Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
10 A kóros tudat TÁGULÓ KÓR Bezárni, elkülöníteni, kirekeszteni. Évezredek „terápiája”. Mert bolondnak, elmebetegnek születni vagy azzá lenni, bűn, ördögi megszállottság, tehát menteni kell tőlük a társadalmat. A ma épp ellenkezőleg, a beteg mentésére rendezkedik be. A diagnosztika tökéletesedése egyrészt „növeli” a betegek számát, a terápia fejlődése pedig tágítja a gyógyíthatóság körét. A hazai ideg- és elmeegészségügy a lakosság 5—6 százalékával számolt Arra a sokat vitatott kérdésre, hogy ki tekinthető normálisnak, dr. Kun Miklós, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet igazgatóhelyettese a következő frappáns választ adja: normális az, akit nem ismerünk eléggé. Mielőtt ebbe belebonyolódnánk, kezdjük mindjárt azokkal, akiket már eléggé megismertünk. Rácsok nélkül . Professzor úr szerint milyennek kell lenni az orvos és beteg kapcsolatának a pszichiátriában? — A pszichiátria a múlt század végétől szigorúan a medicinának volt az ága és teljesen a medicinális modellt alkalmazta, amelyben a beteg szigorúan alá van rendelve orvosának. Ez például egy sebészi beavatkozás esetén vagy öntudatlan betegnél indokolt is. De ezt alkalmazták a pszichiátriai betegségekre is, pedig ehelyett jobban megfelel a partner modell, amelyben a beteg nem csupán részvevő, hanem a legteljesebb őszinteség alapján úgy viselkedik, mintha bizalmas barátja lenne az orvosnak. A szűkebb értelemben vett pszichiátriai betegnél az endogén pszichózis, a személyiségzavarok, a pszichopátia, neurózisok csak úgy érthetők meg, ha az orvosnak is van beleélő, beleérző képessége, fel tudja tárni a beteg egyedi létét a világban. — Mi a véleménye profeszszor úrnak a zárt intézetekről? —■ Minden olyan intézményben, amely a külvilágtól izolálva van — börtönök, nevelőintézetek stb. —, kialakul bizonyos fokú intézeti neurózis, szociális csődnek is szokták nevezni, a bentlakó szófogadóvá, improduktívvá válik, csendes lesz, elhanyagolja magát, néha indokolatlanul támad, azt a képet mutatja, amelyet a régi tankönyvekben krónikus szkizofréniának neveztek, de ami nemcsak szkizofréneknél fejlődhet ki. Csak a II. világháború után nyíltak meg az elmegyógyintézetek kapui, furcsamód nem a pszichiátria, hanem egy német repülőbomba jóvoltából. Nottinghaimben egy légitámadás során találatot kapott az ottani elmegyógyintézet, a kerítésül szolgáló falak leomlottak. A vezető pszichiáter megijedt, hogy az ön- és közveszélyesnek tartott elmebetegek most kiszabadulnak, elszöknek. Legnagyobb meglepetésre a betegek részt vettek a mentésben, állapotuk javult, mert szerepet kaptak, felismerték saját értéküket. 1957-ben, amikor az országos elmeintézethez kerültem, közfelháborodást keltett, hogy leszereltettem az ablakokról a rácsokat. Mondták, botrány lesz belőle, a fele elszökik — nem így történt. Ha engem bezárnának egy olyan kórházba, ahol rácsok vannak, én is megszöknék. A rácsok mintegy felszólítanak a szökésre. Nem mondom, most is előfordul, hogy némelyik beteg engedély nélkül ,,hazalátogat” egy fél napra, de azután visszajön. — Létezik-e tisztán biológiai jellegű pszichiátriai megbetegedés? — A nagy pszichiátriai eseteknél nem nélkülözhetők a biológiai módszerek, a gyógyszerek a kezelés kezdetén, így például egy súlyos depressziós vagy egy öngyilkos esetében is