Magyar Nemzet, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-10 / 237. szám
4 A tltelevízió műsoráról Úriemberek vagyunk Kezdjük felismerni, hogy Szép Ernő nemcsak színpadi műveiben, hanem számos elbeszélésében, tárcájában, karcolatában is — néha az érzelmesség álruhájában — ítéletet mondott a szenvelgő cinizmus, az érzelgős önzés fölött. Azon lehet vitatkozni, hogy minden esetben a legjobban válogatott-e Kalmár András — az Úriemberek vagyunk című, Szép Ernőre emlékező műsor rendezője és képernyőre írója —, az azonban bizonyos, hogy az a kávéházi és szerkesztőségi keret, amelybe a jeleneteket egybefogta, találó és hiteles. Szép Ernő egyik sajátos erénye, hogy redukált közegben is sokat tudott mondani emberekről, sorsokról, felizzó és elhamvadó szenvedélyekről, társadalmi és lelki erővonalakról. A műsorban a Táncosnők című jelenet tetszett a legjobban, s benne Halász Judit és Monori Lili „mini’'-remeklése. Kitűnő volt a Felvonásköz is, amelyben Psota Irén — gyilkos iróniával, ám ugyanakkor némi elnézéssel is — egy revüprimadonnát alakított. Finom, mulatságos az Öld meg magad című dialógus is. Dicséretet érdemel Bilicsi Tivadar másokat öngyilkolásra felszólító, agg aranyifjúja, Cs. Nagy Gábor viszont annyi színészi antitalentumot mutatott, amenynyi egyáltalán belefér egy rövid jelenetbe. A címadó jelenet igazi telitalálata Szirtes Ádám szereplése egy „nem neki való” — pontosabban: rá eddig nem kiosztott — szerepben. Jól táplált, jó ruhájú, de életéért „piti” ravaszkodásokra kényszerülő ügyvédje a kabinetalakítás. A Makaó jelentéktelen jelenet, de Tomanek Nándor, Gera Zoltán és Szénára Iván itt is meg tudta teremteni a század eleji redakciók és a funyorosan szengéd Szép Ernő-i líra levegőjét. Falak között Az 1971-es San Remó-i fesztivál nagydíjával jutalmazott lengyel tévéfilmet láthattunk szerdán este a második csatorna műsorán. Krzysztof Zanussi műve (nemcsak ő rendezte, részben ő írta is a filmet) a modern ember már több ízben megjelenített, de mégis időszerű problémáját dolgozta fel: a nagyvárosi magány, a társtalanság tragédiáját. A Falak között című film története és képi megformálása is gyakran juttatta eszünkbe Antonioni alkotásait. A lengyel rendező azonban — bár szemmel láthatóan sokat tanult olasz kollégájától, önálló — és főként: tévéfilmes — utakon jár. A Falak között lekerekített, egy szálon futó történet, szimbólumai közérthetőek, de nem közhelyszerűek. Nem szenveleg a felismert életjelenség fölött, egyszerűen csak bemutatja. Őszinte és motivált előadásmódjával kelti fel az érdeklődést életünk egy nem éppen periferikus jelensége iránt: a fiatal értelmiség egy részének szellemi és társadalmi izoláltságára, a „bizonytalan reménynél még mindig jobb a biztos semmi” életfelfogás veszedelmére. Zanussi rendezői elképzeléséhez híven formálta szerepét a film két szereplője: Maja Komorowska és Zbigniew Zapasiewicz. Különös vadászat Sem rejtélyekben, sem izgalmakban nem bővelkedett a Pintér István és Szabó László kémregényéből készült kétrészes bűnügyi film, a Különös vadászat. Aligha volt olyan néző, aki a péntek esti adás után ne tudta volna, hogy a Nyugatról hazánkba átdobott ügynök szombat este már biztosan lebukik, hiszen kezdettől fogva minden lépését szemmel tartották az elhárítás emberei. Nem beszélve arról, hogy a kémhistóriákban