Magyar Nemzet, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

______ A_HÉT FILMJEI Olasz furcsaságok Nemcsak a címében van fur­csaság, furcsa maga a film is. (Eredeti címe Mailé in Italy). “Vígjáték erkölcsökről, egy marék rövid, gyors villanás­ban* — így nyilatkozott a for­gatás idején Nanni Loy, a ren­dező. Az ő célja aligha lehe­tett csupán a szórakoztatás. Kezdetben kemény dokumen­tumfilmeket rendezett, majd asszisztensként közreműködött Luigi Zampa Per a város ellen és Könnyű évek című politi­kus filmjeinek forgatásában, önálló filmjeiben a fasizmus­ról és az antifasiszta ellenál­lásról beszélt, ugyancsak igen keményen (kivált a Nápoly négy napjában). Legújabb munkájában, A családfő­ben, egyrészt az eszményrabló hét­köznapok szürkeségét támad­ja, másrészt azonban a máso­dik világháborút követő poli­tikai élénkség kimerülését fáj­lalja. Az Olasz furcsaságok nyil­vánvalóan a keserű önismeret filmje. Az idegenforgalmi pro­paganda Itáliájának fonák jel­lemvonásait tárja föl, szinte már szociografikus riportként. Mivel itt visszásságokról van szó, rendszerint mulatságosnak látszik, amit Nanni Loy bemu­tat, holott valójában inkább keserűen szomorú, öt fejezetbe sorolja a föl­villantott vonásokat: a munka, az állampolgári élet, a család, a nő, s végül a jelentéktelen­nek vélt szokások tekintetében sorakoztatja föl karikatúráit. Ezt az ötös csoportosítást egy ugyancsak szomorkásan gú­nyolódó jelenetsor kapcsolja össze: négy olasz paraszt uta­zik északra, hogy vendégmun­kásnak szegődjék, s az úton sorra-rendre lefoszlik róluk hetykeségük, magabiztosságuk, bizakodásuk, kalandkereső kedvük, hogy végül is didereg­ve daloljanak célhoz érve, nem vidáman ugyan, hanem éppen kifosztottságuk leplezésére, honvágyuk csitítására. A szórakozni vágyó közön­ségnek olykor mégis engedmé­nyeket tett Loy, így a csipke­lődő jelenetkék­­ köré­ olykor felszínes, közhelyes tréfák is tolultak; máskor meg jól is­mert, gyakran látott csattanó­kat ismétel meg, csekély vál­toztatással (az előbbire a jobb­felé indexelő és balfelé kanya­rodó úrvezetőnő villámtréfája a példa, az utóbbira a ráme­nős donjuan esete, aki nem a nőt akarja megkaparintani, ha­nem a kocsiját). Csak részben írhatjuk a közönséghódító szándék számlájára a filmen fölvonuló sztárparádét — Wal­­ter Chiari, Lea Massari, Nino Manfredi, Anna Magnani, Al­­berto Sordi, Vima Lisi, Sylva Koscina, Jean Sordi és Cathe­­rine Spaak neve olvasható töb­bek között a színlapon —, mert hiszen a remek színészek já­téka meg is nemesíti, hitelesí­ti, magasabb színvonalra eme­li még a kevésbé sikerült jele­neteket is. A szatíra hatását gyöngíti vi­szont, hogy a csattanós jelene­teknek rendszerint sem beve­zető, sem csillapuló képsora nincs; a legtöbb esetben Loy csak magát a csattanót közli, gyors váltásokban. Ez előbb­­utóbb fárasztó, s a nézőt sok­kolja is (ami lehetne hasznos is, de a mondanivaló fölisme­rését nehezítő gyors váltako­zásban, s ilyen nagy mennyi­ségben, inkább káros). Aligha véletlen, hogy élvezhetőségben és tanulságban egyaránt a szer­­kesztettebb, kerekded részek bizonyulnak hatásosabbnak, fasiszta jellegű bűnszövetkezet áll. A film egy bűnügyi ripor­ter szemszögéből ábrázolja az eseményeket, de a figyelő