Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
„Ha ismét ostobának bizonyulunk, megérdemeljük a szerencsétlenséget, amely elkerülhetetlenül ránk zúdul” . Byrnes amerikai külügyminiszter mondotta ezt néhány nappal a potsdami egyezmény aláírása után, s arra célzott, hogy az első világháborút követően a nyugati nagyhatalmak rosszul rendezték az ügyeket. Ma a potsdami egyezmény negyedszázados évfordulóján jogos megvizsgálni a kérdést, nem követték-e el a nyugati hatalmak nagyjából ugyanazokat a hibákat Európában, mint ötven évvel ezelőtt. Potsdamban jó egyezmény született. Tekintetbe vette a háború okozta változásokat és a béke érdekeinek megfelelően igyekezett meghatározni az európai rendezés fő vonalait. Akadtak természetesen irreális elképzelések is, így az Egyesült Államok és Anglia külön-külön tervvel állt elő Németország felosztására és éles vitában ütköztek össze a nézetek Lengyelország jövő határairól is. A szovjet diplomácia azonban sikerrel hárította el az ilyen terveket — nem utolsósorban azért, mert az Egyesült Államoknak szüksége volt a Szovjetunió segítségére Japán ellen — s így a potsdami egyezmény kimondotta, hogy demokratikus alapon át kell alakítani Németország egész politikai életét, örökre meg kell semmisíteni a német militarizmust és fel kell oszlatni a német monopolista egyesüléseket. A Párizs-környéki békeszerződésekkel ellentétben a potsdami egyezmény tehát alkalmas lehetett volna arra, hogy a szerződésben meghatározott elvek alapján készüljön el az új, békés Európa építménye. A potsdami egyezményt azonban a nyugati hatalmak nem tartották be. Ebből származott negyedszázadon keresztül minden bonyodalom Európában és ezért megoldatlan máig is a kontinens biztonsága. A nemzetközi egyezmények értelme pedig éppen abban áll, hogy a feleknek szigorúan ragaszkodniuk kellene a szerződés betűihez és szelleméhez. „Pacta sunt servanda”— mondták már a régi rómaiak is. A szerződéseket be kell tartani. A sors, vagy a történelem nemegyszer különös véletleneket hoz össze, talán éppen így akarva felhívni a figyelmet a régi igazságokra. Ilyennek tekinthetjük, hogy éppen a potsdami évforduló idején tárgyal Moszkvában a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere. Évfordulókról beszélve, hadd tegyük hozzá, hogy a világ nemrégen emlékezett meg az 1954-es genfi egyezményekről. Az indokínai népek, de az amerikai nép tragédiája is a genfi egyezmények be nem tartása. Ismételt bizonyíték amellett, hogy a nemzetközi válságok kiölte ffijndan esetben viszszavezethetők a nemzetközi egyezmények felrúgására. A genfi egyezmények, ha nem is rendezték véglegesen Indokína jövőjét — hiszen a 17. szélességi foknál kettéosztották Vietnamot —, mégis tartalmazták mindazokat az elveket — függetlenség, szuverenitás, belügyekbe való be nem avatkozás, önrendelkezési jog —, amelyeken a háború dúlta ország népeinek békés élete felépülhetett volna. Az Egyesült Államok azonban Franciaország helyébe lépve fegyveres beavatkozásával nemcsak agressziót követett el, hanem világháborúval fenyegető, súlyos nemzetközi válságot robbantott ki, amely azóta is az egyik legfőbb akadálya az egyéb világpolitikai jelentőségű kérdések rendezésének. De a genfi egyezmények megsértése indította el az Egyesült Államokban is azt a folyamatot, amelynek következtében mély horpadások és hasadások keletkeztek az amerikai belső arcvonalon, rendkívül kiéleződtek a társadalmat megosztó különféle ellentmondások, s ijesztő mértékben jelentkezik a lelkiismereti és morális válság. A mai helyzet és a mai állapotok ismeretében valószínűleg alig akadna józan amerikai, aki ne mondaná: nemcsak erkölcsösebb, de hasznosabb is lett volna a genfi egyezmények betartása. Hasonló kérdéssel áll szemben a világ a Közel- Keleten is. Itt ugyan nem beszélhetünk érvényes nemzetközi egyezmény megsértéséről — e térség népei 1948-tól a folyamatos agresszió állapotában élnek —, de a Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadott 