Magyar Nemzet, 1963. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-17 / 40. szám
8 Magyar költők szerb barátja Csi ÜLŐ VÁROSÁBAN, Nagybecskereken ma üli nyolcvanadik születésnapját az élő szerb költők nesztora, a két háború közötti szerb líra egyik legjelentősebb képviselője. Költő, író, műfordító, műtörténész, kritikus, színházi szakember , egyetemes műveltségű tudós és művész, a modern szerb költészet úttörője. Nevének magyaros írása nem szoporatlanu számára: magyar nyelvű tanulmányai alatt régien is ebben a formában szerepelt. Mert Manojlovics Tódor nemcsak a szerb irodalomtörténet könyveiben kap helyet, hanem a magyaréban is. Pesten kezdte a jogot, majd Nagyváradon folytatta. 1908 februárjában egyszerre ismerkedett meg Ady Endrével és Juhász Gyulával. A Vér és arany költőjét ünneplő váradiak között Manojlovics Ady egyik versének német fordításával köszöntötte a vendéget. Részt vett a Holnaposok mozgalmában, benne élt a modern magyar líra vajúdásának légkörében. Váradról 1911-ben Münchenbe, majd Firenzébe, Velencébe ment, művészeti tanulmányokat folytatott, Rómában régészetet tanult, a bázeli egyetemen doktorált. A háború kitörése után, 1916-ban a Korfu szigetén a jugoszláv függetlenségi törekvéseket szolgáló publicisztikai és irodalmi működésbe kezdett. 1919-ban visszatért Belgrádba, s az új délszláv állam irodalmi és művészeti életének szervezője, vezető alakja lett. Francia, német, olasz írókkal, költőkkel ismertette meg népét, miközben műkritikát, szabad verset, esszét is írt, minthogy egyedül akarván pótolni, amit nemzete — függetlenség híján — a kulturális fejlődésben elmulasztott. ADY -VERSEIT nemcsak né- i-*- metre, hanem szerbre is fordítja. 1913-ban írta első Ady-tanulmányát, amelynek óriási szerepe volt abban, hogy a két világháború közötti szerb költészetet Ady zsenije megtemékenyíthette. Az Ady-revízió idején, 1929-ben az egyik szabadikai magyar lapban védte meg Manojlovics a költőbarát hasthatatlan emlékét. Ady alakja — írta itt — magasra nőtt, magasra, egész Magyarország fölé. Ady verseinek szerb nyelvű válogatása, Iván Ivánji fordításai elé szánt újabb tanulmányában, 1953- ban, a forradalmi költőt állította előtérbe. S nemrégen, az erdélyi Igaz Szó 1957-es Adyszámában váradi emlékeit elevenítette föl. EZZEL SZINTE EGY IDŐ BEN jelent meg az újvidéki Híd hasábjain Juhász Gyuláról írott visszaemlékezése, egyike a legszebbeknek, amit a szegedi költőről kortársak írtak. Manojlovics Tódor ekkor nem tudta még, hogy Juhász Gyula is megörökítette barátságukat egy kevéssé ismert, hangulatos írásában. Honnan is tudhatta volna, hogy a szegyed! Délmagyarország 1919. január 19-i számában a költő »Magyarok, szerbek, emberek" címmel éppen kettejük barátságából alkotta meg a népek barátságának szimbólumát. A történelme során oly sokszor és tragikusan egymásnak ugrasztott két nép testvériségéről gondolkodik itt Juhász Gyula, s felidézi a váradi éjszakákat, melyeken »Theóval« álmodoztak ébren és virrasztvas a népek szent szövetségéről". "Theo — írta a költő — tulajdonképpen a nevére és vérére szerb volt, kultúrájára francia, érzésére magyar, és olyan német verseket írt, hogy az Insel Verlag készült kiadni őket. A magyarságnak szerelmese volt Theo, de amennyire imádta Csokonai és