járatlan, de józan logikával gondolkodó nézőt is meghökkentette a taktikai hibáknak az a sorozata, amiket a történet negatív főhőse, a különlegesen kiképzett, „magas kvalitású” nyugati ügynök elkövetett. A krimiműfajtól jogosan elvárt észmozgató talányokat az sem pótolta, hogy egészen a befejezésig nem tudtuk, ki a rakétatitkainkra kíváncsi kémszervezet magyarországi vezére. Mert ebben a filmben a rendező (Kígyós Sándor) és az operatőr (Lukács Lóránt) szándéka szerint mindenki gyanús volt, aki csak a színlapon szerepelt, Gobbi Hildától (szállodai takarítónő) Benkő Gyuláig (német vadász). És ugyan ki ne kedvetlenedne el egy sokismeretlenes egyenlet láttán, ha a megoldáshoz nem kapja meg a szükséges adatokat? Életszerűbb, romantikus fordulatoktól, álarc- és álszakállmegoldásoktól mentes reális történetet vártunk a Különös vadászat alkotógárdájától, a szerzőpár riporteri gyakorlatából megszokott valósághűséget. Mert az élet nyilván bonyolultabb és izgalmasabb eseteket produkál. A film politikai szándéka, a honvédelem jelentőségének, az állampolgári éberségnek a hangsúlyozása is jobban kidomborodott volna, ha a tények, a valóság közelében marad. Nagy erénye viszont a filmnek, hogy bepillanthattunk a fegyveres alakulatok mindennapos munkájába. Egy hivatás veszélyes szépségének a bemutatója is volt a Különös vadászat. (lőcsei) Röviden kopott filmrészletek alig érthető hanggal és jobbára általánosságokra, közhelyekre szorítkozó emlékezések idézték Rózsahegyi Kálmánt születése századik évfordulóján a Színészmúzeum második adásában. Farády István ezúttal is rokonszenvesen „játszotta” az ifjú, kíváncsiskodó riporter szerepét, de szövegében máris mutatkoztak az ismétlődés, ellaposodás veszélyei. Csak töredezett portrét kaptunk századunk első felének egyik jelentős karakterszínészéről, színes egyéniségéről. Főként arról tudhattunk meg keveset, miben állt sajátos naturalizmusa-realizmusa és miként tudta művészi hitelét több mint félszázados működése alatt töretlenül megtartani. Pedig erről írásos emlékezések és színikritikák hosszú sora tanúskodik. Bános Tibor, a forgatókönyv írója inkább ezekből meríthetett volna, mint a gyenge filmekből, amelyek közül kizárólag a Te csak pipálj Ladányi!-ból idézett jelenet érzékeltette Rózsahegyi tehetségét. A zenei ismeretterjesztés jeles példája volt, ahogyan Pernye András, Antal Imre kérdéseire dióhéjban összefoglalta az idei Budapesti Zenei Versenyeket. Néhány szakavatott szóval muzsikus egyéniségeket mutatott be, játékstílusokról adott számot, és egyszersmind felidézte a koncertek hangulatát is. Olyan tömör összefoglalást adott, amely szinte a személyes élményt is pótolni tudta. Kár, hogy a díjnyertesek műsorából mindössze egy-egy tételnyi muzsikát hallhattunk. Bizet Carmenjének negyedik felvonását közvetítették csütörtökön este a kamerák. Kerekes János karnagy, a műsor vezetője, míg élvezetesen foglalta össze a mű történetét és tartalmát, egyszersmind új kezdeményezésként számolt be erről a műsortípusról, amelyben ezentúl egy-egy felvonásnyi közvetítéssel jelentkezik majd az Operaházból a televízió. A „premier” nem volt meggyőző: nem tudtunk belemelegedni az előadás hangulatába és az énekesek teljesítménye — sem a Don Josét vendégként éneklő Gilbert Py, sem Carmen alakítója Komlóssy Erzsébet — nem győzte meg a nézőt, hogy