Magyar Nemzet, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-11 / 9. szám
Szerda, 1978. január 1.) Mindenki jól jár? Szégyenlünk szólni, ha becsapnak Az alábbi riport szereplői — egyetlen kivételtől eltekintve — nem vállalták, hogy megnevezzük őket. Gondolataikat azonban igyekeztem szó szerint jegyezni. A szavaikban fellelhető ellentmondások úgy tűnik, hozzátartoznak foglalkozásuk gondjaihoz. Egy káros jelenségről esik itt szó, amit néhány szakember már-már kórosnak nevez: a társadalmi tulajdon terhére adott ajándékról, melyek súlyosabb esetben kimerítik a bűncselekmény fogalmát, de az enyhébb esetek sem kevéssé vesélyesek a társadalomra. Nem firtattam, hogy mindez mennyiben hat a vásárlókra, mert ezt vásárlásai során mindenki a maga bőrén érezheti. Elfordítják a fejüket — Aligha talál olyan boltvezetőt, aki erről akár egyetlen őszinte mondatot mondana magának — venné el a kedvem egyik nagykereskedelmi vállalat osztályvezetője, aztán leveleket, jegyzőkönyveket mutat. — Látja? Egyetlen elmarasztaló mondatot sem talál sehol. A felszínen mindenki mindenkivel elégedett, még a betűk is udvariasan mosolyognak egymásra. Így kívánja ezt a szakma becsülete, az összetartás. Visszaélésekre elméletileg nem kerülhet sor, hiszen az áru számlákon, tételenként felsorolva, kerül a boltokba. A valóság azonban gyakran ellentmond a papíroknak Amint nem hivatalból beszélget a boltosokkal, azok dohognak, nem jön a szállító, durván beszélnek, azok a boltvezetők részesülnek előnyben, akik ajándékot adnak . . Mindenki tud egy már-már legendává nőtt történetet arról, mások milyen ajándékot adnak a kocsikísérőknek. Ha konkrét esetet kérünk, azonnal hátrálnak, hogy ők ezt csak hallották . .. Általánosságban beszélnek, így sok esetben tehetetlenek vagyunk. Mindennapos eset, hogy a kocsikísérőket itallal kínálják, vagy elfordítják a fejüket, ha a mérlegre kerül az áru, sőt még akkor is, ha a szállító a polcról elvesz egy-két üveg italt. Teszik ezt abban a reményben, hogy a következő szállítmányt soron kívül kapják, mert azt tartják, csak úgy forog a kerék, ha kenik ... Az ajándékokról senki sem beszél. Úgy vannak vele, hogy az ebből adódó hiányt, majd elnyeli a háló, vagy amit saját tapasztalatomból mondhatok, kifizeti a vevő Mert mi vásárlók is gyakran elfordítjuk a fejünket, ha a szaláminkat mérik, nehogy veszekedés legyen belőle, de akkor is szégyenlünk szólni amikor a terhünkre 20—30 fillért tévednek, mert ha szólunk, akkor ,jobb esetben kinéznek a boltból, így aztán olyan zavartalanul foroghat a kerék, hogy gyakran fel sem tűnik, mi hajtja. Látszólag senki nem tesz ellene semmi! mert nehezen bizonyítható mindez és egy-egy eredmény egész a megszámlálhatatlanul sok eset között Nem csoda, ha szóbeszéd tárgya marad a társadalmi tulajdon terhére történő ajándékozás, mert aligha feltételezhető, hogy bármelyik hndvezető is saját zsebéből fedezné ezeket a kiadásokat... Magyarázat mindig akad L. község nemrégiben átadott szövetkezeti ABC-áruházának vezetője. G. P. közel három évtizede dolgozik a szakmában. — Nálunk nem fordulhat elő ilyesmi — kezdi rendreutasító hangon. — Itt nincs semmiféle vesztegetés, vagy nevezzük inkább ajándékozásnak, így mégiscsak jobban hangzik. Nem is vagyunk erre ráutalva, hiszen mi az ország bármelyik pontjára mehetünk áruért. Az árubeszerzésünket azonban mégis inkább az jellemzi, hogy a közeli megyeszékhelyre küldjük