Ady magyarságát, úgy gyűlölte a hatvanhetes megalkuvást, az osztrák zsoldjában álló politikai szoldateszkát. Amikor 1909- ben az első kardcsörtető mozgósítás megzúdult Szerbia ellen és a Szigligeti Színházban csak az irodalmi emberek lézengtek a Szép csöndesen című szeged idillem harmadik előadásán, Theo sápadtan és remegve tiltakozni akart a háborús őrültség ellen. A kávéház teraszán ültünk, néztük a vörös haidat, a megriadt várost, a szaladgáló katonákat, olvastuk a félelmükben a fütyürésző tudósításokat, és Theo így beszélt: — A disznók miatt akarnak háborút. A sertések miatt és a disznó uszítók miatt, akiknek érdeke ez. A magyarnak nem érdeke, a szerbnek se, de igenis az osztrák szoldateszkának! Egy az ellenségünk, közös a veszedelem, de nem tudják, vagy nem merik kimondani." "A Terrazijáin — idézte még Juhász Theo lelkes szavait — fiatal és rajongó irodalmárok éppen olyan érzéssel olvassák Baudelaire-t és Adyt, akit lefordítottam nekik, mint a váradi teraszon." A vesztett háború romjain,a polgári forradalom kínzó ellentmondásai közepette elfáradt szegedi költő emlékezését így fejezte be: "Azóta sok víz lefolyt a Körösön és a Dunáin, az Oltón és a Drinán, nagyon beborult a népek szolidaritásának. Nem tudom, a román diákok mit gondolnak ma Váradon és nem tudom, Theo hól jár és mit csinál? Utoljára a nagy háború kitörésének előestéjén protestált egy pesti német újságban a háború ellen, hangoztatta, hogy se szerbnek, se magyarnak nem igazi érdeke ez, azután elnémult és eltűnt a fölzengő orkánban. Azóta sokszor gondolok Theóra. A szoldateszka elmúlt, az osztrák járom eltörött, a gyűlölet tüze hamvába hal, Risztics ezredes a magyarok és szerbek régi barátságára emlékezik. Bizony, jó volna megint együtt ülni a váradi teraszon, a vörös hold alatt, békén,, boldogan, még mindig fiatalon, kezet fogni és ünnepelni a szolidaritást, amely ledönti a vámsorompókat, összetöri a szuronyokat, és megcsinálja, amit ezer háború és millió áldozat nem tudott: a munka és az alkotás szent szövetségét, ahol nincsenek kis népek, nagy népek, csak népek vannak.« A MAGYAR KÖLTŐK már a halhatatlanság honába költöztek, a hű barát még ma is ápolja emléküket. Most olvasom, hogy az újvidéki Fórum kiadó megjelenteti egy kötetben Manojlovics Adyról, Madáchról és Jókairól írott tanulmányait. A kötet fájdalmasan csonka lenne a Juhász Gyuláról írott esszé nélkül, s reméljük, nemcsak szerbül, de magyar nyelven is napvilágot lát. Hiszen ez a kötet a legszebb jelképe lehet a magyar és a délszláv népek irodalmi, szellemi kapcsolatainak. A magyar irodalom munkásai pedig nem kívánhatnak mást e termékeny kapcsolat úttörőjének. Ady Endre és Juhász Gyula érdemes barátjának, mint hosszú életet, termékeny öregséget. Péter László Renzo Rossellini A virágok beszéde című operáját nagy sikerrel mutatták be a milánói Piccola Scalában. A dalmű forgatókönyve Garcia Lorca egyik művéből készült. ÉRZÉKENY, SZÁRAZ BŐRŰEKNEK GARDÉNIA LEMOSÓ KRÉM! PATTANÁSOS, ZSÍROS BŐRŰEKNEK GARDÉNIA ARCSZESZ! DÍJTALAN SZAKTANÁCSADÁST AD AZ ILLATSZERGYÁR KOZMETIKUSA február 18-tól 23-ig az V. kerület, Petőfi Sándor u. 9. sz. alatti ILLATSZERBOLTBAN SZÓ PÁLYÁZAT szépséghibával Már azt hittük, felismerték tévedésüket, és szép csendben megváltoztatták a balul