Magyar Nemzet, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-23 / 119. szám

4 OIRT Rádiójáték Fesztivál 1964 Három papírrózsa Az OIRT, a szocialista országok rádió- és televízió-szervezetének tagjai között megállapodás született: minden év tavaszán rádiójáték-fesztivált rendeznek. Ezen, az első fesztiválon négy állam, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és természetesen Magyarország rádiói vesznek részt, egyenként két-két darabbal. Az első bemutató az NDK- beli, Manfred Bieler Három papírrózsa című rádiójátéka volt. Bieler az NDK legtermékenyebb rádiójátékszerzői közé tartozik. Fal a baloldalon című színművének rádióváltozatát a Magyar Rádió is bemutatta 1963-ban. A kétszemélyes darab egy pásztorórának induló nemzedéki vitáról szól, azzal a végső kicsengéssel, hogy legközelebb azért a szerelemből is lesz valami. A két nemzedék képviselői: Arno, egy harminckétéves osztályvezető és Janne, egy tizenyolcéves gyakornoklány. A férfi ügyetlenül, jobban mondva egy mai lány számára nevetségesen ósdi nőcsábász-allűrökkel próbálja meghódítani a víkendházába meghívott Jannét, a lány pedig gyanakvó, mindenben hazugságot sejt, védekezésképpen kissé cinikus és túlzottan éles kritikával figyeli Arno minden megnyilvánulását. De van itt egy mélyebb nemzedéki ellentét is: a férfiban kitörölhetetlenül él a háború nyomasztó emléke, a lány pedig méltatlan tehernek érzi a háború, a felelősség és a nagy célok örökös emlegetését. Amint látható, érdekes, korszerűen általános emberi, ugyanakkor német problematika, s Bieler drámaíróra valló érzékkel teremti meg azt a reális szituációt, melyben írói szándéka, mondanivalója, természetes flóraként bontakozhat. Az a baj, hogy szövege nem eléggé intenzív, sok benne az üresjárat, nem érezni benne a jó drámai dialóg pontos, minden elemében kidolgozott és funkciót teljesítő, rejtett finommechanizmusának működését. Ennek a dialógusnak nincsenek belső erővonalai, nincs emelkedő-csökkenő feszültsége, az író bizonyos csevegő generál-szinten tartja, s így olyan részletek is erőtlenebbek — mint például az "égi létra", a német mesevilág »*hitleri-« felidézése, vagy a csónakázás képzelet-játéka —, melyek drámaibb hangsúlyozással a darab gyöngyszemei lehettek volna. A dráma — és ilyen értelemben a rádiójáték is — a felfokozások műfaja: ilyen temperált, kiegyengetett párbeszéd pólusai között az a bizonyos szikra nem pattanhat ki. Pedig a fordítás — Gyurkó László munkája — kitűnő, friss, eleven, szinte többet ad az eredetinél, de hiába erőteljesek a mondatok, ha erőtlen a felépítés. A rendező, Molnár Mihály, pótolni igyekezett a darab hiányzó feszültség-hullámzását: miután a játék átfogó építkezésében ezt nem tehette meg, a kis részletek érzelmi felfokozásával sikerült olykor izgalmasabb drámai légkört teremtenie. Polonyi Gyöngyi tehetségesen, sok árnyalati finomsággal idézte elénk egy mai lány hiteles alakját. A csak hanggal való kifejezésnek nem tökéletes ura még: jó iskola erre a rádió. Pálos György imponáló intellektuális biztonsággal birkózott meg kissé vértelen szerepével, egy-egy pillanatra fel is tudta izzítani a spekulatívan megírt figurát. Egy kis házimuzsika A második NDK-bemutató Joachim Goll Egy kis házimuzsika című darabja volt. Az író ismert