Magyar Nemzet, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-01 / 153. szám
- - Magyar Nemzet . A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Siás nap Tovább tart a lassú apadás a Duna magyarországi szakaszán. Csökkent a veszély, de Mohács térségében még mindig emberfeletti erőfeszítéssel tart a védekezés az átázott gátakon. Száz napja kezdődött ez a küzdelem, száz nap óta ötszáz kilométer hosszúságban emberek tízezrei állnak a dunai töltéseken és éjt nappallá téve mindent megtesznek, hogy megvédjék a gátat és ezáltal a falvakat, a városokat és több mint félmillió hold földet. Száz nap óta az első reményt és bizakodást ébresztő szó: apadás! De azok, akik a gátakon, a töltésen álltak, a legveszélyesebb és a legkritikusabb percekben sem vesztették el a reményt, azok, mint harcosokhoz illik, végig bíztak. Elsősorban a közösség, az összefogás erejében. Tudták, hogy nincsenek egyedül, velük az egész ország. A kormány már az első naptól kezdve jelentős anyagi és technikai erőket biztosított a védelmi munkálatokhoz. Nagy mennyiségű kő, homokzsák, acélszádpalló, gépek, hajók és szállítóeszközök ezrei érkeztek az ország minden részéből: Szegedről, Nyíregyházáról, Szolnokról, Debrecenből, Kecskemétről, Békéscsabáról. Technikusok, szakemberek, mérnökök, gátőrök, katonák, karhatalmisták, rendőrök, munkásőrök és a veszélyeztetett területek lakossága, üzemek és termelőszövetkezetek dolgozói álltak őrt éjjel és nappal, lapáttal, ásóval, csákánynyal a kezükben. Száz nap nagy idő. Száz nap alatt a víz eláztatta a töltéseket. Minden percben az átszivárgás veszélyétől lehetett tartani. Száz napig nem volt pihenő, csak állandó készenlét. De aki egyszer ásót, lapátot fogott, aki egyszer a gátra állt, az ott is maradt, kitartott esőben, szélben, forró napsütésben, éjjel és napnap, védte a töltést és mögötte az életet: otthonokat, földeket és gyárakat! Emberek tízezreinek példás helytállását, a védekezés tervszerű megszervezését az egész ország a legnagyobb csodálattal figyelte. Az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülésén elismerését fejezte ki és köszönetet mondott mindazoknak, akik éjt nappallá téve dolgoznak, harcolnak az árvíz ellen, védik az emberi életet és az ország anyagi értékeit. Ha nem jártam volna közöttük, akkor most azt írnám róluk fellengzősen: hősök! De mivel ismerem erőfeszítésüket, harcukat a vízzel, buzgárokkal, csatájukat a homokzsákokkal és kövekkel, esővel, sárral, szúnyogokkal, csak azt mondom: emberek! Mert nagyot és igazat akarok mondani. Emberek a szó valódi, a szó nemes értelmében. Azok voltak a gyárakban is, a munkapadok mellett, a traktorokon, a gépkocsik volánjánál, az íróasztaloknál, amikor dolgozni kellett, s még inkább azok most, amikor meg kell védeni a verejtékes munka gyümölcsét, városokat, falvakat, aratásra érő búzaföldeket. Emberek, akik nem azért ragadtak ásót, lapátot, mert ebből valami anyagi előnyük származik, hanem azért, mert úgy érezték, hogy ez kötelességük. Az összefogás nagy példáját mutatta meg az ország népe. S ami a gátakon végbement, az ennek a mi szép, új életünknek is a tükre. Azt mutatja, hogy erejét nem kímélve mindenki helyt áll és áldozatot vállal, ha arra szükség van, a közösség érdekében. Megmutatkozott népünknek ez a nagyszerű vonása már máskor is; a szocializmust, a jövőt építő harcban összekovácsolódott az oroszi«» Kik ezek az embereik, akik az egész ország köszönetét kiérdemelték nagyszerű helytállásukért a gátakon? Kérdeztem egyszer egyiktől éjszaka Mohács alatt, több órás megfeszített munka után a nevét. Hosszúszárú gumicsizmában járt, álmatlanságtól vörös szemű, szakállas vízügyi ember volt, mérnök. »Nem a nevem a fontosa — mondotta. Találkoztam egy emberrel Dunafalva határában, aki éppen akkor menekítette át családját a túlsó partra, Székesére. Az átázott, sáros földön cuppogva ment, tolta batyukkal megrakott kerékpárját. Azt mondta: "Estére visszajövök és én is ideállok közétek!