te­kintet blendéje végül is világ­­eseményekre tágul. A történet fordulatossága ér­dekében ugyan olykor meg­­megzökken a logikus, vagy a lélektani folyamat, de a film sodra mégis továbbragadja a figyelmet és átsegít ezeken a kisebb nehézségeken. A filmet Kurt Jung-Alsen rendezte, a bűnügyi riportert Jiri Vrstala alakítja, csinos menyasszonyát Angelica Dom­­röse. Bomba 10.10-kor A háborús kalandfilmek sé­máiból áll össze ez a jugoszláv film, egy antifasiszta merény­let fordulatos története. Izga­lomban nincs hiány, bár ez oly mesterkélt, hogy csak a kezdő nézőt ragadja magával; a jellemzés oly végletes, vilá­gos-sötét ellentétpárokból áll, hogy ez már szinte immuni­zálja a nézőt. A cselekmény voltaképpen csak külsőleg, s meglehetősen messziről szem­lélve hasonlítható az ellenál­lás valódi hőstetteihez; egysze­rűsítésével, sablonosságával, külsődlegességével és felszí­nességével éppen nem a való­di hőstettek dicséretét szolgál­ja, hanem a szó rossz értelmé­ben vett deheroizálást. Ráadá­sul még a film színes is; ettől a képek édeskéssé válnak, amint hasonló hatású az is, hogy a főszerepben George Montgomery ugyancsak meg­szépített hős, a hollywoodi wildwestekből ruccant ide. Gyakran hallani, hogy hábo­rús filmekre nincs már közön­ség; nos, ez a háborús film­­típus az, amelyre valóban nincs már szükség (így soha nem is volt, de egy ideig, a ke­resgélés okán, tűrhető). Ez a film, — amelyet, sajnos, leg­inkább a fiatalság, egy új, jö­vendő közönség tekint majd csak meg — semmivel sem gazdagítja ismereteinket a fa­sizmusról, vagy az antifasiszta hősökről, közönyössé tesz, szembefordít a témával, s ugyanakkor hozzászoktat vala­mi felszínes, csak a sablonha­tásokkal élő álművészeihez, magyarán: giccshez. Nemcsak így, ebben az érte­lemben torzít ez a film. Mos­tanában híre jár, hogy a ju­goszláv filmművészetben olyas­fajta újhullám tör fel, mint minálunk is, tavaly. A pártfo­golt bemutatójakor itt járt ju­goszláv művészek beszélték el, micsoda szociografikus filmis­kola fejlődik ki őnáluk. A vi­lágban más jugoszláv filmek­re is ráterelődött a figyelem: ők is “divatba jöttek”, akár­csak mi. Ezeket a jó jugoszláv filmeket szeretnénk látni ide­haza is, az értékes műveket! Zay László Árnyak a Notre Dame felett Mint hírlik, megtörtént ese­ményekre alapozta az NDK te­levíziója azt a hosszabb kri­mijét, amelyből ez a filmvál­tozat lett; a második világhá­borút környező esztendőkben, Párizsban játszódik a fordula­tos történet, s hátterében egy Gazdaságosabb a termelés rendszeresen karbantartott FUTÓMACSKÁKKAL, nagyjavításukat is rövid határidővel végzi az ÓBUDAI GÉPIPARI KTSZ Budapest III., Bogdán út 3. Telefon: 687—670 Eltemették Sipkay Barnát Mély részvéttel kísérték utolsó útjára szerdán Nyíregy­házán Sipkay Barna, József Attila-díjas írót, újságírót, a Keletmagyarország szerkesz­tőségének 40 éves korában el­hunyt munkatársát. A munkatársak nevében Csikós Balázs, a szerkesztőség pártalapszervezetének titkára, az írószövetség részéről Végh Antal író, a Magvető Könyv­kiadó képviseletében Kajetán Endre főszerkesztő vett búcsút az elhunyttól. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: Rigoletto (Ven­­czell béri, 5.) (7) — Erkel Színház: Hunyadi László (Ifj. előadás) (6) — Nemzeti Színház: Czillei és a Hu­nyadiak (7) — Katona József Szín­ház: Warrenné mestersége (7) — Madách színház: Kaviár és lencse (7) — Madách Kamara Színház: Enyhítő körülmény (7) — Vígszín­ház: Macska a forró tetőn (7) — Pesti Színház: A trükk (7) — Thá­­lia Színház: Tigris és hiéna (7) József Attila Színház: Lulu (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (7) — Bartók Gyermekszín­ház (a Főv. Operettszínházban): Csillagszemű (du. 3) — Vidám Szín­pad: Álom az államban (fél 8) — Kis Színpad: A nagy baklövés (7) — Irodalmi Színpad:­­*A Kék Ma­dár nyomában­ (E. bék­. 3.) (7) — Kamara, Varieté; Helló, Dolcsi! (du. 6 és fél 9) — Mikroszkóp Színpad: Érem a színházban (fél 9) — Álla­mi Bábszínház: A három kismalac (de. ló); A gyáva kistigris (du. 3). MagnNewt Az új mechanizmus jegyében... Kereskedelmi reklámgrafika kiállítás és vásár A tárlat délelőtt 10 órakor nyílt meg az Országos Piac­kutató Intézet Nagymező utca 20. szám alatti bemutatóter­mében , s negyed 11-kor már kopácsolás hangja jelezte a si­kert: kiszögezték az »Eladva« cédulát az első három plakát alá, a “Kereskedelmi reklám­grafika 1968.* címmel — tizen­hat művész munkáiból — megrendezett, vásárlással egy­bekötött ötletkiállításon. Ez a bemutató, amely ilyen formán már “révbe jutott*, alighanem “jegyzett dátum* lesz a hazai reklámgrafika történetében. S nemcsak azért, mert ez az első alkalom, ami­kor a bemutatott grafikák — plakátok, hirdetések és csoma­golások — határozott céllal, az ötlet-tűzijáték figyelemkeltő hatásán túl a felhasználásra váró piaci kínálat igényével kerülnek a közönség és a szakemberek elé, hanem azért is, mert a világosan körülha­tárolt cél jótékony hatást gya­korolt a tárlat egészére: a fel­sorakoztatott művek szilárd talajt kapva maguk alá, le­szálltak az utópiák ködfelhői­ről, s konkrét válaszokat ad­nak a világosan fogalmazott igényekre. Túlzás lenne persze, ha most ehhez az egyetlen tárlat­hoz kötnénk a fordulat tényét, hiszen a kiállítás maga is jel­zése csupán egy dátumszerűen alig egy hónapja, szellemében azonban már jóval előbb meg­indult pezsgő­­gazdasági-szel­lemi folyamatnak, az új me­chanizmusnak. A tárlat művészi színvonala — átlagát, s jó néhány kiemel­kedő darabját tekintve egy­aránt — magas. Az új módon fölépített plakátok legtöbbje a lehető legszorosabban tapad céljához: szolgálja, kínálja, is­merteti az árut — szinte agyunkba vésve a reklámo­zott cikk képét, vagy képzetét. Itt nem a formák, hanem az ötletek újdonsága volt a cél, s lett a legfontosabb ered­mény. Ezért jó Müller Hana — egyébként már az első ne­gyedórában “Elkelt* — pla­kátja, amely egy indiánosdit játszó gyermek képével “adja el* a “Már most vásároljuk meg iskolaszereinket!* jel­mondatát. De “hagyományos” eszközökkel készült Szitás Győző szellemes műanyag­festék plakátja, s a Sorky alkotópáros (Sós László és Kemény Éva) áruház plakátja is. Ezek a plakátok ugyanúgy a korlátoktól való kibontako­zás útját jelentik, mint Piros Tibor hűvösen tiszta — szinte­tikus zománcfestékeket hirde­tő — kompozíciói, vagy Remecz Györgyi molyirtó pla­kátja. A tárlat másik része, a cso­magolási ötletek csoportja ki­sebb helyet foglal el. Ebben a kategóriában mindössze négy művész — Tomaska Irén, Mül­ler Ilona, és a So—ky alkotó­kettős — állít ki, ám munkáik — elsősorban Tomaska Irén mosóporos és ajándékdobozai, valamint bábuval kombinált cukorkacsomagolásai — meg­érdemlik a figyelmet. H. Gy. NAPLÓ Február 1 Palócz László operaénekest művészi pályafutásának hu­szonötödik évfordulóján ben­sőséges háziünnepségen kö­szöntötték az Operaházban.