nevű rádió- és tvjáték szerző, legutóbbi rádiójátéka a fesztivál alkalmából nálunk is bemutatott darab. Három Mozart-kedvelő amatőr muzsikusról szól, akik sehol sem tudnak gyakorolni, mindig elüldözik őket, vagy pedig csupán az öntevékeny mozgalom statisztikáját akarják velük javítani, végül sok viszontagság után mégis nyugodt próbateremre lelnek. Tulajdonképpen vígjáték, csak éppen a vígjátéki alapötlet olyan sovány és pihekönnyű, hogy egy hatvanperces darab életben tartására nem elég. Mert az ötlet pihekönnyű ugyan, de a kidolgozás rendkívül nehézkes, vontatott, körülményeskedően , ilapos. Harmincperces, szélsebesen pergetett játékot talán táplálni tudna, így azonban a vékony vígjátéki erecskét nyomtalanul felszívja a fölösleges, roppant szótömeg. A vígjátéki szikrázást, a szatirikus penge-villogást — hiszen szatirikus szándékát is elárulja az író a bürokraták megcsipkedésével — valami tompa söröző-kedélyeskedés helyettesíti. Zavarban van a hallgató azért is, mert nem tudja, mint vélekedjék az amatőr trió tagjairól. Kétségtelenül van bennük valami széplélek-komikum — s a vígjáték testesebb lenne, ha az akadékoskodók mellett kicsit őket is megcsipkedné az író — ehelyett azonban nagy áhítattal szenvedő hősöket formál belőlük, így valóban az a helyzet, hogy a hallgató egyszerűen nem tudja, mikor és kinek a számlájára nevessen. Hunyady József, a fordító, sok mai kiszólással, jó nyelvi ötlettel próbálta életre galvanizálni a darabot, nem az ő hibája, hogy ez alig sikerült. László Endre rendezői tudása, nagy tapasztalata sokat segített az anyag eredendő hibáinak áthidalásában, talán csak a húzás ősi és bevált rendezői gyakorlatával tehetett volna még többet. A színészek — kénytelen vagyok leírni — kínlódva gyűrkőztek szerepeikkel, a legtöbb eredménnyel Bilicsi Tivadar, Ráday Imre, Horkai János és Szuhay Balázs. Görgey Gábor Budapesten ülésezik a filmfőiskolák nemzetközi konferenciája Péntek délelőtt a Magyar Sajtó Házában Herskó János filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Főiskola főturiszakvezető tanára tájékoztatást adott a film és televízió főiskolák XI. nemzetközi találkozójának előkészületeiről. A tanácskozást május 28. és június 4. között Budapesten, a Technika Házában rendezik meg. Megvitatják a film- és televízióművészet új irányzatait és ezek hatását a szakmai képzésre. A konferencián harminc ország hivatalos és magán filmfőiskoláinak küldöttei vesznek részt, közöttük Karabasz lengyel rendező, a Muzsikusok alkotója, Kurt Maetzig professzor, az NDK ismert rendezője és Vavra csehszlovák rendező. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: Don Carlos (II-bérlet 9.) (7) — Erkel Színház: Az okos lány, A telefon, Mario és a varázsló (5. bérlet 9.) (7) — Nemzeti Színház: II. József (7) — Katona József Színház: Életem, Zsóka! ... (7) — Madách Színház: Most majd elválik (7) — Madách Kamara Színház: Kathleen (7) — Vígszínház: Az asszony és pártfogói (P-bérlet 6.) (7) — Thália Színház: Az apáca (7) — József Attila Színház: Imádok férjhez menni (F-bérlet 6.) (7) — Irodalmi Színpad: Így szerkesztünk mi (A-bérlet 5.) (fél 8) — Vidám Színpad: Kamil Lochman jazzhangversenye (du. 5); Több nyelven beszélünk (fél 8); Nyolc nő (éjjel 11) — Kis Színpad: Csacsifogat (7) — Fővárosi Operettszínház: Csintalan csillagok (7) — Bartók Gyermekszínház (a Fővárosi Operettszínházban): Légy jó mindhalálig (du. 3) — Állami Bábszínház: Az engedetlen kiskacsa (du. 5); Szentivánéji álom (fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Tavaszi parádé (du. fél 4 és este fél 8) — Kamara Varieté: Cirkusz a varietében (du. 6 és este fél 9) — Jégszínház: Egész évben szerelem (du. 4 és este 7). ___Magyar Nemzet___ Magyar tudós a Sorbonne-on Gyergyai Albert előadása Flaubert-ről Gyergyai Albert professzort már tavaly meghívta a Sorbonne Párizsba két előadást tartani. Az elsőt Flaubertről, Idegen tudóssal ritkán történik meg, hogy a franciák a saját irodalmukról tőle akarjanak valamit megtudni. A magyar professzor előadásának olyan sikere volt, hogy esetről esetre nemcsak nagyobb teremben kellett beszélnie, hanem a tervezett két előadásból négy lett. Itthon kérdezem meg tőle, hogyan tudott egy magyar ennyire közel kerülni a francia irodalomhoz? — Az első világháború idején mint diák kint rekedtem Franciaországban. Az Ile de Chauzey-i fogolytáborba kerültem, Granville közelében. A tábor azon a szelíd és édes tájon fekszik, ahonnan a híres Mont Saint Michel is látszik. A parancsnok kedves öreg hivatalnok volt. Amikor megtudta, hogy diák vagyok — bár ellenséges állam polgára — kérésemre könyveket szerzett a közeli városból. »Már akkor is foglalkoztam Flaubert-rel, így az ő műveit kértem. Véletlenül Flaubert magánleveleinek egy gyűjteményét szerezte meg az öregúr. Ez a véletlen talán sorsdöntő hatással volt rám. Egy táborban (ha az embert nem bántják közben) fiatal embernek nincs más dolga, mint elmélyedni. így történt, hogy felfedeztem néhány olyan mondatot Flaubert-nél, amelyek Spinoza hatására utaltak. Legalább is emlékezetem szerint. Spinozát már nehezebb volt a kisvárosban szerezni, de sikerült. Később beteg lettem, és hála a svájci vöröskeresztnek, Lausanne-ba kerültem. Ott szabad volt — internáltként ugyan —, de mégis, egyetemre járnom. Itt már tudatosan kutattam tovább. S egyszerre megláttam, milyen rengeteg a német hatás a francia irodalomban. Spinoza pantheizmusának számtalan nyomát találtam az egész francia romanticizmusban. Hegel és Fichte, (sőt még Spinoza is) Goethén keresztül is hatott Flaubert etikájára és esztétikájára. Egy életen keresztül foglalkoztam aztán ezeknek a hatásoknak az analízisével. Ezt próbáltam kifejteni első előadásomban — mondja a professzor. — Az előadást Jean Frappier, a Francia Irodalomtörténeti Intézet vezetője nyitotta meg. Be kell vallanom, úgy drukkoltam, mint egy vizsgázó diák. A terem tele volt franciákkal, egy csomó kollégával, akikről tudtam, hogy kérdéseket is tesznek majd fel. — Vitába is szállt velem néhány egyetemi tanár. Például Jean Bruneau, a lyoni egyetemről. Ezen az alapon össze is barátkoztunk, mert semmi sem hoz olyan közel embereket egymáshoz, mint az őszinte, alapos vita. — Második előadásomat, melyet a Sorbonne összehasonlító Irodalomtörténeti Intézetének vezetője, Etiamble nyitott meg, Justh Zsigmond francia irodalmi kapcsolatairól tartottam. Engem lepett meg legjobban, milyen rengetegen vannak; a terem is nagyobb volt, ahol beszéltem, ezúttal már a Michelet-termet jelölték ki számomra. Most is főleg franciák