Magyar Nemzet, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-11 / 189. szám
Szerda, 1976. augusztus 11.. Nemes József halálára Egy rövid hír tudatta már, hogy — augusztus 2-án, S7 éves korában — Budapesten elhunyt „dr. Harangláb Nemes József festőművész, a magyar néphadsereg alezredese’. ■ Az elhunyt — Ferenczy Károly tanítványa, Kernstok Károly barátja — elsősorban festőnek tartotta magát, és mint maga vallotta: szülei akaratából lett katonatiszt és tulajdonképpen csak „műkedvelő katona” volt. Akadt azonban egy pillanat Harangláb! Nemes József — akkor katonai tolmácsként szolgálattételre berendelt őrnagy — életében, amikor a szó igazi értelmében vett magyar honvédként viselkedett-ő maga sokáig nem beszélt erről, és a történeti szakdolgozatok is csak „lábjegyzetekben utaltak Nemes őrnagy egykori küldetésére. A küldetés évfordulóján azonban egy hosszabb riport látott napvilágot a Tükörben, és nem sokkal utána az Új írásban jelent meg a küldetés teljesítőjének korabeli naplója, Ránki György kommentárjával. E dokumentumokból kiderül, hogy az őrnagy volt az, aki 1944. október 12-én a frontokon átvitte Horthy fegyverszüneti kérést tartalmazó levelét Sztálinhoz. Maga az akció — Nemes már akkor megállapította ezt — „dilettánsul volt előkészítve”, sőt, még azt is hozzátehetjük, hogy a rossz előkészítéshez tetemesen járult hozzá a Horthy-rendszer negyedszázada. Ez azonban semmit sem von le a később — már a néphadseregben — alezredessé előléptetett futár érdeméből. Vállalta a kockázatot és — a maga lehetőségei között — Moszkvában is mindent megtett azért, hogy segítse a békét és ezáltal segítsen menteni további magyar katonákat és civileket a pusztulástól. Korabeli feljegyzéseiből tudjuk, hogy ő szégyellte magát a legjobban, amiért nem sikerült — nem sikerülhetett — Horthy 1944. október 15-i akciója. Az arcképeket is szívesen festő Nemes József portréjához az is hozzátartozik, hogy egyike volt azoknak, akik — 1944 februárjában — megszervezték az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium feléledését (nem jelképes) poraiból. És az is, hogy soha nem érezte fontosnak, hogy nehéz küldetésével dicsekedjen, mert úgy gondolta, hogy csupán kötelességét teljesítette. Festett, részt vett néhány kiállításon és — amikor kérték tőle, 85 éves korában — közzétette egykori feljegyzéseit ... A. G. Újabb földrengések veszélye Kínában A kínai hatóságok kedden újabb földrengés veszélyére hívták fel a kínai fővárosban tartózkodó újságírók figyelmét és felszólították őket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket biztonságuk érdekében. A kínai földrengésszakértők a szeizmológiai aktivitás megélénküléséről számolnak be az országban, így a korábban is földrengés sújtotta északkeletkínai Tangsan körzetében vasárnaptól hétfő hajnalig hat újabb földlökést észleltek, amelyek mindegyike meghaladta az ötös erősséget a Richterskálán.