Magyar Nemzet, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
. ..ni. i.ii ........................... i - - Olvasónapló gyermekrajzokban Százszámra érkeztek a pályázatok a könyvkiadói egyesülés és a Móra Könyvkiadó felhívására: gyermekrajzok, a kijelölt olvasmányok élményeinek ábrázolásai. A nemzetközi könyvév alkalmából hirdették meg a pályázatot januárban, s a felhívást megismétlik hónapról hónapra, amíg a könyvév tart. Az általános iskola alsó és felső osztályait járó diákoknak háromhárom könyvet választanak ki a legújabban megjelentek közül, de arra is gondolnak, hogy a kiválasztott művekből legyen már a könyvtárakban is. Van közöttük vére és próza egyaránt. Kitűnő az ötlet. A gyermekeknek szinte az anyanyelvüknél is természetesebb kifejezése a rajz, kezük engedelmeskedik a képzeletüknek, amíg "csak szülők, rokonok, néha azonban tanáraik is el nem szoktatják ettől őket, s rájuk tukmálják mások ízlését, mások stílusát, benne a mások gondolatát és egyéniségét. Mielőtt még írni tudna, rajzban kitűnően kifejezi önmagát a gyermek. Rögzíti, amit lát, s úgy rajzolja le, ahogyan ő látja. A jó könyv hatását hatványozza, ha a gyermek olvasónaplót vezethet a rajzban. Ha csak csekély ösztönzést kap is ahhoz, hogy a pályázatot jól értse, a gyermek számára ez a havonta ismétlődő, havonta megújuló olvasónapló többet érhet, mint jó néhány tankönyv, tananyag, irodalmi óra. Megtanulhatja belőle például, hogy az elolvasott művet öszsze tudja foglalni. A hagyományos módszer — „mondd el saját szavaiddal” — gyakran vezet zsákutcába: a gyermek fölmondja az olvasmányt, amennyire tudja, csaknem szóról-szóra, kicsit persze, értelmetlenül, tartalmatlanul, a „tartalom” szó másik, mélyebb, igazibb értelmében. A rajz, az egész mű egyetlen rajzba tömörítése viszont éppen arra készteti a gyereket, hogy a lényeget fejezze ki, legalábbis a számára lényeget, vagyis az élményt. Kiderül-e ez a pályázatra érkezett sokszáz rajzból? Részben kiderül. Minél fiatalabb a pályázó, annál inkább kiderül, annál eredetibbek, őszintébbek, egyénibbek a rajzok. Ha színes ceruzával, tollal, ragasztott színes papírral, festékkel dolgoznak ezek a kis gyermekek, élénkek a színek, találóak, jellemzőek. Ha fekete rostiont használnak, hangsúlyosabbá válik kezükben a forma, a vonal, amely természetesen nem „természethű", hanem lényeglátó. Publicisták keményen támadják a művészeti írásokban elburjánzott „látomás” kifejezést, s jól teszik, mert úton, útfélen koptatták, fellengzőssé üresítették ezt a szót; de ha eredeti, szép értelmében használhatnánk, ide, a gyermekrajzokra igazán illenék. Később aztán a belülről fakadó látást egyre inkább háttérbe szorítja, elnyomja a kintről jövő hatás. A sokszáz rajz között talán egyetlenegy sincsen, amely a kijelölt könyvben látható illusztrációt másolná, ezt különben a feltételek tiltják is. De igen sok beküldött rajz másol, utánoz, illusztrációkat általában, főként a kevésbé egyéni stílusú illusztrációkat. S gyakori a gyanú, hogy a beküldött rajzba beleszólt a szülő, beleszólt a rajztanár is. Baj ez? Nem az-e a dolga a szülőnek, tanárnak, hogy irányítson, neveljen, javítson, tanítson? Csakhogy a tanítás művészete abban rejlik, hogy a nevelő a gyermek egyéniségét fejlessze sokoldalúvá, segítse színesedni; a beküldött rajzok egynémelyike viszont gyanút ébreszt, hogy a „tanítás” olykor az elszürkülés, az Egysíkúság, a megszokottba simulás irányába hat. Mi készteti a gyerekeket a részvételre? A jutalom? Meglehet, a jutalom reménye is, hiszen ki ne szeretne megjutalmazott lenni, a száz- vagy