Magyar Nemzet, 1962. október (18. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-07 / 235. szám
*_________________________________Magyar Nemzet__ Azt a művészettörténeti értéket képviselő kiállítást, mellyel a Szépművészeti Múzeum az országos múzeumi hónap eseményeiből veszi ki részét, tulajdonképpen nagy proletár festőnknek, Derkovits Gyulának köszönhetjük. A magyar sajtó is ismertette a Derkovits műveiből Amszterdamban 1961 tavaszán rendezett nagy feltűnést és mély benyomást keltett kiállítás visszhangját. Az elismerést mi sem tükrözi jobban, minthogy az amszterdami városi múzeumok vezetősége viszonzásképpen rajzgyűjteményének száz, féltett darabját küldte el Budapestre. A főiképp holland, kisebbrészt flamand rajzokat magában foglaló anyag, mely most a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályán Fenyő Iván átgondolt, szemléletes csoportosításában kerül az érdeklődők elé, egy múlt századi holland gyűjtő hagyatékából származik. Külön varázsa a gyűjteménynek, hogy a holland művészbarát nemcsak Rembrandt- és Rubens-rajzokra, világhírű művészek grafikáira, nemcsak remekművek megszerzésére korlátozta gyűjteményét. A Fodor-gyűjtemény magában foglalja a mesterművek mellett számos közepes és kis mester munkáját is, s éppen ezáltal ad szélesebb betekintést abba az évszázadba, amit Hollandia aranykorának neveznek. Hollandia ekkor már köztársaság, küzdelmes szabadságharcok árán megszerezte függetlenségét, elszakadt a katolikus Flandriától. Számottevő kereskedelmi és tengeri hatalommá emelkedett, politikai és gazdasági vezetése a polgárság kezében volt. A jómódú kereskedő és hajós nemzetet büszkeséggel,önbizalommal töltötte el a véres harcok árán kivívott szabadság. Olyan képeket, olyan képzőművészetet akart, mely kifejezi életérzését, mely az ember hétköznapi életét ábrázolja a maga közvetlen egyszerűségében. A művészeket kárpótlásul az egyházi megbízásokért, iparkodtak sokféle feladattal ellátni. A XVII. századi Hollandiában több festő és gyűjtő élt, mint bárhol akkor a világon. A képzőművészet pedig olyan népszerűségnek örvendett, épp annyira közügy volt, mint manapság a film, vagy a sport. A grafikát például az amszterdami börzén értékpapírként közvetítették, a parrasztságnak pedig vásári ponyvákon árusították. A megnövekedett igény a művészet demokratizmusát hozta magával. A jólétben élő polgári társadalom művészének azonban nem kellett erőszakot tennie magán, hiszen egy összeforrott közösségben élt, szeme arra volt beállítva ami a társadalmat általában érdekelte. A valóságos élet ábrázolása portréban, tájban, tengeri látképben, bájos vá roskák tereinek visszaadásában, a vérbő paraszti élet jeleneteiben, a látható, a Tapintható eleven világ hűséges visszaadása volt az első- rendű cél. S éppen ezért illusztrálja számunkra oly, elevenen a Fodor-gyűjteményt a XVII. századi Hollandiát, gondolkodását, igényeit, követelményeit a művésztől, természetszeretetét, a szélmalmokkal ékes szelíd holland vidékek rajzaiban, a meszszi tájakra kibontott vitorlák széles vonalaiban, a tengeri csata-ábrázolások mozgalmasságában. S ahogy Hollandia elindult a messzi tájak felfedezésére is, úgy a rajz művészei is felfedezik a valóság új motívumait. Ebben a környezetben, az odaadó aprólékossággal megmunkált, hangulatokat is közvetítő rajzgyűjteményben Rembrandt óriásként emelkedik ki. A kisebb és jelentősebb mesterek között Rembrandt tizenkét rajza megérteti realizmusának újszerűségét, a lélek