Magyar Nemzet, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

12 F­ALAK és nézők Tudtam én is, hogy abszurd a vállalkozás — olvasom megütközve Kovács András szavait a Falak szándékairól. Abszurd? — Hiszen erről a filmről beszélnek, többen is, mint ahányan látták; a szak­emberek nagyra értékelik, meghívták nemzetközi film­­tárlatra, Pécsett, a hazai film­szemlén nagy díjjal tüntették ki — mi lehet abszurd ebben a vállalkozásban? A meghökkenést csak fo­kozza, ha elolvassuk Kovács megelőző gondolatait is ab­ban a kitűnő könyvecskében, amely most jelent meg a Mag­vető Az ötlettől a filmig soro­zatában, s amely a forgató­könyvön kívül a rendezőnek a filmhez írott ..előszavát, egyik munkatársának napló­jegyzeteit, és a Falak sok he­lyütt lezajlott vitáiból kivo­natolt, sűrített párbeszédet közli. Itt olvasható: „.. .az in­tellektuális közeg izgatott, amelyben élünk, arról szeret­tem volna beszélni, hogy oko­sabbak, hozzáértőbbek va­gyunk, mint azt a filmjeink­ből, újságjainkból, televíziónk­ból láthatni... Ahhoz, hogy ezt ábrázolni tudjam, úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell, ezek a szereplők valóban gondolkoznak, s ezt hogy te­gyem hitelessé, ha nem idé­zem a gondolataikat? Tudtam én is, hogy abszurd a vállal­kozás­­. Talán eltúlozza a dolgot Kovács? Ugyan ki érzékeny­kedne amiatt, hogy okosabb­nak tartják, hozzáértőbbnek mondják, mint amilyennek látszik? De a hatvankét néző­vel folytatott vitának jóné­­hány szakasza mintha igazol­ná Kovács keserűségét. Mi­lyen sokan kifogásolják, hogy a filmre nagyon kell fi­gyelni, milyen sokan vetik a szemére, hogy csak keve­sen tekintik meg, milyen so­kan vádolják a rendezőt, hogy eleve lemond a közönségsiker­ről! Az unalom ellenszere, ha egy lépéssel mindig a néző előtt járunk — mondja ugyanebben a vitában Kovács. Igaz, a film és a néző kö­zötti „követési távolság” fel­csigázza az érdeklődést, a kí­váncsiságot, és az elmét arra serkenti, hogy hozza be ezt a távolságot, töltse ki az űrt. Mégis sokan éppen azt mond­ják unalmasnak, ami erre az értelmes cselekvésre csábít, s azt vélik érdekesnek, ami mindig kiszámítható, sőt tu­dott, mert ezerszer bevált, mert sablonos, mert közhely. A filmek egy része éppen a szellemi tunyaságra számít, arra törekszik, hogy a gon­dolkodást, az elmét elaltas­sa, elandalítsa. Sikeres-e egy-egy ilyen film, csupán azért, mert sokan megnézik, mert nagy bevételt biztosít a mozinak? Ha a si­kert így mérjük, igen, de ha a film hatását figyeljük, alig­ha. Nem azért, mert az ilyen filmek hatása rendszerint azonnal elillan, legfeljebb va­lami­­jópofa” dologra emlék­szünk belőle, hiszen a tudat­ban, a gondolatvilágban, az emberi magatartásban rend­szerint mélyebb és maradan­dóbb hatást tesznek ezek a filmek. Éppen az a kérdés: lendítenek-e valamit is előre az egyén vagy a társadalom életén, hozzásegítenek-e a fej­lődéshez? A Falakat és minden más, a gondolatok serkentésére vál­lalkozó filmet könnyen érhe­ti támadás, ha „sikerét” az andalító közhelyfilmek sike­rével vetjük egybe (bár ép­penséggel azt is számításba kellene venni, hogy a Falakat például a televízióban leg­alább tízszer annyian látták, mint moziban). Valójában ezeknek a filmeknek a