Magyar Nemzet, 1962. október (18. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-07 / 235. szám

*_________________________________Magyar Nemzet__ Azt a művészettörténeti ér­­téket képviselő kiállítást, mellyel a Szépművészeti Mú­zeum az országos múzeumi hónap eseményeiből veszi ki részét, tulajdonképpen nagy proletár festőnknek, Derko­­vits Gyulának köszönhetjük. A magyar sajtó is ismertet­te a Derkovits műveiből Amszterdamban 1961 tava­szán rendezett nagy feltűnést és mély benyomást keltett ki­állítás visszhangját. Az elis­merést mi sem tükrözi job­ban, minthogy az amszterdami városi múzeumok vezetősége viszonzásképpen rajzgyűjte­ményének száz, féltett darab­ját küldte el Budapestre. A főiképp holland, kisebb­­részt flamand rajzokat magá­ban foglaló anyag, mely most a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályán Fenyő Iván átgondolt, szemléletes csopor­tosításában kerül az érdeklő­dők elé, egy múlt századi holland gyűjtő hagyatékából származik. Külön varázsa a gyűjteménynek, hogy a hol­land művészbarát nemcsak Rembrandt- és Rubens-raj­­zokra, világhírű művészek grafikáira, nemcsak remek­művek megszerzésére korlá­tozta gyűjteményét. A Fo­dor-gyűjtemény magában fog­­lalj­a a mesterművek mellett számos közepes és kis mes­ter munkáját is, s éppen ez­által ad szélesebb betekintést abba az évszázadba, amit Hollandia aranykorának ne­veznek. Hollandia ekkor már köztársaság, küzdelmes­­ sza­badságharcok árán megsze­rezte függetlenségét, elsza­kadt a katolikus Flandriától. Számottevő kereskedelmi és tengeri hatalommá emelke­dett, politikai és gazdasági vezetése a polgárság kezében volt. A jómódú kereskedő és hajós nemzetet büszkeséggel,­­önbizalommal töltötte el a vé­res harcok árán kivívott sza­badság. Olyan képeket, olyan képzőművészetet akart, mely kifejezi életérzését, mely az ember hétköznapi életét ábrá­zolja a maga közvetlen egy­szerűségében. A művészeket kárpótlásul az egyházi meg­bízásokért, iparkodtak sokfé­le feladattal ellátni. A XVII. századi Hollandiában több fes­tő és gyűjtő élt, mint bárhol akkor a világon. A képző­művészet pedig olyan nép­szerűségnek örvendett, épp annyira közügy volt, mint manapság a film, vagy a sport. A grafikát például az amszterdami börzén értékpa­pírként közvetítették, a par­rasztságnak pedig vásári ponyvákon árusították. A megnövekedett igény a mű­vészet demokratizmusát hoz­ta magával. A jólétben élő polgári társadalom művészé­nek azonban nem kellett erő­szakot tennie magán, hiszen egy összeforrott közösségben élt, szeme arra volt beállítva ami a társadalmat általában érdekelte. A valóságos élet­ ábrázolása portréban, tájban, tengeri látképben, bájos vá­­ roská­k tereinek vissz­aadásá­ban, a vérbő paraszti élet je­leneteiben, a látható, a Ta­pintható eleven világ hűsé­ges visszaadása volt az első-­ rendű cél. S éppen ezért­ illusztrálja számunkra oly, elevenen a Fodor-gyűjteményt a XVII. századi Hollandiát, gondolkodását, igényeit, köve­telményeit a művésztől, ter­mészetszeretetét, a szélmal­mokkal ékes szelíd holland vidékek rajzaiban, a mesz­­szi tájakra kibontott vitorlák széles vonalaiban, a tengeri csata-ábrázolások mozgalmas­ságában. S ahogy Hollandia elindult a messzi tájak fel­fedezésére is, úgy a rajz mű­vészei is felfedezik a való­ság új motívumait. Ebben a környezetben, az odaadó aprólékossággal meg­munkált, hangulatokat is köz­vetítő rajzgyűjteményben Rembrandt óriásként emelke­dik ki. A kisebb és jelentő­sebb mesterek között Remb­randt tizenkét rajza megérte­ti realizmusának