Magyar Nemzet, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-12 / 37. szám
12 A neveléstudomány műhelyei Ismerjük-e gyermekeinket? Körülbelül harminc szegedi és Szeged környéki általános és középiskolában, kollégiumban érdekes vizsgálatokat folytatnak egy szerkezettel, a reakcióidő-mérő készülékkel, lényege egy kis ablak, amelyben időnként fény villan és a villanásra gombot kell lenyomni. A fény megjelenése és a gomb lenyomása közötti időt óraszerkezet méri és rögzíti. Fáradtan lassabban reagálunk, mint kevésbé fáradtan — ez közismert tény. — Ezen alapul a szegedi vizsgálat is. Beszédes műiszekundumok A vizsgálatokat a szegedi József Attila Tudományegyetem neveléstudományi-lélektani intézetében dr. Veczkó József adjunktus végzi. Vizsgálatáról tavaly röviden megemlékeztünk. Megírtuk, hogy Veczkó József évek óta azokkal a környezeti ártalmakkal foglalkozik, amelyek a gyermekeket az iskolában, a családban, a gyermekotthonokban érik. Másfél éve leszűkítette a témát az iskolai körülményekre. Készülő kandidátusi dolgozatának ez a címe: A kedvezőtlen iskolai nevelési helyzetek személyiségalakító hatásának pszichológiai vizsgálata. A vizsgálat célját Veczkó így rögzíti értekezése előzetes tématervében: ». ..az iskolareform időszakában több időszerű probléma mellett szükségessé vált a különböző nevelési (feladat) helyzetekből, s ezzel összefüggő egyéb feltételekből eredő negatív hatásoknak a serdülőkori személyiségfejlődés szempontjából való pszichológiai vizsgálata. Ennek érdekében indokoltnak látszik e tényezők pszichológiai természetének megismerése, továbbá olyan módszerek és eszközök kidolgozása, amelyekkel megelőzhető vagy legalábbis csökkenthető lenne a személyiségre gyakorolt negatív nevelői hatások érvényesülése." Mindehhez különböző vizsgálatokra van szükség. Ezek egyik csoportja fiziológiás ter-mészetű, ide tartozik a reakció-időmérés. A különböző iskolai korosztályok három nagy csoportját, körülbelül 300 gyermeket, egy héten át mindennap kétszer, reggel fél nyolc és nyolc, és délután fél kettő és kettő között vizsgálták meg időmérővel. Először azokat a gyermekeket vontati be, akik hoszszabb időn, körülbelül három héten át nem a szabad levegőn töltötték a szüneteket. Ilyen körülmények között a reakcióidő millszekundumokban kifejezve és a hét egymást követő hat napján így alakult: 330, 315, 334, 338, 340, 330. Már itt is föltűnik két érdekes jelenség. Az egyik, hogy nem hétfőn a legkipihentebbek a gyerekek — hiszen nagy a reakcióidő —, a másik, hogy péntek után a várakozás ellenére nem növekszik, hanem csökken a reakcióidő. A munkalélektan ismeri ezt a jelenséget, ezért is tesz különbséget objektív és szubjektív fáradtság között. Mikor fáradtabb a tanuló ? Ugyanilyen feltételek mellett és ugyanezeknél a gyermekeknél délután a következő reakcióidőket mérték: 369, 348, 370, 371, 380, 369. Itt ismét kiderült, hogy hétfőn fáradtabbak a gyermekek, mint kedden: a reggeli és délutáni fáradtság közti különbség hétfőn 39, kedden csak 33. Pénteken a legnagyobb: 40 millszekundum, szombaton valamit csökken. Megmérték a diákokat akkor is, amikor a szüneteket szabad levegőn, kis tornával, játékkal összekötve töltötték. Ekkor a reakcióidők így alakultak a hét hat munkanapján: 333, 327, 330, 331, 330, 328. Már ez a számsorozat is sokat mond, az előzővel