Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

„Ha ismét ostobának bi­zonyulunk, megérdemeljük a szerencsétlenséget, amely elkerülhetetlenül ránk zú­dul” . Byrnes amerikai külügyminiszter mondotta ezt néhány nappal a pots­dami egyezmény aláírása után, s arra célzott, hogy az első világháborút követően a nyugati nagyhatalmak rosszul rendezték az ügye­ket. Ma a potsdami egyez­mény negyedszázados évfor­dulóján jogos megvizsgálni a kérdést, nem követték-e el a nyugati hatalmak nagyjá­ból ugyanazokat a hibákat Európában, mint ötven év­vel ezelőtt. Potsdamban jó egyez­mény született. Tekintetbe vette a háború okozta vál­tozásokat és a béke érde­keinek megfelelően igyeke­zett meghatározni az euró­pai rendezés­­ fő vonalait. Akadtak természetesen ir­reális elképzelések is, így az Egyesült Államok és Ang­lia külön-külön tervvel állt elő Németország felosztásá­ra és éles vitában ütköztek össze a nézetek Lengyelor­szág jövő határairól is. A szovjet diplomácia azonban sikerrel hárította el az ilyen terveket — nem utolsósor­ban azért, mert az Egyesült Államoknak szüksége volt a Szovjetunió segítségére Ja­pán ellen — s így a pots­dami egyezmény kimondot­ta, hogy demokratikus ala­pon át kell alakítani Né­metország egész politikai életét, örökre meg kell sem­misíteni a német militariz­­must és fel kell oszlatni a német monopolista egyesü­léseket. A Párizs-környéki béke­­szerződésekkel ellentétben a potsdami egyezmény tehát alkalmas lehetett volna ar­ra, hogy a szerződésben meghatározott elvek alap­ján készüljön el az új, bé­kés Európa építménye. A potsdami egyezményt azon­ban a nyugati hatalmak nem tartották be. Ebből származott negyedszázadon keresztül minden bonyoda­lom Európában és­­ ezért megoldatlan máig is a kon­tinens biztonsága. A nem­zetközi egyezmények értel­me pedig éppen abban áll, hogy a feleknek szigorúan ragaszkodniuk kellene a szerződés betűihez és szelle­méhez. „Pacta sunt servan­­da”— mondták már a régi rómaiak is. A szerződéseket be kell tartani. A sors, vagy a történelem nemegyszer különös véletleneket hoz össze, talán éppen így akar­va felhívni a figyelmet a ré­gi igazságokra. Ilyennek te­kinthetjük, hogy éppen a potsdami évforduló idején tárgyal Moszkvában a Szov­jetunió és a Német Szövet­ségi Köztársaság külügymi­nisztere. Évfordulókról beszélve, hadd tegyük hozzá, hogy a világ nemrégen emlékezett meg az 1954-es genfi egyez­ményekről. Az indokínai népek, de az amerikai nép tragédiája is a genfi egyez­mények be nem tartása. Is­mételt bizonyíték amellett, hogy a nemzetközi válságok kiölte ffijndan esetben vis­z­szavezethetők a nemzetközi egyezmények felrúgására. A genfi egyezmények, ha nem is rendezték véglegesen In­dokína jövőjét — hiszen a 17. szélességi foknál ketté­osztották Vietnamot —, mégis tartalmazták mind­azokat az elveket — függet­lenség, szuverenitás, bel­­ügyekbe való be nem avat­kozás, önrendelkezési jog —, amelyeken a háború dúlta ország népeinek békés élete felépülhetett volna. Az Egyesült Államok azonban Franciaország helyébe lépve fegyveres beavatkozásával nemcsak agressziót követett el, hanem világháborúval fenyegető, súlyos nemzetkö­zi válságot robbantott ki, amely azóta is az egyik leg­főbb