zsig­mondinak, a múlt század, vége népbarát írójának. Közé­p- Európa egyetlen szabadtéri parasztszínháza megalapítóii­nak 100. születési évforduló­ja. Erre az alkalomra jubi­leumi ünnepséget rendeznek Orosházán, és bemutatják azokat a színdarabokat, ame­lyeket Justh Zsigmond idejé­ben előadtak.18. Az Ódry Művészotthon la­kói márciusban meglátogatták a II. kerületi Hazafias Nép­front nyugdíjas­ klubját, ahol műsorral is kedveskedtek. Szombaton a budai nyugdíja­sok visszaadják a látogatást, a színészottthonban ez alka­lommal a Néphadsereg Mű­vészegyüttesének tagjai ad­nak műsort a vendégeknek és a házigazdáknak. Még a vártnál is nagyobb ese­ménye lesz a közelgő ünnepi könyvhétnek az Ember tragédiája új kiadása — legalábbis a könyv­­heti tájékoztató szerint. A köz­lemény olyan új fordulatot jelent be a Tragédia értékelésében és szemléletében, amire igazán sen­ki nem számíthatott. A hír ugyan­is szó szerint a következőket köz­li: "Madách nagy műve most bibliofil kiadásban jelenik meg, gyerekek. A mindvégig mulatsá­gos cselekményt Héber László hu­moros rajzai kísérik.­ Felcsigázva várjuk a csodálatos művet — iz­galmunkat legföljebb az hűti kis­sé, hogy e sorok alatt a tájékoz­tató az ifjúsági és gyermekiroda­lom eseményeit is közli . Így fel­tehető, hogy a hír vége ebből a rovatból csúszott á­t a hír elejéhez illesztve a nyomda ördöge — vagy hogy stílusosak legyünk —, a nyomda Luciferé, vagy Lucifer­­kója jóvoltából. * Az idei Prágai Tavaszon megünneplik Mozart első prá­gai látogatásának 175. évfor­dulóját. A zenei fesztiválon Mozart operáit a prágai Tál­­színházban játsszák. Egyedül ez a színház maradt meg azok közül, ahol Mozart saját mű­veit dirigálta. Ks Gyermekoperát mutatott be a veszprémi zenei általános iskola a hagyományos évi hangversenyén. Giacomo Cos­­tamagna, múlt században élt olasz zeneszerző Zenei kópé­­ságok című gyermekoperáját, egy szolfézs óra történetét ad­ták elő. Mimi­éin nagyon szerette a Chaplin filmeket és sokra becsül­te a művészt. Egyszer ezt írta Chaplinnek: -Az Aranyláz című filmjét mindenki megérti, ön két­ségtelenül nagy­­ember lesz, Ein­stein.- Chaplin így válaszolt: -Ka Jón jósom ön iránt csak fokozó­dott. Relativitás­­elméletét senki sem érő a világon, ön mégis nagy ember lett, Chaplin.­­ Operabemutatókra készül­nek Debrecenben. Május 19-én Purcell, Didó és Aeneas című operáját hangverseny­­szerűen adják elő, május 25-én a kamaraszínházban Ko­dály Székelyfonóját, Menotti Amália bálba megy című mo­dern egyfelvonásos operáját, a Dante D’Ambrosi olasz kom­ponista Efezusi özvegy című táncjátékát mutatják be.­­ Két vidéki bemutatóról kaptunk hírt: a győri Kisfa­ludy Színház a Tavaszi kerin­gőt — Horváth Jenő operett­jét —, az egri Gárdonyi Géza Színház Kálmán Imre Cir­kuszhercegnő című operettjét mutatja be pénteken.­­ József Attila verseinek 240 oldalas, új, bővebb válogatása jelenik meg az idén a Szov­jetunióban. Szabolcsban az ünnepi könyvhéten harminc író-ol­vasó találkozót és kilencven könyvkiállítást rendeznek. Má­jus 27-én a megye kétszáz községében lesz könyvterjesztő nap. / ® Befejeződött Pécsett a téli hangversenyévad, a 75 koncer­ten több mint 30 ezren vettek részt.­ Több nyugati lapban, öt or­szágban is megjelent a következő hirdetés:­­Gazdag sejk 22 éven aluli csinos európai lányt keres, aki kész arra, hogy negyvenket­tedik feleségeként háremébe lép­jen.