Magyar Nemzet, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-09 / 290. szám
4 „Kis színpadi formák ’’ feladata a népművelésben Összefoglaló az ország művészeti csoportjainak konferenciájáról KÉT NAPON ÁT ÜLÉSEZTEK az ország minden részéből meghívott művészeti csoport-vezetők, rendezők, megyei és szakszervezeti népművelők a Művelődésügyi Minisztérium és a Népművelési Intézet által rendezett módszertani konferencián. Vitatkoztak, érveltek és cáfoltak, kritizáltak és lelkesedtek. A szenvedélyes felszólalások polifóniájából egyre világosabban kiderült, milyen sokrétű lehetőségei, sőt megvalósított eredményei vannak immár a kis formának. Kis forma. Sok szereplős táncjáték, kabaré, szavalóest, pantomim, báb-, színjátszás, film- és diavetítés, egyszóval majd minden színpadon elképzelhető műfaj belefér a szó batyujába. • Voltaképpen miért nevezik ezt kis fomnának? Mezei Éva, a Népművelési Intézet munkatársa zavartan elnevezi magát: — Mert nem találtunk rá jobb elnevezést. 1964-ben, amikor először rendeztük meg a művészeti csoportok találkozóját, még kabarét gondoltunk, ha kis formát mondtunk. Ma már ez nem a tartalmat, hanem a szervezeti formát jelöli. Azt, hogy ezek a sokféle csoportok egy valamiben mégis egyformák: műsoruk előadása nem igényel bonyolult, nehézkes apparátust, felszerelést. Ez a mozgékonyság a legnagyobb előnyük, ez teszi lehetővé, hogy sokszor szabadabban, merészebben kísérletezhessenek, mint a nagy, a hivatásos együttesek. Kísérleteznek is. 1964-ben a műsorok még nemcsak tematikailag voltak szegényesebbek, mint ma, hanem szerkezetileg is. Jóformán valamennyi műsor a különböző csoportok legsikerültebb számainak esztrádszerű összefűzéséből állt. Az idei két tájbemutató, az egri és a kaposvári, éppen a műsorok sokféleségével tanúskodott az elmúlt két év fejlődéséről. Csak néhány példa a változatok végtelen számának és lehetőségének érzékeltetésére: az egriek presszó-műsorukat mutatták be, a kaposváriak táncos, zenés, verses irodalmi összeállításukkal a VIT-ek színes forgatagait idézték fel. Az ajkaiak nonstop kabarét adtak elő, az orosháziak Csali-meséje a világirodalom bohókás verseit úgy hangszerelték szólóhangra és kórusra, hogy a sorra sorral, tréfára tréfával felelgető játék egységes mondanivalójú és hangulatú műsorrá vált. A SOKSZÍNŰSÉG MIATT egy kicsit kuszának tűnik a kép. Nem lehetne mégis valamiféle rendszert keresni benne? Nem elmélet, hanem gyakorlati tapasztalat, hogy minden tartalmi és formai változatosságuk mellett azért a műsorok besorolhatók két nagy típusba. Az egyik, amiben, a különböző művészeti csoportok, a tánc, az ének, a színjátszó, a báb stb. egy-egy műsorszámmal képviselteti magát az egészen belül, és az egyes számokat valami keret, témafűzi össze. A másik típus komplexebb, itt egy csoport használja fel a különböző művészetek adta lehetőségeket mondanivalója kifejezésére. Ilyen volt például a Vasas együttesének Don Cristobal-ja, akik a két Lorca-darabot táncjátékká dolgozták át, de olyan táncjátékká, amelyben a próza, a vers, a színjáték, a zene egyaránt részt vett a drámai cselekményben. AZT HINNÉ AZ EMBER, hogy nincs könnyebb, mint egy tematikus, tehát az első csoportba tartozó műsor összeállítása. Ha megvan a téma, akár néhány antológiából is ki lehet ollózni a számokat. Hogy milyen nehéz olyan