belső mélységeit kutató géniusz humanizmusát, összefogott előadásának döbbenetes erejét. A Szépművészeti Múzeum kiállításán több mesterművel találkozunk, mint például Adriaen Van Ostade Parasztkocsma című világhírű akvarelljével, a holland tájképfestés kimagasló mestereinek grafikáival (Jacob van Rutsdhael, Van Goyen, Albert Cuyp) itt láthatjuk Paulus Potter-nek, a XVII. századi Hollandia legjelentősebb állat- és tájképfestőjének két nagyszerű krétarajzát, Jan de Bisschop remek városképeit, a holland realizmus újabban nagyra értékelt festőjének, Rembrandt tanítványának, Gerard Dou-nak »A tollmetsző" című kiváló alkotását, Franz van Mierts finoman részletező Muzsikáló párját, Bernard Picardnak, a portugál zsidók életével foglalkozó érdekes sorozatát és kitűnő példákat sorakoztat fel a gyűjtemény az olaszos stílust Hollandiába átültető művészek munkásságából. A holland rajzok sokrétű gyűjteményét a korabeli flamand művészet olyan nagy alakjainak grafikái egészítik ki, mint Rubens, Van Dyck, Jordaens, Rubens Datetikus beállítású Apostola, Jordaens vaskossága, a honfitársaitól »destobázócsika«-jelzőt kapott Van Dyck portréinak előkelősége megmutatja azt a különbséget, mely a protestáns Hollandia és az ellenreformáció első soraiban harcoló Flandria között eszmeileg, szemléletileg fönnállt. Érdemes megfigyelni a rajzbeli műfajok változatosságát és mint Fenyő Iván kiváló katalógusa utal rá, a rajzok egyszínűségében is megnyilvánuló festőiséget. Dutka Mária A HOLLAND ARANYKOR GRAFIKÁI a Szépművészeti Múzeumban Rubens: Szerelmespár Rembrandt: Mars és Senus I OKTÓBER 8-ÁN, 16 ÓRAKOR MEGNYÍLIK Babkávé eszpresszóban (VII., Rákóczi út 12.) a CUKORBETEGEK CUKRÁSZDÁJA Kitűnő minőségű diabetikus sütemények, krémek csomagolva vagy helyben fogyasztva ESZPRESSZÓ KÁVÉ SZÖRPÖK Rendelésre házhoz szállítás, vidékre is, Dallos Sándor: A SIRO FARKAS A városban ekkor kezdett bomlani a tavasz. Nem az erdőké, a hegyeké, a mezőké, az olyan, mint a földrengés. Csak a városé. Az sokkal gyengébb volt, de rafináltabb és azért annak is volt ereje. Volt. Estefelé járt, bolond kis szelek füttyögettek az utcákon, megpödörték a port és belevágták az emberek szemébe. — Az istenit! — kaptak szemükhöz az emberek! De azért nem haragudtak komolyan, nem lehetett haragudni. — Április! — mondták vagy gondolták s valahogy elnevették magukat. Először a lány lépett ki az egyetemről. Magasnyakú blúzában, különösen fésült hajával egy kissé idegenes volt. Meglehet, hogy szántszándékkal. Egy kicsit madár arca volt, erős járomcsontja, a normálisnál egy kissé talán nagyobb és vékonyabb orra és vékony, hűvös szája. Rúzst nem használt, megvetette. Szemében valami, egy kissé kesernyés de kifejezett fölény. Ha az ember ránézett, titokban azt érezte magában: ez sohasem megy férjhez. Nem. Ez, ha elvégzi az egyetemet, a bizottság anélkül, hogy részrehajló lenne, lehelyezi valamelyik kisvárosba francia— magyar tanárnőnek, ott néhány évig bírja még a fölénynyel, de aztán szemüveget kell csináltatnia, később egészen kiélesedik a vállvonala, majd a kezében végképp hangsúlyt kap a csont, haja megfakul, szája mellett árok, kész vénkisasszony. Igen, ez a sorsa. A fiú, aki utána jött, szőke volt, nyurga, nála másfél évvel fiatalabb, sovány és roszszul öltözött. Falusi fiú volt és szegény. Lábán stoppolt cipő, durva téli ruha rajta és kitérdesedett nadrág. A kabátja nyitva volt s alatta csak inget viselt.Csak véletlenül jöttek együtt a francia