Magyar Nemzet, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-15 / 164. szám

* Magyar Nemzet­­­ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Cselekedjetek ! Hat napon át folyt a tanács­kozás a Kreml új­ kongresszusi palotájának csodálatosan puri­tán és mégis pompás termé­ben. Ma még lehetetlen felmérni és értékelni mindent, ami el­hangzott a plenáris üléseken, a bizottságokban (amelyeket állandóan oszlással kellett sza­porítani, hogy minden jelent­kező szóhoz jusson és minden kérdés napirendre kerüljön­, a szünetekben az előcsarnokok­ban, a delegációk külön talál­kozásain — egymással, vagy a moszkvaiakkal, a gyárakban vagy az utcán. Hiszen, amikor ezeket a so­rokat Moszkvából diktálom, még csak alig néhány perce ért véget a világ legnagyobb és legjelentősebb béketanács­kozása, valóban, a szó legszo­rosabb értelmében: a világ né­peinek a kongresszusa. Még nem tudjuk rendezni sem, nemhogy összegezni a benyomásokat, még a felszí­nieket, a vizuálisakat sem, az afrikai, ázsiai nemzeti visele­­tek káprázatos színeinek ka­vargását, amely első pillanat­ra bizonyítja a kongresszus egyik legjelentősebb vonását: az afrikai, ázsiai és nem utol­sósorban a dél-amerikai né­pek hatalmas részvételét. Még teljesen hatása alatt állok a tanácskozás drámai feszültsé­gű pillanatainak és óráinak. Az egész kongresszus megren­dülésének és felháborodásának a világűr-atomrobbantás híré­re, a hátborzongató kalkulá­ciónak különböző világrészek delegátusainak szünetbeli vitá­jában,­amikor Hruscsov idézte Linus Pauling jóslatát a nuk­leáris háború 800 millió ha­lottjáról. Arról vitatkoztak a szünetben, hogy hogyan oszla­na el ez a borzalmas szám, melyik világrész hány halottal szerepelne, fehérek, feketék, sárgák lennének-e közöttük többségben. És még nem csillapodott le mély megindultságunk a dísz­előadás műsorának befejezése óta, amikor hatezer ember könnyesen­ ujjongva ünnepelte a szovjet nép békét hirdető művészetét. Nagyobb energia halmozó­dott fel ebben a percben mint az elképzelhető legna­gyobb hidrogénbomba ereje. És ez az erő mostantól fogva kisugárzik és hatni fog az egész világon. Szimbólummá nőtt ebben a légkörben minden. Maga a színhely, a Kreml új tárgyaló­­terme is fontos és meggyőző üzenetté vált. A fehér már­ványból és üvegből készült palota az új szovjet művészet legtökéletesebb alkotása. Nincs rajta semmi öncélú, semmi üres dísz. A funkciója, hasz­nossága azonos a szépségével. A kettő tökéletes harmóniába olvad. És ez a szépség ölelte magába, vette körül a kong­resszust. A magyar delegáció egyik művésztagja így jelle­mezte: az a nagyszerű, hogy be lehet látni az épületbe és ki lehet látni belőle. Elragad­tatással beszélt róla az új bra­zil főváros, Brasilia tervező építésze, aki szintén részt vett a kongresszuson, és 120 nem­zet minden küldötte. A leszerelési és béke-világ­kongresszust tudvalévően nem a Szovjetunió rendezte, csak a házigazda szerepét vállalta, helyet adott számára, vendé­gül látta, tökéletes vendégsze­retettel. Az előkészítő bizott­ságban, hallom, voltak olyan aggodalmak, hogy esetleg egyesek nem akarnak majd ide eljönni. Mondanom sem kell, hogy ez az aggály telje­sen alaptalannak bizonyult. A béke­ ország, a szovjet nép vonzza a delegátusokat a vi­lág minden részéből. És a kör­nyezet, a kongresszusi terem, a város és a nép óriási hatás­sal volt minden részvevőre. »Itthon érezzük magunkat" — mondotta a tanácskozáson egy dél-amerikai küldött, és viharos tapsot aratott a terem minden