ezen az estén valóban olyan kirobbanó formában énekeltek, mint ezt az előadás végén felhangzó nagy taps és ünneplés tanúsítani látszott. — a a — Eltűnt Neruda memoárjainak kézirata — jelenti Neruda New York-i kiadója. A csaknem befejezett emlékiratok a junta különítményének házkutatása során tűntek el. Kóka Ferenc festményeinek tárlata csütörtök délután nyílik meg a Csók István Galériában. Magyar Nemzet Moszkvai tudósítónk jelentése: Vendégszereplésre Budapestre érkezik a Vahtangov Színház Magyarországi vendégjátékra készül a világhírű moszkvai Vahtangov Színház művészegyüttese. A vendégjáték részleteiről, a színház műsoráról a Magyar Nemzet munkatársának Moszkvában nyilatkozatot adott Oleg Konsztantinovics Ivanov, a színház igazgatója, a magyarországi vendégszereplésre utazó együttes vezetője: — Első ízben kerül sor színházunk magyarországi vendégjátékára. Október 12-től kezdődően, a Budapesti Művészeti Heteken öt alkalommal két művet mutatunk be. Műsorunkon Pagogyin közismert drámája, A puskás ember, valamint Carlo Gozzi Turandót hercegnő című játéka szerepel. Terv szerint az első három előadást Budapesten, a Madách Színházban tartjuk, két előadást pedig Szegeden rendezünk. A puskás ember főszerepét, Lenin szerepét Mihail Uljanov alakítja, őt a többi között az Útközben és a Felszabadítás című filmek alapján ismeri a magyar közönség. Jelentős alakítással mutatkozik majd be Júlia Boriszova is, akit filmszerepei közül elsősorban A félkegyelmű Nataszja Filipovnája révén ismerik a mozilátogatók. — Megtiszteltetés számunkra, hogy vendégjátékunkra a Budapesti Művészeti Hetek keretében kerül sor. Ez nagy felelősséggel jár. Művészegyüttesünk tagjai közül a legkiválóbbak készülnek a magyarországi vendégjátékra. Nagy létszámú, nyolcvanöt tagú társulat utazik Budapestre. Célunk, hogy a görögországi, franciaországi, s a német demokratikus köztársaságbeli vendégjátékainkat követően Magyarországon is magas színvonalú előadással reprezentáljuk a szovjet színházművészetet. — A moszkvai Vahtangov Színház az elmúlt esztendőben ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Repertoárján 22 mű szerepel. A műsoron levő művek közül a Turandot hercegnő 1922-től kezdődően van műsoron. Ez volt Jevgenyij Vahtangovnak, a színház alapítójának, a Sztanyiszlavszkij-iskola leghíresebb követőjének utolsó rendezése. A Turandot hercegnőt, Vahtangov rendezésében — a színház főrendezőjének felújításában — mutatják be október 13-án és 14-én a Madách Színházban. Említésre érdemes: a Madách Színház a Vahtangov Színház vendégjátékának viszonzásaként a színházi évad végén, terv szerint 1974 májusában a Szovjetunióban vendégszerepel. (hbl) NAPLÓ II „Ethnographia Pannonica” címmel egyhetes tudományos tanácskozás kezdődött kedden Zalaegerszegen. A tanácskozás témája az egykori Pannónia mai népeinek kulturális kapcsolata. Az előadásokon magyar néprajztudósokon kívül jugoszláv, osztrák és csehszlovák kutatók is részt vesznek. A megnyitó előadást dr. Ortutay Gyula akadémikus tartotta. Emlékülést tart vasárnap délelőtt Badacsonyban az Egry József Múzeum nagytermében a múzeum baráti köre. Az ünnepi alkalomból bemutatják Kistétényi Melinda dalciklusát, amelyet Fodor András, Nemes Nagy Ágnes és Devecseri Gábor verseire írt. •1’ Új szobrokat kapott Balassagyarmat. A város gyors iparosodása