* A ljubljanai egyetem, valamint a zágrábi geofizikai intézet földrengésjelző berendezései kedden a kora reggeli órákban mérsékelt földrengést észleltek. A földmozgás epicentruma Horvátország és Szlovénia határán, Zágrábtól és Ljubljanától csaknem egyenlő távolságra volt. A 12 fokozatú Mercalli -skálán ötös erősségű földrengést Szlovénia jó részén és a szomszédos horvátországi vidékeken is észlelték. Egyelőre nincsenek értesülések lényegesebb károkról. Az elmúlt hónapban ugyanebben a körzetben több enyhe földmozgást észleltek. A Tanjugi hírszolgálati iroda kedd délutáni jelentése szerint Zágrábtól 30 kilométerre délnyugatra délelőtt 10.06 órakor újabb, ezúttal 4-es erősségű földlökést észleltek.A zágrábi geofizikai intézet szakértőinek közlése szerint a rengés epicentruma Zdenicsiniben volt. Magyír Nemzet SPORT Az NB I-es labdarúgócsapatok kupatornái Újpesti Dózsa—Rába ETO döntő a Bajnokok Tornáján Kedden befejeződtek a csoportmérkőzések a Bajnokok Tornáján. Az A csoportban a Bp. Honvéd fölényesen, 5:1 (4:0) arányban nyert a Ferencváros ellen, igaz a zöld-fehér együttes — a közönség legnagyobb bosszúságára — tartalékcsapatát szerepeltette. Góllövők: Póczik (2), Kozma, Bodonyi és Pintér, illetve Vad. Elsősorban kitűnő középpályás játékával győzte le a Rába ETO 4:2 (1:0) arányban az MTK-VM együttesét. A kékfehérek erőtlen támadásait könnyedén verték vissza a győri védők. A Rábából Menyhárt és Csiszár volt eredményes, két győri gól öngólból esett: Kőhalmi és Nyirő talált saját hálójába. Takács és Nyirő lőtték az MTK-VM góljait. A csoport győztese kitűnő 11 százalékos teljesítménnyel (0 pont) a Rába ETO lett. A B csoportban először győzött a Vasas, 3:1 (2:1)-re a Csepel ellen. A piros-kék együttes mindvégig nyíltan támadott és most erővel is jól bírták a játékosok. Góllövők: Hunyadi (öngól), Izsó, Müller, illetve Branikovits. A csoportelsőséget eldöntő találkozón az Újpesti Dózsa nagy küzdelemben 3:2 (1:0)-ra győzte le a Videotont. A gólokat: Bíró (2), Kerekes, illetve Czeczeli és Karsai lőtték. A Bajnokok Tornájának döntőjét csütörtökön, a Népstadionban játssza az Újpes,a Dózsa és a Rába ETO. A harmadik helyért a Bp. Honvéd és a Videoton küzd majd. A Tisza kupában ötletes támadójátékkal 2:0 (1:0)-ra győzött a Salgótarján a Dorog ellen. A gólokat Varga és Loci lőtték. Nem bírt egymással (0:0) a Békéscsaba és a Diósgyőr. A mérkőzést tizenegyesekkel a Békéscsaba nyerte. A kupában három játéknap után a 6 pontos Sal BTC vezet. A Balaton kupában izgalmas játék után 3:3 (1:2) arányú döntetlen eredmény született a Dunaújváros—Tatabánya mérkőzésen. A góllövők: Mártha, Fajkusz, Szepesi (11-esből), illetve Hegyi, Csapó és Néder voltak. Büntetőrúgásokkal a dunaújvárosiak nyertek. Biztosan nyert 2:0 (2:0)-ra a Haladás a ZTE ellen. Hauzer és Horváth Z. voltak a szombathelyiek gólszerzői. A kupában a Tatabányának és a Haladásnak egyaránt 4—4 pontja