Magyar Nemzet, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-09 / 213. szám
i'vombstt, CSSTT. szeptember 9., Ősök és utódok Bulgáriában Ötször jártam ,lltam a Balkán köd borította rúcsai alatt, a virágzó, immár alóban csendes Sipka-szorosban, láttam Tirnovót, a Biancnak meg nem hódoló nemedékek sasfészkét, a Muszafa avas homlokát, a Beli-Iszker s a Rosztroj vízgátjait, a darkca völgyének rózsaföldeit és a gonddal művelt szövetkezeteket ... és mégis, ha Bulgáriára gondolok, a szabóságért küzdő hősöket idéz az emlékezet... Aki Bulgáriában jár, annak álma, tudnia kell, hogy itt a nemzeti és forradalmi hagyomány nem tananyag, nem olvasmány csupán, hanem tétekre ösztönző erő. Járhatsz legyi falvakban, Plovdiv óvárosában, az Aranypart nagy tengerre néző szállodáiban, vagy Várna műhelycsarnokaiban, mindenütt ott találod Jiriszto Botev, Nikola Vapcarov, Blagoev, Kolarov és Georgi Dimitrov arcképeit. Az új Bulgária építő lendületében megtaláltam az elődök és úttörők eszméit is. Szeptember 9-e, a felszabadulás évfordulóján rapszodikus emlékekből hadd idézzem fel Bulgáriát. Az új Bulgária joggal tartja ősének Hriszto Botevet, a bolgár Petőfit... 1949-ben Botev születésének századik évfordulóját ünnepelték. Valóságos népzarándoklat indult a Volacsúcs felé, mert itt halt hősi halált 28 éves korában, a török csendőrök golyóitól, kardjától. Ezrek és ezrek indultak el a meredek hegyoldalon, köztük egy 70 éves, ősz öreg. A hegylábnál az emléktábla figyelmeztető szavai álltak: "Vándor, állj meg itt egy percre, rettenetes az út, de a végén a dicsőség vár.* A szegény falusi tanító fia forradalmi eszmék költője és tanítója lett. Romániába kellett menekülnie. Azt remélte, hogy itt a bolgár iskola tanítója lesz majd, de tévedett. Egy Tuleskov nevű barátjához intézett levelében rettentő nyomoráról ír: “Teljes szegénységben élek. Már a rongyaim is leszakadtak rólam ... Egy Bukarest környéki rozoga szélmalomban lakom honfitársammal, Vaszil Gyakonnal. Ne is kérdezd, mit eszünk, mert csak 2—3 naponként jutunk valami kenyérhez.« Mint az emigráns lapok munkatársa arra a következtetésre jut, hogy Bulgária felszabadulásának egyetlen útja a nemzeti és társadalmi forradalom, így írt: »... Ez a nép már egy fél évszázada felébredt és minden cselekedete arra irányul, hogy lerázza magáról azt a kettős igát, mely úgy a földre nyomta már, hogy a tulajdon nevét is elfelejtette ... népünk felemelkedésének egyetlen útja: a forradalom.« A párizsi kommün hatására irta meg galaci kiáltványát, 1871. április 20-án, amelyben Botev költői indulata történelmi előrelátással párosul: »Hiszek a földgolyón élő emberi nemnek a jó megalkotására irányuló egyesült, általános erejében... és az egész emberiség egységes és oszthatatlan hazájában, az összes javak közös birtoklásában __« Költészete feltámasztja a múlt hőseit: Karadzsát, Dzsavdár vajdát, Hadzsi Dimitert, Vaszil Levszkijt, népdalok és népballadák intonációját halljuk és minden verssorán a vérré vált világnézet hiteles pecsétje van. Úgy élt és úgy halt meg, mint Petőfi Sándor, »Búcsú« című versében megjósolta tulajdon halálát, anélkül, hogy a megsejtett áldozat elkomorítaná költői hangját: “Igazságért esett elő, igazságért, szabadságért.. .** forradalmi belátásához vezették. Már 1932-ben mint a tengerészeti gépésziskola búcsúzó tanulója, lázító szavakkal fordult tanulótársaihoz: “Bajtársak, az élet nehéz. Holnap, amikor mi is csatlakozunk a munkanélküliek végtelen seregéhez, kemény harc vár reánk, a nagyobb falat kenyérért, a nagyobb szabadságért.