sikerült döntést. Újév után azonban megjelentek a félhivatalos cikkek és a hivatalos nyilatkozatok az épülő ABC Áruházakról. Szerencsére még nem nyíltak meg, s mivel, úgy látszik, az illetékesek ragaszkodnak annak idején meghökkenést keltő ötletükhöz, talán az utolsó órában, de még idejében óvást emelünk. Nem az új üzlettípus ellen, hanem a »magyar« supermarket ügyében. Csaknem háromnegyed évszázados múltjuk van nálunk a szópályázatoknak, de a hosszú sorban is feltűnik furcsaságával az, amelyről Grétsy László számol be a Magyar Nyelvőr legutóbbi számában. A Belkereskedelmi Minisztérium a múlt évben pályázatot hirdetett a külföldön supermarket néven ismert kereskedelmi forma helyes magyar elnevezésére. Tájékoztatásul közölték, hogy az új, önkiszolgáló jellegű üzlettípus mindenféle napi szükségleti cikket árusít. A szójavaslatoknak ezt az összetett, vegyes jelleget kellett rövid, találó és a gyakorlatban is jól alkalmazható névvel kifejezni. A pályázat eredményét azonban csodálkozva és értetlenül fogadták sokan. A bíráló bizottság ugyanis a supermarket magyar nevét, az ABC Áruház elnevezésben "határozta meg". A megokolás szerint azért, mert ez "kifejezi — miként az ABC minden betűt magában foglal — az ABC Áruházban is minden napi fogyasztási cikk megtalálható. Az elnevezés rövidítésnek is felfogható (Alapvető Bolti Cikkek)". Legmeglepőbb a közlemény záradéka: "A beérkezett pályaművek között a bizottság által meghatározott elnevezés nem szerepelt. Ezért a bizottság ... az elfogadott meghatározáshoz legközelebb eső pályaművek között osztotta meg a pályadíjat. Kiderült tehát, hogy voltaképpen születtet játszottak a pályázókkal: a bizottság ötletét kellett eltalálniuk. Lehetséges, hogy a pályázat meghirdetői nem bíztak a sikerben? Vagy ennyire hitt a bizottság a maga ötletének versenyen felül álló kiválóságában? Grétsy tanulmányából, amely végigelemzi a pályázat egész anyagát, kiviláglik, hogy egyik feltevésnek sem volt alapja, s magyarázatot kapunk benne egyúttal a furcsa eredményre is. Grétsy tapintatosan a pályázat szépséghibájának nevezi a döntés értékét és érvényességét lerontó mulasztást, azt, hogy a minisztérium az eredeti megegyezés ellenére nem vonta be a Nyelvtudományi Intézet képviselőit az elbírálás munkájába, így érthető csak, hogy a beérkezett ezerkilencszázharminckét javaslat közül a bizottság egyetlen alkalmasat nem talált, s ezért maga "határozta meg" az új üzlettípus nevét. De vizsgáljuk meg a lényeget: eléggé kifejező, alkalmas-e az elnevezés magva: az ABC betűcsoport, illetve rövidítés az új fogalom jelölésére? Először is: semmitmondó, mesterkélt a párhuzam a minden betűt magában foglaló ábécé és a mindenféle napi fogyasztási cikket árusító supermarket közt. Ilyen címen alapja lehetne az elnevezésnek például a számsor, az állatvilág vagy éppen a világegyetem, amely valóban mindent magában foglal. De logikátlan is a névben az ABC, mert az ábécé szó átvitt értelemben az írás-olvasás ismeretét vagy általában valamely tudás alapelemeit jelenti, ennek pedig semmi kapcsolata az áruházzal. Másodszor: zavaró az ABC Áruháznak, a különféle vitaminos ételekkel szolgáló A. B. C. D. Vitaminbüfé nevéhez való hasonlósága. Harmadszor: erőszakolt az a megokolás, hogy az ABC az Alapvető Bolti