van. Augusztusban nemzetközi ifjúsági tornákon ismerkedhetnek meg a szurkolók labdarúgásunk utánpótlásával. A BLSZ fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából augusztus 11. és 15. között ünnepi tornát rendez, a mérkőzéssorozaton — ahol az 1959. augusztus 1. után születettek játszhatnak — Moszkva, Belgrád, Prága, Szófia, Budapest és Vidék ifjúsági labdarúgói lépnek majd pályára a fővárosban. Fonyódon az MLSZ rendez tornát augusztus 13—20. között, az 1960. augusztus 1. után született labdarúgóknak. A küzdelmekre a Szovjetunió, az NDK, Románia, Lengyelország, Bulgária és Csehszlovákia nevezett. Magyarország két csapattal szerepel Fonyódon. Csütörtökön utazik Bulgáriába Rákosi Gyula vezetésével az augusztus 15—25. közötti Ifjúsági Barátság Versenyre a magyar ifjúsági válogatott. A magyar labdarúgók a Szovjetunió, az NDK, a Koreai NDK és Bulgária B- csapatával kerültek egy csoportba. Górski külföldre szerződik? Lengyel lapvélemények a labdarúgó szakember lemondásáról Górski lemondásának lehetséges okait boncolgatják a lengyel lapok. Dziennik Ludowy értesülései szerint a labdarúgók szövetségi kapitánya úgy tervezte: csapata megvédi majd világbajnoki bronzérmét 1976-ban Argentínában, és ő csak azután mond búcsút a válogatottnak. A későbbi, világbajnoki jó szerepléshez vezető út első állomása lett volna az olimpiai bajnoki cím megvédése. A lengyel válogatott második lett Montrealban, Górski elképzelései tehát nem váltak valóra. A kérdés csak az, hogy valóban az ezüstérem az egyedüli oka lemondásának? A Glos Pracy szerint Górski búcsújának oka nem egyértelműen a montreali kudarc. A lap szerint az utóbbi hónapok gyengébb teljesítménye után az ezüstérem kifejezetten siker. Górski azért mondott le, mert játékosai világbajnoki bronzérmesként alaposan megváltoztak, elbizakodottak lettek, sokat veszekedtek egymással. A rossz szellemű társasággal — írja a lap — kevés reménye lehetett volna a kapitánynak, hogy újabb sikereket érjen el Egyáltalán nem bizonyos, hogy a Lengyel Labdarúgó Szövetség elfogadja Górski lemondását, elképzelhető, hogy megkérik: az őszi VB-selejtezőkön még vezesse a csapatot. A szövetségi kapitány hivatalosan még nem nyilatkozott terveiről, a Przseglad Sportowy jóslata szerint azonban Górski minden bizonnyal külföldre szerződik. Portisch esélyes a továbbjutásra A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke Budapesten A Magyar Sakkszövetség meghívására a II. Tungsram Kupa nemzetközi versenyre hazánkba érkezett dr. Max Euwe, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, aki nyilatkozott a nemzetközi sakkélet aktuális kérdéseiről. A szocialista országok távolmaradása miatt sokat veszít értékéből a sakkolimpia, amelyet az idén Izrael rendez meg. Eddig 35 ország nevezett — érvelt az elnök —, ezért nincs lehetőség új helyszín kijelölésére. A szabályok értelmében Karpov 1977-ben védheti meg