oldalán. Ahogyan teltek a napok, egyre szenvedélyesebb hangon szólaltak meg a nemzeti füg­getlenségért, szabadságért egy­re élesebb vádbeszédek a gyarmatosító imperializmus el­len. Egyre világosabban rajzo­lódott ki a békéért folyó harc és a függetlenségi küzdelem elválaszthatatlan egysége, az, hogy kölcsönösen erősítik egy­mást. Sokszor fogjuk még felidéz­ni mindazt, ami ezen a kong­resszuson történt, ami itt el­hangzott. Hány szónok ajká­ról hallottuk, hány nyelven mondották és tolmácsolták, hogy az emberiség élethalál­harcáról van szó. S ez fonto­sabb, mint egyik vagy másik politikai párt tagsága. Ezt egy japán mondotta. Bertrand Russell pedig ugyanezt fejezte ki: Nem vagyok kommunista, de szeretném, ha a Nyugat minden képviselője kijelente­né: "Szilárd meggyőződésem, hogy a nukleáris háború rosz­­szabb a kommunizmus világ­győzelménél." Russell beszéde magneto­fonról úgy hangzott el a te­remben, mint azelőtt "az Úr hangja" a Nemzeti Színház­ban, az Ember tragédiájának előadásán. De hiszen valóban az ember tragédiájáról, annak elhárításáról tárgyalt ez a kongresszus! Hogyan lehet elhárítani? Az egységet hirdették és­­ követel­ték a felszólalók: az egység erő, az egység győzelem. A kí­nai küldöttség vezetője szöve­­gezte meg azt, hogy bizonyos benne: az ember fogja elpusz­títani a nukleáris fegyvere­ket és nem azok az embert. Vita volt. De nem egyik vagy másik társadalmi rend­szer fölényéről, hanem a teen­dőkről, a békeharcról. Nem volt mindenki egy véleményen egyes kérdésekben, de egyben feltétlenül: mindenki békét akart. A beszédek nem szapo­rították feleslegesen azt a 18 millió szót, amely eddig — Hruscsov egy amerikai folyó­iratból idézte — elhangzott a leszerelési tárgyalásokon. Történelmi kongresszus volt. Történelmet csinált. Helyét és időpontját tekintve is törté­nelmi jelentőségű. Ez a mi találkozásunk már most történelem — mondotta elnöki megnyitójában Bernal professzor. A tanácskozás min­den napja és órája aláhúzta ezt a megállapítást. Hruscsov történelmünk egyik legkima­gaslóbb eseményének nevezte. Néhány esztendővel ezelőtt Budapesten hangzott el a fel­hívás a béke-világtanácskozá­­son a világ népeihez: Tár­gyaljatok! Tárgyaljatok! Tár­gyaljatok! Ez a világkongresszus új üzenetet küldött: Cselekedjetek! Cselekedje­tek! Bizonyos — mondotta Hrus­csov —, hogy minden ország népe megtalálja a konkrét kö­rülményeinek legmegfelelőbb hathatós formáját és módsze­rét az általános leszerelésért, a béke megszilárdításáért ví­vott harcnak. A leszerelésért folyó harc döntő ereje a nép­tömegek aktív cselekvése. Ha ez meglesz — s e kong­resszus bebizonyította, hogy meglesz — akkor Hruscsovval együtt határozott igennel fe­lelhetünk arra a kérdésre: van-e jövője az emberiség­nek. Igenis van, és az ragyogó lesz! Akkor ez a kongresszus el­érte célját, amely azonos a né­pek reményeivel. Mihály­fi Ernő Cselekedjetek !A moszkvai békekongresszus üzenete a világ népeihez A külpolitikai helyzet HRUSCSOV KONGRESSZUSI BESZÉDÉNEK külföldi visszhangját összegezi Majevszkij, a Pravda szemleírója és megállapítja, hogy a szovjet kormányfő által kifejtett béke­program, valamint az amerikai magaslégköri nukleáris fegy­verkísérlet két olyan esemény, amely visszatükrözi a Szov­jetunió békepolitikája és az amerikai kormánykörök vesze­delmes politikai irányvonala között mutatkozó mély különb­séget. Aki ezt a különbséget nem látja, vagy aki a Szovjet­unió és az Egyesült Államok politikáját egy kalap alá veszi, ahogyan egyesek Nyugaton