újszerűségét, a lélek belső mélységeit ku­tató géniusz humanizmusát, összefogott előadásának döb­benetes erejét. A Szépművészeti Múzeum kiállításán több mesterművel találkozunk, mint például Adriaen Van Ostade Paraszt­kocsma című világhírű akva­­relljével, a holland tájkép­festés kimagasló mestereinek grafikáival (Jacob van Ruts­­dhael, Van Goyen, Albert Cuyp) itt láthatjuk Paulus Potter-nek, a XVII. századi Hollandia legjelentősebb ál­lat- és tájképfestőjének két nagyszerű krétarajzát, Jan de Bisschop remek városképeit, a holland realizmus újabban nagyra értékelt festőjének, Rembrandt tanítványának, Gerard Dou-nak »A tollmet­sző" című kiváló alkotását, Franz van Mierts finoman részletező Muzsikáló pár­ját, Bernard Picardnak, a portu­gál zsidók életével foglalkozó érdekes sorozatát és kitűnő példákat sorakoztat fel a gyűjtemény az olaszos stílust Hollandiába átültető művé­szek munkásságából. A holland rajzok sokrétű gyűjteményét a korabeli fla­mand művészet olyan nagy alakjainak grafikái egészítik ki, mint Rubens, Van Dyck, Jordaens, Rubens Datetikus beállítású Apostola, Jordaens vaskossága, a honfitársaitól »destobázócsika«-jelzőt kapott Van Dyck portréinak előkelő­sége megmutatja azt a­ kü­lönbséget, mely a protestáns Hollandia és az ellenreformá­ció első soraiban harcoló Flandria között eszmeileg, szemléletileg fönnállt. Érde­mes megfigyelni a rajzbeli műfajok változatosságát és mint Fenyő Iván kiváló ka­talógusa utal rá, a rajzok egyszínűségében is megnyil­vánuló festőiséget. Dutka Mária A HOLLAND ARANYKOR GRAFIKÁI a Szépművészeti Múzeumban Ru­bens: Szerelmespár Rembrandt: Mars és S­enus I OKTÓBER 8-ÁN, 16 ÓRAKOR MEGNYÍLIK Babkávé eszpresszóban (VII., Rákóczi út 12.) a CUKORBETEGEK CUKRÁSZDÁJA Kitűnő minőségű diabetikus sütemények, krémek csomagolva vagy helyben fogyasztva ESZPRESSZÓ KÁVÉ SZÖRPÖK Rendelésre házhoz szállítás, vidékre is, Dallos Sándor: A SIRO FARKAS A városban ekkor kezdett bomlani a tavasz. Nem az erdőké, a hegyeké, a mezőké, az olyan, mint a földrengés. Csak a városé. Az sokkal gyengébb volt, de rafináltabb és azért annak is volt ereje. Volt. Estefelé járt, bolond kis szelek füttyögettek az utcá­kon, megpödörték a port és belevágták az emberek sze­mébe. — Az istenit! — kaptak sze­mükhöz az emberek! De azért nem haragudtak komolyan, nem lehetett ha­ragudni. — Április! — mondták vagy gondolták s valahogy elnevet­ték magukat. Először a lány lépett ki az egyetemről. Magasnyakú blú­zában, különösen fésült hajá­val egy kissé idegenes volt. Meglehet, hogy szántszándék­kal. Egy kicsit madár arca volt, erős járomcsontja, a nor­málisnál egy kissé talán na­gyobb és vékonyabb orra és vékony, hűvös szája. Rúzst nem használt, megvetette. Sze­mében valami, egy kissé ke­sernyés de kifejezett fölény. Ha az ember ránézett, titok­ban az­t érezte magában: ez sohasem megy férjhez. Nem. Ez, ha elvégzi az egyetemet, a bizottság anélkül, hogy rész­rehajló lenne, lehelyezi vala­melyik kisvárosba francia— magyar tanárnőnek, ott né­hány évig bírja még a fölény­nyel, de aztán szemüveget kell csináltatnia, később egészen kiélesedik a vállvonala, majd a kezében végképp hangsúlyt kap a csont, haja megfakul, szája mellett árok, kész vén­kisasszony. Igen, ez a sorsa. A fiú, aki utána jött, szőke volt, nyurga, nála másfél év­vel fiatalabb, sovány és rosz­­szul öltözött. Falusi fiú volt és szegény. Lábán stoppolt cipő, durva téli ruha rajta és kitérdesedett nadrág. A ka­bátja nyitva volt s alatta csak inget viselt.