világbajnoki címét. Ha az exvilágbajnok Fischer nem él kihívási jogával, az előző versenysorozat harmadik és negyedik helyezettje — a szovjet Szpasszkij és Petroszjan — páros mérkőzésen dönti el, ki lesz Karpov ellenfele. Portisch Lajos esélyeit a körmérkőzésen Euwe hetvenszázalékosnak ítélte, emlékeztetvén rá, hogy három esztendeje hasonló körülmények között jutott tovább Polugajevszkij és Geller ellenében. A FIDE őszi, haifai kongresszusán döntenek majd a szakemberek a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés lebonyolítási rendjéről. Az elnök Karpov álláspontjával értett egyet, amely szerint hat győzelemig játszanék a döntőt. Ha mindkét versenyző öt-öt győzelmet érne el, a világbajnok megvédené címét. Az ellenjavaslat szerint döntetlen állásnál újabb mérkőzéssorozatot kellene játszaniuk a részvevőknek. A FIDE tervei között szerepel, hogy változtatnak a különböző címek megszerzésének feltételein. Az elképzelések szerint a nemzetközi mesteri címhez 2400, a nemzetközi nagymesteri címhez 2500 élőpontszám elérése is szükséges, nemcsak a különféle versenyeken elért jobb helyezés. . Erdélyi legyőzte Németh Miklóst Stockholmban Két magyar gerelyvető is elindult Stockholmban a nemzetközi atlétikai versenyen. Meglepetésre Erdélyi György 82,14 méteres dobásával legyőzte világcsúcstartó olimpiai bajnokunkat, Németh Miklóst. Németh 81,92 méterre hajította a gerelyt. A legnagyobb érdeklődés az egy mérföldes versenyt kísérte, amelyet az új-zélandi 1500-as olimpiai bajnok, John XWalker (3:53.07 p) nyert, az Európa-csúcsot futó NSZK- beli Wessinghage (3:53.10 p) előtt. Az indulók között volt a finn Lasse Viren is, de váratlanul csak 9. lett. Magasugrásban a világcsúcstartó amerikai Stokies visszavágott az olimpiai bajnok lengyel Wszolának a montreáli vereségért. Győztek vízilabdázóink az IBV-n Hét ország részvételével Szófiában megkezdődött a vízilabdázók 1976. évi Ifjúsági Barátság Versenye. Magyarország válogatottja három góllal, 5:2 (1:0, 2:1, 0:0, 2:1) arányban nyert Lengyelország ellen. További eredmények: Kuba —Csehszlovákia 8:6, Szovjetunió—Bulgária B 12:2, Románia—Bulgária A 3:3. Taurus rallye autóverseny a Dunántúlon A hét végén rendezik meg a Dunántúlon a 15. Nemzetközi Taurus Rallye autóversenyt. A 24 órás viadal rajtja pénteken 16 órakor lesz a Bécsi úti Shell-benzinkútnál A mezőny ugyanitt érkezik célba szombaton 15 óra után. A versenyen idén hat ország — Belgium, Ausztria, NSZK, Franciaország, NDK és Magyarország — mintegy száz gépkocsija indul. Az útvonal hossza 1207 kilométer. 