akadálya az egyéb vi­lágpolitikai jelentőségű kér­dések rendezésének. De a genfi egyezmények megsér­tése indította el az Egyesült Államokban is azt a folya­matot, amelynek következ­tében mély horpadások és hasadások keletkeztek az amerikai belső arcvonalon, rendkívül kiéleződtek a tár­sadalmat megosztó különfé­le ellentmondások, s ijesztő mértékben jelentkezik a lel­kiismereti és morális vál­ság. A mai helyzet és a mai állapotok ismeretében való­színűleg alig akadna józan amerikai, aki ne mondaná: nemcsak erkölcsösebb, de hasznosabb is lett volna a genfi egyezmények betartá­sa. Hasonló kérdéssel áll szemben a világ a Közel- Keleten is. Itt ugyan nem beszélhetünk érvényes nem­zetközi egyezmény megsér­téséről — e térség népei 1948-tól a folyamatos ag­resszió állapotában élnek —, de a Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadott 1967 novemberi határozata, min­den csűrés-csavarás ellené­re kötelező erővel bír a tag­államok kormányaira. Egye­dül csak a Biztonsági Ta­nács határozatának végre­hajtásával képzelhető el a rendezés a Közel-Keleten, ez az igazság annyira ma­gától értetődő, hogy még az úgynevezett Rogers-terv sem kerülhette meg a világ­szervezeti döntést. A válság tovább szélesedésének és a harci cselekmények izraeli eszkalációjának oka éppen a határozat semmibe vevése. Egyelőre még nem világo­sak az izraeli igenlő válasz részletei. Jobbára éppen a részletektől függ majd, hogy a válasz valóban beleegye­zést jelent-e, vagy esetleg a kitérők szövevényét. Ko­moly nehézség forrása lehet az egyes szélsőséges arab politikai erők elutasító ma­gatartása. Most, amikor a tárgyalá­sos irányzat a kibontakozás szakaszához érkezett Euró­pában, és észrevehető elto­lódás mutatkozik a Közel- Keleten a diplomáciai szín­tér irányába, fokozottan je­lentkezik a nemzetközi szer­ződések tiszteletben tartásá­nak fontossága. A potsda­mi egyezmény negyed száza­dos évfordulója erre emlé­kezteti, s egyben figyelmez­teti a világot. Pethő Tibor Bull norvég tábornok, az ENSZ Most a diplomáciáé a szó a Közel-Keleten Noha a Közel-Keleten szombaton is volt néhány harci cselekmény, a hírügy­nökségek érdeklődését nem a berepülések és tüzérségi pár­bajok kötik le, hanem azok a diplomáciai természetű mozgások, amelyek a politi­kai rendezés irányába mu­tatnak. És­közben a tűzszünet ENSZ-felügyelete Az érdeklődés homlokterébe New York került ismét. Az ENSZ székhelyén tesz kísérle­tet Jarring nagykövet a követ­kező napok folyamán, hogy te­tő alá hozza a közvetett arab— izraeli tárgyalásokat. Jarring pénteken telefonmegbeszélést folytatott U Thant ENSZ-fő­­titkárral. A 62 éves svéd dip­lomata, aki hazájának moszk­­­­vai nagykövete, jelenleg Svéd-­ ország déli részén nyári sza­badságát tölti. Hírügynökségek úgy tudják, hogy vasárnap este New Yorkba érkezik. Mint a Reuter jelenti, Odd közel-keleti megfigyelő cso­portjának parancsnoka péntek este átadta ezt a megbízatást volt helyettesének és utódjá­nak, Ensio Siilasvuo finn tá­bornoknak. Odd Bull altábornagy, aki 1963 óta működött a közel-ke­leti ENSZ-megfigyelők vezető­jeként, valószínűleg visszatér Norvégiába, ahol családja él. Utódjára, Siilasvuo vezérőr­nagyra hárul a feladat, hogy megszervezze