a rendelést, aztán rendszerint magunk megyünk utána, mert nem tudom megmondani, mikor láttam utoljára a nagykereskedelmi vállalat utazóját Különben is. .jól néznénk ki, ha napestig állnánk az ajtóban és várnánk, mikor érkezik meg a túrajárat. De ha megérkeznek időben, gyakran kiderül, hogy éppen az hiányzik, ami a legfontosabb lenne. Magyarázat mindig akad erre: hol az, hogy kevesebbet tudtak hozni, máskor pedig kiderül, amit mi rendeltünk, tévedésből leadták másutt... — hangjába önsajnálat vegyül. — Kiszolgáltatott helyzetben van a boltos, ezt elhiheti, legalábbis az, aki távol van a tűztől. Beszélik, néhányan különféle juttatásokkal igyekeznek ezt ellensúlyozni Érti, ugye? — Hangja ismét keményebb lesz — Nekem az a szerencsém, hogy van saját autóm, így hetenként háromszor magam megyek a megyei FÜSZÉRT-hez. De ilyenkor két apróság boszszant. Egyik, amikor saját szememmel látom, hogy ott a raktárban van az áru, mégis azt mondják, rosszul látom... A másik bosszúságom, hogy kezemben a kiírt számlával négy-öt óráig kell ott toporognom. Ilyenkor mindig elönt a méreg és kimegyek a közeli boltba és viszek néhány üveg sört... Az eredmény? El at hiszi, mintha csoda történne. Fél órán belül annyi árut kapok, hogy alig fér a kocsimba, mert a sörtől mindenki nagyon kedves lesz ám ... Megesik, hogy olyan árut is találnak, amit a megrendelésről kihúztak ... Tudom, tilos ajándékot adni, de ez nem vesztegetés! Ezzel ösztönzöm őket jobb munkára, ha már a főnökük képtelen rá, a keservű neki! — csattan föl. — így szokás ez mindenütt, a megszokás pedig nagy úr! — így bizony — szól közbe fiatal helyettese meggondolatlanul —, még azt is mesélje el főnök... — eddig jut mondandójával, amikor főnöke szigorú pillantására eszébe jut, sürgős termiválója akadt a raktárban.. Nem jön vissza. Így aztán sosem tudom meg, mit kellett volna elmesélni a főnökének, aki zavartan folytatja: — Az a néhány üveg sör, ugye, abból nem lehet baj? Hiszen a vevőimért csinálom Igaz, nálam gyakrabban kaphatók olyan cikkek, amit a faluszéli boltokban dolgozó munkatársak hiába várnak, de a vevőnek igazán mindegy, itt kapja meg az árut, vagy kéthárom kilométerrel odébb. A lényeg az áru. Különben is, néha a tanyán is kaphatók olyan cikkek, amit én hiába várok hetekig. Jó lenne tudni, honnan kapják. Nyugodt lelkiismerettel hagyom magára kételyével, előbb-utóbb úgyis rájön a titok nyitjára ... Gépsonkát nem árulunk K. A. üzletvezető egy szűk belvárosi utcában, gondjait szaporítja, hogy az üzlet előtt ritkán tudnak megállni a szállító vállalatok gépkocsijai. — Nehéz itt igazságot tenni. Kérem — kezdi —, mert sok vétkes van ebben a dologban. Nem mindig csak a szállító a hibás, hanem az a boltos is, aki átvesz olyan árut, ami nem szerepel a számláján. Az ilyen emberek nem gondolnak arra, hogy a munkatársaik is kárát látják ennek az egyre uralkodóvá váló szemléletnek. Engem is rá akartak venni a szállítók, hogy a sonka súlyához számollam hozzá a nedves — esetenként fél kilót is elérő — papír súlyát. Kérdem én: miből hoznám be a veszteséget? Erre akkor sem szednek rá, ha az egész környék nem eszik sonkát. Jelentettem a központnak, azóta mi gépsonkát nem árulunk. Pedig, jól tudom, ezzel magamnak is ártok, mert — emiatt az egy tétel miatt — havonta majdnem ötvenezer forinttal kevesebb a forgalmam, még két-három ilyen eset és az már meglátszik a jutalékos borítékomon. Ezek az