Cikkek, rövidítésének is felfogható. Találónak semmiképpen nem mondhajuk az ötletet, mert az alapvető szót ugyan sok mindenre alkalmazzuk divatossága miatt, de alapvető cikkekről még nem hallottunk. És végül: az ABC "rövidítés" csak leírva rövid, a kiejtésben azonban ábécének, három szótagnak hangok. A rövidség előnye tehát meglehetősen csalóka látszat. Azokat a javaslatokat állítjuk most a bizottság vitatható értékű ötletével szembe, amelyek a pályázaton sokszor ismétlődtek, tehát a közösség nyelvi tudata szerint a legalkalmasabbak és a legnépszerűbbek. Az Árucsarnok az új üzlet összetett jellegére és nagyobb méreteire utal. A Mindenes szerencsés ötlettel adna új jelentést egy szónak, amely a cselédtartással együtt kiszorult a használatból. A Vegyesbolt vagy a Vegyesüzlet a régi, jellegre sokban hasonló vegyeskereskedések korszerű mása lenne. A Piacbolt tömören egyesíti az élelmiszerek és az iparcikkek árusítóhelyét. A javaslatok közt sok érdekes, egyéni, szellemes ötlet is akad. A Bőség elnevezés például nemcsak az új üzletfajta sokoldalú jellegére utal, hanem — reméljük, így lesz — gazdag választékát is jelképezi. A pályázaton is igen divatozó betűszók közül emeljük ki a kedvesen biztató VEGYÉL (Vegyesáru, gyümölcs, élelmiszer), a KÖZÉRT mintájára született NÉPÉRT, a női vásárlók nagy tömegét bizonyára vonzó, becéző-bizalmas ÉVI (Élelmiszer, vegyi- és iparcikk) és ÉVIKE (Élelmiszer, vegyes iparcikk kereskedés) elnevezést. Akárhogy mérlegeljük is, kétségtelen, hogy a javaslatok ezres tömegéből a fogalmi megfelelés és a nyelvi helyesség, jóhangzás, valamint a gyakorlati alkalmasság, rövidség kívánalmainak megfelelően kiválasztott fenti elnevezések mind kifejezőbbek, találóbbak, értelmesebbek, mint az ABC Áruház. Ha már a nyelvészek véleményét nem hallgatta meg a bizottság, vegyék figyelembe a végső döntésre illetékesek a közönség szavazatát az egyoldalú, önkényes határozatról. Szerencsére még nem késő. A társadalmi névadó ünnepségek korában legyen szavuk az igazán érdekelteknek, a vásárlóknak is abban, hogy milyen nevet viseljen az ő kényelmükre létesítendő s örömmel várt új intézmény. Kovalovszky Miklós (Nyelvtudományi Intézet) Juhan Smital: A Pohadekari pusztulása Ez nem a nyílt tenger volt, hanem egy néhány mérföld széles tengerszoros: felhőtlen nyári napokon idelátszik a túlsó part. Homok- és sziklazátonyok rejtőznek fenekén, óriási kőtömbök, korhadt hajóroncsok, amelyek a Hanzavárosok és az Észak háborúi idején merültek el. Acél hajótestek lelőtt repülőgépek romjai és emberi csontok itt pihenik ki a harcot, a tengerfenék zöldes homályában. Nyugtalan áramlatok járják keresztül-kasul ezt a nedves birodalmat, hol a hullámokkal és a széllel egy irányban, hol ferde szögben vagy éppen szembe velük. A tengerszoros szeszélyes, amilyen csak tengerszoros lehet. Soha még csak sejteni sem lehet, hogyan mozdul meg rajta a jég, mikor tűnik el végképp és mikor áll össze. Nyáron barátságosnak látszik, de az első fuvallatra elborítják azok a rövid, konok, merev hullámok, amelyek sokkal veszedelmesebbek, mint a nyílt tenger lapos, elnyújtott hullámai. Történetünk idején csak a fodrozás halk csobbanásai hallatszottak a tengerszorosban. A novemberi éjszaka, az éjszakáknak ez a legtitokzatosabbika, három