1967 novemberi határozata, minden csűrés-csavarás ellenére kötelező erővel bír a tagállamok kormányaira. Egyedül csak a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtásával képzelhető el a rendezés a Közel-Keleten, ez az igazság annyira magától értetődő, hogy még az úgynevezett Rogers-terv sem kerülhette meg a világszervezeti döntést. A válság tovább szélesedésének és a harci cselekmények izraeli eszkalációjának oka éppen a határozat semmibe vevése. Egyelőre még nem világosak az izraeli igenlő válasz részletei. Jobbára éppen a részletektől függ majd, hogy a válasz valóban beleegyezést jelent-e, vagy esetleg a kitérők szövevényét. Komoly nehézség forrása lehet az egyes szélsőséges arab politikai erők elutasító magatartása. Most, amikor a tárgyalásos irányzat a kibontakozás szakaszához érkezett Európában, és észrevehető eltolódás mutatkozik a Közel- Keleten a diplomáciai színtér irányába, fokozottan jelentkezik a nemzetközi szerződések tiszteletben tartásának fontossága. A potsdami egyezmény negyed százados évfordulója erre emlékezteti, s egyben figyelmezteti a világot. Pethő Tibor Bull norvég tábornok, az ENSZ Most a diplomáciáé a szó a Közel-Keleten Noha a Közel-Keleten szombaton is volt néhány harci cselekmény, a hírügynökségek érdeklődését nem a berepülések és tüzérségi párbajok kötik le, hanem azok a diplomáciai természetű mozgások, amelyek a politikai rendezés irányába mutatnak. Ésközben a tűzszünet ENSZ-felügyelete Az érdeklődés homlokterébe New York került ismét. Az ENSZ székhelyén tesz kísérletet Jarring nagykövet a következő napok folyamán, hogy tető alá hozza a közvetett arab— izraeli tárgyalásokat. Jarring pénteken telefonmegbeszélést folytatott U Thant ENSZ-főtitkárral. A 62 éves svéd diplomata, aki hazájának moszkvai nagykövete, jelenleg Svéd- ország déli részén nyári szabadságát tölti. Hírügynökségek úgy tudják, hogy vasárnap este New Yorkba érkezik. Mint a Reuter jelenti, Odd közel-keleti megfigyelő csoportjának parancsnoka péntek este átadta ezt a megbízatást volt helyettesének és utódjának, Ensio Siilasvuo finn tábornoknak. Odd Bull altábornagy, aki 1963 óta működött a közel-keleti ENSZ-megfigyelők vezetőjeként, valószínűleg visszatér Norvégiába, ahol családja él. Utódjára, Siilasvuo vezérőrnagyra hárul a feladat, hogy megszervezze a tervezett háromhónapos tűzszünet ENSZ- felügyeletét a Közel-Keleten. Feltételezhető, hogy szorosan együttműködik majd Jarringgal. Nem bomlik fel az izraeli kormány? Mint a MENA hírügynökség jelenti, Algéria, Irak, Jordánia, Líbia, az Egyesült Arab Köztársaság, Szudán és Szíria külügy- és hadügyminiszterei vesznek részt az arab országok Tripoliban tartandó értekezletén. A hétfőn kezdődő tanácskozáson a részvevők a közel K. IMgyar | A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA . Potsdami emlékeztető :Külügy- és hadügyminiszterek értekezlete Hét arab ország egyezteti álláspontját Tripoliban A külpolitikai helyzet A VILÁGPOLITIKÁBAN ezen a kánikulai hétvégén viszonylag nagy élénkség tapasztalható. A biztató hírek remélhetőleg nem bizonyulnak majd hőség okozta káprázatnak és a párás meleg elmúltával is lesz részünk jótékony hatásukban. A diplomácia a földkerekség két régiójának problémájával kapcsolatban van mozgásban. Európáról és a Közel-Keletről van szó. A Távol-Keleten a háborús események dominálnak, Kambodzsában a felszabadító erők háborújuk egyik legnagyobb szabású hadműveletét indították meg. Legalábbis így emlegetik az offenzívát egyes nyugati hírmagyarázók. Könnyen lehet persze, hogy a szabadságharcos hadműveletek eltúlzásának politikai célzata van és beleillik abba a játszmába, melyben a tét: a távoli Indokínában maradásra bírni az amerikai hadsereget. Az MTI washingtoni tudósítója félreérthetetlenül utal arra a nagyon is jól érezhető nyomásra, amelyet a dél-vietnami vezetők gyakorolnak Nixonra és szűkebb körére, s a jelentésből az a világos következtetés adódik, hogy