emberek azt képzelik, hogy a hálómból meggazdagodhatnak. Ebből nem esznek, arra pedig nem vállalkozom, hogy a vevőkön hozzam be a hiányt. Mi lenne, ha mindenkinek adnék? Naponta jön a tejes, a pék, hetenként háromszor a túrajárat, aztán itt van a boros, a sörös, a húsosok, még felsorolni is sok valamennyit. Van nekem gondom éppen elég, mert néhány szállító még a parkírozási nehézségeket is kihasználja. Hiába rakom ki a táblát, a helyet elfoglalják, én pedig sokszor a szomszéd utca sarkáról hordhatom az árut. Amikor az ember a szállítókat várja, nincs egy nyugodt perce sem, némelyik kocsikísérő olyan, mintha született varázsló lenne. Elég egy pillanatra elfordítani a fejem, s az áru, aminek az átvételét igazoltam, máris visszakerül a kocsira ... Az a szomorú ebben, hogy némelyik boltvezető örömmel megveszi, úgy suttogják, fél áron ... Ha szólok a kocsikísérőnek, hogy pontosabban mérjen, kiabálnak velünk, néha már attól tartok, a következő pillanatban pofonok csattannak. Sok bosszúságot okoz ez nekünk — legyint —, nem is érdemes beszélni róla, mert úgysem változik semmi. Biztos akad olyan boltos is, aki emiatt fordít hátat a szakmának. Pedig szerintem jobb munkaszervezéssel és fokozott ellenőrzéssel lehetne ezen segíteni. Hiszen mindenki tud arról, hogy néha kénytelen adni a boltos, mégsem ellenőrzik őket eléggé. Elég lenne, ha autóval jönnének a teherautó után és a leadáskor lehúznák az ablakot, majd akkor megtudnák, mi folyik ilyenkor. Az élelmiszer-áruház műszakvezetője bölcs mosollyal fejti ki a véleményét: — Nem értem, miért foglalkozik ezzel? — kérdi, aztán okosítani kezd. — A kereskedelemben mindig nagy szerep jutott az emberi kapcsolatoknak, kénytelen-kelletlen ezt ápoljuk mi is. A cél az, hogy a meglevő áru eljusson a vásárlókhoz. Eljut? Igen. Akkor pedig minek felhajtást csinálni? Nézze, így mindenki jól jár. A szállító, mert ösztönzést kap a munkájához, a boltos, mert így nagyobb a forgalom, több a jutalék, mi is a piacról élünk. A vállalat is csak úgy teljesítheti a tervét, ha van a boltban áru, amit el tudunk adni. A vevő is jól jár, mert mindent megkap ugyanabban a boltban. A hátrányát talán az a néhány kisebb üzlet érzi, amelyiknek kevesebb áru jut, de azoknak úgyis jelentéktelen a forgalmuk. Az első pillanatban talán hibátlannak tűnik a gondolatmenete, de ez aligha jelent megoldást. A jelenség tehát nem ismeretlen. Arról, hogyan látják ezt a vezetők, következő cikkünk szól. Cs. N. L. Mamar Nemzet Előtérben a népfront lakóterületi munkája A lakóterületi tevékenység áll a népfrontmunka középpontjában az elkövetkező időszakban. A népfronti bizottságok a településeken tovább erősítik kapcsolataikat a tanáccsal, s a lakossági fórumok tapasztalatait felhasználva részt vesznek a fejlesztési tervek kidolgozásában és megvalósításában. A napokban Pécsett, Székesfehérvárott és Debrecenben tűzik napirendre a lakóterületi mozgalmi munka feladatait. Már január első napjaiban csupán a kisebb községekben több mint 50 népfronttestet rendeztek. Veszprémben a várospolitikai munkabizottság ülésén a megye településhálózatának korszerűsítését tárgyalták meg és szakértők bevonásával a Balaton rendezési tervének irányelveit is napirendre tűzték. A belvárosi iparosok ellenőrzésének tapasztalatai Az V. kerületi tanács ipari osztálya az utóbbi időben fokozottabb mértékben ellenőrzi a belvárosi iparosokat, társadalmi aktíva hálózatot