* S estére viszszajött. A családja már biztonságban volt, kis vagyonkáját is áthordta a szomszédokhoz, magasabban fekvő házakba, közvetlen veszély tehát nem fenyegette, mégis oda állt a többiek mellé a gátra. Egy bajai egyetemista magával hozta a könyvet is. Szabad idejében a fa hűvösébe húzódott és tanult. Aztán letette a könyvet és rohant a többiekkel homokzsákot cipelni. Újmohácsnál a katonák másfél óra alatt megraktak egy uszályt. Kettesével hordták a zsákokat. Utána nem pihentek le, hanem levágták a szövetkezet lucernáját. Egy nyíregyházi gépkocsivezetőről meséltek: 12 órán át ült egyfolytában a volán mögött, mert az egyik gépkocsi elromlott, s ő helyettesítette társát, nehogy hiány legyen homokzsákokban és homokban. Tizenkét órán át ült a volán mellett és nem evett, nem aludt, nem pihent, segített ő is les felrakodni. Nem tudom a nevét Azoknak a fiataloknak sem, akik Baján otthagyták a kecskeméti Katona József Színház első, bemutatkozó előadását, mert meghallották, hogy veszély fenyegeti a gátakat. Úgy, ahogy voltak, sötét ruhában, nyakkendősen álltak oda homokzsákot hordani. Ez az odaadás, ez a fáradhatatlan és példamutatóan lelkes munka jellemzi a szervezést és az irányítást is. Nemcsak a gátakon kellett helytállni, hanem az irányító posztokon is. A szakmailag feladatuk magaslatán álló vízügyi szakemberek nagyszerű munkájának, vigyázó éberségének is köszönhető, hogy az alattomos átszivárgások, buzgárok nem törték át a gátat, s a víz nem okozott milliós károkat népgazdaságunknak. Száz napja folyik a küzdelem, s a veszély még nem múlt el. A Duna az egész magyar szakaszon apad ugyan, de ez az apadás lassú. Hosszú ideig ort kell még állni az átázott, meglazult, agyonfoltozott gátakon, amíg a víz teljesen elvonul. A gátakon tehát ott maradnak az emberek. A mérnök, a diák, a tszelnök, a tanító, a munkás és paraszt, fiatal és öreg, katona és munkásőr — jelképesen: az ország. S aki nincs ott, aki a gyárakban, üzemekben dolgozik, aki a földeken arat, aki az irodában tervez, az gondolatban együtt van velük. S aki nem ragadhatott lapátot, csákányt, az is segít, az egész ország megmozdult, munkafelajánlásokat tettek gyárak és termelőszövetkezetek, egynapi keresetüket juttatják el a dolgozók százezrei az árvízkárosultaknak. Az a száz nap, ami a gátakon folyt ádáz küzdelemben, úgy marad meg népünk szocializmust építő történetében, mint az emberi összefogás egyik legszebb példája. Tőés Sándor Az MSZMP Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének javaslatára az Elnöki Tanács Kállai Gyulát megválasztotta a Minisztertanács elnökévé Az Elnöki Tanács szerdán délelőtt ülést tartott. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége együttes javaslata alapján Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, érdemeinek elismerésével, a Minisztertanács elnökének tisztsége alól felmentette; dr. Münnich Ferencet saját kérésére, egészségi állapota miatt, érdemeinek elismerésével, államminiszteri tisztsége alól felmentette és nyugállományba helyezte; Pap Jánost, más irányú fontos pártmegbízatása miatt, érdemeinek elismerésével, a Minisztertanács elnökhelyettesi tisztsége alól felmentette; Kállai Gyulát a Minisztertanács elnökhelyettesi tisztsége alól felmentette és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökévé megválasztotta. * Szerdán délben Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke előtt Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke letette a hivatali esküt. Az eskütételen jelen volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke, Fehér Lajos és Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyettesei, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, valamint Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára. Péter János tárgyalt az angol miniszterelnökkel A külpolitikai helyzet PÉTER JÁNOS LONDONI