a Fehér Ház a legutóbbi napokban engedett ennek a nyomásnak, így azután Bruce hiába veszi át hétfőn az amerikai delegáció vezetését a párizsi négyes Vietnam-értekezleten, kezét annyira megkötötték, hogy egyelőre nem sokat várhatunk a tárgyalásoktól. Harcias jellegű eseményekről érkeznek hírek Latin-Amerikából is, s ezeknek magyarázata abban rejlik, hogy a partizán- és városi gerillamozgalmak küzdelmeismét megélénkülőben van. A Frankfurter Allgemeine Zeitung dél-amerikai tudósítója néhány nappal ezelőtt átfogó képet rajzolt a kontinens helyzetéről és jelezte a felszabadító harcok kezdődő lendületét. A délamerikai országok jó részében növekszik az elégedetlenség, részint a diktatórikus uralmi formák, részint a kiáltó gazdasági ellentétek, részint a külföldi, főleg amerikai tőke garázdálkodása miatt. Az OCOSOC genfi ülésszakának teljes csődje jelzi, hogy a vezető tőkés országok és a fejlődő országok kapcsolatában még diplomáciai síkon egy ENSZ-testületen belül is érződik a feszültség. Kudarcba fulladt az a másik genfi értekezlet is, amelyen viszont csak a fejlett tőkés országok képviselői vettek részt. A megegyezés elmaradása súlyos kereskedelmi háború veszélyével terhes az Egyesült Államok és a többi vezető tőkés hatalom között. Közelebbről vizsgálva az európai helyzetet, Moszkvára szegeződik minden szem, ahol immár egy hete szünet nélkül folytatódik a szovjet—nyugatnémet tárgyalás. Az MTI bonni tudósítójának jelentése szerint a nyugatnémet sajtónak az ellenzékkel rokonszenvező része azt állítja, hogy a megbeszélések nehéz szakaszba jutottak. Pénteki sajtóértekezletén von Wechmar viszont jó légkörről beszélt, amely tendenciájában javuló. A jugoszláv lapok értesülései szerint Scheel a jövő hét végéig szándékszik Moszkvában maradni, s a Borba és a Politika egyaránt azt írja, hogy a pénteki megbeszélések után bizonyos haladásról lehet beszélni. A Közel-Keletet illetően szintén óvatos várakozás jellemzi az általános hangulatot. Miután a három legérdekeltebb fél — az EAK, Jordánia és Izrael — igent mondott, a tűzszünet valószínűnek látszik, sőt számítani lehet a közvetítő tárgyalások megindulására is. Helyesen mutat rá a New York Times szombati vezércikke, hogy a békéhez vezető hosszú és nehéz utat csak akkor lehet sikeresen végigjárni, ha a szembenálló országok felelős vezetői mindkét oldalon határozottan szembeszegülnek saját szélsőségeseikkel. Ebből a szempontból érdemel figyelmet egyfelől a kairói Al Ahram és a palesztinai Felszabadítási Szervezet lapjának közvetett polémiája, másfelől az a bírálat, amelyet a Pravda gyakorol az iraki kormányzó pártnak a közel-keleti rendezéssel kapcsolatban elfoglalt negatív álláspontja felett. keleti helyzet legújabb fejleményeit vitatják meg. Golda Meir izraeli miniszterelnökasszony is összehívta szombat estére kormányának fontosabb tagjait, hogy részleteiben vitassák meg az amerikai javaslatokra adandó hivatalos választ. A Reuter hírügynökség úgy értesült, hogy az amerikai javaslatok elfogadásával kirobbant válság eddig nem okozott végleges szakadást Jeruzsálemben. A Gahal párti miniszterek még részt vesznek a kabinetüléseken, s távozásuk esetleg a Gahal Párt hétfőn sorra kerülő központi bizottsági ülése után várható. Jeruzsálemi megfigyelők szerint viszont az sem lehetetlen, hogy a belső egység fenntartása érdekében a felek megtalálják a megfelelő „formulát”, amely elkerülhetővé teszi a kormány felbomlását. Az Al Ahram és az Al Fatah szópárbaja A kairói Al Ahram szombati száma azokat az arab politikusokat bírálja, akik szembehelyezkednek Nasszer elnöknek az amerikai indítványokat támogató kezdeményezésével. A lap „frázispufogtatóknak és politikai szatócsoknak” minősíti azokat, akik kétségbevonják az EAK döntésének átgondoltságát, valamint azt, hogy ez a lépés a legcsekélyebb mértékben sem jelent eltérést a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtásával és a palesztinai nép jogainak érvényesítésével