szemináriumból s nem tartoztak össze. Dehogy! Mindössze az útjuk vitt egyfelé, hát mentek szépen egymás mellett. — Csodálatos tavasz van! — mondta a fiú és végiggereblyélt kemény, szőke haján. — Nem érzi? Olyan a levegő, mintha szesz volna benne. — Április — mondta a leány egy kicsit megvetően. — Ilyenkor még a tantermekben is érezhető ez a kövér, csaknem állati szag. A talajban megkezdődik a rothadás és elkezd dolgozni a klorofil. — Igen. — Hohó! És a kocsmák elé kirakják a műkerteket. Egy kicsit pittyentett a szájával, de a fiú nem vette észre. Másutt járt az esze. — És a nők — ez járt a fejében — kezdenek lenge ruhákban jármi és kigombolják a kabátokat. Mosolygott, de a mosolyában volt valami rejtett sóhaj. A lány végignézte. — Ejnye — mondta csípősen — hát ez mi volt? Csak nem sóhajtott? összesúnyta a szemét. — Este randevú lesz? — Ő — mondta a fiú — nem. Nekem? És végigmutatott kopott ruháján. — Majd csak egyedül csavargók. Nem lehet ilyenkor otthon maradni! A leány felnevetett. Határozottan érdes volt a nevetése. — Menjen már! Ne legyen ilyen gyámoltalan! A leánykák ilyenkor esnek szerelembe s nem törődnek a ruhával! Az egyetemista kisasszonyok! Fodrász-lánykák! A KÖZÉRT-ek kiszolgáló lányai... soroljam még? A világ minden fakultásán a nők! A fiú valami ilyesmit mormogott: — Nono ... — Mit, nono? — csattant fel a lány. — Az öcséim ilyenkor kezdik az éjszakai kimaradásokat, és ilyenkor kezdenek magukban utálni engem. Tudom én! Bántott hangon mondta mindezt. A fiú ránézett. — Érdekes! Maga most úgy gúnyolódik itt mellettem, mintha panaszkodnék. A lány megrándult. — Én? Megigazította a haját és bántó hangon felnevetett. — Lehet. Tehát? — Nos? — kérdezett vissza a fiú. — Gondolja, hogy irigylem a jó combú egyetemista társnőimet, a fodrászlányokat, a kiszolgáló kisasszonyokat? — Elpattintott szavakkal beszélt, fölényes beszédmodort affektálva. A fiú elnézett. — Nem — mondta halkan, holott éppen hogy ezt gondolta. — Maga túlságosan okos az ilyesmikhez. Ha medika volna, azt gondolnám: első asszisztens lesz a professzora mellett. Hűvös, bölcs és kötelességtudó. Hirtelen a lányhoz fordult. — Miért nem megy férjhez? Az ilyen nők vagy orvosoknak valók, vagy szigorú rendet tartó feleségnek. Nézett a lányra s nem tudta, miért dühös ő most? — Nos — mondta a lány — ezzel szemben filosz vagyok és csúnya. Két nagy hiba. Az egyik az első asszisztensi, a második a feleségminőséghez. S elnevette magát idegesen. A fiú ránézett s a dühe hirtelen elmúlt. — Maga valóban panaszkodik ’— mondta megértően. S azt gondolta, mert most mélyen sajnálta a leányt, hogy elviszi valahová. Van huszonöt forintja és úgyis nagyon egyedül van. Valami nagyon olcsó helyen megesznek egy nagy adag roseibnit, isznak egy kis bort, aztán nagyot sétálnak, vagy mit lehet tudni ... Talán elbújnak valahová, miért ne? S még talán szép is lesz, lesz benne valami jóság, rúgottak, bajosok együttese, a lány csúnya, ő szegény. De ezt nem mondta ki, inkább az előbbi szavaihoz kapcsolt bátortalanul. — Nos, nem? — kérdezte Pedig szeretett volna udvarlást kezdeni. A leány elhúzta a száját. — Ostobaság! — mondta élesen. — Miért gondolja, hogy panaszkodom? Maga nagyon férfi! Maga azt hiszi, hogy mert zsendül a gyep és jönnek elő a rügyek, nekem panaszkodnom kell! Mert hogy csúnya vagyok és mert nem szédelegnek, nem hívnak és nem kábuldoznak körülöttem, nekem panaszkodnom kell! Mert estére maga is randevúra megy? És mert én estére előveszem