hatá­sa ennél sokkal több. Úgy vélem, a Falakról is többen beszéltek, vitatkoztak, mint ahányan látták; ez a film szó­vá tesz, kimond egész sor kér­dés­t és problémát, amelyek mostanában bennünk élnek; ha akár csak gondolatban vi­tatkozunk is róluk, máris va­lóságossá, hatékonnyá lett va­lami, ami lappangva képtelen lenne cselekedetté erősödni. A gondolat beszélgetéseik témá­ja lesz így, vagy a szűk kör­ben, barátok és munkatársak között vitatott kérdések kap­nak szélesebb, sőt, a legszé­lesebb nyilvánosságot. Rendkívül érdekes és fontos a művészet és a társada­lom életének kölcsönhatása. Ezt a kapcsolatot a legtöb­ben csak egyoldalúan tudják elképzelni: vagy arra gondol­nak, hogy a művészetnek kell irányítania a társadalom éle­tét, vagy arra, hogy a művé­szet csupán kifejezheti, ábrá­zolhatja azt, ami már meg­van. Valójában az igazi mű­vészet állandó kettősségben él: kifejezi a társadalom éle­tét és serkentően hat fejlődé­sére; egyikről sem mondhat le anélkül, hogy művészet voltáról is lemondana. De a társadalom sem mond­hat le a művészetnek erről a kettősségéről; bármelyiket szorítaná is háttérbe, önmagát károsítaná meg vele. Ezért meghökkentő, ha még mindig „abszurd vállalkozásnak” lát­szik egy-egy film, ha a tár­sadalom életének tényleges kérdéseivel foglalkozik, ezért meghökkentő, hogy sokan egy­értelmű, félreérthetetlen köz­léseket várnak a filmektől, nem hajlandók továbbgondol­ni, amit láttak, s az ábrázolás indítására maguk eldönteni, mi legyen a válasz. Ezért megdöbbentő, hogy az egyén és a társadalom kapcsolatát tárgyaló filmek tartalmi vo­natkozásait vitatva sokan ma­gukat a műveket is megtagad­ják, de a lappangva rossz ha­tást tevő filmek fölött cseké­lyebb a vita. Valamelyik vitán Kovács ar­ról is beszélt, hogy társa­dalmi szervezeteink fölhasz­nálhatnák a társadalmi kérdé­sekkel vívódó filmeket politi­kai munkájukban, politikai befolyásuk növelésére. Egy néző így válaszolt erre: „Ha egyértelműbbek volnának ezek a filmek, akkor mi is felhasz­nálnánk, de gyakran mi sem kapunk választ a felvetett kérdésekre”. Egy másik néző a film meséjéből hiányolta különféle társadalmi szerve­zetek jelenlétét: hol a párt­­szervezet, hol a szakszervezet, miért nem lépnek közbe a filmen ábrázolt konfliktus megoldására? Ez az érv tetszetősnek lát­szik — voltaképpen azonban éppolyan kibúvó— a társadalmi cselekvés felelőssége alól, mint a többi. Akadnak, akik a szocialista építést úgy kép­zelik el, hogy a nép csak végrehajtója mindannak, amit feladatul kap, de gyakran a felelősségtől félve maguk az emberek is ilyesfajta szere­pet szánnak csak maguknak. Ez húzódik meg voltaképpen a társadalmi-politikai intéz­mények aktivitásának ábrázo­lását hiányoló vélemények legtöbbjében is: „Dolgozzon a párt, cselekedjen a szakszer­vezet, én majd nézem, amint mások építenek, vagy akár gátakat rombolnak”. Alighanem annak a néző­nek van igaza, aki így szólt: „Szerintem azért nem értik sokan az új magyar filmeket, mert azt a társadalmat sem értik, amelyben élnek. Az éle­tet is kell érteni ahhoz, hogy ezeket a filmeket megértsük”. És igaza van Kovács András­nak: „Nem elég a szerzők el­kötelezettsége, elkötelezett né­zőkre is szükség van”. Zay László