Magyar Nemzet, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-11 / 9. szám

Szerda, 1978. január 1.) Mindenki jól jár? Szégyenlünk szólni, ha becsapnak Az alábbi riport szereplői — egyetlen kivételtől eltekintve — nem vállalták, hogy meg­nevezzük őket. Gondolataikat azonban igyekeztem szó sze­rint jegyezni. A szavaikban fellelhető ellentmondások úgy­ tűnik, hozzátartoznak foglal­kozásuk gondjaihoz. Egy káros jelenségről esik itt szó, amit néhány szakem­ber már-már kórosnak nevez: a társadalmi tulajdon terhére adott ajándékról, melyek sú­lyosabb esetben kimerítik a bűncselekmény fogalmát, de az enyhébb esetek sem kevés­sé ve­sélyesek a társadalomra. Nem firtattam, hogy mindez mennyiben hat a vásárlókra, mert ezt vásárlásai során min­denki a maga bőrén érezheti. Elfordítják a fejüket — Aligha talál olyan bolt­vezetőt, aki erről akár egyet­len őszinte mondatot mondana magának — venné el a ked­vem egyik nagykereskedelmi vállalat osztályvezetője, aztán leveleket, jegyzőkönyveket mu­tat. — Látja? Egyetlen elma­rasztaló mondatot sem talál sehol. A felszínen mindenki mindenkivel elégedett, még a betűk is udvariasan mosolyog­nak egymásra. Így kívánja ezt a szakma becsülete, az össze­tartás. Visszaélésekre elméle­tileg nem kerülhet sor, hiszen az áru számlákon, tételenként felsorolva, kerül a boltokba. A valóság azonban gyakran ellentmond a papíroknak Amint nem hivatalból beszél­get a boltosokkal, azok dohog­nak, nem jön a szállító, dur­ván beszélnek, azok a boltve­zetők részesülnek előnyben, akik ajándékot adnak . . Min­denki tud egy már-már legen­dává nőtt történetet arról, má­sok milyen ajándékot adnak a kocsikísérőknek. Ha konkrét esetet kérünk, azonnal hátrál­nak, hogy ők ezt csak hallot­ták . .. Általánosságban be­szélnek, így sok esetben tehe­tetlenek vagyunk. Mindenna­pos eset, hogy a kocsikísérőket itallal kínálják, vagy elfordít­ják a fejüket, ha a mérlegre kerül az áru, sőt még akkor is, ha a szállító a polcról el­vesz egy-két üveg italt. Teszik ezt abban a reményben, hogy a következő szállítmányt so­ron kívül kapják, mert azt tart­ják, csak úgy forog a kerék, ha kenik ... Az ajándékokról senki sem beszél. Úgy vannak vele, hogy az ebből adódó hiányt, majd elnyeli a háló, vagy amit saját tapasztalatom­ból mondhatok, kifizeti a vevő Mert mi vásárlók is gyakran elfordítjuk a fejünket, ha a szaláminkat mérik, nehogy ve­szekedés legyen belőle, de ak­kor is szégyenlünk szólni amikor a terhünkre 20—30 fillért tévednek, mert ha szó­lunk, akkor ,jobb esetben ki­néznek a boltból, így aztán olyan zavartalanul foroghat a kerék, hogy gyakran fel sem tűnik, mi hajtja. Látszólag senki nem tesz ellene semmi! mert nehezen bizonyítható mindez és egy-egy eredmény eg­ész a megszámlálhatatlanul sok eset között Nem csoda, ha szóbeszéd tárgya marad a tár­sadalmi tulajdon terhére tör­ténő ajándékozás, mert aligha feltételezhető, hogy bármelyik hndvezető is saját zsebéből fedezné ezeket a kiadásokat... Magyarázat mindig akad L. község nemrégiben át­adott szövetkezeti ABC-áruhá­­zának vezetője. G. P. közel há­rom évtizede dolgozik a szak­mában. — Nálunk nem fordulhat elő ilyesmi — kezdi rendreutasító hangon. — Itt nincs semmiféle vesztegetés, vagy nevezzük inkább ajándékozásnak, így mégiscsak jobban hangzik. Nem is vagyunk erre ráutalva, hiszen mi az ország bármelyik pontjára mehetünk áruért. Az árubeszerzésünket azonban mégis inkább az jellemzi, hogy a közeli megyeszékhely­re küldjük a