ötvözetet létrehozni, hogy a különböző műfajú számok monotonná se váljanak, de részecskékrese essenek szét, hanem minden egyes a maga tükröcskéjét tartsa mintegy a központi gondolatnak — arra jó példa az Egyesült Izzó Irodalmi Színpadának összeállítása. A Mindenség szerelmében volt pantomim, dráma, ének, vers és próza, nem kisebb szerzőktől, mint Juhász Ferenc, Nagy László, Böll, Quasimodo, Baudelaire. Egyszóval minden benne vált és azonfelül még sok egyéb. A közönség mégis úgy érezte magát, mintha egy olyan játékban venne részt, amelyben csak azt az apróságot nem árulták el neki, hogy mit és hova dugtak el. Mivel az eldugott koncepciót végig nem adták elő, a műsor azzal a tanulsággal zárult, hogy hiába a világirodalom minden remekműve, úgy előadni őket színpadon, hogy ne közölnénk valamit velük, általuk — felesleges. — Nekünk — mondja Mezei Éva — akár a művészeteknek általában, az a feladatunk, hogy keressük a gondolat közérthetővé tételének formáit, hogy az intellektualítást színpadszerű eszközökkel érzékelhetővé tegyük. A mi komplex formánk korunknak ugyanazt az igényét és ideálját fejezi ki, mint a sokoldalú, az all-round színész és a totális színház. Ezen belül a komplex forma is gyűjtőnév, számtalan formája van és még több lehet. A BUDAPESTI BEMUTATÓN két olyan komplex csoport is részt vett, amely műsorát egy-egy szerzőre építette. A két műsor — a várható párhuzam ellenére — a két legszélsőségesebben különböző produkció volt. A budapesti Ifjúsági Színpad (egyszerűbben: Pinceszínház) műsorának n mottója és címe **Vonulnak századok« volt, utalván ezzel a Koldusopera ágyú dalára a világon átmasírozó, népszet aprító századokra. Azonban a műsorban az évszázadokról volt szó, s a különböző Brecht-darabokból vett részletekkel azt akarták illusztrálni, hogyan viselkedik ugyanaz a figura a különböző történelmi korokban. Csakhogy Brecht soha nem írt történelmi darabokat, a Lucullus nem az ókorban játszódik, a Galilei nem az olasz reneszánszban. Brecht mindig csak saját koráról, az Európára fenekedő, acsargó Németországról írt, s az átlátszóan történelmietlen szituációk csak még jobban aláhúzták a mondanivaló napi aktualitását. Ha a különben igen tehetséges színjátszók több gondot fordítottak volna a tartalomra, és kevesebbet a teátrális élőképbeállásokra, a szépelgő gesztusokra, akkor az alapkoncepció tarthatatlansága az ő számukra is nyilvánvalóvá vált volna. A műkedvelők és a kétségtelen — mondjuk így: — ahivatásos tehetség összetalálkozásának csodája a dunapataji úttörők fellépésekor köszöntött be a színpadra. Minden koruknak tett jóindulatú engedmény, elnézés nélkül lehet leírni, hogy az ő műsoruk volt a két nap legmagávalragadóbb művészi élménye. Nem produkálták magukat, mint ez oly gyakori a gyermek-előadásokon. Egyszerűen bejött a színpadra egy tucat gyerek és énekelt És mi mást is énekelhetnének, mint Bartókot. És tánc közben boldogan nevetgéltek, mert ugyan ki legyen jókedvű, ha nem egy forgópergő, ugráló gyerek. Az Egyszer egy királyfi bábjátékot is úgy, olyan áradó derűvel adták elő, hogy a visszatérő ha-ha-ha harsány jókedve igazi nevetéssé vált, nemcsak zenei refrénné. A BEMUTATÓK TARTALMA, formái, a megvalósítás eredményessége — és ez természetes — igen különbözőek voltak. Egy azonban bizonyos: valamennyi bemutatott műsor a