voltak ott, tanárok, diákok, irodalmárok, de váratlanul sok ismerős szempár is csillogott rám a padsorokból. Egy csomó disszidált diákom is megjelent. Előadás után oda is jöttek hozzám. Sok érdekes és néhány szomorúan félrecsúszott életpályáról is értesültem. De hát még fiatalok, még helyrehozhatnak mindent. — Eljött hozzám néhány magyarul tanuló francia ifjú, és diáklány is. A Sauvageot növendékei. Az egyiknek az édesanyja is tanítványom volt, Gizikének hívták. Később francia férfihez ment feleségül, és a lánya most magyar szakos. — Előadásom címe: Magyar író a századvég Párizsában — volt. Beszéltem Sully- Prudhomme-ról, Taine-ről, Barbey d’Aurvillyről. Justh 1885-től 1894-ig élt Franciaországban és ez a korszak odakint most roppant divatos. Véletlenül megemlítettem, hogy a két világháború közt ismertem Charles Du Bos-t, a kitűnő kritikust. Előadás után Dédeyant professzor odajött hozzám, s arra kért, miután ő ebben a félévben éppen Du Bos-t adta elő diákjainak, tartsak nekik is előadást személyes élményeimről a nagy kritikussal kapcsolatban. Erre nem voltam elkészülve. De természetesen megtartottam. Bár bevallhatom, előzőleg elmentem a könyvtárba, kicsit puskázni, mert a személyes élmények sohasem elég megbízhatók. Ez alkalommal volt egy megható élményem is, eljött a kritikus 80 éves özvegye, és zokogva a nyakamba borult. — Volt még egy érdekes epizód — emlékszik a profeszszor, és most úgy elpirul, mint egy fiatal leány. — Negyedik előadásom után, melyet a francia kultúra mai magyar terjesztőiről tartottam, ezúttal a Magyar Intézetben, meghívást kaptam egy régi tanítványomhoz. Francia nő volt, egy ideig Budapesten volt férjnél, és tőlem tanult magyarul. Később költőnő lett hazájában, írt jó pár filmet, majd néhány érdekes regényt. Egyet közülük én fordítottam le. Meglehetősen sikeres könyv volt. Megtudta, hogy Párizsban vagyok, és meghívott. Párizs-környéki villában lakik. A hölgy tündérszép volt, elegáns, és mulatságos. Boldogan mentem ki, egy kolléga autóján. Kiszálltam a kertkapuban, nem voltam egészen biztos affelől, jó helyen járok-e? Két ott játszó kisfiútól megkérdeztem, itt lakik-e a hölgy, és ismerik-e? A nagyobbik felelt, roppant udvariasan: — Itt lakik. Csak ismerjük a saját nagymamánkat?! F. A. Így ítél BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN ERDÉLYI MIKLÓS Verdi Requiem-jét vezényelte a Budapesti Kórus és az Állami Hangversenyzenekar élén hétfőn, az Erkel Színházban. Az utóbbi évek kiemelkedő élményei fűződnek Erdélyi Miklós nevéhez: flandel-oratóriumok, Dvorák Requiem-je, nagyszerű Brahms-produkciók, s legutóbb Mozart Jupiterszimfóniája. A hétfői estén úgy éreztük, hogy Erdélyi fejlődésének döntő állomásához érkezett: a művészet olyan területét hódította meg, amelyben csupán kevesek otthonosak, s éppen ezért minden hallgató számára maximális élményt jelent. Az átlagzenész gyakran megelégszik azzal, hogy néhány lépést tesz a művészet valóságos megismeréséhez vezető fáradságos úton és közönségével közli a művészetről alkotott impresszióit. Múló sikereket így is el lehet érni , hiszen a felületen sok "érdekes" és csillogó dolog mutatkozik, amelyet ideig-óráig hajlandóak vagyunk összetéveszteni a lényeggel. Erdélyi ezen az estén nem a zenéről vallott, hanem