rendelést, aztán rendszerint magunk megyünk utána, mert nem tudom meg­mondani, mikor láttam utoljá­ra a nagykereskedelmi vállalat utazóját Különben is. .jól néz­nénk ki, ha napestig állnánk az ajtóban és várnánk, mikor érkezik meg a túrajárat. De ha megérkeznek időben, gyakran kiderül, hogy éppen az hiány­zik, ami a legfontosabb lenne. Magyarázat mindig akad erre: hol az, hogy kevesebbet tud­tak hozni, máskor pedig kide­rül, amit mi rendeltünk, téve­désből leadták másutt... — hangjába önsajnálat vegyül. — Kiszolgáltatott helyzetben van a boltos, ezt elhiheti, legalább­is az, aki távol van a tűztől. Beszélik, néhányan különféle juttatásokkal igyekeznek ezt ellensúlyozni Érti, ugye? — Hangja ismét keményebb lesz — Nekem az a szerencsém, hogy van saját autóm, így he­tenként háromszor magam me­gyek a megyei FÜSZÉRT-hez. De ilyenkor két apróság bosz­­szant. Egyik, amikor saját sze­memmel látom, hogy ott a rak­­tárban­ van az áru, mégis azt mondják, rosszul látom... A másik bosszúságom, hogy ke­zemben a kiírt számlával négy-öt óráig kell ott toporog­nom. Ilyenkor mindig elönt a méreg és kimegyek a közeli boltba és viszek néhány üveg sört... Az eredmény? El at hiszi, mintha csoda történne. Fél órán belül annyi árut ka­pok, hogy alig fér a kocsimba, mert a sörtől mindenki na­gyon kedves lesz ám ... Meg­esik, hogy olyan árut is talál­nak, amit a megrendelésről kihúztak ... Tudom, tilos aján­dékot adni, de ez nem veszte­getés! Ezzel ösztönzöm őket jobb munkára, ha már a főnö­kük képtelen rá, a keservű­ neki! — csattan föl. — így szokás ez mindenütt, a meg­szokás pedig nagy úr! — így bizony — szól közbe fiatal helyettese meggondolat­lanul —, még azt is mesélje el főnök... — eddig jut mondan­dójával, amikor főnöke szigo­rú pillantására eszébe jut, sürgős termi­válója­ akadt a raktárban.. Nem jön vissza. Így aztán sosem tudom meg, mit kellett volna elmesélni a főnö­kének, aki zavartan folytatja: — Az a néhány üveg sör, ugye, abból nem lehet baj? Hiszen a vevőimért csinálom Igaz, nálam gyakrabban kap­hatók olyan cikkek, amit a faluszéli boltokban dolgozó munkatársak hiába várnak, de a vevőnek igazán mindegy, itt kapja meg az árut, vagy két­­három kilométerrel odébb. A lényeg az áru. Különben is, néha a tanyán is kaphatók olyan cikkek, amit­ én hiába várok hetekig. Jó lenne tudni, honnan kapják. Nyugodt lelkiismerettel ha­gyom magára kételyével, előbb-utóbb úgyis rájön a ti­tok nyitjára ... Gépsonkát nem árulunk K. A. üzletvezető egy szűk belvárosi utcában, gondjait szaporítja, hogy az üzlet előtt ritkán tudnak megállni a szál­lító vállalatok gépkocsijai. — Nehéz itt igazságot tenni. Kérem — kezdi —, mert sok vétkes van ebben a dologban. Nem mindig csak a szállító a hibás, hanem az a boltos is, aki átvesz olyan árut, ami nem szerepel a számláján. Az ilyen emberek nem gondolnak arra, hogy a munkatársaik is kárát látják ennek az egyre uralkodóvá váló szemléletnek. Engem is rá akartak­­ venni a szállítók, hogy a sonka súlyá­hoz számollam hozzá a nedves — esetenként fél kilót is el­érő — papír súlyát. Kérdem én: miből hoznám be a veszte­séget? Erre akkor sem szed­nek rá, ha az egész környék nem eszik sonkát. Jelentettem a központnak, azóta mi gép­sonkát nem árulunk. Pedig, jól tudom, ezzel magamnak is ár­tok, mert — emiatt az egy tétel miatt — havonta majdnem ötvenezer forinttal kevesebb a forgalmam, még két-három ilyen eset és az már meglátszik a jutalékos borítékomon. Ezek az emberek azt