nyomán megélénkült a város esztétikai arculatának formálása is. Tavaly és az idén négy képzőművészeti alkotást avattakfel, s jövőre elkészül Somogyi József szoborkompozíciója és Szőllősy Enikő műanyag plasztikája. A továbbiakban még tizenhárom szobor, dombormű és murális festmény kerül a városba. A A Petőfi Irodalmi Múzeumban péntek délben Kassák Lajos kézirataiból, egykori kiadványokból és képzőművészeti alkotásokból emlékkiállítást nyitnak meg.A „öt festő a modern magyar művészet elődei közül” címmel a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban kedden kiállítás nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria anyagából. A tárlaton Egry, Koszta, Mednyánszky, Nagy István és Vaszary János ritkán látható képei szerepelnek. A kiállítás anyagát előzőleg Bukarestben mutatták be. Párizs és London után október 22-én Moszkvában mutatják be a Tutenkámen sírkamrájának kincseiből rendezett kiállítást. A kairói múzeum anyagát Leningrádban és Kijevben is kiállítják. A Budapesti Művészeti Hetek mai műsora Győri Filharmonikus Zenekar koncertje a Zeneakadémián. Vezényel : Sándor János. Közreműködik Sziklay Erika és Pongrácz Péter. Áldozatvivők. A görög Nemzeti Színház vendégjátéka a Fővárosi Operettszínházban. A Duna két partján — Irodalmi Színpad. Új stúdiófelvételek bemutatója a Rádióban. Tormis: Észt kalendárium dalok — Petrovics: n. kantáta, — az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: A varázsfuvola (B. béri. 1.) (7) — Erkel Szíkház: János vitéz (Ifj. béri. VII. sor. 1.) (fél 6) — Nemzeti Színház: Amphitryon, Kényeskedők (7) — Katona József Színház: Döglött aknák (7) — Madách Színház: Othello (K. béri.) (7) — vígszínház: Bolha a fülbe (7) — Pesti Színház: Vidám kísértet (7) — József Attila Színház: Névnap (7) — Fővárosi Operettszínház: Oreszteia trilógia (A Görög Nemzeti Színház vendégjátéka) (7) — Vidám Színpad: Hészig éjszaka (fél 8) — Kamara Varieté: Hosszú forró ősz ... (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Nők a porondon (fél 8) — Irodalmi Színpad: A Duna két partján (Bemutató: 7) — Mikroszkóp Színpad: Tiszta vizet a fejekbe (fél 9) — Állami Bábszínház: Gidaház az erdőszélen (de. 10), Foltos és Fülenagy (du. 3) — Zeneakadémia: Győri Filharmonikus Zenekar (vez.: Sándor János, közr.: Sziklay Erika, Pongrácz Péter) (Téli bék: A/I) (fél 8). NINCS IDŐ Színes magyar film Írta: CSOÓRI SÁNDOR és KÓSA FERENC Fényképezte: SÁRA SÁNDOR Zeneszerző: DURKÓ ZSOLT Rendezte: KÓSA FERENC Főszereplők: Lohinszky Zoránd, Szilágyi Tibor, Slaumann Péter, Konyorcsik János, Bencze László, Szőke István, Juhász Jácint * BEMUTATÓ: OKTÓBER 11. ,Szerda, 1973. október 10. A magyar költészet amerikai gyűjtője A mondatokat úgy fűzi, szavai úgy sejtenek, mintha még most is Tolnában élne, Pincehelyen, s éppen csak fölruccant volna ide, eszmét cserélni. Enyhe raccsolása nem zavaró, nem érezni idegennek, pedig éppenséggel arról tanúskodik, hogy az elmúlt fél évszázadban ugyancsak többet beszélt angolul, mint magyarul. Bán Oszkár több mint ötven esztendeje az Egyesült Államokban él. Húszéves koráig itthon egy biztosító társaságnál dolgozott, de számára fontosabb volt a költészet: írásai már rendszeresen megjelentek a Népszavában és verseit közölte a Hét, a Múlt és Jövő, de a Nyugat is. Miért kellett hát elmennie, irodalmi babérok helyett a