próbálják tenni, az egyszerűen naiv lélek, vagy a közvélemény félrevezetése céljából szán­dékosan el akarja torzítani a nemzetközi helyzet képét. A német és a nyugat-berlini kérdés békés rendezéséről szóló TASZSZ-nyilatkozat változatlanul élénken foglalkoztatja a különböző országok népeit és politikai köreit. A nyilatko­zatot a jugoszláv közvélemény a Szovjetunió szilárd és kö­vetkezetes békepolitikájának újabb megnyilvánulásaként fo­gadta — jelenti a TASZSZ. A belgrádi Politika a következő­ket írja: "Moszkva igen határozottan figyelmezteti a nyugati hatalmakat, hogy a Szovjetunió nem nyugodhat bele a nyu­gat-berlini NATO katonai támaszpont fenntartásába és a né­met, valamint a berlini kérdés megoldásának végtelen halo­gatásába. Moszkva a Német Demokratikus Köztársasággal való békeszerződés megkötésére kényszerül a Nyugat rész­vétele nélkül. Ez a békeszerződés a feszültség enyhüléséhez és az európai béke megszilárdulásához vezet, s lehetővé teszi majd az NDK szuverenitásának teljes biztosítását, beleértve a területén és a légterében átvezető közlekedési vonalak el­lenőrzését is." A DPA jelentése szerint U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára, Genfben újságíróknak kijelentette, hogy adott eset­ben kész közvetíteni a Szovjetunió és a nyugati hatalmak kö­zött a berlini kérdésben. A főtitkár ugyanakkor hangoztatta, hogy reméli: a szovjet—amerikai puhatolózó megbeszélések eredményesek lesznek és feleslegessé teszik az ENSZ közve­títését.­­ Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, az amerikai nukleáris fegyverkísérletekkel foglalkozó, legújabb TASZSZ-nyilatkozattal kapcsolatban feltett kérdésekre vála­szolva, megismételte azt a már sokszor hangoztatott ameri­kai álláspontot, amely szerint­­az Egyesült Államok kormánya kész véget vetni mindenfajta nukleáris fegyverkísérletnek, ha az hatékony ellenőrzési rendelkezéseket tartalmazó nemzet­közi szerződés útján történik". Az Egyesült Államok kor­mányköreinek igazi szándékait fedi fel az AFP francia hír­­ügynökség Honoluluból keltezett jelentése, amely szerint az amerikai szakértők újabb magaslégköri robbantást készítenek elő a Johnston-sziget térségében. A robbantásra — amely a július 8-i magaslégköri nukleáris fegyverkísérletnél állítólag kisebb hatóerejű, de nagyobb magasságú lesz — előrelátha­tólag a jövő héten kerül sor. Hétfőn viszont egyhónapos szü­net után folytatja tanácskozásait a genfi leszerelési értekez­let. A világközvélemény őszinte felháborodással tapasztalja, hogyan készülnek erre az Egyesült Államok hivatalos poli­tikájának irányítói. Mindenesetre az újabb magaslégköri rob­bantás terve arra enged következtetni, hogy az amerikaiak a genfi tárgyalások most következő szakaszában sem kíván­nak érdemben tanácskozni a tényleges leszerelésről. A békefelhívás A moszkvai leszerelési és béke-világkongresszus a kö­vetkező üzenetet intézte a vi­lág népeihez: A világ minden tájáról gyűl­tünk össze Moszkvába. Külön­böző foglalkozású és külön­böző meggyőződésű emberek vagyunk. Egy héten át a leg­nagyobb nyíltsággal vitattuk meg azokat a kérdéseket, ame­lyek az emberiséget fenyegető atomháború veszélyéből ered­nek. Ez az őszinteség segített minket abban, hogy jobban megismerjük egymást és így meggyőződjünk arról, hogy lehetséges kiutat találni a ma minden országot és népet fe­nyegető helyzetből. A fegyverkezési verseny fo­kozza a nemzetek közötti fe­szültséget és bizalmatlanságot, a feszültség és a bizalmatlan­ság pedig előmozdítja a