a tervezett há­romhónapos tűzszünet ENSZ- felügyeletét a Közel-Keleten. Feltételezhető, hogy szorosan együttműködik majd Jarring­­gal. Nem bomlik fel az izraeli kormány? Mint a MENA hírügynökség jelenti, Algéria, Irak, Jordánia, Líbia, az Egyesült Arab Köz­társaság, Szudán és Szíria kül­­ügy- és hadügyminiszterei vesznek részt az arab országok Tripoliban tartandó értekezle­tén. A hétfőn kezdődő tanács­kozáson a részvevők a közel­ K. I­­Mgyar | A HAZA­FIA­S NÉPFRONT LAPJA . Potsdami emlékeztető :Külügy- és hadügyminiszterek értekezlete Hét arab ország egyezteti álláspontját Tripoliban A külpolitikai helyzet A VILÁGPOLITIKÁBAN ezen a kánikulai hétvégén viszony­lag nagy élénkség tapasztalható. A biztató hírek remélhetőleg nem bizonyulnak majd hőség okozta káprázatnak és a párás meleg elmúltával is lesz részünk jótékony hatásukban. A dip­lomácia a földkerekség két régiójának problémájával kapcso­latban van mozgásban. Európáról és a Közel-Keletről van szó. A Távol-Keleten a háborús események dominálnak, Kambod­zsában a felszabadító erők háborújuk egyik legnagyobb sza­bású hadműveletét indították meg. Legalábbis így emlegetik az offenzívát egyes nyugati hírmagyarázók. Könnyen lehet per­sze, hogy a szabadságharcos hadműveletek eltúlzásának poli­tikai célzata van és beleillik abba a játszmába, melyben a tét: a távoli Indokínában maradásra bírni az amerikai hadsereget. Az MTI washingtoni tudósítója félreérthetetlenül utal arra a nagyon is jól érezhető nyomásra, amelyet a dél-vietnami ve­zetők gyakorolnak Nixonra és szűkebb körére, s a jelentésből az a világos következtetés adódik, hogy a Fehér Ház a leg­utóbbi napokban engedett ennek a nyomásnak, így azután Bruce hiába veszi át hétfőn az amerikai delegáció vezetését a párizsi négyes Vietnam-értekezleten, kezét annyira megkötöt­ték, hogy egyelőre nem sokat várhatunk a tárgyalásoktól. Har­cias jellegű eseményekről érkeznek hírek Latin-Amerikából is, s ezeknek magyarázata abban rejlik, hogy a partizán- és városi gerillamozgalmak küzdelme­­ismét megélénkülőben van. A Frankfurter Allgemeine Zeitung dél-amerikai tudósítója né­hány nappal ezelőtt átfogó képet rajzolt a kontinens helyzeté­ről és jelezte a felszabadító harcok kezdődő lendületét. A dél­amerikai országok jó részében növekszik az elégedetlenség, ré­szint a diktatórikus uralmi formák, részint a kiáltó gazdasági ellentétek, részint a külföldi, főleg amerikai tőke garázdálko­dása miatt. Az OCOSOC genfi ülésszakának teljes csődje jelzi, hogy a vezető tőkés országok és a fejlődő országok kapcsola­tában még diplomáciai síkon egy ENSZ-testületen belül is ér­ződik a feszültség. Kudarcba fulladt az a másik genfi értekez­let is, amelyen viszont csak a fejlett tőkés országok képviselői vettek részt. A megegyezés elmaradása súlyos kereskedelmi há­ború veszélyével terhes az Egyesült Államok és a többi vezető tőkés hatalom között. Közelebbről vizsgálva az európai hely­zetet, Moszkvára szegeződik minden szem, ahol immár egy hete szünet nélkül folytatódik a szovjet—nyugatnémet tárgyalás. Az MTI bonni tudósítójának jelentése szerint a nyugatnémet saj­tónak az ellenzékkel rokonszenvező része azt állítja, hogy a megbeszélések nehéz szakaszba