­­ Londonban is bemutatják a Bánk bánt. Erkel operáját ed­dig csak kórusműként adták elő Angliában. E hónapban a londoni egyetem zenei társa­sága rendezi meg a Bánk bán színpadi bemutatóját Angliá­ban. Tom Hawkes rendezésé­ben és George Badacsonyi ve­zényletével ez az előadás avat­ja föl az egyetem új, korszerű színházát a Gordon Streeten. A Ganz-MÁVAG Művelődé­si Háza művészeti esteket ren­dez. Első estjükön Komlós Já­nos, Major Tamás és Harkányi Endre lépett fel. Február 16-án Bessenyei Ferenc tart önálló estet Béres Ilona közreműkö­désével. Március 1-én Új Írás­­est lesz, március 22-én pedig Abody Béla szerzői estje kö­vetkezik­­ Latinovits Zoltán, Lukácsy András és Ruttkay Éva közreműködésével. ☆ Bayreuthban tartotta eljegy­zését Éva Wagner, Wolfgang Wagner 23 éves leánya, Ri­­chard Wagner dédunokája. Vőlegénye Jean-Yves Taver­­nier francia operarendező és díszlettervező.• Thomas Mann művei ti­zenkét bibliofil kötetben. Stendhal, Turgenyev, Shaw, Arany, Petőfi és más klasszi­kusok könyvei szerepelnek a gyomai Kner Nyomda ez évi tervében.­­Muzsikáló tankönyvek* gyártását kezdte meg a lenin­­grádi hanglemezgyár. A külön­leges­­olvasókönyvek* az ál­talános iskolások tanulmányai­hoz csatlakozó irodalmi sze­melvényeket, drámarészlete­ket és zeneműveket tartalmaz­zák.­ A róka meg a szőlő címmel a szentlőrinci irodalmi színpad néhány évvel ezelőtt bemutat­ta Figueiredo színművét. A művet — a jelenlegi görögor­szági helyzetre való tekintet­tel — az együttes most felújí­totta és Baranya megye több községében játsszák el . “Isten a tanúm, hogy a szivem majd meghasad, hogy azt a ször­nyű hírt kell közölnöm, miszerint mire ön ezeket a sorokat megkap­ja, én már nem leszek. Tíz perccel ezelőtt halálra ítéltek .... — írta Pöltenberg Ernő 43-as honvédtá­bornok, az aradi 13 egyike 1849. október 5-én reggel 9 órakor, Bécs­­ben lakó édesapjának. A levelet most találták meg Badacsonyban, Pöltenberg rokonainál. Az ereklyét a révfülöpi helytörténeti múzeum­ban helyezik el. Humphrey Searle angol ze­neszerző Hamlet című operá­ját március 5-én mutatja be a hamburgi Staatsoper.­­ Francois Mauriac a párizsi egyetemnek ajándékozta ösz­­szes kéziratát. A Nobel-díjas író leveleiből és regényeinek kézirataiból kiállítást rendez­tek. FIGYELEM! DUNA MENTI, TISZA MENTI VÁLLALATOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK RÉSZÉRE A MAHART FELAJÁNL megvételre 400—700 TONNÁS, FORGALOMBÓL KIVONT FOLYAMI USZÁLYOKAT FELH­ASZN­ÁLHATÓK: raktározási célokra, rakodó- és bejárati pontonnak, vízi sporttelepeknél szertárnak stb. FELVIL­ .