képzelik, hogy a hálómból meggazdagodhat­nak. Ebből nem esznek, arra pedig nem vállalkozom, hogy a vevőkön hozzam be a hiányt. Mi lenne, ha mindenkinek ad­nék? Naponta jön a tejes, a­ pék, hetenként háromszor a túrajárat, aztán itt van a boros, a sörös, a húsosok, még fel­sorolni is sok valamennyit. Van nekem gondom éppen elég, mert néhány szállító még a parkírozási nehézségeket is kihasználja. Hiába rakom ki a táblát, a helyet elfoglalják, én pedig sokszor a szomszéd utca sarkáról hordhatom az árut. Amikor az ember a szál­lítókat várja, nincs egy nyu­godt perce sem, némelyik ko­csikísérő olyan, mintha szüle­tett varázsló lenne. Elég egy pillanatra elfordítani a fejem, s az áru, aminek az átvételét igazoltam, máris visszakerül a kocsira ... Az a szomorú eb­ben, hogy némelyik boltvezető örömmel megveszi, úgy sut­togják, fél áron ... Ha szólok a kocsikísérőnek, hogy ponto­sabban mérjen, kiabálnak ve­lünk, néha már attól tartok, a következő pillanatban pofo­nok csattannak. Sok bosszúsá­got okoz ez nekünk — legyint —, nem is érdemes beszélni róla, mert úgysem változik semmi. Biztos akad olyan bol­tos is, aki emiatt fordít hátat a szakmának. Pedig szerintem jobb munkaszervezéssel és fo­kozott ellenőrzéssel lehetne ezen segíteni. Hiszen minden­ki tud arról, hogy néha kény­telen adni a boltos, mégsem ellenőrzik őket eléggé. Elég lenne, ha autóval jönnének a teherautó után és a leadáskor lehúznák az ablakot, majd ak­kor megtudnák, mi folyik ilyenkor. Az élelmiszer-áruház mű­szakvezetője bölcs mosollyal fejti ki a véleményét: — Nem értem, miért foglal­kozik ezzel? — kérdi, aztán okosítani kezd. — A kereske­delemben mindig nagy szerep jutott az emberi kapcsolatok­nak, kénytelen-kelletlen ezt ápoljuk mi is. A cél az, hogy a meglevő áru eljusson a vá­sárlókhoz. Eljut? Igen. Akkor pedig minek felhajtást csinál­ni? Nézze, így mindenki jól jár. A szállító, mert ösztönzést kap a munkájához, a boltos, mert így nagyobb a forgalom, több a jutalék, mi is a piacról élünk. A vállalat is csak úgy teljesítheti a tervét, ha van a boltban áru, amit el tudunk adni. A vevő is jól jár, mert mindent megkap ugyanabban a boltban. A hátrányát talán az a néhány kisebb üzlet érzi, amelyiknek kevesebb áru jut, de azoknak úgyis jelentékte­len a forgalmuk. Az első pillanatban talán hibátlannak tűnik a gondolat­menete,­ de ez aligha jelent megoldást. A jelenség tehát nem isme­retlen. Arról, hogyan látják ezt a vezetők, következő cik­künk szól. Cs. N. L. Mamar Nemzet Előtérben a népfront lakóterületi munkája A lakóterületi tevékenység áll a népfrontmunka közép­pontjában az elkövetkező idő­szakban. A népfronti bizottsá­­gok a településeken tovább erősítik kapcsolataikat a ta­náccsal, s a lakossági fórumok tapasztalatait felhasználva részt vesznek a fejlesztési ter­vek kidolgozásában és megva­lósításában. A napokban Pé­csett, Székesfehérvárott és Debrecenben tűzik napirendre a lakóterületi mozgalmi mun­ka feladatait. Már január első napjaiban csupán a kisebb községekben több mint 50 népfronttestet rendeztek. Veszprémben a vá­rospolitikai munkabizottság ülésén a megye településháló­zatának korszerűsítését tár­gyalták meg és szakértők be­vonásával a Balaton rendezési tervének irányelveit is napi­rendre tűzték. A belvárosi iparosok ellenőrzésének tapasztalatai Az V. kerületi tanács ipari osztálya az utóbbi időben fo­kozottabb mértékben ellenőrzi a belvárosi iparosokat, társa­dalmi aktíva hálózatot is szer­veztek a feladat