fegy­verkezési hajszát. Bűvös kör jött létre. A fegyverek pusz­tító ereje mind félelmetesebbé válik, mégis olyan hangok hal­latszanak, amelyek egy meg­előző háború kirobbantását követelik. Mi azonban szilárdan hisz­­szük, hogy a leszerelés nem­csak parancsolóan szükséges, hanem lehetséges is. Ez ma már nem csupán az emberi­ség legjobb elméinek álma. A történelemben először gyakor­lati feladattá vált, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk. Mindenki számára kedvező lenne, ha a fegyver­kezési hajsza terhét levehet­nék az emberiség válláról. A leszerelés olyan tartalékforrá­sokat szabadítana fel, ame­lyekkel minden ország élet­színvonalát emelni lehetne és olyan anyagi eszközöket taka­rítana meg, amelyek révén meg lehetne gyorsítani az ed­dig gazdaságilag kevéssé fej­lett államok fejlődésének üte­mét. A leszerelés magában foglalná a katonai támaszpon­tok felszámolását és a külföldi csapatok kivonását, így segít­ve a nemzeti függetlenségü­kért harcoló népeket. A lesze­relés legyen általános és tel­jes, szigorú nemzetközi ellen­őrzés alatt. Leszerelés nem le­hetséges ellenőrzés nélkül, el­lenőrzés nem lehetséges lesze­relés nélkül.­ Alaposan tanulmányoztuk a leszerelés akadályait és tud­juk, hogy nehéz lesz elérni. Vannak, akik még a tárgyalá­sokat is ellenzik, egyesek vak­ságból és közömbösségből, má­sok egyéni érdekből vagy ka­tonai becsvágyból. Mi azon­ban meg vagyunk győződve, hogy minden akadályt le lehet küzdeni. Minden leszerelési tervben ki lehet mutatni gyen­ge pontokat, de az a vélemé­ nyünk, hogy jobb megegyezni egy mindenki számára elfo­gadható kompromisszumban, mint folytatni a fegyverkezési versenyt. A tapasztalat azt mutatja: veszélyes önármazás lenne azt hinni, hogy a leszerelés ma­gától létrejöhet. A leszerelést nem lehet kizárólag a katonai szakértőkre és a diplomatákra bízni, akik évről évr­e húzzák halasztják a vitát. Csak min­den ország népének erőfeszí­tése kényszerítheti az állam­férfiakat arra, hogy megoldás­ra jussanak. Az elszigetelt til­takozások, ha számosak is, nem elegendők. Eljött az ideje annak, hogy hatalmas ellen­állási mozgalom induljon a fegyverkezési verseny és min­den háborús előkészület ellen Az emberiség az elmúlt 17 év során nem sodródott nuk­leáris háborúba és ezt elsősor­ban a népek fáradhatatlan bé­ke-erőfeszítéseinek köszönheti. De nyíltan el kell ismernünk, hogy még mindig sokan távol­tartják magukat a fegyverke­zési verseny elleni aktív harc­tól. Sokan még nem ébredtek a veszély tudatára, sokan még nem ismerik fel a fenyegetés teljes komolyságát és a béke megmentéséért rájuk háruló felelősséget. Mi azonban mind­ezeknek odakiáltjuk: »Ismerjé­­tek fel korunk nagy veszélyét! Álljatok be azok közé, akik a leszerelésért és a békéért har­colnak.­" Az idő nem vár. Lehetsé­ges, hogy nemsokára egy tu­catnyi ország fegyvertárában lesznek nukleáris fegyverek és ezek szállításának fejlő­dése lehetetlenné teszi az el­lenőrzést. Szilárdan ellenzünk minden kísérletet atombombákkal és hasonló szerkezetekkel, első­sorban azért, mert fenyege­tik a jelen és jövő nemzedékek életét és egészségét; másod­sorban pedig azért, mert a fegyverkezési hajsza ütemét fokozzák. Komoly felhívással­­ fordulunk valamennyi atom­hatalom kormányához. Felszó­lítjuk őket, hogy haladéktala­nul állapodjanak meg a nuk­leáris fegyverkísérletek meg­szüntetésében és kössenek egyezményt, amelyben mind­örökre eltiltják az összes atombomba-kísérletet, ideért­ve a légköri, a föld alatti, a víz alatti és a