* Jól látta jövendő sorsát. Fűtő, majd gépész lett egy erdőipari vállalatnál, belép az illegális kommunista pártba, tanít, nevel, szervez és tiltakozik a tömeges munkáselbocsátás ellen. Balabanov nagyiparos kedvében jártak azok, akik munkába menet, egy este rálőttek. Vapcarov mozgalma sikerrel jár, de őt magát feketelistára teszik, és hosszú hónapokon át nyomorog Szófiában. Malomgépész lesz, majd vasúti fűtő, később a szófiai vágóhíd munkása. Ekkor adja ki saját költségén első kis verseskötetét, “A motor dalai«-t. Verseiről hallgatott a kritika, de lelkesedtek érte a munkástársak. Csak az a költő hathatott ekkora erővel és ilyen gyorsasággal, aki osztályának lelkéből lelkedzett. És ilyen volt Vapcarov. Amikor Hitler megindította a történelem leggyalázatosabb rablóháborúját, Vapcarov partizánmozgalmat szervezett. Ez Vapcarov életének leghősiesebb korszaka. A bolgár fasizmus minden ereje, a Gestapo pribékjei vetik rá magukat az ellenálló, hegyek közé vonuló hősökre. Vapcarov rendületlen, "mosolyogva és lendülettel dolgozik". 1942. március 4-én fasiszta gyilkosok elfogták és négyhónapi szakadatlan, leírhatatlan kínzással gyötörték, de a forradalmár költőt nem tudták vallomásra bírni. Fasiszta katonai törvényszék ítélte halálra. Amikor kivégzése előtt utoljára találkozott feleségével, ez volt hozzá az első kérdése: "Mit mond a mai szovjet hadijelentés? Hogy állunk a Krímben?" Úgy áll előttünk mirrov törhetetlen alakja, mint a forradalmár hazafi példaképe. Világnézete vérévé vált, betöltötte egész életét, szellemét, s ezért magasodott történelmivé a lipcsei bírák ítélőszéke előtt Georgi Dimitrov bebizonyította, hogy mindaddig, amíg harcban állunk az elnyomás és a sötétség erőivel, a szocializmus harcosait illeti meg a vádbeszéd joga Ma ismét halljuk a népét rágalmazó ügyésznek adott bátor feleletét: “Az a nép, amely ötszáz évig járom alatt élt anélkül, hogy nyelvét és nemzeti jellegét elvesztette volna, munkásosztályunk és parasztságunk, amelyek a bolgár fasizmus ellen és a kommunizmusért harcoltak és harcolnak — ez a nép nem barbár és nem vad. Bulgáriában csak a fasizmus barbár és vad. De kérdem elnök úr: hol az az ország, amelyben a fasizmus nem barbár és nem vad?.. A bolgár nép minden erejével és kitartóan harcolt az idegen járom ellen. Semmi okom arra, hogy szégyelljem bolgár voltomat és büszke vagyok arra, hogy a bolgár munkásosztály fia vagyok.« 1933. december 16-án Dimitrov az utolsó szó jogán a fasizmus urai elé idézte a rémuralom elkerülhetetlen bukásának képét: “Mi, kommunisták, ma nem kevésbé eltökélten, mint az öreg Galilei, mondhatjuk: És mégis mozog a Föld! A történelem kereke előrelendül ..." Ha Bulgáriát idézi az emlékezet, Georgi Dimitrov alakja magasodik minden fölé. Boldog vagyok, hogy — habár hanyatló testi erőben, de nagy szelleme teljében megláthattam Georgi Dimitrovot, hogy beszélhettem vele, megszoríthattam a kezét, amely súlyos ökölcsapásokat mért a lipcsei tárgyalóterem bírói emelvényére. 