végrehajtásá­ra. A tanács ipari osztálya most összegezte az elmúlt évi ellenőrzési munka tapasztala­tait és jelentését a végrehajtó bizottság elé terjesztette. A lakástakarító szakmában elsősorban azoknak az iparo­soknak a tevékenységét kísér­ték figyelemmel, akiknél az utóbbi időben meg nem enge­dett többletjövedelem miatt forgalmi adóként elvonást esz­közöltek mintegy 100 ezer fo­rint értékben. A vizsgálat ered­ményeként több lakástakarító kisiparos ellen szabálysértést kezdeményeztek és jelentős összegű bírságokkal sújtották őket. A tapasztalat szerint egyesek azzal is akadályozták az árellenőrzést, hogy nem tün­tették fel az általuk takarított lakások méretét, a munka egy­ségárát és emiatt kétséges volt a számlák valódisága. Azt is megállapították az ellenőrök, hogy a lakástakarító kisiparo­sok nem tekintik elsőrendű fel­adatuknak a lakossági igények kielégítését. Lakossági meg­rendelésük úgyszólván nincs, többségben közületek részére végeznek munkát A Belvárosban sok női- és férfiszabó kisiparos működik, ezek kevés kivétellel készárut nem tartanak, tevékenységük szolgáltatásjellegű, hiányzik gyakran az árverés, ami sza­bálysértésnek minősül. Az áru­termelő kisiparosok egy részé­nél megállapították, hogy túl­zott munkaidőt kalkuláltak, helytelenül alkalmazták a re­zsikulcsot és meg nem enge­dett órabéreket számítottak fel. Ilyen szabálysértések miatt több mint százezer forint bír­ságot szabtak ki. Az elmúlt évben az ipari osz­tály 530 árellenőrzési vizsgá­latot tervezett, de csak 465 el­lenőrzésre kerülhetett sor, ösz­­szesen 57 alkalommal hajtot­tak végre felelősségre vonást. Az év végén megkezdték az építőipari kisiparosok árellen­­őrzését. Kőfaragók, üvegesek, padlóburkolók munkáját és árkalkulációit vizsgálták meg. A megállapítások szerint nem történik jelentősebb szabály­­sértés. G. 3. Kétszáz útvonal a Cooptourist programjában Megközelítően 250 ezren vettek részt a Cooptourist uta­zásain az elmúlt évben, kö­zöttük 100 ezer volt a külföl­di, s több mint 40 ezer ma­­gyar állampolgár látogatott külföldre a szövetkezetek uta­zási irodáival. Ezekkel az ada­tokkal jellemezte az elmúlt évi forgalmat Lesták Pál, az utazási iroda vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. A Cooptourist forgalma 1977- ben elérte a 650 millió forin­tot, ez 20 százalékos növeke­dést jelentett az egy évvel ko­rábbihoz képest. Az utazások­ra legnagyobbrészt termelő­szövetkezeti dolgozók jelent­keztek, különösen sikeresek voltak a különféle országjáró túrák és a külföldi szakmai programok. 1978-ban több mint 200-féle útvonal közül válogathatnak az érdeklődők. Bővül a szak­mai rendezvények köre, en­nek során a növénytermeszté­si szakemberek Bulgáriába, a zöldségtermesztés iránt ér­deklődők a Szovjetunióba, a kereskedelmi szakemberek pe­dig Ausztriába utazhatnak. A turistautak között néhány új­donság is szerepel a kínálat­ban, eszerint Tuniszba vagy spanyolországi körutazásra je­lentkezhetnek a turisták. Tovább bővül a Cooptourist irodahálózata, Zalaegerszegen, Szekszárdon, Dunaújvárosban, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Miskolcon nyílik új helyi­ség. Megkezdődik Budapesten a Budakeszi úton a 150 sze­mélyes, „B” kategóriás szállo­dának, a ,,Regé”-nek az épí­tése. Várhatóan 1980 végére készül el. Időskorúak A megnevezés tapintatra vall. Nem öreg, se nem vén — időskorú. Szociális helyzetük, életkörülményeik viszont arról tanúskodnak, hogy a megbe­csülés, a figyelmes, gondos