­ A felhívásra kétezer válasz érkezett, döntő többségük Nyugat- Boéme Wk­swagból. . A HÉT FILMJEI Amíg holnap lesz Új magyar film Mennyivel könnyebb a föl­deket egybeszántani, mint kö­zösségi emberré válni — ez a témája Kékesdi Gyula novel­lájának, amelyből Gyöngyössy Imre új filmünket írta. A film hőse néhány héttel előbb még fogadkozott, hogy semmiképp sem lép be a közösbe. Az ala­kuláskor hirtelen elnök lett: a másokért viselt felelősség, a másokért végzett munka az­után megérleli benne a szo­cialista ember új vonásait. Ezt a folyamatot végigkísérni iz­galmas művészi feladat s egy­ben határozott előrelépés ed­digi falusi tárgyú filmjeink­hez képest. Mostanáig legtöbb filmünk megelégedett a falu szocialista átalakulásának fel­színi szemléletével, mintha a belépési nyilatkozat aláírásá­val az addig­­egyéni" gazda ezzel teljesen közösségi ember­ré vált volna. A film története — ha hosz­­szanti metszetében nézzük — szépen egymásba fonja a kö­zös munka és a magánélet epi­zódjait, kontrasztok egymás­hoz illesztésével fokozza hatá­sát, de ha az esemény­sorozat részeit külön-külön — mintegy keresztmetszetükben — néz­zük, gyakran bukkanunk fel­színes, szokványos megoldá­sokra. Amikor a film a falusi ember megújulását segítő és gátló tényezők harcát egy sze­relmi háromszögben példázza, egészében elkerüli ugyan a túlegyszerűsítés veszélyeit, de a háromszög oldalait egyenlőt­lenre méri. A jövőt vállalni nem tudó asszonyt egysíkúan jellemzi, bár portréjának ko­mor színei megrázóak. A lel­kes agronómuslány vérbeli fő­szereplő is lehetne a falu meg­újulásának époszában, ezt a cselekmény­szálat azonban külsődleges, sablonos fordula­tok terhelik , mint a korábbi magyar filmekből már ismert táncjelenet­, vagy a kettős a karámban. Ahelyett, hogy a film megismertetne az embe­rek belső fejlődésének folya­matával, gyakorta megelég­szik azzal, hogy a fejlődés fo­kozatait regisztrálja. Pedig Kékesdi gazdag riporteri ta­pasztalatára támaszkodva bi­zonyára telt volna a kitűnő téma igazán élethű feldolgozá­sára is. Vajon kezdeti botlások-e ezek, vagy inkább az igazi el­mélyülés előtti megtorpanás szülte hibák? Mostanában egyik-másik filmünk azt tanú­sítja, hogy filmművészeink új utakat keresnek. De hogy az új úton frissen és gyorsan ha­ladhassanak, meg kell szaba­dulniuk számos elavult szer­kezeti, tartalmi és formai bal­laszttól, a formális megoldá­sok, a felületes szemlélet, a külsődleges rutin terheitől. Ilyesfajta holtsúlyok béklyóz­ták meg Keleti Márton látha­tóan kísérletező szándékú ren­dezését is. Örvendetes, hogy korszerű hangulati hatásokra is törekszik, de szándéka egy­­szer-másszor visszájára fordul , mint amikor egy döntő be­beszél­getést az állatok bőgősé­vel kísér, vagy amikor a ko­mor hangulatú esti képről hir­telen egy napsütött ravatalra­­vág át". Említettük már a film két kirívóan szokványos jelenetét; tegyük hozzá, hogy a fordulópontnak szánt nagy állatvonulás — amikor a közös állatállományt mentik a vi­har elől — korrekt felépítése és Hegyi Barnabás szép fény­képezése ellenére is szokvá­nyos. A szereplők — különö­sen Sinkovits Imre, Mészáros Ági és Dayka Margit — gyak­ran színpadi játékmódszereket alkalmaznak —, alighanem egy patetikus rendezői elgon­dolás érdekében. Ruttkai Éva, Gőzön Gyula, Agárdy Gábor, Gobbi