biztatóan induló ifjú költő miért választotta a kivándorlók sanyarú vackorét? A választ megadja 1922-ben Hajsza közben címmel közreadott első verseskötete. Az Ady-ihlette versedben ilyen sorok vannak: „Megsirattak én testvéreim / zúzott erők, kik vak lövésként / visszadöbbentek az ég pengő boltjáról / és nyomtalan a semmiségbe hulltok.” Orgovány-Magyarországról, ahol Horthy országolt, el kellett mennie. Nem bírta a feszítő szorítást. A fiatal költő inkább lemondva a Nyugat publicitásával járó irodalmi rangról és minden megadatott szép lehetőségről, inkább megváltotta a hajójegyet, s átkelt az óceánon, a viszonylagos szabadságba. Lett inkább gyári munkás, de az angol nyelvet Walt Whitman segítségével tanulta, pontosabban az ő verseinek magyar megszólaltatásával. S jó ideig csak két magyar könyve volt: Ady versei és az Endrődiféle Magyar Költészet Kincsesháza. Ezeket forgatta, ezek, ből ízlelhette az anyanyelv édes zamatét. Később arra gondolt, hogy hírlapíró lesz. 1929- ben el is szegődött munkatársnak a clevelandi Szabadság című laphoz. — Nagyon utáltam a dolgot — emlékezik vissza életének e rövid szakaszára. Az akkori amerikai magyar lapok, jószerivel mind a hivatalos Magyarország, tehát a Horthy-rendszer érdekeit szolgálták. Nem is csináltam sokáig, előbbutóbb kenyérkereset dolgában, de elsősorban lelkiismeretem parancsára választanom kellett az amerikai magyar polgári és munkás sajtó között. A spanyol polgárháború és az egységfront ideje vízválasztóként húzódik végig életemben. Semmilyen formában nem akartam a fasizmus szolgálatába szegődni. Még hallgatásommal sem, hiszen az is állásfoglalás. A langyosat az isten is kiköpi a szájából. Ekkor léptem a hajdani clevelandi Új Előre című baloldali irányzatú lap kötelékébe. A szerkesztők természetesen nem velem íratták az elvipolitikai természetű cikkeket, csupán az volt a dolgom, hogy a beérkező munkáslevelekre válaszoljak. Egyik nap Chicagóból hozott levelet a posta, vers volt benne, Varga József munkásköltő írta, címe: „Minket nem lehet eltemetni”. Madrid ifjú halottainak szólt az ajánlás, s ilyen erőteljes sorokkal kezdődött a vers: „Nekünk nem ásnak sírt, / Fejfánkra nem fognak koszorút tenni, / Meghaltunk bár és mégis élünk: / Minket nem lehet eltemetni.” — Ez volt az első amerikai magyar vers, amit megismertem. Többször elolvastam, s növekvő örömmel, majd szerkesztő társaimnak is megmutattam. Mindenkinek nagyon tetszett. Gyorsan legépeltem és odaadtam a szedőknek. A másnapi lapban megjelent Varga József verse. Aztán levelezni kezdtünk, s barátságunk 1941- ben bekövetkezett haláláig tartott. Nyilván nem véletlen adta Bán Oszkár A hajsza végén címet második kötetének, ami 1968-ban a kanadai Montrealban jelent meg. A Hajsza közben címével is az 1919 utáni Magyarországra utal, de az 1968-as A hajsza végén cím is mélyebb jelentésű, összegező szándékkal tisztázta e kötetben, hogy mit is jelent számára a szülőhaza és a magyar művelődéshez való tartozás. Sokáig, hosszú évekig nem írt verset. Miért? őt idézem: „A második világháború után könyörtelen kínok között döbbentem annak tudatára, hogy családom majdnem minden egyes tagja a hitlerizipus áldozata lett. Csak édesanyám menekült meg, amikor 1944- ben, 67 éves korában a holttesteket tartalmazó koporsók között egy üres koporsóban kicsempészték a budapesti gettóból. Ugyancsak áldozatul esett ifjúkori pajtásom, Fenyő László, a Nyugat második nemzedékének költője ... 