­GÍTÁST AD: MAHART VEZÉRIGAZGATÓSÁG Budapest V. Apáczai Csere János u. 11. Anyaggazdálkodási osztály, Sarkadi Károly Telefon: 181—880, 196 mellék ■Csütörtök, 1968. február 1• Mózes, a szabadító Pap Károly drámája Kecskeméten Most, hogy egy kutató szán­ A kecskeméti Katona József déka rendező, a tehetséges Turián György jóvoltából a második Mózes-dráma is el­jutott a színpadig, nem ér­dektelen a két művet, Ma­dáchiét és Pap Károlyét futó­lag összevetni. Mert ha a két dráma írása közt nyolc évtized telt is el, nyilvánvaló, hogy az indíték közös: a kor gondjait beleszőni egy bibliai alakba, akinek hármas konfliktusban kell megküzdenie az elnyo­mókkal, saját népével és ön­magával. Madáchnál ez a szándék át­tételesebb. Életművének leg­újabb kutatói joggal mutatnak rá, hogy nem lehet a Mózest közvetlenül egy adott politi­kai helyzetből és Madách oszt­rákellenes országgyűlési be­szédéből eredeztetni. De azért árnyaltan és laza szálakkal il­leszkedve a bibliai cselek­ményhez, mégis ott munkál Madách óhaja, hogy a ma­gyarság akkori sorskérdéseiről, a függetlenség és a nemzeti egység problémáiról allegori­kus formában­­véleményt mondjon. Nem annyira az adott poli­tikai helyzettel függ elsősor­ban össze, inkább a két szer­ző egymástól eltérő alkatával, hogy Pap Károly, a XX. száza­di mártír-író lágyabb, puhább, tépelődőbb Mózest rajzolt meg, mint Madách. Az egyik Mózesben a politikus Madách kér szót, a másikban a lírikus, az önmaga elhivatottságát próbálgató Pap Károly. Az ő Mózese, amely a fasizmus évei­ben keletkezett, és színpadhoz is csupán néhányszor jutott akkoriban, éppen a főhős té­­pelődésével döbbent rá a drá­ma igazságára. Arra, hogy a hőst nem szubjektív óhaj, egyéni elhatározás formálja el­sősorban hőssé, hanem a nép, amelynek szüksége támadt ve­zetőre. Mert íme, ez a puha ecsettel megfestett Mózes, aki elcsukló hangon vívódik két anya közt, és aki kegyelmet kérne sanyargatott népének a fáraótól, hőssé csak az elnyo­mók és elnyomottak közti harc csúcsán magasodik fel. És attól a felismeréstől lesz vezető, hogy könyörgés, ima, békítő szándék immár nem se­gít. Pap Károly Mózese ott ér vé­get, ahol a Madáché éppen csak elkezdődik. Először van alkalma megbocsátani a “sár­­mos szívű*, “sovány testű* népnek, hogy a pusztába, majd egy új országba vezesse őket. Madáchnál még sok megbo­csátásra lesz szükség. Pap Ká­roly Mózesének drámája egy szabadulásra buzdító beszéd­del befejeződik. A XX. száza­di író zaklatottabban re­ménykedik, hiszen a kor, amely irtóztató csapásokkal, embertelen üldözéssel van teli — s amely kor, a fasiz­mus őt, az írót is rövidesen el­temeti —, kuszább és bonyo­lultabb, mint valaha. Az irodalomtörténet elve­szettnek hitte Pap Károly Mózesét. A kézirat nemrégi­ben előkerült, és megjelent a Magvető Almanach egyik kö­tetében. Itt talált rá Turián György, és kortörténeti doku­mentumnál fontosabbnak, szín­padra termett műnek ítélte. Helyesen, mert ebből a drá­mából nemcsak egy korhoz és évszámhoz kötött tragikus si­koly hallatszik ki, hanem a szabadságvágy, a haladás örök eszméje is. És Pap Ká­roly ebben a drámában meg­ajándékozza a nézőt az anya­ságnak olyan magasztos him­nuszával, aminek párját mo­dern irodalmunkban alig talál­juk. Igaz, nem minden pont­ján valódi dráma ez, mert a líraiság gyakran elönti. Főleg a Mózes második felében érez­zük ezt, amikor szinte meg­áll az idő, és a fáraó udvará­nak színes tablója megmere­víti üldözők és üldözöttek küzdelmét. Valami szent, naiv hit ömlik el ekkor a drámán, és a tűrő, szenvedő Mózes alakján