Hilda, Szemes Mari, Bihary József színtelen szere­pekben jól játszanak, cseppnyivel a filmben, mint a könyvben, de ez érthető: Fuci­­kot szeretjük, tiszteljük, kö­vetni is" igyekszünk útmutatá­sát — de gyászoljuk is. Egyéb­ként a film a modern művé­szet gazdag eszköztárát pazar­lóan alkalmazza, hogy ne csak filmre vigye, de ő költse is a naplót. Az Üzenet az élőknek filmen is riport, történelmi dokumentum, meggyőző agitá­ció — és csupa-csupa költé­szet. Sosem naturalista, egy pillanatra sem. A szörnyűsé­geket úgy ábrázolja, ahogyan Fucik írt róluk: tapintattal az élők, kegyetlenséggel a gyilko­sok iránt. Képei akkordokat alkotnak, zengő filmeposszá, filmrekviemmé és filmhim­nusszá sorakoznak, a tételek harmónia és diszharmónia mo­dern, hatásos egységében szó­lalnak meg. Hangszerei a szí­nészek, főleg Ilja Racek, Li­­buse Svoronová, Rudolf Horu­­sinsky és Zdenek Stepánek — művészetük legjavát adták. Zay László Súlyos döntés A szerelem és a kötelesség­teljesítés ütközésének örök drámáját dolgozza fel az új lengyel film. Témája — az ápolónő, szerelmesének életét csak egy másik ember halála árán mentheti meg — nem új és a döntő fordulat körülmé­nyeinek realitása is vitatható. Az alkotókat azonban a bűn ábrázolásánál érezhetően job­ban érdekelte a bűnhődés pszichológiája, az ápolónő lel­kiismereti válsága. Elmélyült, kitűnő lélekrajz, humánus szemlélet, jó színészi játék jellemzi a filmet. A cselek­mény tulajdonképpen a két férfi főszereplő emlékeiben játszódik le. A rendező, Ju­lián Dziedzina a külső s­oz­­galmasság, a látványos izga­lom helyett a képek atmosz­férájával teremt feszültséget, a jelenetek felépítésében ha­tásosan alkalmazza a film­művészet korszerű kifejező­­eszközeit. A szokványos sze­relmi háromszög keretében érdekfeszítően mutatja be há­rom tisztességes, de különböző jellemű ember vergődését. Az indulatok, érzelmek hullámzá­sát, apró rezdülésekkel, asz­­szociációkkal, jelentős "néma pillanatokkal" érzékelteti. A kitűnő rendezés nagyrészt kárpótol a forgatókönyv gyen­gébb pontjaiért is. Üzenet az élőknek Julius Fucik riportnak ne­vezte börtönnaplóját, amelyet 1943 tavaszán írt a Gestapo fogságában. Az Üzenet az élőknek éles politikai röpirat is, meggyőző humanista agitá­ció, végrendelet és jövőbe lá­tó helyzetelemzés. És csupa költészet, hősi eposz, rekviem és himnusz. Sugárzik belőle az igaz ügy szilárd hite, a le­győzhetetlen emberség. »Ha előbb szorul nyakam körül a hurok, mintsem befejezném, maradnak még milliók, hogy­­happy end’-jét megszerkesz­­szék* — kezdi s így szakad el a naplótól: »Szerettelek ben­neteket, emberek. Legyetek éberek!­* Saját arcéle is kirajzolódik a sorokból — bár szerényen csak másokért élt és másokért halt — egy becsületes kommu­nista példamutató portréja. Megtörhetetlenül állja a szen­vedéseiket, bátran várja a ha­lált. A halál árnyékában törté­nelmet ír és gyengéd tanítást ad az élőknek. A börtönben énekelt. A kihallgatáson hall­gatott. Az átélt szörnyűségek­ről kedves derűvel emlékezik — ez a döbbenetes kontraszt csak­ az igazság szilárd hitéből fakadhat. Porkolábjait ember­ségesen figyeli s miközben tár­gyilagosan leírja embertelen­ségüket, szánja őket és cellá­ba zártan is küzd ellenük. Cso­dálatos írás — természetes írás. Memento és harci riadó. Fucik el benne s szelíd szava — életének, halálának arany­­fedezetével — meggyőz. A börtönnapló most filmen is látható; a szélesvásznú fil­met Csehszlovákia felszabadu­lásának évfordulóján mutatták be nálunk. Ján Otcenásek és Jaroslav Bálik írta, az utóbbi rendezte, Vaclav Hanus fény­képezte, Az átdolgozás hű Fu­ci­khoz. A film szövege csupa idézet a könyvből, a jelene­tek a napló oldalairól eleve­nednek meg. A szereplők olya­nok, mint Fucik rajzolta őket az Emberek és figurák fejeze­teiben. S ez a hűség nem kül­sődleges. Nem elégszik meg a jelenetek megelevenítésével, a szöveg szó szerint idézésével. Az Üzenet az élőknek alkotók­nak sikerült az, amire a film­művészetben kevés példát ta­lálhatunk: az irodalmi mű be­tűjeihez és szelleméhez, tartal­mához és mondanivalójához, módszeréhez és hatásához egy­aránt hűek maradtak. Talán csak a derű kevesebb egy 4 napra 1 •hum* vállalja órák javítását­ OFJASOK KTSZ * VUL, Üllői út 30. és 2 VIII., Baross u. 1. tutium alatti fiókja Magyar Nemzet Nevessünk Kis filmtörténelemnek is nevezhetnénk ezt a burleszk­­sorozatot, amely az amerikai filmgyártás hőskorának jó né­hány ismert művészét mutatja be újra a közönségnek. A bo­hózat-részletek a húszas évek stílusát, alkotói módszereit, tipikus ötleteit is bemutatják. Kár, hogy a sorozatból több nagy mulattató — például Chaplin — teljesen kimaradt. Látható viszont, a többi kö­zött, Stan és Pan első film­jeinek néhány képsora. Fel­idéznek olyan művészeket is, akik annak idején világhírűek voltak, de azóta nevük és hí­rük már feledésbe merült. V. A. Irodalmi est Hernádi György emlékezetére A kritikusnak most, Herná­di György emlékestjének hal­latán nehéz higgadtan szólni róla , aki valamennyiünk barátja, társa, szerény kollé­gája volt. Ahogyan ő mondja, ötvenkilencedik születésnap­jára írt versében: -Ki türel­mes volt és nem kapaszkodott a siető idő szárnyába". Ma is látjuk az ajtón belépni, arany­keretes szemüveggel, derűs alakját, halljuk csöndes sza­vát, ahogyan harcostársakról, elvekről, barátról és ellenség­ről beszélt. De keveset beszélt magáról, munkásmozgalmi múltjáról, csendes mellőzte­­téseiről és arról, hogy a költő is, aki Kassáknál indult, si­kerrel, vagy negyven éve és kinek köteteire a húszas évek­ben külföldön is felfigyeltek. Ma már nincs köztünk, négy éve meghalt. Harcos élte em­lékezetére költői estet rende­zett az Irodalmi Színpad, ba­rátai, tisztelői, tanítványai és elvtársai részvételével. Her­nádi György versei sorban megszólaltak­ Szécsi Lajos összeállításában és rendezésé­ben. A versek hiteles, átélt előadásában sikeresen mű­ködtek közre — a többi kö­zött — Berek Kati, Csernus Mariann, Margittai Ági, Szent­­pál Mónika és Bánffy György. Egy érdekes regényrészlet felolvasásával Gáti József remekelt. Újlaki László és Tallós Endre Hernádi György Júdás című drámájából mu­tattak be részleteket. Kürthy Etelka és Körössy Mariann Kósa György és Jemnitz Sán­dor által megzenésített Her­nádi-verseket adtak elő. Un­­gár Imre Liszt és Bartók mű­vek megszólaltatásával áldo­zott a költő emlékének. Ge­­reblyés László bevezetőjében eleven színekkel, hatásosan, lírikushoz illően festette meg Hernádi György emberi és költői portréját, ő is arra in­tett, ami ennek az estnek egyik fontos tanulsága volt: jobban meg kell becsülnünk Hernádi György és mások életművét, szocialista költészetünket. (s. a Csütörtök, 1062. május 10. Meghalt Péterfi