nyolcvan- vagy ötvenforintos könyvutalványért pénzértékénél értékesebb könyvet vásárolni, ki ne örülne, ha kisiskolás létére rajzát közlik, nevét kinyomtatják? Talán mégsem csupán ez a titka a széles körű, növekvő, s remélhetően még tovább gazdagodó részvételnek. Első oka ennek az olvasási kedv, s a rajzolás szeretete. Az egyik az Olvasó népért mozgalomnak, a másik a művészeti kultúra barátainak is állandó óhaja. Itt a bizonyíték, hogy a gyermekekben mindkettő megvan. Meg is kell őrizni, nehogy elveszítsék. S ezért minden követ meg kellene mozgatni, hogy ez a pályázat mozgalommá gyarapodjon, s ne csak a könyvévben, hanem valamilyen formában mindig segítse a gyermekek olvasásélményének rajzos kifejezését. Az a felnőtt, aki könyvespolcán őrizhetné gyermekkorának rajzos olvasónaplóját, könyvbarát, művészetértő lesz egész életére. Zay László Bóbita álmos — Szűcs Zsuzsa I. o. tan. rajza Ingyen reggeli a lacikonyhán — Pekker Erika II. o. tan. í Villl ZOt ■■■■— i... . Debreceni iskolákban Órák és gyakorlatok Debrecen iskoláival ismerkedtem öt napon át; arra voltam kíváncsi, hogyan élnek megnövekedett jogaikkal az igazgatók, milyen kezdeti eredményekkel és gondokkal jár együtt az újfajta iskolavezetés. De olykor egy érdekes óra, politechnikai gyakorlat, máskor tanárokkal, diákokkal folytatott beszélgetés terelt el nem kevésbé fontos témák felé. A csönd fegyelme Újhelyi Istvánné, a Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgatója két évtizede vezeti ezt az intézményt, amelyben 18 osztály, 750 diák tanul. Tantermük azonban csak 16 van, a hiányzó kettőt különféle gyakorlatokkal lehet pótolni; amíg másutt foglalkoztatják az osztályt, felszabadul a terem. A 750 diákból csak 100 a fiú, a lányok csivitelése uralja itt is az iskolát. Több mint 10 esztendeje minden évfolyamból egy-egy osztályt a postaforgalom számára képeznek: az itt végzők érettségi után kisebb-nagyobb posztokat tölthetnek be a postán. Az igazgatónő óralátogatásra a II.B-t javasolja. Dr. Gaál Györgynének lesz történelemórája, egy téma lezárása. A hetes jelentéséből kitűnik, hogy 45-ös létszámú az osztály és bizony gyakran találkozom másutt, általános iskolában, gimnáziumban is — Debrecen egyik gondjaként — ilyen zsúfoltsággal. Nagy csönd kell hozzá, hogy ennek a vékony csontú, halk szavú tanárnőnek a hangja az utolsó padokig elhatoljon. De nem először tapasztalom, hogy éppen ebben a nyugalomban rejlik a fegyelmező erő. Dózsa mozgalmától indul az óra. Gaálné utal az iskola irodalmi színpadának Dózsa-műsorára. Megkaptam a műsor forgatókönyvét: valóban szép, színvonalas irodalmi összeállítás. Az osztály élénk. Nem úgy, hogy a tanár erőszakkal, tréfával vagy állandó felszólítgatással élénkíti. Egyszerűek, világosak, könnyen követhetők a kérdései, így hát mindenki szívesen bekapcsolódik a munkába. Olyan az óra ritmusa, mint egy szimfóniában az egymást követő ellentétes tételek: egyéni beszámoló, együttes munka gyors kérdésekkel és válaszokkal, ismét önálló felelet, közben öszszefoglalás, füzetbe írt tömör vázlatpontokkal. A tanárnő néhány egyéni hangulatú mondattal jellemzi Pázmány Pétert és a hitvitázók stílusát. Biztos, hogy erre még az érettségin is emlékezni fognak. De a legtöbbször nem ő zárja le a részeket: az osztálynak kell gondos kérdésekre gondolkodva összegezni. Énekszó a Csapókertben „Egymás mellett található egy gyorsan fejlődő, iparosodó nagyváros ..., valamint egy szervesen hozzá tartozó, de lényegesen lassabban fejlődő — sok tekintetben még ma is elmaradott — tanyavilág. Ráadásul a kettő között — a