indokoltak a biológiai, szomatikus terápiák. Endogén pszichózisnak nevezzük az olyan komolyabb pszichiátriai megbetegedést, amely nem testi jellegű, a lélek magától betegszik meg. A klasszikus medicinális pszichiátria csakis a biológiai alapokat veszi figyelembe. Az antipszichiátria pedig tagadja, hogy a leiet megbetegedesei uszuui biológiai tényezősre vezethetos Vissza. Ezeknek a szuitezise a jovő pszichatriája, a szocialpszichatria, amely az embert hitik egységet ngyeti, s az emberi kapcsolatokat teszi a kutatás tárgyává. De nem adja szembe a biologikumot az emberi kapcsolatokkal, mert a kettő között kölcsönhatás van. Út ki és vissza — Milyenek a helyes pszichiátriai módszerek a profeszszor úr véleménye szerint? — Vannak bizonyos módszerek, amelyeket nem helyeslek. Ellene vagyok például az autoritatív vezetésnek. Annak is, hogy olyan környezetet létesítsünk a kórházakban, ahol a beteg csak tárgy, nem pedig személyiség, aki szabadon kifejezheti magát. Minden hierarchikus vezetésnél, különösen egy elmeosztályon legalul van a beteg, kiszolgáltatva az ápoló személyzetnek. Ellene vagyok bizonyos mértékben az elmeosztályoknak is, mert nincs bizonyítva, hogy az elmebeteg jobban gyógyul, ha bezárjuk, mintha nem tennénk. Pasamanick amerikai pszichiáter például a betegek egyharmadát nem vette fel az intézetbe, hanem otthon kezelte gyógyszerekkel és pszichoterápiával, a betegek másik harmadát is hazaküldte, álgyógyszereket adott és pszichoterápiát alkalmazott, a harmadik harmadot pedig felvette az elmeosztályra. Kiderült, hogy a hazaküldött betegek nem gyógyultak lassabban, mint akiket felvett Az otthon kezelt betegek közül, akik pszichoterápia mellett gyógyszert is kaptak, csak minden negyedik szorult elmeosztályon való ápolásra, azok közül pedig akik csak pszichoterápiában részesültek, minden harmadik. Mindehhez persze megfelelő terápiára van szükség, de orvosaink ilyen irányú képzése nem megoldott. Hiányzik a megfelelően képzett segédszemélyzet is. Annak ellenére, hogy az otthoni kezelés igen munkaigényes, olcsóbb, mint a kórházi ápolás, mert a kórházi költségek egyre emelkednek. Szükség lenne felkészült szociális gondozókra is. Átmeneti intézmények, éjjeli-nappali és víkend szanatóriumok, védett munkahelyek létesítésével sok embert lehetne megmenteni. Az ilyen létesítmények sokkal kevesebbe kerülnek, mint egy elmekórház építése. Azt mondtam az előbb: megmenteni. Sajnos, ha valaki az elmeosztályról távozott, rajta marad a bélyeg. Az előítéletek mélyen gyökereznek a társadalmi tudatban, amelyet bizonyos törvények is élesztgetnek. Választások előtt történt, hogy volt betegeinket a tanácsok nem vették fel a választói névjegyzékbe, mondván, már megjárták az elmeosztályt. Mi pszichiáterek személyes sértésnek vesszük az állandóan visszatérő betegeket. A gyógyultak egy részét azért látjuk újból, mert kénytelenek vagyunk őket visszaküldeni abba a betegségokozó környezetbe, amelyből jöttek. Annyiban vagyunk antipszichiáterek, hogy az elavultat és a károsat támadjuk, igyekszünk a társadalmi interperszonális kapcsolatok hatásait fölmérni és javítani, de a jelenlegi körülmények között nem tudunk magas fokú pszichiátriai ellátást nyújtani, sőt vannak olyan intézményeink, amelyek mostoha adottságaik miatt még ártanak is a betegnek. Még mindig kevés — Köztudott, hogy ön évek óta