István A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége közli: fájdal­mas veszteség érte a magyar újságíró társadalmat: 78 éves korában elhunyt dr. Péterfi István zenekritikus, a MÚOSZ választmányának és pártszer­vezetének tagja, az Esti Hír­lap munkatársa. Dr. Péterfi István, a magyar újságírók szeretett Pista bácsija csak­nem fél évszázadon át szol­gálta tollával a magyar zene, a dolgozó emberek, a mun­kások zenei műveltségének ügyét. Az elsők között volt, akinek írásai az egyszerű em­berek számára is érthetően­­ szóltak a muzsikáról, aki egész életén át azon fárado­zott, hogy a zenét mindenki közkincsévé tegye. Mint a munkásmozgalom harcosa 1919-től tántoríthatatlanul küzdött a munkásosztály fel­­emelkedéséért, a szocializmus győzelméért hazánkban. Sze­retet és megbecsülés övezte mindenütt, szeretettel és tisz­telettel vette körül egész éle­tében minden magyar újság­író. Dr. Péterfi Istvánt a Műve­lődésügyi Minisztérium, a Ma­gyar Zeneművészek Szövetsé­ge, a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Zenei Alapja saját halottjának tekinti. Te­metéséről később történik in­tézkedés.* Hétfőn este igen sok hang­versenylátogatónak feltűnt va­lami: Lorin Maazel koncert­jén az Erkel Színházban. Min­den a legnagyobb rendben volt, a nagyszerű vendégkar­mester felejthetetlen élményt nyújtott Mozart és Brahms tisztelőinek. Valami azonban nem volt itt rendjén. Sokan észrevették, hogy Pista bácsi hiányzik. Ugyanabban az idő­ben már indulásra készen áll­tak, majd elindultak a Ma­gyar Nemzet keddi számát ké­szítő rotációs gépek. Lapunk keddi számában jelent meg e sorok írójának beszámolója Péterfi István válogatott ze­nekritikáinak gyűjteményéről. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó írás az élő Pista bácsiról. Csak az orvo­sok és a legközvetlenebb csa­ládtagok tudták, hogy a cikk néhány szava nem fog valóra válni. Az első mondat, ame­lyet különös szorongás köze­pette vetettünk papírra, így hangzott: »■Péterfi István, a magyar zenei élet kedves Pista bácsija néhány hét múl­va hetvennyolc esztendős lesz.* Ez a mondat nem vált valóra. Pista bácsi már nem lesz hetvennyolc esztendős. Most már tudjuk, hogy ez volt a baj a hétfő esti kon­certen is: valahol megszakadt a csaknem fél évszázadon át tartó folyamatosság. Senki sem közölte velünk, hogy a szakadatlan figyelmet, az örö­kös mozgást, a mindent szá­­montartó, mélységesen embe­ri éberséget hirtelen és várat­lanul váltotta fel az eszmé­letlenség klinikai állapota. Senki sem közölte, mert Pis­ta bácsi úgy ment be a kór­házba, hogy a Zenei Alapnál mindenkinek a lelkére kötöt­te a hallgatást. *»Semmi ba­jom, kedveskéim, csak egy kis rosszullét... nehogy ijesztgessétek az embereket...! Nehogy szóljatok! Csak egy kis rosszullét... majd elmú­lik.* Hasztalan volt azonban a hallgatás, a bajt érzékel­tük, valahogy úgy, ahogy az úgynevezett ideomotorikus mozgások akaratunk ellenére figyelmeztetnek bennünket a veszedelem jelenlétére. És amikor cikkünk utolsó mondatait leírtuk, hogy Pé­terfi István könyve fontos és igen érdekes könyv... nemcsak azért, mert a mai és az eljövendő olvasó megis­meri belőle Péterfi István sa­játos életművét, hanem azért is, mert csaknem ötven esz­tendő mozgalmas és izgalmas zenei élete bontakozik ki előt­tünk ... apró kockákból, va­lahogy úgy, ahogy a monu­mentális mozaikok készül­nek ... mikor pontot tettünk a cikk végére, még nem gon­doltuk, hogy a monumentális mozaik elkészült, hogy nincs több kocka. Egyszer arról beszélt Pista bácsi félig tréfásan, hogy­­ mindig valaki más volt, va­laki más adott neki fényt és energiát. »Sokáig Péterfi Ti­bor öccse voltam ... majd Basilides Mária férje let­tem ...