cimborájának szolgáltatta ki a tengerszorost, az áthatolhatatlan sötétségnek, a hideg esőnek és a síri csendnek. Néhány kilométer széles, nem túl sűrű esőfal takarta el a csillagfényes éjszakákon már messziről is tisztán kivehető parti lámpákat. Köröskörül semmi más, csak éjszaka, fekete éjszaka, csak hideg eső és a vizen a felpattanó esőcseppek alig észrevehető gyűrűzése. Az egyiptomi sötétségű éjszakában a háromárbocos Pahadekari haladt. A vitorlákat bevonták, csak a 230 lóerős Diesel-motor hajtotta a hajót. Lámpái vörösen és zölden világítottak, az előárbocon fehér csúcslámpa égett, a fedélzet alatt kigyúltak a hajóablakok, mégis a Pahadekari körül csak néhány méteres körzetben éledtek fények és árnyékok. A magas árbocok orma beleveszett a sötétségbe, csalk a vízszintes vitorlarudak látszottak. Bizonytalanul rajzolódott ki a kötélzet szövevénye és a vontató körvonala. A kapitány nem gondolt alvásra. Már órák óta a nedves sötétségbe fúrta tekintetét, az irányt figyelte. Nem akarta helyét elhagyni, amíg a háromárspácos el nem éri a Kulli-fokot. Fiatal, kerekdel arca a világító iránytű fölé hajolt: — Nyugat—Délnyugat! — Nyugat—Délnyugat! — hangzott a válasz. A Pahadekari a Kulli-fokhoz közeledett. A kabinokban úgyszólván senki sem aludt. Négy matróz kártyázott. Olyan komolyan és buzgón, ahogy csak fiatal legények tudnak játszani. Szófukar beszélgetésükben a durva kikötői hang uralkodott, de ebben korántsem romlottságuk vagy élettapasztalatuk nyilvánult meg, hanem az oly jól ismert vágy: "férfiasának látszani, öreg, tengeri medvékhez hasonlítani. A Pahadekari a Kulli-fokhoz közeledett. A szakács a fülkéjében hevert hasmánt, előtte a párnán egy darabka deszka, azon levélpapír. Egész testtartása, a ferdén lehajtott szőke fej, a csücsörített száj, az el-elkalandozó pillantás, erős belső összpontosításra vallott. Nagy, nyomtatott betűket írt: "Édes Rosám! Megkaptam a leveledet...« És újra azon töprengett, hogyan öltöztesse szavakba azt a nagy szentséges lobogást amit ez a kedves, talán kicsit könnyelmű, de mindenesetre nagyon szeretett Rosa gyújtott benne. A Pahadekari a Kulli-fokhoz közeledett. Az egyik felső fülkében, a lámpához tapadva egy matróz ült és olvasott. Álmodozó szeme, összeszorítottt ajkai, a szikár cigányarcnak minden izma és minden erecskéje különös feszültséget árult el. Anna Kareninát olvasta, Anna halálánál tartott éppen. A cigányfiú megszűnt a maga lenni, szemtanúvá vált, idegen világba vezette az író és idegeni fájdalom részesévé tette. A Pahadekari i. Kulli-fokhoz közeledett. Fekete vízre vetülő fénykörrel és sötétségbe fúródó árbocokkal közeledett. Fedélzetén és kabinokban tizenhét ember. Fiatalosan álmodozó és bátor, élettapasztalatokon okuló, lelkesedő és gyűlölködő, vakmerő és fegyelmezett, komoly és vidám — tizenhét derék szovjet matróz. Hirtelen úgy roülett mindnyájuknak, mintha a sötétség fekete keze megrázta volna a hajót; gerincétől az árbocot tetejéig megremegett. A hajócsavar még hasította a vizet, de a remegő Pahadekari már baljós mozdulatlanságba dermedt; ez a mozdulatlanság sehol sem olyan jelentőségteljes, mint a hajón, amelynek az előrehaladás az élete. November 12-én, éjjel két órakor a Pühadekari zátonyra futott a Kulli-foknál. A szikratávíróról lemondtak. A kapitány és a legénység elhatározta, hogy a saját erejéből szabadul. Kinyitották az elülső lejárót és a hajórakományt a tengerbe dobták.