foglalkozik a pszichológusképzéssel. , Véleménye szerint a megelőző, gyógyító és utógondozó pszichiátriai koncepcióban milyen szerepet tölt be a pszichológus? — A pszichológusoknak nagy szerepük van a betegségek megelőzésében és a nem beteg emberek — csak betegség felé haladók — gyógyításában, orvosi felügyelet alatt. A klinikai pszichológusokat szükséges lenne bevonni a helyes vezetési módszerek és a munkahelyi légkör kialakításába. Ők ugyanis rendelkeznek olyan tudományosan megalapozott ismeretekkel, amelyekkel esetleg az orvosok nem. Komolyan közreműködhetnek a szexuális élet zavarainak korrigálásában is. Elmeegészségügyi ellátásunk a felszabadulás után elmaradt az egészségügy más ágainak fejlődésétől. Az elmegyógyászati ágyak száma csak 1965- ben érte el a II. világháború előtti szintet (10 ezer lakosra 7,5 ágy), s 1968-ban is csak 8,4 ágy jutott ugyanannyi lakosra, szemben a fejlett országok 20—40 ágyával. Ez is csak úgy volt lehetséges, hogy az elmeosztályok más célra szolgáló helyiségeiben, folyosókon, társalgókban is ágyakat helyeztek el. Még a hatvanas évek vége felé is előfordult, hogy egyes kórházakban időnként a betegelv földre helyezett matracokon aludtak, vagy egy ágyba két beteget fektettek. Az elmeágyaknak az öszszes kórházi ágyaikhoz viszonyított aránya is visszaesett: 1944-ben az összes kórházi ágyaknak 16,3 százaléka volt elmeágy, 1968-ban csak 11 százaléka. Mindebben közrejátszott, hogy a háborút követően átmenetileg csökkent az elmebetegek száma, a más irányú fejlesztés indokolt elsőbbsége és az a ma már elavult szemlélet is, hogy az elmebetegségek gyógykezelésében úgysem lehet eredményt elérni. Ehhez a zsúfoltsághoz persze hozzájárult a lakosság számának növekedése, az életkor kitolódásával több lett az öregkorú elmebeteg, s az otthonukban is kezelhető betegeit elbocsátására kevés lehetőség volt. Azóta változott a helyzet. Az ország majd minden megyéjében új elmerészleg épült. Az összes kórházi ágyak 16 százaléka, szám szerint 14 600 ideg- és elmeágy, 1974 óta kihasználásuk 100 százalék alá csökkent. A 12 ezerre tehető elmeágyból 3 ezer már új épületben van. A 30 ezer általános szociális otthoni ágyból 8 ezer az elmeegészségügyi. Mindez kevés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a fővárosban egyáltalán nincs ilyen. A legutóbbi adatok szerint 1416-an várakoznak elmeszociális otthoni elhelyezésre. Csábító a jobbnak tűnő külföldi statisztikákat ellenérvként felhozni. A nemzetközi adatok összehasonlításakor azonban óvatosságra van szükség, mert az ideg- és elmeellátásban a fogalmak definíciói, mint azt a WHO 1976-os genfi kiadásában (Mental Health Services in Európa) kifejti, nem egységes. Azokat az ágyakat, amelyeket nálunk a szociális otthoni, családi ápolás, egészségügyi gyermekotthonok, szanatóriumok stb. címen nem az elmeellátásban tartanak nyilván, a tőkés országokban a mentál health services-be sorolják. Így jön ki a 40 ágy 10 ezer lakosra. Ugyanilyen módon számolva nálunk 35-re emelkedik ez a szám. Más jellegű a járóbetegellátás is. Elmeegészségügyi dolgozónak számítanak a nálunk tanácsoknál foglalkoztatott szociálpolitikai előadók és a házi gondozónők is. Jelenleg 900 orvost foglalkoztat ideg- és elmeegészségügyünk. Szényi Gábor Madar Nemzet SZÍNHÁZAK HETI MŰSORA Magyar Állami Operaház: V: A bűvös vadász (a Drezdai Állami