bá­násmód sok helyen még min­dig inkább kívánalom, eléren­dő cél, semmint beteljesült valóság. Az utóbbi évek min­den (s korántsem jelentékte­len) eredménye, intézkedése ellenére. Az időskorúakról való gondoskodás össztársa­dalminak nevezhető feladatá­ból mind a munkahelyeknek és a tanácsoknak, mind a csa­ládoknak és a szociális intéz­ményeknek jobban ki kell venni a részüket. Ki törődjön az időskorúakkal? — sokáig egymásnak „dobta a labdát” család és társadalom. A „vagy”-ot már kiszorította a helyes kötőszó, az „és”, ám a közös kötelesség megoszlási arányai, módjai a mindenna­pokban még állandó viták for­rásai. FELMÉRÉS Az egyik oldal, az érintett állami szervek ténykedésére voltak kíváncsiak a népi ellen­őrök Heves megyében, arra, mi történt az alapvizsgálat óta eltelt hét év alatt. Sok örven­detes — állapítja meg beveze­tőben a jelentés. Emelkedett a szociális segélyre, valamint a szociális gondozásra fordított összeg. Az akkori 18 helyett ma már 37 öregek napközi otthona található a megyében. Létrejött a házi szociális gon­dozónői hálózat, kétszeresére nőtt a gondozottak száma. 1977-ben a megyében is meg­kezdődött a szociális étkezte­tés megszervezése a 16/1976. EüM. számú rendeletben fog­laltak szerint. Eredmények ezek kétségtelenül. A vizsgálat feltárta hiányosságok azonban megszívlelendő tanulságokkal szolgálnak. S ha nem is csök­kentik az előrelépés értékét, további, sürgős tennivalókra hívják fel a figyelmet. Például az a megállapítás is, miszerint a helyi tanácsok — ilyen fel­mérés hiányában — nem isme­rik, hogy a területükön élő időskorúak közül hányan szo­rulnak gondozásra. ..Ez lenne a tervezés, a költ­ségvetés alapja” — fogalmaz­nak a népi ellenőrök, s e tö­mör kijelentésből kimondatla­nul is következik a kérdés: milyen tervezés és milyen szervezett gondoskodás foly­hat ott, ahol minden megvan, csak éppen a legfontosabb adatok hiányoznak? A jelenség nem hevesi sajá­tosság. Az egyik budapesti ke­rületi tanács felmérése például azért „nem járt teljes siker­rel” — ahogy a tanács beszá­molója finoman megfogalmaz­ta —, mert a felkért lakóbi­zottságok nem a gondozásra szorulókat írták össze, hanem az idős személyek névsorát kö­zölték, továbbá, mert a felmé­rés készítői nem pontosan fo­galmazták meg a gondozást vállalók feladatát. Ha e bonyo­lultnak igazán nem nevezhető összeírás megszervezése meg­haladta az illetékes osztály ké­pességeit, nem csodálkozha­tunk, ha a tényleges munka, a szociális feladatok ellátása is leissebb-nagyobb „zökkenőkkel” történik. GONDOZÁS Felmérések hiányában — így a jelentés — a tanácsok több­nyire csak azokról az­ esetekről szereznek tudomást, ahol azon­nali segítségre van szükség Vannak kivételek. Hatvanban és Gyöngyösön az egészségügyi osztály eredményesen működik együtt a helyi vöröskereszttel, nép­frontbizottsággal, illetve KISZ-alapszervezettel. Az egri járásban viszont a vöröske­reszt és a népfront-nőbizottsá­­gok tevékenysége csak kam­pányjellegű, gondoskodásuk általában csupán az ebéd­kihordásra korlátozódik. Persze, ha azt nézzük, hogy míg 1970-ben szervezett for­mában a megyében sehol nem gondozták a rászorulókat a társadalmi aktívák, 1976-ban már 228-an látogatták rend­szeresen az egyedül élő idős embereket, akár elégedettek is lehetnénk. Ám ez az elége­dettség hamis és félrvezető volna, ezt bizonyítják a NEB- jelentés következő sorai is: „E tevékenység kiterjesztésé­nek akadályai nincsenek, csu­pán fokozottabb szervezést