­­Csak véletlenül jöttek együtt a francia sze­mináriumból s nem tartoztak össze. Dehogy! Mindössze az útjuk vitt egyfelé, hát mentek szépen egymás mellett. — Csodálatos tavasz van! — mondta a fiú és végiggereb­­lyélt kemény, szőke haján. — Nem érzi? Olyan a levegő, mintha szesz volna benne. — Április — mondta a leány egy kicsit megvetően. — Ilyen­kor még a tantermekben is érezhető ez a kövér, csaknem állati szag. A talajban meg­kezdődik a rothadás és elkezd dolgozni a klorofil. — Igen. — Hohó! És a kocsmák elé kirakják a műkerteket. Egy kicsit p­ittyentett a szá­jával, de a fiú nem vette ész­re. Másutt járt az esze. — És a nők — ez járt a fe­jében — kezdenek lenge ru­hákban jármi és kigombolják a kabátokat. Mosolygott, de a mosolyá­ban volt valami rejtett sóhaj. A lány végignézte. — Ejnye — mondta csípő­sen — hát ez mi volt? Csak nem sóhajtott? összesúnyta a szemét. — Este randevú lesz? — Ő — mondta a fiú — nem. Nekem? És végigmutatott kopott ru­háján. — Majd csak egyedül csa­vargók. Nem lehet ilyenkor otthon maradni! A leány felnevetett. Határo­zottan érdes volt a nevetése. — Menjen már! Ne legyen ilyen gyámoltalan! A leánykák ilyenkor esnek szerelembe s nem törődnek a ruhával! Az egyetemista kisasszonyok! Fod­rász-lánykák! A KÖZÉRT-ek kiszolgáló lányai... soroljam még? A világ minden fakul­tásán a nők! A fiú valami ilyesmit mor­mogott: — Nono ... — Mit, nono? — csattant fel a lány. — Az öcséim ilyen­kor kezdik az éjszakai kima­radásokat, és ilyenkor kezde­nek magukban utálni engem. Tudom én! Bántott hangon mondta mindezt. A fiú ránézett. — Érdekes! Maga most úgy gúnyolódik itt mellettem, mint­ha panaszkodnék. A lány megrándult. — Én? Megigazította a haját és bántó hangon felnevetett. — Lehet. Tehát? — Nos? — kérdezett vissza a fiú. — Gondolja, hogy irigylem a jó combú egyetemista társ­nőimet, a fodrászlányokat, a kiszolgáló kisasszonyokat? — Elpattintott szavakkal be­szélt, fölényes beszédmodort affektálva. A fiú elnézett. — Nem — mondta halkan, holott éppen hogy ezt gon­dolta. — Maga túlságosan okos az ilyesmikhez. Ha medika volna, azt gondolnám: első asszisztens lesz a professzora mellett. Hűvös, bölcs és köte­lességtudó. Hirtelen a lányhoz fordult. — Miért nem megy férjhez? Az ilyen nők vagy orvosok­nak valók, vagy szigorú ren­det tartó feleségnek. Nézett a lányra s nem tudta, miért dühös ő most? — Nos — mondta a lány — ezzel szemben filosz vagyok és csúnya. Két nagy hiba. Az egyik az első asszisztensi, a második a feleség­minőséghez. S elnevette magát idegesen. A fiú ránézett s a dühe hirtelen elmúlt. — Maga valóban panaszko­dik ’— mondta megértően. S azt gondolta, mert most mélyen sajnálta a leányt, hogy elviszi valahová. Van huszonöt forintja és úgyis na­gyon egyedül van. Valami na­gyon olcsó helyen megesznek egy nagy adag roseibnit, isz­nak egy kis bort, aztán nagyot sétálnak, vagy­­ mit lehet tudni ... Talán elbújnak va­lahová, miért ne? S még talán szép is lesz, lesz benne valami jóság, rúgottak, bajosok együt­tese, a lány csúnya, ő sze­gény. De ezt nem mondta ki, inkább az előbbi szavaihoz kapcsolt bátortalanul. — Nos, nem? — kérdezte Pedig szeretett volna udvar­lást kezdeni. A leány elhúzta a száját. — Ostobaság! — mondta élesen. — Miért gondolja, hogy panaszkodom? Maga na­gyon férfi! Maga azt hiszi, hogy mert zsendül a gyep és jönnek elő a rügyek, nekem panaszkodnom kell! Mert hogy csúnya vagyok és mert nem szédelegnek, nem hívnak és nem kábuldoznak körülöttem, nekem panaszkodnom kell! Mert estére maga is rande­vúra megy? És mert én es­tére előveszem Rolland »Bee­­thoven«-jét eredetiben, olva­sok éjfélig s akkor szépen le­fekszem De miért? Lélegzetet vett. — Miért gondolja? Ez egy tiszta, nyugodt, célját látó élet. Én nem vagyok roman­tikus! Engem kész állás vár, és egy-két év múlva a saját keresetemből nézem meg Pá­rizst és Angliát. Igen! És te­lerakom a szobámat szép pár­nákkal és jó képekkel, giccs kizárva! És lesz egy jó zene­gépem, ötven komoly lemez­zel. Tudja maga, mit jelent ez? Kemény volt és­ éles, mint a sas csőre. — És nyugalmam lesz! Nem leszek kiszolgáltatva egy fér­fi kényekedvének és azt te­szek, amit akarok Nos? Nem stoppolok! Nem foltozok! Nem csalnak meg, mint minden nőt és nem szenvedek! Azt nem! Hát miért gondolja, hogy panaszkodom? Mikor béke lesz körülöttem és tisztaság!? Lázasan, vitatkozva beszélt,­­de végtelen fölényesen. — Miért tüzel úgy, mintha harctéren volna? — kérdezte a fiú. — Vitatkozik. Miért? — Miért? — sziszegett a lány. — Mert oly ostobaság ez az egész férfi-mentalitás! Hát nem veszi észre, hogy megváltozott körülöttünk a világ és hogy van más élet­forma is a nő számára, nem­csak maguk? Hogy lehet ez- J V­a­s­á­r­n­a­p, 1962. október . A lednici kastélyban A költsi 50. születésnapja alkalmából. A cseresznyefa csigalépcső kecses díszeit, a furcsa leveleket, nárciszokat, mohó orchideákat, mértani ábráknak dús sokaságát, a természetnek absztrakt képeit nézik tűnődve, gyönyörködve egyre a csodájára járó emberek. Az alkotó? Harminchat évig faragott, dolgozott, teremtett, de ki volt, már nem tudja senki sem, pedig száz éve sincs, hogy elkészült a mű. A fa, mely álmaitól gyönyörű, századokig őrzi kezenyomát majd. Ó, névtelen művész, rád gondolok, míg nézem barna szeszélyes körökben , fölfelé törő gazdag művedet. Boldog voltál-e mester? Tudtad-e, hogy névtelenül elporladsz s a műved megtagad téged, átlépve sírdombodon? Legalább az élet kegyesebb volt-e hozzád, mint a halálod? Ragyogott-e rád asszony szeméből s a kezed alatt megszülető formákból delejes perceknek harmonikus édene? Állok a lépcső tövében, hol hercegek kegyéből éltél, s tűntél semmibe, s kutatom lábnyomod, de senki sem felel nyughatatlan kérdéseimre. Míg rikácsoló pávák tarkaságát figyelem elmenőben künn a parkban, a többszáz éves fák alatt is lábnyomod keresem, ám a szél befújta rég... Hajnal Gábor Hatmillió kötet a falusi könyvh­eteken Harmadszor rendezi meg a SZÖ­VOSZ és a Művelődésügyi Minisztérium az őszi falusi könyvheteket. Az idén októ­ber—novemberben körülbelül 6 millió kötetet hoznak forga­lomba falun. Húsz—huszonöt­­ezer társadalmi aktivista és 6000 állandó falusi könyvbizo­­mányos, házról házra járva kínálja a könyveket. Többezer földművesszövetkezeti bolt is részt vesz a könyvterjesztés­­ben. Ötven községben író-ol­vasó találkozót rendeznek, a többi között Szabó Pál, Ta­mási Áron, Tímár Máté, Do­­bozy Imre, Fekete István, He­gedűs Géza és Váci Mihály részvételével. A megyékben és járásokban megalakultak a könyvhetek operatív bizottságai. Remélhe­tő, hogy az őszi könyvhetek forgalma eléri a százmillió fo­rintot. , A szocialista alkotmány­fej­lődés új elemei címmel tart­ja meg doktori értekezését Ko­vács István október 29-én dél­előtt 10 órakor a Magyar Tu­dományos Akadémia 300-as termében. Az értekezés oppo­nense­ Szabó Imre akadé­mikus, Beér János és Bihari Ottó, az állami és jogi tudo­mányok doktorai. A vitában az értekezés hallgatói részt ve­hetnek. ,/j r * Picasso a spanyolországi árvízkárosultak javára fel­ajánlotta Asszony a kutyával című, 1959-60-ban készült fest­ményét.

Next