1947. június 5-én, egy kissé hűvös vasárnap késő délutánján, a vrányai kastély kertjében fogadott bennünket — magyar írókat — Georgi Dimitrov. A park kapujában egyetlen katona állt az őrségen. Amikor ajtaja felé közeledtünk, visszaemlékeztem az elítélése ellen tiltakozó lázas, tüntető napokra és újra elöntött az együttérzés egész heve. Elénk jött. Magas alakja töretlen volt még, bár fáradtnak látszott — a haja, a bajusza észbe vegyült. Atyai kedvességgel nyújtotta felénk a kezét, befelé invitálta magyar vendégeit. A kertbe vezetett minket. Gondoskodó figyelmével életünkről érdeklődött. Bölcs nyugalom ömlött el a harcokban edzett, magas alakon, az sugárzott mély tekintetű, meleg szeméből. Olyan fehér vászonruha volt rajta, amilyet Szófia munkásai hordtak, olyan feketekávét ivott, amilyet a szófiai szövetkezeti éttermekben bárki ihatott. Ránk alkonyodott a vrányai kertben. Csak a parázsló szivar világította meg rőt fényével az arcot, amelyet minden idegemmel emlékezetembe akartam vésni. Szemközt a lipcsei per hősével, az írókat emberi magatartásának nyitja izgatta. Beszéljen Lipcséről! — kértük — a nagy forradalmárt. A kérdés felvillanyozta Dimiitrovot. Néhány pillanatig még csendben ült, harcokban eltelt életének egyik legnagyobb próbájára gondolt. — Lipcse? Rég volt! — Az égő szivarvég meleg mosolyt világított meg az arcán. — Mit érzett a német fasizmus bírósága előtt? — kérdezte tőle Illyés Gyula. — Félelmet soha. A cellámban Goethét szavaltam, verssorokat ismételtem arról, hogy ahol a reményét és a bátorságát elveszti, az mindent elveszített. “Szenvedés vagy diadal vár, Üllő ressz vagy kalapács — Igaza volt Goethének, hiszen egész életünk egyetlen választás, hogy az ember üllő legyen, vagy kalapács. Mit számít az egyén élete, ha a világ szabadságáról van szó! Az én optimizmusom ifjú korom óta a világ fejlődéstörvényeinek reális ismeretén nyugodott. Azóta tudom és vallom, hogy miénk a jövő! Jártam Botev és Nikola Vapcarov szülőfalujában, bejártam ötször is Bulgáriát, s a kis falusi házakban, a gyárak, a termelőszövetkezetek településein mindenütt ott láttam arcképeiket. A bolgár nép bensőséges, személyes és őszinte ügye legnagyobb fiainak tisztelete. Most már ott van Botev, Nikola Vapcarov és Levszki arcképe mellett sok-sok meszelt falon Dimitrov arcképe is.... Aki nagyon szereti népét és hazáját, annak arcára vésődnek népének legjellemzőbb, legszebb vonásai. Magam előtt látom szellemtől megvilágosult arcát, a felparázsló szivarvég fényében feltűnő vonásait. Mintha csak itt állna előttem, mintha szólna hozzánk. Barabás Tibor 1942. július 23-án szó fiai tiszti iskola udvarán fasiszta sortűz oltotta ki Nikola Vapcarov életét. Igaz költő volt és a proletariátus ügyének rettenthetetlen, cselekvő harcosa. 1909-ben, Banszko városában született. Apja macedón forradalmár volt, de az ifjú Nikola Vapcarov elfordult már attól a küzdelemtől, amelyben a "forradalmi harc alsórendű nacionalizmussá fajult". Puskin, Lermontov, Csernisevszkij, Botev és Gorkij élete és ihlete a történelmi fejlődés Magyar Nemzet Befejeződött a FISA kongresszusa A nemzetközi aerofilatelista szervezet kongresszusa pénteken befejeződött. A FISA tanácskozáson egyebek között megállapodtak abban, hogy az első osztrák—magyar légipostajárat félévszázados jubileuma alkalmából jövőre közös kiállítást rendeznek a magyar és az osztrák légipostás bélyeggyűjtők. A kongresszus a magyar javaslatokat megtárgyalva foglalkozott az aerofilatelista ifjúsági szervezés problémáival, a légiforgalmi társaságokkal való szorosabb kapcsolat kialakításával, s döntött a nemzetközi aerofilatelista központ létesítéséről. Pénteken délután dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter a Bélyegmúzeumban fogadást adott a nemzetközi filatelista élet hazánkban tartózkodó vezetői, a külföldi vendégek számára. * Ma reggel egyébként az AIJP — nemzetközi filatelista újságíró szervezet — képviselőinek tanácskozása kezdődik meg Budapesten. S még egy érdekes filatelista eseményre kerül sor: a Siófok—Székesfehérvár—Budapest útvonalon helikopter posta járat indítására. Az AEROFILA 67 és az idegenforgalmi bélyegkiállítás ünnepélyes eredményhirdetése, a nagydíjak átadása ma este lesz. KOREAI UTAZÁS A Mjohjanszan kincsei Csatig domu (domu, az elvtárs egyik kifejezése a koreai nyelvben, a másik kifejezés, tondzi), phenjani nagykövetségünk tolmácsa, valamikor Magyarországon tanult, később kiváló atléta lett, távfutó. Most hivatalából következően a magyar—koreai kapcsolatok lelkes istápolója. "Szépségvadászatra" indít. Korea egyik legromantikusabb vidékét ígéri, amikor a térkép fölé hajolva magyarázza a kissé bonyolult utat a Mjohjanszán, a szépség és a jó illatok hegye felé. (Egyesek szerint a hegy neve viszont abból ered, hogy nagy területeit fenyőfák hódították meg.) — öt óra autóút — mutatja — Phenjantól észak felé a kínai határ irányába. Bátran indulhatnak. Jó lesz az idő. Csang jó jós, amikor természeti szépségeket, feledhetetlen tájakat, műemlékeket és érdekes embereket ígér. Meteorológusi képessége azonban nem egészen mérhető egyéb képességeihez. Két óra múlva zuhogó vízözönbe kerülünk. A Paprika folyón átkelve a rizst gyomlálgató lányok sorra kapkodják magukra piros-rózsaszín nylon köpenyeiket (esőben sajátos, újfajta "népviselete" ez a földet munkáló koreai parasztasszonyoknak), térdükig emelik szoknyáikat, hogy védekezzenek a lezúduló víz keverte löszhomoksár ellen. A rizsföldek gátjain meghajlik a kukoricaszár, s a kis falvak kunkori cseréptetős házairól ömlik a zuhatag az udvarokra, az útra. Néhány perc múlva egyedülálló természeti jelenséget bámulhatunk: a dombok fáinak zöldje az eső hatására színt vált és a zöldnek annyi árnyalata pompázik jobbra és hilra a leveleken, hogy azt aligha utánozhatná a világ legjobb festője sem. S ha az eső szépséget varázsol is az út környékére, az útra mégiscsak sarat hord, s a fekete Volga nagyot zökken egy hirtelen támadt mélyedésben. A kerék vadul forog a csúszós ürességben. Balra domboldal, jobbra szakadék, alattunk jár, felettünk reménytelen víztömeg. — Tolni kell — mondja komoran Kim, a gépkocsivezető és lerúgja a cipőjét. Tehát autót tolunk, s pillanatok alatt ronggyá ázik mindenünk. De Kim már derűs, köveket hord, s most már ő ígér jó időt, csak egyszer kijussunk ebből a latyak-óceánból. Kimnek igaza volt. Mire a Mjohjanszánra érünk, káprázatos szivárvánnyal köszönt minket a hegy, amely Korea történelmének értékes emlékeit őrzi. Meredek szakadékok, zuhatagok között, keskeny, pihekönnyű kábelhidak mellett (néhány közülük külsőre a mi Erzsébet-hídunkra emlékeztet kicsiben) kanyarog az út, a Mjohjanszán 40 kilométeres vonulatán keresztül. Az 1800— 1900 méter magas csúcsok (a legmagasabb pont 1900 méter) felhőkbe burkolóznak. A Hjanszancson, a nyugati tengerbe ömlő kis folyócska olyan erővel száguld lefelé, hogy úgy érzem, még a kisebb sziklákat is képes maga előtt a völgybe kergetni. Órák alatt méterekkel emelkedik-csökken a víz állása, attól függően, esik-e vagy kékbe öltözik az égbolt. Az út mentén