is szerveztek a feladat végrehajtására. A tanács ipari osztálya most összegezte az elmúlt évi ellenőrzési munka tapasztalatait és jelentését a végrehajtó bizottság elé terjesztette. A lakástakarító szakmában elsősorban azoknak az iparosoknak a tevékenységét kísérték figyelemmel, akiknél az utóbbi időben meg nem engedett többletjövedelem miatt forgalmi adóként elvonást eszközöltek mintegy 100 ezer forint értékben. A vizsgálat eredményeként több lakástakarító kisiparos ellen szabálysértést kezdeményeztek és jelentős összegű bírságokkal sújtották őket. A tapasztalat szerint egyesek azzal is akadályozták az árellenőrzést, hogy nem tüntették fel az általuk takarított lakások méretét, a munka egységárát és emiatt kétséges volt a számlák valódisága. Azt is megállapították az ellenőrök, hogy a lakástakarító kisiparosok nem tekintik elsőrendű feladatuknak a lakossági igények kielégítését. Lakossági megrendelésük úgyszólván nincs, többségben közületek részére végeznek munkát A Belvárosban sok női- és férfiszabó kisiparos működik, ezek kevés kivétellel készárut nem tartanak, tevékenységük szolgáltatásjellegű, hiányzik gyakran az árverés, ami szabálysértésnek minősül. Az árutermelő kisiparosok egy részénél megállapították, hogy túlzott munkaidőt kalkuláltak, helytelenül alkalmazták a rezsikulcsot és meg nem engedett órabéreket számítottak fel. Ilyen szabálysértések miatt több mint százezer forint bírságot szabtak ki. Az elmúlt évben az ipari osztály 530 árellenőrzési vizsgálatot tervezett, de csak 465 ellenőrzésre kerülhetett sor, öszszesen 57 alkalommal hajtottak végre felelősségre vonást. Az év végén megkezdték az építőipari kisiparosok árellenőrzését. Kőfaragók, üvegesek, padlóburkolók munkáját és árkalkulációit vizsgálták meg. A megállapítások szerint nem történik jelentősebb szabálysértés. G. 3. Kétszáz útvonal a Cooptourist programjában Megközelítően 250 ezren vettek részt a Cooptourist utazásain az elmúlt évben, közöttük 100 ezer volt a külföldi, s több mint 40 ezer magyar állampolgár látogatott külföldre a szövetkezetek utazási irodáival. Ezekkel az adatokkal jellemezte az elmúlt évi forgalmat Lesták Pál, az utazási iroda vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. A Cooptourist forgalma 1977- ben elérte a 650 millió forintot, ez 20 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Az utazásokra legnagyobbrészt termelőszövetkezeti dolgozók jelentkeztek, különösen sikeresek voltak a különféle országjáró túrák és a külföldi szakmai programok. 1978-ban több mint 200-féle útvonal közül válogathatnak az érdeklődők. Bővül a szakmai rendezvények köre, ennek során a növénytermesztési szakemberek Bulgáriába, a zöldségtermesztés iránt érdeklődők a Szovjetunióba, a kereskedelmi szakemberek pedig Ausztriába utazhatnak. A turistautak között néhány újdonság is szerepel a kínálatban, eszerint Tuniszba vagy spanyolországi körutazásra jelentkezhetnek a turisták. Tovább bővül a Cooptourist irodahálózata, Zalaegerszegen, Szekszárdon, Dunaújvárosban, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Miskolcon nyílik új helyiség. Megkezdődik Budapesten a Budakeszi úton a 150 személyes, „B” kategóriás szállodának, a ,,Regé”-nek az építése. Várhatóan 1980 végére készül el. Időskorúak A megnevezés tapintatra vall. Nem öreg, se nem vén — időskorú. Szociális helyzetük, életkörülményeik viszont arról tanúskodnak, hogy a megbecsülés, a