LÁTOGATÁSA szerdán, a magyar külügyminiszter megérkezésének napján még jobban foglalkoztatta az angol sajtót. Csaknem valamennyi vezető lap ismételten kiemelte, hogy évtizedek óta ez az első eset, amikor a két ország diplomáciájának vezetői magas szinten találkoznak. Rámutattak arra is, hogy a tárgyalások középpontjában minden bizonnyal két problémakör áll majd: 1. Magyarország és Anglia szorosabban vett közvetlen kapcsolatai; 2. a nemzetközi helyzet, mindenekelőtt az európai biztonság és ezen belül a német probléma. Nagy érdeklődést keltett az angol sajtóban, hogy a magyar külügyminisztert már megérkezésének napján fogadta Harold Wilson miniszterelnök. A MOSZKVAI NAGYGYŰLÉS, amelyet a szovjet—jugoszláv tárgyalások befejezése alkalmából tartottak világpolitikai jelentőségű, mert alkalmat adott a két ország államfőinek véleményük kifejtésére az időszerű nemzetközi kérdésekről. Mikojan mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi vietnami és dominikai események tagadhatatlanul fokozták a feszültséget. Ebben a helyzetben hamis felhívásoknak kell tekinteni minden olyan washingtoni megnyilatkozást, amely békés együttműködésre szólítja fel a Szovjetuniót. Békés szándékokról beszélni, ugyanakkor agressziót elkövetni egy szocialista ország ellen, egymást kizáró két fogalom — mondotta a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke. Ugyanakkor megerősítette, hogy a Szovjetunió változatlanul és következetesen békés együttélésre törekszik. Ezt éppen az teszi lehetővé, hogy minden ellenkező felfogással szemben, az utóbbi időkben a világban nem az imperialista pozíciók erősödtek, hanem éppen ellenkezőleg, a szocializmus erői. Mikojan a nagygyűlésen első ízben beszélt Algériáról és kifejezte azt a meggyőződését, hogy ez az észak-afrikai ország változatlanul a szocializmus útján halad tovább. Tito elnök arra mutatott rá, hogy mostanában veszély fenyegeti a felszabadult országok függetlenségét, mert az imperialisták Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában igyekeznek belviszályokat szítani. A jugoszláv államfő bírálta azt a nézetet, hogy nincs szükség a békés együttélésre. Szerinte ez káros és veszélyes felfogás, mert a nemzetközi helyzet minden éleződése a reakciós erőknek kedvez. Utalt arra, hogy bizonyos mértékben a nemzetközi munkásmozgalom nézeteltérései bátorították fel a reakciós erőket, akik aztán a világ egyes térségeiben támadásba mentek át. Tito végezetül nagy elismeréssel adózott a Szovjetunió kormányának és pártvezetésének nemzetközi tevékenységéért, mert — mint mondotta: elsősorban a szovjet vezetők érdeme, hogy nem éleződtek meg nagyobb mértékben a világpolitikai viszonyok vehet a jelenlegi nemzetközi helyzet veszélyes gócainak enyhítésére és az európai kérdések megoldására irányuló törekvéseiben. Bár a két ország kapcsolatai mindenféle tekintetben állandóan fejlődnek, bizonyos vagyok benne: kölcsönösen nagy figyelmet fordítunk arra, hogy milyen területeken lehet kapcsolatainkat — a két ország és a nemzetközi helyzet javára — tovább fejleszteni. London központi repülőterén Walter Padley külügyi államminiszter, sir Ivor Pink budapesti angol nagykövet és a brit külügyminisztérium vezető munkatársai üdvözölték Péter Jánost. A vendégek fogadására Incze Jenő londoni magyar nagykövet vezetésével megjelentek a nagykövetség diplomáciai munkatársai. Délután öt órakor Harold Wilson miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában fogadta a magyar külügyminisztert. Magyar részről ott volt az eszmecserén Házi Vencel és Incze Jenő, angol részről sir Ivor Pink nagykövet. A nemzetközi kérdések áttekintése keretében a beszélgetés központi témája a délkelet-ázsiai helyzet volt, amelyről mindkét fél kifejtette álláspontját. Ugyancsak foglalkoztak az európai biztonság problémájával, különös tekintettel a német kérdésre. Szóba került az európai kereskedelmi kapcsolatok alakulása és ez a