város peremén — széles külterületi övezet helyezkedik el, amolyan átmenet ez a falu és a város között”. A felszabadulás 25. évfordulójára készült díszes debreceni albumban olvashatók ezek a sorok. Ennek az átmenetnek, a debreceni külsőségi vidéknek egyik jellegzetes pontja a Csapókert. Iskolájába 35 csoportban majdnem ezer gyerek jár. A rozzant épülettel, a kényszerűen használt tornateremmel, a rossz bútorzattal nem szívesen büszkélkedik az igazgatónő, Szosznyák Sándorné. Dicsekedhetne viszont az énekzenei tagozattal. A lakosság nagyon nagy része munkás, a gyerekek szüleinek 80 százaléka fizikai dolgozó; nem lebecsülendő eredmény, hogy ékes népi dallam hallatszik ki a termekből. A Kodály-módszert dicséri, hogy a tagozatok, amelyekben mindennap van éneklés, nemcsak a nagyvárosi iskolákban váltak be. Énekórára, pontosabban az óra egyik felére — másik felében olvasás lesz — invitálnak be az első osztályba. Mosolygós, barna, egészen ifjú tanárnő tartja, Széll Mária, most végezte a tanárképző főiskolát. Dalolva köszöntenek. Az a szokás, hogy maguk komponálta kis dallammal mondják, éneklik, jó napot kívánok. Aztán népdalokat énekelnek, Széll Mária kézjeleire könynyedén szolmizálnak a 6-7 éves gyerekek, még táncolnak is vidáman egy csárdás ütemére. Az énektagozatban persze kisebb a létszám, 21-en vannak, szemben a másik első osztály 40-es létszámával. Ez nyilván a tanulmányi átlagokban is megmutatkozik. Az ötv- idikben például az első félévben az egyik osztály 2,3-as, a másik 3,3-as átlagot ért el magyarból. Hasonló az ingadozás oroszból — 2,2, 3,2 —, sőt még testnevelésből is: 3,3, 4,5. Az igazgatónő azt mondja: az idén indult utoljára énekzene tagozat, jövőre megszűnik. Sporttagozatra gondol inkább, a tervet a gyerekek fizikai erejére, fölös energiáira alapozva, bár az adottságok egyelőre — a megfelelő tornaterem például — ehhez még hiányoznak. Ónosi László, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője viszont azt mondja: inkább valamiféle nyelvi vagy természettudományos tagozatra volna szükség ebben a munkáslakta külsőségi iskolában. Érvek, ellenérvek csatájában mégis sajnálom a mindennap éneklő gyerekeket: nem vétek-e a gyönyörű folyamat Itót megszakítani? Ampermérő jelzi a hibát A Tóth Árpád Gimnáziumban, Debrecennek egyik nem túlságosan nagy múltú, de más középiskolákkal máris jeles eredménnyel vetélkedő intézményében még él a nem kevés helyen kudarcba fulladt 5+1, a politechnizáció „klaszszikus” formája. Polgár Sándor igazgató, aki 1957-ben, mindössze 29 esztendősen lett ennek az intézménynek a vezetője, ma is hisz a heti egynapos gyakorlatban. Akkor persze — magyarázza —, ha ezt a tantárgyakban, a matematikában, fizikában, kémiában, biológiában is megalapozzák, és ha a gyakorlat megfelelő iskolai létesítményekben, műhelyekben, laboratóriumban, gyakorlókertben folyhat. És ami ehhez még hozzá tartozik: ha a politechnizáció tárgya okosan kapcsolódik a népgazdaság szélesebb területeihez. Háromféle politechnizáció létezik a Tóth Árpád Gimnáziumban: elektrotechnikai, vegyipari és mezőgazdasági, és mindháromnak szerepe van a pályairányításban, a pályadöntések előkészítésében is. A szemben levő iskola kertjében van a gimnázium elektrotechnikai műhelye. Varga László matematika-fizika szakos tanár vezeti az I/C gyakorlatát. Parányi irodájában vázlatokon, fényképeken, szakszerű leírásokon mutatja, milyen magas fokot érhetnek el 4 év alatt a gimnazisták a megfelelő pedagógiai, szakmai vezetés mellett. Az első évben még a manuális feladatok dominálnak, de a harmadik osztály