kevés a ház, a hegyen kevés az ember. Alig 600-an laknak itt 400 házban, főként vadászok, halászok s más, az erdő kincseiből élő emberek — meg a mjohjanszáni üdülőtelep alkalmazottai és nyaralói. A Mjohjanszán természetvédelmi terület, gyógyít a levegője, a vize, sok a műkincse. Negyven sajátos fajtája él itt az állatoknak — köztük tigrisek, medvék, őzek és szarvasok. És speciális lepkebirodalom is ez, 120 ritka fajtáját tartják számon itt a lepkéknek. A Mjohjanszán gyűjteménye Korea gazdag állatállományának "állatkertje". Az országban a négylábúak ezer fajtáját, a madarak 40, a halak 500 típusát tartják nyilván. A növények 160 nagy családja képviselteti magát Koreában — szubtrópusiak és mérsékelt égöviek — mintegy 3600 fajtájával, melyek közül 500 típus Korea ritkaságai közé tartozik. Csak az erdők 1100 fajta növényt rejtegetnek és ápolnak. Az üdülőtelep bejáratánál — a változatosság kedvéért — egy újabb Kim, Kim Csan Re igazgató köszönt. Az üdülő házai modernek, s kívülről is kényelmeseknek, kellemeseknek látszanak. A telep az 1950—53-as háború után épült, abban a mindenütt látható sajátos koreai építészeti stílusban, amely szerencsés módon egyesíti a korszerűt és az olcsó kivitelt, a hagyományos építkezési móddal, amit általában pagoda stílusnak ismerünk. Másfél ezer embernek ad pihenési lehetőséget teljesen ingyen évenként az üdülő — ingyenes az oda-visszaút is, az üdülőknek csak a pihenés két hetére érvényes rizsutalványokat kell leadniuk. De Mjohjanszán összesen mégis 50—60 ezer ember számára jelent kirándulóhelyet minden esztendőben. Az épület bejáratánál — helyes, okos szokás, követésre érdemes — le kell venni a cipőt. A házban — általában a koreai házakban — papucsban jár a vendég és a házigazda, a higiénia érdekében csakúgy, mint egyfajta logikus takarékosság okából. A puha papucs nem rongálja úgy a padlót, a nádból, bambuszból font szőnyegeket — néhány közülük múzeumokba kívánkoznék —, mint a keménytalpú, vassal, szöggel cifrázott cipő. A szobák kényelmesek, patyolat tiszták, kis rádiókkal és elmaradhatatlan forróvizes termoszokkal, tealeveleket rejtegető kis tálakkal. Ezeréves története van a Mjohjanszánnak. Az üdülőtől néhány száz méterre egy 1028-ban épült kolostor áll példás rendben. (Amikor épült Pjohjanszánnak hívták meg a helyet, s csak később kapta az új elnevezést.) 1042-ben már húsz épület állt itt a buddhizmusnak ebben a központjában, ahol a századok folyamán 360 elmélkedő helyet állítottak fel. Hun Pak Man, a múzeum szöuli származású fiatal, fekete hajú párttitkára: Korea minden részében találkoztam déli eredetű koreaiakkal, akiknek zöme a koreai háború idején az amerikai megszállás elől települt át Észak-Koreába. Végigvezet Kimganszin és Inganszin — a pagodákat, a kolostor épületeit védő —, két fából megmunkált, kidülledt szemű őr kapuja között a fenyvesben, amelynek egyes fái már 1300 esztendősek. Kim történelemszakos tanár, összesen 34 éves. 1962-ben fejezte be az egyetemet, miután végigharcolta a koreai háborút. "Vörös családként" kezelték őket az amerikai megszállás első éveiben, 1950 előtt is. 1950 októberében meggyilkolták szüleit. Kim ekkor lett a koreai néphadsereg katonája, s két évig viselte az egyenruhát, mielőtt az egyetemre került volna. Most 15 tudományos munkatársával dolgozik a mjohjanszáni múzeumban, tanulmányozza a környéken lefolyt harcokat, s tanítja a múzeum látogatóit