16 gyorsasági szakasz nehezíti meg a versenyzők dolgát. SPORTNAPLÓ A II. Nemzetközi Tungsram Kupa sakkversenyen kedden két függőjátszmát és egy elhalasztott mérkőzést fejeztek be. Eredmények: Haug—Vogt (NDK) döntetlen, Westerinen (finn)—Tatai (olasz) 1:0, Szpiridonov (bolgár)—Honfi döntetlen. A versenyen a szovjet Holmov vezet 4.5 ponttal. Az egyetemisták nemzetközi lovasversenyén a Lengyelországi Sopotban a Bognár, Herczegfalvi, Magas összetételű magyar együttes nyerte a csapatversenyt. Az egyéni versenyben Herczegfalvi negyedik, Magas ötödik lett. Az Atletico Bilbao—Újpesti Dózsa labdarúgó-mérkőzésre Bilbaóba, repülőgépet indít az Újpesti Dózsa és a Cooptourist utazási iroda. Az utazás időtartama szeptember 27— n. A részvételi díj körülbelül 6890 forint. Jelentkezési határidő: augusztus 16. Jelentkezés és felvilágosítás a Cooptourist budapesti és vidéki irodáiban. A mérkőzést egyébként szeptember 29-én játszák. Útszótanfolyamot indít az Újpesti Dózsa sportiskolája 1968 és 1971 között született fiúknak és lányoknak. Jelentkezés augusztus 16-án és 17-én a Sportuszoda előcsarnokában dr. Kerekes István edzőnél mindkét napon délután 18 és 19 óra között. Az ifjúsági kosárlabda FB-n, Madridban befejeződtek a csoportmérkőzések. Szovjetunió, Jugoszlávia, Spanyolország és Bulgária került az elődöntőbe. Szerdai ügetőversenyek Jelöltjeink: 1. Barátom — Beszédes — Víkend — Beljebb. 2. Aristom — Zseton — Vélemény — Ugocsa. 3. Babér — Seriff — Bugatti — Andor. 4. Számum — Talentum — Ürge — Volta. 5. Lovely Lotus — Trixie Wee — Vígjáték — Torreádor. 6. Vibor — Boriska — Beatles — Bojtorján. 7. Viktória — Vihorlát — Vitamin — Trubadúr. 8. Trombitás — Ámító — Adier — veltetini. A versenyeket 19.30-kor kezdik. Totótanácsadó a 33. hétre 1. Volán—Debrecen 1 x 4. SZMTE—Budafok x 1 3. Ózd—Eger 1 4. Pécs—Komló x 5. KKFSE—BVSC 2 x 6. Várpalota—Ganz-MÁVAG 1 x 7. Ajkai Bányász—Alumínium 1 8. Soproni KSE—MOTIM 1 x2 9. Répcelak—Vác 2 x 10. Kőszeg—Bábolna 2 11. Kiskunhalas—ÉGSZÖV x 1 2 12. Szentes—Szegedi D. 1 13. Törökszentmiklós—Szarvas 1 Tippjeink a pótmérkőzésekre: 14: 1. 15: 1. 15: 2. 7 A FŐVÁROSI MOZIK MŰSORA 1976. aug. 12—18. Doktor Mladen (jug.): Bartók 14, h6, 8. Bástya h6, 8. Május 1. h9, 11, n2. Éjfélkor indul útjára a gyönyör (mb. pl.): Urania 14, h6, 8. Vörös Csillag hio, 12, n3. Alkotmány 3, n6, f8. Kölcsey 3, n6, f8. Tátra 4, n7, f9. Rózsavölgyi kertmozi 18. Jelenetek egy házasságból I—n. (svéd •*): Ugocsa f4. h7. Duna f5, h8.Matild születésnapja (1.): Csokonai este 8. Olcsó regény (mb. ol.): Vörösmarty kertmozi n8. A Stúdió program keretében: Foglalkozása: riporter (ol.): Toldi Stúdió Mozi f4, n7. 9. Lina esküvője (norvég) : Fény 12-en f4. h6. 8. Pest-Buda 13-án n6, f8. Palota 14-én 5, f8. Kőbánya 16-án 3. n6, f8. Felszabadulás 17-én 3. n6, f8. Szigorúan ellenőrzött vonatok (cseh): Rákóczi 12-én f4. h6. 8. Csillag 13-án 5, n3. Fórum 14-én 5, n8. Maros klán h6, h8. Zuglói 18-án f4. h6. 8. Magyar filmek mozija: (Bányász) : Összeállítás Szabó István filmjeiből : Álmodozások kora (Felnőtt kamaszok) : 12—13. nl0, nl2, n2, 14. Szerelmesfilm 14—16. 19, 11. 12, 4. Tűzoltó u. 25. 17—18. nli, nl2, n2, 14. Apa 12—13. és 17—18. 16, 8. télé. n, 19. Szovjet filmek mozija: (Gorkij): Földi szerelem (mb.): 12—15. 