maga módján élő, eleven és a gyakorlatban is ható bizonyíték a művészeti csoportok sokrétű, gazdag és érdekes fejlődése mellett. Bizonyíték fontos szerepükre a nép művelésében. Rusznyák Márta .magur N ciizei. NAPLÓ Huszonegy Szentendrén élő festő- és szobrászművész egyegy alkotását ajánlotta fel a harcoló vietnami nép megsegítésére. A festményeket és a szobrokat vasárnap mutatják be az érdeklődőknek a szentendrei művelődési házban. A kiállítás megnyitóján dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke mond ünnepi beszédet. A Tátrai-vonósnégyes Mozart-interpretációját méltatja a Stuttgarter Nachrichten. Ez már nem az a zene volt, amelyen az ember elringathatja, kipihenheti magát — írja a többi között az együttes vendégszereplése alkalmából a lap —, hanem a legkifejezőbb Mozart-muzsika, amely szokatlanul megdolgoztatja a hallgatót. A lap méltatja az együttes kiváló összjátékát, pontosságát, kultúráját, érzelemgazdagságát. Magyar plakát ’66 címmel nyílik meg december 10-én a Műcsarnokban az V. Országos Plakátkiállítás. A tárlatot Darvasi István, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese nyitja meg. Miháltz Pál festőművész képeiből nyílik meg kiállítás december 11-én, vasárnap a Műegyetem Irinyi József utcai diákotthonában. A stockholmi táncdalfesztivál rendezősége nem jelölt meg korhatárt a fesztivál pályázatán. E mulasztás következményeként több nyugdíjas nő és férfi szerepelt a fesztiválon, jelentkezésüket ugyanis a rendezőség nem utasíthatta vissza. Az első díjat viszont egy 5 esztendős kislány nyerte. A Gobelin-tervpályázatot hirdetett a szombathelyi tanács tervező irodája könyvtárhelyiségének díszítésére. A pályázatra 16 művészt hívtak meg. December 9 A mexikói Acapulcóban tartott*•fesztiválok fesztiválján« a legjobb film André Bazindíját Orson Welles Falstaff című filmjének ítélte a forgatókönyvírók nemzetközi szövetségének zsűrije. 18. Bertolt Brecht Galilei című színművét mutatta be a bécsi Burgtheater. Ez az első alkalom, hogy Brecht valamelyik művét a közismerten konzervatív színház műsorára tűzi. A bemutató csaknem botrányba fulladt, mert a színészek képtelen tempóban, szinte érthetetlenül hadarva adták elő szerepeiket — mint másnap kiderült —, azért, hogy a címszerepet alakító Curd Jürgens elérhesse a Hamburg felé induló vonatot. Az Én múzeumom című kiadványsorozathoz kapcsolódva vetítettképes előadásokat rendez az Operaház klubjában az általános iskola VII. és VIII. osztályos tanulói számára a TIT és a Nőtanács szülői bizottsága. Az első előadást december 25-én tartják. A sorozatra bérletet lehet váltani. A szegedi téli tárlat december 11-én, vasárnap délben nyílik meg Szegeden a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. Ormándy Jenőt és Leonard Bernsteint vendégkarnagynak szerződtette a francia televízió. A Nemzeti Zenekart fogják vezényelni. Az angol királynő megengedte, hogy kastélyaiban — Buckingham Palace, St. James, Kensington és Windsor Castle — felhalmozott műkincsekről filmet készítsenek. Rubens, Rembrandt, Leonardo da Vinci, s más világhírű festők eddig nem látott képeiben gyönyörködhet majd a televízió közönsége. KÉT KIÁLLÍTÁS Csűrös Vali festőművész kiállítása A Hazafias Népfront XI. kerületi klubjában (Karinthy F. u. 9) színes és mozgalmas kiállítást rendeztek. Csűrös Vali