magát a zenét szólaltatta meg. Verdi Requiem-jéről köztudomású, hogy benne nagy operáinak hangja zeng. A mester itt egyfelől visszapillant és összegez, másfelől viszont új hangot keres és talál, így csendül meg például az Othello viharkórusa a Dies Irae-ben annak az operának a megnyitó jelenete, amelyet csak tíz évvel később fognak bemutatni. Ez — mint mondottuk — köztudomású és emiatt szokás Verdi művét "teátrális"-nak nevezni. Erdélyi azonban rávezetett bennünket a Requiem belső színpadának megértésére. Megtudtuk tőle, hogy ezen az absztrakt színpadon voltaképpen egy, az operáénál sokkalta általánosabb "cselekmény" zajlik le a csendes bánattól a hatalmas hullámokban kavargó félelmen keresztül a kiengesztelő megbékélésig. A Verdi-operák hangja tehát túlemelkedik a színpad zárt keretein és egy magasabb, s egyben bensőbb világot hoz létre. Ez a világ azonban éppúgy mindvégig humanizált, azaz átemberiesített, mint az opera-forma, csupán már nincs szüksége kulisszára. Erdélyi keze alatt a Budapesti Kórus egyetlen, élő-eleven testként lélegzett-sóhajtott-énekelt. A dallam vonalát a szövegből és a szöveg értelmi-érzelmi tartalmából bontotta ki és e munkája közben figyelmét a legapróbb részletek sem kerülték el. A Dies Irae-nál minden egyes szövegsor értelme szerint szólalt meg és ettől a sok évszázados vers sok olyan rétegét ismertük meg, amelyet az eddigi, túlnyomórészt tablószerű előadások elfedtek előlünk. A Budapesti Kórus hangzása alapvetően megváltozott ezen az estén: a nagy fortetételek minden erőlködés nélkül és mégis elemi erővel csengtek, és általában kristálytiszta intonációban gyönyörködhettünk. A négy szólista sem vonta ki magát az általános, ihletett hangulatból (Szecsődi Irén, Barlay Zsuzsa, Simándy József, Jámbor László). E gyönyörű hangverseny emlékét sokáig meg fogjuk őrizni. SEBESTYÉN JÁNOS orgonaestje szerdán, a Zeneakadémián némileg ugyan alatta maradt a tőle megszokott művészi színvonalnak, de még így is kimunkált és végtelenül intelligens muzsikálás élményét adta. A Zeneakadémia nagytermének sokat szidott orgonája majdnem minden estére tartogat egy-két, nem éppen pozitív "meglepetést". Ezúttal az ajaksíp-regiszterek szóltak igen fojtottan és egy határozott hangmagasságú zörej kísérte végig az estét. Méltán merül fel a kérdés: vajon lehet-e magyar orgonakultúrát létrehozni, ha egyetlen tökéletes hangszerünk sincs? A műsor első felében barokk, a másodikban modern illetve romantikus orgonaműveket hallottunk. Antonio Vivaldi két hegedűre és zenekarra készült Concerto Grosso-ja Bach átiratában, orgonaműként vált a leginkább népszerűvé. (Bach egyébként több mint féltucat Vivaldi-Concertot írt át csembalóra, illetve orgonára.) Sebestyén János kitűnően indította a Concerto-t. Az első tétel tutti-akkordjai és a belőlük kiszakadó-leszaladó skála-menet energikus, hatásos muzsika benyomását keltette. Ugyanilyen szépen sikerült a lassútétel hegedű-kantilénája, amely gyönyörűen szárnyalt az egyenletes kíséret felett. A virtuóz harmadik tétel és a műsor első felét záró Bach h-moll preludium és fúga viszont némi fáradtság jeleit mutatta. Az utóbbi mű fúga-témájának egyébként különös érdekessége, hogy ugyanannak a magyar verbunkostémának vonalát követi, amelyet Kodály dolgozott