14. h6, 8. Oleszja (A boszorkány): 16—18. 14. hb, 8. Maria mese és ifjúsági mozi: L'huka, a kis bagoly (mesesorozat) : 110, fn, 112, fi, 12, 13, 14. A bűvös kő és a csodakút (mb. NSZK—pl.): 15, n7, 8. Akció az elnök ellen (mb. am.) : Puskin 14. hb, 8. Maros 17—18. htr, h8. Világ 12—15. f6. h8. ünnep n4 is. Amarcord (,,Emlékezem”): (Oi. **) : Május l. f4, 6, f9. Otthon XX., 16—17. 5, f8. Petőfi 13—17. 5, 18. ünnep f3 is. Az Anderson magnószalagok (am.): Palota vas. du. h3. Bogáncs (m.): Felszabadulás vas. de. mo. nl2, n2. A bűvös kő és a csodakút (mb. NSZK—ol.) : Művész 12—15. nl0, n2, n2. Pest-Buda 16—13. fa, nT. Táncsics 12—15. 4. 6. 8. Elszakadás (mb. am. *•) : Kőbá-nya 12—13. 3, nb, f8. Tündér 13-án nö, f7. A fej nélküli lovas (mb. sz.) : Művész 12—15. f4, hb, 8. Fehér farkasok (mb. NDK— jug.): Sport 14. hb, 8. Bástya h9, 11., n2, 14. Madách 12—15. 5, n8. Palota 16—18. 5-kor. Halál az életért (sz.): Kőbánya 14—15. 3, nb, 1ö. Palota 1b—18. 18. Tisza este 8. Háry János (m.): Budafok vas. hu. 3. Hogyan fojtsuk vízbe ...? (mb. cseh): Felszabadulás 12—16. és 18-án 14. Fény hü, 11, n2. Kamaszkorom legszebb nyara (mb. arrú ••*) : Hunyadi kertmozi 12— 15. 18. Kertészkedő meg a várúr (mesesorozat) : Madách vas. 13, 14. A kék katona (am. ***) : Fény 13— 18. 14, 6, 19. Kossuth XIII., 3, 14, 8. Két vadász és a medve (mesesorozat) : Rideg Sándor Műv. Ház vas. hu. 13, 14. A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók (mb. sz.): Madách 16— 18. fö. 18. Béke XIII., 14—15. h5. 18. ünnep 2 is. Lázadás a Bountyn I—II. (am.) : Pest-Buda vas. hu. 2. Légyfogó (mb. 1. **): Csokonai 14. hb. Ludwig I—II. (pl.—fr.—nyn. •*): Felszabadulás 12—16. és 18-án h6. Madárijesztő (am. **): Hunyadi kertmozi 16—18. f8. Mr. Majestyk (am.): Alfa 4, n7. f9. Uránia h9, 11, n2. Dózsa 3. nb. 18. Rideg Sándor Müv. Ház h5, 7. Bástya este 10. Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (mb. sz.—dl.) : Budafok 12—15. no. Bethlen 16—18. n4. Bocskai 18-án nb. f8. Tündér klán ntt. f8. Rendet csinálok Amerikában és visszatérek (mb. pl.) : Corvin 14, hb, 8. Puskin h9, 11, n2. Bartók h9, 11, n2. Budafok 16—18. nb, f8. Palota 12—13. és 15-én 5, f8. Tavasz van, őrmester úr! (mb. I. ) : Pest-Buda 16—18. este 8. Éva 12—15. 14, htr, 8. Az utolsó találkozás (mb. sz.) : Kőbánya 17—18. 3, n6, f8. Budafok 12—15. este f8. Vannak még csodák (am.—ol.) : Vörös Csillag f5, f7, f9. Táncsics 16—18. f4, f6, f8. Pest-Buda 12-én és 14—15. f6, f8. Vigyázat, vadnyugat! (ol.): Tinódi 14, h6, f9. Rákóczi 13—18. 3, h6, f9. Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (am.—ol.) : Budai kertmozi f8. Honvéd fló, fi. A Zeppelin (ang.): Csokonai h9, II. 12. Az éjszakai előadások műsora: Bástya: Mr. Majestyk (am.): minden este 10. Alkotmány: Kis nagy ember (mb. (am.*): szombaton 10. Bethlen: Vigyázat, vadnyugat (ol. —fr.): pénteken 10. Budafok: Enyém, tiéd, kié? (mb. fr.