festményei többségükben akvarellképek, vagy monotípiaszerű eljárással készült kompozíciók, igen erőteljes színvilággal, s dinamikusan kavargó formákkal. E lírai színörvénylés forrása talán Kandinszkij művészete lehet, azok a képek, melyek a pirosak, kékek és sárgák harmóniáit nagy érzelmi feszültséggel, s szinte muzikális könnyedséggel alkalmazták. Csűrös Vali azonban kerüli a teljes oldottságot, képei is mindig valami konkrétabb tárgy vagy emlékkép megfogalmazása felé törekednek. A lágyan hullámzó párhuzamosok a sárguló vetés, vagy a szélfútta lombok mozgását idézik föl, a színek örvénylő formái pedig az égbolt és a víztükör játékát juttatják eszünkbe. A festmények élményvilága tehát a természet, s e természeti motívumokból van a művésznő új ornamentikát, komponál az emberi világ speciális igényeit szolgáló díszítést. Gyakoriak a teljesen betöltött, monoton felületek, amelyek azt a benyomást teszik a nézőre, hogy egy nagyobb síkból lettek kivágva. Ezeknek a kompozícióknak a felületen maradó dekorativitásával azokat a képeket állíthatjuk szembe, amelyek jobban tiszteletben tartották a képszerű kifejezés törvényeit, s így erősebben, nagyobb kifejezőerővel tagoltak. P. G. Demjén Attila festőművész kiállítása a Csók Galériában A Csók István Galéria új tárlatán Demjén Attila festőművész mutatja be két tanulmányútja — az 1961—1964-ig tartó olaszországi és az 1965-ös párizsi — s a közben itthon töltött évek eredményét. Kiállításán jól követhető az elmúlt esztendők fejlődése, a kifejező eszközök tárának gyarapodása, a témakör tágulása. Tanulmányútjai, töprengései főleg a témaválasztás terén hoztak gazdagodást Demjén Attila festészetében. Az olasz városokról festett képein egyre több lesz a személyes elem a benyomásokat egyre inkább saját egyéniségén átszűrve igyekszik rögzíteni. A Makettkészítő ezt a tendenciát folytatja, bár a választott kifejezésmód bizonyos határokon túl alkalmatlanná válik a festő mondandójának közlésére. Demjén érezhette ezt, mert Párizsból hazatérve új tematikájú képek sorozatába fogott A Halott város, a Romos város és A páva című kompozícióiba, úgy látjuk egész élmény-, érzés- és gondolatkomplexumot igyekezett sűríteni. A főiskoláról hozott posztimpresszionisztikus látásmód azonban a technikai bővítések és kísérletek ellenére ellenáll. Híven meg lehet őrizni és artisztikusan vissza lehet adni vele a természet halk hangulatait, az élet által kínált benyomásokat — mint Demjén finoman fátyolozott akvarelljei is mutatják — ám a gondolatok súlyát a könnyed váz nem bírja el, a kompozíció bizonytalan lesz, s a néző, bár érzi a közlés vágyát, a megértésig vagy az élményt adó azonosulásig ritkán jut el. A tájképek és városképek sora mellett jelentős helyet foglalnak el a tárlaton a portrék. Demjén Attila hűséges művelője ennek a mostanában ritkuló műfajnak. Rendszerező törekvései arcképein is erősen érvényesülnek — néha sokkal inkább és sokkal következetesebben, mint tájképein, bár nyelvük nemegyszer szárazabb, akadémikusabb azokénál . MÁR CSAK ma vásárolhat könyvsorsjegyet! Főnyeremény: Trabant személygépkocsi JULISD IMM Händel operája a Pécsi Nemzeti Színházban csaknem kétszáz éven Át jelentékeny műélvezettől fosztották meg a zenehallgatókat a Händel operái körül elterjedt dalhiedelmek. Ugyanis sokáig nem fedezték föl bennük a