1945 után tucatszámra gyűjtöttem a hitlerizmus korszakáról írt könyveket, az áldozatok által készített és a háború után napfényre került naplókat, önkínzó szomorúsággal olvastam mindet, és beleképzeltem magam az áldozatok, így a Mauthausenben elpusztult Sándor öcsém és valamelyik lengyelországi haláltáborban megölt Irén húgom helyébe. Életem e szakasza súlyos emocionális bajokat okozott”. Bán Oszkár csak 1968-ban látogatott először haza. Csaknem ötven év után. S ez a Magyarország, amit itt talált, egészen más volt, mint amit elhagyott. S azóta éppen negyedszer jár idehaza. Voltaképpen neki köszönhetjük, hogy Milton Smith New York-i műgyűjtő és Petőfi-rajongó hagyatékából hazakerült az a nevezetes, 1846. június 22-én kelt szerződés, amelyben 500 pengőforint ellenében Petőfi Sándor átengedte kiadásra Emich Gusztávnak összes megjelent verseit. Milton Smith eredetileg úgy végrendelkezett, hogy ez a szerződés legyen a szemfedele. Bán Oszkár vette rá, hogy megváltoztassa végakaratát, s Milton Smith halála után ugyancsak ő adta át washingtoni nagykövetségünknek az értékes relikviát, ami azóta már itthon van, méltó helyen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Csaknem egy évtizede foglalkozik az amerikai magyar költészet föltérképezésével, azzal a poézissel, amelyet nem nagyon ismerünk. Kik ezek a költők? Első volt közöttük Kerényi Frigyes, Petőfi és Tompa barátja. A szabadságharc bukása után emigrálnia kellett. „1854-ben betegen lyukas cipőben bukdácsolt a kegyetlen Texas állambeli télben atyai jóbarátja, Újházi László, ,Sírmező’ nevű telepítvénye felé. Egy éjszaka, már csak alig pár mérföldnyire útjának céljától, összeesett valahol a jeges, síkos úton. Örökre nyoma veszett” — írja róla Bán Oszkár. Az amerikai magyar költészet története valójában tragikus események sorozata: Rudnyánszky Gyula megvakult s csak barátai segítségével térhetett haza 1912-ben. Róla írta Ady: „Rudnyánszky különb volt a korabeli Arany- és Petőfi-epigonoknál, akik hírre, polcra vergődtek.” Mészáros Zoltán tragédiájára is Bán Oszkár kutatásai vetettek fényt. A béna, New York város kegyelemkenyerén élő költőről így ír: „A tolókocsi melletti asztalon egy lista hevert, s rajta amerikai magyarok nevei. Mészáros mindegyiknek küldött kötetéből egy-egy dedikált példányt, mellékelve hozzá egy dollárról szóló számlát, összesen nyolc név mellett szerepel a megjegyzés, hogy a könyv árát kifizették. Mészáros 10 dollárt fektetett postai, levél- és borítékköltségekbe és a postázástól számított két hét alatt mindössze nyolc dollárt kapott köteteiért.” Ugyancsak tragikusan ért véget Pólya László élete, akinek utolsó éveiben valóban össze kellett koldulnia a kenyérre valót. Autó ütötte el 1950-ben egyik, clevelandi utcán. És a többiek! Abel Ádám, Kemény György, Olexo Endre, Tarnócy Árpád, és Varga József! Számunkra megannyi ismeretlen név, de költészetük magyarul szól a „kitántorgott Amerikába, / másfél millió emberünk” sorsáról. Ezt a poézist gyűjti össze Bán Oszkár. Antológia-tervezete jelentős népköltési gyűjtést is tartalmaz. Mostani magyarországi látogatásán fogalmazódott meg benne a terv, hogy Keresztúry Dezső adaptációja nyomán angolra fordítja Madách Mózesét. Kiss Károly