összehasonlítva, de még érdekesebb, ha ide írjuk a délutáni méréseket is: 350, 335, 340, 341, 346, 340. A reggeli és a délutáni fáradtság közötti eltérés ebben az esetben lényegesen kisebb: 17, 8, 10, 10, 16, 12. Ezek szerint kedden, szerdán és csütörtökön viszonylag a legkevésbé fáradtak a diákok, amikor már túl vannak a vasárnap fáradtságán, de az iskolai munka még nem merítette ki annyira őket, mint a hét végén, pénteken például. Egy másféle vizsgálat a vérnyomást és pulzust mérte reggel és délben, illetve felelés előtt és után. A tapasztalat szerint a pulzus száma nem nagyon változik, de a vérnyomás ingadozása jól kimutatható; izgalom esetén emelkedik vagy süllyed. Egy következő vizsgálatot a galvános bőrreflex-mérővel folytatott Veczkó; a készülék működése a bőr nedvességtartalmának változásain alapszik. Közismert, hogy különféle izgalmak, fáradtság és nehéz munka hatására izzadni kezdünk. A fizikai munka főképpen a homlok izzadásában mutatkozik meg, a szellemi munkáé a tenyérén. Ez a bőrnedvességváltozás nemcsak a fáradtságnál mutatható ki, hanem bizonyos emlékképek, zenei részletek fölidézésénél is. Ilyenformán a készüléknek bizonyos mértékig közvéleménykutató szerepe is lehet. Mennyi az „n” ? — Hány gyereket kell megvizsgálni ahhoz, hogy pontos legyen e mérés és megbízható az eredmény? — Erre — feleli a fiatal adjunktus — a matematikai statisztikában bizonyos matematikai formulák adnak választ. Az úgynevezett rétegzett mintavételnél, amikor a statisztika által meghatározott társadalmi rétegekből, illetve iskolatípusokból és korosztályokból veszünk mintát, bonyolult egyenletek adják meg a kívánt szám nagyságát. A számítások szerint, ha 95 százalékos biztonságra és 0,05 százalékos pontosságra törekszünk, az mn--nek, vagyis a megvizsgáltak számának 400- nak kell lennie. De ha 0,01 százalékos pontosságot kívánunk, már tízezer gyermeket kell megvizsgálni. Ezek szerint egy középiskola négy-öt osztályában nem lehet úgy közvéleményt kutatni, hogy abból akár megközelítően is pontos, hiteles eredmény szülessék. Tanulság ez mindazoknak, akik egy-egy rövid látogatás és néhány válasz alapján az egész magyar ifjúság helyzetére, véleményére akarnak következtetni. Szeretsz-e iskolába járni ? A mérési módszerek újabb csoportja az úgynevezett ankét-módszeres vizsgálat. Ez nem fiziológiai alapokon, hanem a kérdőívek elvein nyugszik. A kérdőívek arra kerestek választ: szeretnek-e iskolába járni a gyermekek. Az első felmérésre 1966. szeptember 1-én került sor, az általános iskolában és a középiskolában. Az első kérdés: szívesen jársz-e iskolába? Háromféleképpen lehetett válaszolni: igen; nem; igen is, meg nem is. A további kérdések fölbontották és finomították az elsőt. A második azt tudakolta, hogy miért igen, a harmadik, hogy miért nem szeretnek iskolába járni. A negyedik, úgynevezett elrendező kérdés így szólt: mit érzel és mire gondolsz, ha eszedbe jut az iskola? A válaszokat bonyolult egyenlet alakjában írták föl, és az úgynevezett négyzetes eljárással végrehajtott egyenlet alapján grafikon készült. (E néhány műszó, amelyre itt most utalunk, talán azt is megérteti, hogy a neveléstudományba mind jobban behatol a természettudomány, a kibernetika, a matematikai statisztika, a valószínűségszámítás, a sok ismeretlen többfokú egyenlet és ezáltal maga a