fel Háry János-szvitjének népszerű "Intermezza"-jában. Két modern orgonamű bemutatóját hallottuk ezután: Florian Peeters »Flamand Rapszódiá-»-ját és Frank Martin »Passacaille« című művét. Az előbbi mű középpontjában álló flamand népdal majdnem hangról hangra azonos Smetana "Moldva" című közismert szimfonikus költeményének főtémájával és a variációs feldolgozás igen artisztikusan állítja elénk a dallamot, s a benne rejlő lehetőségeket. Sebestyén János utolsóként C. Franck »Finálé” című darabját játszotta és méltán aratott vele nagy sikert. Forgács Éva — az est közreműködője — két Handeláriában mutatta be gyönyörű hanganyagát és muzikalitását, énektudása azonban még csiszolásra szorul. Pernye András Külföldi művészek, magyar ősbemutató a Szegedi Szabadtéri Játékok programján Az idei Szegedi Szabadtéri Játékok műsoráról sajtótájékoztatót tartottak péntek délután a Magyar Sajtó Házában. Tari János, a szabadtéri játékok igazgatója elmondotta, hogy az idén — a bírálatokból és fél évtized tapasztalataiból okulva — kevesebb darabot több előadásban játszanak, a jobb előkészítés és magasabb színvonal érdekében. A Dóm téri előadások mellett az idén az újszegedi szabadtéri színpad is jelentős bemutatók színhelye lesz. A vendégek jobb elszálásolása érdekében az idén a Tisza-partján olyan campingtábort létesítenek, amely naponta ötezer embert fogad be. Körülbelül 70—80 ezer nézőt várnak. Az idei szabadtéri játékok a hagyományokhoz méltóan Erkel operával, a Hunyadi Lászlóval kezdődnek július 24-én. Előadják az előző év nagy sikerét, az Aidát, javarészt külföldi vendégekkel. Aida Margaret Tynes, Amneris Elena Cemei, Radamel Alfonso La Morena és Amonasro Edmond Hurshell lesz. Bemutatják Farkas Ferenc Vidróczki című népoperáját, amelyet négyszer adnak elő. Három másik estén Bartók A fából faragott királyfi című balettjét és Honegger Johanna a máglyán című drámai oratóriumát mutatják be. Honegger művét Henrik Czyz lengyel karmester vezényli és koreográfiáját Eck Imre készítette. Eck Imre a Bartók táncjáték rendező-koreográfusa is. Gulyás—Rábai Kisbojtár című népi táncjátékát az Állami Népi Együttes szabadtérre átdolgozott előadáson mutatja be. Új színfolt a programban a nyári egyetem, amelyet augusztus 1-től 12-ig rendeznek meg. Gács György, a Szegedi Idegenforgalmi Hivatal vezetője elmondotta: 20 országból várnak vendégeket, akiket az idegenforgalom munkatársai hét idegen nyelven tájékoztatnak. A hivatal 60 idegenvezetője összesen 13 idegen nyelven kalauzolja majd Szeged külföldi látogatóit. A párizsi Invalidusok templomában magyar vendégművészek felléptével adták elő Rossini Stabat Mater-ét. A szólókat Faragó András, Réti József, Szőnyi Olga és Werner Mária énekelte. V Mata Hari címmel új musicalt mutatnak be októberben az angol fővárosban. Az első világháborúban kivégzett kémnő szerepét Vivian Leigh alakítja. ÜNNEPI KÖNYVHÉT MÁJUS 23—31-IG — ■■■ mm ■■■!■■ ■■■ ■ILI. ■■■■■ ■■■■ N ■ ———— — ■ SHIN———— — .Szombat, 1964. május 23 Ma kezdődnek az idei Bécsi ünnepi Hetek. A hangversenyek sorából kiemelkedik a bécsi szimfonikusok kamarazenekari estje, amelyen Darius Milhaud vezényli saját műveit. Az idén a magyar muzsika is megszólal az ünnepi hetek alatt: Solti György zenekari estjén Bartók-művet vezényel.