figyelmes, gondos bánásmód sok helyen még mindig inkább kívánalom, elérendő cél, semmint beteljesült valóság. Az utóbbi évek minden (s korántsem jelentéktelen) eredménye, intézkedése ellenére. Az időskorúakról való gondoskodás össztársadalminak nevezhető feladatából mind a munkahelyeknek és a tanácsoknak, mind a családoknak és a szociális intézményeknek jobban ki kell venni a részüket. Ki törődjön az időskorúakkal? — sokáig egymásnak „dobta a labdát” család és társadalom. A „vagy”-ot már kiszorította a helyes kötőszó, az „és”, ám a közös kötelesség megoszlási arányai, módjai a mindennapokban még állandó viták forrásai. FELMÉRÉS Az egyik oldal, az érintett állami szervek ténykedésére voltak kíváncsiak a népi ellenőrök Heves megyében, arra, mi történt az alapvizsgálat óta eltelt hét év alatt. Sok örvendetes — állapítja meg bevezetőben a jelentés. Emelkedett a szociális segélyre, valamint a szociális gondozásra fordított összeg. Az akkori 18 helyett ma már 37 öregek napközi otthona található a megyében. Létrejött a házi szociális gondozónői hálózat, kétszeresére nőtt a gondozottak száma. 1977-ben a megyében is megkezdődött a szociális étkeztetés megszervezése a 16/1976. EüM. számú rendeletben foglaltak szerint. Eredmények ezek kétségtelenül. A vizsgálat feltárta hiányosságok azonban megszívlelendő tanulságokkal szolgálnak. S ha nem is csökkentik az előrelépés értékét, további, sürgős tennivalókra hívják fel a figyelmet. Például az a megállapítás is, miszerint a helyi tanácsok — ilyen felmérés hiányában — nem ismerik, hogy a területükön élő időskorúak közül hányan szorulnak gondozásra. ..Ez lenne a tervezés, a költségvetés alapja” — fogalmaznak a népi ellenőrök, s e tömör kijelentésből kimondatlanul is következik a kérdés: milyen tervezés és milyen szervezett gondoskodás folyhat ott, ahol minden megvan, csak éppen a legfontosabb adatok hiányoznak? A jelenség nem hevesi sajátosság. Az egyik budapesti kerületi tanács felmérése például azért „nem járt teljes sikerrel” — ahogy a tanács beszámolója finoman megfogalmazta —, mert a felkért lakóbizottságok nem a gondozásra szorulókat írták össze, hanem az idős személyek névsorát közölték, továbbá, mert a felmérés készítői nem pontosan fogalmazták meg a gondozást vállalók feladatát. Ha e bonyolultnak igazán nem nevezhető összeírás megszervezése meghaladta az illetékes osztály képességeit, nem csodálkozhatunk, ha a tényleges munka, a szociális feladatok ellátása is leissebb-nagyobb „zökkenőkkel” történik. GONDOZÁS Felmérések hiányában — így a jelentés — a tanácsok többnyire csak azokról az esetekről szereznek tudomást, ahol azonnali segítségre van szükség Vannak kivételek. Hatvanban és Gyöngyösön az egészségügyi osztály eredményesen működik együtt a helyi vöröskereszttel, népfrontbizottsággal, illetve KISZ-alapszervezettel. Az egri járásban viszont a vöröskereszt és a népfront-nőbizottságok tevékenysége csak kampányjellegű, gondoskodásuk általában csupán az ebédkihordásra korlátozódik. Persze, ha azt nézzük, hogy míg 1970-ben szervezett formában a megyében sehol nem gondozták a rászorulókat a társadalmi aktívák, 1976-ban már 228-an látogatták rendszeresen az egyedül élő idős embereket, akár elégedettek is lehetnénk. Ám ez az elégedettség hamis és félrvezető volna, ezt bizonyítják a NEB- jelentés következő sorai is: „E tevékenység kiterjesztésének akadályai nincsenek, csupán fokozottabb