neveléstudomány is mindenaktabbá válik.) Veczkó mutatja a grafikont: a piros vonal azok válaszait rögzíti, akik szívesen járnak iskolába. A vonal az első általános iskolai osztályban meredeken emelkedik fölfelé, itt 78 százalékos az igen, még följebb megy a másodikban, egészen 94 százalékig, azután valamit csökken és az ötödik és hatodik osztályban 73, majd 58 százalékra esik vissza. E körül mozog a grafikon a középiskola második osztályáig, majd az utolsó osztályban 33 százalékra csökken. Veczkó az okokat is fölkutatta, miért szeretnek, illetve miért nem szeretnek némelyek iskolába járni? A nemlegesen válaszolók érvei között szerepelt a drukk, az általános iskola második osztályában csupán öt, a harmadikban csak nyolc százalék tart a drukktól, a középiskola első osztályában viszont már 80 és a negyedikben 60 százalék nevezte meg a szorongást ama okok között, amelyekért nem jár szívesen iskolába. Sok érdekes mérést említett meg még dr. Veczkó József, többek között azt a vizsgálatot, amely azt kutatja, menynyit tudnak a pedagógusok a gyermekek személyiségéről. Ebből az derül ki, hogy a megkérdezett iskolákban a pedagógusok gyermekismerete nem mindig széles körű. A vizsgálat később bizonyára rámutat majd e hiányos ismeretek okaira. Ezek között nyilvánvalóan szerepet játszik a lélektani oktatás fogyatékossága a főiskolai és az egyetemi tanárképzésben. A szegedi egyetem neveléstudományi-lélektani intézetének fiatal adjunktusa most még az úgynevezett tényfeltáró szakasznál tart. Szeptembertől kezdve a gazdag tényanyag birtokában arra keres majd választ, hogyan lehetne megszüntetni, vagy legalábbis csökkenteni azokat a körülményeket és okokat, amelyek esetenként kedvezőtlenül hatnak és személyiségzavarokat idézhetnek elő az iskolában. . Gábor István Tavaszias ize volt már a levegőnek, amelyet a szél becsapott az ablakon, amikor a vízivárosi öregember — akivel ízletes utazásunkat tettük téli tájakon — megzörgette az ajtót. — Mikor utazunk, öcsém? — kérdezte türelmetlen hangon, s ingerülten rázogatta szakállát. — Nemsokára itt a tavasz, s nekünk még sok csárdát kell meglátogatnunk. Nyomban intézkedtem, hogy álljon elő az úti alkalmatosság. Kisvártatva útra is keltünk, a Balaton északi partján, ama nevezetes szőlősvidéken, ahol a piros földön fehér bor terem, ahol a pincék és présházak kéményei már szaporáin füstöltek, mivel a szőlősgazdák megunták az otthonülést, felnyitották a pincék lakatját. — Az én időmben — dörmögte a vízivárosi öregember —, amikor még betyárok is voltak a Bakonyban, errefelé számos nevezetes csárda állt. Hol vannak a híres betyárcsárdák? Befordultunk a Gyöngyösi betyárcsárda kapuján, amelynek kerítésétől néhány lépésre két bakonyi betyár sírja domborult. Az öregember szótlanul megemelte sövegét, úgy tisztelgett a két haramia sírjánál, mintha személyes ismerősei lettek volna. Vagy talán azok is voltak? — De most faljunk valamit — mondta hirtelen az öregember, s fürgén a csárda felé indult, majd belépett az ivóba, ahol kármentő védelmezte a törékeny holmit, s ahonnan a kocsmáros sietve előjött. A gulyás — Gulyáslevessel szolgálhatunk — mondta előzékenyen, mire az öregember gyanakodva helyet foglalt és így szólt: — Az én időmben a kocsmárosok a betyároktól tanulták a gulyásleves készítését. — Az én ükapám is — mondta büszkén a kocsmáros, és