kapcsolatos korábbi egyiptomi állásponttól. Mint az Al Ahram közli, az EAK legfőbb politikai testülete is ülést tart, hogy megvitassa az egyes arab országok reagálását. A lap bírálja Izraelt, amely eddig csupán olyan „bizonytalan” választ adott a „Rogers-tervre”, amely „messze a biztonsági tanácsi határozat”, sőt az amerikai indítványok mögött kullog.” A Palesztinai Felszabadítási Szervezet lapja, az Al Fatah szombati számában rámutatott arra, hogy Izrael az amerikai közel-keleti rendezési terv elfogadásával „csapást mért azokra, akik taktikus lépésnek és mesteri húzásnak próbálták feltüntetni e javaslatok elfogadását” arab részről. Megfigyelők szerint a lap az amerikai javaslatoknak az EAK által történt elfogadására utal, amikor ezt írja: „Azt mondták népüknek,, hogy Izrael nem fogadja el majd e javaslatokat, s ezzel nemzetközi téren elszigeteli magát. Mit mondanak majd most, amikor Izrael elfogadta az indítványokat?” Új amerikai nagykövet Ammanban Kairói közlés szerint az izraeli légierő gépei szombaton reggel bombázták a Szuezicsatorna mentén fekvő egyiptomi állásokat. Ismailia és Al Kantara térségében a szembenálló erők nehéztüzérséggel lőtték egymást. Az AP szerint az izraeli katonai cselekményekkel kapcsolatban Kairóban megjegyzik, mindez azok után történik, hogy Izrael pénteken bejelentette, hozzájárul a háromhónapos tűzszünet kihirdetéséhez. Nixon elnök kinevezte az Egyesült Államok új jordániai és szaúd-arábiai nagykövetét. Különösen a jordániai nagyköveti poszt újrabetöltése figyelemre méltó. A most kinevezett Dean Brown elődje, Harrison Symmes, nem egészen „saját jószántából” távozott Ammanból néhány hónappal ezelőtt. Távozását heves amerikaellenes tüntetések előzték meg, s ezek késztették Lisco külügyminiszter-helyettest tervezett jordániai látogatásának lemondására. A három szezvetlen érdekelt „igenje” után Washingtonban már a közvetítő tárgyalások színhelyét találgatják Nixon közel-keleti témájú sajtónyilatkozata Washingtonból jelenti az MTI. A kaliforniai San Clemente-ben tartózkodó Nixon elnök szombaton hajnalban (magyar idő szerint) sajtónyilatkozatban üdvözölte azt a hírt, hogy az EAK és Jordánia után végül Izrael is elfogadta az amerikai tűzszüneti tárgyalási javaslatot. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a javaslat elfogadása a három legközvetlenebbül érdekelt ország által „csupán az első, bár fontos lépés” a közel-keleti konfliktus békés rendezése felé, s nem szabad lebecsülni „a béke elérése útjában álló súlyos akadályokat...” Nixon „mérsékletre” és „rugalmasságra” szólította fel a szembenálló feleket, valamint arra, hogy a tárgyalásokon „mutassanak hajlandóságot valamivel kevesebbnek az elfogadására, mint maximális követeléseik”. Washingtoni megfigyelők szerint az amerikai javaslatok elfogadásához az utolsó lökést Nixon elnök csütörtöki sajtóértekezletén elhangzott „biztosítékok” adták meg a Meirkormánynak. Amerikai sajtókörökben általános az a vélemény, hogy Nixon elnök kijelentése, amely szerint a „végleges békerendezés létrejötte előtt” Izraelnek nem kell kivonnia csapatait egyetlen megszállt arab területről sem, lehetővé teszi majd Tel Aviv számára, hogy a „legrugalmasabban” értelmezze Rogers külügyminiszter amúgy is képlékeny békeformuláját. Egyelőre homály fedi, hogy mi lesz a következő lépés és milyen úton-módon gondolják kialakítani és mozgásba hozni a tárgyalások gépezetét, a tűzszünet gyakorlati megvalósítását, illetve a fegyvernyugvás betartásának ellenőrzését. Feltételezések szerint a négy nagyhatalom ENSZ-nagykövetei a három érdekelt országtól beérkezett válaszok alapján a jövő hét elején felkérik U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy szólítsa fel Jarring svéd diplomatát közel-keleti közvetítő missziójának felújítására. Az amerikai fővárosban Nicosiát, New Yorkot, illetve említik mint lehetséges színhelyet, ahová Jarring összehívhatja a feleket a közvetítésével megindítandó tárgyalásokra.