jutottak. Pénteki sajtóértekez­letén von Wechmar viszont jó légkörről beszélt, amely tenden­ciájában javuló. A jugoszláv lapok értesülései szerint Scheel a jövő hét végéig szándékszik Moszkvában maradni, s a Borba és a Politika egyaránt azt írja, hogy a pénteki megbeszélések után bizonyos haladásról lehet beszélni. A Közel-Keletet ille­tően szintén óvatos várakozás jellemzi az általános hangulatot. Miután a három legérdekeltebb fél — az EAK, Jordánia és Izrael — igent mondott, a tűzszünet valószínűnek látszik, sőt számítani lehet a közvetítő tárgyalások megindulására is. He­lyesen mutat rá a New York Times szombati vezércikke, hogy a békéhez vezető hosszú és nehéz utat csak akkor lehet sike­resen végigjárni, ha a szembenálló országok felelős vezetői mindkét oldalon határozottan szembeszegülnek saját szélsősé­geseikkel. Ebből a szempontból érdemel figyelmet egyfelől a kairói Al Ahram és a palesztinai Felszabadítási Szervezet lap­jának közvetett polémiája, másfelől az a bírálat, amelyet a Pravda gyakorol az iraki kormányzó pártnak a közel-keleti rendezéssel kapcsolatban elfoglalt negatív álláspontja felett. keleti helyzet legújabb fejle­ményeit vitatják meg. Golda Meir izraeli minisz­terelnökasszony is összehívta szombat estére kormányának fontosabb tagjait, hogy részle­teiben vitassák meg az ameri­kai javaslatokra adandó hiva­talos választ. A Reuter hírügy­nökség úgy értesült, hogy az amerikai javaslatok elfogadá­sával kirobbant válság eddig nem okozott végleges szaka­dást Jeruzsálemben. A Gahal párti miniszterek még részt vesznek a kabinetüléseken, s távozásuk esetleg a Gahal Párt hétfőn sorra kerülő központi bizottsági ülése után várható. Jeruzsálemi megfigyelők sze­rint viszont az sem lehetetlen, hogy a belső egység fenntartá­sa érdekében a felek megtalál­ják a megfelelő „formulát”, amely elkerülhetővé teszi a kormány felbomlását. Az Al Ahram és az Al Fatah szópárbaja A kairói Al Ahram szombati száma azokat az arab politiku­sokat bírálja, akik szembehe­lyezkednek Nasszer elnöknek az amerikai indítványokat tá­mogató kezdeményezésével. A lap „frázispufogtatóknak és politikai szatócsoknak” minősí­ti azokat, akik kétségbevonják az EAK döntésének átgondolt­ságát, valamint azt, hogy ez a lépés a legcsekélyebb mérték­ben sem jelent eltérést a Biz­tonsági Tanács határozatának végrehajtásával és a paleszti­nai nép jogainak érvényesíté­sével kapcsolatos korábbi egyiptomi állásponttól. Mint az Al Ahram közli, az EAK legfőbb politikai testüle­te is ülést tart, hogy megvitas­sa az egyes arab országok rea­gálását. A lap bírálja Izraelt, amely eddig csupán olyan „bi­zonytalan” választ adott a „Ro­­gers-tervre”, amely „messze a biztonsági tanácsi határozat”, sőt az amerikai indítványok mögött kullog.” A Palesztinai Felszabadítási Szervezet lapja, az Al Fatah szombati számában rámutatott arra, hogy Izrael az amerikai közel-keleti rendezési terv el­fogadásával „csapást mért azokra, akik taktikus lépésnek és mesteri húzásnak próbálták feltüntetni e javaslatok elfo­gadását” arab részről. Megfigyelők szerint a lap az amerikai javaslatoknak az EAK által történt elfogadására utal, amikor ezt írja: „Azt mondták népüknek,, hogy Iz­rael nem fogadja