Opera vendégjátéka) (B. béri. 2.) (7) — K: Borisz Godunov (Kerner béri. 2.) (6) — Sze: Jövő V: A varázsfuvola (Sze: B. béri. 1.: Jövő V: Ifj. béri. II. sor. 1.) (7, iV. de. 11) — Cs: Bohémélet (Maleczky béri. 1.) (7) — P: Orfeusz (K. béri. 2.) (7) — Szó: Anyegin (Komor V. béri. 2.) (7) — Jövő V: Falstaff (béri, szünet) (7). Erkel Színház: V: Traviata (Vasutas béri. 1.) (de. 11) — V: Sze: Cs: E-dúr hegedűverseny, Átváltozások, Don Juan, Bolero (V: Basiades béri. 1.; Sze: Rösler béri. 2.; Cs: 3. béri. 2.) (7) — H: K: a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje (vez.: Melles Károly) (H: Téli béri. C/4. és D/4.; K: Egyetemi béri. 1.) (fél 8) — P: Otello (10. béri. 1.) (7) — Szó: Lammermoori Lucia (11. béri. 2.) (7) — Jövő V: Coppélia (Oláh G. béri. 2.), A cigánybáró (6. béri. 2.) (de. 11, 111. 7). Nemzeti Színház: V. Sze: Philolotétés (V: Ifj. béri. VI. sor. 1.; Sze: Ifj. béri. V. sor. 1.) (de. fél 11, ül. 7) — V. Cs: Különc (Cs: Peri. béri. E. sor. 1.) (7) — H: Hongkongi paróka (7) — K. P: Bánk bán (7) — Szó: Kulcskeresők (7) — Jövő V: Magyar Elektra. Az özvegy Karnyóné . . . (de. fél 11), Mózes (7). Fővárosi Művelődési Ház: P, Szó: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (a Nemzeti Színház vendégjátéka) (7). Madách Színház: V, Szó: Warrenné mestersége (du. fél 3, 111. 7) — V, Cs, P, Jövő V: Lóvá tett lovagok (7. Jövő V. du. fél 3) — H, Szó: Hamlet (H. A. bér.) (7) — K: Spanyol Izabella (7) — Jövő V: Holt lelkek (7). Madách Kamara Színház: V: Jövő V: Bunbury (du. fél 3. Hl. 7) — V: Egy, kettő, három (7) — H: Sze: Szó: A vihar kapujában (Sze: C/2. béri., Szó: F/l. béri.) (7) — K: A házasságszerző (7) — Cs: Vássza Zseleznova (7) — P: Hedda Gabier (7) — Jövő V: Isten nem szerencsejátékos (du. fél 3). Vígszínház: V: Jövő V: Popfesztivál (du. fél 3) — V: Jövő V: Bernarda Alba háza (7) — H: Mirandoline (7) — K: Rezeda Kázmér szép élete (7) — Szó: Kakukkfészek (7) — Cs: Szent Johanna (7) — P: Harmincéves vagyok (7) — Szó: Versenynap (7). Pesti Színház: V: Lőtte. Ami a legszentebb (du. fél 3. 10. 7) — tí: Kedves hópeer...! (7) — K: Eredeti helyszín (7) — Szó: Jövő V: Királyi vadászat (7) — Cs: Macskajáték (7) — P: Hárman a padon (7) — Szó: A kör négyszögesítése (7) — Jövő V: Egy őrült naplója (du. fél 3). József Attila Színház: V, Szó: Koldusopera (7) — V, Cs. özvegyek (7) — H: Kálvária (7) — K, P, Szó. Jövő V: Nagytakarítás (K: Z. béri. 1.: P: Karinthy béri. 1.; Szó: Postás béri. 1.; Jövő V: Bródy béri. 1.) (7. kiv.: Szó: du. fél 3) — Szó: Egy lócsiszár virágvasárnapja (7) — Jövő V: Vízkereszt (du. fél 3). Thália Színház: V, Jövő V: A hétfejű tündér (de. 11) — P: A Prométheusz rejtély (7) — H, K, Jövő V: Bal négyes páholy (7) — Szó: Cs: Gargantüa és Pantagrüel (7) — P: Történelem alulnézetben (7) — Szó: Petruska (7). Fővárosi Operettszínház: a Budapesti Művészeti Hetek programja: V: Ivanov (a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka) (7) — K: Alszentek összeesküvése (a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka) (7) — Szó: Hovanscsina (a Debreceni Csokonai Színház vendégjátéka) (7) — P: Sze: Teleman Pimpinone (a Varsói Opera vendégjátéka) (7). Mikroszkóp Színpad: V. Sze. Szó, Jövő V: Ki fog gólt lőni? (fél 9) — K: A versenyló halála (7) — P: Folyt. köv. (du. fél 5). Huszonötödik Színház: Cs. P: Jövő V: Cserepes Margit