szervezést igényel a tanácsoktól.” Az idősekről való gondoskodásnak sokféle formája alakult már ki szerte az országban, a társadalmi szervek aktívái mellett szocialista brigádok, úttörők vállalják gyakorta egy-egy magányos „kisöreg” támogatását. Az alföldi megyékben sajátos gondként jelentkezik a tanyán egyedül élő időskorúak segítése. Több helyen, például Csongrád megyében a népfront a tanyai bizottságokon keresztül irányítja a róluk való gondoskodást, és sikerült megszervezni, hogy az idős tanyaiakat otthonukban keresse fel időközönként a gondozó. KÜLÖN KÜLÖN Az állami támogatás fontos formái az öregek napközi otthonai, valamint a szociális otthonok. A napközikben Heves megyében többnyire háromszor étkezhetnek naponta a magányuk elől ide járó idősek. Ez előrelépés 1970 óta, ám az idő tartalmas eltöltése sok helyen még nem megoldott. Nem kedvező a helyzet a szociális otthonokban sem. A megye 8 otthona közül 6 korszerűtlen, eredetileg nem ilyen célra épült. Korszerűsítésük szerepel a fenntartó tanácsok tervében, a többi pénz és idő dolga. Gyöngyösön és Hatvanban már megvalósították a szociális gondoskodás egységes irányítását, az öregek napközi otthonai a szociális otthon vezetése alá tartoznak. (Hatvanban a szociális otthon vezetői irányítják a házi szociális gondozást is.) Az integráció a tapasztalatok szerint a szociálpolitikai tevékenység színvonalának emelkedését eredményezte. Ennek ellenére a legtöbb tanácsnál még csak kezdeményezés sincs a szociális gondozás különböző formáinak összehangolására. Az együttműködés, az ésszerű munkamegosztás hiánya vehető észre a vállalatok és a tanácsok kapcsolatában is. A volt munkahelyek sokat tesznek egykori dolgozóikért, támogatják a szociális otthonokat, öregek napközi otthonait is, de segítségnyújtásuk alkalomszerű, nem összehangolt. Az idősek javát szolgálná, ha a két segítő intézmény, tanács és munkahely tudna a másik tevékenységéről és szociálpolitikai munkájában figyelembe venné azt. A hevesi összképet összefoglalva a népi ellenőrök a tagadhatatlan fejlődést megállapítva úgy ítélték meg, hogy az alacsony jövedelmű időskorúak, a betegek helyzete és ellátása nem megfelelő, további intézkedésekre van szükség. A vizsgálat, persze, csak az egyik oldal, a társadalom feladatairól, kötelességeiről adott áttekintést. A másik „illetékes”, a család szerepe az időskorúak (ez esetben szülők, rokonok) gondozásában legalább ilyen fontos és szükséges. Javorniczky István Hóra vár a vetés 1,3 millió hektáron telel az őszi gabona. A mezőgazdászok rendszeresen ellenőrzik a növények állapotát, mérik a téli fagyok ellen védelmet nyújtó hótakaró vastagságát. Az agrometeorológus szakemberek szintén rendszeresen kontrollálják a talajok téli vízkészletének alakulását — egyszóval kiterjedt agronómiai vizsgálatokkal „bábáskodnak” a jövő évi termés fölött. A hazánkban termesztett őszi gabonák egyik jellemzője, hogy a mínusz 16— 18 fokos hideget is elviselik, de nem túlságosan hosszú ideig. A kitartó fagyok általában megritkítják a növényállományt, de csak abban az esetben, ha teljesen hiányzik a hőszigetelést biztosító hótakaró. Szerencse, hogy az elmúlt napok erős éjszakai lehűlései ott következtek be, ahol 2—6 centiméteres hóbunda fedte a vetéseket. A mezőgazdászok ellenőrzése szerint a gabonák országszerte megfelelő körülmények között telelnek, de most már jól jönne egy vastagabb hótakaró. 5