igényel a tanácsoktól.” Az idősekről való gondosko­dásnak sokféle formája ala­kult már ki szerte az ország­ban, a társadalmi szervek ak­tívái mellett szocialista brigá­dok, úttörők vállalják gyakor­ta egy-egy magányos „kisöreg” támogatását. Az alföldi me­gyékben sajátos gondként je­lentkezik a tanyán egyedül élő időskorúak segítése. Több he­lyen, például Csongrád megyé­ben a népfront a tanyai bizott­ságokon keresztül irányítja a róluk való gondoskodást, és sikerült megszervezni, hogy az idős tanyaiakat otthonukban keresse fel időközönként a gondozó. KÜLÖN KÜLÖN Az állami támogatás fontos formái az öregek napközi ott­honai, valamint a szociális ott­honok. A napközikben Heves megyében többnyire három­szor étkezhetnek naponta a magányuk elől ide járó idősek. Ez előrelépés 1970 óta, ám az idő tartalmas eltöltése sok he­lyen még nem megoldott. Nem kedvező a helyzet a szociális otthonokban sem. A megye 8 otthona közül 6 korszerűtlen, eredetileg nem ilyen célra épült. Korszerűsítésük szerepel a fenntartó tanácsok tervében, a többi pénz és idő dolga. Gyöngyösön és Hatvanban már megvalósították a szociá­lis gondoskodás egységes irá­nyítását, az öregek napközi otthonai a szociális otthon ve­zetése alá tartoznak. (Hatvan­ban a szociális otthon vezetői irányítják a házi szociális gon­dozást is.) Az integráció a ta­pasztalatok szerint a szociál­politikai tevékenység színvo­nalának emelkedését eredmé­nyezte. Ennek ellenére a leg­több tanácsnál még csak kez­deményezés sincs a szociális gondozás különböző formáinak összehangol­ására. Az együttműködés, az éssze­rű munkamegosztás hiánya ve­hető észre a vállalatok és a tanácsok kapcsolatában is. A volt munkahelyek sokat tesz­nek egykori dolgozóikért, tá­mogatják a szociális otthono­kat, öregek napközi otthonait is, de segítségnyújtásuk alka­lomszerű, nem összehangolt. Az idősek javát szolgálná, ha a két segítő intézmény, tanács és munkahely tudna a másik tevékenységéről és szociálpoli­tikai munkájában figyelembe venné azt. A hevesi összképet össze­foglalva a népi ellenőrök a ta­gadhatatlan fejlődést megálla­pítva úgy ítélték meg, hogy az alacsony jövedelmű idősko­rúak, a betegek helyzete és ellátása nem megfelelő, továb­bi intézkedésekre van szükség. A vizsgálat, persze, csak az egyik oldal, a társadalom fel­adatairól, kötelességeiről adott áttekintést. A másik „illeté­kes”, a család szerepe az idős­korúak (ez esetben szülők, ro­konok) gondozásában legalább ilyen fontos és szükséges. Javorniczky István Hóra vár a vetés 1,3 millió hektáron telel az őszi gabona. A mezőgazdá­szok rendszeresen ellenőrzik a növények állapotát, mérik a téli fagyok ellen védelmet nyújtó hótakaró vastagságát. Az agrometeorológus szakem­berek szintén rendszeresen kontrollálják a talajok téli vízkészletének alakulását — egyszóval kiterjedt agronó­miai vizsgálatokkal „bábás­kodnak” a jövő évi te­rmés fölött. A hazánkban termesz­tett őszi gabonák egyik jel­lemzője, hogy a mínusz 16— 18 fokos hideget is elviselik, de nem túlságosan hosszú ideig. A kitartó fagyok álta­lában megritkít­ják a növény­­állományt, de csak abban az esetben, ha teljesen hiányzik a hőszigetelést biztosító hóta­karó. Szerencse, hogy az el­múlt napok erős éjszakai le­hűlései ott következtek be, ahol 2—6 centiméteres hó­bunda fedte a vetéseket. A mezőgazdászok ellenőr­zése szerint a gabonák or­szágszerte megfelelő körül­mények között telelnek, de most már jól jönne egy vas­tagabb hótakaró. 5

Next