el majd e ja­vaslatokat, s ezzel nemzetközi téren elszigeteli magát. Mit mondanak majd most, amikor Izrael elfogadta az indítványo­kat?” Új amerikai nagykövet Ammanban Kairói közlés szerint az iz­raeli légierő gépei szombaton reggel bombázták a Szuezi­­csatorna mentén fekvő egyip­tomi állásokat. Ismailia és Al Kantara térségében a szem­benálló erők nehéztüzérséggel lőtték egymást. Az AP szerint az izraeli katonai cselekmé­nyekkel kapcsolatban Kairó­ban megjegyzik, mindez azok után történik, hogy Izrael pén­teken bejelentette, hozzájárul a háromhónapos tűzszünet kihir­detéséhez. Nixon elnök kinevezte az Egyesült Államok új jordániai és szaúd-arábiai nagykövetét. Különösen a jordániai nagykö­veti poszt újrabetöltése figye­lemre méltó. A most kineve­zett Dean Brown elődje, Har­­rison Symmes, nem egészen „saját jószántából” távozott Ammanból néhány hónappal ezelőtt. Távozását heves ame­­rikaellenes tüntetések előzték meg, s ezek késztették Lisco külügyminiszter-helyettest ter­vezett jordániai látogatásának lemondására. A három szezvetlen érdekelt „igenje” után Washingtonban már a közvetítő tárgyalások színhelyét találgat­ják Nixon közel-keleti témájú sajtónyilatkozata Washingtonból jelenti az MTI. A kaliforniai San Cle­­mente-ben tartózkodó Nixon elnök szombaton hajnalban (magyar idő szerint) sajtónyi­latkozatban üdvözölte azt a hírt, hogy az EAK és Jordánia után végül Izrael is elfogadta az amerikai tűzszüneti tárgya­lási javaslatot. Az amerikai el­nök hangsúlyozta, hogy a ja­vaslat elfogadása a három leg­közvetlenebbül érdekelt ország által „csupán az első, bár fon­tos lépés” a közel-keleti konf­liktus békés rendezése felé, s nem szabad lebecsülni „a béke elérése útjában álló súlyos akadályokat...” Nixon „mér­sékletre” és „rugalmasságra” szólította fel a szembenálló fe­leket, valamint arra, hogy a tárgyalásokon „mutassanak hajlandóságot valamivel keve­sebbnek az elfogadására, mint maximális követeléseik”. Washingtoni megfigyelők szerint az amerikai javaslatok elfogadásához az utolsó lökést Nixon elnök csütörtöki sajtó­­értekezletén elhangzott „bizto­sítékok” adták meg a Meir­­kormánynak. Amerikai sajtó­körökben általános az a véle­mény, hogy Nixon elnök kije­lentése, amely szerint a „vég­leges békerendezés létrejötte előtt” Izraelnek nem kell ki­vonnia csapatait egyetlen meg­szállt arab területről sem, le­hetővé teszi majd Tel Aviv számára, hogy a „legrugalma­sabban” értelmezze Rogers kül­ügyminiszter amúgy is képlé­keny békeformuláját. Egyelőre homály fedi, hogy mi lesz a következő lépés és milyen úton-módon gondolják kialakítani és mozgásba hozni a tárgyalások gépezetét, a tűz­szünet gyakorlati megvalósítá­sát, illetve a fegyvernyugvás betartásának ellenőrzését. Fel­­tételezések szerint a négy nagyhatalom ENSZ-nagyköve­­tei a három érdekelt országtól beérkezett válaszok alapján a jövő hét elején felkérik U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy szólítsa fel Jarring svéd diplo­matát közel-keleti közvetítő missziójának felújítására. Az amerikai fővárosban Nicosiát, New Yorkot, illetve említik mint lehetséges szín­helyet, ahová Jarring össze­hívhatja a­ feleket a közvetí­tésével megindítandó tárgyalá­sokra.

Next