elsietett, hogy az öregember kívánságának eleget tegyen. Nemsokára formás bográcsban párolgott előttünk a gulyásleves, amelynek piros gőzében az öregember nagy izgalommal merítette meg orrát és elégedetten csettintett. Milyen volt a betyárgulyás? Színhúsból metélt kockák szerepeltek benne, de érezni lehetett, hogy a szakácsné nem dobta a kutyáknak a csontokat s az inasabb részeket, hanem az ízükért valamennyit belefőzte a gulyás levébe. Kevés krumpli, gyökér és veresrépa mutatkozott a levesben, valamint kemény kis csipkedett tészták, amelyeket két ujjának erélyes mozdulatával tépett ki a tésztából a szakácsné. A hagyma, a paprika, a bors és a kömény ízei jól összefőttek ebben a betyáros gulyáslevesben, amelytől pirosodni kezdett a kíváncsi öregember füle és elégedetten intett, hogy utazzunk tovább. A nap már jó magasan állott a kéttornyú tihanyi templom fölött, amikor megállapodtunk a füredi csárdánál, amely csaknem eltűnt egy százesztendős tölgyfa ágai alatt. Az ágakon lomb még nem mutatkozott, mert még csak télutat jelzett a naptár. A csárda udvarán a kőből rakott szalonnasütő hely felkeltette az öregember érdeklődését. — Mi lenne, ha uzsonnára pirítanának egy darab füstölt szalonnát, amit kakastaréjnak is neveznek? — kérdezte avval az izgalommal, amely mindig elővette, ha régi jó ízek ötlöztek fel a szájpadlásán, vagdosta, majd a nyársakat vette szemügyre. A csárdás felszította a parazsat, mi pedig nyársra húztuk a szalonnát. A csárda gazdája karéj kenyereket hozott, amelyeket vékonyra vágott hagymával tetézett. A parázs fölött a szalonna csurgatni kezdte zsírját, a zsír a kenyérre csepegett, a hagymát megfonnyasztotta, s olyan előételként szolgált, ami alaposan felgerjeszti az étvágyat. A szalonna bőre pirosra változott, az üveges gerezdek közé beivódott a sülthagyma íze és illata. Az öregember bicskát húzott és szótlan élvezettel falatozni kezdett. — És most merre tartunk? — kérdezte utóbb, amikor már ismét úton voltunk. — Ismerek a ceglédi országúton egy csárdát — mondtam —, ahol kora hajnalban friss rétesekkel köszöntik a betérőt. — Túrós és káposztás rétes szerepel az étlapon? — kérdezte félálomban az öregember, s amikor megnyugtattam, könnyű álomba merült. Hajnalodon már, amikor felriadt. — Ha szimatom nem csal, a közelben rétest sütnek. A rétes Az öregember szimata nem csalt. A csárda előtt már jó néhány úti alkalmatosság vesztegelt, jelezve, hogy megelőztek bennünket. — Remélem, nem falták fel a káposztás rétest — nyugtalankodott az öregember, amikor benyomultunk a csárdába. Külön tálon állott a káposztás rétes, külön a túrós, amelyet kaporral készítettek, s így átmenetet képezett a férfias káposztás rétes s a nőies természetű édes rétesek között. Az öregember a káposztását vette bírálat alá. A káposztás rétes forró volt, tésztája könnyed, mint a muszlin, amelyből valamikor báli ruhákat varrtak a rövidlátó varrónők. A töltelék egészséges káposztából készült, a bors íze érzett rajta, egy kevés cukor s egy kevéske borecet, melyekkel a káposzta végső ízét adták meg a konyhán. Érdeklődésünk ezután a túrós rétes felé fordul, amelyet behavaztak fehérlő porcukorral, de bélése a kapor különös fűszerét adta vissza a szitán áttört túróban, amiből nem felejtették ki a tojás sárgáját, a csipetnyi borsot, s azt a kávéskanálnyi konyakot sem, amelytől