drámát; még legrangosabb méltatói is olyan koncertműveknek vélték, amelyeknek áriáihoz és recitativóihoz a történelmi cselekmény csupán keretként társult. Csak a századfordulón néhány német zenetudós, és mindenekelőtt az egyik leggondosabb Handel-tanulmány szerzője, Romain Rolland világított rá Georg Friedrich Händel zenei drámáiban a zened és a színpadi értékek egységére. Romain Rolland mindehhez hozzáfűzi: -Az igazat megvallva, nehéz dolog Händel operájáról vagy oratóriumáról beszélni. Azt kell mondani: operák, oratóriumok, mert lehetetlen egy típusra visszavezetni őket. ... Az akkori Európának minden irányzata visszatükröződik operáiban Mindez azt jelenti, hogy Händel csaknem negyven londoni operája — e művek bemutatóját ugyanis mindig Londonban tartották — bátran merített a korabeli zeneszerzési elvekből és gyakorlatból. A Julius Caesar, amelyet 1724-ben mutatták be Londonban, és amelyből most a Pécsi Nemzeti Színház hazai premiert tartott, éppen ezért bizonyos mértékig határkő Händel életében. Jelentékeny kísérletek után itt próbálkozik meg először azzal, hogy megteremtse a hagyományos olasz stílustól némileg eltávolodó zenei drámát. London, éppen a Julius Caesar bemutatója körüli időkben, meglehetősen elkeseredett énekesnői párviadalnak lehetett tanúja: két nagyhírű énekesprimadonna, Faustina Bordoni és Francesca Cuzzoni mérkőzött meg egymással estéről estére a nyílt színen. A furcsa torzsalkodás az egyik előadáson a szó szoros értelmében vérre ment, mert egymás hajának estek a közönség harsány buzdítása közepette. Ez a groteszk mérkőzés, némileg érthetővé teszi Händelnek azt az igényét, hogy a saját vezetésével és finanszírozásával működő Haymarket Színház számára valami különlegeset írjon. Jóllehet, Händelnek alkalmazkodnia kellett a környezethez, és nem utolsósorban ahhoz, hogy a csődből kimentse színházát, a cselekmény, a már akkor is sokszor földolgozott ókori történet nem csupán dekorációul szolgált a műhöz. Több volt annál alkalom arra, hogy drámai érzékét próbára tegye. Így született meg Plutarkhosz nyomán a Julius Caesar, benne Caesar és Cleopatra regényes szerelmével, Cleopatra bátyjának, Ptolemeusnak cselszövéseivel a római császár ellen, és Pompeius, a megölt egyiptomi király özvegyének, Corneliának viszontagságos történetével. Csaknem harminc ária és recitativo, köztük néhány elragadóan szép zeneszám, amely a töprengő Caesart, majd Cornelia rab sorsát és fia, Sextus bosszúvágyát mutatja be, és végül a nagy oratóriumok Hallelujáját előrevetítő győzelmi kórus teszi különösképpen maradandóvá ezt a Händel-operát. Azért is megérdemli a figyelmet a Pécsi Nemzeti Színház vállalkozása, mert Händel operái eddig alig kerültek nálunk színpadra, akkor is csak néhányszor, a Julius Caesart pedig sohasem adták elő Magyarországon. Az operának több változata ismert; az egyik Oskar Hagen német zenetörténésztől származik, aki tanáros alapossággal ragaszkodott az eredeti londoni kottaképhez, a legújabb verzió pedig az 1959-es halléi jubileumi ünnepi játékokra készült, és itt az átdolgozás jobbára az egykori 1725-ös hamburgi, tehát ugyancsak variált előadást vette figyelembe. A PÉCSI BEMUTATÓ két irányítója, Horváth Zoltán rendező és Paulusz Elemér karmester a hallei változatot fogadta el alapul, de szerencsés tömörítés, változtatás árán