* Bátyja, a világhírű biológus és felesége, a magyar operaművészet egyik legtisz­tább alakja, valóban ez a légkör vette körül. Bátyjá­nak Ady, Bölöni György, Barta Lajos, Móricz Zsigmond és mások barátságát köszön­hette és azokat az eszménye­ket, amelyek ezekkel a nevek­kel azonosak. Basilides Mária pedig Bartók és Kodály mű­vészetének szolgálatát jelen­tette. Ez a »mindig valaki más voltam” végül is azzá lénye­gült, amit mi Pista bácsinak neveztünk, Pista bácsiként tiszteltünk, szerettünk, a szin­te személytelenné tisztult, lankadatlan ügyszeretet és szolgálat. Kedves Pista bácsi, tudjuk, azt szeretted volna, ha nem vesszük észre távozásodat. Ha lehetne, ha tehetnéd, most nagyon megharagudnál ön­magadra, amiért megdöbbenve állunk és nem tudunk mit kezdeni fájdalmunkkal. Nehéz lesz beletörődni, hogy ezután hiába keresünk az Operában és a hangverseny­­termekben. Egyelőre szinte elképzelni sem tudjuk, hogyan is lesz ezután. Bizonyára ezért is haragudnál egy kicsit. Aki úgy élt, ahogy Te éltél, kedves Pista bácsi, aki úgy osztotta szét önmagát, ahogy Te cse­­lekedted, bocsássa meg ne­künk a fájdalmas és alig fel­oldható hiányérzetet. Asztalos Sándor Megjelent a Nagyvilág májusi száma Világirodalmi folyóiratiurtk­ má­jusi száma Szergej Amonovnak, az újabb szovjet próza ismert mesterének­­Aijemka- című kis­regényét közli. Az angol iroda- Magyarul beszélő francia—olasz film Főszerepben: BOURVIL 14 éven alul nem ajánlott BEMUTATÓ: MÁJUS 1. leg­fiatalabb nemzedékéhez tar­tozik a máris világszerte ismert Alan Su­litoe — a Szombat este, vasárnap reggel című nagysikerű film szerzője —, akinek egyik el­beszélését olvashatjuk a folyó­iratban. Az amerikai irodalmat William­ Faulkner novellája kép­viseli. Érdekessége a számnak az a néhány oldalnyi grafika, ame­lyet a világhírű Paul Flóra Leg­újabb albumából válogattak,­­ amely elé Erich Rastner írt elő­szót. A költészetből ezúttal az ör­mény Parusz Szevak és a fiata­labb német költőnemzedékhez tartozó Walter Werner, Karl-Kleinz Jakobs és Günter Kunért versei­vel ismerkedünk meg, Rab Zsu­zsa, Görgey Gábor és Kalász Már­ton fordításában, továbbá két irá­ni költővel, Kárpáty Csilla tolmá­csolásában. Gazdag színházi szem­lével örvendezteti meg olvasóit a folyóirat: Max Frisch jegyzetei­vel az Andorra zürichi próbáiról, továbbá Csillag Hona, Pálos Lász­ló, E. Fehér Pál, Vajda Miklós és Walkó György egy-egy tanulmá­nyát találjuk színházi bemutatók­ról és új drámákról. Mohácsi Je­nőről, a műfordítóról Kunszery Gyula, Luigi Russóról Rónai Mi­hály András emlékezik, Gyergyai Albert pedig a nemrégen el­hunyt Túróczi-Trostier József írói-tudósi portréját rajzolja meg. A svájci Gstaadban augusz­tus­­ 12—26-a között tartják a Jehuda Menuhin fesztivált, ■melynek nyolc hangversenyén Menuhin is részt vesz. A Tízévenként megkétszerező­dik a világ könyvállománya — a szakértők becslése sze­rint. A könyvnyomtatás több­száz éves története folyamán eddig mintegy 12 millió kiü­lönf­éle mű jelent meg.. .

Next