Rolland »Beethoven«-jét eredetiben, olvasok éjfélig s akkor szépen lefekszem De miért? Lélegzetet vett. — Miért gondolja? Ez egy tiszta, nyugodt, célját látó élet. Én nem vagyok romantikus! Engem kész állás vár, és egy-két év múlva a saját keresetemből nézem meg Párizst és Angliát. Igen! És telerakom a szobámat szép párnákkal és jó képekkel, giccs kizárva! És lesz egy jó zenegépem, ötven komoly lemezzel. Tudja maga, mit jelent ez? Kemény volt és éles, mint a sas csőre. — És nyugalmam lesz! Nem leszek kiszolgáltatva egy férfi kényekedvének és azt teszek, amit akarok Nos? Nem stoppolok! Nem foltozok! Nem csalnak meg, mint minden nőt és nem szenvedek! Azt nem! Hát miért gondolja, hogy panaszkodom? Mikor béke lesz körülöttem és tisztaság!? Lázasan, vitatkozva beszélt,de végtelen fölényesen. — Miért tüzel úgy, mintha harctéren volna? — kérdezte a fiú. — Vitatkozik. Miért? — Miért? — sziszegett a lány. — Mert oly ostobaság ez az egész férfi-mentalitás! Hát nem veszi észre, hogy megváltozott körülöttünk a világ és hogy van más életforma is a nő számára, nemcsak maguk? Hogy lehet ez- J Vasárnap, 1962. október . A lednici kastélyban A költsi 50. születésnapja alkalmából. A cseresznyefa csigalépcső kecses díszeit, a furcsa leveleket, nárciszokat, mohó orchideákat, mértani ábráknak dús sokaságát, a természetnek absztrakt képeit nézik tűnődve, gyönyörködve egyre a csodájára járó emberek. Az alkotó? Harminchat évig faragott, dolgozott, teremtett, de ki volt, már nem tudja senki sem, pedig száz éve sincs, hogy elkészült a mű. A fa, mely álmaitól gyönyörű, századokig őrzi kezenyomát majd. Ó, névtelen művész, rád gondolok, míg nézem barna szeszélyes körökben , fölfelé törő gazdag művedet. Boldog voltál-e mester? Tudtad-e, hogy névtelenül elporladsz s a műved megtagad téged, átlépve sírdombodon? Legalább az élet kegyesebb volt-e hozzád, mint a halálod? Ragyogott-e rád asszony szeméből s a kezed alatt megszülető formákból delejes perceknek harmonikus édene? Állok a lépcső tövében, hol hercegek kegyéből éltél, s tűntél semmibe, s kutatom lábnyomod, de senki sem felel nyughatatlan kérdéseimre. Míg rikácsoló pávák tarkaságát figyelem elmenőben künn a parkban, a többszáz éves fák alatt is lábnyomod keresem, ám a szél befújta rég... Hajnal Gábor Hatmillió kötet a falusi könyvheteken Harmadszor rendezi meg a SZÖVOSZ és a Művelődésügyi Minisztérium az őszi falusi könyvheteket. Az idén október—novemberben körülbelül 6 millió kötetet hoznak forgalomba falun. Húsz—huszonötezer társadalmi aktivista és 6000 állandó falusi könyvbizományos, házról házra járva kínálja a könyveket. Többezer földművesszövetkezeti bolt is részt vesz a könyvterjesztésben. Ötven községben író-olvasó találkozót rendeznek, a többi között Szabó Pál, Tamási Áron, Tímár Máté, Dobozy Imre, Fekete István, Hegedűs Géza és Váci Mihály részvételével. A megyékben és járásokban megalakultak a könyvhetek operatív bizottságai. Remélhető, hogy az őszi könyvhetek forgalma eléri a százmillió forintot. , A szocialista alkotmányfejlődés új elemei címmel tartja meg doktori értekezését Kovács István október 29-én délelőtt 10 órakor a Magyar Tudományos Akadémia 300-as termében. Az értekezés opponense Szabó Imre akadémikus, Beér János és Bihari Ottó, az állami és jogi tudományok doktorai. A vitában az értekezés hallgatói részt vehetnek. ,/j r * Picasso a spanyolországi árvízkárosultak javára felajánlotta Asszony a kutyával című, 1959-60-ban készült festményét.