—ol.—sp.): szombaton 10. Fény: A hosszú búcsú (mb. am.) : pénteken 11. Toldi Stúdió Mozi: Nem félünk a a farkastól (mb. am. ••): szombaton dl2. Ugocsa: Éjfélkor indul útjára a gyönyör (mb. ol. •*): szombaton áll. Híradó: Magyar Híradó; Dal Szvanelláról; Házam; Volin erdei és tavai; Láng — reggel 9-től este fll-ig folytatólag. Gyermekműsorok: Bűvös kő és a csodakút (szín. NSZK—pl.) : Művész 12—15. de. nl0. nl2. n2. Táncsics 12—15. 4. 6. 8. Pest-Buda 16—18. f5, n7. Mátra f5, n7. 8. x Uhuka, a kis bagoly (mesesorozat) : Mátra fl6, fl, fl2, fi, f2, f3, n4. Visszatérés öt földjére (szín. am.): Bem 3, h5. Széchenyi 12—15, h4, h6, h8. Stux barátunk karriert csinál (mesesorozat): Bem 15-én de. 10, 11, 12, 1, 2. Meséről mesére (mesesorozat): Tanács h3, ünnep hl. 12, n2 is. Csodabogyó (mesesorozat): Al-lkotás 14—15. £9-től fl-ig folytatólag. I Pim, Pam és Pumelka (szín. I NSZK) : Tétény 13—15. h6, h8, ünnep h4 is. Világ 16—17. h6, h8. Robinson és a kannibálok (szín. dl.): Ady 16—18. 6, 8. Kertészkedő meg a várúr (mesesorozat): Madách 15-én 13, h4. " Két vadász és a medve (mesesorozat) : Rideg Sándor Muv. Ház 15- én 13, i4. Akinek van egy unokatestvére Bronxban (ang.) : Cinkota 16-án nb, 18. Tündér 14-én n6, 18. Ártatlan gyilkosok (m.): Kultúra 12—II. nö, fö. Bátor emberek (mb. sz.): Éva lb—18. f4. hö, 8. Szabadság 12—15. fö. ünnep n4 is. Bekötött szemmel (m.): Tétény 18-án fb, h8. Bizalmi állásban (am.) : Alkotás 12—13. és 16—18. fg-tól nb-ig folyta-' tólag, szomb., vas. h2-tol nb-ig foly- - tatólag. Kossuth XX., 16—18. 14, h6, 8. uredon lovag nadrágja (mb. NDK): Béke XV., 18-án nb, 18. Bűntény a Vie Venetón (mb. o. •♦). Tanács 4, 17, 19. • • Csillag a földön I—II. (sz.) : Bék® XV., 15-én 3, 6. Csodabogyó (mesesorozat) : Allkotás 14—15. 19-tól t1-ig folytatólag. Drága John (svéd •*•): Bethlen 16— 18. 16, 8. Haladás 12—13. 3, 16, 8. A dunai hajós (m.): Kultúra 14— 15. nő, 13, ünnep 3 is. Egy „igazi” férfi (belg.): Bala-ton 14. htt. Ellenintézkedés (sz.): Zrínyi 4-kor. Az ellopott csata (NDK): Fórum-1 16—17. 5, n8. Az ezredeseket akarjuk (mb. pl.) : Bocskai 14-en n6, 18. Én és a tábornok (ang.): Tisza h2, 14, n6. . .. és hamarosan a sötétség (ang. **): Balaton h9, 11, n2. Fehér Agyar visszatér (pl.): Bem 12—14. es 16—13. 9, 11, 1. Kinizsi^ 14, htr. 8. Maros 13—15. hö, h8, un’ nép 14 is. Rege lb—18. hö, 8. A fekete város 1—II. (m.): Kelen 16-án 6-kor. A felső tízezer (mb. ang. *•). Tündér 17-én hö, 18. Folytassa, cowboy! (ang.): Béke XV., 16-án nő, 18. Folytassa külföldön (mb. ang.)-■ Tisza 19, nll. 12. Földi szerelem (mb. sz.): Beke XV., 17-én nb, 18. Gerolsteini kaland (m.) .* Liget 12—15. nö, 18. ünnep 3 is. Újvilág Dózsa 16—17. fö. 8. Gyorsított eljárás (mb. ol.): Bé-. »*;e Xlll., 12—13. nb, tö. Szechenyi Lő—18. n4, 16, h«. Tétény 16—17. fl. nö. Tündér 15-én 3. nő, 18. Gyilkosságok péntek este (aug.): Zrínyi 9. hu. fi, n3. Halálos tánc (jug.): Jókai 16—17, n6. 