házassága (fél 8). Déryné Színház (Dallos Ida Műv. Ház — Bp. IV., Papp J. u. 1.). V: Telihold (7) — K: A richmondi vásár (du. 3). Vidám Színpad: V, Cs. Jövő V: Külcsönlakás (V: du. fél 4, egyébként: fél 8) — V, H, K, P, Szó, Jövő V: Észnél legyünk! (fél 8; Jövő V: du. fél 4) — Szó: Aki mer, az nyer (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: V: A székesegyház (7) — H: Mikszáth különös házassága (7) — P: Tündér a kertben (7) — Szó: A bizalom vonala — Vonalra Várva (?) — Jövő V. ..Anyád nyelvét bízták rád a századok . . (du. 4 és 7). Korona-pódium: „Virágot Algernonnak” (7) — Szó: „Parancsolj velem Tündérkirálynő” (7) — CS: „De szívetek megérdemeltem” (Ady-est) (7). Egyetemi Színpad: H: Az élő népzene (7) — K: Az utazás (Fábri Péter szerzői estje) (7) — Szó: Bodograph filmklub (7) — Szó: A fekete bojtár (Sinka István 80. születésnapjára) (7). Budapesti Gyermekszínház: V, P, Szó: Hókirálynő (V: de. 11, és du. 3; P, Szó: du. 3, 111. de. 11) — H-től Cs-ig: Magányos fehér vitorla (du. 3) — Jövő V: A farkas és a hét gida (de. 11, és du. 3). Zeneakadémia: V: Szó: Szabadban (V: Ált. isk. bér. F/l. és G/l.s Szó: B/l.) (V: de. fél 11 és du. fél 4. Szó: du. 4) — V: A Camerata Hungarica hangversenye (A magyar zene évszázadai 1.) (fél 8). a Várkonyi György Úttörő és Ifjúsági Házban (Bp. Hl., San Marco u. 81.), Új Zenei Stúdió (közr.: Matúz István) (6) — H: Baróti István és a Modern Rézfúvos Együttes koncertje (Orgonadélutánok 2. és Orgonaestek 2.) (6, 111. 8) — K: Sass Sylvia dalestje (Dalestek 1.) (fél 8) — Sze: Jandó Jenő zongoraestje (Zongorabérl. 1/1.) fél 8). — Cs: a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje (Világjáró művészek A/1.) (fél 8) — P: a MÁV Szimfonikusok hangversenye (MÁV bérl. 1.) (vez.: Oberfrank Géza) (fél 8). Mátyástemplom: Baróti István orgonahangversenye (8) — Szó: Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc születésének 166. évfordulója tiszteletére (fél 8) — Jövő V: a Tokyo Metropolitan Symphony Orchestra hangversenye (Világjáró művészek B l.) (fél 8), a Várkonyi György Úttörő és Ifjúsági Házban: Új Zenei Stúdió — az Új Zenei Stúdió Együttes műsora (6). Állami Bábszínház: VI., Jókai tér 10: V: A kacsalaki rejtély (du. fél 10 és fél 12) — K-től Jövő V-ig: A gyáva kistigris (hétköznap: de. 10: Szó: du. fél 3; Jövő V: de. fél 10 és fél 12) — VI., Népköztársaság útja 69., V: A három kismalac (de. 11. és du. 4) — H: Tárgyak és emberek (feb. ea.) (fél 8) — Sze, Cs, P: Vásári bábkomédiák (de. 10) — Szó, Jövő V: Az elvarázsolt egérkisasszony (du. 4; Jövő V: de. 11-kor is). Kamara Varieté: egész héten (kiv. H): Nincsen múzsa tövis nélkül (fél 6 és 8; Szó, V, Jövő V: du. 3-kor is). Fővárosi Nagycirkusz: egész héten (kiv.: K): Porondon a világ (fél 8; P, Szó, du. fél 4-kor is; rokon: de. 10-kor és du. fél 4-kor is). Rövid tartalom és szereposztás a Pesti Műsorban. Vasárnap, 1977. október 16. Útközben A bor meg a hab „Az úgy volt, kérem, hogy tejet, kenyeret, meg erdélyi szalonnal akartam venni. Gondoltam, útba esik, betérek hát a sarki élelmiszer-áruházba. Nem szívesen teszem, mert estefelé annyian vannak ott, mint égen a csillag, és mindenféle ládák, dobozok torlaszolják el az amúgy is a sül utakat. De azt meg kell hagyni, hogy nagyszerűen felszerelt üzlet, üres kézzel ritkán jön ki az ember. Szóval bementem, topogtam és indultam