Megvételre keresünk 2 darab 400 kW-os, 6 kW-os, kétpólusú aszinkron MOTORT teljesen zárt, illetve rövidre zárt forgórésszel legalább IP 54 kivitel A motorok mechanikai fő méreteit, valamint jellemzőit tartalmazó ajánlatokat TISZAI VEGYI KOMBINÁT Beruházási Főosztály, Tiszaszederkény címre kérjük —Maon Nemzet _ Déry Tibor cáfolja meg Déry Tibort Déry Tibor 17. sz. életrajzi jegyzetében (ítélet nincs, Kor­társ, 1968. szeptember) el­mondja, hogy Rajk László pere rendítette meg először bizal­mát a Rákosi-rendszerben. A Szabad Nép — személy szerint Révai József főszerkesztő — felkérte Déry Tibort, hogy járjon el a Rajk-tárgyalásra, nem riporterként, hanem „író­ként”, majd ítélethozatal után írjon egy összefoglaló beszá­molót, véleménnyel. Déry — emlékezete szerint — nem örült a megbízatásnak. „Már a pernek a puszta lehetősége is kiszorította tüdőmből a leve­gőt. Ki az egész rendszerből, ki a nemzetből” — állítja Déry Tibor húsz év után, a rózsaszín malomkő asztal mellett emlé­kezvén. És Déry be is számol arról, hogy a tárgyalás után nem bírt magában maradni, egy barátját kereste fel, aki­nek háza előtt rosszul lett, a lakásba felérve, alighogy leült, sírógörcsöt kapott. Házigazdá­ja — aki elképzelhetetlennek tartotta, hogy „bárki is meg­tagadja a pártlap utasításának végrehajtását” — figyelmezte­tései ellenére, Déry Tibor a cikket a Rajk-perről nem írja meg. „Még aznap — vagy más­nap? — bejelentettem a szer­kesztőségben, hogy nem írom meg a cikket. Révaival beszél­tem-e, már nem tudom.” így Déry Tibor önéletrajzi emléke­zése. Az igazság azonban nem ez. Az engedetlen Déry Tibor a megszépítő messzeség nem mértéktartó magamutogatá­sa... Déry Tibornak nem ildo­mos a malomkő asztalra kö­nyökölve rosszallással szólni azokról, akik beszámoltak a Rajk-pörről... Déry Tibor cá­folja meg Déry Tibort. Déry Tibor a cikket a Rajk-pörről megírta. Mint a „Fórum" szerkesztő­je, a következő (Saját kezűen, tintával írt) levelet kaptam Déry Tibortól: „Kedves Vértes, Gyurival (Lukács Györggyel, — V. Gy.) megbeszéltem, hogy a cikket eljuttatom hozzád. Sehol sem találtalak tegnap. * Ha még tudod használni, mellékelten küldöm. Ha nem, csütörtökre üzend meg nekem a Hungária által, ak­kor Pesten vagyok, felhívom őket, ill. elmegyek érte. Címe: Megjegyzések a Rajk-pörhöz. 949. X. 9. Üdv. Déry Tibor* Déry Tibornak fontos volt cikke megjelenése. Kézirata abból a szerkesztőségből ke­rült hozzám, ahová Déry (sa­ját kezűen, tintával írt, ugyan­csak fennmaradt) levél kísére­tében a gyorsabb közlés remé­nyében előzetesen megküldte: „Kedves barátom, mellékelten a Rajk-cikk, örülnék, ha használhatnád. Ha valamilyen változtatásra volna szükség, pénteken dél­után megbeszélhetjük, Pes­ten leszek, s felhívlak. Ha nem használhatnád, át szeretném adni a Fórumnak, amely ugyancsak kért tőlem cikket, de még egyet nincs időm írni. A cikk címe: Miért meg­­vetendők? 