* Hajnali öt órakor vihar támadt. Az északi szél már egy órával előbb egyes rohamokat indított, éles hullámtarajokat korbácsolt a nyugalmas vizen. Most is ott tombolt a nedves borókabokrok, a nyirkos mezők, a sötét falvak, a garáz- Átadták a filmkritikusok díjait Szombaton másodízben osztották ki a filmkritikusok díjait a Magyar Sajtó Házában. Hámos György, a MUOSZ filmkritikusok szervezetének elnöke ismertette a szavazás eredményét. A legjobb rendezés díját Megszállottak című filmjéért Makk Károly, az operatőri díjat Szécsényi Ferenc az Angyalok földje fényképezéséért; a legjobb színészi alakítás díját Makláry Zoltán, az Angyalok földje kintornás szerepének megformálásáért kapta. A legjobb kisfilm rendezési díját Szabó Istvánnak ítélték Variációk egy témára és Koncert című filmjeiért. A legjobb forgatókönyv és a legjobb női alakítás díját az idén nem adták ki. A New York-i Film Daily kritikusokhoz intézett körkérdésére érkezett válaszok alapján az 1962-es év filmszínésze Burt Lancaster, a legjobb filmszínésznő Anne Bancroft Utánuk Robert Preston, és Sophia Loren következik. .Vasárnap, 193. február 17. NAPLÓ Február 17 A Művészeti Szakszervezetek V. kongresszusa hétfő reggel kezdi meg kétnapos tanácskozását az ÉDOSZ székházában. A központi vezetőség beszámolóját Vass Imre főtitkár terjeszti a kongreszszus elé.* Nicola Tagger, a fiatal bolgár operaénekes legközelebb Budapesten vendégszerepel: március 1-én a Szevillai borbélyban Almaviva szerepét, március 3-án az Álarcosbálban Richárd szerepét énekli az Erkel Színházban. Érdekes feladatra vállalkozik az Ifjúsági Filmbizottság: esztéták, pszichológusok és pedagógusok közreműködésével megvizsgálja, hogy mi a véleménye a fiatalságnak a televízió ifjúsági műsorairól. A tervek szerint a szakemberek és a tv-műsorok figyelésére kiválasztott fiatalok három hónapig minden ifjúsági műsort megnéznek és a tapasztalataikat tanulmányban összegezik. Losonczi Anna, a magyar költészet első múzsája és Váradi Kata között a XVI. század második felében lezajlott több mint tízéves pereskedés iratai kerültek elő a nyíregyházi Állami Levéltárból. A két család közötti pereskedés, amelynek több ember esett áldozatául, királyi beavatkozással zárult. Koroknái Gyula tanár, a dokumentumok felfedezője megkezdte az anyag rendszerezését. A Magyar Nemzeti Galéria nagybányai festők kiállításán ma délelőtt 10 órakor dr. Bényi László tárlatvezetést tart. * Pszichiátert szerződtetett az egyik nagy bécsi napilap modern darabok színházi kritikusául. A lap szerkesztői szerint csak elmeorvos képes az abszurd darabok beható ismertetésére . Priestley Váratlan vendég című darabját február 23-án mutatja be a debreceni Csokonai Színház. Bernstein és Robins, a világsikert elért West Side Story szerzői új musical comedy befejezésén dolgoznak. A zenés játék Thomton Wilder »Ez egyszer még megúsztok" című darabja ötletére készül. Két fiatal író— Bertalan Tivadar novellista és Kiss Dénes költő — bemutató estjét rendezik meg február 20-án, szerda este a Fiatal Művészek Klubjában, Farkas Erzsébet, Jabanc Borbála és Bán György közreműködésével.