18. Huszárkisasszony (mb. sz.): Ady 12—15, hb. 8, ünnep 14 is. Csillag 16—18, 5, n8. Kard és kereszt (mb. sz.): Béke XV., 13-án hö. f8. Újvilág Dózsa 15-én 13, n6. 8. A kenguru (m.): Bocskai 15-én3, nö. 18. Kabaré (am. ••): Akadémia 18-án 3, fö, 8. A keresztapa másik arca (ol.): Rege 13-án 16, 8. Keserű csokoládé (mb. ol.): Zrínyi htr. 8. Kölyök 4- Semmittevők (am.): Csillag 14—15. 5, n8, ünnep h3 is. Kossuth XX., 12—15. 14, hb. 8. Kultúra 16—17. n6, f8. Labirintus (m.): Balaton este 8. Mese a jó emberekről (jug.): Akadémia 14-én 14, h6, 8. Meséről mesére (mesesorozat): Tanács h3, ünnep hl, 12, n2 is. Minden bizonyíték ellene szól (sz.): Alkotás este 7. Mr. Süket trükkjei (am.): Ta- nács h9, hll, hl, ünnep h9. Nyestfiak (rom.): Világosság 16— 17. ntt, f8. Az Olsen banda nagy fogása (mb. dán): Akadémia 12-én 14, hó, 8. Olsen tervezi a banda végei (dán): Akadémia 13-án 14, hó, 8. Az oroszlán, a tulok és a szamár (mesesorozat) : Honvéd 14, 15. özönvíz I. (1.): Világosság 12—13. 6-kor. özönvíz II. (1.): Világosság 14—15. 6, ünnep 3 is. Pénzt vagy életet! (mb. am.): Nap 14, h6, 8. Zuglói 12—17. 14, h6, 8. Piedone, a zsaru (ol.): Alkotás este 19. Pim, Pam és Pumelka (mb. NSZK): Tétény 13—15. h6, h8, ün , nép h4 is. Világ 16—17. h6, h3. Rabszolgák (am.): Ipoly 12—15. n4. f6, 8. Robinson és a kannibálok (mb. ol.) : Ady 16—18. 6. 8. A rivális (mb. fr.): Ipoly 16—18. n4. fö, 8. Sivatagban, őserdőben I—II. (mb. 1.): Bocskai 17-én fö. Stux barátunk karriert csinál (mesesorozat): Bem vas. de. 10-től 2-ig óránként. Szalad, szalad a külváros (mb. fr.) : Akadémia 15-én f4, h6, 8. A szerelmes Blume (am.): Bocskai 13-án n6, f8. Szüzek elrablása (rom.) : Cinkota 13—15. n6. f8, ünnep 3 is. A túsz (mb. sz.): Tündér 12-én n6, f8. üdv a művésznek (mb. fz.): Balassi 12—13. 5, n3, ünnep h3 is. Bethlen 12—15. f4, h6, 8. Haladás lb—18. f4, hö, 8. Óbuda 16—18. f4. h6, 8. Üdvözlőlap virágokkal (rom.): Akadémia 17-én f4, h6, 8. Béke XV., 14-én n6, f8. Válás előtt (am.): Balassi 16—18. , 5, n3. Fórum 12—13. és 15-én 5, n3. ünnep h3 is. A veréb is madár (m. ••): Akadémia 16-án f4, h6, 8. Vidám gazfickók (fr.): Bem ff, f9. Béke XIII., 16—17. n6, f8. Otthon XX., 12—15. n6, f8. ünnep 3 is. Visszatérés Öz földjére (mb. am.): Bem 3, hö. Széchenyi 12—15. h4, h6, h8. Filmsorozat közkívánatra: Diadal 14. h6, 8, 15-én 3, hó, f9. 12-én Rivális, 13-án Folytassa, cowboy, 14-én Magányos farkaskutya, 15-én Felső tízezer (**), hí-án Mese a jó emberekről, 17-én Egy királyi álom, 18-án Holtbiztos tipp. Filmmúzeum (VII. Tanács krt. 3.) : Ádám Éva-kosztümben (színes finn film): VIII. 12-13—16-17— 18-án: 10. 12. 2 órakor. Éjféli cowboy (színes amerikai film): 18 éven felülieknek: VIII. 14—15-én: 10, 12, 2, 4, 6, 8 órakor. Filmkörkép: Dr. Cordelier végrendelete (francia film): 16 éven felülieknek. Vili. 12—13—17—18-án, 4 órakor. (Jegyelővétel 2 napra előre)