949. IX. 28. Szív. üdv. híved Déry Tibor” A „Miért megvetendők”, avagy a „Meg­jegyzések a Rajk-pörhöz” című cikkét Déry Tibor saját kezűen tin­tával tizenegy számozott irka­lapra írta (gépelve 10 flekk). És ez az írás tükrözi Déry Ti­bor akkori véleményét a Rajk­­perről. A vádlottakról Déry Tibor így vélekedett: „Énmagam az alatt a négy nap alatt, mialatt a vádlot­takat a hallgatóság első so­rából figyeltem — s élesen figyeltem! — egyetlenegy kérdést szegeztem vallomá­suk felé: van-e meggyőződé­sük? Azt hiszem, hogy ennek a kérdésnek a választóvizé­ben, ha nem is tudok felele­tet kapni minden lélektani problémára, amelyet ez a per felvetett, de az alapvető problémát, hogy bűnösök-e? — a ténybeli bizonyítékokon túl lélektanilag is el tudom dönteni, s ugyanúgy azt az írói problémát is, legalábbis nagyjából, hogy milyen em­berek? A nyolc vádlott természe­tesen nyolc külön ember, s nyolcféle magatartással felelt kérdéseimre, de külön-külön is mindegyik egyet bizonyí­tott számomra, hogy hitvány emberek.” Nyoma sincsen ezekben a megjegyzésekben annak, hogy a Rajk-per Déry Tibor bizal­mát a Rákosi-rendszerben megrendítette. Déry Tibor ak­kori véleménye azonosul a Rá­­kosi-rendszer érdekeivel, Déry Tibor Rajk Lászlót és vádlott­társait megvetendőknek tar­totta: „Ha volt­­is bennük esetle­gesen valamilyen látszat­meggyőződés, azt nyilvánva­lóan utólag építették hozzá a cselekedeteikhez. A minden­kori adott helyzet alakította életüket, nem maguk for­málták. Lelki eltorzulásuk nem akkor kezdődik, amikor a Horthy-rendőrség egy mozgalmi találkán lefüleli, majd a zsaroló­ prés alá he­lyezi őket, már eltorzult lé­lekkel kerültek a munkás­­mozgalomba, s ezért váltak alkalmassá arra a szerepre, amelyre később vállalkoztak. Nyilvánvalóan a polgári ér­telmiségieknek ahhoz a szé­les rétegéhez tartoznak, amely azért vált ideig-óráig forradalmárrá — ha ugyan­annak nevezhető! —, mert if­júságában valamilyen sze­mélyes sérelem ugrasztotta össze osztályával, de arra már nem volt sem erkölcsi, sem intellektuális ereje, hogy a kezdeti lendületet ki­használva tudatosan is, ér­zelmileg is azonosítsa ma­gát a munkásosztály érde­keivel” Déry Tibor, négy napon át a hallgatóság első sorából „éle­sen” figyelve, Rajk Lászlóról összefoglalóan így vélekedett: „Ha az utolsó szavában mutatkozik is valamilyen, férfiasságra emlékeztető ko­­nokság, az legjobb esetben is csak a kalandor felelete, aki válogatás, értékelés, sőt gon­dolkodás nélkül pusztán a maga féktelen kedvtelésére cáfol, bomlaszt, árul embert és eszmét, gyilkol és gyilkol­tad” Déry Tibor e véleményeit Rajk Lászlóról nem közöltem a „Fórum”-ban. Van egy ládikám, „Augiás istállójá”-nak nevezem ... Közlés helyett ide került ez a Déry-írás. Ami ebben a ládi­­kában évtizedeken át felgyü­lemlett, bolygatni önként nem szokásom. Rajk László emléke követel­te meg e helyreigazítást. Vértes György NAPLÓ I­I Az európai irodalomtörténet koordinációs bizottsága októ­ber 28-án­ és 29-én ülést tart a Tudományos Akadémia iroda­lomtudományi intézetében. * Palotai Boris szerzői estet, tart október 30-án, szerda este 7 órakor a Kossuth Klubban. Bevezetőt mond Nagy Péter, közreműködik Palotai Erzsi, Pécsi Ildikó és Sinkó László.