a hűtőpulthoz. Azaz csak akartam indulni. Mert a tejhez vezető keskeny ösvényen kisezren tolongtak. Se előre, se hátra. Az emberek egymást lökdösték, és egy öregasszony a fejek fölött nyúlkálva könyörgött: "Nekem is, nekem is." Megragadtam egy ifjú kabátját, aki kimentve magát a sokadalomból, éppen el akart inalni a zsákmánnyal. "Mi ez?" — kérdeztem. "Mi lenne, öregapám" — felelte tisztelettudóan az új nemzedék, és orrom alá nyomott két micsodát. Kis műanyag dobozok villantak elém, rajtuk a felirat: "Danone, citromos joghurthab." No, ezt megkóstolom, gondoltam, kettő kilencvenet a bolondnak is megér. Megér, ha kap. Mert mire a sokaság eloszlott, már csak üres rekeszeket találtam. Egy dühös aszszonyság meg is jegyezte: "Ravaszak ezek. Ide dugják ezt a pár dobozt a sarokba. Ebbe a lyukba, ahol hozzáférni alig lehet. Hadd törjék egymást az emberek. Bezzeg a sok nyavalyás bor meg istenverte ital úgy illegeti magát, hogy ki sem lehet őket kerülni." Mentem aztán én boltról boltra, kerestem ezt a habféleséget. "Danona? Hírét se hallottuk« — ez volt a felelet legtöbb helyen. Elfecsegtem odahaza az asszonynak, hogyan jártam. »Nekem mondod — válaszolta —, nincs rá kapacitás." Meghűlt bennem a vér. De aztán a homlokomra csaptam. Hát persze, a rádió. Mert a feleségem nem olvas újságot, viszont reggeltől estig hallgatja a rádiót. Így aztán pontosan tudja, mikor van éppen tűzszünet Libanonban, és azt is, hogy miért reklámoznak olyasmiket, amikből úgy sincs elegendő. Egyszóval beszámolt egy riportról, amelyben nyilatkozott a fejigazgató, hogy tíz helyen árusítják ezt az új habot, meg hogy kielégítik az igényeket, meg hogy majd ha nagyobb lesz a kapacitás ... De akkorra már nagyon dühös voltam. Mert eszembe jutott a sarokban eldugott rekeszhalom, a mérges asszonyság, a boltról boltra való sétálgatásom, a közértek maga kellett italerdeje, meg az a rengeteg papolás az alkohol ellen. A feleségem csitított és azt mondta: "Nem értelek én tégedet, apa. Hiszen már nem vagy gyerek. Tudhatnád, hogy más a mese és más a valóság."” Élet A kórházban csend volt. Álmosító csend. Mintha mindenki aludt volna. Szunnyadt a fájdalom. Pihentek az elgyötörtek. A kora ősz sápadt sugara simogatta az arcokat. A látogató végigsurrant a folyosón. Talán nem róják meg érte. Nem dobják ki. Hiszen csak most tud jönni. Így, futó percekre. De nem találkozott senkivel. A csend óráiban érkezett. Megállt a félig nyitott ajtóban, és benézett. Ketten feküdtek a kis szobában, két fiatal nő. Az első ágyban, akiért aggódott. Aludt. Fején átvérzett kötés, pólyába burkolt lába, mintha nem is hozzá tartozna. Csifa húzta a magasba. Nézte az alvót, és toporgott a szék meg az asztal között. Ekkor megszólalt az ablak mellett fekve. „Nemrég aludt el. Jól van. Várja csak meg, amíg felébred." A látogató a vigasztaló felé fordult. Tiszta kék szem nézett rá vissza. A szép arcon mosoly. Vajon hány éves lehet? Talán még harminc sincs. Hozzálépett. „Mit olvas, kedves?” A fiatal nő letette a könyvet a hullámos takaróra, de csak tétován válaszolt. „Egy kis szórakozás.” „És hogy van?” „Most már jól” — felelte, és a gyűrt takaróra pillantott. A Látogatóban valami sejtés formálódott, de a szó gyorsabb volt, a kérdés már elröppent: „Mi baja van?" „A bal lábamat amputálták.” Az őszi napsugár már tovakúsolt. Egy árnyalattal sötétebb lett. Csend