végére pontódás erősítőfokozat tervezése, Geiger Müller számláló, egyéb mérőműszer és elektrotechnikai eszköz készítése a várható és már elért eredmény. Borzas fiúfejek merednek nyomtatott áramkörű műanyag lapok fölé, mérnek, vizsgálnak, kutatnak kettes csapatokban. Tanáruk pedig megjegyzi: — Ezek a gyerekek pontosan tudják már, hogy itt nagy a felelősség, mert a hibát nehezebb kijavítani, mint az elméleti órán. Mondják is néha, tanár úr, ha itt mi valamit elrontunk, annak amperszaga van. Mert hogy ég az ampermérő. De most tiszta a levegő: nincs veszélyben a munka. Gábor István BoriS Ifvél //dlSZáldl A televízió Bors Mátéjának hajaszála nem őszül és nem görbül meg. E körülmény széles feltűnést keltett. A televízió Angyalának hajaszála sem őszül, meg sem görbül. Ezt mindenki természetesnek tartja, pedig attól, ahány kalandon ez az Angyal átment, akár százéves is lehetne. Angyal kalandjait azonban a szerző nem kötötte időhöz. Mindegyik a jelenben játszódik. Angyal egy hónap alatt akár ötven kalandot is átélhet. Nem öregszik, nem ráncosodik, nem történik baja. Bors kalandjai történelmi eseményekhez fűződnek. Több mint huszonöt évet ölelnek át ezek az események. A szerzők mindig pontosan meghatározzák a kaland időpontját, a történelmi helyzetet. A néző tehát számolhat: ha Bors 1918-ban ennyi éves volt. 1936-ban ennyi meg ennyi kell, hogy legyen. Dehát ha Bors 1918-ban már így nézett ki, hogyan nézhet ki ugyanígy 1944-ben? A néző számol, és tűnődik. Jól ismeri a történelmi helyzetet. Minél közelebb ér hozzá a filmbeli történelem, annál többet tud róla. S annál jobban tudja, hogy ez így lehetetlen. A fasizmus nem bábszínház. A Horthy-rendőrök nem paprikajancsi figurák. Nem bizony. Angyal és legújabb vetélytársa, Jason King, a szőrös csodadetektív világraszóló rablásokat derít fel. Egymaga elintéz több gengszterbandát, megmenti a legszebb milliomoslányt, esetleg mellékesen a várost valami nagy robbanástól, hétszer lekörözi a helyi hatóságokat, például a Scotland Yardot. Mindez tízszer annyira lehetetlen, mint Bors legvakmerőbb kalandja. De ki ismeri olyan pontosan azokat a körülményeket? És ki törődik vele, hogy igaz-e? Angyal meg King mesének nyilváníttatik. Mese Bors is. S mégsem egészen az, elvégre konkrét történelmi eseményekhez fűződik. A kassai repülőteret tényleg bombázták a németek. Csakugyan volt Spanyolországban polgárháború, és abban magyarok is részt vettek. Az Eucharisztikus Kongresszust megtartották Pesten. Márianosztrán őriztek politikai rabokat, illetve rabnőket. És dolgoztak kommunisták illegalitásban, a konspiráció érdekében olykor fura körülmények között. Bors mindezt nemhogy tagadná, ellenkezőleg, hangsúlyozza, dokumentumokkal is. Már-már úgy kezdődik a film, mint a Századunk, amelynek minden szava igaz , s amely éppen ezért roppant kalandos sorozat. A néző pedig kapcsol. A valóságra kapcsol, ismereteire, tapasztalataira. Minél közelebb kerül Bors a felszabaduláshoz, annál több néző emlékszik vissza saját élményeire. És vizsgáztatni kezdi Borsot. Könyörtelenül. A vizsgán pedig Bors megbukik. Mert Borsot kitalálták. Ellenfeleit, Dezsőt meg Őszit is kitalálták, Piri nénivel együtt, s behelyezték őket egy olyan környezetbe, amelyet valóságosnak kell tartani. A bevezető képsor, meg tucatnyi más jel annak hirdeti. Borsot ezernyi szál fűzi a történelemhez, de Bors sorsát nem a történelem alakítja, hanem a mese. Véres események középpontjába kerül, de úgy jár a valódi vérben, mint János vitéz, olykor egyenesen úgy, mint Angyal a maga művilágában. János vitéz igazi