kérdés a két ország kapcsolatainak összefüggéseiben is felvetődött. A csaknem egyórás eszmecserét követően Péter János szállására hajtatott, majd este 8 órakor következett el az első látogatási nap befejező programpontja: a Lancaster House-ban Stewart külügyminiszter vacsorát adott a magyar külügyminiszter tiszteletére. A Wilson—Péter János eszmecsere témája: Délkelet-Ázsia, az európai biztonság és az európai kereskedelem Köves Tibor, az MTI londoni tudósítója írja: Péter János magyar külügyminiszter szerda délután látogatást tett Harold Wilson brit miniszterelnöknél. A két államférfi csaknem egyórás eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzet fontos problémáiról és a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről. A magyar külügyminiszter szerdán 11.30 órakor érkezett Londonba háromnapos hivatalos látogatásra Stewart brit külügyminiszter meghívására. Kíséretében van Házi Vencel, a külügyminisztérium főosztályvezetője és Dóczi Kálmán megbízott főosztályvezető-helyettes. Péter János külügyminiszter elutazása előtt a következőket mondotta a magyar sajtó képviselőinek: , — Várakozással tekintek a londoni látogatásra és az ottani megbeszélésekre. Azzal a reménnyel utazom, hogy a véleménycsere sokféle tekintetben hasznos lehet a jelenlegi nemzetközi helyzet vonatkozásában. Keresni fogom és tanulmányozni akarom az angol külpolitikának azokat az elemeit, amelyeket egy olyan ország, mint a Magyar Népköztársaság komolyan figyelembe Szovjet—jugoszláv barátsági nagygyűlés Mikojan és Tito a mai nemzetközi helyzetről Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Kremlben, a kongresszusi palotában szerdán szovjet—jugoszláv barátsági gyűlést tartottak. Az elnökségben Tito jugoszláv elnökkel együtt helyet foglaltak az SZKP és a szovjet állam vezetői. Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke kijelentette: »A Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatai szakadatlanul erősödnek és mindaz kiküszöbölődik, ami valaha árnyékot vetett e kapcsolatokra.« Minden szocialista ország történelmi múltjának sajátságai, gazdasági és kulturális fejlődésének színvonala, külső környezete és sok egyéb tényező alapján, saját módján oldja meg a szocialista építéssel kapcsolatban előtte álló konkrét problémákat, s eközben megfelelő tapasztalatokat gyűjt — mondotta Mikojan, majd így folytatta: — Ez viszont szükségessé teszi a szocialista országok tapasztalatainak figyelmes kölcsönös tanulmányozását. Ezért természetes, hogy a Szovjetunió érdeklődik a jugoszláv dolgozók és más testvéri népek vívmányai iránt. Hamisan hangzó felhívások Mikojan kijelentette, hogy most különösen szükség van a szocialista országok összefogására, mindazok egységére, akik síkraszállnak a reakció és a háború imperialista politikája ellen. Az imperialista hatalmak ázsiai, afrikai és latin-amerikai agresszív cselekményei fokozták a nemzetközi feszültséget — folytatta. — Az Egyesült Államok, a korunkbeli imperializmus legnagyobb országa, a világ csendőrének szerepében lép fel és nemcsak a dél-vietnami hazafiak nemzeti felszabadító mozgalmának elfojtására vetett be fegyveres erőket, hanem példátlan agreszsziót követ el egy békés szuverén állam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen is. A Szovjetunió és más szocialista országok megadták és továbbra is megadják a szükséges segítséget a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak, a vietnami népnek. Erre nézve teljes az egyetértés köztünk és a VDK vezetői között. — Az Egyesült Államok külpolitikájának irányítói igazolni próbálják kalandorkodásukat, x-békeszeretetüket- hangoztatják, azt állítják, hogy hajlandók leülni a tárgyalóasztalhoz. Igen, a tárgyalóasztalhoz hajlandók leülni, de az agresszió beszüntetésére nem hajlandók. Ilyenformán hamisan hangzanak azok a Washingtonból a Szovjetunióhoz és más országokhoz intézett felhívások, hogy haladjanak együtt