a művet valamenynyire megrövidítve. Horváth Zoltán hitt abban, hogy a Julius Caesar nem csupán brilliáns áriák füzére, hanem dráma, amelynek cselekményében és szövegében ott rejtőzik Händel humanista eszmevilága is. A barokk operát nem a kortörténet pedáls hűségével elevenítette föl, hanem a mához szólóan, a barokk formákhoz, sem elsősorban a külsőségekben ragaszkodott, hanem a tartalomban. Ezért a Julius Caesar pécsi színpada — Vata Emil díszlete — egyszerű, dobogószerű emelvény, két oldalán átlósan a nézőtér felé futó lépcsőkkel. A jelenetek helyszínét néhány könnyedén fölvázolt díszletelem konkretizálja, barokkos túlzások nélkül. A játék is ehhez a nemesvonalú színpadhoz igazodik, puritán, és az oratorikus előadásmód felé hajló. Devecseri Gábor és Huszár Klára fordítása is ezt az utat járja: jól énekelhető, s a szertelenségektől és sallangoktól megszabadított szöveg ez, amely jól segíti az énekeseket. A szépen szóló és különösen a vonósokban kiegyenlített hanghatású zenekar, Paulusz Elemér gondos és érzékeny formakultúrájú irányításával jól vezeti be a hallgatókat a händeli muzsika világába. LELKESEN HELYTÁLLNAK az énekesek is, noha a vállalkozás néha meghaladja könyebb feladatokon edződött képességeiket. Nem állítható, hogy valamennyien hiánytalanul eltalálják azt a bonyolult, csillogóan díszített, mutatós énekformát, amelyet Händel a londoni közönség meghódítására szánt, de az bizonyos, hogy mindannyian őszinte erőfeszítéssel keresik a kifejezés legmeggyőzőbb útjait Az énekesek közül mindenekelőtt a címszereplőt,Marczis Demetert kell megemlíteni, aki külsőségeiben is jól, azonkívül megbízható hanganyaggal és nemes igyekezettel játssza Julius Caesart. Az előadás nagyon kellemes meglepetése Erese Margit, ez a fiatal , főiskolás mezzoszoprán énekesnő rendkívül muzikálisan és helyenként megragadó szépséggel tolmácsolja Cornelda szólamát. Technikailag persze nem teljesen hibátlan a produkció, emiatt Erese Margit nem képes még ugyanazon intenzitással végigénekelni a három nehéz felvonást. Ágoston Edit az előadáson betegséggel küszködött, s ez érezhető volt Cleopatra-alakításán is. De ez a csillogó drámai koloratúrszerep egyébként is próbára teszi minden művész képességeit; valaha Drezdában, Münchenben és Bécsben Cebotari, Della Casa és Irmgard Seefried énekelte, így hát a nehézségek ismeretében meg kellett elégednünk azzal a derekas munkával, amelylyel Ágoston Edit megszólaltatta ezt az izgalmas-pikáns ókori hősnőt. Molnár Miklós muzikálisan és szép formai készséggel énekelte Ptolemeust, Szabadi József pedig figyelemre méltó tenorhang birtokában alakította Sextust Berczeli Tibor. Krémer József és Bolla Tibor működött még közre eredményesen az operában, valamint a kitűnően szóló, s a handeli formavilágot jól megközelítő kórus. A Julius Caesar pécsi előadása jelentős művészeti tett, fontos kulturális eredmény, amely méltó az elismerésre. Gábor István AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA KÖZLI, hogy a „Mesterbérlet 6-ik” előadását — Kovács Dénes hegedűestjét — DECEMBR 10-RŐL JANUÁR 17-RE HALASZTOTTA .Péntek, Krnó, december 1. Drezda első állandó operaegyüttese 1667. január 27-én lépett fel először az erre a célra épült Theater am Taschnbergben. A 300 esztendős jubileum alkalmából ünnepi heteket rendeznek a jövő év elején.