világűrben folyta­tott kísérleteket. Ez lenne az első lépés min­den nukleáris fegyver és azok szállítóeszközeinek teljes be­tiltása és megsemmisítése fe­lé. Legfőbb és legsürgetőbb feladatunk az, hogy a kormá­nyok megkössék a szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt álló általános és teljes leszere­lésre vonatkozó egyezményt. Ezért követeljük, hogy az ügynek megfelelő és gyakor­lati módon tárgyaljanak min­den előterjesztett tervről, hogy így lehetővé váljék az egyezmény gyors­­megkötése. A közvélemény nyomására, valamint az el nem kötelezett országok akciói következtében a fő tárgyaló felek álláspontja a leszerelés elveit illetően bi­zonyos mértékben közelebb került egymáshoz, a komoly véleménykülönbségek azonban még mindig hely­ben topogást­­ eredményeznek. Csak ha a né­pek fokozzák nyomásukat, csak úgy lehet az egyezmény megkötését biztosítani. A béke híveinek nemes fel­adata, hogy példát mutassanak a jobb megértés megteremté­sével és a bizalmatlanság el­oszlatásával. Úgy hisszük, kong­resszusunk jelentősen hozzájá­rult e feladat megvalósításá­hoz. Meg kell találnunk az utakat és módokat, amelyek minden országot és szervezetet képessé tesznek arra, hogy folytassák azt, ami itt elkez­dődött. Mindenféle passzivitás árt a béke ügyének. Rajtunk múlik, hogy felvirradjon a nap, amikor az emberiség megszabadul a nukleáris halál rémétől. Mi a békét akarjuk és sokan vagyunk. Ha mind­annyian cselekszünk és ha mindannyian barátságban együtt cselekszünk, megnyit­juk az utat közös célunk, a maradandó béke felé. A béke-világkongresszus záróülése Moszkvából jelenti a TASZSZ. Szombat délután, magyar idő szerint 14.30 órakor a Kreml kongresszusi palotájában Kao­­ru Jasui japán professzor el­nökletével megnyílt a leszere­lési és béke-világkongresszus záróülése. Jasui professzor megnyitó beszédében a következőket mondotta: "Valamennyien azért jöttünk Moszkvába, hogy erőfeszítéseket tegyünk az egész emberiség érdekeinek szolgálatában." Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő — mondotta Jasui — kongresszusi beszédében megjegyezte, hogy ebben a te­remben az egész szovjet nép velünk együtt részt vesz az üléseken. A magam részéről hozzáfűz­hetem, hogy »az egész világ békeharcosai szívükkel és gon­dolataikkal velünk vannak eb­ben a palotában­". "Rajta hát — jelentette ki a japán professzor —, tettek­kel mutassuk meg nekik, hogy itt létrejön a békeharcosok egysége." Ezután a bizottságok munká­járól szóló beszámolók megvi­tatására került sor. Lángé professzor (Lengyel­­ország) a leszerelés gazdasági vonatkozásaival foglalkozó bi­zottság beszámolóját terjesztet­te elő. Lángé megjegyezte, hogy ebben a bizottságban a kongresszus valamennyi kül­döttsége szép számban volt képviselve. A bizottság egy­hangúlag elfogadta "A leszere­lés gazdasági előnyei" elneve­zésű határozatot. A bizottság részvevői — hangsúlyozza Lángé — egysé­gesen egyetértettek abban, hogy a leszerelés bő lehetősé­geket teremt minden ország fejlődése számára és teljes mértékben megcáfolták azokat az érveket, melyek szerint a leszerelés egyes országokban "munkanélküliséghez és dep­resszióhoz vezethet". Fel­szól­a­lások a péntek esti plenáris ülésen A leszerelési és béke-világ­kongresszus péntek esti plená­ris üléséin Sartre felszólalása után Carlo Levi olasz író ki­fejtette, milyen nagy felelős­ség hárul a kultúra munká­saira és a tudósokra a népek közeledésének előmozdításá­ban, a feszültség enyhítéséért, a békéért folytatott harcban.

Next