­­ Hazaérkezett nagysikerű ro­mániai vendégszerepléséről a budapesti Filharmóniai Társa­ság zenekarának 90 tagú együttese. A művészek két hangversenyt adtak Bukarest­ben és egy hangversenyt Bras­sóban. Mindhárom koncertet Kóródy András dirigálta. Nyíregyháza, a szülőváros, Em­­­lékkönyvet jelentetett meg Krúdy Gyula születésének 90-ik évfordu­lójára Katona Béla szerkesztésé­ben, válogatásában és a többi kö­zött Krúdy legfiatalabb testvéré­nek, özv. dr. Votiskyné Krúdy Ilonának és az író egyik leányá­nak, Krúdy Zsuzsának a közre­működésével. Az Emlékkönyv több olyan nyíregyházai, iskolai­ vagy családi képet közöl, amelyet eddig nem ismertünk, s felsorol­ja a Krúdy-család öt nemzedéké­nek geneológiáját. A rokoni, is­kolatársi emlékezésen túl a „Krú­dy műveinek bibliográfiája” az íz­léses Emlékkönyv egyik nagyon érdekes fejezete. A magyar próza egyik legnagyobb mesterének, életművét, — a lappangó, vagy kevéssé, vagy alig ismert művek­ miatt is !— eddig nem tudták számszerű tökéletességgel felmér­ni. Ez a bibliográfia kísérletet tesz erre: az Emlékkönyv szerint az írónak 44 elbeszéléskötete, 37 re­génye és kisregénye, 35 ifjúsági műve, 4 színműve és huszonegy olyan kötete jelent meg, amelyet e számbavétel a „publicisztika’* címszó alatt tüntet fel. Ezek sze­rint a „bohém”, a „lump” Krúdy volt korának egyik legfélelmete­sebb dolgozó embere: valóban úgy dolgozott, mint egy napszámos (ahogyan a minap Krúdy Zsuzsa emlegette) — összesen 141 művet írt. Egy kisebb könyvtárra valót —, s hogy milyen művészi szín­vonalon, azt már egyetemeinken tanítják. Ebből a jegyzékből má­soltuk ki egyik kevéssé ismert könyveimet: „Pesti évkönyv. Fel­jegyzések a magányban, a piar­con, sóhajtással és reménnyel az évekből, mikor mindenki rongyos volt Magyarországon. Bp. 1921.^ Egy kor foglalata egyetlen cím költészetében elbeszélve.­­ Vágó Pál festőművész halá­lának 40. évfordulóján emlék­kiállítás nyílik meg ma dél­előtt 10 órakor a művész szü­lőházában, Jászapátin. * Elutazott Londonba Fellegi Ádám zongoraművész, az Ope­raház tagja. Október 29-én a Royal Festival Hall Purcell­­termében ad szólóestet Brahms, Bartók és mai ma­gyar szerzők zongoraművei­ből. Cseh nyelven is megjelenik Sós Endre Benjámin Franklin­ról szóló történelmi regénye: „Aki az égtől elragadta a vil­lámot.’* A könyv eddig három magyar és két lengyel kiadást ért meg.­ Otto Klemperer, a világhírű osztrák karmester nyolcvan­­harmadik születésnapját ün­nepelték ezekben a napokban a párizsi Pleyel-hangverseny­­teremben. A New York-i Fil­harmónia zenekarát vezényel­te.* A Forradalom születésnapja címmel műsorfüzetet állított össze a Móra kiadó a novem­ber hetediki iskolai ünnepé­lyek megrendezésének segíté­sére. Az 5—8. osztályú általá­nos iskolásoknak szánt váloga­tás irodalmi művekből és ko­rabeli dokumentumokból kö­zöl idézeteket, az összekötő szöveget pedig John Reed könyvéből állította össze Sel­­meczi Elek. A reykjavíki Nemzeti Szín­házban dr. Kristjan Eljdjarn, Izland köztársasági elnöke je­lenlétében tartották meg Brecht: Puntilla úr című mű­vének premierjét. A darabot az NDK berlini Volksbühne színházának tagja rendezte. O Czabán Samu és Justh Zsig­­mond emlékérmét alapított a Békés megyei tanács a Ma­gyar Tanácsköztársaság kiki­áltásának félévszázados évfor­dulója tiszteletére. Mindkét emlékérmet 1969-ben adják át először a népművelésben leg­kiválóbb eredményt elért Bé­kés megyei tanítónak, illetve a Békés megyei Jókai Színház legjobb színművészének. ■Vasárnap, 1968. ofctober 1t

Next