mesehős. De vajon mit csinált volna, ha nem tündérországba kerül és nem griffmadáron utazik, hanem otthon marad falun, vagy feljön korának Pestjére, valóságos emberek közé? S mit tenne Angyal, ez a ponyvafigurává züllesztett mesehős, ha valóságos ügyekben kellene intézkednie, megkeresnie kenyerét, s ha igazi rendőri apparátussal ütközne össze? Unalmas lenne. Alighanem elvesztené önmagát. Nem lenne többé Angyal, hanem egyszerű ember, őrlődne a bürokrácia útvesztőiben, dolgozna, megnősülne, a kutya se törődne vele többet. Bors viszont megkísérli a lehetetlent. A film szereplőivel együtt a mese és a valóság határán bukdácsol. Hol ide, hol oda lép. Játszik, előreszalad a kalandok világába, de időnként visszanéz a történelem felé és rögvest komoly képet vág, mert hát azért azok mégiscsak keserves idők voltak, s mégsem kezelhetik úgy azokat az eseményeket, mint a bábszínház kulisszáit. Megtorpannak, megkomolyodnak tehát egyegy jelenet, egy-egy akció erejéig ezek a mesefigurák. Viszszahatnak a kulisszákra is, a háttérre, a filmben mutatott valóságra. Visszahatnak rá és eltorzítják. Nem mesévé változtatják, hanem hazugsággá, nem legendává, hanem naivitássá, s rokonszenvvel kísértük, az első lépések óta, Borsék botladozásait. A rokonszenv a törekvésnek szól, a kommunista kalandhős megteremtésének, szemben az Angyal-féle szuperman típus ajnározásával. A Bors-sorozat megpróbált harcolni olyan előítéletekkel, amelyek szerint a kommunisták küzdelméről csak átszellemült, súlyos drámákban lehet beszélni, míg a szórakoztató film, a kaland, a mese Angyalok birodalma, az individualista romantikus papírmasé figurák vadászterülete. A Bors-film megpróbálta magába olvasztani a kalandfilmek sémáit. Talán túl óvatos megfontolásból csak féligmeddig követte a mese útját. Dramaturgiája kalandfilm dramaturgia, szereplői hol társadalmi drámára, hol vígjátékra, vagy egyenesen bohózatra utaló mesefigurák. De a háttér valódi, legalábbis annak próbál látszani. Ettől a film szüntelen ellentmondásokba keveredik saját alakjainak karakterével. A televízió képernyőjén felerősödnek ezek az ellentmondások. A néző hajlama szerint a képernyőn jóformán mindent komolyan vesz, mindenkit vizsgáztat, az ismert valósághoz mér. Mindent eleve elhisz, és ha mégsem hiheti valamennyi részletet, az egészet veti el. Összehasonlít, ha módja van az összehasonlításra, ha van saját tapasztalata, ismerete, ha pontosan tudja, miről van szó. A külföldi kalandfilmekben, s a kosztümös, romantikus sorozatokban többnyire nem tudja. Ezért elnéző. A mesehősök nem öregszenek. Hajuk nem hullik, nem őszül. Meggörbülni sem szokott. S lám, most mégis milyen sok nézőnek tűnt fel Bors Máté huszonöt évig érintetlen, kortól és golyótól védett hajaszála. Vilcsek Anna Az idén Szegeden rendezik meg az egyetemi és főiskolai színjátszó fesztivált. Április 5- től kezdve négy napon át az egyetem auditóriumában huszonegy felsőfokú oktatási intézmény színjátszó csoportja lép fel. Az első nap délelőttjén vitaindító előadás hangzik el. A színjátszómozgalom helyzete, problémái, a továbbképzés feltételei címmel. Eredményhirdetés április 8-án este lesz. de Nyerges Pál festőművész kiállítását dr. Végvári Lajos művészettörténész nyitja meg a MOM Szakasits Árpád művelődési házában, április 7-én 17 órakor. ........-Vasárnap, 1972. április 2. Kondor Bélának magyar írók hatására készült rajzaiból és képeiből kis kiállítást rendez a Petőfi Irodalmi Múzeum. A tárlat április 8-án 12 órakor nyílik meg. A Bolha a fülbe című bohózatot bemutatja a Miskolci Nemzeti Színház is.