volt. Csak az alvó szusszannia hallatszott. A látogató az ágy mellett álldogált, és nem jutott eszébe semmi. Egyetlen helyénvaló szó sem. Ouaille, nem üresen kongó. Kínjából az ágyban fekvő mentette ki. „Autóbaleset” — mondta suttogva, és mint aki pontosan tudja, mi a teendő ilyen szorongató pillanatban, és mint aki már megküzdött a lélek pokolmély gyötrelmeivel, néhány fiank szóval felidézte azt az estét. ■ Az egymásba zuhanó autók dörejét ott, a budai erdők alatt, és mindent, ami utána következett. A fájdalmat. A bódulatból rettenetre ébredést. A halálfélelmet. A bizakodást. A látogató dadogva kérdezett. „És a vőlegénye?” „Ő csak könnyebben sebesült” — szólt a válasz, és a szavakban öröm csengett. A vendég már újra magabiztos volt. Már tudta, miről kell szólnia. És beszélgettek, mint akik régtől fogva ismerik egymást. Arról, hogyan lesz holnap. „Teljesen meg fog gyógyulni. Megtanítják újra járni. És dolgozni fog, és szép kisgyereke lesz. Ne nézzen annyit vissza. Előre inkább.” A lányka rábólintott. „Milyen igaza van. Tegnapi látogatóim is csak sírdogáltak, és azon rágódtak, mi lett volna, ha akkor este... Én meg velük bőgtem, és a szívem megint tele volt keserűséggel.” A csendet mintha száműzték volna. Most méhkasként zsibong a kórház. Esti fényben úszik. Látogatás napja A látogatás utolsó percei. Ágyak tövében mankók. Tolókocsiban rokkant fiatalember. Hozzátartozók szemében aggódás. Másokéban öröm. ..Pénteken már otthon leszel. Mit főzzek, édes fiam?” Mama ágyból kihajolva krémessel tömi csemetéjét, és a srác teli szájjal mutogat a tálcára: „Még, még!” A kis ápolónők a kötöző sáncai mögül pislognak a felfordulásra, és az ügyeletes orvos vendégek ostromgyűrűjében. Az apró szobára rá sem lehet ismerni. Már a harmadik ágy is beteget őriz. A fiatalokhoz idősebb társ érkezett. Lámpák fénykörében piroslanak az arcok. Az asztalon sütemény, narancsszörp, gyümölcs. Virágözön. És valami különös hangulat. Hangulat, amely csak örömből fakadhat. A kései látogató zavartan néz. Áll az ajtórésben. Nevetés csattan. „Nahát, magának ördöge van, két csokor virágot hozott. Az egyik az Erzsikéé, ugye? Adja csak oda neki, és gratuláljon.” „Miért? Neve napja van?” „Nem, tegnap volt az esküvője.” És felidéződik az a tegnap. A menyasszony hófehér ruhája. Izgatottsága. A tolókocsit markoló vőlegény. A megilletődött szülők, meg a tanúk. Az anyakönyvvezető. Az esküvői teremmé avatott kötöző. És az emberösvény, amely körülölelte az ünnepelteket. Szipogó ápolónők, orvosok, ágyból feltápászkodó betegek. A tanár úr is. Mondják, nem titkolta, nem tudta titkolni meghatottságát. Vajon mire gondolt, miközben a rendhagyó aktist nézte? Az öröm csöppnyi oázisát a baleseti kórház oly sok szenvedést átélt világában. Már az esti vizit következik. Sietni kell. A szőke fej kibújik a lámpa fénykoréból. Előrehajol. Virág és kézcsók. „Sok boldogságot, Erzsiké!” A kék szem a látogatóra villan. „Köszönöm.” A kis szobába már új betegek kerültek. Most az ő életükért folyik a küzdelem. A szenvedés örökös váltóstafétája. Bandukolunk befelé az őszbe. Reggelenként már köd terpeszkedik a budakeszi erdők fölött, és a fák tövében egyre vastagabb lesz az avar rozsdás szőnyege. Ott él most az ifjú asszony, valahol egy fák ölelte nagy házban. Járni tanul. Járni tanítják. A viszszanyert életre készülődik. Csatár Imre