a kapros túrós rétes az lesz, aminek lennie kell. A férfias természetű öregember megízlelte s elismerésével illette az almás rétest, amelynek töltelékében a finomra őrölt és rummal meglocsolt diót is érezni lehetett, valamint a mákos rétest, amelybe a jókezű szakács nem félt elhelyezni egy kevés barackízt. A rétesektől felüdülve az Alföld felé vettük utunkat, hogy valahol megebédeljünk, mielőtt az öregember visszatérne vízivárosi otthonába. Jó iramban haladtunk a sík alföldi tájon, s az öregember türelmetlenkedni kezdett, mert a nap delelőn állott, de alkalmatos ebédelő helynek még nyomát sem láttuk. — Alighanem eltévedtünk — mondta bizonyos aggodalommal. — A pusztaságban könnyen éhenpusztul az ember. A férce Megnyugtatásul füstölgő kémények merültek fel az ég alján, s kibontakozott egy zömök építmény, amelyben a bugaci csárdát ismerte fel az öregember. Az úti alkalmatosságot a fészer alá állítottuk és betértünk a csárdába, ahol barátságos meleget árasztott a kemence, mivel odakién még nem múlott el egészen a tél. — Mi található a konyhán? — kérdezte az öregember szigorú hangon a csárda gazdáját, aki készséges tartásban ácsorgott az asztalnál. — Reggel két jércét vágattam — mondta nagy komolyan a csárdás. — Ha tetszik, nyársra lehet húzni őket. — Jérce nyárson? — mondta élénken az öregember, keményen a gazda szemébe nézett, mintha csak azt mérlegelné, rá szabad-e bízni erre a hanyag tartású emberre olyan fontos művelet elvégzését, mint két férce nyárson való megsütését? Úgy döntött, hogy rá lehet bízni, s intett, hogy kezdheti. Egy óra sem tellett bele, máris asztalunkra helyezték a jércéket. A csárdás az ajtóból kémlelte a hatást. Az öregember tányérjára emelte az egyik jércét és szemügyre vette, jogcímet keresve arra, hogy kifogást emeljen, de nem talált ... A jérce bőre piros volt és ropogós, ami azt bizonyította, hogy sűrűn locsolgatták zsírral, miközben a nyárson forgolódott. Megmetszve a piros, ropogós bőrt, előtűnt a fehér, omlós és ízletes hús, amelynek az illata elárulta, hogy a jércét megfelelő módon kibélelték a májból, a zúzából, a vérből, hagymából, borsból, paprikából, gombából és petrezselyem zöldjéből készült töltelékkel, ami szerencsésen át is járta a húsát. Gyönge volt ez a férce, mintha sohasem lettek volna inai, ízletes volt és olyan könnyű, hogy amikor már csupán a csontok maradtak a tányéron, megütközve néztünk össze az öregemberrel: máris elfogyott?... Esteledett már, amikor hazafelé fordítottuk az úti alkalmatosság orrát. Az öregember prémes gallérjába húzta a fejét és elégedetten dörmögött: — Azt hiszem, öcsém, hogy a magyar konyhát nem kell félteni... Baróti Géza Ízletes utazás tél végi téjákoim Magyar Neirar A kakastaréj A csárda gazdája a kamrába sietett s akkora oldalszalonnával tért vissza, mint egy halászladik palánkja. Érzett a szalonnán, hogy hozzáértő emberek perzselték a disznót, amelyhez tartozott, avatott kezek végezték a só, zás és pácolás műveletét, valamint a füstölés szertartását. Az öregember megfelelő kockát vágott a szalonnából, merőleges metszésekkel be .Vasárnap, 1961. február 12. A RUHATISZTÍTÓ SZÖVETKEZETBEN FELÁR NÉLKÜL mindennemű VEGYTISZTÍTÁS 3 !/MUNKANAP ALATT! Új szolgáltatás! Reggel, ha fél 9-ig beadja, esti fél 6-tól kitisztítva átveheti ruháját a Ruhatisztító Szövetkezet kijelölt fiókjaiban