a hazaszeretet történelmi példáira. Égnek szaladó hajával jellegzetes tudós alkat. Fáradhatatlanul mutogatja a látnivalókat, elsőnek Szó Szán Tesza — aki a Buddhizmus Nagy Tanítója címet viselte — egykori házát. Ez a szerzetesgondolkodó 1592-ben, az úgynevezett imidzsini háborúban, 73 éves korában ötezer szerzetest gyűjtött össze, s indított harcba a japán hódítók ellen. A koreaiaknak ez a Kapisztrán típusú hadvezére maga dolgozta ki a harc taktikáját és stratégiáját is. Hadvezér és poéta volt, aki bejárta az egész országot, állatmesék sorozatában ostorozta az emberi nyomornak és szegénységnek az okait, a fennmaradt 200 természetleíró költeménye is. A KNDK kormánya határozatban mondta ki, hogy Szó Szán Tesza emlékére itt, a Mjohjanszánon múzeumot kell létesíteni. — Szó Szán Tesza — mondja Rim — jellegzetes példája annak, ami évezredeken keresztül mindig jellemezte Koreát. Ha a haza bajban volt, mindenki egy emberként lépett föl a haza védelmére. Az ország, a nemzeti önállóság, függetlenség és nyelv védelme a koreaitörténelem legjellegzetesebb motívuma. S a Mjohjanszán ennek a harcban gazdag történelemnek amolyan szabad téri múzeuma. A völgybe zárt üdülőtelepre egyetlen pillanat alatt tör be a reggel. A hajnali szürkeség csak percekig tart, s mintha valahol a trópuson volnánk, úgy szökik be a hegyek közé a nap. Gondosan felszárítja a harmatot, az utcák nedvességét és beragyogja a csúcsokat. Mesebeli most ez a táj, ha lehet, még szebb, mint tegnap volt Rim Pák Mán minden reggel a nappal kel. Csendesen rámkopog és sürget. — Később, dél felé esetleg elviselhetetlen lesz a meleg. Ide a völgybe könnyen beszorul a levegő, s akkor csak az éjszaka tudja újból megkönynyíteni a forróságot. Szöges cipőt visel, hegymászásra valót. A Mjohjanszán kincsei szerteszét találhatók sziklák között, patakok partján, völgyekben és hegyoldalakon. Milyenek ezek az emlékek? ötméteres agyagszobrok, a Korju és Kogurjo korszakból, 42 sír és 16 emlékmű a Korju és Liu dinasztia idejéből, boróka, lucfenyő és magnólia illatától övezve. Az egyik agyagszobrot most festik. 1950 és 53 között az amerikai repülők katonai célpontnak tekintették ezt a parkbotanikuskert-múzeum tájat, s tönkrebombázták a szobrokat éppúgy, mint a kolostor pagodáit. Most fejezik be az általános restaurálást. A Korju és Liu sírok egy része nyitott Szándékosan az. Az ország megszállása idején a japánok feltörték a sírokat, s elrabolták azokat az ezüst és arany dobozokat, amelyekben az elhamvasztott holttesteket elhelyezték. Ugyanezt tették az amerikaiak is, amikor rövid időre megszállták a Mjohjanszánt. A hegyen található műkincsek közül elhurcoltak mindent, ami csak mozgatható volt. Kim ennyit mond: — Nincs még egy nép, amelynek múltjából annyit elraboltak volna, mint tőlünk. S így válik érthetővé, miért fordítanak olyan nagy gondot ma Koreában a történelem emlékeinek feltárására, s miért foglalkozott külön kormányrendelet azzal, hogy Korea minden tartományában és városában rendezzenek be múzeumokat... A múlt megismerésére — az egységes Korea jövőjének szolgálatában. Kocsis Tamás s 9 x 9 m daruzatlan ipari csarnok építésére VÁLLALKOZÓT KERESÜNK VALAMENNYI ÉPÜLETELEM ÉS LAKATOSSZERKEZET A HELYSZÍNEN RENDELKEZÉSRE ÁLL SÜRGŐSSÉGI PÓTLÉK MEGEGYEZÉS SZERINT KOZMETIKAI ÉS HÁZTARTÁSVEGYIPARI VÁLLALAT Budapest, XI., Bocskai u. 90. Telefon: 259—430 BERUHÁZÁS: SOTERIUS, DR. VAGANÉ