átsüt egy tettre nehe­zen vállalkozó jellem egyéni­sége. Az íróé, aki tudja, hogy harc nélkül nincs szabadulás, de aki azt is érzi, hogy — Adyval szólva — “vitézlő har­cos” már nem lesz, és maga helyett a frigyládát küldi. Egy költőien feldíszített drámát küld, amelynek örök időszerű­sége az elnyomottak, szegé­nyek összefogásának hitében található. Színházban talált otthonra Pap Károly Mózese, a Ma­dáché Veszprémben. De a két színház helyzete nem azonos. A veszprémi társulat tagjai éveken át prózán — gyakran klasszikus prózán — csiszo­lódtak, és a Madách-drámához viszonylag könnyebben veze­tett el az út. Kecskeméten, no­ha a talajt néhány számottevő prózai bemutató előkészítette már, nehezebb közegben dol­gozott a rendező. A helyes, vi­lágos elképzelés itt is végig­vonul a játékon: az időtálló gondolatokat hordozni, a lírát fölragyogtatni, s az elnyomók és az elnyomottak közötti el­lentétet minden eszközzel — a díszletek és jelmezek segít­ségével is — uralomra juttat­ni. Turián koncepciója tehát megítélhető a színpadi eszkö­zökből, és a rendezői instruk­ciókat híven őrzi a szereplők gesztusa és mimikája is. A játék egésze azonban nem tud megbirkózni az óriásokat kí­vánó hármas feladattal: az 1943-ban írott, de bibliai idők­ben játszatott drámát a mo­dern színpad fénykörébe von­ni. Ezért a legtöbben csak a darab egyik vagy másik részé­ben, töredékében állnak helyt, máskor külsődlegessé válnak, és a bonyolult feladatok út­vesztőiben el-eltévednek. Mojzes Mária például, aki Mózes anyjaként a két egyip­tomi jelenetben — és főleg a másodikban — poétikusnak mutatkozik, jeleskedik, kezdet­ben erősen teátrális. Göndör Klára is, mint a fáraó felesé­ge és Mózes nevelőanyja, csak néhány szerencsés pillanatban jut közel az igazi drámához, máskor legtöbb mondatát túl­­játssza. A címszereplő Szilá­gyi Tibor sem tud választani visszafogottság és deklamálás között. Csak a darab második felében formálja meg hitele­sebben a passzív, de elhiva­tottságára ébredő hőst Maradéktalanul jónak csak Piróth Gyula alakítása tűnik; egyetlen fontos jelenete a sze­rep világos értelmezéséről ta­núskodik. Ehhez hasonlóan si­keres és teljes értékű alakí­tással inkább az epizódszerep­lőknél találkozunk: Fekete Tibornál és Zsigrai Annamá­riánál például. Szabó Tünde leferteté­jében kevés a mér­téktartás és az átgondoltság. Gyulay Antal a főpapnak csupán egyszerűbb vonásait tudta megrajzolni, Mezey La­jos pedig, mint Fáraó — a ren­dezői felfogásból következően is — oly mértékben fogta visz­­sza szerepét, hogy ez már szür­keségnek hat. Az érdekesen stilizáló, az ellentéteket jól jel­lemző díszleteket Borcsa Ist­ván, az ugyancsak ellentétek­ben fogant jelmezeket Márton Aladár tervezte. A kecskeméti Katona József Színházat a jelentős vállalko­zás nemes indulata fűtötte, amikor a Mózes premierjére készült. A nagy szándék azonban, amely nélkül nincs igazi színjátszás, az előadást csak részletekben járta át. De így is becsülendő a tett, amely egy figyelemre méltó, értékes művet hozott felszínre, és a másik Mózeshez hasonlóan ta­lán újabb színpadok felé is út­nak indított Gábor István RMIUM KÜZDELEM A VAD HEGYEKBEN Szélesvásznú szovjet film Korhatár nélkül megtekinthető Bemutató: FEBRUÁR 8

Next